Aktuális események

Kat. Kör kérdés – folytatás: FEJLŐDJÜNK!

Örömmel jelezzük, hogy működik imánk: fejlődés történt a Kat. Kör ügyében! A héten történt egyeztetések eredményeképpen sikerült kialakítani a megfelelő megoldást. Több megbeszélés után olyan döntés született, hogy a Kat. Kör működése a jelenlegi formájában tovább nem finanszírozható. Komoly felújításra lenne szükség, amely magában foglalja a hőszigetelést, ablakcserét, tetőcserét, födémcserét, gyakorlatilag mindent el kellene bontani, kivéve a főfalakat. Azokat pedig inkább áthelyezni. Ezenkívül erre az épületre sem az önkormányzat, sem a az érsekség sem fizet, pályázni nem lehet rá. Sőt! Az itt rendezett plébániai programok adókötelesnek számítanak, mert más helyrajzszámmal rendelkezik, mint a plébánia, hiába a plébánia tulajdona!
Mindezek fényében látszik, hogy egyszerűbb újat építeni a plébánia udvarán.Az itt rendezett programok adómentesek. Endre atya az  Új Kat. Kör építésére külön számlát fog nyitni, amelybe bekerülnek a pályázati pénzek, valamint a hívek adományai.

Mielőtt azonban az építkezésbe belevágnánk, mérjük fel, hogy mire fogjuk használni.

Ennél a pontnál szeretnénk újra közvélemény kutatást végezni. Ötleteket gyűjtünk a több témában:

1. Mire fogjuk mi, rákoscsabaiak használni? (Bálok, nagy közösségi összejövetelek…)

2. Hogyan fogja „kitermelni a saját fenntartási költségét”? Milyen eseményekre fogjuk tudni kiadni? (Esküvők, lelkigyakorlatok, táborozók fogadása, előadások, továbbképzések, filmvetítések…)

 

A könnyebb feldolgozás végett ezen kérdések megtalálhatóak a csatolt kérdőíven. A kérdőívre a válaszokat háromféleképpen lehet hozzánk eljuttatni:

1. Honlapon e cikk hozzászólásában lejjebb.

2. Lehet kérdőívet letöltve, majd kitöltve a választ e-mail-ben beküldve a rakoscsabanet@gmail.com  címre

3. Kinyomtatott, kitöltött kérdőívet be lehet dobni a templomi gyűjtőládába.

 

Várjuk az ötleteiteket!

A legjobbak jutalma: MEGVALÓSÍTJUK (!)


Kérdőív hívek számára

KÉRDŐÍV A RÁKOSCSABA FŐPLÉBÁNIA HÍVEI RÉSZÉRE
Kedves Hívek!
Egyházközségünk fontos feladata, hogy a területén működő közösségek és a hitéletüket aktívan gyakorló hívek közösségi programok iránti igényét felmérje. E kérdőív kitöltésével jelentősen hozzájárulnak, hogy jó munkát végezzünk a különböző funkciójú helyiségek megtervezésével, kialakításával, a programok megszervezésével, illetve a helyiségek gazdaságos kihasználásával kapcsolatban.
Kérjük, hogy a kérdések megválaszolásával, valamint igényeik, elvárásaik, ötleteik felsorolásával járuljanak hozzá a közös sikerhez, a legjobb megoldások megtalálásához!
Hány tagú a családjuk?          
Mely közösségi programokra járnak el? hittan előadás zarándoklat
koncert kézműves vásár bál egyéb:
Milyen rendszerességgel vesznek részt a programokon?
mindig gyakran ritkán soha egyéb:
Honnan értesülnek a közösségi programokról?
hirdetés a szentmisén “Vasárnapi híresztelő” honlap ismerősök
egyéb:
Milyen egyéb lelki-, közösségi programokon, rendezvényeken, alkalmakon venne még részt szívesen? Milyen ötletei vannak?
Igényt tartana-e olyan helyiségre, ahol nagyobb családi rendezvények megtartására van lehetőség (esküvő, lakodalom, keresztelő, bankett stb.)? Ha igen, milyen gyakran és hány fő részére venné igénybe ezt a lehetőséget?
Egyéb ötletei, javaslatai, megjegyzései:
A KÉRDŐÍV LEADÁSÁNAK HATÁRIDEJE:  2012.DECEMBER 9.,VASÁRNAP
A KÉRDŐÍV LEADHATÓ:  TEMPLOMI GYŰJTŐLÁDA/ SEKRESTYE/                  DUDÁSNÉ F. IMELDA

Egy hozzászólás

  • Kapitány Zsuzsa és Mátyás

    Nagyon örülünk az új közösségi ház elképzeléséhez, mivel Isten kegyelméből szolgálná fejlődésünket.
    Jó ötletként javasolnánk 20-25 fő (zarándokok)elszállásolására alkalmas helyiségek kialakítását, továbbá esküvői, családi rendezvények lebonyolítására vagy zenei oktatásra, gyerekek számára nyári napközis, kézműves stb. foglalkozások lebonyolítására alkalmas helyiségek kialakítását. Bizonyára mindenki tudja, hogy mibe kerül egy napközis, kézműves tábor a nyári szünidőben. Természetesen a vendéglátói programok lebonyolítására korszerű kisebb konyha kialakítását javasoljuk, szakácsról már nem kell gondoskodni a lelkigyakorlaton Enikő főztje magáért beszélt. Ennél a beruházásnál is a kritikus pont az olcsó energia ellátás biztosítása, javasolnánk a nemrégiben a kormány által meghirdetett energiatakarékos megoldások megpályázását az építkezéssel egy időben.
    Hirtelen ezek jutottak eszünkbe, de minél többen osztjuk meg gondolatainkat, annál jobb lesz a “végeredmény”.
    Áldással
    Zsuzsi és Matyi