Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

A The Priests – A 3 éneklő pap nevű formáció alaposan felforgatta mind a könnyű-, mind a komolyzenei életet az elmúlt hetekben. Az Észak-Írországból származó római katolikus papokból álló trió először az Egyesült Királyságban szerzett platinalemezével került a figyelem közzéppontjába. A nem mindennapi produkció a UK valaha leggyorsabban fogyó klasszikus zenei CD-je, amellyel a három éneklő pap egyúttal egy új Guiness világrekord tulajdonosa is lett.

 

Kattintson a csodálatos felvételekre és érdekes riportra:

Mennyei dallamok

 

 

kép

 

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.
Édesapja szakács volt. Kézen fogta őt és elvitte a munkahelyére. Fogott három fazekat és vizet forralt bennük.

Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Főzés közben egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe. Ezután megkérdezte lányától:
– Kedvesem, mit látsz itt?
– Sárgarépát,tojást és kávét – válaszolta.


Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte ott, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte:
-Mit jelentenek mindezek, apám?
Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe.
Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre:
A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált.
A tojások erősen megkeményedtek.
Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet.
-Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? – kérdezte lányától az apa.
Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre?
Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét?
A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved?
Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet.
Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.

Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé és az élet kegyetlenségei csupán megfelelő alkalmat jelentsenek számodra ahhoz, hogy kiengedd “édes kávé zamatodat”!

A döntés a Te kezedben van!

Forrás

Fazék

Sárgarépa

Tojás

Kávé

 

Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:
– Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
– Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
– De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító

A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:
– Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság.
Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van.
A tanítványaira nézett, és így folytatta:
– Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg a visszavezető utat.

veszekedés

szív

Egy indián bölcs asszony amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ.
Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs indián asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral.
Az éhes utas meglátta a drágakövet az Indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ.
A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.
„Gondolkoztam…” – szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.

 

drágakő

indián asszony

Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során nem tölthetett családjával.
– Valahogy majd csak elleszek – mondta
A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, és arra kérte őt, hogy utoljára segítsen még neki felépíteni egy házat. Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő és máris látni lehetett, hogy az utolsó házba a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez az egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.
A ház átadására megjelent a főnök is, magával hozta a ház kulcsait, és átadta azokat az ácsmesternek.
– Ez a Te házad – mondta – Ezt én adom ajándékba.
Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár….. Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egész másképp dolgozott volna.
Így van ez mindannyiunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk ki magunkból. És aztán rádöbbenünk, hogy magunknak kell, majd abban a házban laknunk, amit építettünk, ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.
De már nincs visszaút!!!

Te is építőmester vagy!!!!

Te is nap mint nap kalapácsot fogsz a kezedbe, hogy szöget verj a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel!!!
“Az élet egy csináld magad vállalkozás”! Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.

ács

Forrás

17 éves Ráhel lányunk egy iskolai feladatot kapott, hogy az abortusz kapcsán meséljen el egy történetet. Arra használta ezt a lehetőséget, hogy egy nagyon személyes dolgot osszon meg az osztálytársaival. Ezt a történetet olvasta fel:

“A kórházi ultrahang-vizsgáló bejáratánál lévő gép már másodszorra írja ki: 2574. Ez az övé. Személyi számának utolsó négy számjegye. Miért hívják vissza? Belép a szobába, vizsgálják. A hölgy homlokát ráncolva ráközelít valamire. Ő csak homályosanultrasound-job lát fekete-fehér pontokat a gép képernyőjén.

Jöjjön vissza fél óra múlva, addigra itt lesz a főorvos úr, ő is megnézi.

Egy 13 milliméter nagyságú ciszta van a magzat fejében – hangzik az ítélet a főorvos szájából. – Hogy ez mit jelent? Egyelőre semmit sem tudunk mondani, de a maga érdeke, hogy egészséges gyermeket szüljön!

Érzi, nem bír most buszra szállni, közömbös arcokba nézni. A kórház előtt várakozó taxik egyikébe száll be és szorítja a kocsiajtón lévő könyökölőt. Könnyei tódulnának megállíthatatlanul. Hazaérve felhívja a férjét, és akadozva mondja a híreket. A férj rohan haza. Négy napjuk van a genetikai ultrahang-vizsgálatig.

Másnap Nagypéntek, aztán Húsvét, az egyik kedvenc ünnepük. Kimennek a csarnokba a húsvéti sonkáért. A szokásos diós kalácsot is megsüti, de könnyei időnként belepotyognak a kalács tésztájába. A baba eközben hatalmasakat rúg a hasában. Vigasztalni próbálja? Mi lesz velük? A baba meg fog születni, akármilyen lesz. De vajon milyen lesz? Nem sok jóval bíztatják őket a genetikán. Elképzelhető, hogy a baba Down-kóros vagy valami súlyos fogyatékossága van. A terhesség 20. hetében felajánlják, a babát elveszik, ha a házaspár úgy gondolja. Nem gondolják úgy. Barátok, ismerősök, rokonok, mindenki ezért a babáért imádkozik. Hogy történjen meg a csoda. Mert az orvosok szerint még ez is megtörténhet, bár kicsi rá az esély. És megadatott nekik! A kéthetente végzett genetikai ultrahang-vizsgálaton a ciszta méretének csökkenését regisztrálják. Először 9, aztán 7, aztán 4, aztán már csupán 2mm nagyságú. Az egyik vizsgálaton közlik, hogy a ciszta teljesen felszívódott. DE! De látnak valami mást. Agykamra-tágulatot, amely a baba agyának 1/3-át kitölti. – Hogy ez mit jelenthet? Nem tudják, de valamilyen fogyatékosságra számíthatnak. A megnyert csata után ismét ott állnak a startvonalnál. Ismét az abortuszt ajánlják nekik. Az egyik orvos kiabál velük: -Egy nyomorékot szülnek a társadalomnak!  Most már alá kell írniuk, hogy minden körülmények között megtartják a babát. Az utolsó hónap következik. Úgy tesznek, mint a többi fiatal pár, akik az első gyerek születését várják. Kiságyat vesznek, babakocsit, hordozható autósülést, kombidresszt és pelenkát. Gépiesen élik a mindennapokat. Dolgoznak, esznek, időnként alszanak. Minden addig fontosnak hitt kérdés, vágy másodlagossá válik. A baba a 41. hét végén sem gondolja, hogy világra kéne jönnie, köszöni szépen, jól van odabent. Hajnalban burkot repesztenek. – Ha délig nem indul be a szülés kiszerkesztjük magából a gyereket! – mondja határozottan a szakállas szülészorvos. A baba nem ijedt meg a kilakoltatástól, tehát jön a kiszerkesztés. A házaspár néhány szót tud váltani, az apa egy kis fülkében áll beöltözve. Az anyát már szúrják, készítik elő a műtétre. – Szikét! Húzzák, vonják, vágják a hasát. Kábultan, messziről hallja az orvos hangját: Kiemelés! Egy pillanat múlva minden eldől. Kilenchónapnyi aggódás egyetlen pillanatba sűrítve. – Egy egészséges kislány! – kiáltja az orvos.*1

“Én vagyok ez az egészséges kislány!” –folytatta Ráhel a történetét. Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ha a szülei elvetették volna, akkor ma nem lehetne az osztálytársuk és barátjuk.Első vizsgálat a szülőszobán

Ráhel osztálytársai csendben figyeltek, sokuk szemében könnyek gyűltek, amint elmesélte saját történetét. Nem sokkal később egy sms-t kaptunk tőle: “Köszönöm, hogy akartatok!!! Isten csodálatos ajándéka, hogy ilyen szüleim lehetnek!” Csak csodáljuk, hogy Isten mit végzett az elmúlt 18 évben azóta a szomorú Húsvét óta!

Húsvét a leggyönyörűbb és egyben a leginkább érzelmeket felkavaró ünnep a számunkra. 18 évvel ezelőtt egy nehéz hírrel ünnepeltünk. 18 évvel később Isten ezt a nehéz hírt arra használta, hogy megérintse diákok szívét és az emberi élet Tőle való méltóságát és értékét hirdesse. Ezek a diákok ismerik Ráhelt, tudják, hogy Istent követi. Lányunk története az abortusz horrorját egy nagyon személyes szintre hozta a számukra.

Húsvétra készülünk. De a halálnak meg kell történnie, mielőtt a feltámadás bekövetkezhetne! A szenvedés és fájdalom igazságával való szembesülés a kegyelmet és a megváltást jelentéssel tölti meg. A Megváltónk fájdalmas halála ad a feltámadott életnek összehasonlíthatatlan értéket.

A Húsvét a feltámadásról szól, de csak azok számára, akik már meghaltak önmaguk számára.

A történet eredeti változatát  Grész Edina írta meg a Nők Lapja c. magazinban 11 évvel ezelőtt.

forrás

kép

ultrahang

 

 

 

 

A vértanúhalált halt szerzetesről Dér András rendező készített fikciós dokumentumfilmet Isten szolgája, Sándor István szalézi vértanú címmel. A Magyar Kurír vele beszélget.

A Don Bosco Szent János által alapított Szalézi Szent Ferenc Társaság ebben az évben ünnepli magyarországi letelepedésének 100. évfordulóját. Ugyancsak megemlékezünk arról, hogy 99 éve született a rend egyik tagja, Sándor István, akit 1953. június 8-án a kommunisták koncepciós perben halálra ítéltek és kivégeztek. Boldoggáavatási pere a hírek szerint 2013 őszén fejeződik be. A vértanúhalált halt szerzetesről Dér András rendező készített fikciós dokumentumfilmet Isten szolgája, Sándor István szalézi vértanú címmel. A Magyar Kurír vele beszélget.

– Hogyan talált rá Sándor István szalézi atya történetére?
– A történet talált meg engem. Családommal együtt régóta vagyunk „laza” tagjai a Bécsi úti Don Bosco Szalézi Közösségnek. Néhány évvel ezelőtt a szaléziek jelenlegi tartományfőnöke, Ábrahám Béla atya vetette fel, hogy készítsek dokumentumfilmet Sándor Istvánról. Őszintén bevallom, hogy Sándor Istvánt nem ismertem addig. Megismerve azonban az életét, egyre jobban érdekelt az alakja. Varga Judit történésztől kaptam anyagokat, elolvastam Szőke János szalézi atya és Ádám Lászlónak, a szaléziek akkori tartományfőnökének a könyveit is. Néhány őt ismerővel is beszéltem, így Sándor István öccsének, Sándor Jánosnak a lányával és Bíró Lóránt atyával, aki a Klarisszeum jelenlegi plébánosa, ahol Sándor István az 50-es évek elején sekrestyés volt. Szaléziaktól, szalézi munkatársaktól, a Terror Házától és a szolnoki Máthé György atyától is sok segítséget kaptam. Egy nagyon szép, közös összefogás eredménye lett ez a film.

– Mivel vívta ki Sándor István a kommunista hatalom haragját?
– A kommunisták szemében Sándor Istvánnak nagyon súlyos vétkei voltak. Huszonöt éves korában lépett be a szalézi rendbe. Az egyre nyilvánvalóbban kiépülő diktatúra 1946-ban betiltotta az egyesületeket, minden keresztény egyesületet is. Sándor István azonban továbbra is folytatta Don Bosco szellemében az ifjúság nevelését, hiszen elsősorban azért lett szalézi szerzetes, hogy fiatalokkal foglalkozhasson. Ezt a tevékenységét a szerzetesrendek 1950-ben történt feloszlatása után is folytatta. Sándor István kezdetben fém- és gépipari  szakiskolába járt, majd kitanulta a nyomdászmesterséget. A Rákospalotát és Újpestet összekötő vasúti felüljáró alatti Clarisszeumban (Az épületet az alapító grófné, Károlyi Sándorné Korniss Klára védőszentjének – Assisi Szent Klárának – emlékére építették – B.D.) volt 1950 tavaszáig a szalézi rendház és a legszegényebb családok gyermekeit befogadó fiú nevelőintézet. A Clarisszeumban gyűltek össze a munkásfiatalok, akiket a rend tagjai tanítottak a keresztény hit alapjaira. Sándor István 1949-ben sekrestyés lett, és fiatalokkal, köztük árva gyerekekkel is foglalkozott, nagyon szerette őket, és ők is szerették őt, mivel vidám, humoros ember volt. A kommunista hatalom azonban hamarosan felfigyelt rájuk, ugyanis sok clarisszás fiatalt besoroztak a néphadseregbe, akik közül többeket átirányítottak az ÁVH-hoz. Ám ezek a kiskatonák továbbra is visszajártak Sándor Istvánhoz. Ez Rákosiék szemében drámai, megbocsáthatatlan vétség volt, amire felépítettek egy koncepciós pert, ez volt a Pártőrség pere. Maga Rákosi hívta fel az elvtársai figyelmét arra, hogy szigorúan, kíméletlenül járjanak el ebben az ügyben, mivel a klerikális reakció befurakodott az ő legbelsőbb, legmegbízhatóbb soraik közé. A vád ennek megfelelően államellenes szervezkedés, a rendszer megdöntésére irányuló kísérlet volt, ami a legsúlyosabb elbírálás alá esett. A kihallgatási jegyzőkönyvben az szerepelt, hogy Sándor István államellenes feladatok elvégzésével bízta meg a fiatalokat, bizalmas információkat szedett ki belőlük az ÁVH belső ügyeiről, amiket aztán felhasznált a népi demokratikus rendszer ellen, de szerepelt a vádpontok között a fegyveres ellenállásra való felkészülés is. A vádlottak között voltak papok, szerzetesek – köztük Ádám László szalézi tartományfőnök –, ávós őrmesterek, alhadnagyok, a tizenhét vádlott közül hármat Sándor Istvánnal együtt kivégeztek, a többiek öt és tizenöt év közötti börtönbüntetést kaptak. Az egyik elítélt, Dániel Tibor katolikus kispap, aki letartóztatása előtt bújtatta Sándor Istvánt, belehalt a kínzásokba. Az egyik kivégzett katonának, Zana Albertnek a menyasszonyát, Hegedűs Hajnalkát is elítélték öt évre, de előtte iszonyatosan megkínozták, s a szörnyű szenvedések hatására sok nevet, információt elárult. 1956-ban szabadult, s a forradalom leverését követően Londonba emigrált. Soha nem ment férjhez.

– Zana Albert volt Sándor István egyik legkedvesebb tanítványa. Az egyik fő vádpont szerint tudott arról, hogy Zana 1945-ben terrorakciót hajtott végre szovjet katonák ellen, de nem jelentette…
Ez nincs bizonyítva. Zana Albert a kínzások hatására bevallotta, hogy megölt egy szovjet katonát, de ezen kívül semmiféle bizonyíték nincs erre vonatkozóan. Hozzáteszem a kínzások hatására a fogvatartottak döntő többsége mindent bevallott, amit az ávósok akartak tőlük. 1953 márciusában Sztálin meghalt, s akkor a különböző perek végrehajtói olyan utasítást kaptak, hogy zárják le minél gyorsabban a futó pereket. A Pártőrség-per vádlottjaival elhitették, hogy ha mindent önként bevallanak, aláírják a jegyzőkönyvet, akkor hamarosan felmentik őket. Ez volt a csapda. Miután legtöbbjük elfogadta ezt a feltételt, gyorsított eljárásban hirdettek ítéletet az ügyükben.

– Még a letartóztatása előtt Sándor Istvánnak Ádám László tartományfőnök azt javasolta, hogy disszidáljon, már elő is voltak készítve részére a papírok, ám ő ennek ellenére, arra gondolva, hogy a rendalapító, Don Bosco sem menekült el soha a küldetése elől, önként, tudatosan vállalta a vértanúságot, a magyar ifjúságért…
– Igen. Sándor István nagyon gyorsan bekerült az ÁVÓ látókörébe. Egyik alkalommal a tanítványai bekenték szurokkal a Clarisszeum közelében lévő Pokol Csárda Lépj be a Pokolba! című plakátját, ami a lebukásukhoz vezetett, mivel valaki feladta őket. Miután pedig 1950-ben a tanítványaival együtt mentették a Clarisszeum nyomdájából az értékeket, bujkálnia kellett, Kiss István néven. Az előbb említett Dániel Tibor katolikus papnál rejtőzködött, de a házmester feladta őket. Valóban lett volna lehetősége a disszidálásra, mégsem ment külföldre. Sándor István nem volt túl bonyolult lélek, egyszerű, jó humorú fiatalember volt, nagyon nyílt, aki mindenét Istennek adta. A szalézi lelkület teljesen áthatotta a személyiségét, a don boscói irányelvek az ifjúság neveléséről, szelídség, szeretet, a büntetést elvető, mégis szigorú és tekintélyt kivívó nevelési módszer jellemezte. Színészi adottságait is kamatoztatta, amikor színjátszócsoportot hozott létre, játékos módon tanított, oktatott, nevelt. Az egész életpéldája erről szól. Az, hogy az elöljárói által előkészített és ajánlott utazás helyett végül tudatosan vállalta a vértanúságot, nem hagyta cserben a fiataljait, az hatalmas lelkierőről tanúskodik. Mintha azt mondta volna, hogy nézne az ki, hogy beszélek nekik, hirdetem Krisztust, de amikor baj van, itt hagyom őket, kitéve a hatalom kegyetlen zaklatásainak, miközben én nyugodtan, biztonságban élek valahol külföldön. Nem elég tehát a szöveg, személyes tettekre van szükség. Sándor István a vértanúságával bebizonyította, hogy valóban a saját fiaiként szerette azt a sok fiatalt, akiket tanított, nevelt. Ábrahám Béla atya fogalmazta meg, hogy Sándor István élete példa arra, hogyan lesz valaki utolsóból első. Volt egy fiatal srác, aki soha nem volt jó tanuló, különösebben semmiben nem tűnt ki, de tette a dolgát, ami ráméretett, és a történelem úgy hozta, hogy végül mártírrá vált. Isten bárkit kiválaszthat a nagy feladatra, meghívhat, s a dolgok ott dőlnek el, hogy képes vagy-e végigjárni azt az utat, ami számodra van előkészítve. Ha megvan benned a szilárd hit, az elszánt elkötelezettség, és a lelkiismereted szavára hallgatsz, akkor igen, bárki képes erre.

Szaléziak emlékezése:

Szalézi rendtársunkat 1953. június 8–án végezték ki. Mostantól minden hónap nyolcadikán megemlékezünk róla, felidézzük életének fontos epizódjait és imádkozunk boldoggá avatásáért.

A boldoggá avatás posztulátora, Pierluigi Cameroni szalézi atya nemrég nálunk járt, és jelezte: remélhetőleg közel van már Sándor István vértanúságának egyházi elismerése, és így az oltárra emelése.

Egy élet kezdete – a hivatás gyökerei

Az Alföldön, Szolnokon született, abban a városban, amely múltjával, sorsával szorosan és természetesen kötődik a Tiszához. Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelye, Budapesttől mintegy 100 km-re, délkeleti irányban, egy vasúti csomópontban fekszik.

Sándor István régi vasutas család első gyermekeként született 1914. október 26-án. Már három nappal a születése után megkeresztelték a ferences plébánián, amely majd később is fontos szerepet játszik az életében.

István az egyszerű családban gondos nevelést kapott. A bérmálás szentségét tizenegy éves korában kapta meg Szolnokon, szintén a ferences rend plébániáján, 1925. május 11-én.

Édesapja vasúti keresete szerény, de tisztes megélhetést biztosított a háromgyermekes családnak.

István rendszeresen látogatta a ferences plébániát, tagja volt a Szívgárda csoportnak is. A ferences rend Szolnokon a vallási élet fellegvára volt. A plébániatemplomban több atya működött, akik rendszeresen tartottak lelkigyakorlatokat, ezeket Sándor István is látogatta. Szinte természetesnek látszott a lehetőség, hogy a ferences plébánia ifjú tagja a rend szellemiségét vállalva Szent Ferenc közösségének tagja lesz. Azért is megalapozott lehetett ez a feltételezés, mert Kollár Kázmér ferences atya volt István lelki vezetője.

Sándor István rendszeresen ministrált a ferences atyáknál és ők irányították a rákospalotai Clarisseumba. Mindig víg kedélyű, játékos fiú volt. Kistermetű, de eleven és örökmozgó, ezért mindenki szerette. Barátait maga köré gyűjtötte és hatalmaskodás nélkül irányította őket. Képes volt háttérben maradni a játékban, ha azt látta, hogy barátainak ezzel örömet okoz. Szeretett az iskolai színpadon szerepelni, hogy társait szórakoztassa. Don Boscót még nem ismerte, de a szelleme már megihlette. A legidősebb fiú lévén, sokat vigyázott két kisebb testvérére. Az étkezés előtti imákat ő mondta és a család esti imádságát is ő vezette. Szüleivel szemben mindig tisztelettel viselkedett. Már kisgyermek korától szívesen segített édesanyjának a házimunkában. Ha testvérei vétettek valamiben, egészen természetesnek vette, hogy magára vállalja helyettük a felelősséget. A játékok közül különösen szerette a labdajátékokat. Leginkább bíró szeretett lenni és a kicsinyek irányítója. Diákkoráról az a megjegyzés maradt fenn, hogy „tanulmányi előmenetele nem volt kiváló. Jó eredményt mutatott fel a polgári iskolában hittanból és tornából.”

A kor jellemzője volt, hogy a polgárit végzett fiatalok szülei általában nem engedhették meg maguknak, hogy gyermekeiket tovább taníttassák, így azok valamilyen mesterséget választottak maguknak. Sándor István a vas-esztergályos és rézöntő szakmát tanulta ki. Otthon lakott a szüleinél. Kapcsolata a ferences atyákkal tovább erősödött. A fiatal István komoly lelkiéletet élt, és ami ebben az időben rendkívülinek számított: állandó gyóntatója és lelkiatyja volt. Erről Kollár Kázmér ferences atya levele tanúskodik, aki Istvánt a szaléziakhoz beajánlotta. Örömmel tette ezt, noha megjegyzi, hogy a ferences rend is szívesen fogadná soraiba. Sándor István mégis szalézi akart lenni. Don Boscóval a Szalézi Értesítőn és a rákospalotai szalézi kiadványokon keresztül ismerkedett meg. Talán innen is ered szeretete a nyomda és a könyvek iránt. A ferences atya 1935. december 13-i ajánló soraira válaszul megérkezett a szalézi tartományfőnök, Antal János levele, amelyben a szükséges igazolások csatolását kéri. Sándor István csatolja is az 1935. december 23-i dátummal írt plébániai ajánlást, a szülői engedélyt és az orvosi igazolást.

Meg kell itt jegyeznünk, hogy a szülei, noha vallásos emberek voltak, beleegyezésüket hosszú ideig halogatták. Első kérésére (1932) édesapja nem adta beleegyezését. Istvánnak fájt az apai döntés, de türelmesen várt. Nem lehet tudni pontosan, mi volt az édesapai döntés oka, de bárhogyan is volt, Sándor István türelemmel kivárta a szülői hozzájárulást. Szerzetesi életének megkezdését a sorkatonai kötelezettség teljesítése is késleltette, de Sándor István a várakozás éveiben is hűséges maradt a hívó szóhoz.

Mint látjuk, Sándor István gyermek és ifjú korában nem találni semmi rendkívülit. Csak ha nem vesszük annak a mindennapi hűséget, a kötelességteljesítést.

Hivatása a családban és az egyházban érlelődött. Mindkettőtől megkapta a szükséges, igaz emberi és hitbeli alapokat. A családi közösség a biztonságot, a személyes szeretetet adta meg. A plébánia közössége a befogadottság, a valahová tartozás örömét. És mindkét közösség a családiasságot. Ennek az is része, hogy ki-ki megtegye a rá vonatkozó feladatokat, kivegye részét a közösség munkájából.

Sok minden mutat szalézi hivatására: egyszerű, szegényes környezete; munkás fiatal volt; a játék és a kicsinyek szeretete; és talán még nem túl kiváló tanulmánya is, azzal, hogy hittanból és tornából dicsérik.

Don Boscóhoz hasonlóan az ő útjában is akadályok állnak: először a szülői szándék, utána a katonai kötelesség. De ez sem bizonytalanítja el, kitart a felismert hivatásban.

Ma is sok fiatal keresi a helyét. Sándor István élete tanít bennünket a hivatás felismerésében.

Nem csak élnünk kell a mába, hanem látnunk is az életünk alakulását, felismerni az idők jeleit. Hivatásunk felismeréséhez fontos mindennapjainkat a hit szemével látni. Nem elég az önismeret. Több kell: az Isten ismeretben visszatükröződő önismeret. Ehhez vezet el vallásom igényes ismerete, a rendszeres szentségi és ima élet, a hitbeli közösség, mások szolgálata valamint a lelkivezetővel való őszinte párbeszéd.

Ezek az eszközök segítették Sándor Istvánt is, és segíthetnek ma is, ha nyitottan keressük helyünket, feladatunkat a világban.

Ima boldoggá avatásáért

Mindenható Istenünk! Te meghívtad szolgádat, Sándor Istvánt Bosco Szent János nagy családjába. Életútján Mária, a keresztények segítségével vezetted őt a lélekmentés nehéz munkájában. Szabad döntése volt, hogy életét a magyar fiatalokért áldozza. A nehezebb utat választotta és tanúságot tett rólad az Egyház és a Szaléziak üldözése idején. Ideálja a katolikus sajtó, Isten házának szépsége és a fiatalok nevelése volt. A derék és hű szolga lelkületével mutasson nekünk is utat. Kérünk, dicsőítsd meg őt a vértanúknak kijáró koszorúval. Krisztus a mi Urunk által. Ámen.

P. Ábrahám Béla SDB tartományfőnök levele

Sándor István élete

forrás