Érdekes cikkek

Mit jelent Jézus feltámadása számomra?

Jézus feltámadása hitünk középpontja. Olyannyira, hogy Pál apostol szavai szerint, ha Krisztus nem támad fel, hiábavaló hitünk (1 Kor 15,17). De mit jelent ez számomra a mindennapokban?

Először is azt, hogy Jézus él, kapcsolatba léphetek vele, megismerhetem. Ez akkor valósul meg, ha időt szánok rá, hogy vele legyek. Olvashatom a Szentírást és elmélkedhetek szavairól, amelyek ma is hozzám szóló élő és nem holt szavak. Elidőzhetek a templom csendjében, mert az Oltáriszentségben teljes isteni és emberi valóságában jelen van. Jézus figyel rám, mert érdekli mi van velem, neki fontosak a hétköznapi, egyszerű ügyeim is, lelkem minden rezdülése –  mert szeret engem. Mindenkinél jobban szeret, ahogyan mondta: nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért (Jn 15,13) Jézus meghalt értem – nem csak úgy általában az emberekért, hanem személyesen értem! Azért, hogy a bűneimet elvegye, és ne maradjak azok rabságában.

Azután feltámadt, hogy új élettel ajándékozzon meg. Ahogyan kereszthalála egészen közelről és személyesen, úgy feltámadása is. A keresztség szentsége által a feltámadt Jézus életében részesülök, új életre születek, valami egészen új kezdődik el bennem. Ez az új élet örök, az örökkévalóságra irányul, nem élhetek többé úgy itt a földön, mintha csak ez lenne. Sőt ez a földi élet minden szépségével és örömével együtt – nagyon is törékeny és mulandó, egy pillanat alatt véget ér.

De Jézus feltámadt és olyan távlatot nyit előttünk, amit még nem tudunk teljesen felfogni. Ahogy a Hiszekegyben imádkozzuk: hiszem a test feltámadását és az örök életet. Hiszem-e valóban, hogy a testem fel fog támadni? Hasonló lesz Jézus feltámadt testéhez: többé nem öregszik, többé nem hal meg – mert semmi köze nem lesz a bűnhöz. Mindez arra kell, hogy indítson, hogy már most minden erőmmel szeressem Istent, és ezért minden erőmmel kerüljem a bűnt, amely  eltávolít   és az örök élettől, és amitől csak úgy tudok szabadulni, hogy Jézus óriási árat fizetett érte.

 

Mohos Gábor püspök

Mária Rádió újság

kép

Mit jelent Jézus feltámadása számomra? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva