Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Meglepett ez a zsoltársor annak idején, hiszen a haragomat, dühömet, indulatomat mindig rossznak éltem meg. Én vagyok a rossz, akiben ilyen indulat van!anger

Emlékszem ma is a harag ízére, s a kiváltó eseményekre. Amikor idősebb bátyám beletúrt az „én asztalkám” titkaiba, – s erre odarohantam az öt-fiókos nagy szekrényhez, és az ő fiókját kirántottam, hogy a földön az iskolai füzetek, tinta és festékek összekeveredtek. Na persze utána visítva menekültem előle. De a harag, a tehetetlenségből, kiszolgáltatottságból származó harag adott erőt, hogy amikor a vékonyka Ágit a testvérei bezárták az ablak rácsa és az üveges ablaktábla közé, hogy a térdemmel betörjem az ablakot és vérző térdekkel bár, de kiszabaduljak. De emlékszem olyan keserű haragokra is, amikor az én születésnapi tortámat meg kellett osztanom a testvérekkel. Arra is, amikor vélt és valós igazságtalanságok miatt háborogtam. Például, hogy édesapám engem nem tanított baltát és kést célba dobni, mint a fiúkat. Vagy arra a lángoló indulatra, amit ki tudtak váltani belőlem, amikor burgonyának csúfoltak, mindaddig, amíg egyik unokatestvérem elárulta a titkot: azért csúfolunk, mert lehet ugratni – ne dühöngj, és akkor nem lesz érdekes nekünk.

Az utolsó nagy „harag-tapasztalatom” sorsfordító is lett. A gimnáziumi évek alatt és után az NB I – utánpótlásban, az NB II női kosárlabda csapatban kosaraztam. Jól ment. Hátvéd voltam, szerettem játszani. Az egyik meccsen az edző az eligazításnál azt a feladatot adta, hogy védjem a másik csapat centerét. Az sem baj, ha lefaltolod! Ha lesérül, nem veszélyezteti a győzelmet! Ez megdöbbentett, hiszen a játék hevében szoktam faltolni – azaz ütközni – de szándékosan? úgy, hogy lesérüljön??? Ez nem sportszerű. A játék ment tovább, jól ment, sikerült védeni a centert, s egyszer csak, amikor nem is volt felénk a labda, az ellenfél centere pofon vágott. Abban a pillanatban a haragnak, az indulatnak olyan erői szabadultak el bennem, hogy tudtam, hogy ha most mozdulok, akkor ütök. Így lemeredve álltam a mezőny közepén, nehogy elveszítsem az önkontrolt. Az edző üvöltött velem, lecserélt, én pedig nem csak a pályát, hanem a csapatot is elhagytam, mert ez már nem sport, ez már nem játék. De főként azért, mert megrettentett, hogy milyen erők tudnak fel- és elszabadulni bennem.

Ettől kezdve kértem az Urat, vonja magához, szentelje meg az indulataimat. Kezdtem úgy tekinteni önmagam belső világára, hogy bizony az olyan, mint a vadállatok lakta paradicsomkert, ahol néven kell nevezni a vadállatokat, és meg kell őket szelídíteni. A haragra való képességem tapasztalata indított el talán az önismeret sajátos útján, hogy lassanként felismerjem azt, amiket eddig is megosztottam: életerőink, tarack gyökereink hibák, önzések, ösztönös megnyilvánulások, bűnök forrásaivá válhatnak. De mégis ezek azok az erőforrások, melyek az élet, az életszentség, az önelajándékozás útjai is a számomra, a számunkra.

Ezt erősítette meg, igazolta az Egyház esti imájának zsoltársora, a felhívás: Ám haragudjatok, csak ne vétkezzetek! S Szent Benedek Regulájának a bölcsessége, hogy az esti imában a Miatyánk elmondásában engesztelődjenek ki egymással a testvérek a nap közben esett hibák, viták, indulatok miatt.

Hát lehet haragudni – vétkezés, bűn nélkül? Igen, ott van az Úrról szóló meghökkentő leírás, hogy kötélből ostort fonva kihajtotta az árusokat a templom udvaráról, felforgatta asztalaikat. S minden bizonnyal messze hangon, érzelemmel teli, sőt, indulatos hangon kiáltotta: Ne tegyétek Atyám házát rablóbarlanggá!

Milyen jó, hogy az Úr Jézusról ezt is leírták.  S ugyanakkor azt is láthatom, hogy az Úr nem saját magát félti, nem a kigúnyolástól, nem a megszégyenüléstől, nem attól, hogy elveszik, ami az övé, – ahogyan bennem, bennünk támad a harag. A tanítványok felismerik, hogy róla mondja az Írás: Az Úrért való buzgóság emészti. Igen, a harag, – indulat, képesség, hogy induljak, cselekedjek, eltávolítsam az életerőmet, kincsemet, szívemet, enyéimet fenyegető rosszat. Ugyanakkor ennek az életet mozgásba, indulatba hozó erőnek, még ha szellemi, lelki kincseket is őriz, szüksége van arra, hogy legyenek terelő korlátai, hogy ne szabadulhasson el.

Utólag mosolyogva emlékezünk vissza Ákos bátyámmal, hogy amikor ő a piaristákhoz, én meg a Patronába jártam, időnként otthon kitört a „vallás-háború” a szenvedélyes vita közöttünk, mert más oldalról közelített meg valamit a piarista hittanár, mint az enyém. S ha körülnézünk gyűlölettel sebzett világunkban, azt látjuk, hogy részben nem indulunk felemelni a szavunkat a megtámadott igazért, jóért, szépért, szentért, vagy vallásháború jelleget öltenek a hatalmi kérdések.

De, ha körülnézek, ha figyelem az eseményeket, akkor megrendülten láthatom meg, hogy igen sok keresztény hal meg bátran a hitéért, szenved hátrányokat hitvallásáért, a Biblia birtoklásáért.  Azt ismerem fel bennük, hogy az Úr példájára van erejük, hogy induljanak hitük megvallására, hogy áldozatul adják az életüket. Az istenellenes támadások, a családok széthullása, az Isten képmása ember deformitásai, a nemek összemosása, az emberkereskedelem, a gyerekkatonák és lehetne folytatni a sort, – fontos, hogy életre keltse bennem azt az indulatot, – haragot, ami képessé tesz, hogy felvállaljam a helyzetet, válaszolni akarjak, felelni akarjak a szituációra erővel, hatni tudással. De nem a harag tűzhányós kitörésével, hanem megszelídített, tartós, szelíd erejével, tudatosságával.

Igen, haragszom, hogy a média számára a jó hír nem hír. Tehát napról napra gyűjtögetem az apró örömhíreket, és újra meg újra döntök, hogy még az igazság nevében sem adok tovább rossz hírt.

Igen, haragszom, hogy minden bajért, nehézségért, szegénységért a keresztény elveket valló kormányfőt támadják, és szánok időt arra, hogy elolvassam a vele szóló riportkönyvet, hogy első kézből ismerjem meg a gondolatait, és ne a sárdobálóktól.

Igen, haragszom, és tehetetlenségem elszomorít, amikor tapasztalom a fiatalok gyökértelenségét, a terjedő értékvesztést, közömbösséget, és meg akarok maradni az „értetek, nem ellenetek haragszom” tevékeny magatartásában, élethelyzetemnek, adottságaimnak és lehetőségeimnek megfelelően. Szükségem van a harag életerejére, mert ez megóv a csüggedéstől, megőriz a tevékenységben, arra késztet, hogy találékony erővel megtaláljam az utat és módot a kincs, az érték, az örök értékek továbbadására.

S közben az Úr Krisztusra tekintek, aki az Atya házának, templomának tisztaságáért, hogy az ne váljon rablóbarlanggá, egyszer ostort fogott, mert egészen egy közülünk, s mindent, minden emberi érzést, szenvedélyt, haragot is magára vett. De aztán a szent indulat – készség vitte, mint elnémuló Bárányt az áldozat oltárára. Az Úr Jézusból – a szent hatalom, erő előtört az elfogatásakor, amikor azonosnak mondta magát az Atyával: Én Vagyok! – S ellenségei a porba hulltak. De ezzel csak gyönge övéit mentette. Az Úrnak az embert pusztító Gonoszság iránti izzó haragja a bűnös emberért szelíd, önátadó hatalom; életáldozat, mely rámutatott még a hatalomféltő Pilátus számára is, hogy az Ő országa nem innét való, s bűnbánó hitvallásra tudta indítani a jobb latort, és meg tudta győzni a Golgotán a római századost: Ez valóban Isten Fia volt.

A Szentlélek érlelje bennem, bennünk a szelídség erejévé a harag indulatát, és óvjon meg a tehetetlenségtől, közömbösségtől!

Sztrilich Ágnes

düh

kosárlabdázás

Jézus kiűzi a kereskedőket

 Sztrilich Ágnes

Krisztus a Testévé és

Vérévé változtatott kenyér

és bor színei alatt velünk

járja az élet útjait, mint

erősségünk, útravalónk, és

mindenki számára a remény

tanúivá tesz bennünket.

S ha e misztérium színe

előtt az értelem

megtapasztalja is a maga

korlátait, a Szentlélek

kegyelmével ....

Terez_anya_gyerekekkelAz interneten többféle változatban, fordításban találkozhatunk Teréz anya nyolc, máshol kilenc „parancsolatával”. Mi most a kilences válogatást adjuk közre, az angol eredetihez hűbb fordításban. Angol eredeti? – Igen, a tanácsok olvasása után megtudhatod, ki a valódi szerző, és hogyan kapcsolódnak a „parancsolatok” Teréz anyához.

Elöljárója azzal küldte Arsba a három éve szentelt fiatal papot: „Nem nagyon szeretik a Jóistent azon a plébánián; majd te viszel oda egy kis istenszeretetet.”1818-ban, János atya érkezésekor Arsban csakugyan meglehetősen langyos volt a hitélet. A francia forradalom idején sokan eltávolodtak az Egyháztól, a Szent Sixtus-templomot klubhelyiségnek használták a forradalmi szabadgondolkodók. Vianney Szent János közvetlen elődei hiába próbálták emberfeletti küzdelemmel Istenhez téríteni a falusiakat, azok a vasárnapi mise helyett inkább dolgoztak vagy kocsmába mentek. Áldozáshoz még a templomba járó kevesek közül is alig néhányan járultak. Teljes vallási közömbösség uralkodott.

 

Én jezsuitának érzem magam lelkiségemben, az ignáci lelkigyakorlatok szerint. Ez a lelkiség él a szívemben. Olyannyira érzem ezt a lelkiséget, hogy három nap múlva a jezsuitákkal együtt fogom ünnepelni Loyolai Szent Ignác ünnepét. Reggel szentmisét mondok velük. Nem változtattam meg lelkiségemet, nem vagyok ferences. Jezsuitának érzem magam és úgy gondolkodom, mint egy jezsuita.”
Ferenc pápa

Mindössze három nap telt el fárasztó, ám felemelő brazíliai útja óta, Ferenc pápa ismét útra kelt, ezúttal csak a Tevere folyó másik oldalára ment, a jezsuiták Gesù templomába. Nem egyszerűen egy ez a látogatások sorában, hiszen tudjuk, hogy Ferenc a történelem első jezsuita pápája, bár életvitelében Assisi Szent Ferenc útját járja. Július 31-én ünneplik a jezsuiták alapítójuk Loyolai Szent Ignác ünnepét, aki ezen a napon költözött el az örök hazába az Örökvárosból. A spanyol baszkföld szülötte, Ignác Rómában ismerte fel egyszer s mindenkorra, hogy mit akar tőle Isten. Néhány társával együtt felajánlotta szolgálatait III. Pál pápának. A kis csoportból szerzetesrendet hoztak létre, melynek a Jézus Társasága nevet adták. 1540 szeptemberében készült el az ünnepélyes irat, amellyel a pápa hivatalosan elismerte a rendet. A jezsuiták nagy szolgálata tehát már több évszázadra tekint vissza és ma is a katolikus egyház egyik legnagyobb szerzetes rendjét alkotják. (Szent Ignác 1491-ben született spanyol baszkföldön és 1556. július 31-én halt meg Rómában.)

Ferenc pápa ezen a jeles napon szentmisét mutatott be a római jezsuita atyákkal Jézusnak szentelt templomukban, amely egy impozáns szép barokk épület Róma szívében. A Szentatyával együtt misézett Adolfo Nocolás generális atya és Luis Ladaria jezsuita érsek, a Hittani Kongregáció titkára. A pápa már jól ismert szerény kis autóján, egy Ford Focus gépkocsin érkezett meg a Jézusról elnevezett térre. Hívek egy kis serege köszöntötte nagy szeretettel, mielőtt belépett volna a mintegy 300 férőhelyes templomba, amely a szent rendalapító földi maradványait őrzi. A templomhoz csatlakozó rendházban lakott Loyolai Szent Ignác, szobái ma is látogathatók. Ma itt működik a jezsuita skolasztikusok nemzetközi kollégiuma. A szentmise magánjellegű volt, nagyjából olyan, mint amelyeket a vatikáni Szent Márta Domus kápolnájában mutat be a pápa. Ennél fogva jezsuita szerzeteseknek és munkatársaiknak volt fenntartva, összesen 200 jezsuita vett részt a szentmisén, valamint két ignáci lelkiségű női kongregáció tagjai, jónéhány más személlyel együtt, akik a római rendházak alkalmazottai és munkatársai.

A szentmise elején Adolfo Nicolás jezsuita generális köszöntötte a pápát. A spanyol származású legfőbb elöljáró 2008 óta vezeti a rendet, Szent Ignác 29. utódaként. Ferenc pápa körülbelül két órahosszat töltött a templomban.

Nagyon érdekes az, amit brazíliai útjáról visszatérőben mondott a pápa három nappal ezelőtt egy újságírónak válaszolva. A kérdés az volt, hogy jezsuitának érzi-e még magát? A Szentatya kissé tréfásan ezt mondta: „Ez teológiai kérdés, mivel a jezsuiták engedelmességi fogadalmat tesznek a pápának. Ha tehát a pápa jezsuita, akkor talán engedelmességi fogadalmat kellene tennie a jezsuita generálisnak…Nem tudom, hogyan kellene megoldani ezt a kérdést….Én jezsuitának érzem magam lelkiségemben, az ignáci lelkigyakorlatok szerint. Ez a lelkiség él a szívemben. Olyannyira érzem ezt a lelkiséget, hogy három nap múlva a jezsuitákkal együtt fogom ünnepelni Loyolai Szent Ignác ünnepét. Reggel szentmisét mondok velük. Nem változtattam meg lelkiségemet, nem vagyok ferences. Jezsuitának érzem magam és úgy gondolkodom, mint egy jezsuita.” Ezt mondta tehát Ferenc pápa három nappal ezelőtt és ezeket a gondolatokat megismételte a Gesù templomban is szerdán reggel a szentmise után a közösséggel folytatott beszélgetés során.

A Szentatya ugyanakkor ezt már a legnagyobb komolysággal tette, arra kérte a jezsuitákat, hogy tegyék félre önmagukat és állítsák életük középpontjába Krisztust.
Homíliájában a Szentatya három gondolatot fejtett ki: helyezzék Krisztust és az egyházat a középpontba, engedjék, hogy Jézus meghódítsa őket a szolgálatra és végül restelljék korlátaikat és bűneiket, hogy alázatosak legyenek Krisztus és a felebarátok előtt. 
A jezsuiták jelvénye egy monogram, a „Iesus Hominum Salvator” mozaikszava: IHS. Jól tudjuk mi ezt, mondjátok jogosan. Ám ez a jelvény állandóan olyan realitásra emlékeztet, amelyet soha nem szabad elfelejtenünk, vagyis azt, hogy Krisztus a köSociety of Jesus IHS Symbolzéppont mindannyiunk, az egész Társaság számára, amelyet Szent Ignác nem véletlenül nevezett Jézus Társaságának. A Lelkigyakorlatok könyvének kezdete is Urunk Jézus Krisztus, Teremtőnk és Üdvözítőnk színe elé állít bennünket. Ez minket jezsuitákat és az egész Társaságot az egyre nagyobb Krisztus, (Deus semper maior) színe elé állít bennünket. Ez azt jelenti, hogy kilépünk önmagunkból, egyfajta kenozisról van szó, vagyis, hogy kilépünk saját szeretetünkből, saját akaratunkból és érdeklődésünkből.

Nem fölösleges tehát a kérdés, hogy valóban Krisztus-e az életem középpontja? Valóban Őt helyezem-e a központba? A kísértés ugyanis mindig az, hogy saját magunkat helyezzük a központba. Ha pedig egy jezsuita nem Krisztust, hanem önmagát állítja a központba, akkor hibát követ el. Krisztus központi szerepével együtt jár az egyház központi szerepe. Nem követem Krisztust, ha ezt nem az egyházban és az egyházzal együtt teszem. Mi jezsuiták hierarchikus anyaszentegyházunk szolgálatában állunk. Krisztus azt akarja, hogy az egyházban legyenek gyökereink. Nem lehetnek párhuzamos vagy elszigetelt útvonalak. Keresés és kreativitás igen, ez fontos. Menjünk ki a számtalan perifériára, ehhez valóban kreativitásra van szükség, de mindig közösségben, az egyházban, azzal az odatartozással, amiből a bátorságot merítjük az előrehaladáshoz. Szolgálni Krisztust és szeretni a konkrét egyházat, szolgálni nagylelkűen, az engedelmesség lelkületével.

A római jezsuiták templomában bemutatott szentmisén a pápa homíliájának második kérdése az volt, hogy hol halad a kettős központiságnak útja? Tekintsünk Szent Pál tapasztalatára, amely ugyanaz, mint Szent Ignácé. Filippiekhez írt levelében Pál apostol azt mondja, hogy Krisztus magához ragadta őt. Pál esetében ez a damaszkuszi úton történt, Ignác esetében saját loyolai otthonában, de a lényeg közös: mindketten engedték, hogy Krisztus magához ragadja őket. Jézust keresem, szolgálom, mert ő előbb keresett engem, mert magához ragadott. Ferenc pápa spanyol kifejezést használt, hogy szavainak nagyobb hangsúlyt adjon: „el nos primerea”, Krisztus mindig az első, amikor mi megérkezünk, ő már vár bennünket. A Szentatya többször idézte a lelkigyakorlatok St Ignatius Icon in Ignatius Hallgondolatait, köztük pl. azt, amit a második hét elmélkedései tartalmaznak. A Mi Urunk mindenkinek ezt mondja: aki követni akar engem, dolgozzon velem, aki követ a szenvedésben, követ majd a dicsőségben is. Mondjuk az Úrnak, hogy mindent az ő nagyobb dicsőségére és szolgálatára akarunk tenni, követni akarjuk őt a megaláztatás és a szegénység órájában is. Ferenc pápa ezen a ponton homíliájában megemlékezett arról, hogy éppen ezekben a napokban Szíriában eltűnt egy olasz jezsuita atya.

A pápa végül a restellni való vétkekkel foglalkozott. Jézus felhívása ugyan arra szól, hogy soha ne szégyelljék megvallani Őt. De, amint Szent Ignác tanítja az első hét lelkigyakorlataiban, Jézusra és főként a feszületre tekintve van bennünk egy nagyon emberi és nemes szégyenérzet, hogy nem állunk mindig a helyzet magaslatán. Krisztus bölcs, mi pedig tudatlanok vagyunk, ő mindenható, mi pedig erőtlenek vagyunk, ő igazságos, mi pedig gyarlók vagyunk, ő jóságos, mi pedig rosszak vagyunk. Kérjük ezért a szégyenkezés, restelkedés kegyelmét, mert ez személyenként és a Társaságot egészében is az alázatra emlékezteti. Az alázat által ismerjük fel minden nap, hogy nem mi építjük Isten Országát, hanem mindenkor Isten kegyelme működik bennünk. Az alázat arra sürget bennünket, hogy ne saját magunkat és eszméinket szolgáljuk, hanem Krisztust és az egyházát. Olyanok vagyunk mint a törékeny cserépedény, amelyben azonban hatalmas kincs van elrejtve.

A Szentatya homíliájának hangneme ezen a ponton még személyesebbé vált: „Mindig szívesen gondolok arra, hogy milyen egy jezsuita alkonyata, amikor elérkezik élete végéhez. Két kép jelenik meg előttem: az egyik egy klasszikus kép, Xavéri Szent Ferencé, aki Kína felé pillant. Semmi nélkül ér véget élete, de az Úr színe előtt áll. A másik napnyugta képe Arrupe atyáé. Utolsó beszélgetésünkben a menekültek táborában hangzottak el ezek a szavai: ezt úgy mondom, mintha ez lenne a hattyúdalom: imádkozzatok.” Nem sokkal ezután visszarepült Rómába és agyvérzést kapott, amellyel megkezdődött életének mérhetetlenül hosszú és példaértékű alkonya. Kérjük a kegyelmet, hogy a mi alkonyatunk is olyan legyen, mint amilyen e két jezsuita atyáé volt.

Ferenc pápa végül a Nuestra Senora, a Miasszonyunk oltalmáért fohászkodott, hogy a jezsuiták életük és szolgálatuk középpontjába mindig Krisztust és az egyházat helyezzék. „Utunkon kísérjen el bennünket atyai közbenjárásával Szent Ignác és a minden Jezsuita Szent, akik továbbra is tanítanak bennünket, hogy mindent alázattal Isten nagyobb dicsőségére tegyünk.” 

A jezsuita generális, Adolfo Nicolas atya a szentmise után azt nyilatkozta, hogy ez egy egészen különleges nap volt számukra, amely inspiráló emlékekkel tölti el őket. Adolfo atya a pápa tréfás megjegyzésével kapcsolatban, amely a jezsuiták negyedik pápának tett engedelmességi fogadalmára utalt, maga is némi humorral válaszolt. „Egészen nyilvánvaló, hogy kettőnk közül ki az, akinek engedelmeskednie kell.” A „fekete pápa” – így is szokták nevezni a jezsuita generális fekete reverendája és jezsuiták pápának tett negyedik fogadalma miatt – ezt mondta: „Nyilvánvaló, hogy az én elöljáróm Ferenc pápa. Amikor egy jezsuita püspök lesz, akkor automatikusan fel van oldva a Társaság iránti engedelmesség alól. A pápa tehát teljes szabadságot élvez az egyház kormányzásában” – mondta még Adolfo Nicolas jezsuita generális.

 

forrás

templom

jezsuita címer

Szent Ignác

Adolfo Nicolás jezsuita generális

 

A magyar és nemzetközi média forradalmi tettként üdvözli Ferenc pápa melegekre vonatkozó szavait, amelyeket a repülőn mondott a riói ifjúsági világtalálkozóról hazafelé, s szembeállítja Ferenc hozzáállását elődjével, XVI. Benedekkel. De mit mondott pontosan a pápa, és milyen kontextusban kell ezt értelmezni?

„Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – ezt  a mondatot emelte ki a BBC és nyomában az Index, valamint többek közt a hvg.hu. A pápa a melegek integrációja mellett tette le a voksot. Az Index szerint „a hírt közlő BBC utólagos kiegészítése alapján Ferenc valójában csak megerősítette azt a furcsa vatikáni álláspontot, miszerint a homoszexuális beállítottság önmagában nem bűn, de a homoszexuális tett már az. Amivel a pápa szerint továbbra is baj van, az a homoszexualitás politikai célzatú propagálása, mely mögött a pápa többek között a szabadkőműveseket sejti.”

A pápa egyébként azt is megjegyezte: nagyobb szerepet kell kapnia a nőknek az Egyházban, de a pappá szentelésükről már kimondta az Egyház a végső nemet.

A BBC szembeállítja Ferenc pápával XVI. Benedeket, akiről megjegyzi, hogy nevéhez fűződik az a 2005-ös vatikáni rendelkezés, ami szerint a homoszexuális férfiakat nem lehet pappá szentelni.

A BBC és a pápa szavait hasonlóan interpretáló médiumok felületességére ezúttal a National Catholic Register  szerzője, Jimmy Akin hívta fel a figyelmet. Mint írja: a pápa hazafelé a repülőn nyolcvan percet beszélt az újságírókkal. Hogy a homoszexuálisokra vonatkozó mondatai az állítólagos vatikáni homoszexuális lobbira vonatkozó kérdésre válaszul hangoztak el.

A bizonyos Ilse nevű újságíró azt a kérdést tette fel: „Szeretnék engedélyt kérni egy érzékenyebb kérdés feltételére. Egy másik kép, ami körbejárta a világot, Msgr. Ricca képe és a hírek az ő életviteléről. Azt szeretném tudni, Őszentsége, mit fognak tenni ezzel a kérdéssel. Hogyan kell valakinek kezelnie ezt a kérdést, és hogyan kívánja Szentséged kezelni a meleglobbi egész kérdéskörét?”

(Nemrég a vatikáni bankhoz ideiglenes titkárnak kinevezett Battista Mario Salvatore Riccáról keltek lábra olyan hírek, hogy nunciusként aktív homoszexuális életet élt volna. Ricca a bankhoz való kinevezése előtt a Szent Márta Ház igazgatója volt, itt lakik a pápa is. A vatikáni meleglobbiról még a XVI. Benedek által felkért bíborosi vizsgálóbizottság készített jelentést az azóta már lemondott egyházfőnek  a kiszivárogtatási botrányok kapcsán.)

Ferenc pápa válasza: „Ricca atya ügyével kapcsolatban megtettem, amit a kánonjog előír, és elvégeztem a megfelelő nyomozást. És a nyomozások alapján nem találtunk semmit, ami alátámasztaná az ellene felhozott vádakat. Semmit nem találtunk. Ez a válasz. De meg szeretnék említeni még valamit ezzel kapcsolatban: gyakran látom az Egyházban, függetlenül ettől az ügytől, de ebben az ügyben is, hogy valaki keresi az ’ifjúság bűneit’, nem arról van szó itt is? És aztán közzéteszi őket. De ezek az esetek nem bűnügyek. A bűnügy valami más: a gyermekek megrontása bűnügy. De a bűnök, ha egy személy, egy világi pap vagy egy nővér elkövetett egy bűnt, de ezután megtért, az Úr megbocsát, és amikor az Úr megbocsát, felejt is, és ez nagyon fontos az életünkben. Amikor gyónni megyünk, és szívből mondjuk, hogy ‘vétkeztem ebben és ebben’, az Úr felejt, és nekünk nincs jogunk nem felejteni, mert akkor azt kockáztatjuk, hogy az Úr nem felejtkezik el a mi bűneinkről. Ez veszélyes. Ez az, ami fontos: a bűn teológiája. Gyakran gondolok Szent Péterre: az egyik legszörnyűbb bűnt követte el, amikor megtagadta Krisztust. És ezzel a bűnnel pápát csináltak belőle. Gyakran gondolnunk kell erre a tényre.

De hogy visszatérjek a kérdésére konkrétabban: Ebben az esetben elvégeztük a szükséges nyomozást, és semmit sem találtunk. Ez az első kérdés. Aztán beszélt a meleglobbiról. Sokat írtak a meleglobbiról. Eddig még nem láttam a Vatikánban személyit azzal a felirattal, hogy ‘meleg’. Állítólag van pár meleg ember itt. Szerintem amikor találkozunk egy meleg emberrel, különbséget kell tennünk aközött, hogy egy személy meleg, illetve hogy tagja egy lobbinak, mert a lobbik nem jók. Hanem rosszak. Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt? A Katolikus Egyház Katekizmusa gyönyörűen magyarázza ezt el, de azt mondja, várjunk egy pillanatot, hogy is mondja, azt mondja, hogy a meleg személyeket sosem szabad marginalizálni és integrálni kell őket a társadalomba.

A probléma nem az, ha valakinek ilyen beállítódása van; nem, testvéreknek kell lennünk, ez az elsődleges. De van egy másik probléma: ha az ilyen beállítódásúak lobbit szerveznek. Kapzsi emberek lobbija, a politikusok lobbija, a szabadkőművesek lobbija, sok lobbi van. Ez a legsúlyosabb probléma számomra. És nagyon köszönöm a kérdést, nagyon köszönöm!”

(Mindez olasz eredetiben itt olvasható, a fordítás az angol szöveg alapján készült.)

Katekizmus, 2358. pont: „Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.”

Mit jelentenek a pápa szavai? – teszi fel a kérdést az NCR szerzője. A pápa nem tagadja, hogy van meleglobbi, de úgy véli, hogy túlértékelik azt és túl sokat beszélnek róla. Ezután megkülönbözteti a homoszexuális beállítódást a lobbitól. A homoszexuális beállítódást nem részletezi a pápa, ez jelenthet absztinens életmódtól a meleg aktivistáig sok mindent. A pápa szavaiból az derül ki, hogy nincs probléma a pusztán homoszexuális személyekkel, ha nem propagálnak egy homoszexualitás-párti ideológiát.

Jimmy Akin megjegyzi: mindebben semmi új nincs. A megbocsátás és az ítélkezés elhagyása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy megfeledkeznénk a cselekedetek morális karakteréről. Gondolhatjuk úgy, hogy valaki rosszul cselekedett, anélkül, hogy rosszindulattal lennénk iránta. A kísértés probléma, de amíg ellenállunk neki, nem vétkezünk. A probléma az, ha engedünk neki, vétkezünk, s esetleg még ideológiát is építünk köréje. A homoszexualitás pedig egyfajta kísértés a sok közül, amivel keresztény ember szembenézhet.

XVI. Benedekkel szembeállítani Ferenc pápa szavait pedig több ok miatt is problémás. Először is: a repülőgépi beszélgetésen nem került szóba a homoszexuális férfiak papságtól való eltiltása, ezt Ferenc pápa sem hozta szóba, s nem mondhatjuk, hogy ellenezné.

Amit viszont a melegek társadalomba való integrálásáról mondott, az ugyanaz, ami a homoszexuálisok lelkigondozásáról szóló, 1986-os vatikáni dokumentum is ír. Ezt  a dokumentumot pedig, akárcsak az azt követő 1992-es, ami a homoszexuális beállítottságú emberek diszkriminációjának megszüntetéséről szólt, Joseph Ratzinger írta alá.

Így aztán XVI. Benedek és Ferenc pápa szembeállítása teljesen téves.

Magyar Kurír

Tulajdonképpen hálás vagyok…

• A feleségemért, aki panaszkodik esténként, mert így az estét velem tölti itthon, és nem valaki mással.
• A lányomért, aki azért panaszkodik, hogy mosogatnia kell, mert ez azt jelenti, hogy itthon van és nem az utcán kóborol.
• Az adókért, amelyeket ki kell, fizessek, mert azt jelenti, hogy alkalmazott vagyok, van munkahelyem.
• A takarításért egy buli után, mert azt jelenti, hogy barátaimmal tölthettem egy estét.
• A ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert van elég ennivalóm.
• Az árnyékomért, mert kint lehetek a napfényben.
• Hogy nyírhatom a füvet, pucolhatom az ablakot, javíthatom a csatornát, mert azt jelenti, hogy van házam.
• A parkoló helyért a parkoló legmesszibb pontján, mert ez azt jelenti, hogy tudok járni és még autóm is van.
• A nagy fűtés számláért, mert ez azt jelenti, hogy melegben voltam.
• Hogy a templomban mögöttem ülő hölgy hamisan énekel, mert azt jelenti, hogy hallok.
• A mosni- meg vasalnivalóért, mert azt jelenti, hogy van ruhám.
• Az esti fáradtságért és izomlázért, mert azt jelenti, hogy tudtam keményen dolgozni.
• Hogy meghallom hajnalban az óra csengetését, mert azt jelenti, hogy élek.
• És végül a sok e-mailért, amit kapok, mert azt jelenti, hogy van családom és sok barátom, akik szeretnek engem és gondolnak rám.

kép