"Karácsony a családban"

A Magyar Kurír fotópályázata

BöjteÜlök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé.

Írta: Bíró László püspök   4. A Szentháromság mintájára felépülő családi életet nemcsak az egyes  szentháromsági személyek felől  szemlélhetjük, hanem a szentháromságos relációk [viszonyulás] felől is.   a. A „perichoresis”[Áthatás] Alapvető fogalom ez a Szentháromság teológiájában.  Azt jelenti, hogy a személyek áthatják egymást, egyiknek a másikban való kölcsönös jelenléte ez, amely a  legmélyebb közösséget teszi lehetővé az identitások  tiszteletben tartásával. Ez egyike az isteni Szentháromságon belüli élet „töményeinek”, következőleg az   Olvass tovább ...

Írta: Bíró László püspök  (Elhangzott a Katolikus Karizmatikus Találkozón, 2000. június 12-én Máriaremetén.)  Egy személyes élménnyel szeretném kezdeni előadásomat. Egyszer egy görögkatolikus kispap bejött hozzám és azt mondta, milyen kár, hogy elhagytuk a régi ortodox füstölési szokásokat a liturgiában. A pap először mindig megfüstölte a Krisztus ikont az ikonosztázon, mert Ő az Atya képmása, az Atya ikonja. Azután megfüstölte a pap az Isten-anya ikonját, a Szűzanya képét, mert ő sajátos   Olvass tovább ...

L. Ritók Nóra küldte nekünk. Hogy ki ő? Katt ide

"Anya, világít a karácsonyfa!"

Az alábbi linken található játékban karácsonyi égőket kapcsolgathatunk fel: kattints a csomópontokra, erre fordul egyet a csomópont. Érd el, hogy végén az összes égő világítson!

Itt indul

Korunk egyik leggyakrabban emlegetett vívmánya a számítógép, amely sokrétű fölhasználást biztosít a hírközlésben, a kommunikációban, az adattárolás és –közvetítés tekintetében. Minthogy az emberi tudás könyvtárakat megtöltő anyagát teszi hozzáférhetővé, egyre inkább háttérbe szorítja a nyomtatott hír- és adatközlést. Az egyház is, benne pedig a mi egyházközségünk is  fölhasználja ezt a sokoldalú lehetőséget az evangélium terjesztésében. Az idei Karácsonyon Jézus születésének ünnepe mellett a honlapunk születését is ünnepelhetjük, amely a rakoscsaba.plebania.hu   Olvass tovább ...