Érdekes cikkek

A mai napra szánt kenyér nem holnapra való

“Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!”
(Mt 6,11)

Joseph Prince, lelkész vallomása

Az orvosok felfedezték, hogy az aggódás, a stressz és a félelem gyomorfekélyt, magas vérnyomást és sok más egészségügyi problémát is okoz.

A Biblia szerint „a vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja” (Példabeszédek 17,22). Isten azt akarja, hogy „mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek” (3 Jn 1,2).

Amikor a gyülekezetünk még sokkal kisebb volt, már hetekkel előbb elkezdtem aggódni a prédikációim miatt. A sok stressz tüneteket okozott a testemben: magas lett a vérnyomásom, véres volt a vizeletem, és pánikrohamaim voltak. Úgy gondolom, hogy az ördög próbálta aláásni a szolgálatomat, és próbált elpusztítani engem.

De hála Istennek, mert Ő megszabadított, meggyógyított és megtanított, hogy ne aggódjak. A következő vers szabadított meg: „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt… “ (Mt 6,34) Ha aggódunk, akkor tulajdonképpen a holnapot próbáljuk ma megélni!

Kedves barátom, Isten nem akarja, hogy ezt tedd. Jézus tanított minket így imádkozni: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!”  Nem azt mondta: „az egész hétre való kenyerünket add meg nekünk ma”. Isten a mindennapi kenyeret adja meg, nem pedig a hétre valót. Isten nem adja meg a holnapi kenyeret ma. A holnapi kenyeret viszont nem a mai napra szánta!

Ez azt jelenti, hogy Isten azt akarja, a mai napot éld meg, és ne aggódj, hogy mi fog történni holnap, vagy mid lesz holnap. Elegendő kegyelmet ad mára, de ma nem kapod meg a holnapi kegyelmet.

Kedvesem, ha eljön a holnap, a kenyér – a gondoskodás és a kegyelem – is ott lesz. Nem támogatom a lustaságot és a tétlenséget. Tedd a dolgod, de ne aggódj miatta. Bízd arra, Aki azt akarja, hogy minden gondodat Rá vesd (1Pt 5,7), és élvezd az Ő békességét és életét a mai napon!

forrás

 

Egy hozzászólás