„mert így gondolkodott: “Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.” ”(Mk 5,28) Kockázatos döntés. Ahhoz, hogy megérinthesse Őt, meg kell érintenie az embereket is. Ha valaki felismeri, akkor búcsút inthet a gyógyulásnak, viszont kiteszi magát a bőséges szidalmazásnak. De mi más választása lehetne? Nincs pénze, nincsenek kapcsolatai, barátai, és nincs megoldása. Mindössze egy fura   Olvass tovább …

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 11,25–30) A nyár közepén ebben a vasárnapi evangéliumban Jézus megkönnyebbülést, felüdülést kínál azoknak, akik megfáradtak és terhek alatt görnyednek. Nem nehéz magunkra ismerni ebben a megszólításban, hiszen mindannyian hordozunk nehézségeket. Életünk sötétségeinek, sebeinek, veszteségeinek terhe időnként nyomasztóvá válik. De különösen nagy teher nélkül is előfordul, hogy a munkahelyi taposómalomban vagy a   Olvass tovább …

A mai napot Szent Egyházunk Péter és Pál apostoloknak szenteli. Az ünnep eredete igen ősi, hiszen mindketten a Néró-féle keresztényüldözés idején haltak vértanúságot, az Egyház pedig már a III. század közepétől megülte tiszteletüket ezen a napon. Életük szép példájából most csupán egyetlen momentumot szeretnék kiemelni, azt a momentumot, amely egész életüket meghatározta, ez pedig nem   Olvass tovább …

Sose az Isten vigasztalását keresd, hanem magát az Istent!

Öt plusz egy jó tanács a nyárra, és egyáltalán az egész életedre, hogy miként tudsz még jobban elmélyedni az imádságban.

ELSŐ:az imádság gyakorlással sajátítható el. Igazából bármennyi okos könyvet olvashatunk, bármennyi okos videót megnézhetünk, de akkor fogsz tudni fejlődni az imában, ha csinálod.

Nem is az a lényeg, hogy mindent tökéletesen csinálj, hanem hogy csinálj, és a Szentlélek vezetni fog. Merj imádkozni, merj akár hibázni, csak csináld, csináld, csináld, mert az ima gyakorlással sajátítható el.

MÁSODIK: Érdemes vezetned egy ilyen lelkinaplót, vagy lelkifüzetet, egyszerűen látni fogod, hogy honnan indultál, miben fejlődtél, ez bátorítani is fog téged ebben a dologban, és egyszerűen tudatosan fogsz tudni fejlődni az imaéletedben.

HARMADIK:  nagyon fontos, hogy fogadd el az igazi énedet. Az Isten azt az embert akarja megszólítani, aki te vagy. Nem kell előtte szerepet játszanod, nem kell előtte álarcot hordoznod, fogadd el magadat, fogadd el azt, aki vagy.

NEGYEDIK: Mindig beszélgess Jézussal, olyan szabadon, mintha itt ülne melletted. Az imádság beszélgetés az élő Istennel, aki személy, aki itt és most jelen van számunkra. Nyugodtan éld meg minden egyes imádságodban ezt, akár úgy is, hogy elképzeled, hogy Jézus ideül melléd, amikor imádkozol.

ÖTÖDIK: Sose az Isten vigasztalását keresd, hanem magát az Istent. A legnagyobb kísértésünk az imádság közben, hogy szeretném jól érezni magam, miközben imádkozom, szeretném azt érezni, hogy az Isten melengeti a szívemet. Ez egy nagyon jó vágy, de ha csak erre vágyom, csak erre kezdek fókuszálni, és csak ezt keresem az imában, akkor önző lesz az imádságom. Te imádkozz, keresd az Istent, és örülj neki, ha az Isten ad vigasztalást, ad imatapasztalatot, istenélményt, boldogságérzést, bármit.

“PLUSZEGYEDIK”:  a szentség útja annyi, hogy feküdj le időben, kelj fel időben, és tedd meg, ami a kötelességed. Az imaéletedhez nagyon fontos alap, hogy legyen rendben az életed, aludj eleget, legyél kipihent és akkor fogsz tudni az imádságban is koncentrálni, és jelen lenni.

Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvösségre vezető megtérést hoz, amelyet senki sem bán meg; a világ szomorúsága viszont halálba visz.2 Kor 7,10

Ezen gondolatok mentén indul el Gájer László atya. Mi a különbség az Istennek tetsző szomorúság és a világ szomorúsága között?

– „Minden forrásom belőled fakad” – hangzik a NEK mottója. Hogyan mutatkozik ez meg a mi életünkben? A közelmúltban olvastam a Szépséges Eucharisztia című könyvet, amelyben egyházatyák vallanak az Oltáriszentségről. Órigenész mondja: az őszinteség alapvető a szentségre törekvésben. Akik részesülnek az Eucharisztiából, azoknak tiszta szívvel és Krisztus teste, az Egyház építésére irányuló őszinte vággyal kell ezt tenniük. „Az áldozás   Olvass tovább …

András atya három bibliai szereplőn keresztül elmélkedett az imádságról, illetve három szempontot említett az imádsággal kapcsolatban.

Az első szereplő: Dávid király 2 Sám6: „Dávid és Izrael egész háza teljes lendülettel énekeltek és táncoltak az Úr előtt, citera, hárfa, dob, csengettyű és cintányér kíséretében.” Ez természetesen nem tetszett Dávid feleségének, aki megneheztelt rá, hiszen Dávid királyhoz méltatlan módon táncolt az Úr ládája előtt, és ezért így szólt Dávid a feleségéhez: „Az Úr előtt táncoltam, az Úr életére, aki atyád és az egész házad helyett kiválasztott, s megtett fejedelemnek az Úr népe, Izrael fölött, az Úr előtt igenis táncolok, sőt még jobban megalázkodom, még akkor is, ha a te szemedben megvetésre méltó vagyok!”

Két dologra tanít minket ezzel kapcsolatban Dávid. Az első az, hogy az imádságban lehet szenvedély, lehet önfeledtség, lehet kreativitás. Beleadhatod szabadon saját magadat.

A másik dolog, amire tanít minket Dávid, hogy nem kell az ima közben azzal törődni, hogy mit gondolnak rólunk mások.

A második személy János, a „szeretett tanítvány”. Jn 13,23-25: „A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte: »Kérdezd meg, kiről beszél?« Erre Jézus keblére hajolt, és megkérdezte: »Uram, ki az?«.” És itt most nem azt a mozzanatot szeretném kiemelni, hogy arról van szó, hogy valaki elárulta Jézust, hanem azt a mozzanatot, azt a kedves, egyszerű – ki merem mondani –, intim mozzanatot, hogy János odahajol Jézus keblére – hiszen akkor nem ültek az asztalnál, hanem féloldalasan feküdtek, és így tudott ráhajolni Jézusra –, és úgy kérdezte meg: Uram, ki az?

Ez a fajta bensőségesség, ez a fajta közelség, ez a fajta intimitás az, ami kell, hogy jellemezze az imádságunkat.

Amikor egyszer csak odahajolunk Jézushoz, és a legegyszerűbben kérdezünk, elmondjuk, ami a szívünkben van. Tulajdonképpen arra tanít minket János, hogy ne féljünk megtapasztalni ezt az egészen intim közelséget az Istennel. Tapasztaltátok már azt, hogy sokszor félünk a csendtől? Félünk attól, hogy valakivel csendben maradjunk, akár az Úrral csendben maradjunk… Mint hogyha kínos lenne a csend. Pedig ha valakivel igazán jó kapcsolatban vagyunk, akkor a csendnek is van tartalma, akkor a csendnek is van értelme.

A harmadik személy Jézus. Lk 6: „Ezekben a napokban történt, hogy kiment a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásával töltötte.” Aztán lejött a hegyről, és kiválasztotta a tizenkét apostolt. És amilyen mozzanatot ide szeretnék hozni ebből az egyetlen, egyszerű mondatból, az Jézusnak az elkötelezettsége az imában, hogy nem törődik azzal, hogy éjszaka van, biztos fáradt volt, biztos ő is szívesebben aludt volna, hanem azt mondta, hogy ma éjszaka imádkoznom kell, mert holnap kiválasztom az apostolaimat. És ez a fajta elkötelezettség, ami képes akkor is dönteni az imádság mellett, amikor az esetleg fárasztó, kényelmetlen, vagy nehézségekbe ütközik, ez az, amire harmadik pontban szükségünk van, akkor, ha el akarunk mélyedni az imádságunkban.

Egy rövid történetet mesélt el András atya, amelyben a főszereplő teljes természetességgel illesztette bele a napirendjébe az imádságot, azt, hogy neki most imádkoznia kell.

Ezzel a természetességgel adhatjuk mi is oda az időnket az imára, és azzal a bőkezűséggel, amivel Jézus is adta az idejét az imára, és amivel egyébként Jézus a mi életünket megáldotta.

Néha olyan fájdalmas számomra, hogy ő bőségesen megáld minket, bőségesen adja az adományait, mi meg fukarkodunk azokkal a percekkel, amiket rászánunk.

Az ember Isten képére teremtetett. Isten pedig Szentháromság. Éppen ezért mindaz, ami a Szentháromság életében megtalálható, annak ott kell lennie az emberiség életében is. Magunktól nem tudunk rájönni, sem a tényére, sem a hogyanjára. De Isten kinyilatkoztatta nekünk. Jézus beszél az Atyáról személyes, gazdasági, politikai és kulturális szinten egyaránt. Ha mégsincs ott, akkor az az   Olvass tovább …