A kereszténység egyik legvonzóbb szentje, Krisztus dicsőséges Szegénykéje Giovanni Bernardone néven látta meg a napvilágot, 1181-ben, az észak-itáliai Assisiben. Atyja, Pietro Bernardone tekintélyes városi polgár, posztókereskedő, Assisi leggazdagabb embere. Édesanyja, Pica Provence-ból származott, így a kisfiút szülei Francesco-nak, „kis franciának” becézték, és ő is ezt a nevet használta.

Noha az iskolai tanulmányokban nem jeleskedett, hibásan bár, de beszélt latinul és franciául, írni azonban alig tudott. Apjánál kitanulta a posztókereskedést, de a gazdag ifjak tékozló, nemtörődöm életét élte. A Perugia elleni háborúban fogságba esett, ahonnan csak egy év múlva jött haza, súlyos betegen. Betegsége ébresztette rá arra, hogy addigi léha életmódjával fel kell hagynia (1202). Ekkor azonban még nem Krisztus felé közelített, hanem lovag akart lenni, a pénz helyett a hírnév vonzotta. 1204-ben álmot látott, melynek hatására feladta lovagi ambícióit. Életmódját gyökeresen megváltoztatta: a város kapuján kívül épített leprás házban mindenféle szolgálatot elvállalt, csendben félrevonult imádkozni, elzarándokolt Rómába, tetteit egyre inkább belső sugallatai irányították.

 

1205-ben a San Damiano Kápolnában függő feszületről háromszor hallotta Krisztus hívását: „menj, s állítsd helyre Egyházamat, mely, mint látod, romokban van!” Kezdetben gúnyt űztek belőle és bolondnak nézték, atyja visszakövetelte tőle a pénzét. A püspök előtti nyilvános tárgyalás azzal zárult, hogy Franceso ruháit levetve mezítelenül állt a püspök előtt és így szólt:

Halljátok mindnyájan! Örömmel adom vissza atyámnak, ami az övé, nemcsak a pénzét, hanem a ruhákat is. Mostantól fogva nem azt akarom mondani: „Atyám, Bernardone!, hanem azt mondom: „Miatyánk, ki vagy a mennyekben!”

A püspök ráborította palástját Ferenc vállára. Ekkor vonult ki a világból, hogy egyedül Istennek szolgáljon. Eleinte templomokat, kápolnákat állított helyre, vásárokon énekelt. 1209-ben (Szent Mátyás ünnepén, febr. 4-én) a Porcinkula kápolnában hallott evangéliumi rész (Lk 9,3-5) hatására felkiáltott: „Ez az, amit keresek!” Mezítláb, szürkésbarna ruhában, kötéllel a derekán járta a vidéket és gyógyított, ördögöt űzött, prédikált és halottat támasztott fel. Kevés idő elteltével tisztelői és követői is akadtak:

Mindenekelőtt azt kell tudnunk, hogy Szent Ferenc Atyánk életének minden cselekedetében Krisztushoz hasonlított.
Miként Krisztus nyilvános működésének kezdetén tizenkét apostolt választott, hogy megvetve e világ dolgait kövessék őt a szegénységben és más erényekben; úgy Szent Ferenc is rendjének alapításakor tizenkét társat vett maga mellé, akik a legteljesebb szegénységet vállalták magukra.

 

Első követői és társai Quintavellei Bernát gazdag kereskedő, Cattani Péter jogtudós és Egyed testvér, és még kilenc férfiú. Ferenc egy évig oktatta őket, majd kettesével küldte őket prédikálni. Ferenc evangéliumi részletekből állította össze reguláját, emlyet 1209/10 fordulóján III. Ince pápa szóban jóváhagyott Rómában, ezzel megszületett az Ordo Fratrum Minorum, a kisebb testvérek rendje. Ferencet ekkor szentelték diákonussá, félelemből nem akart pap lenni. Szigorú életmódot folytattak, nélkülöztek, soha nem fogadtak el egyetlen fillért sem, ám mindig vidámak, egymással szemben szeretetteljesek és figyelmesek voltak. Az emberek velük szembeni gyanakvása bámulattá, majd szeretetté változott. Egyre többen csatlakoztak a testvérekhez – sokan megdöbbentő nyilvános bűnvallomás után, vagyonukat szétosztva a szegények között. Néhány év elteltével a testvérek száma már 5000 körül volt. 1209-24 között járták az apostolok útját, hirdetve a béke, a jóság, a pax et bonum evangéliumát.

Szent Klára beöltöztetésével (1211/12) a Porcinkula kápolnában, elindította a klarisszák rendjét. A pogányok közé vágyott misszióba, de betegsége miatt nem jutott el Palesztinába.

1216-ban a pápától megkapta a Porcinkula-búcsú kiváltságát. 1219/20-ban a Szentföldre ment, Damiette mellett a szultánnak prédikált, aki csodálta ezt a rendkívüli embert, de nem tért meg.

1223. június 29-én a Solet annuere pápai bulla jóváhagyta reguláját. A Porcinkula-kápolna mellett alakult meg a rend anyakolostora. Kunyhóikat gallyakból építették, szegénység és egyszerűség jellemezte életüket. A szegénységet tekintette „Krisztus menyasszonyának”, de az Egyházat nem bírálta, testvéreit is a papok tiszteletére intette.  Ferenc „nincstelenül akarta követni a nincstelen Krisztust, a Megfeszítettet”. Testvéreivel együtt úgy akartak élni, hogy cselekedeteikben Jézus életét jelenítsék meg az emberek között. Bensőséges, de nem szentimentális viszony fűzte a természethez, baráti módon szólt az állatokhoz. Nem csatlakozott egyik eretnek mozgalomhoz sem, testvéreit figyelmeztette, hogy mindenkor tiszteljék a papságot és az Egyházat!

1221-ben megalapította a ferencesek világi rendjét, a Bűnbánók Harmadik Rendje néven.

1223-ban nyitotta meg a rend első teológiai akadémiáját Padovában, melynek élére Antalt nevezte ki. Ebben az évben állította fel az első jászolt.

1226. október 4-én a testében legyengült Ferenc testvéreitől körülvéve énekelve adta vissza lelkét Teremtőjének, Assisiben.

Áldjon, én Uram,
mi nővérünk, a testi Halál,
ki minden élő embert megtalál.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak,
nem tesz kárt bennük második halál.

Dicsérjétek s áldjátok az Urat,
s adjatok hálát Neki,

s roppant alázattal szolgáljatok Neki!

(Naphimnusz, Dsida Jenő fordítása)

Hajnal P. (Forrás: itt.)

kép1

kép2 (Assisi látképe)

kép3 (B. E. Murillo: Szent Ferenc látomása)

kép4 (Giotto: Szent Ferenc prédikál a madaraknak)

kép6 (Molnár C. Pál: Szent Ferenc a farkassal


  1. Hozzászóló: Meldi
    válasz erre