Silvio Dissegna betegsége 11 éves korában kezdődött, csontrákot diagnosztizáltak nála. Hősiesen, mély hittel viselte a fájdalmakat, szenvedését felajánlotta Jézusnak. Hősies fokon gyakorolta az erényeket: mondja ki róla a Ferenc pápa által kiadott dekrétum. A Szaléziak.hu ismerteti a történetét.


November 7-én a Szentatya engedélyezte több, az Isten szolgáinak hősies erényeit elismerő dekrétum kiadását, többek között Silvio Dissegna, egy 12 évesen elhunyt torinói kisfiú esetében.

Silvio Dissegna Torino közelében, Moncalieriben született 1967. július 1-jén, hívő családban. A szülők két fiukkal, Silvióval és Carlóval Poirinóban éltek példás családi életet.

Olyan gyerek volt, mint sokan mások – vidám és élettel teli. Szeretett labdázni, biciklizni, rajzfilmeket nézni. Barátai között közkedvelt volt, azt tervezte, hogy felnőtt korában tanár lesz. 1975. szeptember 7-én lett elsőáldozó, és ettől fogva intenzív kapcsolatban élt Jézussal.


Betegsége tizenegy éves korában kezdődött, erős lábfájással. Az orvosok nem hagytak neki sok reményt: csontrákot diagnosztizáltak. Rózsafüzérrel a kezében nézett a megpróbáltatások elé, a missziós rózsafüzér (amelynek minden tizede más színű) állandóan nála volt. Éjjel-nappal imádkozott: „Sok dolgot kell elmondanom Jézusnak és Szűz Máriának” – fogalmazta meg. Minden szenvedését felajánlotta a papokért, a misszionáriusokért, a bűnösök megváltásáért, az egész emberiségért.

Ameddig tudta, otthon folytatta tanulmányait. Társaival együtt lett bérmálkozó a helyi templomban 1978 júniusában, bár akkor már tolószékben ült. Júliustól haláláig hét alkalommal volt kórházban. Az orvosok súlyosnak ítélték állapotát, és kemoterápiával próbálkoztak. A sok szenvedés közepette a kórházban Silvio példás hitről és hihetetlen keresztény lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot. Mindennap áldozott, és hősiesen tűrte a sok fájdalmat.

A rák előrehaladt, és elhatalmasodott az egész teste felett. Júniusra megvakult, szeptemberre pedig meg is süketült. Megadással fogadta állapotát. Egyszer azt mondta édesanyjának: „Nem olyan rossz, hogy nem látom a napot, a fényt, a növényeket, a virágokat, de nagyon nehéz, hogy nem látlak téged, apát és Carlót.” Amikor a fájdalomtól nem tudott aludni, folyamatosan a rózsafüzért imádkozta, arra várva, hogy reggel magához vegye az Eucharisztiát.


Életének utolsó, szenvedéssel és fájdalommal terhes napján azt mondta: „Az én hivatásom az, hogy szenvedjek. Felajánlom szenvedéseimet azokért, akik keresztre feszítették Jézust, az egész emberiségért… Jézussal kell lennem, az egyetlennel, aki a szívemben él. Úgy szenvedek, mint amikor téged keresztre feszítettek. Szenvedéseimet a te szenvedéseid mellé teszem… Minden fájdalom annak jele, mennyire szeretlek, Jézus…”

Szenvedései 1979. szeptember 24-én értek véget, miután részesült a betegek szentségében. Angyali mosollyal az arcán halt meg. Tizenkét éves volt.

Szentségét nagyon korán felismerték, a boldoggá avatási eljárás már 1995 februárjában megkezdődött, és 2001 októberében be is fejeződött az egyházmegyei szakasz. Két életrajza is megjelent nyomtatásban, elterjesztve szentségének hírét az egész világban. Nagyon sokan imádkoznak közbenjárásáért, különösen azok, akik fiatalon szenvednek.


Amikor Pietro Palazzini, a Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának akkori prefektusa elolvasta életrajzát, azt mondta: „Silvio esete azt illusztrálja, hogy a gyermekek is képesek rá, hogy hősies fokon gyakorolják az erényeket, és méltóak a kanonizációra.”

Fotó: Famiglia Cristiana

Magyar Kurír