Aktuális események

Pályázat időseknek, nyugdíjasoknak


“ÉLETÚT” – Önéletírói pályázat időseknek, nyugdíjasoknak

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézettel közösen pályázatot hirdet 60 év feletti természetes személyek számára.
A pályázat során a pályázóktól önéletírásokat, visszamlékezéseket várnak az alábbi témakörök valamelyikében: személyes múlt, az életút egy-egy eseményének,valamely emlékezetes pillanatának, esetleg egy történelmi pillanatnak a megírása.

A pályázó egy témakörben adhat be pályázatot levélben vagy elektronikus úton (e-mailben). A pályázat úgy is benyújtható, ha azt a nagyszülő unokája segítségével valósítja meg. Ebben az esetben a nagyszülővel – a fenti témakörökben – készített interjú formájában is elfogadunk pályaművet, melyet a nagyszülő nyújthat be.

A beérkezett pályaműveket szakmai bírálóbizottság bírálja el, a legjobb pályázatot beküldők pénzjutalomban illetve ajándékcsomagban részesülnek.
A pályázatok beadásának határideje 2012. február 15.

További tudnivalók olvashatóak az itt letölthető Pályázati Kiírásban.
A pályázathoz kitöltendő Adatlap letölthető innen.

A részletes pályázati felhívás az alábbi honlapról tölthető le:
http://nyugdij.kormany.hu/palyazatok


Pályázat időseknek, nyugdíjasoknak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva