Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Nem olyan rég vagyok pap, ezért még emlékszem arra a misztikus félelemre, ami körbelengi a gyónást, tudod, ami azt a bizonyos gyomorgörcsöt okozza, mielőtt belépsz a gyóntatószékbe. Ilyesmi kérdések kavarognak benned: Mit fog gondolni rólam? Hogyan fog rám nézni ezek után? Hogy mondjam el neki a legcikibb dolgokat, hogy lehetőleg ne figyeljen fel rá, vagy ne kérdezzen bele? Lehet, hogy mégis inkább a szomszéd kerületbe/városba/országba/bolygóra kellett volna átmennem egy teljesen ismeretlen paphoz? Átkerülve a rács túloldalára, már csak mosolygok ezeken a félelmeken. Azt is elmondom, hogy miért: 3+1 oka van!

1) Még csak két éve gyóntatok, de azt hiszem kijelenthetem, hogy nem tudsz meglepni. Több okból is. Egyrészt egyáltalán nem véletlen, hogy Isten épp ezt a 10 parancsolatot adta az emberiségnek, nagyon gyanús, hogy pontosan ismeri az emberi lelket (nem meglepő, hiszen ő teremtette), így amivel küzdesz – bár te magad egyedi és csodálatos teremtménye vagy Istennek! – valószínűleg egy jól ismert probléma, tehát hallottam már, nem egyszer. Másrészt ne felejtsd el, hogy én is ember vagyok, és nem azért ülök a rács túloldalán, mert soha nem követtem el bűnt hanem épp ellenkezőleg: azért tudok a segítségedre lenni, mert valószínűleg nagyon hasonló dolgokkal szembesülünk az életünkben. (Képzeld, én is eljárok gyónni.)

2) Fontos tudnod, hogy nem úgy nézek rád, mint egy utolsó bűnösre, aki nem érdemli meg, hogy éljen, hanem mint barátomra, aki megbotlott. Valahogy úgy képzelem el ezt az egészet, mint például amikor profi sportoló akarsz lenni, de amikor elkezded az edzéseket, még sokszor elvéted a mozdulatot, bénázol, és néha lesérülsz. A szentté válás útján is ez történik. Az erényeket csak gyakorlással lehet elsajátítani. A gyakorlás pedig azt jelenti, hogy ha hibázok, kijavítom. Tudnod kell, hogy nem vagy egyenlő a bűneiddel, mi több nyilván azért vagy itt, mert te sem tartod jó dolognak amiket tettél, és nem akarod többet elkövetni őket. Amikor eljössz gyónni, én nem egy bűnözőt látok, hanem egy bátor embert, aki nem adja fel. Ahogy egyik paptestvérem megfogalmazta:

“A gyónás nem a bűneink felhánytorgatása, hanem megszabadulás attól, ami egyáltalán nem vall ránk.”

3) Amúgy meg elfelejtem. Hiszed vagy nem, tényleg. És nem csak akkor, ha rács van közöttünk, és nem csak akkor, amikor negyvenen gyónnak egymás után. Egyszer elhívtak egy lelkigyakorlatra, hogy az össz-vissz nyolc résztvevőt gyóntassam meg. Nem volt több negyven percnél az egész, majd ahogy jöttem ki a gyóntatószobából, az egyikük jött velem szemben, és boldogan újságolta, hogy amiről beszéltünk, máris megoldódott, én pedig néztem rá bután, hogy miről is beszél. Persze biztosítottam, hogy együtt örülök vele. Nem tudom, hogy a kegyelem, vagy a pszichológia, vagy a kettő együtt, vagy csak egyszerűen arról van szó, hogy amint kilépsz a gyóntatószékből, én már a következő emberre koncentrálok, de egyszerűen elfelejtem hogy miről beszéltünk. (Mindemellett természetesen nem is töröm magam, hogy megjegyezzem, hiszen a gyónásban az a legjobb, hogy még Isten is elfelejti, amit elmondtál. Ez a bűnbocsánat lényege!)

+1) A gonosz az, akinek igazán van oka félni.

És fél is veszettül. Ugyanis a gyónás egy “mini” ördögűzés, megtöri a Sátán befolyását az életeden, azokon a területeken, amiket a gyónásban Isten elé társz. Talán te is érezted már, hogy megkönnyebbülsz a gyóntatószékből kilépve, és utána erősebb vagy a kísértésekkel szemben. Igen, mert a gyónás megszabadít. Épp ezért nagyon veszélyes bármit is elhallgatni, mert az elhallgatott bűnhöz kapcsolódó kötelék megmarad. És ha csak egyetlen lánc is marad rajtad, akkor nem vagy szabad.

Úgyhogy bátran menj el gyónni, és legyél büszke magadra, hogy harcolsz a bűneid ellen, mert Isten büszke rád! (És én is, ha ez számít valamit…)

Hodász András

„Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” Jézus mondása a hétköznapokra lefordítva:

 

• Ha megfeledkeznek rólad, nem törődnek veled, s te nem foglalkozol a sérelemmel, hanem derűs szívvel mész tovább – ezt jelenti meghalni önmagadnak.

• Ha nem fogadják meg a tanácsodat, kinevetik a véleményedet, s te nem engeded, hogy elhatalmasodjék szívedben a harag, hanem mindezt türelmes, szeretetteljes hallgatással fogadod – ezt jelenti meghalni önmagadnak.

• Ha szeretettel, türelemmel elviseled a rendetlenséget, a váratlanságot, a késlekedést, a bosszúságot, ha mindezt tűröd, amint az Úr Jézus tette – ezt jelenti meghalni önmagadnak.

• Ha nem beszélsz magadról, nem emlegeted a teljesítményeidet, nem sóvárogsz dicséretre, elismerésre, ha valóban háttérben akarsz maradni – ezt jelenti meghalni önmagadnak.

• Ha látod, hogy a testvéred sikeres, és őszintén vele tudsz örülni, s akkor sem irigykedsz rá, ha neked rosszabbul megy a sorod – ezt jelenti meghalni önmagadnak.

• Ha megelégszel bármilyen étellel, ruhával, ajándékkal, időjárással, társadalmi környezettel – ezt jelenti meghalni önmagadnak.

• Ha el tudod fogadni a javító kritikát, ha alázattal igent tudsz rá mondani a másik ember felé és szíved mélyén is, lázadás és neheztelés nélkül – ezt jelenti meghalni önmagadnak.

forrás

Elkezdődött a keresztény bűnbánati időszak. A nagyböjt negyven napja alatt az önmegtagadás, az imádság és a jócselekedetek útján arra törekszünk, hogy szívünket életünk szétszórtságából Istenhez emeljük, és az ő szeretetével tanuljunk jelen lenni a világban. Papp Miklós morálteológust kérdeztük.

– A keresztény világ a húsvét titkának ünneplésére böjttel készül. Mi a keresztény böjtölés bibliai és vallástörténeti háttere?

– A keresztény böjt különbözik az egyszerű egészségügyi önmegtartóztatástól vagy a humanista önfegyelemtől. Célja nem csupán az e világi egészség, a kiegyensúlyozottság elérése. Ugyanakkor különbözik a világvallások dualista aszketizmusától is, amelyben gyakran találkozunk az anyagvilág, az e világi lét megvetésével, és a lelki élet felmagasztalásával. A keresztény ember nem dualista: a teremtést nem tartja rossznak, s különösen Krisztus megtestesülése óta nem az a „nagy keresztény”, aki lenézi a világot, a testi életet. Szeretném hangsúlyozni: nem „katolikusabb”, aki megveti a testet, az e világi életet, hanem rigorista végletesség szerint élő ember, talán eretnek. A keresztény ember jónak tartja és szeretni szeretné a világot – de úgy, ahogyan az Atya szereti. Ezért a böjt célja kissé kiszakadni a világból, s fölemelkedni az Atya szeretetéhez – majd onnan vissza a világba, de már másként.

A Bibliában a böjt mindig a szövetségi gondolkodásba van beágyazva. Célja, hogy az ember Isten rendelkezésére álljon, mégpedig osztatlan szívvel. Tehát nemcsak a test fegyelmezéséről van szó, hanem a szellem készségességéről, a lélek figyelméről, az egész ember Isten felé fordulásáról. Az aszkézis védelem is a pogány és a babonás szokásoktól, védelem az elnyeléssel fenyegető káosszal szemben, s egyúttal odafordulás a Rendhez, a Törvényhez, azaz Istenhez. A dolgok feláldozása (termény, bárány) mindig távolságvételt jelentett a javaktól, hogy az ember ne legyen rabja semminek, hanem készségesen forduljon Istene felé.

– Krisztus maga is példát mutat a böjtölésre. Mennyiben különbözik ez az Ószövetséghez képest?

– Krisztus példája alapján a keresztény böjtre nem a nagy látványosság, a heroikus erőfeszítés a jellemző, hanem a bensőségesség: rejtetten böjtölni, a szív közepében az Atyával lenni, és főképp szolgálni. A keresztény böjt alapmintája Krisztus kenózisa: maga a kenózis Krisztus böjtje, amelyben lemond istensége ragyogásáról, hogy emberi alakban szolgáljon. A keresztény böjt célja tehát nem annyira a valamiről való lemondás, hanem a szorosabb Krisztus-követés és a szolgálat. Az Újszövetség örömhíre, hogy Krisztus „már most” velünk van, de „még nem” teljesedett be minden. A keresztények böjtjére is ez a jellemző: már most örülhetünk a megváltott létnek, a családunknak, munkánknak, közösségeinknek, e világi javainknak. A Vőlegény velünk van, nem vetjük meg az életet, a teremtett világot, nem osztjuk fel azt tisztára és tisztátalanra. Krisztust meg is vádolják azzal, hogy falánk és borissza ember. Ugyanakkor még nem teljesedett be minden: úton vagyunk, jelen van bennünk egyfajta eszkatológiai feszültség.

– Mi, keresztények milyen jelentést adhatunk a böjtünknek?

– A böjt értelme lehet szívünk összeszedettségének elérése: a világban, a mindennapi teendőinkben szétszóródunk, s szükségünk van arra, hogy „fölemeljük szívünket”. Ez a máig jelentőséggel bíró kifejezés egészen az őskeresztényekig nyúlhat vissza. A szív lényünk közepét jelenti, a legigazibb énünket. Az ember legnagyobb bűne, ha nem a legjobbik énje, legigazibb szíve szerint él, ha nem valósítja meg a létlehetőségeit. A böjt, miközben felemel Istenhez, előhívja a legigazibb énemet is. Aki közel kerül Istenhez, az kerül közel igazi önmagához. A böjt a magány pásztora is. Jó egyedül lenni, összefésülni a gondolatainkat, kiengesztelődni a sebeinkkel. Alkalom ez arra, hogy Istenhez közelebb kerülve feltegyük életünk nagy kérdéseit, és keressük a válaszokat, melyeket senki sem tud megfogalmazni helyettünk. Az életben nincsenek egyforma szakaszok. Állandóan ébernek kell lennem, hogy a legsajátabb létlehetőségeim szerint éljek, azaz ne csak vegetáljak, hanem valóban éljek. A magány tehát az éberséghez, a döntésekhez, az elszántság felszításához kell. A böjtnek ez a célja: élni tanít.

– Mi minden lehet a lemondás tárgya?

– Az ember testi-lelki egység, ezért a böjtjének is testinek és lelkinek kell lennie egyszerre. Talán sarkítok, amikor azt mondom: a keresztények vallásossága túlzottan „agyi” vagy „érzelmi” jellegű. Talán egyetlen más vallásra sem jellemző annyira a testfelejtés, mint a kereszténységre. A test rendetlensége kihat az életvezetés rendetlenségére. Az aszkézis célja, hogy a test ne az ellenfelünk, hanem a társunk legyen. Ezért fontos a megtartóztatás az ételben, italban, és lényeges lehet a virrasztás vagy a korábbi ébredés, a napi séta, a kártékony szokások (dohányzás, alkohol) elhagyása is. Ám a szellem szétszórtsága a testénél észrevétlenebb és tartósabb, ezért veszélyesebb. A test fegyelmezése mellett ezért a szellem, a figyelem, a lelki energiák összpontosítására is gondolni kell. Krisztus biztosan jobban örül, ha a látható, testi böjtön túl a gondolkodásmód, a szív, az érzelmek is böjtölnek. Üzenjünk hadat rossz gondolatainknak, ne ítélkezzünk, ne pletykáljunk. Fontos lenne teológiát olvasni, teológiai igazságokon elmélkedni, reményt vinni másoknak. A lélek osztatlan figyelmének erősítéséhez hozzá tartoznak a szertartások, a liturgiák, a virrasztások, a találkozások, a csöndek is.

– A böjt a bűnbánattartás időszaka.

– Minél közelebb kerülünk a Világossághoz, annál tisztábban látjuk a bűneinket. A böjt a bűnbánattartás, a szentgyónás ideje is. A mai morál különösen hangsúlyozza, hogy a bűnökben is létezik hierarchia: a bűnbánattartásban ezért súlyoznunk kell. Szeretném hangsúlyozni, hogy foglalkozzunk a gondolati bűneinkkel, a családromboló magatartásunkkal, a strukturális bűnhöz való hozzájárulásunkkal és a bűnrészességgel. Azzal, hol és hogyan járulunk hozzá mások bűnös meddőségéhez vagy tetteihez. A szentgyónás kiengesztelődés Istennel: ő elkezdi a megbocsátást, hogy aztán könnyebben kiengesztelődjünk önmagunkkal és embertársainkkal. Magatartásával hihetetlen alázatról ad példát.

 

– A görögkatolikus egyházban nem a „húshagyó” keddel, hanem a „vajhagyó” vasárnap utáni hétfővel kezdődik a nagyböjt. Mi jellemzi a böjti időszak görögkatolikus szemléletét?

– A keleti szemlélet sajátossága, hogy a szerzetesség éli a böjt teljességét, végzi a szertartásokat, amelyekbe mindenki oly mértékben kapcsolódhat be, amennyire azt életállapota megengedi. A minimális előírás a hústól való tartózkodás szerdai és pénteki napokon, és mindennemű állati eredetű ételtől való teljes tartózkodás a böjt első hétfőjén, illetve nagypénteken. Ez a minimum, de a keleti vallás inkább a teljességet szereti felmutatni, s ahhoz mindenki úgy szabhatja a maga nagyböjtjét, ahogyan az a lelkének, életállapotának, bűnös életvitelének a leggyógyítóbb. A keleti szemléletben nagy a szabadság, akár évente különbözhetnek a nagyböjtjeim. A görögkatolikus egyház a test fegyelmezésén túl ilyenkor csodaszép szertartásokat is kínál, lélekemelő liturgiákat, amelyek tele vannak gyönyörű szimbólumokkal, bűnbánati dallamokkal, gyakori meghajlásokkal. Legyen szabad dicsérnem a magunkét: érdemes meríteni a görögkatolikus egyház kincseiből nagyböjt, húsvét idején.

– Ön hogyan kezdte a negyvennapos bűnbánati időszakot?

– Megdöbbentő számomra, amikor magamban is megtapasztalom, mennyire vágyik az ember a biztonságra, a megérdemelt jólét örömére, a kényelemre. Szíven ütött Ferenc pápa egyik gondolata: „az evangéliumi élet nem polgári jólét”. Elkeserítő, hogy a boldogságunkat mennyire a polgári jólét függvényének látjuk. Megdolgoztunk a pénzért, élvezhetjük; nem bűnös az igaz öröm, élhetünk vele; a teremtés javai és a kultúra Isten ajándéka, szabad megmerítkeznünk azokban. A Jóstennek pedig az lenne a dolga, hogy a becsületesen dolgozó keresztény polgárt segítse, minden rákos daganatot távol tartson tőle. Az evangéliumi élet azonban nem ilyen, nem ennyi csupán. A böjt számomra azt jelenti: mégsem belesimulni a világba. Ma nem a nácizmus és a kommunizmus beszippantó ereje fenyeget, hanem a kényelem, a jólét, a humanista boldogságfogalom magával ragadó ereje. Krisztus boldogságfogalma földrengést jelent: nagypéntek óta az a boldog, aki az Atyától akart helyén van, s ott igényesen szeret. Kitart a nehézségekben, akár a kereszten is. Ha kell, tanít, ha kell, keresztre száll. Ha kell, miniszter, ha kell, daganatos beteg. Ha kell, családanyaként, ha kell, egyedülállóként szeret. Az Egyház egyik feladata, hogy felhívja a figyelmet a kényelem, az önmagára figyelő jólét tompító hatásaira.

– Parókusként miben tudja segíteni a közösséget a böjt során?

– Itt most csupán egyvalamit szeretnék megemlíteni: úgy érzem, rendkívül elhanyagoltak a keresztény férfiak. Pedig ha a férfi lelke rendben van, azzal sokan nyernek: a feleség, a gyerekek, a munkahely, a politika s még az Egyház is. Egy férfi az Istenhez fűződő kapcsolatában és a böjtjében is szeretne férfi lenni. Nem kell a sok felmentés. Én évek óta szigorúbb böjtre hívom a férfiakat, de másként is igyekszem figyelni rájuk: zarándoklatot, közösségi alkalmakat tartunk számukra.

– Erőt ad az önmegtartóztatás gyakorlataiban az ünneplés reménye.

– A görögkatolikus egyházban a feltámadás pazar ünnep, a mennyek országának földi előképe. Nem akarhatunk állandó böjtben, rigorizmusban élni. Az Atya szeretetével kívánjuk szeretni a másik embert, a világot és önmagunkat. Ám az, hogy igazán tudjunk szeretni, ajándék. Ezt az ajándékot reméljük húsvétkor, s ezért tartjuk a tenyerünket koldusszegényen. A mi dolgunk, hogy engedjük magunkat elbűvölni, elragadtatni. A végtelenül hatalmas, bölcs és szerető Isten majd úgy lep meg bennünket, ahogyan jónak látja.

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Márc. 1. Hamvazószerda – „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban…”

A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát.

Márc. 2. Tanuljunk meg egészen a jó Istené lenni!
Márc. 3. Hiányzik életünkből valami nagyon fontos: a szeretet jó íze!
Márc. 4. Annyi fölösleges dologhoz ragaszkodik szívünk.Böjt nélkül hatástalan a hitünk.
Márc. 5. A böjt vágyakozás Istenre!
Márc. 6. Szembesülnünk kell a földi élet végességével, akár a halállal is.
Márc. 7. A nagyböjti szentidőben rácsodálkozunk arra, hogy mit tett értünk az Isten…
Márc. 8. A fájdalom: út a találkozáshoz. Mély találkozás Krisztussal a fájdalom által lehetséges.
Márc. 9. Ha nem nyitjuk meg magunkat, nem találkozhatunk Krisztussal.
Márc. 10. Nem találkozhatunk Krisztussal anélkül, hogy önmagunkat kitárva ki ne üresednénk.
Márc. 11. A Végtelen befogadásához a végesnek szét kell törnie.
Márc. 12. A megtérés azt jelenti, hogy elsősorban nem a saját gyötrelmeinkkel, problémáinkkal, bűneinkkel, félelmeinkkel foglalkozunk, hanem hagyjuk, hogy Jézus Krisztus magával ragadjon a messiási útra.
Márc. 13. Ne roskadjunk magunkba szenvedéseink miatt! Jézus keresztfájdalma és elhagyatottsága által egyesítette az embereket Istennel és egymással
Márc. 14. Ne álljunk meg, ne torpanjunk meg a megrázkódtatás miatt, hanem szeretettel lépjünk tovább.
Márc. 15. Nem roskadhatunk magunkba valami kis személyes szenvedés miatt.
Márc. 16. Mivel Jézus magára vette mindazt, ami emberi, a világ minden terhét és bűnét, ezért semmi sincs a történelemben, ami Isten életén kívül maradt volna. Minden helyet kapott Isten életében…
Márc. 17. Érzem, hogy Jézus újra az ő helyén van a szívemben. Egyetlen gondom sincs, egyetlen érzésem sincs, amely ne lenne egészen az Övé.
Márc. 18. Mennyivel kevesebbszer bíztam volna magam rád, Jézusom, ha kevesebbet szenvedtem volna! Legyen meg a te akaratod.
Márc. 19. Uram add, hogy megtérjek!

Minden hatalmadra szükségem van, hogy szívemet megtisztítsam!

Márc. 20. Istenem, minden, amit tőled kérek, az a tiszta szív, hogy szeresselek téged mindenek fölött és mindenben osztatlanul.
Márc. 21. A keresztény életből nem maradhat ki a böjt. De böjtölésünk nem önmagában értékes, hanem csak annyiban, amennyiben köze van Jézus Krisztushoz és az ő böjtjéhez.
Márc. 22. A fájdalom az, ami elmúlik, vagy amit mi okozunk magunknak. A kereszt az, ami végig kíséri az életünket, ami alatt annyiszor elesünk, annyiszor megsebződünk, de nem tudunk elszakadni tőle.
Márc. 23. „A beteg és az orvos közti érintkezési pont a betegség. A Krisztus és a köztünk fennálló érintkezési pont a bűnünk.”(Spurgeon)
Márc. 24. Minden szenvedés különleges ideje a kegyelemnek, melyet kár lenne fel nem használnunk.
Márc. 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony.  A fának gyümölcsoltásra azért van szüksége, hogy teremjen jó gyümölcsöt. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy legyen jó a termése.

A Szűzanya az igazi gyümölcsnek: Jézusnak a világra szülője, gyümölcsözésre váró életünknek az útját adja számunkra: Jézust

Márc. 26. A kereszt üdvösségünk eszköze – nagy vigasztalás, hogy Jézus a mindennapok terhét is keresztnek nevezi.
Márc. 27. Az az út, amely Istenhez vezet, hétköznapjainkon halad keresztül.
Márc. 28. Én azért lehetek én, mert Jézus Ő volt. Élni azért nem szégyen az embernek, mert Jézus élt. És szenvedni, csak azért nem gyalázat, mert Krisztus kínhalált halt.
Márc. 29. A szenvedések legmélyét egyedül Jézus járja meg velünk. A szenvedés nem sorscsapás, hanem egy szilánk az Úr keresztjéből.
Márc. 30. Isten gondolatai nem végződnek zsákutcában.
Márc. 31. Ha a kereszt kimaradna életünkből, kimaradna a lehetőség is, hogy személyiségünk a maga teljességében kibontakozzék.
Ápr. 1. Rengeteg nehézség van az életben… De milyen lelkülettel éljük meg?
Ápr. 2. ­ Nem tehetünk egész életen át másokat felelőssé azért, mert olyan nehéz a dolgunk. Valamikor fel kell vállalnunk a felelősséget életünkért.
Ápr. 3. Ma is fájó sebeink csak akkor gyógyulnak, ha osztozunk küldetésedben, és megalázva, félredobottan is felkínáljuk szívünket az embereknek.
Ápr. 4. Megfeszített Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk.
Ápr. 5. Soha nem tudjuk Isten annyira szeretni, mint amennyire Ő szeret minket! Istenhez a szív egyszerűen benyit, ész és szellem soká vár, míg beengedik.
Ápr. 6. Az Atya szeret minket. Soha nem csügged el bukásaink miatt. Soha nem ragaszt ránk címkéket. Olyannak ismer, amilyenek vagyunk: hisz, remél bennünk.
Ápr. 7. Az Isten iránti szeretet akkor tiszta, ha az öröm és a szenvedés egyformán hálára indít.
Ápr. 8. Isten soha, de soha nem engedné meg, hogy cél nélküli legyen a fájdalmad!
Ápr. 9. Virágvasárnap Jézusom, a hozsannázó lelkületben tarts meg engem, tarts meg minket. Vonulj be életembe, járd át az életemet.
Ápr. 10. Végy bennünket magad mellé megváltásod művében, és mi hűséges társaid leszünk…
Ápr. 11. Jézus erőssé teszi a mi gyengeségeinket saját gyengeségével. Megtanít kitartani a megpróbáltatásban.
Ápr. 12. Megvallja a szeretetet mely által átöleli próbatételeinket és megújítja a meghívásunk útját. Tartsunk ki a próbatételekben, maradjunk Benne. Minden próbatételünk Jézusé, Jézus meghív, hogy Vele együtt éljük meg.
Ápr. 13. Nagycsütörtök  Egyébről se szól a búcsúbeszéd, mint egy megdöbbentő egymásbalevésből. Jézus az Atyában van. Az Atya Őbenne. Jézus bennünk van, és mi Őbenne vagyunk. Ezt az éjszakát csak a kereszt rávetődő árnyékában ünnepelhetjük, mert Nagycsütörtök minden ajándéka a keresztből nyeri erejét.
Ápr. 14. Nagypéntek Nagypéntek nélkül nincs feltámadás. Ha nincs Krisztus, nincs Golgota, de nincs megváltás és új élet sem ezen a földön. Krisztus kellett és keresztút, amely hitet önt az emberek millióiba és a hittel csodákat tesz. Ostorozás kellett, az igazak megostorozása, mert csak a szenvedés teszi  képessé az embert , hogy az első kakasszóra meg ne tagadja hitét.
Ápr. 15. Nagyszombat –  A fájdalom a maga különös módján mindenkiből új embert formál.
Ápr. 16. Húsvét –  A keresztre adott válasz a feltámadás. A feltámadás a kereszt isteni mélye. A húsvét ünnepe életünk alapjait akarja felrázni. Jézus valóságosan él.

 

Hajlák Attila-István

kép

A vasárnapi liturgia a Hegyi beszéd egy újabb szakaszát mutatja be Máté evangéliumában (Mt 5,17-37) – mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren összegyűlt híveknek. Jézus a mózesi törvény újraolvasatát tárja hallgatói elé. Ő ugyanis azért jött el, hogy az Ószövetségben foglalt igazságokat tökéletessé tegye és véglegesen kihirdesse Isten törvényét egészen az utolsó i betűig (vö. 18). Jézus mindezt prédikációi révén és még inkább a kereszthalálig menő önfeláldozása által viszi véghez. Megtanítja, hogyan teljesítsük maradéktalanul Isten akaratát. Arra biztatja tanítványait, hogy „igaz voltuk”, igazságosságuk múlja felül „az írástudókét és a farizeusokét” (20). Ezt az igazságosságot a szeretet, a karitatív tevékenység, az irgalmasság hatja át, így képes arra, hogy megvalósítsa a parancsolatok lényegét, kerülve ezáltal a formalizmus veszélyét. A formalizmus a következő: ezt megtehetem, ezt nem, idáig elmehetek, idáig nem mehetek el – magyarázta a pápa.

Jézus tökéletessé teszi az ószövetségi törvényt

A vasárnapi evangéliumban Jézus három parancsolatot elemez közelebbről: a gyilkosságot, a házasságtörést és az esküdözést tiltó parancsolatokat. Ne tarts haragot! – az ötödik parancs kiegészítése. A „ne ölj” parancsolat nem pusztán a tényleges emberölésre vonatkozik, hanem azokra a magatartásokra is, amelyek sértik a személy méltóságát, beleértve a gyalázkodó szavakat (vö.22). Természetesen ezek a gyalázkodó szavak nem ugyanolyan súlyosak, mint a gyilkosság, de annak mintegy előfeltételei, ugyanolyan rosszindulatot fednek fel. Jézus arra szólít fel minket, hogy ne állítsunk fel ranglistát a sértésekről, hanem mindegyiket tekintsük ártalmasnak, mivel mozgatórugójuk egyaránt az a szándék, hogy kárt okozzunk felebarátunknak. Hozzá vagyunk szokva, hogy sértegessünk, olyan gyakran, mint ahogy „jó napot” kívánunk. És ez a gyilkosság vonalát követi. Aki sértegeti testvérét, szívében öli meg őt. Kérlek benneteket, ne sértegessetek! Hisz semmit sem nyerünk a gyalázkodással! – hangzott a pápa felszólítása.

A bűnös kívánság a házasságtörés útja felé vezet

Jézus a házasságra vonatkozó törvényt is tökéletesítette. A házasságtörést úgy tekintették, mint a férj felesége feletti tulajdonjogának megsértését. Jézus azonban a baj gyökeréig megy vissza. Mint ahogy a gyalázkodás, a sértegetés útja vezet el a gyilkossághoz, így ha valaki birtokló szándékkal tekint egy asszonyra, aki nem a felesége, könnyen a házasságtörés útjára léphet.

A bűnök szívünkben fogannak meg

A házasságtörés, mint a lopás, a korrupció és az összes többi bűn, legbensőbb énünkben fogannak meg. Amikor szívünkben meghoztuk a hibás döntést, utána megvalósulhat a konkrét magatartásban. Jézus ezt mondja: aki bűnös kívánsággal tekint egy asszonyra szívében, már elindult a házasságtörés útján.

Beszédetek legyen: igen, igen; nem, nem

Jézus azután azt mondja tanítványainak, hogy ne esküdjenek, mivel az esküdözés a bizonytalanság, az emberi kapcsolatok kétszínűségének a jele. Isten tekintélyét használjuk fel arra, hogy bizonyosságot kölcsönözzünk emberi történéseinknek. Ehelyett arra kaptunk meghívást, hogy családunkban, közösségeinkben megvalósítsuk az átlátszóság, a kölcsönös bizalom légkörét. Ha őszinték vagyunk, nincs szükségünk arra, hogy felsőbbrendű beavatkozáshoz folyamodjunk hitelességünk bebizonyítására. A bizalmatlanság és a gyanakvás mindig veszéllyel fenyegetik életünk derűjét.

A Szentlélek kegyelmével legyünk valóságos keresztények

Szűz Mária, a szelídség, a meghallgatás, az örömteli engedelmesség asszonya segítsen bennünket, hogy egyre jobban kövessük az evangéliumot, hogy ne „látszat” hanem „valóságos” keresztények legyünk! Ez a Szentlélek kegyelmével lehetséges, aki lehetővé teszi számunkra, hogy mindent szeretettel végezzünk és így maradéktalanul teljesítsük Isten akaratát.

Ferenc pápa

kép

 

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek.” (Jer 29,11)

Isten azt mondja: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek… jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket.” (Jer 29,11–12 ).

Ebben az évben kérd el Isten tervét!

Nyomorúságos dolog olyan szerepet játszani, amit nem rád szabtak. Mintha egy olyan cipőben járnál, ami nem a te méreted. Nos, miben vagy jó?
Mit szeretsz legjobban csinálni?
Milyen teljesítménytől érzed magad legjobban?Képtalálat a következőre: „isten terve”
Írj össze három pillanatot az életedből, amikor élesen átérezted ezt a beteljesedettség érzést. Mit árul el ez a céljaidról?
Ha a pénz nem számítana, mivel töltenéd napjaidat? Hogyan viszonyul ez ahhoz, ahol most tartasz az életben?
Milyen kis lépést tudnál megtenni most rögtön – egy telefonhívás, egy levél megírása, egy rövid e-mail elküldése –, ami igazi elhívásod felé vezetne?
Mit tanultál meg kudarcaidból a célodat illetően?
Vannak olyan területek, melyek nyilvánvalóan nem tartoznak elhívásodba?
Ki az, akit csodálsz azért, ahogy felhasználja talentumait? Miben hasonlítasz arra az emberre? Mit tanulhatsz tőle? Hogyan írnád le erre az évre vonatkozó látásodat?
Vagy milyennek látod az életedet mostantól számított öt év múlva? Tíz év múlva?
Kik azok az emberek, akik tényleg értik, hogy ki vagy? Megkérdezted már tőlük, hogy szerintük mi lehet a rendeltetésed? Adtak valamilyen javaslatot arra nézve, hogyan kellene használnod talentumaidat?
Ha megírhatnád saját gyászjelentésedet, mi állna benne? Mit szeretnél, mire emlékezzenek veled kapcsolatban az emberek?

Most, az új év kezdetén kérd el Istentől az ő tervét!

forrás

kép 1

kép 2

„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói…” (Jakab 1,22)

Miért mondja a Biblia azt, hogy legyünk az igének cselekvői, ne csupán hallgatói? Mert, ha csupán hallgatjuk, de nem tesszük, akkor unalmassá válik – minden esetben. Eljuthatsz odáig, hogy már annyi igehirdetést és tanítást hallottál, hogy azt mondod magadban: „Ó ne, már megint egy prédikáció!” A baj nem az Igével van, a gond az, hogy te túltöltődtél és lelkileg érzéketlenné váltál. Azért unatkozol, mert nem ülteted át a gyakorlatba, és nem aratod gyümölcseit annak, amit hallottál. Jézus azt mondta: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek” (Jn 13,17). Ha egyszer elkezded megtenni, amit mondtak neked, nem lesz időd unatkozni. Azok, akik csupán hallgatói az Igének, olyanok, mint azok a diákok, akik az osztályban ülve csak hallgatják a tanárt, de nem felelnek, nem írnak dolgozatot, nem kapnak jegyeket. Ezeket az embereket nem érdekli a tanulás, nem akarnak átmenni a vizsgákon, nem akarnak diplomát szerezni, nem akarnak valami nagy dolgot véghezvinni az életben. Csak azért ülnek ott az előadásokon, mert gondolatébresztőnek találják azt, és jól érzik magukat a tömegben. Gyakran követik kedvenc tanítójukat egyik városból a másikba; szeretik az új előadókat, és amikor a tanítás véget ér, ott maradnak enni-inni, nevetni és beszélgetni. Általában csak intelligensnek akarnak tűnni mások szemében. Ne hagyd, hogy veled is ez történjen! Ne feledd, „aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak” (Jakab 4,17). Fogadd szívedbe az igazságot, amit a prédikációban hallottál, és állítsd munkába életedben! Ha ezt teszed, nyugodt lehetsz, hogy soha többé nem fogsz unalomtól szenvedni.

forrás

kép

November 27-én, advent első vasárnapján a Szentatya az anyagi dolgokon való felülemelkedés szükségességéről, a valóság mélyebb dimenziójának meglátásáról elmélkedett a déli Mária-imádság elmondása előtt.

Ma az egyházban új liturgikus év kezdődik, vagyis Isten népe hitben járt útjának egy új szakasza. És mint mindig, az adventtel kezdjük. A mai evangélium (vö. Mt 24,37–44) az adventi idő egyik legszuggesztívebb témájába vezet be minket, ez pedig az Úr látogatása az emberiségnél. Az első látogatásra – mindnyájan tudjuk – Isten Fiának megtestesülésével, Jézusnak a betlehemi barlangban való megszületésével került sor. A második látogatás a jelenben zajlik: az Úr szüntelenül látogat minket, nap mint nap, mellettünk halad vigaszt adó jelenlétével. Végül lesz majd egy harmadik, utolsó látogatás is, amelyet megvallunk, valahányszor elmondjuk a hitvallást: „Újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat.” Az Úr ma erről az utolsó, az idők végén bekövetkező látogatásáról beszél nekünk, elmondja, hová tart életünk.

Isten szava kiemeli a dolgok megszokott menete, a mindennapi rutin és az Úr váratlan eljövetele közötti ellentétet. Azt mondja Jézus: „A vízözön előtti napokban az emberek ettek és ittak, nősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, s a víz el nem sodorta mindannyiukat” (Mt 24,38–39). Ezt mondta Jézus. Mindig megrendítő azokra az órákra gondolni, amelyek egy nagy szerencsétlenséget megelőznek: mindenki nyugodt, a megszokott dolgokat csinálja, és nem tudja, hogy élete nemsokára teljesen felfordul.

Az evangélium nyilvánvalóan nem félelmet akar kelteni bennünk, hanem látásunkat egy további, szélesebb dimenzióra kívánja megnyitni, amely egyfelől viszonylagossá, másfelől értékessé, döntő fontosságúvá teszi a hétköznapi dolgokat. A „látogatásunkra jövő Isten”-nel való kapcsolat minden tettünknek, minden dolognak más fényt, más megvilágítást, szimbolikus értelmet ad.

Ebben a perspektívában a józanságra is meghívást kapunk, arra, hogy ne e világ dolgai, ne az anyagi valóságok uralják életünket, hanem inkább mi uralkodjunk felettük. Ha ellenben hagyjuk, hogy azok határozzanak meg minket és azok kerekedjenek fölénk, nem tudjuk észrevenni, hogy van valami sokkal fontosabb: végső találkozásunk az Úrral. Ez az igazán fontos: ez a találkozás! Ez kell, hogy legyen a mindennapi dolgok távlata! Ebben a távlatban kell néznünk őket: az Úrral való találkozás távlatában, aki értünk jön. Abban a pillanatban, ahogyan az evangélium mondja, „ketten lesznek kint a mezőn, egyiket felveszik, másikat otthagyják” (Mt 24,40). A virrasztásra szól ez a meghívás. Mivel nem tudjuk, mikor jön ő, mindig készen kell állnunk az indulásra.

Advent időszakában az a feladatunk, hogy kitágítsuk szívünk horizontját, engedjük, hogy meglepjen minket az élet, mely mindennap újdonságokat tartogat számunkra. Hogy ezt meg tudjuk tenni, meg kell tanulnunk, hogy ne függjünk megszokott bizonyosságainktól, kialakult sémáinktól, mert az Úr abban az órában jön, amikor nem is gondoljuk. Eljön, hogy egy szebb és nagyobb dimenzióba vezessen bennünket.

Mária, az advent szüze, segítsen minket, hogy ne tartsuk magunkat életünk birtokosának, ne álljunk ellen, amikor az Úr eljön, hogy megváltoztassa azt, hanem készségesen engedjük, hogy ő meglátogasson minket, aki szívesen várt vendégünk, még ha felborítja is terveinket.

forrás

kép