Tarack gyökér, a felsíró kérdés: „ki szeret engem” – „kit szeressek” – kiért miért éljek?

 

A „Ki vagyok én” alapvető kérdésével foglalkoztunk a múlt alkalommal, – és ennek a torzulásával a „ki-vagyisággal”, amikor a Teremtő Szeretet szándékát, hogy az ő képmására alkotott ember, eljusson az Őhozzá való hasonlóságra, – az ember megfordítja – és zsebi-istenkéket-, bálványokat alkot a saját képére és hasonlatosságára – és aztán ettől megnyomorodik.

Talán a „ki vagyok én” kérdésnél még mélyebb életgyökér-, tarack gyökér, a felsíró kérdés: „ki szeret engem” – „kit szeressek” – kiért miért éljek?

 

Szeretem a hamvazószerdai rítus hagyományos szövegét: Emlékezz ember, hogy porból vagy és porrá leszel! Különösen azóta, amikor egyszer az USA-ban vettem részt a hamvazkodásban, és a sor végére beesett egy kicsit elkéső férfi, és amikor a pap mondta: Emlékezz ember, hogy porból vagy és porrá leszel…. még egy kicsit lihegve, nem a hagyományos módon, hanem nagyon sajátosan válaszolt: OKÉ, Atya! OKÉ!

Ez az esemény gondolom nem csak engem szembesített, hanem többeket is azzal, hogy nem, egyáltalán nem érzem oké-nak a szétporladást, a pusztulást, a halált, a szenvedést. Nem csodálom, hogy sok helyen a liturgiában megengedett, másik szövegvariánst használják, ami „csak” megtérésre hív, de nem szembesít a halállal, a porszemnyi lét kiszolgáltatottságával.

II. János Pál pápa élete-, tanítása és halála egyetlen nagy tanúságtétel volt az Élet Örömhíréről, s küzdelem a halál civilizációjával szemben. Az Ő haldoklását a médián kísérő milliók nem hiábavaló pusztulásnak, hanem az örök Élet-re mutató szeretetnek értelmezték, tapasztalták.

Ehhez hasonlóan, lélegzetet elállító hír volt mindenki, még a világ hatalmasai számára is Benedek pápa vallomása, hogy erői megfogyatkoztak, és hátra lévő idejében visszavonultan, imájával szolgálja Istenét és Isten népét, – és nagy csend lett az évek óta mindenről fröcsögő világhálón. A pápa indoka és ereje ehhez a szuverén benső döntéshez – az Egyház Krisztusé – azt is kimondta ugyanakkor, hogy ember, te pedig Istené vagy!!! Isten pedig Szeretet.

A halál civilizációja, a történelem folyamán kultuszt, kultúrát teremtett – nem csak Mexikóban, a rituális emberáldozatok idején. Hanem ma is, amikor az abortusz liberalizálásának negyven éves évfordulójára emlékeztek az USA-ban, mely legalább 50 milliónyi magzatgyermek halálát jelentette, s mely miatt ma már világméretekben demográfiai télről beszélnek a becsületes tudósok, mely miatt hazánk népessége már szinte visszafordíthatatlan módon csökken. Ma is, amikor a világ egyes részein háborúk dúlnak, civilizáltabb részein pedig nem fegyverekkel, hanem parlamenti módszerekkel és anyagi zsarolással „kulturált” módon, mint a másság, a tolerancia kultúráját, jobban mondva diktatúráját kényszerítik rá országokra az eutanáziát, az élet- és családellenességet. Csoda-e, ha pusztul az életerő, a szeretőképesség, nő az élettelenség, a boldogtalanság, az öngyilkosságok, a depressziós betegek, és brutális gyilkosságok száma?

S aztán itt van ez a nagyböjti időszak, a „keresztények sírjatok – mélyen szomorkodjatok” ideje, hiszen Isten-gyilkossá, az Élet Urának gyilkosává vált az ember, és folyamatosan gyilkolja világméretekben ma is az életet. Mi lesz ennek a vége!!! Elszabadultak az apokaliptikus jóslatok. A szorongás pedig sokakat arra késztet, hogy még inkább a Carpe diem – az élvezd a napot, ameddig teheted – magatartásába fojtsa életérzését: karneválok, torkos csütörtökök, diszkók és diszkóbalesetek.

S akkor az idős Benedek pápa, utolsó nagyböjti levelében nem pusztulásról és katasztrófától beszél, hanem első enciklikájának témáját folytatja: a Deus Caritas est – az Isten Szeretet. S mint erre a kinyilatkoztatására adott egyetlen lehetséges magatartásról tesz tanúságot: „megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk!”

Az ősegyház, s a szétomló Római Birodalom keresztényei nem azzal építettek új világot, hogy az Isten-halálért vádaskodtak, hanem, hogy hálás örömmel engedelmeskedtek az értünk meghalt, de föltámadott Úrnak: Amint engem szeret az Atya, – ahogyan én szeretlek téged, titeket, úgy szeressétek egymást.

A szent negyven nap a Föltámadottal való találkozásra tesz alkalmassá, aki úgy szeret engem, téged, bennünket, hogy életét adta és adja értünk. S így összekapcsol az Élet valódi gyökerével: a Szeretettel, Istennel, aki Szeretet.

Benedek pápa választott védőszentje, Nursiai Szent Benedek, a szerzetesség atyja, Európa védőszentje Regulájában azt írja a nagyböjtről, hogy ez az időszak, amikor a Szentlélek örömében várjuk a Szent Húsvétot.

A Szentlélek az Atya és Fiú végtelen személyes Szeretete, aki életadóan, önelajándékozóan, teremtően, gazdagon kiárad, – és mi, a szenvedélyesen egyesülésre és el- és befogadásra vágyódó emberek ezt a képmásiságot hordozzuk, ez életünk benső hajtóereje. Ez az az atom-fáklya, mely az egyes ember és az emberi közösség életét élteti, teremti, sőt, ami az egész teremtést mozgatja. De feltétele a kiáradás, az önelajándékozás, – a személyre irányulás.

Meghökkentő volt már Benedek pápa Deus Caritas est enciklikája is, hogy egy szexualizált világban úgy mer beszélni a szexualitásról, mint az élet szent forrásáról. A szexusba fulladó embert és világot arra tanítja Péter utóda, hogy ez életerő, melynek transzcendálnia kell, emberhez méltóvá kell válnia azzal, hogy az úgy szeretlek – majd megeszlek, – a bekebelező, birtokba vevő szenvedélyből felemelkedjen az eros-ra, mely gyönyörködni tud a másikban, felismeri a másik nemben a társat, aki kiegészíti, akire értékelő, vágyó szeretettel tekint, választ. S a Szeretet megismerése és megtapasztalása egyénileg és közösségileg megnyit a filiában, a baráti-, ember-testvéri szeretetben azok felé,– – akikkel hasonló a Szeretet alaptapasztalata, és így alakul, az igazáért, jóért, szépért, szentért való teherbíró segítő kapcsolat, a karitász azok felé, akik még nem tapasztalják a Szeretet életét és ezért a halál árnyékában ülnek. – S így kezd el a kiáradáson, a tevékenységen át hasonulni az emberi szeretet az Isten Szeretetéhez, mely előbb szeret, amikor még bűnösök vagyunk, és ezért megváltó és újjáteremtő, életadó Erő.

A tevékeny szeretet pedig kialakítja az irgalmasságnak azt a magatartását, bennünk is, amellyel Isten öleli át, éppen az elutasítottság mélyén, a kereszten kitárt karjaival az embert. A nagyböjt, a kereszthalál nem a gonoszságról szól, nem az istengyilkos emberről, hanem Istenünk szenvedélyes Szeretetének Titkáról, aki mindvégig, mindhalálig Szeretet. Aki magára vette azt, amitől az egyes ember, én, és az egyes népek, népcsoportok, fajok, szenvednek – az elutasítást, az el nem fogadást. Akinek átszúrt szíve az élet és szeretet forrása most már mindörökké.

Folytatás következik

 

Sztrilich Ágnes szociális testvér élete

tarackgyökér

OK

Carpe diem

 

II.JánosPál pápa

 

XVI.Benedek pápa

Deus Caritas