Varga László, a Kaposvári Egyházmegye általános helynöke lelkinapokat tartott a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papjainak március 7. és 9. között. Ebből az alkalomból kérdezték őt a papok feladatáról, a tanítványi létről, a közösségteremtésről.

Egyházról szóló részletek a Magyar Kurír cikkéből:

Az előadásomban az első és legfontosabb kérdés a szemléletváltást érintette, erre tettem a hangsúlyt. Ahhoz, hogy közösségeket lehessen építeni, illetve ahhoz, hogy a Szentlélek körülöttünk ki tudjon alakítani élő közösségeket, szükség van több ponton is szemléletváltásra. A II. vatikáni zsinaton nagyon fontos téma volt az általános papság, vagyis a hívek (hiszen a katolikus egyházban a keresztség révén minden hívő részesedik Krisztus papságából, azaz minden megkeresztelt az általános papság tagja – a szerk.) és a szolgálati papság közötti viszony tisztázása. Lényegi és fokozati különbségről beszélhetünk. A zsinat után erről nagy viták voltak, de ezek azóta elültek. Feledésbe ment a lényegi különbség és megmaradt a fokozati különbség: vagyis az, hogy mi (a papok) vagyunk a hierarchia gúlájának csúcsán, az általános papság pedig valahol alul van. A zsinat egyházképében – és ez szükséges a közösségek építésében – a papság valójában szolgálati papság. Minket arra szentelnek, hogy a hívek általános papságát úgy szolgáljuk, hogy ők szentté tudjanak válni. Tehát a gúla csúcsán nem mi vagyunk! Ezt én ezt nagyon fontosnak tartom, mert megóv bennünket a hamis gőgtől és a klerikalizmustól, ami akadálya annak, hogy a hívek teret kapjanak az egyházban és a szolgálatuk kibontakozhasson. Sokszor látjuk azt, hogy mindent a pap tart kézben és mindennek ő a középpontja…

Egyrészt tehát ez a szemléletváltás az, amit el kell érnünk, másrészt pedig az egyházkép megváltoztatása. Nagyon statikus egyházkép volt a zsinat előtt: az intézményes egyházkép, amit kifelé mindenki lát és ért, vagy kritizál – attól függően, hogy melyik oldalon áll. Az intézményes egyház a pápa, a püspökök, a papság és a hívek közössége. A zsinat azonban behozott két, az egyházkép szempontjából nagyon fontos szempontot. Így behozta Szent Pál Krisztus titokzatos testéről szóló képét: ez a test tele van élettel, ennek a testnek a feje Krisztus és mindenkinek meg kell találnia ebben a testben a saját helyét és szerepét. A másik megközelítés, a másik kép az egyházra pedig az, hogy valójában Isten népe a Szentlélek vezetésével. Ez is tele van dinamikával.

Ha erre a két egyházfogalomra, képre – ami ugyanakkor nem szünteti meg a hierarchikusan felépített intézményt – teszem a hangsúlyt, akkor van lehetőség arra, hogy közösségek közösségévé formáljuk az egyházat. A népegyház, amely századokon át domináns volt, statisztikailag egyre inkább fogyóban van. Elenyészően kevés a papi-, szerzetesi hivatások száma, és folyamatosan csökken a templomba járók létszáma is. Ezen lehet sopánkodni és keseregni, lehet szidni azokat, akik szerintünk az okai, de csak akkor lesz változás, ha meghalljuk, amit Ferenc pápa az Evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában úgy fogalmazott meg, hogy misszionárius tanítványokra van szükség. Ez érvényes ránk, papokra, és érvényes a hívekre is.

Az előadásban fontosnak tartottam arról beszélni, hogy elmaradt a tanítvány-lét és a tanítvánnyá tevés cselekedete. Jézus, amikor elküldi az apostolait, azt mondja: „…tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében és tanítsátok meg mindannak a megtartására, amit mondtam nektek” (Mt 28,19–20). Nos, ebből megmaradt a keresztelés, a szentségek szolgálata és a szentségekkel való szolgálat, megmaradt a tanítás – az óvodától az egyetemig tanítjuk az embereket mindannak a megtartására, amit szerintünk Jézus mondott –, de sem a megkereszteltek, sem a tanításban részesültek nem akarnak tanítványokká válni és nem akarnak Krisztus-követők lenni. Vallásosak szeretnének lenni, de a vallásosság és a Krisztus-követés között óriási a különbség. Jézus nem arra hívott bennünket, hogy vallásgyakorlók legyünk, hanem arra, hogy kövessük őt, és küldött bennünket, hogy tegyünk tanúságot róla. Ez pedig csak akkor megy, ha először mi térünk meg. Ha nem leszünk Krisztus tanítványai, bármennyit tudunk, bármilyen magasan képzett teológiai, biblikus vagy morális képzésben részesültünk, attól még nem vagyunk Krisztust követő tanítványok. Ahhoz oda kell ülni az Úr lába elé, meg kell tanulni meghallani, hogy mit mond személyesen nekünk, és követni kell, tettekre váltani az életünkben az ő tanítását. Tanítvánnyá csak az tehet másokat, aki maga is tanítvány. A kereszténység – szintén Ferenc pápa gondolatával élve – fertőzéssel terjed. Ha engem megfertőz az evangélium, Isten országának az öröme, békéje és igazsága, akkor én erről nem fogok tudni hallgatni. Akkor ezzel én fertőzök, és aki a közelemben van, az el fogja kapni, mert ez ragályos.

Úgy érzem, egyszerűen kimaradt az evangelizáció és a misszió a képzésünkből is – ugyan már van ilyen tananyag a teológiákon, de sokadik a sok közül, egyáltalán nem hangsúlyos és elsődleges. De ha nem evangelizálunk és nem misszionálunk, akkor nem lesz kinek megtanítani a hittant, bemutatni a szentmisét, és nem lesz, aki döntsön Jézus Krisztus mellett: hogy követi őt és erről tanúságot tesz, akárhol van, a családban, munkahelyen…

 

Forrás

 

Az esztergomi bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra augusztus 22-én Paskai László bíborost, nyugalmazott esztergom-budapesti érseket. A gyászmisét utóda, Erdő Péter bíboros mutatta be a zsúfolásig megtelt főszékesegyházban.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szertartáson koncelebrált Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek és Josip Bozanić zágrábi érsek megbízottja, Ivan Saska segédpüspök, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai és számos Kárpát-medencéből érkezett püspök, valamint mintegy háromszáz paptestvér. A szentmisén részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az állami, társadalmi és kulturális élet képviselői, a diplomáciai testületek tagjai, a testvéregyházak képviselői.

A szentmise elején Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius tolmácsolta Ferenc pápa üzenetét, amelyet Erdő Péter bíborosnak küldött elődje haláláról értesülve.

Erdő Péter bíboros szentmisén elhangzott prédikációját teljes terjedelmében közöljük.

Kedves Gyászoló Testvéreim!

1. A mai evangéliumban Krisztus szenvedéstörténetének egy részletét hallottuk. A felolvasott sorok ennek a passiónak a végét tartalmazzák. Pontosabban szólva majdnem a végét. Jézus már az Olajfák Hegyén vért izzadva imádkozik. Ránehezedik az emberiség bűne. Előre látja a szenvedést, ami vár rá, és kéri Istent, hogy szabadítsa meg őt. Mégis hozzáfűzi: „Ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd”.

Ezután látjuk magunk előtt az elfogatást, a megcsúfolást, a megostorozás kínjait, szinte halljuk, amint a tömeg Barabás szabadon bocsátását kívánja, és elszorul a szívünk, amikor Jézus tanítványaitól elhagyatva elindul a Golgotára. A keresztre szegezés és az agónia, a Krisztus ajkáról felhangzó zsoltáridézet, hogy „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” szinte a végtelenségig fokozza a drámai feszültséget. Nem a kétségbeesés kiáltása ez, hanem a szenvedő Messiás küldetésének beteljesedéséről és ennek sugárzó tudatáról tanúskodik. Ezután következik Lukácsnál az utolsó szó: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” A megnyugvás, az Istenbe vetett, végső bizalom szavai ezek. Utána szinte a csendben kopognak a következő sorok Arimateai Józsefről, aki elkéri Pilátustól Jézus testét, és sziklasírba helyezi. Tiszteletre méltó és nagyszerű történet volna ez. Egy ártatlan ember halála, aki hűséges maradt Istenéhez, és a szenvedésben sem veszítette el bizalmát és szeretetét.

Csakhogy ez a szakasz a szenvedéstörténetnek csak majdnem a vége. A történet vége a feltámadás, a húsvét hajnalának örömhíre, a találkozás a tanítványokkal és az ígéret, hogy „veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig”. Ha Krisztus velünk akar lenni a világ végéig, akkor azt is akarja, hogy mi, tanítványainak közössége létezzünk a történelem végéig. Isten nélkül nem volna világmindenség és nem volna ember sem. Vele lenni, a közelében lenni a földi életben is a legnagyobb boldogság. De aki úgy hal meg, hogy rábízza az életét, hogy vele való szeretetkapcsolatban végzi be földi pályáját, annak számára ez a szeretet a biztosíték az örök életre és a boldogságra. Mindenkinek, aki Istennel kiengesztelődve fejezi be pályáját, nyitva áll az útja, megvan a reménye az üdvösségre. Ezt az utat kíséri az Egyház imádkozó szeretete, az elhunytakért felajánlott szentmise is.

2. Paskai László bíboros Krisztus hitében és szeretetében élt. Fiatalon felébredt lelkében a papi és szerzetesi hivatás. Olyan kereszténységet ismert meg Szent Ferenc rendjében, amely a nehéz időkben is kész a nagylelkűségre, a közvetlen emberi segítségre és akár a hősies önfeláldozásra is. Amikor manapság a háború alatt és után vértanúságot szenvedett magyar ferencesek boldoggá avatási ügye zajlik, egyre világosabban látjuk, hogy milyen volt a légkör és a helyzet, amikor elhunyt bíboros főpásztorunk a ferences hivatást választotta. Mire tanulmányait befejezte, és sor került a papszentelésre, már a szerzetesrendeket is feloszlatták, a kevés engedélyezett közösség pedig csak igen korlátozott létszámmal működhetett. Ezért aztán a Nagyváradi Egyházmegye kötelékében, a Csanádi Egyházmegye területén végezte papi szolgálatát. Hamarosan teológiai tanár és szemináriumi elöljáró lett előbb Szegeden, majd Budapesten. A Hittudományi Akadémián a filozófia professzora volt. Soha nem felejtem el lényegre törő, világos, hitünket erősítő előadásait. Amikor pedig Zemplén püspök úr halála után a tanév végéig átvette a morálteológia oktatását, végigfutott a szemináriumon a hír, hogy vigyázni kell, mert a professzor úr komolyan veszi a vizsgát. Paskai bíboros úr a hitet és a teológiát valóban komolyan vette. Meggyőződése volt, hogy az igazságokat és a fogalmakat az adott kor és eszmerendszer összefüggésében kell érteni és magyarázni. Vallotta, hogy az igazságot kereső embernek „fegyelmezett gondolkodásra” van szüksége. Szemináriumi elöljárói munkája éppen úgy, mint tanári tevékenysége sokak számára ma is kedves emlék.

Püspöki kinevezése után előbb Veszprémben, majd Kalocsán, végül Esztergomban teljesítette szolgálatát. Itt érték a rendszerváltozás viharos évei. Olyan időszakban vezette az Esztergomi, majd az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyét, amikor megváltozott az ország és az Egyház élete. Ez az az időszak, amikor a rendszerváltozással új intézményes lehetőségek nyíltak az egyházak előtt is, amikor hazatért Mindszenty bíboros úr, és újratemették Esztergomban. Ez volt az az idő, amikor kétszer is pápalátogatásra került sor Magyarországon. Ezek voltak azok az évek, amikor számos egyházi intézmény kezdhette meg ismét a munkáját. Olyan idők voltak azok, amelyek mindenkitől állóképességet, nyitottságot, új ötleteket kívántak. Olyan személyes tulajdonságokat, amelyek valóban különlegesek.

Paskai László bíboros a hit embere volt, a legfontosabbnak tartotta az egyházmegye életében az Oltáriszentség és a Szűzanya tiszteletét. Minden első csütörtökön és első szombaton közös imádságot tartott a papi és szerzetesi hivatásokért, a magyar ifjúságért és a családokért. Különösen szívén viselte a kárpátaljai misszió ügyét. 1994-ben pedig ő tartotta meg a II. vatikáni zsinat után, sőt a II. világháború után az első egyházmegyei zsinatot Magyarországon.

3. Hálával emlékeznek rá mindazok, akiket püspökké, pappá vagy diakónussá szentelt, azok a közösségek, amelyeket ő alapított, közöttük a Szent István Lovagrend, azok a plébániák és szerzetesrendek, akiknek az életét szeretettel segítette és kísérte. Magam is köszönettel tartozom neki mint hajdani tanáromnak, gondos és segítőkész főpásztoromnak és tiszteletreméltó elődömnek, aki szeretettel fogadott az egyházmegyében.

Kedves és közvetlen volt a nyugalomba vonulása után is. A papok nagyon szerették, részt vett az egyházmegye közös eseményeiben. Alázattal viselte a kritikákat és a nemegyszer igazságtalan támadásokat is. Méltósággal és szeretettel hordozta az évek terhét, a fokozódó betegségek szenvedéseit. Tudtuk ugyan az utóbbi hetekben, hogy már súlyosan megromlott az egészsége, mégis váratlanul ért bennünket halálának híre. Szeretettel őrizzük az emlékét, imádkozunk érte mindannyian. Kérjük Krisztus Urunkat, hogy fogadja örök dicsőségébe és boldogságába László főpásztorunkat! Forduljon hozzá is ezekkel a szavakkal: „Még ma velem leszel a paradicsomban!” Ámen.

* * *

A gyászszertartást megelőzően a dicsőséges rózsafüzért imádkozták el az augusztus 17-én, hétfőn elhunyt főpásztor lelki üdvéért. A végakaratának megfelelően elmondott liturgia Paskai bíborosnak – az esztergomi bazilika főoltára előtt felállított – koporsója előtt zajlott a jelenlévő püspökök vezetésével.

Paskai László Szegeden született 1927. május 8-án. Apja Paskai Ádám, anyja Ördög Mária. Egy fiútestvére van. 1945-ben a szegedi piarista gimnáziumban érettségizett, és ezután augusztus 29-én Szécsényben belépett a ferences rend Kapisztrán Szent Jánosról nevezett rendtartományába. A szerzetesrendben a Pacifik nevet kapta. A ferences rendben 1949. október 4-én tett örökfogadalmat. Teológiai tanulmányait Gyöngyösön kezdte.

A rend szétszóratása után a nagyváradi egyházmegyéhez került, és tanulmányait Budapesten a Hittudományi Akadémia hallgatójaként fejezte be, ahol 1952-ben teológiai doktori címet szerzett.

Budapesten szentelték pappá 1951. március 3-án. Ezután Szegeden püspöki szertartó volt. 1955-ben Szegeden a szeminárium prefektusa és a teológiai főiskola tanára, 1962-ben a szeminárium spirituálisa; 1965–1969 között Budapesten a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa, 1973-tól rektora volt. Közben 1965–67 között a Hittudományi Akadémián a filozófia megbízott tanára, 1967–1978 között nyilvános rendes tanára volt.

VI. Pál pápa 1978. március 2-án címzetes bavagalianai püspökké és veszprémi apostoli kormányzóvá nevezte ki. Püspökké szentelése 1978. április 5-én Veszprémben történt. Szentelője Lékai László bíboros, esztergomi érsek, társszentelői Kádár László érsek és Kisberk Imre püspök voltak. Püspöki jelmondata: In virtute spiritus / A lélek erejében (Lk 4,14). 1979. március 31-én veszprémi megyéspüspökké nevezték ki. II. János Pál pápa 1982. április 5-én utódlási joggal kalocsai koadjutor érsekké nevezte ki.

1986. június 30-án, Lékai László bíboros halála után a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé választották meg, e tisztséget 1990. szeptember 17-ig töltötte be. Az esztergomi érseki székre való kinevezése 1987. március 3-án történt, így Magyarország prímása lett. 1988. június 28-án a pápa bíborossá kreálta, és címtemplomául kijelölte a Corso d’Italián levő Avilai Szent Teréz-templomot. Rómában 1988-tól tagja volt a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának, a Justitia et Pax Pápai Tanácsnak és a Kánonjogi Kódex hiteles értelmezésével foglalkozó pápai bizottságnak.

1988. augusztus 20-án II. János Pál pápát a püspöki ponferencia nevében lelkipásztori látogatásra hívta meg, amely 1991. augusztus 16–20. között történt meg. 1989-től volt tagja a Keleti Egyházak Kongregációjának. 1989 májusában Kárpátalján tett látogatást, elindította a helyi római katolikus egyház újjászervezését, majd 2002. március 27-én a Szentszék megyéspüspökséggé szervezte ezt a területet, melynek első püspöke Majnek Antal. Mindszenty József földi maradványait Mariazellből hazahozatta, és 1991. május 4-én újratemette az esztergomi bazilika altemplomában, majd 1994-ben elindította boldoggá avatását.

Az új időknek megfelelően II. János Pál pápa magyarországi látogatása évében, 1991-ben ökumenikus szellemben nemzetközi konferenciák vették kezdetüket, amelyek azóta is tartanak. Ezeket a levéltár szervezte Esztergom várossal, majd Komárom-Esztergom megyével karöltve, és ennek eredményeként publikációk láttak napvilágot. Mindezeket Paskai László bíboros pártfogolta védnökként és előadóként is. Nem véletlen, hogy az 1991-es konferencia és a hozzá kapcsolódó kiállítás kötetei ajándékként kerültek a Szentatyához. Emellett megindulhatott a Strigonium Antiquum periodika is. Létrehozta az esztergom-budapesti zsinat szellemében az Egyháztörténeti Bizottságot, amely évente rendez konferenciát Budapesten a főegyházmegye történetével foglalkozó kutatók részvételével. Ennek eredményeként rendezhette meg a millennium alkalmából készülő vatikáni kiállításhoz kapcsolódva a konferenciát, amelynek előadásaiból összeállt a Miscellanea Ecclesiae Strigoniensis periodika első kötete. Amikor az Állami Egyházügyi Hivatal 1989-ben megszűnt, és kihirdették az úgynevezett harmadik magyar köztársaságot, akkor nagyobb mozgásteret biztosítottak az egyháznak.

A Szentszékkel folytatott megbeszélések értelmében 1990-ben megújult a vatikáni diplomáciai kapcsolat, és Angelo Acerbi nuncius hazánkba érkezett. II. János Pál pápa lelkipásztori céllal 1991-ben hazánkba látogatott. A Szentatya 1993-ban a Hungarorum gens kezdetű rendeletében a magyar egyházmegyéket átszervezte, így az eddigi esztergomiból Esztergom-Budapesti Főegyházmegye lett. Még ebben az évben az érsekség átköltözött Budapestre.

Paskai László 1994. július 3–9. között, Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat után elsőként megszervezte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Zsinatot. Több templomot szentelt föl: 1987-ben a győri Szentlélek-templomot és a budapest-pünkösdfürdői Boldog Özséb-templomot, 1994-ben Budapest-Kőbányán a Szent György-templomot és Budapest-Kelenföldön a Szent Gellért-templomot, 1995-ben Újpest-Káposztásmegyeren a Szentháromság-templomot, 1996-ban Budapest-Lágymányoson a Magyar Szentek templomát, valamint a Budapest-Zoborhegy téri Regnum Marianum-templomot, 2000-ben Budapest-Pestszentlőrincen a Szent Margit-templomot, valamint Budapest-Rákoskeresztúr-Madárdombon a Szent Pál-templomot, 2001-ben Budapest-Soroksár-Újtelepen a Fatimai Szűzanya-templomot.

Több egyházmegyei és országos egyházi ünnepség szorgalmazója volt. Nagyszabású ünnepségsorozatot rendeztek a határokon átívelően Szent Adalbert tiszteletére, a millenniumot a Szent Korona Esztergomba vitelével ünnepelték meg. A Vatikán és egyes országok szorosabb kapcsolatát kifejező vatikáni kiállítások sorában a magyar egyház az elsők közt vehetett részt 2001-ben. 2002. december 7-én II. János Pál pápa elfogadta a 75. évét betöltött bíboros lemondását, Paskai László ekkor a főegyházmegye apostoli adminisztrátora lett, e szolgálatot 2003. január 11-ig látta el. 2003. március 23-án Batthyány-Strattmann László boldoggá avatási szentmiséjén II. János Pál pápa mellett koncelebrált.

Nyugdíjba vonulása óta Esztergomban, a Simor János Nyugdíjas Papi Otthonban lakott, és ahol tudott, segített a lelkipásztorkodó papságnak és utódának, Erdő Péter bíborosnak. 2008. október 23-án Esztergom díszpolgárává választották.

Fotó: Mudrák Attila; MTI

Agonás Szonja/Magyar Kurír

kép