„Mert maga Isten az, aki végzi a munkáját bennetek, és segít, hogy ti is azt akarjátok tenni, ami neki örömet szerez. Ő ad hozzá erőt is, hogy képesek legyetek megtenni, amit kell.” (Fil 2,13)

Már vagy húsz éve élünk Coloradoban, de még mindig nem tanultam meg snowboardozni. Próbálkoztam vele, de nehéznek, veszélyesnek és macerásnak találtam. Úgy éreztem magam, mint kutya a görkorcsolyán. Nem sok örömet találtam benne. Feszült voltam és féltem. A problémám ez volt: nem tudtam rászánni magam, hogy előrehajoljak. Ugyanis, bele kell dőlnöd a lejtőbe, mert ha nem teszed, állandó harcba kerülsz a gravitációval, és az egyensúlyodért kell küzdened. A jó snowboardosok beledőlnek és jöhet az élvezet. Nekem ez nem sikerült.

Figyeltem a barátaimat szörfözés közben, ahol ugyanez az elv működik. Van egy pillanat, amikor el kell döntened, hogy mész-e a hullámmal, vagy sem. Igen, szükséges, hogy a kezeddel evezz, de amikor a hullám felkap, akkor hagynod kell, hogy vigyen, el kell fogadnod az erejét, és hagynod kell, hogy előre lökjön. Nem te hozod létre a hullámot; az erő nem tőled függ, és messze meghalad téged. Ha egyszer a hatalmába kerülsz, a te részed annyi, hogy együttműködj vele. Azután jöhet a gyönyör.

A megszentelődés is így működik.

Az erő nem a miénk. Az erő Istentől jön, a bennünk élő Jézus Krisztus jelenlétéből. Ő a hullám. Ha azt gondoljuk, elég gyorsan kell a kezünkkel evezni ahhoz, hogy létrehozzuk az élményt, akkor végül kimerülünk az erőlködéstől és frusztrálttá válunk. Isten valami sokkal jobbat ajánl fel: „Hadd legyek a hullám.”

 

forrás

kutya

snowboard 1

snowboard 2

szörfözés