Cikkek archívuma ebben a rovatban: Egyéb

Ezt az ünnepet X. Szent Pius pápa terjesztette ki az egész Egyházra, 1908-ban, a lourdes-i jelenések 50. évfordulóján. A Lourdes-i Boldogasszonyt (francia nyelven Notre Dame de Lourdes”) az első jelenés napján, február 11-én ünnepeljük.

Az 1858. február 11. és július 16. közötti időszakban a Boldogságos Szűz Mária tizennyolc alkalommal jelent meg a tizennégy esztendős Soubirous Bernadette-nek (akit 1933 óta a szentek sorában tisztelünk). A Pireneusok északi lábán fekvő Lourdes-ban Bernadette és két barátnője elindult rőzsét gyűjteni, amikor a társaitól lemaradva Bernadette a Massabielle-sziklafal barlangjában meglátott egy szép, fehér ruhás hölgyet. A hölgy kék övet viselt, saruit egy-egy sárga rózsa díszítette, kezében rózsafüzért tartott. Társai semmit sem láttak, a látomásokban mindvégig csak Bernadette részesült, bár a látomások hírére egyre többen kísérték őt a barlanghoz. A látomásokban megjelenő szép hölgy egy alkalommal arra utasította Bernadette-et, hogy fakasszon forrást a barlang egy bizonyos pontján, igyon belőle és mosakodjék meg benne. Később azzal is megbízta a kislányt, hogy „mondja meg a papságnak, építsenek kápolnát és jöjjenek el körmenetben a látomás helyszínére”. A kislány a helyi plébánosnak is beszámol a jelenésekről és az idő múlásával Peyramale abbé belátja, hogy a kislányt semmiféle érdek nem vezérli. A plébános azonban óvatos, egyre a szép Hölgy nevét tudakolja. Március 25-én a Hölgy bemutatkozik, s lourdes-i tájszólásban, a kislány előtt teljesen ismeretlen teológiai szakkifjezéssel fedi fel kilétét: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás” (Je suis Conception Immaculate!). – A Szeplőtelen Fogantatás dogmáját 1854. december 8-án hirdette ki IX. Pius pápa. A kis Bernadette-nek július 16-án jelenik meg utoljára a szép Hölgy, a látomások befejeződnek. De a forrás ma is ott bugyog, csodás gyógyulások történnek, helyzetüket reménytelennek gondoló betegek tízezrei gyógyultak meg a barlangnál, hirdetve Isten határtalan jóságát, mindenható karjának gyógyító hatalmát és a hit erejét. Isten ezt a kisleányt használta fel arra, hogy a betegek és a szenvedők figyelmét felhívja az Eucharisztia jelentőségére.

A tarbes-i püspök 1862-ben ismerte el a jelenések valódiságát és engedélyezte a Lourdes-i Boldogasszony tiszteletét. 1864-ben állították fel a barlangban a szép „fehér hölgy” szobrát, melyet Joseph Fabisch készített Bernadette leírása alapján. A Szeplőtelen Fogantatás neogót stílusban épített templomát 1871-ben szentelték fel, 1876-ban basilica minor rangot kapott. A lourdes-i jelenések természetfeletti jellegét XIII. Leó pápa hivatalosan is elismerte 1891-ben. 1933-ban az Egyház a szentek sorába emelte Soubirous Bernadette-et.

Február 11-e a betegek világnapja.

Hajnal Piroska (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon, Bárdosy Éva in: Új Ember Kalendárium, 2009, 59-61.)

 

 

A fehér hölgy

 

Soubirous Bernadette

Lourdes- basilica minor

 

Most bocsátod el szolgádat, Uram, a te igéd szerint, békességben.

Mert látták szemeim a Te üdvösségedet,

Akit rendeltél minden népek színe előtt. (ÉE 675 – Simeon hálaéneke)

Az ünnep eredete a Kr. u. IV. századig nyúlik vissza, az írott források szerint ugyanis az Úr Jézus bemutatását már 385-ben megünnepelték Jeruzsálemben. Erre utal a latin elnevezés: Praesentatio Domini. Az ünnepet Róma a VII. században fogadta el Hypapanté (gör. találkozás) néven, vagyis ezen a napon az agg Simeon és a Kisded Jézus találkozására emlékeztek. A nyugati kereszténységben az ünneppel kapcsolatban a X. századtól kezdve inkább Mária személye került a középpontba, az ő tisztulását emeli ki a hagyomány, és az ünnepet erről nevezik el: Purificatio Beatae Mariae Virginis. 1960 óta – összhangban a keleti egyház hagyományával – február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony napját az Úr ünnepeként, a templomban való bemutatásaként tartjuk számon. Ezen a napon arra emlékezünk, hogy a Szűzanya Jézus születése után negyven nappal – a mózesi törvény (Exodus 13:12) előírásainak megfelelően – bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az ilyenkor megáldott gyertya a bemutatott istenfiút jelképezi, s jelenti azt is, hogy Urunk a nemzetek világossága.

 

A szent törvények értelmében Jézus a templomban a papsággal és a prófétákkal, a maga örök papságának és prófétaságának ószövetségi előképeivel (Simeonnal és Annával) találkozik. Az a ő jelenléte szenteli meg a jeruzsálemi templom szent helyét, ezáltal lesz teljessé a Sion szerepe a történelemben.

 

Ez az ünnep a karácsonyi liturgia méltó befejezése. Csillagfényes angyali misével kezdődött Urunk születésének ünneplése, s őt, mint kisdedet az angyalok, majd a pásztorok, s végül az egész világ családja körében szemlélhette. Most eljön, hogy találkozzék az Egyházzal. Íme, ma eljött a Vőlegény (Jézus), hogy találkozzék a Menyasszonnyal (az Egyházzal), s templomunk a lakodalmas ház, ahol együtt ünnepeljük ezt a szent találkozást!

 

Fény a népek világosságára és dicsőségére népednek, Izraelnek! (ÉE 675)

Hajnal Piroska (ÉE, Magyar Katolikus Lexikon, Adoremus 2013/2 nyomán.)

 

Giotto

 Hypapante

Giotto2

Add nekem a lelkeket, és minden mást tarts meg magadnak!

A XIX. századi katolikus népnevelés legnagyobb alakja, Giovanni Bosco néven látta meg a napvilágot a Szárd Királyságban fekvő Becchi tanyán, 1815. augusztus 16-án. Édesapja korán meghalt, így az édesanya, Margit egyedül, nehéz körülmények között nevelte fel három fiát, Antalt, Józsefet, és a legkisebbet, Jánost. A kivételes képességű, rendkívül okos kisfiút bátyja a földön dolgoztatta, nem járhatott iskolába. Már gyermekkorától pap szeretett volna lenni. Kilenc éves volt, amikor álmában megjelent egy asszony, aki ragyogott, mint a nap és arra buzdította, hogy nevelje a gyermekeket. Egy másik legenda szerint a nevelői hivatást is egy álma jelölte ki számára – veszekedő, verekedő, káromkodó utcagyerekeket látott ugyanis álmában, s hogy szétválassza őket, ha kell, ököllel, közéjük vetette magát. Ekkor egy belső hang így szólt hozzá: „Nem veréssel, hanem szelídséggel és szeretettel kell megnyerned barátságukat. Fogj hát hozzá azonnal, és beszélj nekik a bűn utálatosságáról és az erény értékességéről.”

1830-ban kezdett rendszeres iskolai tanulásba, édesanyja buzdítására és fivérei ellenkezése ellenére. Ő maga kereste meg a tandíjat, házimunkákért szállást kapott és több mesterséget is kitanult. 1841-ben szentelték pappá, ezután még két évig tanult Torinóban, közben betegek és szegények lelki gondozását látta el.

1841. december 8-án befogadott házába egy csavargó fiút, egy munkanélküli kőműves inast, majd hamarosan megalapította Valdoccóban oratóriumnak nevezett intézményét, melynek tavasszal már 30 növendéke volt. Az eredetileg elhagyott gyermekek számára szervezett intézetből rövid idő elteltével ipar- és tanonciskola lett, háromszázhatvan növendékkel. Hamarosan több segítőtársa is akadt, az első saját édesanyja volt, akit a gyermekek csak Margit mamának hívtak. Nevelői tevékenységét, szokatlan módszereit sokan helytelenítették, ellenségei rendszeresen följelentették, bolondokházába akarták záratni, rálőttek… Don Bosco azonban nem hátrált meg.

Nevelési módszerét a megelőző módszer, amelyről Don Bosco így beszélt: „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!”  . A megelőző módszer első gyümölcse Savio Szent Domonkos.

1848-ban a torinói érsek az oratóriumot az elhagyott gyermekek plébániájává tette, a nappali foglalkozások mellett éjjeli menedékhelyként is működött. 1852-ben felépítették templomukat, az 1854-es kolerajárvány idején Don Bosco és neveltjei hősies helytállásról tettek tanúságot.

1859-ben megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot – a szaléziek elsődleges feladatául az árva, elhagyott és szegény fiúk nevelését jelölte ki, Néri Szent Fülöp szellemiségét követve. 1872-ben alapította meg a rend női ágát, mely a Segítő Szűzanya leányai elnevezést kapta.

Don Bosco 1888. január 31-én adta vissza lelkét Teremtőjének. XI. Pius pápa 1920-ban boldoggá, 1930-ban szentté avatta.

2015-ben Don Bosco születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A szent életében rendszeresen látogatta a rendházakat és ez adta az ötletet a jelenlegi rendfőnök atyának, Pascual Chavez Villanuevának, hogy a jubileumi évhez közeledve Don Bosco csontereklyéje jelenlétével keresi fel világszerte a szalézi rendházakat. Az ereklye 2013. május 17-én Rédicsnél lépi át Magyarország határát, több egyházmegyei központba is „elzarándokol”, így a Szent István Bazilikába is.

Hajnal Piroska (Magyar Katolikus Lexikon, Don Bosco Kalendárium 2005, Körössy László: “Don Bosco köztünk él”, in: Új Ember Kalendárium 2013, 24-27.

kép1

portré

fiúk

ereklye

Savio

Adoro te devote latens Deitas,

Quae sub his figuris vere latitas.

Tibi se cor meum totum subjicit

quia te contemplans totum deficit.

Gyakran felhangzik templomunkban is Aquinói Szent Tamásnak az Oltáriszentséghez írott csodálatos himnusza (a magyar szöveg Babits Mihály fordítása alapján készült), melyben katolikus hitünk alapvetései mellett a hívő lélek bensőséges vallásos érzülete is gyönyörű kifejezést nyer. Január 28-án emlékezik meg az Egyház az “angyali doktorról”, Aquinói Szent Tamásról.

Tamás előkelő, nápolyi grófi család sarja (1225-ben vagy 1227-ben született Roccasecca várában), s mint legkisebb fiút szülei egyházi pályára szánták. Öt éves korában került a montecassinói bencés kolostorba, majd 1239-ben a nápolyi egyetemre, ahol grammatikát, logikát és természettudományt tanult. 1244-ben belépett a kolduló domonkos rendbe, ami édesanyját annyira elkeserítette, hogy Tamást fivéreivel elfogatta és egy évig fogva tartotta Roccasecca várában. 1245-ben Tamás elhagyhatta  várat, Párizsba utazott, ahol Nagy (Szent) Albert tanítványa lett, mesterét követte Kölnbe, ahol rövidesen bibliatudományt kezdett tanítani. 1252-ben visszatért Párizsba, 1256-tól magister teologiae, 1257-ben Szent Bonaventurával együtt az egyetemi magiszteri karba is bekerült. 1259-ben visszatért Itáliába, Orvietoban tanított, Rómában főiskolát szervezett a tehetségesebb domonkos rendi növendékeknek. 1268-tól három éven át a párizsi egyetemen tanított, 1272-ben tért vissza Itáliába. 1273-ban megszervezte a rendi főiskolát. 1273. december 6-án visszavonult a tanítástól. A pápa hívására útra kelt, hogy részt vegyen a zsinaton, de megbetegedett és a fossanuovai ciszterci apátságban elhunyt (1274. márc. 7). 1323-ban avatták szentté, 1567-ben egyháztanítóvá nyilváníttatott, 1880-tól “minden katolikus iskola védőszentje”. A teológusok, a könyvkereskedők és a szüzek is őt hívják segítségül.

Az “angyali doktor”

Élettisztaságáért és fényes elméjéért már életében Doctor Angelicus-nak nevezték. Élete fő műve a Summa Theologiae (A teológia foglalata), mellyel megteremtette a modern értelemben vett teológia tudományát. Arisztotelész filozófiájának következetes alkalmazásával foglalta rendszerbe a teológiának a korábbi évszázadok során megfogalmazódott tételeit, egységes rendszerré tette a hittudományt. Ragyogó elme, mélyen hívő lélek – áttekintette és szintézisbe foglalta mindazt, amit a görög bölcselők és az arabok, amit Szent Ágoston és a többi egyházatyák mondtak és leírtak Istenről és a világról, a kegyelemről és a természetről.

1264-ben IV. Orbán pápa elrendelte az Úr napjának megünneplését és Aquinói Szent Tamást bízta meg az úrnapi officium elkészítésével. Tamás tollából származik tehát az ünnep gyönyörűséges szekvenciája a Lauda Sion, valamint a Pangue lingua, a Sacris solemniis és a Verbum supernum kezdetű himnuszok.

A legenda szerint, egy alkalommal a kereszt előtt álló Szent Tamást megszólította az Úr: „Helyesen írtál rólam, Tamás. Milyen jutalmat kérsz érte?” Tamás így válaszolt: „Egyedül csak téged, Uram. Amit írtam, minden csak pelyva.”

Dicsérd, Sion, Megváltódat,

vezéredet, pásztorodat áldja hangos éneked!

Nagy titokról szól az ének:

élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk!”

(Úrnapi szekvencia, Babits Mihály és Sík Sándor ford. alapján, ÉE 577)

 Hajnal Piroska (MKL, Éneklő Egyház, saját)

 kép

Velazquez: Aquinoi Szent Tamás

Filippino Lippi: Szent Tamás győzedelmeskedik a pogány filozófusokon (részlet)

 Szent Tamás a feszület előtt

 

 

Szalézi Ferenc-Bonaventura 1567. augusztus 21-én látta meg a napvilágot Franciaországban, Sales kastélyában, előkelő család sarjaként. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott. Ferenc volt a legidősebb fiú (utána még kilenc gyermek következett). Első tanítója és nevelője a kastély káplánja, Jean Déage volt, aki élete végéig kitartott Ferenc mellett.

 Chablais tartomány

A jezsuitáknál kezdte meg tanulmányait és már tizenegy esztendős korában föladták neki a tonzúrát, noha apja nem papi pályára szánta. A tizenéves fiúra nagy hatással volt Kálvin eleve-elrendelés tana, de azért hű maradt a katolikus hithez. 1588-ban apja visszahívta Savoyába, majd Padovába küldte, ahol 1591-ben jogi doktorátust szerzett. 1592-ben elzarándokolt Rómába és Loretóba, majd hazatért Savoyába. Ekkorra már szilárd volt szívében az elhatározás, hogy pap lesz. 1593. december 18-án szentelték pappá. Atyja ellenállását nagybátyja közbenjárása törte meg, aki kineveztette Ferencet a protestantizmus elől Annecybe menekült genfi Szent Péter káptalan prépostjává.

Először Chablais vidékére nevezték ki, ahol a berni reformátorok 1535 után szinte teljesen kiirtották a katolikus vallást, a papokat börtönbe vetették, a templomokat lerombolták. Thonóban kezdte meg a lelkipásztori munkát, ahol még állt a templom, ámde üresen. Ferenc tisztában volt azzal, hogy a protestáns tanok terjedését milyen nagymértékben elősegítette a könyvnyomtatás feltalálása – ezért ő is Guttenberg találmányának segítségét vette igénybe. Az üres templomban hasztalan hirdette volna az igét, ezért röplapokon kezdte megszólítani az embereket. Röpiratait később gyűjteményes kötetben adta ki: A szent Kereszt zászlajának védelme címen. Fél év elteltével már megjelentek a hívek templomában, 5 esztendő alatt 25.000 lelket térített vissza az Egyházba. Megszervezte a hitoktatást laikusokból álló testvérületekkel, tankönyvük Bellarmin Szent Róbert katekizmusa volt. 1602. december 8-án Ferencet választották Genf püspökévé, székhelye Annecy volt (hiszen Genf a kálvinista reformáció városa volt ekkor). Minden erejét a hegyvidéki püspökség lelkipásztori feladatainak ellátására fordította.

 Szalézi Ferencben a kortársai a tettre kész, hívei minden gondjában osztozó, lelkipásztori hivatásának élő püspök eszményképét látták – teljes joggal. Idejét, erejét nem kímélve foglalkozott azokkal – nemesekkel, polgárokkal vagy akár szegényparasztokkal –, akik őrá bízták lelki életük vezetését. Levelezés útján is lelki vezetője volt sokaknak, mintegy 6000 levele maradt fenn.

Őszinte barátságot ápolt Chantal asszonnyal (a későbbi Chantal Szent Franciska Johannával), akivel dijoni útja során találkozott. Az ő támogatásával valósíthatta meg egyik dédelgetett tervét, egy kontemplatív női szerzet alapítását, melynek nincs szigorú klauzúrája és tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik életüket. Chantal asszony és társai 1610. június 6-án kezdték közös életüket – ez a vizitációs nővérek rendje.

 A nővérekkel való bensőséges kapcsolatának köszönhető legismertebb műve: Értekezés az istenszeretetről vagy Teotimus (1616). A Szalézi Szent Ferenc misztikáját bemutató mű a lelki irodalom klasszikusa, amely az értelemmel és az akarattal is számol. Szalézi Szent Ferenc szelídsége nem érzelgősség – szigorú volt azokkal, akik lelki vezetésért hozzá fordultak, megkövetelte a lemondást, a lelki kiüresítést, ugyanakkor megértő és emberi módon bánt az emberekkel.

A megfeszített munkatempó, a mostoha körülmények között töltött évek kikezdték Ferenc egészségét. 1618-ban még eljutott Párizsba, ahol szinte hősként ünnepelték. 1620-ban, Lyonban a vizitációs nővérek kolostorában hunyt el 1622. dec. 18-án.

1661-ben boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták. 1887. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. 1923-ban az újságírók védőszentje lett.

Hajnal Piroska

 

Szalézi Szent Ferenc

A vizitációs rend megalapítása

Carlo Maratt

Szent Ferenc álma (M. A. Franceschini)

 

 

 

Az ókeresztény kor római vértanúja (Kr. u. III-IV. század). Diocletianus császár uralkodása alatt született előkelő római családban, s az életéről szóló legenda szerint még csak 12 éves volt, amikor Róma prefektusának fia feleségül akarta venni. Ágnes azonban már korábban szüzességi fogadalmat tett, mellyel Krisztus jegyese lett. Elutasította tehát a pogány ifjút, aki büszkeségében iszonyú haragra gerjedt, feljelentette Ágnest, akit először egy nyilvánosházba hurcoltak, majd máglyahalálra ra ítélték, amikor a testét a tűz nem tudta elemészteni, a leányt lefejezték. Mindez Kr. u. 304-ben, a Római Birodalom utolsó nagy keresztény üldözési hullámában történt.

Halála után a szentek társaságában megjelent szüleinek és egy bárányt tartott a karjában. Gyermekfejjel tanúsított hűsége a szüzességben és a hitben különös tiszteletet érdemel. A római Via Nomentana melletti katakombában temették el. Neve a római kánonba is bekerült. A hitnek és a tiszteletnek köszönhetően lett nagy szentté e vértanú szűz, akinek dicsőségét egyházatyák hirdették, dicsőítő sírfeliratát Szent Damasus pápa írta, mely az Ágnes sírja fölé Nagy Konstantin császár leánya által emeltetett bazilikához (S. Agnese fuori le mura) vezető folyosón olvasható.

Első ábrázolása a VI. századból származik, a ravennai S. Apollinare Nuovo mozaikján szerepel. A XIV. századtól előkelő leányként jelenítik meg (hosszú hajú leány, karjában a nevére utaló bárány – bárány latinul agnus -vagy kard, fején korona vagy virágkorona). Rómában két temploma is van, fejereklyéjét a S. Agnese in Agone templom oldalkápolnájában, a Szent Ágnes és Szent Emerencia csontereklyéit tartalmazó koporsót a S. Agnese fuori le mura templomban őrzik.

Hajnal Piroska (Kat. Lexikon és Szentek könyve nyomán)

Szent Ágnes női szentek társaságában – mozaik, Ravenna

Szent Ágnes

S. Agnese in Agone templom

A magyar ifjúság védőszentje

IV. Béla király (1235-70) és Laszkarisz Mária királyné 9. gyermeke, akit a tatárok elől menekülő szülei még születése előtt felajánlottak Istennek az ország megmeneküléséért. Nevét, a középkori kereszténység egyik legkedveltebb szentje, a 14 segítő szent között lévő Antiochiai Szent Margit (a középkorban Patrona Regniként tisztelték Magyarországon) után kapta, akinek ereklyéit Árpád-házi Szent Margit nagyapja, II. András király hozta magával a Szentföldről. Nagynénje Árpád-házi Szent Erzsébet, fivére a későbbi V. István király, húgai Szent Kinga és Boldog Jolán. 1246-ban, tizenegy éves korában adták oda a királylányt szülei a veszprémi domonkos kolostor priorisszájának. Apja a Nyulak-szigetén új kolostort építtetett, ahová 1252-ben helyezték át Margitot. 1254-ben tette le fogadalmát Budán.

A kolostorban a legnehezebb szolgálatot vállalta és a legalantasabb munkákat végezte. A legkeményebb vezeklésben élt. Szülei, politikai okokból, államérdekből férjhez kívánták adni a lengyel, majd a cseh királyhoz, de Margit nem volt hajlandó föladni önként vállalt fogadalmát. Családja, a királyi udvar, de még legközvetlenebb környezete is elfordult tőle egy időre.

Népéért, családjáért az Egyházért vállalt szenvedésinek jutalmaként imái meghallgatásra találtak Istennél: atyja és bátyja, a későbbi V. István kibékültek egymással, Margit közbenjárására csodás gyógyulások történtek. Halálának időpontját előre megmondta: Szent László király leányának, Szent Piroskának ünnepére. Halála pillanatától kezdve szentként tisztelték, sírjához zarándoklatok indultak. Tisztelete Itáliában is elterjedt, a nápolyi királyné, Magyarországi Mária (V. István leánya) kezdeményezésére.

Árpád-házi Szent Margit életét 1276-1300 között feltehetőleg Marcellus, Margit lelkiatyja vetette papírra latin nyelven,ez az ún. Margit-legenda. Ennek ma is ismert magyar fordítását Ráskai Lea szigeti apáca készítette el 1510-ben. A magyar irodalomban Gárdonyi Géza regénye, az Isten rabjai állít emléket személyének.

A magyar ifjúság, a nevelő és gyógyító intézmények védőszentje, valamint a családon belüli béke és szeretet közbenjárójaként tisztelik. Szentté avatását többször is kezdeményezték, 1943-ban avatta őt szentté XII. Pius pápa. Ereklyéit a török elől menekülő domonkos apácák Nagyváradra, majd Pozsonyba menekítették, a XVIII. században nyomuk veszett.

Csillagokkal díszített domonkos ruhában (fekete fátyol és köpeny), kezében liliommal ábrázolják, királyi koronája a lába előtt, a keresztet illetve vezeklésénekeszközeit egy angyal tartja. Az itáliai ábrázolásokon Árpád-házi vagy Anjou-szentekkel szerepel.

 

Hajnal Piroska

Székely Bertalan: Szent Margit zárdába lép

Nyulak-szigete, kolostor

Szentkép (apácamunka, keretben XVIII. század)

Sajnos évről évre több újszülöttet hagynak ott utcán, kukában, kidobva. Nekik nincs sok esélyük az életben maradásra. Jóval szerencsésebbnek azok a kisbabák, akiket valamelyik kórház elé kihelyezett inkubátorában hagy sorsukra az édesanyjuk. Pár hete már a kistarcsai katolikus templom melletti ún. befogadókosárkába is el lehet helyezni a nemkívánt újszülötteket. A kezdeményezés neve: Szent Péter Esernyője-program.