Egyéb

Augusztus 27. – Szent Mónika

A Szent Ágoston ünnepe előtti napon emlékezünk meg az egyháztanító édesanyjáról, Szent Mónikáról.

 A szent életű Mónika az észak-afrikai Tagastéban született, 332-ben. Az Isten iránti szeretetet édesapja és annak dajkája ültette el szívében. A pogány Patriciushoz adták feleségül, akinek szertelen életmódját, hűtlenségét türelemmel viselte, és szüntelenül azért imádkozott, hogy férje is fogadja be a szívébe az Úr Jézust. Mónika szeretetében a kereszt szeretete és a bölcsesség nyilvánult meg, amivel az évek során meghódította férje kemény szívét: Patricius a halálos ágyán megkeresztelkedett.

Három gyermeke közül Ágoston fia okozta szívének a legtöbb gyötrelmet. Ágoston homlokára édesanyja már a születésekor a kereszt jelét rajzolta és sót tett a szájába (ezzel katekumennek tekintette a gyermeket), s ezt Ágoston is úgy gondolta később, hogy már kora gyermekségében megfogant az Egyház méhében. Hosszú évekig könyörgött fiáért, aki fiatal korában kicsapongó életet élt, csatlakozott a manicheusok szektájához, majd egy asszonnyal élt együtt, a házasság szentségének felvétele nélkül. Anyja könnyei elől Rómába menekült, s a magára maradt asszonyt egy püspök e szavakkal vigasztalta: „lehetetlen, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen”. Végül Mónika mégis a fia után ment, s jelen volt Milánóban, ahol 387-ben, nagyszombat éjszakáján Ágoston felvette a keresztséget. Mónika boldogan adott hálát Istennek.

Hamarosan útra keltek fiával, Ágostonnal, hogy visszatérjenek Afrikába. Mónika Ostiában, mielőtt hajóra szálltak, megbetegedett és meghalt. Az ő kívánsága volt, hogy Ostiában temessék el.

1430-ban avatták szentté, tiszteletét az ágostonos szerzetesrend tagjai terjesztették el.

Az 1987-ben madridi édesanyák által alapított, Szent Mónika közösség (amely Magyarországon, így plébániánkon is megalakult és működik) tagjai névadójuk példáját követve minden nap így imádkoznak:

Mennyei Atyánk, minden ajándék és öröm osztogatója, aki nekem az édesanyai hivatást adtad, hálát adok Neked és áldom szent Nevedet. Úr Jézus! Kérlek, növeld hitemet, erősítsd reményemet és tökéletesítsd szeretetemet, hogy jó keresztény édesanya lehessek. Szentlélek Úristen, erősíts engem, hogy életem minden nehézsége közepette se szűnjek meg gyermekeink hitéért imádkozni!

Hajnal Piroska (Forrás: Szentek élete, Katolikus Lexikon, Augustinus: Vallomások)

kiemelt kép

kép2