Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Az év bármelyik időszakában aktuális téma lehet az időtervezés, hiszen sokunkkal előfordul, hogy időről időre azon kapjuk magunkat, hogy már megint összecsaptak felettünk a hullámok e téren, kicsúsztunk a határidőkből, felhalmozódnak a kötelességek vagy egyszerűen csak azt érezzük, hogy soha semmire sincs időnk. De vajon Istennek helyet tudunk szorítani a mindennapi teendők közepette?

 

Nem is olyan régen, az a gondolat fordult meg bennem, hogy a legtöbb, amit Istennek adhatunk, az a szívünk, és Ő nem is vágyik ennél többre. Azonban, kicsit tovább gondolva az elméletet, talán van itt még valami, ami igazán értékes számunkra, és amiből oly nehezen tudunk adni, ez pedig az időnk. Senkinek sem kell bemutatni, hogy mennyire rohanó világban élünk, mindenki elfoglalt, soha semmire sincs időnk, nemhogy egymásra alig tudunk időt szakítani, de Isten még inkább hátrébb csúszik a fontossági sorrendben, vagy rosszabb esetben ki is marad belőle. Mindig jönnek a kifogások, hogy „ma sok dolgom van, majd holnap imádkozok”, vagy „ez a hónapom nagyon húzós, majd jövő hónaptól minden nap elolvasok egy Zsoltárt a Bibliából”. Legyen bármiről is szó, sokszor esünk a halogatás hibájába, aminek tipikus következménye, hogy el is marad az ígéreteink betartása, és Isten egyszerűen csak fokozatosan kimarad az életünkből. Aztán persze, amikor a lelki szárazság közepette találjuk magunkat, nem is értjük, hogy történhetett.

Pedig a válasz mindvégig a szemünk előtt volt.

Egyszer régebben valaki azt javasolta nekem, hogy próbáljak meg napi 20 percet Istenre szánni, amikor semmi mást nem csinálok, csak Rá figyelek, mert az majd elősegíti a mélyebb bizalom kialakulását. Tetszett a gondolat, megpróbáltam, de egy idő után kaptam magam, hogy folyamatosan hanyatlani kezdett a dolog. Még 5-10 percet is nehéz rendszeresen, tudatosan Istennek adni a napunkból, nemhogy fél órát, egy órát, órákat, pedig a lelkünk mélyén mégis ott a vágy bennünk, hogy Isten jelenléte felmelegítse a szívünket. Előfordul olyan, hogy napközben megszólítjuk Istent, amikor éppen ott van az indíttatás a lelkünkben arra, hogy beszélgessünk Vele, kicsit elmélkedjünk. Talán ennek nem is vagyunk az adott pillanatban a tudatában, hanem csak úgy „magától jön”, automatikusan, mintha épp levegőt vennénk, tudat alatt felsóhajtunk, hogy Isten oxigénjét szívjuk magunkba. De sokkal nehezebb akkor is hűnek maradni abban, hogy Istennek legalább azt a minimum 5 percet megadjuk, amikor semmi kedvünk sincs hozzá. Reggel minden máson jár az agyunk, csak épp az imán nem, késő este pedig már alig várjuk, hogy végre ágyba bújhassunk, és kialudjuk magunkat, arról nem is beszélve, hogy napközben egész végig pörgünk. Vagy ha éppen nem is pörgünk akkor meg pont azért hanyagoljuk el Istent, mert hirtelen minden más eszünkbe jut és valahogy fontosabbnak tűnik. Vagy egész egyszerűen csak nem vagyunk az imához szükséges hangulatban.Mindig van valami kifogás.

Talán nem is olyan meglepő, de sokszor azt tapasztaljuk, hogy Isten pont akkor kér az időnkből, amikor az a leginkább alkalmatlan számunkra.

Akkor jön egy lelkigyakorlat, zarándoklat, amikor a legtöbb dolog felhalmozódik. De ha csak a hétköznapokra gondolunk, talán előfordul, hogy akkor jön a belső sugallat valami Istennel kapcsolatos időtöltésre, amikor épp sok más teendőnk lenne.

Isten minden egyes másodpercet sokszorosan megáld, amelyet Neki szentelünk. Az Istennek szentelt idő alatt olyan szinten fel tudunk frissülni, hogy Isten erejével és a Szentlélekkel eltelve utána bármi, amibe belefogunk, sokkal kevesebb idő és energia befektetést igényel és hatékonyabb munkát eredményez. Még akkor is, hogyha szűkösebbé vált közben az időkeretünk. Akár úgy döntünk, hogy ellátogatunk a templomba, vagy megállunk egy rövid időre, és fellapozzuk a Szentírást, vagy elmondunk egy imát, esetleg a saját szavainkkal megszólítjuk Istent, vagy meghallgatunk egy vagy több olyan dicsőítő dalt, amely felemeli a lelkünk. Sokféle lehetőség van az Istennel való kapcsolatunk mélyítésére, és csak rajtunk múlik, hogy mennyire használjuk ki.

Ugyanakkor, a másik véglet sem vezet jó útra, ha a kötelességeink alól akarunk kibújni Istenre hivatkozva.

Óriási különbség van aközött, amikor a sok teendő közben vágyunk egy kis felfrissülésre és segítségül hívjuk ehhez Istent; és aközött, amikor a feladatainkat akarjuk elhárítani vagy másra áthárítani, esetleg elmenekülni a kötelességeink elől. Isten nem végzi el helyettünk a feladatainkat, viszont segít abban, hogy felfrissüljünk és utána sokkal intenzívebben és hatékonyabban folytassuk.

Saját magam is megtapasztaltam most a vizsgaidőszak alatt, hogy már zsongott a fejem mindentől és úgy éreztem, nem tudok már többet befogadni, pedig másnap itt van a vizsga és még nem végeztem az anyaggal. Rengeteg dolgom volt még hátra, az időkeretem és az erőm pedig egyre szűkösebb lett. Mégis el mertem indulni az esti szentmisére, ami mindössze fél órás volt, oda-vissza úttal együtt egy órát vett igénybe az egész, de ez az egy óra olyan sokat adott, hogy utána rekordidő alatt mindennel végezni tudtam, pedig ezt korábban el se mertem képzelni.

Isten minden nap kitartóan kopogtat a szívünk ajtaján, de az ajtót nekünk kell kinyitnunk! Te be mered engedni egy kis időre?

Nagy Barbara

Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem: "Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?" "Lámpagyújtogató"-feleltem én. A gyermek együgyű feleletén Nevettek akkor szülők, ismerősök.

Mohos Gábor előadása – Az Eucharisztia a személyes életemben – egyszerre volt tanúságtétel és tanítás. Hogy erről a kapcsolatról képet adjon, egész életét áttekintette, és azt mutatta meg, hogyan vezette és vezeti Jézus a hitében találkozásról találkozásra, és arra hívta meg a résztvevőket, ők is gondolják át ezt a kapcsolatot.

Gábor atya elmondta, hívő családba született, első gyerekként. Őt még egy-két hetesen megkeresztelték, akkor még nem halasztották ezt a szülők megfelelőbb időpontot keresve. „Sírós gyerek voltam, még egyszer az orvost is kihívták emiatt a szüleim. De a misén nem sírtam” – Gábor atya úgy véli, Jézusnak megvannak az eszközei, hogy megérintse a gyerekeket, nem véletlen a hívása: „Engedjétek hozzám a gyerekeket.” Azt tanácsolta, szerencsés, ha a gyerek kapcsolata az Oltáriszentséggel kiskorában elkezdődik, akkor is, ha ez nem tudatosul benne.

Felidézte az elsőáldozásra való készület időszakát is. „Elsősorban ismereteket kaptunk a felkészítésben. Mint racionális gyerek nem igazán tudtam megragadni a titkot, de az bennem volt, hogy valami különleges dologról van szó. Vártam az élményt, hogy ezt meg is élem, de nem így történt.” Visszatekintve úgy értékeli, nem sikerült akkor eljutnia a Jézussal való személyes találkozásig. „Mára ez lett a legfőbb célom.” Ennek alapja a nyitottság: ez segít, hogy az ember meghallja Isten neki szóló szavát. Ez a megszólítás egyedi, nincs rá recept, és nem is könnyű felismerni. Keresni és figyelni kell. A kezdeményezés mindig Istené – ez a lelkipásztor tapasztalata.

Mit tehet az ember? Mohos Gábor kiemelte, a legszebb élmények akkor érték, amikor engedte, hogy „meglepje Isten”. A nyitottság mellett fontos az éberség, és hogy a gondolatok ne csak a földi dolgokon járjanak. Teret kell teremteni erre a találkozásra, amikor csak Istenre figyelünk. Az sem mindegy, hogyan élünk. Megvan életünk erkölcsi tisztasága? Vagy kompromisszumokat kötögetünk? Lejjebb tesszük a mércét? Jézus ugyanis nagyon igényes partner. Azt kéri, tiszták legyünk döntéseinkben, emberi kapcsolatainkban, anyagi viszonyainkban. Ennyire összetett, hogy mit tehetünk azért, hogy nyitottan fogadjuk a Jézussal való találkozást – tanított a püspök.

Gábor atya arról is vallott, hogyan közeledett a szentmise mint titok valóságához: „A titok az, amit rejteni kell, ez hittitok, misztérium, amit értelmemmel soha nem érthetünk meg a maga teljességében, de a szívünkben feltárul.”

Ez a feltáruló misztérium át tudja járni és formálni tudja az ember életét. Mohos Gábor elmondta, egyre inkább engedte, hogy a titok vezesse. A bencéseknél a gimnáziumi évek alatt megszerette a szerzetesekkel végzett vesperást, és el-elidőzött Jézussal az estében. „Jó volt ott lenni, és megosztani vele, ami a szívemben volt.” Innen visszatekintve még inkább a mélyére lát: Jézussal megélt kapcsolatunk is olyan, mint minden emberi kapcsolatunk. Minél többet teszünk bele, időben, figyelemben, annál mélyebb lesz. Jézussal pedig könnyű, ő mindig rendelkezésre áll. A szemináriumi évei alatt a misztérium szemléléséhez vezető úton még mélyebbre hatolt. A kispap átélte, mennyire fontos a tisztelet az Oltáriszentség iránt, a készület a befogadására. Egyre jobban elsajátította, hogyan tudja Isten szemével nézni dolgait, és figyelmét Isten ügyeire irányítani.

Gábor atya számára a szentmise a találkozás kiemelt helye és alkalma. „A szentmisében valóságosan jelen van Krisztus áldozata, a szentáldozásban Isten a kezembe adja magát.” A szentáldozásban ott az áldozat – ismételte meg a gyakran használt szót. „Hozok-e én is áldozatot? Mert a kapcsolat úgy épül, ha én is áldozok valamit. Nekem is tennem kell Istenért – ez még nehezebb, mint földi céljainkért –, még ha erről a mai ember számára nehéz is beszélni. Így válik személyes tapasztalattá a misztérium, életet alakítóvá a találkozás.” Ez a püspök titka.

 

forrás

 Már az Ószövetség idején voltak álmos templomlátogatók, még ha a prédikátor úgy beszélt is, mint Szent Pál!

Hosszú története van annak, hogy elalszunk a vasárnapi prédikáció alatt. Az Újszövetség elbeszéli egy Eutichusz nevű fiatalember történetét, aki Szent Pál beszéde alatt elaludt (Ap Csel 20, 7-12). Az apostol hosszadalmas, egészen éjfélig tartó beszéde alatt Eutichusz az ablak párkányán ült, és úgy elnyomta az álom, hogy kizuhant a harmadik emeleti ablakból, és holtan szedték össze.

A sors iróniája, hogy Eutichusz neve azt jelenti, hogy ’szerencsés, mázlis” (ami úgy tűnik, nem igazán jött be az ő esetében).

A katolikus prédikátornak olyan üzenettel kell készülnie, amelyet érdemes meghallgatni, a padsorokban ülő embereknek, nektek pedig lehetőleg készen kell lennetek arra, hogy meghallgassátok, amit mond. Még ha nem is ültök egy nyitott ablakban, gondoljátok át ezt az alább következő hét lépést a katolikus prédikáció, másnéven a szentbeszéd meghallgatásához, hogy ne aludjatok el.

1. Imádkozzatok, hogy a pap fel tudjon készülni a homíliájához

Tévedés azt hinni, hogy a homília akkor kezdődik, amikor a pap beszél. Az üzenet meghallgatása már egy héttel előbb elkezdődik, amikor a pap vagy a diakónus nekilát a vasárnapi szentbeszéd előkészítésének. Szüksége van az imáitokra, ezért imádkozzatok a papotokért.

Imádkozzatok, hogy Jézus megáldja a felkészülésre szánt idejét. Imádkozzatok, hogy megkapja azt a kegyelmet, amellyel rátalál az üzenetre, amelyet Jézus akar elmondatni vele vasárnap. Imádkozzatok, hogy szavai legyenek Jézus szavai. Kérjetek és kaptok (Mt 7, 7).

Bónuszként rá fogtok jönni, hogy a vasárnapi prédikációért való imádkozás előkészít benneteket arra, hogy meghalljátok Isten üzenetét.

2. Készítsétek fel magatokat is előre

Ne feledjétek, hogy az Írásokat Isten sugalmazta, és az Evangéliumok Jézus üzenetét hordozzák. Felolvasásukkor a vasárnapi összejövetelen közvetlenül Jézus szól az ő népéhez. Ezért állnak fel a katolikusok, amikor az Evangéliumot olvassák fel.

Tudjátok előre, hogy Jézus közölni fog valamit a misén. Szombaton este (vagy ha általában szombaton jártok misére, akkor pénteken este) olvassátok el a vasárnapi szentírási részleteket, imádkozzatok azért, hogy ezek a szavak otthonra találjanak a szívetekben, és hogy a prédikátor Isten szavait egy nektek szóló üzenettel nyissa meg.

Törekedjetek arra, hogy nyugodt, jó éjszakai pihenésetek legyen. Senki nem tud úgy beszélni hozzátok, hogy már odaérkezésetek előtt elalszotok. Az imádság és a megfelelő alvás segít majd, hogy összpontosítani tudjatok Jézusra vasárnap, ahogyan azt kell.

3. Jegyzeteljetek

A katolikus keresztények nemigen gondolnak erre, de hát semmi sem tiltja. Amikor először láttam ilyet, meglepődtem, kicsit zavarba jöttem.

Első vasárnapi misémen a Canterbury Szent Tamás (Becket Tamás) templomban, amikor felolvastam az Evangéliumot, megláttam egy nőt (a nekem dolgozók közül), aki belenyúlt a táskájába, kivette az iPad-jét, kinyitotta és olvasni kezdett, mialatt én azt az üzenetet mondtam éppen, amelyet órákon keresztül készítettem elő. Arra gondoltam: „Na, ez aztán passzívan agresszív! Ez a plébánia nagy kihívás lesz a számomra.” Aztán később láttam, hogy ugyanezt csinálja a következő néhány vasárnapon is.

Amikor egyszer szóba hoztam neki, értetlenül nézett rám, és azt mondta, ő nem olvassa az iPad-jét, hanem kinyitja a jegyzeteket, és felír egyes gondolatokat abból, amit mondok. Egy pillanat alatt megváltozott a véleményem: már nem éreztem sértettséget, hanem nagy benyomással volt rám (és meg is könnyebbültem). Milyen remek módja ez annak, hogy a vasárnapi üzenetet a későbbiekben beépítsük az imádságainkba, vagy megbeszéljük vacsora közben a barátainkkal! (És persze, ha valakit jegyzetelni látok, az engem arra ösztökél, hogy nagyon is jól felkészüljek a vasárnapi beszédemre: ne csak egy meghallgatni érdemes üzenetet mondjak, hanem egy olyat, amelyről jegyzetelni is érdemes.)

Ha nem vagytok jegyzetelő típus, akkor is még később valamit lefirkanthattok valamit abból, amit hallottatok, arról, hogy hogyan szólította meg Isten a szíveteket, és hozzátehettek egy kis imát azért a kegyelemért, amire szükségetek van az Isten üzenete szerinti élethez. És akkor álljatok készen arra, hogy a következő négy módon válaszoljatok Isten üzenetére.

4. Legyetek készen hitetek megvallására

Ha valaki a szívetekhez szól, ösztönösen igyekeztek ti is mondani neki valamit, hogy megerősítsétek a kapcsolatotokat, ezt csináljuk mi, katolikus keresztények. A prédikáció meghallgatása után várunk egy pillanatot, hogy befogadjuk Jézus üzenetét. Aztán közösen felállunk és megvalljuk együtt a hitünket Jézusban.

A szavaknak, amiket kiejtünk, van egy neve: Hitvallás. Rendszerint a Hiszekegyről van szó, amelyet 325-ben írtak Niceában a püspökök, akik azt vitatták, milyen választ adjanak a kor eretnekségeire, különösen a Jézusról szóló keresztény tanításokat eltorzító arianizmusra. A viták eredményeként született egy nyilatkozat, amellyel megerősítették, hogy hisznek Jézusban. Ezt a nyilatkozatot tesszük meg mi is minden vasárnap, válaszul arra, amit Isten mond nekünk.

Következésképpen a vasárnapi üzenet meghallgatásakor keressük azt, hogy mi segít benne nekünk hitünk megvallásában.

5. Legyetek készen arra, hogy másokért imádkozzatok

Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek kapcsolódása, aki semmi másért, mint magáért a szeretetért szeret bennünket. A hitvallás után mások szükségleteiért imádkozunk, ez az együttérzés első cselekedete, melyet Jézus szavai inspirálnak.

A Biblia arra int bennünket, hogy legyünk az imádkozás népe. Imádságunk mintája Jézus, aki „bejárt minden várost és falut, tanított a zsinagógákban, hirdette országa örömhírét, és gyógyított minden betegséget, minden gyengeséget” (Mt 9, 35).

Hallgassátok Istent, amint a szívetekhez szól, és álljatok készen arra, hogy együttérző imádságot mondjatok másokért.

6. Legyetek készen arra, hogy hálát érezzetek

Miután megvallottuk hitünket és imádkoztunk másokért, az oltárra készítjük a kenyeret és a bort ahhoz a szent étkezéshez, amelyet az Újszövetség a kenyér megtörésének nevez. A korai időszak keresztényei már korán az Eucharisztia nevet adták neki. Ez a szó hálaadást jelent.

Másképpen fogalmazva, a vasárnapi üzenet azt akarja nektek megmutatni, hogy miért kell hálásnak lennetek azért, amit Isten tett értetek Jézuson keresztül. Jézus megmondta, hogy meg fog halni és fel fog támadni … és meg is tette! Azóta is abban a kiváltságban van részünk, hogy osztozhatunk halálában és feltámadásában a szentáldozás révén. Ennél épületesebb motiváció nincs is arra, hogy hálát érezzetek.

7. Legyetek készen a küldetésetekre

Isten olyan talentumokat és ajándékokat adott nektek, mint senki másnak. Ha halljátok, hogy Jézus a szívetekhez szól, tudjátok, hogy a nektek adott talentumok és ajándékok használatára küld benneteket. Az Ige és a Szentség támogatásával megújult erővel léphettek ki a templom kapuján, mivel elfogadjátok a következő hétre az Istentől kapott küldetést.

Jakab apostol írja a következőket: „A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok” (Jak 1, 22).

Kérdés: Mi van akkor, ha a prédikáció (homília) tényleg nagyon rossz?

Válasz: Nem akarom mentegetni a gyengécske homília-felkészüléseket (Isten a tudója, magam sem ütöm meg mindig a mércét), de meggyőződésem, hogy Jézusnak mindig van egy üzenete a számotokra, ha meghallgatjátok. Ha jól felkészültetek, ha azt várjátok, hogy Jézus szóljon a szívetekhez, és ha úgy jöttök a templomba, hogy készen álltok hitetek megvallására, a másokért való imádkozásra, a hálaadásra és az Istentől kapott küldetés teljesítésére, akkor meg fogjátok hallani Isten nektek szánt üzenetét is.

Vegyük elő újból Eutichusz történetét

Vasárnaponként sohasem hallható a Pál apostol gyilkos prédikációja miatt elpusztuló Eutichusz története. (Az emberek nevetnének, ha ezt olvasnák fel nekik vasárnap.) Az Eutichusz-sztori alaposabb elolvasása (ApCsel 20, 7-12) azonban egy mélyebb értelmezés felé is elvezet minket.

Figyeljétek meg, hogy az incidens a hét első napján történt (ez a keresztényeknél a vasárnap), amikor megtörik a kenyeret (értsd: szentáldozás van). Ebből következően itt egy korakeresztény miséről van szó, amelyen Pál prédikál és az ifjú Eutichusz elalszik, majd lezuhanván halálra zúzza magát. Pál apostol lerohan, a fiatalembert életre keltik, majd mindenki visszatér a szentáldozáshoz (a kenyér megtöréséhez).

Ez a furcsa történet arra emlékeztet bennünket, hogy halál és feltámadás történik a mise alatt. A homília felkészít bennünket, megelőlegezi halálunkat és feltámadásunkat Jézussal, a bor és a kenyér segítségével. Eutichusz története a ti történetetek. Ti magatok vagytok Eutichusz. Ti vagytok azok a szerencsések, akik osztozhattok Jézus halálában és feltámadásában.

Kérdések

  • Hogyan készültök fel a vasárnapi üzenet meghallgatására?
  • Van valamilyen megszokott gyakorlat, amellyel készültök?
  • Mit tehet egy katolikus prédikátor azért, hogy világosabban meghalljátok Jézus üzenetét?

Dave Mercer atya

Év végén, új év elején ezerrel száguldanak a jókívánságok, motiváló versikék, idézetek.
Isten szavának szilárd üzenete van az erőről, a vigaszról, az irgalomról és a megbocsátásról. Elmélkedésre, töltekezésre ajánljuk a következő 10 szentírási részletet ösztönözésképpen az új esztendőre.

1. Filippieknek írt levél 3,13-14

Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.

2. Izajás könyve 43,18-19

Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok? Valóban, utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön.

3. Példabeszédek könyve 3,5-8

Szíved minden bizalmát Istenbe vesd, saját értelmedre ne igen hagyatkozz. Minden utadon próbáld fölismerni, akkor egyenessé teszi ösvényedet. Ne tartsd magadat bölcsnek, inkább féld az Urat és kerüld a rosszat! Javára lesz ez a testednek, üdítő balzsam a csontjaidnak.

4. Zsoltárok könyve 90,12

Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!

5. Korintusiaknak írt II. levél 5,17

Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.

6. Zsoltárok könyve 20,2

A megpróbáltatás napján hallgasson meg az Úr, védelmezzen meg Jákob Istenének neve!

7. Krónikák I. könyve 16,11-12

Keressétek az Urat és az ő erejét, keressétek szüntelen az arcát. Emlékezzetek csodáira, amelyeket művelt, a jelekre, s a szájából elhangzott tanításra.

8. Habakukk könyve 1,5

Tekintsetek a népekre és lássátok, ámuljatok és csodálkozzatok: mert olyan dolgot viszek majd végbe napjaitokban, hogy el sem hinnétek, ha elbeszélnék.

9. Izajás könyve 40,30-31

Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.

10. Efezusiaknak írt levél 4,22-24

Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.

Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak. Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ne adjatok teret az ördögnek. Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen miből adnia a szűkölködőknek is. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak. Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

forrás

Ugye nagyszerű lenne, ha mindig újra tudnánk kezdeni a dolgokat, ha szükséges. Ahelyett, hogy bent ragadnánk egy nemkívánatos helyzetben, csak azt mondanánk: „Újrakezdés!”, és egyszerűen újrakezdenénk.

Odaégett az ebéd. „Csak nyugalom… újrakezdés!” A gyerekek fáradtan és morcosan ébredtek. „Vissza az ágyba, gyerekek… újrakezdés!” Megfeledkeztél a párod szülinapjáról. „Hoppá. Drágám, nagyon sajnálom… újrakezdés!”

Az újrakezdés egy új kezdetet jelent. Ki ne akarná ezt? Nos, jó hírem van számodra. Istennek szívügye az „újrakezdés”! Nagyon szeret megajándékozni minket egy új kezdettel, egy tiszta lappal. Nem kell a múlt hibáin, bukásain, fogyatékosságain rágódnod. Helyette, örömteli szívvel tekinthetsz fényes jövőd felé Krisztussal. Pál apostol ezt így fogalmazta meg: Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van.(Fil 3,13). Majd a következő versben így folytatja: Akik tehát érettek vagyunk, így gondolkodjunk! (Fil 3,15).

Nem számít, mi történt tegnap, múlt héten, a múlt hónapban, vagy a tavalyi évben, Isten irgalma minden reggel megújul: „Szeret az Úr… nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul” (Jeremiás siralmai 3,22-23). Ez nagyszerű hír!

Hosszú éveken keresztül nagyon kemény voltam magammal szemben, amikor valamit elszúrtam. Ha elveszítettem a türelmem, vagy hirtelen felcsattantam, akkor utána napokig rosszul éreztem magam. Ilyenkor mindig arra gondoltam: „Joyce, te az evangélium hirdetője vagy, hogy viselkedhettél így?” De az Úr megmutatta nekem, hogy arra fókuszálni, ami mögöttem van, eszköz az ellenség kezében, ami által elrabolja az örömömet. Azt is megmutatta, hogy mit kell tennem ha elbukom: megbánom, bocsánatot kérek majd megteszem a legcsodálatosabb dolgot… elengedem!

Ha elbuksz, tedd ugyanezt te is: felejtsd el, ami mögötted van, és teljes erővel igyekezz előre! Isten nagyszerű jövőt tartogat a számodra, de csak akkor fogod megtapasztalni, ha nem hátranézel, hanem előre. És amikor Isten egy új kezdetet ad neked, akkor az mindig jobb, mint ami előtte volt. Nézzük erre néhány példát a Bibliából:

Mózes a kietlen pusztaságban bolyongott, és a benne rejlő potenciális lehetőség parlagon hevert. Majd Isten elhívta, hogy egy egész népet vezessen. Jobb, mint volt!

Ráhábnak, prostituáltként nem volt valami jó hírneve. Majd Isten megmentette őt és abban a kiváltságban részesítette, hogy neve Jézus nemzetségtáblájában szerepel. Jobb, mint volt!

Dávidnak nem nagy jövővel kecsegtető állása volt: birkákat legeltetett. Majd Isten felkente őt Izrael királyává. Jobb, mint volt!

Ruth fiatalon megözvegyült, és nem volt hová mennie. Majd Isten egy vadonatúj, minden képzeletet felülmúló élettel ajándékozta meg. Jobb, mint volt!

Időről-időre, egyik történetben a másik után, Isten új kezdetet kínál az Ő népének, és a legjobbat hozza ki belőle. A körülmények változnak, és a történetek különbözőek, de Isten kegyelme mindig ugyanaz. Ugyanaz Mózes, Ráháb, Dávid, Ruth számára… és ugyanaz számodra is. Az Ő kegyelme nem változik. Ugyanazt a túláradó, felfoghatatlan, leírhatatlan kegyelmet ajánlja fel számodra is.

Ne feledd hát, mindegy, mi történt a múltban, elfelejtheted azt, ami a múltban történt, és teljes erővel igyekezhetsz előre. Isten egy új kezdetet ad neked, ami sokkal jobb lesz, mint gondolnád!

Joyce Meyer


Mt 2,13–18

Szent Család ünnepén is odalépünk a felállított betlehemek elé, hogy rádöbbenjünk Isten szeretetére, amely a családot választotta ki arra, hogy Egyszülöttje belépjen az emberi történelembe, és felkészüljön a küldetésére. Ekkor csodálkozunk rá igazán arra, hogy a Szent Család ünnepe valóban a mi ünnepünk is, hiszen mindannyian családból származunk, és valamilyen családban vagy egyházi közösségben, a családok családjában élünk. Ez Isten különleges ajándéka, ami egy életre szól, hiszen mindig is valakinek a gyermeke maradunk, vagy valakinek a testvére, szülője. Ez az ünnep arra hív bennünket, hogy érintettségünk okán Isten elé vigyük a családunkat, ahonnét jövünk, amelyben élünk.

Felbecsülhetetlen az az erő, gyengédség, amely a család sajátja: a kölcsönös segítség, egymás nevelése, a megtartó kapcsolatok, az osztozás az örömökben és a nehézségekben.

Az ember nem elégszik meg pusztán funkcionális kapcsolatokkal. Olyan, személyek közötti viszonyulásokra van szüksége, amelyek bensőségesek, érdek nélküliek és ajándékozók. Ezek közül alapvető az, ami a családban valósul meg. Az emberi élet kiterjedt hálózata abból a kapcsolatból bontakozik ki és születik újjá folyamatosan, amelyben egy férfi és egy nő felismeri, hogy egymás számára teremtettek, és elhatározzák, hogy egzisztenciájukat egy közös élettervben olvasztják össze: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Ter 2,24).

Lényünk legmélyébe van írva a család valósága: vágy, eszmény, sokszor megtört valóság. Mégis a lelkünkben él az egészről, a teljes családról alkotott kép. Ez a családról szóló, belénk kódolt „tudás” szeretne megvalósulni egy életen át. Jézus is családban élt, Máriával és Józseffel, akik valódi és örök példák: Mária az Isten gyöngédségét, irgalmát hordozó anya, aki Isten akarata szerint éli mindennapjait. József az Isten tervét, erejét és biztonságát megjelenítő atya. Jézus pedig az ígéret gyermeke, az ajándék, a jövő reménye.

E hármas egységben van minden család ereje. Ez a család a szívünkben hordozott, sokszor meg sem fogalmazható vágyunk foglalata: hiszen ebben mondható el a múltunk, a jelenünk és a jövőnk, a szeretet, a biztonság, az elfogadó kölcsönönösség, a béke és az öröm, a kiteljesedő élet, mindaz, ami számunkra isteni és emberi.

Urunk Jézus is családban született, ott „tanulta meg ezt a világot”. Mintegy harminc éven át ebben a tapasztalatban tette magáévá az emberi állapotot, felemelve azt a Szentháromság közösségébe, és beépítve tanítói működésébe, amikor elhagyta Názáretet.

Az evangéliumokban Jézus közössége is egy család formáját ölti magára, egy vendégszerető családét, nem pedig egy kirekesztő, elitista csoportét. Itt találjuk Pétert és Jánost, az éhezőt és a szomjazót, az idegent és az üldözöttet, a bűnös asszonyt és a vámost, a farizeusokat, a tömegeket és a sor végén magunkat is.

A mai ünnep Jézus családjához kapcsol bennünket, hogy rajtunk keresztül a családunkat, a mieinket is bevonhassuk abba a biztonságba és erőtérbe, amelyre mindannyian rászorulunk.

Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora

kép

hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével. Ef 3,17-16

A betlehemi jászoltól kezdve a jeruzsálemi keresztig láthatjuk Mennyei Atyánk szeretetét irántunk. Mit lehet mondani egy ilyen hatalmas szeretetre? Amikor rádöbbensz, hogy Isten inkább vállalja a halált, minthogy nélküled éljen, mit szólsz ehhez? Hogyan lehet egy ekkora szeretetet megmagyarázni?

…szabadulást hozott, mert szeretett. Zsolt 18,20

Több oka van annak, hogy Isten megmentett: azért, hogy megdicsőítse Önmagát, azért, hogy megelégítse igazságát, azért hogy megmutassa mindenek felett való hatalmát. De a legdrágább Tőle, hogy azért mentett meg, mert szenvedélyesen szeret. Szereti, ha a közelében vagy. Nagy becsben tart.

…és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened. Iz 62,5

Ha Istennek lenne hűtőszekrénye, a fényképed rajta lenne. Ha lenne pénztárcája, a fotód benne lenne. Minden tavasszal virágokat küld neked és egy napfelkeltét minden reggel. Ha bármikor beszélni akarsz vele, Ő rád figyel. A világegyetem bármelyik részét választhatta volna lakhelyéül, és Ő a szívedet választotta. Na és a karácsonyi ajándékod, egyenesen Betlehemből? Kedves barátom, be kell látnod: teljesen odavan érted!

Max Lucado

kép