Az év utolsó napján a keresztény ember hálát ad, de vajon mit lehet megköszönni egy olyan esztendőben, mint amilyen a tavalyi volt? Horváth Zoltán István római katolikus pap, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia plébánosa erre a nehéz kérdésre kereste a választ. Beszédét – mint ahogy az egész szentmisét is – élőben közvetítette a plébánia Facebook-oldala, ez alapján ajánljuk figyelmetekbe!

„Vajon milyen szívvel adunk hálát egy ilyen év után, mint a 2020-as esztendő, amelynek márciusában kitört a járvány – s amelyről azt hittük, hogy tavasszal tombolt, de kiderült hogy ősszel sokkal súlyosabbra fordult a helyzet ? A környezetünkben halljuk a híreket, hogy ki betegedett meg, ki került kórházba, melyik ismerősünk vagy családtagunk van karanténban. Sokan elveszítették az állásukat vagy még most is a levegőben lóg, hogy munkanélküliek lehetnek. Hány és hány ember ment tönkre, mennyi család helyzete vált bizonytalanná? Mi az amiért hálát adhatunk egy ilyen esztendő után? Mit köszönünk meg Istennek?

Három a magyar igazság – egy a ráadás. Én hármat szeretnék megemlíteni, egy pedig legyen a ti ráadásotok, a személyes hálaadásotok.

  1. Isten megmutatta, hogy élet és halál ura

Ahogyan fejlődik a világ és a tudomány, az ember egyre gyakrabban hiszi azt, hogy ő tartja a kezében az életet és a halált. Egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy semmi sincsen a kezünkben, a hatalmunkban. Fogalmunk sincsen, hogy honnan jött a járvány, hogy ki fertőz meg kit, hogyan és miért, sőt azt sem tudjuk, hogy ki lesz az, aki átesik rajta könnyedén, s ki az, aki úgy megszenvedi, hogy egész életére hatással lesz. Nem tudjuk kézben tartani ezeket a kérdéseket. Az Isten az, aki élet és halál ura, nem pedig az ember. A vízözön után megígérte, hogy többé nem pusztítja el az emberiséget. Most sem fogja megtenni, azért, mert amit mond az igaz. De azt egyáltalán nem mondta, hogy ne lennének próbatételek: az emberi földi élet tele van próbatételekkel. 

Az Isten kezében van az élet, és az Isten kezében van a halál, nem a miénkben.

  1. Megtapasztalhattuk, hogy a baj mennyi jó dolgot hoz ki az emberekből

Rádöbbenhettünk idén arra, hogy mennyi jó ember van a környezetünkben, akikről nem is gondoltuk volna, hogy segíteni fognak. Olyanok, akik eddig közömbösek vagy ellenszenvesek voltak számunkra, de most kiderült, hogy mennyi jót tudnak tenni. Hogy hűségesen, nap mint nap képesek egy karanténban lévőnek segíteni, vagy ellátják azt az idős embert, akinek a párját kórházba szállították. Milyen összefogást tapasztalhattunk az emberek részéről! Az idei év tanulsága az volt, hogy amikor minden az online térbe vonult, az ember akkor is ügyesen megtalálta annak módját, hogy hogyan tud segíteni.

Ebben óriási segítséget nyújtott az egyházunk is, amely rögtön alkalmazkodott ehhez a helyzethez. Voltak, akik azt mondták, hogy feladta az egyház az addigi elveit azzal, hogy nem kellett vasárnap kötelezően misére jönni, vagy hogy nem kellett egyéni gyónást végezni. Pedig nem elvek feladásáról van szó, hanem arról, hogy az adott helyzetben mi szolgálja az emberi lélek üdvösségét. Az egyház rögtön alkalmazkodott ahhoz a helyzethez, amelybe az ember került. Mert Krisztus egyháza az emberért van, a mi üdvösségünk szolgálatáért! Mennyi jó dolgot hozott ki belőlünk ez a veszélyhelyzet, amely felkészületlenül ért bennünket!

  1. Isten tudja, hogy mi lesz velünk és a családunkkal

Fontos megértenünk azt is, hogy mi jót hozott ez a helyzet a ma emberének! Ebben az évben megérthettük, hogy az életben a dolgok nem úgy zajlanak, mint ahogyan azt eltervezzük. Az emberi helyzetek Isten örök törvényében benne vannak. Azt a nyugalmat és biztonságot élhetem most át, hogy Isten tudja, mi fog történni velem, a családommal és a környezetemmel. Bármilyen rettegés vagy depresszió is vesz erőt az emberen, ez mégis nyugalommal tudja megerősíteni a hitünket!

Ez az év megmutatta, hogy Istennek van miért hálát adni, még egy ilyen esztendőben is, hiszen Ő az egyetlen kapaszkodó!”

Zoltán atya beszéde 12:49-től

kép