Érdekes cikkek

MennybeMenő kampány

Útjára indul a MennybeMenő-kampány

Bár az országgyűlési választásokhoz közeledünk, egy más, egészen különleges célú kampány is kezdetét vette március 30-án. Az óraátállítás napján indult a MennybeMenő elnevezésű kezdeményezés, amelyhez a Magyar Kurír is csatlakozott. Ennek céljáról Gégény Istvánt, a szervezőcsoport vezetőjét kérdeztük.

Mi indította Önöket erre a kezdeményezésre?

– Alig egy hónap van hátra április 27-ig, amikor Ferenc pápa szentté avatja elődeit, II. János Pált és XXIII. Jánost. Meggyőződésünk, hogy rengeteg kincset hordoz a két szentéletű egyházfő tanítása, életpéldája, amelyekről érdemes beszélnünk, és ezeket a kincseket egymással megosztanunk. Minderre nagyon kevés az az egyetlen nap, az a néhány óra, amikor újra a vatikáni Szent Péter térre, az egyház szívére figyel majd a világ. Az elkövetkező négy hétben ezért rá szeretnénk hangolni mindazok lelkét erre az eseményre, akikhez eljutnak az üzeneteink, hogy valóban felemelt szívvel kapcsolódhassunk be akár személyesen, akár távolról a szentté avatás örömteli eseményébe.

Miért éppen a MennybeMenő nevet választották?

– Olyan elnevezést kerestünk, amely tömören kifejezi az előbb említett célt. Egyrészt aki szent, az hitünk szerint a mennybe ment. Ugyanakkor a szentté avatás cselekménye példát is ad, követendő példaképeket állít számunkra, akik még zarándokolunk a földön. Mi is lehetünk mennybe menők, ha azon értékek mentén élünk, mint a szentek. Ráadásul a mennybe menni minden ellenkező vélekedés ellenére – fiatalosan fogalmazva – „menő” dolog, bár erről talán keveset beszélünk. Beszédes tény, hogy a mostani szentté avatásban érintett mindhárom pápát a maguk idején az év emberének választotta a Time magazin. Ez a fő üzenet: légy te is mennybe menő! A kampányunk nem elsősorban a két egyházfőről szól, ők csak példaképek, akik segíthetnek közelebb kerülni a mennyországhoz, a személyes életszentséghez. Ez a történet rólunk szól. Azokról is, akik például ezt az interjút olvassák.

Hogyan lehet bekapcsolódni a kezdeményezésbe?

– A MennybeMenő elsődleges felülete a Facebookon létrehozott közösségi oldal, melynek elérhetősége: facebook.com/mennybemeno. Ott rendszeresen közzéteszünk majd üzeneteket, videókat, valamint iránymutató gondolatokat megfogalmazó személyekkel készült interjúkat. Ezek azonban csupán feldobott labdák, amelyekre remélhetőleg minél többen reagálnak majd saját élményeikkel, gondolataikkal. Lehet üzenni e-mail útján is, a mennybemeno@katolikus.hu címre küldött elektronikus levéllel. Nagy örömöt jelent számunkra, hogy a katolikus hírportál mellett több katolikus médium is bekapcsolódott a hír közzétételébe. A kezdeményezők között van az Új Ember hetilap, a Mente Médiamisszió, a Magyar Katolikus Rádió és a Bonum Televízió, további sajtóorgánumok részvételét pedig szintén köszönettel fogadjuk.

Lehet-e tudni, hogy kik lesznek azok, akiknek a pápákkal való találkozásáról szóló élményeit, a mennyről megfogalmazott gondolatait interjú formájában olvashatjuk majd?

– Húsz ilyen interjút tervezünk, ebbe a folyamba kapcsolódnak be a hírportál által március első hete óta közölt interjúk is, melyekben már megszólalt Szabó Ferenc jezsuita, Somorjai Ádám bencés, Pápai Lajos püspök és Puskely Mária nővér. A további személyek kapcsán elárulhatjuk, hogy főpásztorok, szerzetesek mellett művészek, médiamunkások is lesznek közöttük, és – ha már a kampányban is dominánsan szereplő M-betűnél maradunk – egy miniszter is megosztja gondolatait. Érdekesség, hogy a kapuk kitárása, az aggiornamento jegyében nem csupán katolikusokkal beszélgettünk. Sok személyes élményt, szépen ragyogó lelki értékeket hoznak felszínre ezek az interjúk.

Maga a kampány mennyire katolikus?

– Teljes mértékben. Abban az értelemben mindenképp, hogy egyetemes, tehát mindenkihez igyekszünk szólni, inkulturált módon, lelkesen, közvetlen nyelvezettel. A Magyar Katolikus Egyház vezetői pedig örömmel értesültek a MennybeMenő elindításának szándékáról, Beer Miklós püspök vállalta a védnökséget. Magam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szereztem diplomát, azóta kommunikációs területen tevékenykedem. Érdekes „véletlen”, hogy a szervezőtársak egy része az évfolyamtársaim közül került ki. Újra összehozott minket a Gondviselés, talán nem is annyira véletlen ez.

Mi történik majd április 27. után, amikor letelik az említett négy hét?

– A kampányunk akkor véget ér: ilyenek a kampányok. Azt viszont már most tudjuk és hirdetjük, hogy április 29-re egy ifjúsági hálaadó zenés este szerveződik Budapesten. Biztosan sok hasonló utódallam, visszhang is szárnyra kel majd. Konkrét tervünk van arra is, hogy miként tudnánk a jövő számára megőrizni mindazokat az értékeket, amelyeket a MennybeMenő felszínre hoz. Időben hírt adunk majd ezzel kapcsolatban, most azonban arra törekszünk, hogy minél többekhez elvigyük a kezdeményezés hírét.

Örömmel buzdítok mindenkit a MennybeMenő kezdeményezésben való részvételre, amely XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatásához kapcsolódóan, az egyházfők életpéldája, tanítása mentén a mai kor nyelvén, frissen, fiatalos lendülettel mutat rá a mennyország örömére, egyben Krisztus derűs, elkötelezett követésére hív.

Korunk szentjei köztünk élnek: egy közülük talán épp e sorokat olvassa most.

Azt kívánom, hogy akihez eljutnak a MennybeMenő üzenetek, maga is váljon Krisztus képmásává, mennybe menni vágyó emberré!
Beer Miklós püspök
a MennybeMenő védnöke

 

forrás