Érdekes cikkek

Csernáth Zoltán:Megkötözöttségeink

Csernáth Zoltán atya emlékére

3.előadás

Hit: nem elég tudni! A felismerés kell, hogy meglegyen a szívünkben: Istenhez tartozunk, Isten gyermekei vagyunk, a bűnből szabadulhatunk.

Szentlélek ebben segít – nemcsak tudjuk, hanem a szívünkbe fogadva eszerint éljünk.

Minden pillanatot Istennek köszönhetünk. Sokszor önmagunk körül forgunk. Az önzés emberre hallgatunk: életünket féltjük Istentől. Attól félünk, hogy Isten megfoszt, kevesebb leszünk.Nem látjuk be, hogy Isten nem uralkodni akar felettünk. Sose béklyót akar adni, hanem csodálatos ajándékot. Akkor szabad az életünk, ha Istennek adjuk életünket és szívünkben Isten az Úr.

Isten akaratát kell megismernünk. Ha önmagunk körül forgunk, nem ismerjük fel Isten akaratát. Ehhez csend kell!! Misék, gyónások,Eucharisztia vétele, Bibliaolvasás, csend – ezek kellenek!!

Hitünk válságba kerül, ha nem ismerjük meg Istent. Ha gyermek módon imádkozunk, akkor ez felnőtt életemre nem lesz elég!!!Ehhez hasonlít: felhőkarcoló építése hétvégi vityilló alapjára???!!!

Sok minden befolyásolja Istennel kapcsolatomat. De külső körülmények megváltozásától függ életünk?? Az anyagiak soha nem elégítik ki!!

Mi életünk központja?? Mi foglalkoztat?

Végig kell imádkoznunk! Isten soha nem erőlteti ránk szeretetét – Ő azt szeretné. ha szabadon mondjuk ki, Ő az úr.

Szent Jakab levelében írja: hit tettek nélkül halott. ….

 

3.előadás anyaga:

3.előadás

 

kép

 

Csernáth Zoltán atya

 

4 hozzászólás

  • Kiss Sándor

    Tisztelt Testvéreim,

    Nagyon szeretném, szeretnénk még rengetegen, hogy Csernáth Zoltán atyának, ennek az aranyos, kedves, okos, szinte már szent paptestvérünknek legalább azon szentbeszédeit, prédikációit, amelyek az interneten találhatók, arra illetékes szakemberek megszabadítanák legalább a köhögés nagyon zavaró hangjától és ha lehetséges a visszhangzástól is, hogy azok érthetőek legyenek.
    Javasolnám azt is, hogy a Mátyás templomban elhangzott prédikációiból CD-t készítsenek, mert az Ő szentbeszédei és előadásai érezhetően mindég egy mélyen a tiszta szívéből, a Szentlélek sugallatából érkeztek, tanításai tökéletesen érthetőek voltak mindenki számára, gyönyörű beszédstílusa, előadásmódja volt, ömlött a szeretet minden szavából.
    Reméljük és biztos, hogy ő a Szentháromság boldog ölelésében él most és mindörökké. Legyen áldott mindörökké.

    Az interneten sajnos csak három beszédét találom, Csernáth Zoltán név alatt: 1. Tanitások, 2. Megkötözöttségein, 3. Jézus a megváltó címszavak alatt. Nagyon megköszönném, ha a többieket is meghallgathatnám, amennyiben van még több is az Interneten, tehát, hogy milyen címszó alatt találom meg őket. Nagyon megköszönném, ha értesítenének engem a CD elkészülésének esetében arról, hogy hol, mikor szerezhető be.

    Tisztelettel
    Kiss Sándor

  • Meldi

    Tisztelt Sándor!!
    Köszönjük értékes hozzászólását! A mi birtokunkban csupán Rákoskeresztúron felvett előadásai vannak meg.Ennek közzétételére még személyesen ő adott engedélyt.Ezen előadásokból természetesen teszünk fel.
    CD készüléséről nincs tudomásunk.
    Dudásné Fekete Imelda

  • Kiss Sándor

    Kedves Dudásné Fekete Imelda

    Nagyon köszönöm fáradozását, válaszlevelét. Amennyiben jól értettem, Csernáth Zoltán három fenti előadásán kívűl tesznek fel még több előadást is. Megköszönném, ha a feltételük után röviden közölnék velem, hogy hol, hogyan találhatók meg az Interneten, hogy én is számtalanszor meghallgathassam őket és mások részére is ajánlhassam.

    Előre is köszönettel

    Kiss Sándor

  • Meldi

    Mi szoktunk feltenni a Rákoskeresztúron elhangzott előadásaiból. De csupán ezek vannak ami birtokunkban. Ha kér erről jelzést, kérjük írjon a honlap e-mail címére. Ha van az Ön birtokában előadás, szívesen feltesszük. Annak idején Zoltán atya személyesen adott engedélyt, hogy feltegyük előadásait honlapunkra.
    Imelda