Mt 2,13–18

Szent Család ünnepén is odalépünk a felállított betlehemek elé, hogy rádöbbenjünk Isten szeretetére, amely a családot választotta ki arra, hogy Egyszülöttje belépjen az emberi történelembe, és felkészüljön a küldetésére. Ekkor csodálkozunk rá igazán arra, hogy a Szent Család ünnepe valóban a mi ünnepünk is, hiszen mindannyian családból származunk, és valamilyen családban vagy egyházi közösségben, a családok családjában élünk. Ez Isten különleges ajándéka, ami egy életre szól, hiszen mindig is valakinek a gyermeke maradunk, vagy valakinek a testvére, szülője. Ez az ünnep arra hív bennünket, hogy érintettségünk okán Isten elé vigyük a családunkat, ahonnét jövünk, amelyben élünk.

Felbecsülhetetlen az az erő, gyengédség, amely a család sajátja: a kölcsönös segítség, egymás nevelése, a megtartó kapcsolatok, az osztozás az örömökben és a nehézségekben.

Az ember nem elégszik meg pusztán funkcionális kapcsolatokkal. Olyan, személyek közötti viszonyulásokra van szüksége, amelyek bensőségesek, érdek nélküliek és ajándékozók. Ezek közül alapvető az, ami a családban valósul meg. Az emberi élet kiterjedt hálózata abból a kapcsolatból bontakozik ki és születik újjá folyamatosan, amelyben egy férfi és egy nő felismeri, hogy egymás számára teremtettek, és elhatározzák, hogy egzisztenciájukat egy közös élettervben olvasztják össze: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Ter 2,24).

Lényünk legmélyébe van írva a család valósága: vágy, eszmény, sokszor megtört valóság. Mégis a lelkünkben él az egészről, a teljes családról alkotott kép. Ez a családról szóló, belénk kódolt „tudás” szeretne megvalósulni egy életen át. Jézus is családban élt, Máriával és Józseffel, akik valódi és örök példák: Mária az Isten gyöngédségét, irgalmát hordozó anya, aki Isten akarata szerint éli mindennapjait. József az Isten tervét, erejét és biztonságát megjelenítő atya. Jézus pedig az ígéret gyermeke, az ajándék, a jövő reménye.

E hármas egységben van minden család ereje. Ez a család a szívünkben hordozott, sokszor meg sem fogalmazható vágyunk foglalata: hiszen ebben mondható el a múltunk, a jelenünk és a jövőnk, a szeretet, a biztonság, az elfogadó kölcsönönösség, a béke és az öröm, a kiteljesedő élet, mindaz, ami számunkra isteni és emberi.

Urunk Jézus is családban született, ott „tanulta meg ezt a világot”. Mintegy harminc éven át ebben a tapasztalatban tette magáévá az emberi állapotot, felemelve azt a Szentháromság közösségébe, és beépítve tanítói működésébe, amikor elhagyta Názáretet.

Az evangéliumokban Jézus közössége is egy család formáját ölti magára, egy vendégszerető családét, nem pedig egy kirekesztő, elitista csoportét. Itt találjuk Pétert és Jánost, az éhezőt és a szomjazót, az idegent és az üldözöttet, a bűnös asszonyt és a vámost, a farizeusokat, a tömegeket és a sor végén magunkat is.

A mai ünnep Jézus családjához kapcsol bennünket, hogy rajtunk keresztül a családunkat, a mieinket is bevonhassuk abba a biztonságba és erőtérbe, amelyre mindannyian rászorulunk.

Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora

kép

Brouwer Pálhegyi Krisztina segít a szülőknek a gyereknevelés olykor nagyon nehéznek tűnő útvesztőiben. Több alkalmas KÉKsorozatában sok szertettel várja a szülőket, leendő szülőket, akik felelősséget éreznek, miként is és mire is neveljék Istentől kapott ajándékukat.

  1. előadás témája: Kire hallgat a gyerek???

 II. János Pál pápa levele a Nők IV. Világkonferenciája alkalmából
Peking, 1995. szeptember
Részletek
A világon élő Összes Nőnek szívélyes üdvözletem!

… A hála, melyet az Úrnak a nők világban betöltött hivatására és küldetésére vonatkozó tervéért fejezünk ki, egyúttal konkrét és közvetlen hála a nők felé is, minden nő felé azért, amit az emberiség életében képviselnek.

Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet.

Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet.

Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét.

Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy – azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a „misztériumra” mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához.

Hála neked, nő, aki szerzetesnő vagy, aki Krisztus, a megtestesült Ige édesanyjának, minden nők között a legnagyobbnak példája szerint engedékenyen és hűséggel nyílsz meg az isteni szeretet számára, így segítvén az Egyházat és az egész emberiséget, hogy élete Istennek adott „jegyesi” válasz legyen, mely csodálatos módon fejezi ki azt a közösséget, melyet ő teremtményeivel meg akar valósítani.

Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.

…Az Egyház Máriában látja „a női géniusz” legfenségesebb megnyilvánulását, és a késztetések el nem apadó forrását találja benne. Mária „az Úr szolgálóleányának” nevezte magát. Isten igéje iránti engedelmességből elfogadta a názáreti család hitvesének és édesanyjának kitüntetett, de könnyűnek éppen nem nevezhető hivatását. Azáltal, hogy vállalkozott Isten szolgálatára, az ember szolgálatába is állt: szeretetszolgálatra. E szolgálat lehetővé tette számára, hogy megtapasztalja életében a titokzatos, de valóságos „uralkodást”. Nem véletlenül szólítják az „ég és a föld királynőjének”. Így szólítja őt a hívők egész közössége, és sok nemzet és nép szólítja őt saját „Királynőnek”. Az ő „uralkodása” szolgálat! Az ő szolgálata „uralkodás”!

Így értendő a tekintély mind a családban, mind a társadalomban és az Egyházban. Az „uralkodás” az ember lényegi hivatását nyilatkoztatja ki, aki annak képére teremtetett, aki ég és föld Ura, és arra hivatott, hogy Krisztusban Isten fogadott gyermekévé legyen. Az ember a Földön az egyetlen teremtmény, akit „Isten önmagáért akart”, ahogy a II. vatikáni zsinat tanítja, mely jellemző módon hozzáfűzi, hogy az ember „csak akkor talál teljesen önmagára, ha őszintén elajándékozza magát”.

Ebben áll Mária anyai „uralkodása”. Mivel egész élete a Fiúnak szóló odaadás volt, az egész emberi nem fiai és leányai iránti odaadássá is válik, amennyiben mélységes bizalmat kelt abban, aki hozzá fordul, hogy az élet nehéz ösvényén végső, transzcendens céljához eljusson. Ezt a végcélt mindenki hivatásának állomásain át éri el, s e cél mind a férfi, mind a nő földi tevékenységének irányt muOrthodox icon of St. Ann with the child, Our Blessed Mother Marytat.

Ha így értelmezzük a szolgálatot – melyet, ha szabadon, kölcsönösségben és szeretetben végeznek, az ember igaz „királyságát” fejezi ki –, elfogadható bizonyos szerepkülönbség, anélkül, hogy ennek hátrányos következményei lennének a nőre nézve, föltéve, hogy e különbség nem önkény eredménye, hanem a férfiúi és női lét sajátosságaiból fakad. Ha Krisztus – szabad és szuverén döntéssel, melyről jól tanúskodik az evangélium és az Egyház állandó hagyománya – csak férfiakra hagyta, hogy a papi szolgálat gyakorlásával neki mint az Egyház „pásztorának” és „vőlegényének” „ikonjai” legyenek, ez nem csorbítja a nők szerepét, ahogy egyébként az Egyház többi tagjáét sem, akik nem viselik a papi hivatalt, de részesülnek a keresztségben gyökerező „általános papság” méltóságában. Ezeket a szerepkülönbségeket ugyanis nem az emberi társadalom funkcionális szabályozásának fényénél, hanem a szentségi rend sajátos kritériumai alapján kell értelmezni, azaz azoknak a jeleknek a rendjében, melyeket Isten szabadon választott, hogy jelenlétét az emberek között láthatóvá tegye. …

 

Mária, szeretet királynője, virrassz a nők és küldetésük fölött, mely az emberiség, a béke és Isten országának növekedése szolgálatára rendeli őket!

Áldásommal.

Vatikán, 1995. június 29-én, Péter és Pál apostolok ünnepén.

II. János Pál pápa levele

Szűz Mária

II. János Pál pápa képe

ThinkstockNem tudom pontosan hogyan számolta ki Dr. Zacher Gábor, de a szám ijesztő: hét perc. Átlagosan  ennyi időt szánnak ma a szülők a gyermekeikre naponta. Persze ebbe nem számít bele a „Megírtad már a házidat?” „Rakj rendet!” „Kész a vacsora!”. Csak az az idő számít, amit tényleg a gyerekre figyeléssel töltünk.Amikor beszélgetünk vele, meghallgatjuk, és persze tényleg oda is figyelünk rá! Kérdezünk, tanácsolunk, érzéseket közvetítünk, ránézünk, rámosolygunk, bátorítunk. Játszunk vele, vagy mesét olvasunk neki, valamit együtt csinálunk, amit amúgy nem muszáj.

A szeretet türelmes, jóságos, mert:

beleérző, akaratfejlesztő, rendre nevelő;

A szeretet nem irigykedik, mert:

vállalja a gyermeket terheivel,

a több gyermeket gondjaival,

sokféle problémával együtt;

A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, mert:

a gyermekek kérdéseire élményszerű választ ad,

félelmeit feloldja,

a produkáltatástól és csodagyerekségtől megóvja,

még tanulni is kész érte;

A szeretet nem viselkedik bántóan, mert:

a gyermeknek tett ígéreteit betartja,

a dackorszaka alatt vele és beleérez,

a gólyameséktől megvédi,

idejében és megfelelő felvilágosítja és nem rémisztgeti;

A szeretet nem keresi a maga hasznát, mert:

áldozatos, ha kell, önfeláldozó,

csendet tud biztosítani a gyermek számára,

a gyermek tulajdonát tiszteletben tartja,

adni, ajándékozni is megtanítja;

A szeretet nem háborodik fel, mert:

sohasem ütlegel,

szülői összhangban büntet és jutalmaz,

zsilipelve dicsér és fedd;

A szeretet nem rója fel a rosszat, mert:

nemcsak megbocsát, el is felejt,

betartja a jézusi sorrendet,

pofonokat nem utalványoz,

a gyermek tetteinek indító okaira figyel;

A szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mert:

a szülő és a gyermek közt jó kapcsolatot teremt,

nem kendőzi az ügyeskedést – ügyességnek,

a gyermek igazát is elismeri;

A szeretet mindent eltűr, mindent remél, mert:

roskadozva sem roskad össze,

sohasem zsugorít,

növelve – nevel;

A szeretet soha el nem múlik, mert:

az Isten a szeretet (Agapé),

azért nem múlhat el,

Benne és belőle élünk.

 

forrás

kép