Érdekes cikkek

Az unalom ellenszere

„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói…” (Jakab 1,22)

Miért mondja a Biblia azt, hogy legyünk az igének cselekvői, ne csupán hallgatói? Mert, ha csupán hallgatjuk, de nem tesszük, akkor unalmassá válik – minden esetben. Eljuthatsz odáig, hogy már annyi igehirdetést és tanítást hallottál, hogy azt mondod magadban: „Ó ne, már megint egy prédikáció!” A baj nem az Igével van, a gond az, hogy te túltöltődtél és lelkileg érzéketlenné váltál. Azért unatkozol, mert nem ülteted át a gyakorlatba, és nem aratod gyümölcseit annak, amit hallottál. Jézus azt mondta: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek” (Jn 13,17). Ha egyszer elkezded megtenni, amit mondtak neked, nem lesz időd unatkozni. Azok, akik csupán hallgatói az Igének, olyanok, mint azok a diákok, akik az osztályban ülve csak hallgatják a tanárt, de nem felelnek, nem írnak dolgozatot, nem kapnak jegyeket. Ezeket az embereket nem érdekli a tanulás, nem akarnak átmenni a vizsgákon, nem akarnak diplomát szerezni, nem akarnak valami nagy dolgot véghezvinni az életben. Csak azért ülnek ott az előadásokon, mert gondolatébresztőnek találják azt, és jól érzik magukat a tömegben. Gyakran követik kedvenc tanítójukat egyik városból a másikba; szeretik az új előadókat, és amikor a tanítás véget ér, ott maradnak enni-inni, nevetni és beszélgetni. Általában csak intelligensnek akarnak tűnni mások szemében. Ne hagyd, hogy veled is ez történjen! Ne feledd, „aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak” (Jakab 4,17). Fogadd szívedbe az igazságot, amit a prédikációban hallottál, és állítsd munkába életedben! Ha ezt teszed, nyugodt lehetsz, hogy soha többé nem fogsz unalomtól szenvedni.

forrás

kép

Az unalom ellenszere bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva