Érdekes cikkek

Hogyan imádkozz? – 3.rész

Imádság akadályai

  1. BŰN akadályozza Isten kegyelmét az életedben. Iz 59,1 szerint a bűn lesz a válaszfal Isten és közted. Mindegy mekkora a bűnöd!!! Pál apostol 2 Tim 2,19-ben úgy tanít, hogy aki az Úr nevét akarja hívni segítségül, szakítson a bűnnel.
  2. HARAG nem bűn, hanem érzés. Az lehet bűn, amit ebből az érzésből kiindulva követsz el! A harag azért akadály, mert lélekben gúzsba köt. A megbocsátás akarati döntés. Ez egy pillanat műve amikor kimondod. Ekkor indul el a gyógyulás hosszú folyamata. A megbocsátással a seb nem gyógyul be. Jézus a Miatyánkban tanít minket, hogy tőlünk a megbocsátást várja el. Sőt, a te megbocsátásodat összeköti az Atya megbocsátásával. Jézus az áldozat felajánlásánál is kéri, hogy előtte béküljünk ki. Azaz a kibékülés, a harag letétele az Istennel találkozás feltétele.
  3. SZELLEMI LUSTASÁG: amikor úgy érzed, hogy bármit csinálsz, megy, de ha imádkozni akarsz, akkor egyszerre fáradt vagy. Ennek az az oka, hogy a Gonosz próbál eltávolítani az imádságtól. Most a Gonosz emeli a falat közted és Isten közé. Ilyenkor vegyél erőt magadon! Át kell törnöd a falat!!!
Hogyan imádkozz? – 3.rész bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva