– „Minden forrásom belőled fakad” – hangzik a NEK mottója. Hogyan mutatkozik ez meg a mi életünkben? A közelmúltban olvastam a Szépséges Eucharisztia című könyvet, amelyben egyházatyák vallanak az Oltáriszentségről. Órigenész mondja: az őszinteség alapvető a szentségre törekvésben. Akik részesülnek az Eucharisztiából, azoknak tiszta szívvel és Krisztus teste, az Egyház építésére irányuló őszinte vággyal kell ezt tenniük. „Az áldozás a közösségben élés valódi vágyát feltételezi a testvérekkel az Úrban. Aki nem akar békességben élni a hívek közösségével, az ne közelítsen Isten oltárához.”

– Csak a személyes tapasztalatomat tudom megosztani. „Minden forrásom belőled fakad”:

az Eucharisztia a jóság, a szeretet, a béketűrés forrása. A szentáldozásban Jézust fogadjuk a szívünkbe, és Ő elhozza a békéjét, örömét.

Ha éppen feldúlt lelkiállapotban vagyok, és leülök egy óra csendes szentségimádásra, teljesen megbékélt lélekkel jövök ki, hiszen Jézus maga mondta: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és én felüdítelek titeket.” Jézus minden élet forrása, az örömé, a szereteté, a közösségünknek is Ő a forrása, nélküle semmit sem tudunk tenni. Innentől kezdve valóban minden tettünknek, gondolatunknak ő kell hogy a forrása legyen. Amit nélküle teszünk, nem biztos, hogy jó, sőt… Ha Ő vezet, akkor biztos, hogy nem járunk téves úton. A kongresszusnak ezért van minden napra tematikája.

Öröm, béke, szeretet, hűség, mind az Eucharisztiából fakad. Ha az Eucharisztiához hűek vagyunk, ezek gyümölcsként megteremhetnek bennünk.

– Hogyan viszonyul egymáshoz az akarat és isteni kegyelem? Ahhoz, hogy kövessük a mindennapokban a Lélek hangját, az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust, szükség van mindkettőre?

– A kegyelemmel együtt kell működni. Régi példa:

ha a templom egere megrágja az Eucharisztiát, attól nem lesz szent. Ha valaki csak egy ostyát vesz magához, annak nem lesz túl sok kegyelmi hatása. De ha készülök rá, hogy ez egy személyes találkozás Jézussal, akkor sokkal jobban átélem.

Profán hasonlattal élve, egy hullámlovas, ha hasal a deszkán, de nincs lendületben, akkor a hullám felemeli és otthagyja, ahol volt. Ha viszont készül rá, lendületben éri a hullám, akkor messze tud siklani rajta. Az Istennel való találkozásra is fel kell készülni, hogy a találkozás létrejöjjön, és ne csak valami felszínes dolog legyen. A Jóisten kegyelmének nincsen határa, Ő mindenkire úgy hat, ahogyan akar, de a mi együttműködésünk gyümölcsözővé teszi. Ez a kulcsa az egésznek: van szakramentalitás, kiszolgáltatjuk a szentségeket sokaknak, de a gyümölcsözősége nagyon sok esetben a felkészítésen és azon a személyen múlik, aki befogadja.

– Díszbe kell öltöztetnem a szívemet, ünnepnek tekintenem, ha megyek szentségimádásra?

– Érdekes kettősség, hogy készülök is, másrészt pedig úgy mehetek Jézus elé, ahogy vagyok. A szentségimádásban azon kívül, hogy kifejezem az iránta való hódolatot és imádást, kérhetem, hogy adja meg mindazt, amire szükségem van. Töltsön be szeretetével, ha az enyém már elfogyott. Ez a szentáldozásra is igaz, és a szentségimádásra is. Szoktam kérni:

Jézus alakítsd szívemet, a Te Szent Szíved szerint, és töltsd be a te szereteteddel.

– Ferenc pápa többször beszélt arról, hogy nekünk, keresztényeknek nemcsak be kell engednünk Krisztust, hanem ki kell vinnünk a világba az Ő határtalan szeretetét.

– Ferenc pápa szinte naponta elmondja, hogy nyitnunk kell a perifériák felé, ki kell lépnünk a templom falai közül. Ez a mostani járványhelyzet talán ebben is segített, hogy bár a templomok zárva voltak, de az online tér megnyílt. Sok atya mondja, hogy az online közvetített szentmiséket sokkal többen nézték meg, mint amennyien jelen szoktak lenni fizikailag a templomokban. Persze a kettőt nem lehet egy lapon említeni. A mostani helyzetnek köszönhetően új módon léptünk ki a falakon kívülre, de ez nem helyettesíti a templomban megélt élő közösséget.

– Beszélgetésünk elején említette, hogy úrnapja ünneppé nyilvánítása egy eucharisztikus csodához kapcsolódik. Az egyik legfontosabb katolikus ünnepről van szó, mégis, kevésbé él benne a köztudatban.

– Úrnapja eredete két szálra vezethető vissza. Az egyiket Belgiumhoz köthetjük, a másikat Olaszországhoz. 1209-ben Lüttichi Szent Juliannának volt egy látomása: látta a Holdat, de az nem volt teljes. Jézus azt kérte tőle, hogy az egyházi ünnepkörben legyen az Ő testének és vérének külön ünnepe. Ez először Belgiumban terjedt el, majd később, a bolsenai eucharisztikus csoda hatására döntött úgy IV. Orbán pápa, hogy az egész Egyház ünnepe legyen. A bolsenai eucharisztikus csoda leírása megtalálható a miracolieucaristici.org oldalon, ahol további 170 eucharisztikus csodáról is olvashatunk (hatvanról magyar nyelven is). A pápa a csoda után megbízta a domonkos rendi Aquinói Szent Tamást, korának legnagyobb teológusát, hogy alkossa meg az ünnep zsolozsmájának és miséjének szövegeit. Ekkor született a Tantum ergo sacramentum szentségi énekünk. Az úrnapjának nagyon szép, látványos elemei vannak, például a körmenet. Több településen virágszőnyegeket készítenek az Úr Jézusnak. Máshol virágszirmokat szórnak Jézus elé. Nagyon szép kifejezése ez a szeretetnek, tiszteletnek, hogy Jézusért mindent odaadunk. Kimegyünk az utcára, és tanúságot teszünk arról, hogy „Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett”. Ezért lenne fontos, hogy megértsük, mekkora kincsünk és mennyire mélyen életünk forrása az Eucharisztia.

Részlet Fábry Kornél atyával készült interjúból

kép

Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára a koronavírus-fertőzés terjedésének, a szentmisék kényszerű felfüggesztésének idején elmondja, hogyan meríthetünk erőt a lelki áldozás régi keresztény szokásából.

Szeminaristaként a gyóntatómtól hallottam először a lelki áldozás szokásáról, aki az Opus Dei Prelatúra papja, melynek tagjai rendszeresen élnek a lelki áldozás kegyelmeivel szentséglátogatás keretein belül vagy azon kívül is. Most, a járvány miatt kialakult nehéz helyzetben jó szívvel ajánlom az alábbi fohászt és gyakorlatot mindazoknak, akiknek a szíve szomjazza az Úr eucharisztikus jelenlétét.

A lelki áldozás nem más, mint egy fohász, amelyet józan önmérséklettel akár naponta többször is elmondhatnak azok, akik szeretnének a Szentségi Jézussal találkozni. A fohász célja, hogy általa Istentől ugyanazokat a lelki kegyelmeket nyerjük el, amelyeket a szentáldozáskor ad nekünk. Ennek a lelki cselekménynek a végzéséhez nem szükséges a kegyelem állapota, sőt akkor is hívhatjuk így Jézust a szívünkbe, ha azon a napon történetesen akár szentmisén vagy azon kívül már áldoztunk is. A lelki áldozás nem helyettesíti az Oltáriszentséget – ez vitathatatlan. Azonban az Úr kegyelme végtelen, és az Ő hatalmának semmi nem szabhat gátat. Ha Ő a szentáldozás kegyelmeit meg akarja adni annak, aki azokat hittel kéri, akkor az is a hatalmában áll. Ezt bízzuk az Ő irgalmára.

A szokás eredete az érett középkorra megy vissza. Petrus Lombardus (12. század) a Szentenciás könyvének IV. részében találunk egy szakaszt (distinctio IX.), amely az Oltáriszentség vételének kétféle módjáról beszél, méghozzá Szent Ágoston alapján (Sermones 71, c.11.n.17). Lombardus szerint az Eucharisztia vételének két módja van: a szentségi mód (sacramentaliter), ahogy igazak és gonoszok egyaránt veszik, illetve a lelki mód (spiritualiter), ahogy csak a jók veszik magukhoz. A következő évszázadban Aquinói Szent Tamás beszélt az Eucharisztia lelki vételéről (habere sacramentum in voto), melynek kapcsán másodlagos értelemben szólt a lelki áldozásról mint a Krisztussal való lelki egyesülés vágyáról (vö. Summa Theologiae III, q.73.a.3). A középkori megkülönböztetés nyilván nem arra vonatkozik, hogy elegendő volna Jézust pusztán a lelki találkozás formájában magunkhoz venni. Ugyanakkor rámutat arra, hogy az Eucharisztia fizikai vétele még nem jelenti azt, hogy a szentséget lelkileg is magunkhoz vettük, hiszen – ahogy a Trentói Zsinat Katekizmusa (vö. pars II, cap. 4, 50–51) fogalmazott – az komoly lelki előkészületeket és alázatot igényel.

Krisztus Testét és Vérét alapvetően a szentáldozásban vesszük magunkhoz, ott találkozunk vele. Kivételes esetben, az ő kegyelmének szabad ajándékozásában bizakodva mégis imádkozhatunk a lelki áldozás kegyelméért. Főleg akkor, ha valamilyen rendkívüli okból nélkülöznünk kell a Szentség tényleges vételét. Szent II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájában 2003-ban így fogalmazott: „nagyon jó állandóan éleszteni a lélekben az Eucharisztia iránti vágyat. Ebből született a »lelki áldozás« gyakorlata, mely századok óta közismert az Egyházban, és a lelkiélet szent mesterei ajánlják. Jézusról nevezett Szent Teréz írta: »Amikor nem áldoztok és nem vesztek részt szentmisén, megáldozhattok lelkileg, ami nagyon hasznos… Így nagyon megerősödik bennetek a mi Urunk szeretete«” (34. pont). XVI. Benedek pápa pedig a Sacramentum caritatis kezdetű szinódus utáni apostoli buzdításában emlékeztetett a régi keresztény szokásra, mely szerint, ha valaki nem járulhat szentáldozáshoz, akkor „jó ápolnia a Krisztussal való teljes egyesülés vágyát, például a lelki áldozás gyakorlatával” (55. pont).

Ahhoz, hogy rendes körülmények között hatékonyan tudjon bennünk működni az a Krisztus, akit a kenyér színe alatt magunkhoz vettünk (sacramentaliter), ajánlott ébren tartani a lelkünket, és a lelki áldozás gyakorlata által készíteni a szívünket az ő hatékony befogadására.

Most, hogy rendkívüli körülmények között, a komoly járványveszély miatt arra kényszerülünk, hogy a szentmiséktől és a szentáldozástól távol maradjunk egy időre, erőt meríthetünk a lelki áldozás régi keresztény szokásából. Tudatában annak, hogy a lelki áldozás nem helyettesíti a szentáldozást, jó szívvel ajánlom a lelki áldozás hagyományos imáját a nyitott templomokban való szentséglátogatás keretében vagy anélkül.

 

lelki áldozás imája

Magyar Kurír

részletes cikk a lelki áldozásról

kép

A lelki áldozás imája, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ajánl: Jézusom! Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Mindennél jobban szeretlek, és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak.  Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj, legalább lelki módon, a szívembe! Magamhoz ölellek, mintha már ott lennél, és teljesen egyesítem magamat Veled. Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled! Ámen. vagy....