Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Ki legyen a lelkivezetőm? Kérjem meg a saját papunkat? Vagy egy barátot? Merjek olyanhoz fordulni, akit még nem is ismerek?

Először is érdemes tisztázni, mit is jelent a lelkivezetés. A lelkivezetőnek nem az a dolga, hogy mint valami főnök, megmondja, mit tegyünk, hanem az, hogy segítsen felismernünk és elfogadnunk Isten működését és akaratát az életünkben. A lelkivezetés folyamatos beszélgetés a hívő, a lelkivezető és a Szentlélek között arról, hogyan tudja az illető jobban megismerni, szeretni és követni Krisztust.

Másodszor, érdemes átgondolni, milyen embert keressen, aki jó lelkivezetőt keres. Objektív szempontból fontos, hogy bölcs, kiegyensúlyozott, gyakorlati érzékkel is rendelkező személy legyen, ugyanakkor jártas a hit és a lelki élet kérdéseiben. A jó lelkivezető jól tud meghallgatni másokat, mer hozzájuk őszinte lenni, mer követelni, és el tudja érni, hogy az ember saját magához mindig őszinte legyen. Nem szükséges, hogy többszörös doktor legyen, fontos viszont, hogy naivitás nélküli derű és optimizmus jellemezze. Látsszon rajta, hogy lelkesedik Isten ügyéért, és szívből dolgozzon saját megszentelődésén, hogy ne csupán elméleti alapon, hanem tapasztalatból tudjon beszélni. Szubjektív oldalról nézve olyan valaki legyen, akiben bízni tudunk – vagy mert eleve megbízunk benne, vagy mert az első néhány találkozás után könnyen, természetesen bizalmunkba tudjuk fogadni.

Harmadszor: imádkozzunk! Ne feledjük: mennyei Atyánk „tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kérnénk.” Őszinte vágyakozásunk, hogy a lelki életben előrébb haladjunk, már maga is Isten ajándéka. Az Úr el fog vezetni ahhoz, aki segíteni tud.

Negyedszer: kezdjünk keresni! Jó, ha először egy papot próbálunk találni. Általában van valamiféle kiindulópont: egy ismerős ajánl valakit, vagy egy paptól tartalmas, jó prédikációkat hallunk vagy lelkileg tápláló gondolatokat olvasunk; egy pap sokat gyóntat, és egy-két alkalommal atyai szeretettel fogadott a gyóntatószékben. Talán már eszünkbe is jutott valaki, akit meg lehetne kérni – a plébánián… vagy egy pap barátunk… esetleg egy olyan pap, akiről hallottunk. Ha nem, akkor érdemes kérdezősködni vagy körülnézni, van-e a környéken sokak által nagyrabecsült lelkigyakorlatvezető vagy iskolai spirituális. Egy-egy nyugdíjas pap is megfontolandó jelölt lehet.

Ha töprengésünk során elsőre nem pap jut eszünkbe, hanem például egy idős világi keresztény, szerzetes vagy régi tanár, az is nagyszerű. II. János Pál első lelkivezetője – egyetemista korában – világi ember volt. Egy pap általában több saját lelki tapasztalattal és átfogóbb teológiai képzettséggel rendelkezik, ám ez nem törvényszerű. Ha találunk velünk azonos nemű világi személyt, akiben megvannak a fent leírt tulajdonságok, és vállalja lelki kísérésünket – remek.

Ha sikerült megtalálnunk a megfelelő személyt – lehet, hogy nem fog menni egyik napról a másikra -, tegyük fel neki a kérdést, vállalja-e, hogy a lelkivezetőnk legyen, vagy legalábbis megpróbál az életszentség felé terelgetni. Ne feledjük azonban: attól, hogy sikerül találnunk egy lelkivezetőt, az életünk felelős irányítói továbbra is mi magunk vagyunk. Az ember sokszor arra számít, vagy azt akarja, hogy a lelkivezető gondolkozzon és döntsön helyette. A dolog azonban nem erről szól. A lelkivezető olyan, mint egy tanácsadó. Ha nem vesszük kezünkbe a saját életünket, őszintén, a vezető iránymutatása és javaslatai iránti megfelelő nyitottsággal, akkor végül egyik lelkivezetőtől a másikhoz fogunk csapódni, s közben hiábavaló lesz minden erőfeszítésünk, hogy kényelmi zónánk elhagyása nélkül megszentelődjünk.

Forrás

 kép

 

1. előadás

Célunk,hogy a keresztény hitünk  és életünk megújuljon. Élő legyen a hitünk, legyen kapcsolatunk a Teremtő Istennel. Öröm legyen, ne csupán kötelességteljesítés legyen az ima, templomba járás. Csak a  Szentlélek által érhetjük el ezt az örömet.

Isten közelebb van, mint gondolnánk! Nem távoli, velünk van, bennünk van. Isten kapcsolatba akar lépni velünk,szeret minket. Hasonlít a szerelemhez: “Isten szerelmes belénk”.

Élő kapcsolat: fiú és lány között. Megismerik egymást, megszeretik egymást. Ha távol vannak egymástól, akkor hiányoznak egymásnak. Távollétet öröknek érzik. Vágynak arra, hogy minél többet lehessenek együtt. Minden percben együtt akarnak lenni.

Isten nem távoli!!isten szerelmes az emberbe, minden pillanatban velünk akar lenni. Isten örömet akar nekünk, önmaga életét, boldogságát akarja nekünk adni!! Meg akarja osztani életét velünk.

DE: nekünk is oda kell adni szívünket!!

Önátadás!! Enélkül nem megy!! Ez emberi viszonylatban is így van!

Emberi tulajdonság, hogy oda tudja adni a szívét a másiknak. De ez nem egyszerű!!

Az emberi kapcsolatokban megéljük a bizonytalanságot! Ezért óvatosak vagyunk. Így Istennek se merjük átadni magunkat.

Sok becsapást éltünk át életünkben, ezt átvisszük Istennel kapcsolatunkra.

Sebeket kaptunk, nem bízunk meg a másikban. Ezeknek a sebeknek gyógyulni kell, csak így tudunk Istenben bízni. Ez a bűn és következménye. Ádám és Éva csodálatos önátadásban élt egymással és Istennel is a bűn elkövetése előtt. Nem volt félelem, nem volt takargatnivaló.

A bűn elkövetése után tudatosan bujkálnak Isten elől. Öröm helyett a az önvád, bűnvád, félelem lépett be életükbe!! Nem mernek Isten felé fordulni. Félnek!!!

Isten szeretne a félelmeinktől megszabadítani. Istenre mint atyára tekintünk. Ezért küldte Jézust! Jézus életét adja barátaiért. Ha a keresztre nézünk, akkor látjuk, Isten fia életét adta érted! Tőle nem kell félni.

Jézus a kereszten széttárt karokkal ölel téged. Ennél tisztább szeretet nincsen.

Isten számára a legnagyobb fájdalom, hogy ezt a szeretet visszautasítjuk. Anya a gyermekéért mindent megtesz, de a gyermek megy a maga feje után. Anyának ez fáj.

Isten legnagyobb ajándéka a Szentlélek.

Ima: keressük meg az időt az imára!. Csak így tapasztalhatjuk meg Isten szeretetét.

Az első lépést Isten teszi meg. Elénk siet.

3 nagy akadály van bennünk, hogy ezt érzékeljük:…

 

Első előadás hanganyaga:

Hanganyag: a lejátszáshoz Adobe Flash Player (9-es vagy újabb verzió) szükséges, amelynek a legfrissebb változata letölthető innen, valamint a böngészőben engedélyezni kell a JavaScriptet is.

 

 

Csernáth Zoltán atya

kapcsolat

 

 

Az ima az a kulcs, amely kinyitja a hit kapuját. Amikor egy keresztény nem imádkozik, akkor ez történik. Tanúságtétele pedig gőggé válik. Aki nem imádkozik, az beképzelt, büszke, magabiztos, nem alázatos. Keresi az előléptetést. Amikor azonban egy keresztény imádkozik, nem távolodik el a hittől, Jézussal beszél.

Amikor azt mondom: imádkozni, akkor nem imákról beszélek, mert a törvénytudók is olyan sok imát mondtak, hogy mutogassák magukat. Jézus azonban ezt mondja: „Te, amikor imádkozol, menj be szobádba, zárd be az ajtót és úgy imádkozzál a rejtekben lévő Atyádhoz” (Mt 6,6). Egy dolog imádkozni és egy másik dolog imákat mondani.

Akik nem imádkoznak, elhagyják a hitet és azt moralista ideológiává, kazuisztikává alakítják át, Jézus nélkül.

Amikor egy próféta vagy egy jó keresztény szemrehányást tesz nekik, akkor ugyanazt teszik, amit Jézussal tettek: amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok ellenségesen viselkedtek vele szemben – ezek az ideológusok ellenségesek – és különféle kérdésekkel kezdték faggatni, hogy szavaiból ellessenek valamit, amivel vádolhassák. Ezek az emberek nem átlátszóak. Szegények, bepiszkolta őket a gőg. Kérjük a kegyelmet az Úrtól: soha ne szűnjünk meg imádkozni, hogy ne veszítsük el a hitet, hogy alázatosak maradhassunk. Így nem zárkózunk be és nem zárjuk el az utat az Úr előtt.

Ferenc pápa

 

kulcs

 

Teljes cikk: Magyar Kurír

 

Küzdeni kell a ‘Jónás szindróma’ ellen, amely álszent állásponthoz vezet, miszerint ahhoz, hogy üdvözüljünk, elegendők saját műveink – állapította meg Ferenc pápa október 14-én, hétfőn reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

Jónás szindrómaJónás jele – a Szentatya e két fogalomra összpontosított szentbeszédében. Az evangéliumi szakaszban Jézus ‘gonosz nemzedékről’ szól. Szavai nagyon erősek. De nem azokra az emberekre vonatkoznak, akik oly nagy szeretettel követték, hanem a törvénytudókra, akik próbára akarták tenni és csapdát akartak neki felállítani.

Ezek az emberek jeleket kértek tőle, és Jézus azt válaszolta nekik, hogy csak Jónás jelét kapják meg. Létezik azonban a Jónás szindróma is – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa. Az Úr azt kéri tőle, hogy Ninivébe menjen, Jónás viszont Spanyolországba menekült. Jónás számára világos volt minden: „ez a tanítás, ezt kell tenni, a bűnösök oldják meg a problémáikat, én tovább állok”. Azokat, akik e szindróma szerint élnek, Jézus képmutatóknak nevezi, mert nem akarják a szegények, a tudatlanok, a bűnösök üdvösségét.

A Jónás szindróma nem rendelkezik azzal a buzgósággal, hogy megtérítse az embereket, olyan életszentséget keres, ami szép, jól néz ki, de nincs meg benne az a buzgóság, hogy: menjünk és hirdessük az Urat. Az Úr azonban e Jónás szindrómában megbetegedett nemzedéknek Jónás jelét ígéri meg (Lk 11,29–32): Máté evangéliuma szerint Jónás három éjjel és három napon át a bálna gyomrában volt – utalva Jézusra a sírboltban, halálára és feltámadására. Ez az a jel, amit Jézus megígér a képmutatás ellen, ez ellen a tökéletes vallásosság magatartása ellen, a farizeusok csoportjának e viselkedése ellen.

Ferenc pápa utalt arra az evangéliumi példabeszédre, amely bemutatja ezen aspektust: amikor a farizeus és a vámszedő imádkoznak a templomban. A farizeus nagyon biztos magában, az oltár előtt megköszöni Istennek, hogy nem olyan, mint a vámszedő, aki azonban csak az Úr kegyelmét kéri, elismervén, hogy bűnös. A jel, amit Jézus megígér a bűnök bocsánatára, halála és feltámadása révén, az irgalmasság. „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot”.

Igaz, hogy Jónás jele bizalmat ad nekünk, hogy üdvözülünk Krisztus vére által. Hány keresztény van, akik azt gondolják, hogy csak azért üdvözülnek, amit tesznek. A tettek szükségesek, de annak az irgalmas szeretetnek a következményei, amely üdvözít bennünket. De a tettek önmagukban véve, e nélkül az irgalmas szeretet nélkül, nem jelentenek semmit. A Jónás szindróma csak a személyes igazságosságban, saját műveiben bízik – mondta homíliájában a Szentatya.File:'The Visit of the Queen of Sheba to King Solomon', oil on canvas painting by Edward Poynter, 1890, Art Gallery of New South Wales.jpg

Jézus gonosz nemzedékről beszél; a pogány nőt, Dél királynőjét csaknem ítélőbíróvá nevezi ki: felkel majd az ítéleten, hogy elítélje e nemzedéket. Azért, mert nyugtalan asszony volt, aki kereste Isten bölcsességét – tette hozzá a pápa.

Jónás szindrómája képmutatáshoz vezet bennünket; elégedettséghez, hogy tiszta, tökéletes keresztények vagyunk, minden parancsolatot megtartunk. Ez egy nagy betegség. Jónás jele, hogy Isten irgalmassága Jézus Krisztusban, aki meghalt és feltámadt értünk, üdvösségünkért. Az első olvasmányban van két szó, amely ehhez kapcsolódik. (Róm 1,1–7).

Saint Paul the ApostlePál azt mondja magáról, hogy nem azért apostol, mert tanulta ezeket a dolgokat, hanem azért, mert Isten kiválasztotta őt evangéliuma számára. A keresztényeknek ezt mondja: „Jézus Krisztus hívott meg titeket”. Jónás jele hív minket: kövessük az Urat, mi, bűnösök, mindnyájan azok vagyunk, alázattal és szelíden. Van hívás, és van választás.

Használjuk fel az alkalmat, és a mai liturgia nyomán tegyük fel magunknak a kérdést és válasszunk: mit szeretnék én, Jónás szindrómáját vagy Jónás jelét? – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Jónás próféta

Dél királynője Salamon királynál

Pál apostol

misszionálás

 

… mindig jól viselkedik. Szépen beszél, csúnya szó soha nem hagyja el a száját. Mindig kedves és megértő. Sokat olvassa a Bibliát, sőt rendszeresen elmélyülten tanulmányozza, tudja, mi, hol van megírva, és ki, kicsoda. Gondolatai tiszták és nemesek, győz a kísértések felett, fegyelmezetten foglyul ejt minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre. Türelmes és önfeláldozó, kész vonakodás nélkül megosztani, ami az övé, legyen az az ideje, pénze, javai vagy képességei. Minden reggel imával kezdi a napot és azzal is zárja, az Úr előtt jár, istenfélelemben. Az idejét hasznosan tölti és nem fárad bele a jó tevésébe. Ereje folyamatosan megújul, ha elfárad is, az nem tart tovább, mint néhány perc, amíg megerősíti magát az Úrban. Nem pazarolja idejét haszontalan, semmitérő dolgokra, e világi hívságokra. Céltudatos, célratörő, célorientált, idejét megszervezi, napjait megtervezi, terveit véghezviszi. Értékrendje tiszta, világos és megrendíthetetlen, nem mozdítja ki szilárdságából semmilyen érzelmi hullámzás vagy akarati gyengeség. Hat napon át munkálkodik és a hetediken nem dolgozik, bár nincs szüksége pihenésre vagy szórakozásra, hiszen öröme belülről fakad, nem pedig mulandó dolgokon alapszik. Minden gyülekezeti alkalmon ott van, mindig korán kel, hétvégén sem ad lehetőséget a testnek, hogy csapdába ejtse. Mindig öröm a társaságában lenni, különbnek tartja a többieket magánál, alázatos és a testvéreit mindig felüdíti. Pozitív személyiség, és mindig derűs. Szépen és hangosan énekel alkalmakon, becsukott szemmel. Normális, keresztény zenét hallgat, nem néz olyan filmeket, amiket Jézus nem nézne meg. Soha sem szomorú vagy depressziós, soha nem csügged el, mindig telve van reménnyel, mert az odafenn valókkal foglalkozik, és előre tekint a jutalomra. Gondolatait tisztán és világosan megfogalmazza, intvén és tanítván testvéreit, ajka az igazság forrása. Némán tűri, ha bántják, oda tartja a másik orcáját is. Elmegy a második mérföldre is. Szereti azokat, kik megvetik, áldja azokat, kik átkozzák. Szereti az ellenségeit, bár azok nincsenek neki. Nincsenek már kérdései, hiszen Jézusban megkapott minden választ. Teológiája letisztult és szilárd, érti az Igét, helyesen forgatja az igazság jobb- és baloldali fegyvereit. Tárházából előhoz ót és újat. Lába sziklán áll, ágain az ég madarai fészket raknak. Idejében megtermi bőséges gyümölcsét. Öltözete rendezett, jó az illata, fogai fehérek, haja nem zsíros, lehelete friss. Nem izzad.

A rendes keresztény nem létezik.

Ő egy fantom, egy álom, egy óriás, egy bálvány, egy vágy, egy hamis isten. Magányod és bukásaid perceiben belopózik és a füledbe suttog. Rávesz, hogy magaddal foglalkozz, hogy méregesd magad – hozzá. Elhiteti, hogy nem vagy elég jó, nem vagy szerethető, többé és mássá kell válnod, hogy olyan kell, hogy legyél mint ő. Rátelepszik válladra és beléd markol, hogy igyekezz, hogy állandóan vizsgáld magadat, hogy kijavítsd minden kis hibádat, hogy takargasd a mezítelenségedet, hogy valamivel elnyomd tested szagát. Rávesz, hogy a nap minden percében és órájában a tükörben méregesd magadat, értékeld teljesítményedet, feljegyezd hibáidat, bármit is tegyél, de csak magaddal légy elfoglalva, önmagad tökéletesítésével, ékesítésével, prezentálható állapotba hozásával, javítgatásával, foltozgatásával. Így hajt rabigába, így zár ketrecbe, önmagad börtönébe, és saját szentélyébe, ahol őt és csakis őt imádod, csak rá gondolsz, és olyanná akarsz lenni, mint ő.

Minden erejével azon igyekszik, hogy nehogy levedd tekinteted saját magadról és nehogy meglásd azt, aki pusztulását okozza: a Jót, a Szeretetet, a Tökéletest, az Elfogadót, a Kegyelmest. Azt, aki így szeret. Nem úgy, ahogy lehetnél, hanem úgy, ahogy vagy. Aki azt szeretné, hogy a Belőle áradó fény töltse el látótered és vakítson meg annyira, hogy magadat már ne is lásd, és ne is keresd. Hogy a megingathatatlan és megrendíthetetlen Elfogadás leromboljon benned minden önmagadra tekintést, magadban bízást vagy annak hiányát. Hogy átjárjon és megváltoztasson az örök és megváltozni képtelen Szeretet. Átöleljen, megtisztítson, átformáljon, hogy ne te akarj valakivé lenni, hanem engedd, hogy Ő létezzen benned. Ha ez megtörténik, kilépsz a börtönből, a bálványimádó szentélyből, és meglátod, hogy körülötted hányan vannak, akik egy fantommal a vállukon, önmagukba fordulva, saját börtönükben javítgatják, foltozgatják nyomorúságos énjüket, és méregetik magukat homályos torz-tükrükben, hogy felérnek-e bálványukhoz, vágyálmukhoz. Te viszont már fogod tudni őket szeretni és szolgálni, hogy a benned már ott élő Fény előbb-utóbb áttörje sötétségük burkát és átjárja őket is, hogy elhozza számukra is azt a szabadságot, ahol már nem kell önmagunkkal foglalkoznunk, hanem élhetünk Érte és egymásért.

A rendes keresztény fantomja pedig erejét veszítve köddé válik.

forrás

ima

ember

köd

 

 

Történet egy öregemberről, aki a hegyek között élt az unokájával.
 
 

A nagyapa korán reggel már kint ült a konyhában, és olvasta régi, megkopott Bibliáját.
Az unokája, aki szeretett volna olyan lenni, mint ő, igyekezett utánozni a nagyapát. Egyik nap így szólt hozzá: – Papa, én is próbálom olvasni a Bibliát, mint te, de nem értem, és amit értek, azt is elfelejtem, amint becsukom. Mire jó a bibliaolvasás?

A nagyapa rátette a szenet a tűzre, és csöndesen azt mondta: – Fogd ezt a szenes kosarat, menj le a folyóhoz, és hozz egy kosár vizet! A fiú úgy tett, de az összes víz kicsurgott a kosárból, mielőtt visszaért.

A nagyapa nevetett, és azt mondta: – A következő alkalommal jobban szedd a lábad! ? és visszaküldte, hogy próbálja meg újra. Ezúttal a fiú gyorsan futott, de a kosár csak üres volt, mire hazaért. A szuszból kifogyva lihegte nagyapjának, hogy lehetetlen így vizet hozni, és elindult, hogy vödröt kerítsen kosár helyett. De az öregember ezt mondta: – Ne a vödörrel hozz vizet, én egy kosár vizet kérek. Meg tudod te azt csinálni, csak nem igyekszel eléggé. Azzal el is indult, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy megnézi, hogyan sikerül a következő forduló.

Bár a fiú tudta, hogy lehetetlen, már csak azért törte magát, hogy nagyapja lássa igyekezetét. Megmerítette a kosarat, és futott, ahogy csak tőle telt. Természetesen jóval azelőtt, hogy elérte volna nagyapját, a kosár már üres volt. Alig bírt beszélni: – Látod, papa, nincs értelme, ugye te is így gondolod! Az öregember azt mondta: – Nézd csak meg a kosarat! A fiú ránézett, és a kosár egészen más volt. A régi, fekete szenes kosár megtisztult, mintha új lett volna.

– Fiam, ez történik akkor is, amikor a Bibliát olvasod. Lehet, hogy nem érted, vagy nem emlékszel mindenre, de amikor olvasod, az kívül-belül megváltoztat. Ez Isten Lelkének munkája. Átalakít minket, hogy megtisztuljunk, és lassan Krisztushoz, a Fiához legyünk hasonlók.

 

forrás

 

Egyszer a király sétára indult a királyi kertben.

Nyomasztó látvány tárult elé: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.

A tölgyhöz fordult.

– Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő – mondta a tölgy.
A fenyőre nézett.
– Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.
A szőlőhöz lépett:
– Megfonnyadtam, mert soha sem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.
Egyetlen egy élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát.
– Azt gondoltam, – szólt az árvácska – amikor elültettél, árvácskát akartál. Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna. Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét. Ha rózsát, akkor rózsabokrot.
Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, mint ami vagyok, hát azzá leszek legjobb tudásom szerint.

hervadó virágok

kiszáradt fa

árvácska

 

Egy fiatal nő várakozott egy nagy repülőtéren, hogy felszállhasson a repülőgépre. Mivel több órát kellet várnia, eldöntötte, hogy vásárol egy jó könyvet. A könyv mellé vásárolt egy csomag süteményt is. Leült a váróteremben egy padra, pihenni és olvasni kezdett.

A pad másik oldalán, ahol a süteményes csomag volt, egy férfi kezdte az újságját olvasni. Ahogy a hölgy elvette az első sütit, ugyanazt csinálta a férfi is. A hölgyet nagyon ingerelte ez a magatartás, de nem szólt, csak gondolta:
“Milyen pofátlanság, kedvemre pofon ütném!”
Minden elvett süti után, a férfi is elvett egyet. Ez nagyon dühbe hozta, de nem akart jelenetet csinálni. Az utolsó sütinél ezt gondolta:
“Na most mit csinál ez a pofátlan élősködő?”
A férfi megfogta az utolsó sütit, kettétörte, és odanyújtotta a felét neki.
Ah, a jóból is megárt a sok! Magán kívül volt a hölgy! Villámgyorsan fogta a könyvét, a csomagját és kirohant, a felszállópálya felé.
Ahogy leült a repülőgépen a helyére, kinyitotta a kézitáskáját, hogy kivegye az olvasószemüvegét, és legnagyobb meglepetésére akkor veszi észre a süteményes tasakját egészben és érintetlenül.

Egyszerűen pocsékul érezte magát. Rájött a tévedésére.

Teljesen elfelejtette, hogy a süteményes tasakját a kézitáskájába tette. A férfi megosztotta vele a süteményét minden félelem, és minden rossz érzés, rosszindulat nélkül.
Lesokkolva emlékezett, hogy miket gondolt, hogyan nem osztotta volna meg a süteményét az ismeretlennel. És most már nincs alkalma, hogy tisztázza a helyzetet, hogy bocsánatot kérjen.

Létezik pár dolog, amelyeket nem vagyunk képesek visszahozni…

A kő nyomát, miután eldobtuk.

A szót, miután kimondtuk.

 

 Az alkalmat miután elszalasztottuk.


Az időt, ami már elmúlt.

 

 

 

 

süti

eldobott kő