A nagyböjt kezdetét jelző és a személy szerint a hívőhöz szóló szertartásra (impositio cinerum) a húsvét vasárnaptól visszaszámolt 40. napon, hamvazószerdán (feria quarta cinerum) kerül sor.

A IV. századtól vannak írásos feljegyzések arról, hogy a nyilvános bűnbánatot tartó hívek a nagyböjt első napján mezítláb, zsákszerű ruhában a templom kapujában vártak a püspökre, akinek vezetésével beléptek a templomba. A bűnbánati zsoltárok elmondása után a püspök megszórta őket hamuval, feladta rájuk a ciliciumot, kirótta a penitenciát, meghintette őket szentelt vízzel és kiutasította őket a templomból, utalva ezzel az első emberpárra, akiket az Úr kiutasított az Éden-kertből. A nagyböjtben ezek a vezeklők nem mehettek be a templomba, a templom kapujában álltak és nagycsütörtökön nyertek bűnbánatot.

A X. századtól ismert az a szokás, hogy a pap külön megáldotta a hamut, melyet az előző év virágvasárnapi barkák elégetésével nyertek. A hamu megáldása történhet a szentmisében, vagy azon kívül igeliturgiával és egyetemes könyörgésekkel.

 Hamvazószerdán a pap a hamuval keresztet rajzol a hívő homlokára e szavak kíséretében:

 

Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel!

 

A hamvazás szertartása ősi bibliai hagyományból ered, de az ősi rítussal ellentétben – mely a bűnös kánoni elégtételnek való alávetettségét hangsúlyozza -, törékeny, bűnös és halandó voltunkat emeli ki, Isten irgalmának fényében.

Ne feledjük, hamvazószerda szigorú böjti nap, amelyen (20-60 év között) a háromszori húsmentes étkezésből csak egyszer lakunk jól.

(Hajnal Piroska és Adoremus 2015/2.)

 szentelt hamu

kép

Szentatya