Háború van.

Értelmetlen, gyilkos, néma háború.

Esztelen, öldöklő harc, melynek végkimenetele pedig már rég eldőlt, végérvényesen, visszavonhatatlanul, diadalmasan, mégis folyik, lelkek tömegeit rántva az örvénybe, mely a kárhozatba visz, s melyből szinte lehetetlen a visszaút.

Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. (Lk 10,18) – a vesztest és a vereség tényét ismeri, akinek füle van a hallásra.

Mégis, mégis, oly sokan elesnek a harcban ma is.

Ha körülnézek, látom a keresztlányomat, aki pár éve még misére járt, ma jógaoktató.

Látom keresztapám lányát, aki ifjúsági énekkarban és közösségben nőtt fel, lelkes domisként, ma a táltos hitet kutatja és energiákat küldözget.

Látom a lányom keresztapját, aki gitáros volt egy neves atya templomi énekkarában, s ma ősmagyar és fajgyűlölő.

Látom másik keresztlányom anyját, aki ott volt megtérésemnél, és ma lelkes híve a homeopátiának és az ezoterikus szeretet-tanoknak.

Látom egyik gyerekem hitoktatóját, aki bizonygatja, hogy az agykontroll nem is ördögtől való, és ezt egy egyházi kiadású könyvvel alá is tudja támasztani, micsoda szégyen.

Látom a paráznát vasárnapról vasárnapra  magához veszi az Úr Testét – saját ítéletét.

Látom a híres atyát, aki kiingáztatja a fekhelyét, biztos, ami biztos.

Látom, hogy fiatalok, akik tegnap még lelkigyakorlatra jártak, ma fásultak, kiábrándultak és éjt nappallá téve dolgoznak, hogy valahogy elkezdődjön az élet, pedig épp most múlik el belőle Ő, akiért egyedül érdemes fáradni, élni.

Háború van, és hullanak az áldozatok.

Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. (Mt 24, 40)

És: Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. (Mt 24, 42)

De egyre több keresztény alszik el, vagy kóborol el a nyájtól olyan messzire, hogy izgulni kell már érte, visszatalál-e még, ha jön a farkas. Mert amarra egy szép virág, erre ízletesebb a fű, itt nem lökdösnek, és most jobb egyedül lenni – kellemesebb most a magam módján hinni, ne fárasszanak vasárnap, hadd aludjam ki magam, unalmas a prédikáció, kihagyom, ugyan már, csak nem hiszed, hogy elkárhozok, mert gondolkodni kezdtem?

Jön a vallási torkosság is rabolni a nyájból: itt egy jelenés, ott egy látomás, hát nincs ebben semmi rossz, mert hisz ugyanazt mondja, és nem mond ellen semmi, de olyan érdekes végre valami, és hallottad, hogy itt ez történt, ott az, menjünk, nézzük meg …és mire eszmélne, már nem veszi észre, hogy becsapták, nem veszi észre a különbségeket, melyek eleinte hajszálrepedések csupán, és végül áthághatatlan szakadék lesz belőle, és nincs visszaút, nincs visszaút…

Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. (2Tim 4, 3)

 Háború van, a lelkek üdve a tét, és ilyenkor minden leegyszerűsödik.

Végül már csak az számít, ki az életed Ura: Jézus Krisztus, vagy nem?

És ilyenkor a hit is csupaszabb lesz, egyszerűbb, erősebb.

Nem, nem hiszem, hogy számít, honnan jöttél, nem számít, mióta vagy az Úré, nem számít, kinél tanultál, és hogy kerülsz ide, csak az számít:

Hiszed-e, hogy meg vagy mentve? Hiszed, hogy a győztes az Úr Jézus Krisztus? Elfogadod, hogy Istenhez végül is Ő az egyetlen Út, hogy Ő az Igazság, hogy Ő az Életed? Átadod neki magad? Ma is? Holnap is? Kész a szíved arra, hogy meghalljad a csatazajban a kedves, finom halk hangot, mely a neveden szólít? És ha meghallod, megteszed-e amit mond? Akkor is, ha kinevetnek érte? Akkor is, ha értelmetlennek látod? Akkor is, ha a pusztába kell kiáltani, a sivatagba, ahová nem mennek szívesen, ahol senki sincs, aki meghallja?

Tisztán tartod-e a kommunikációs csatornáidat, ahol tudod venni az Úr hangját?

Kézbe veszed-e a Bibliát? Érted-e, amit ott olvasol?

Figyelsz-e az Anyaszentegyház mindig igaz és hiteles tanítására és hangjára, vagy eltántorítanak a botrányok?

Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék. (1Kor 10,12)

 A hit éve van.

S ha megvallom hitemet, a régi idők gyűlölete, dühe, megvetése helyett néma közöny, közömbösség, elfordulás a válasz – vagy a vegyes és gyanús hátterű „szeretet”vallásokba való beleölelési kísérlet, mert hisz egy nyelvet beszélünk – véli a másik.

 Könyörülj rajtunk, Urunk, Egyedül Igaz Istenünk, hisz nélküled elveszünk a vidám és zajos forgatagban, mely a széles út, s mely a halálba visz.

Könyörülj rajtunk, szánd meg népedet, s küldd el Szentlelkedet, újítsd meg a megkeresztelteket, hogy megszülethessen ma újra a kihűlt és csupasz szívekben a Megváltó, hogy újra rád találjon a sok elveszetted!

Könyörülj rajtunk, segíts, küldj el és használj minket, haszontalan szolgákat, aki még megmaradtunk Neked, hogy átadjuk a lakodalmas ház meghívóját az út szélén ücsörgő reménytelen koldusoknak, ha a meghívottak nem akarják látni az örömödet…

Gréti

Háború

kereszt

kiütéses győzelem