Avilai Nagy Szent Teréz születésének 500. évfordulója alkalmából hirdet jubileumi évet a szent szülőhazája.

 

2014. október 15-én, Avilai Nagy Szent Teréz liturgikus emléknapján kezdődik Spanyolországban az Ano Teresiano, a kármelita szent születésének 500. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi év. A misztikus és egyháztanító Avilai Szent Teréz 1515. március 28-án született. 1622-ben avatták szentté. Szülőhazája, Spanyolország védőszentje.

Spanyolország nagyszabású ünnepi évvel készül.

Lázár Vilmos levele feleségének

Október 5-én, 1849.
Mindenem e földön, kedves szentem, Máriám! A lelkiatya, akinek kezeiben letettem vallomásomat - és kinek kitártam tiszta öntudattal bíró keblemet, át fogja neked adni kis gyűrűmet, szivartárcámat és evőeszközömet melyet itt, fogságom alatt használtam.

Hálaadó szentmisére hívta és várta a híveket a pestszentlőrinci Szent Erzsébet Plébánia képviselőtestülete, 2013. június 16-án, délután 4 órára, Zsombor Kálmán atya, tiszteletbeli kanonok és címzetes prépost pappá szentelésének hatvanadik évfordulóján.

Kálmán atya  több alkalommal is őszinte szeretettel invitálta a rákoscsabai híveket.

Kálmán atya 1930-ban született, 1953. június 7-én szentelték pappá Vácott, szolgált többek között Dabas-Sáriban, Soroksáron, Rákosszentmihályon, Rákospalotán és Piliscséven, éveken át tanított hittant Kókán és Csányteleken. Tiszteletbeli kanonok (1974-1980), 1979 óta sziráki címzetes prépost. Lelkipásztori szolgálatát és hitoktatói tevékenységét a szocializmus viszontagságos éveiben, egyházellenes légkörében kezdte és folytatta első állomáshelyein. Hívek százai foglalják imáikba hálatelt szívvel Kálmán atyát, hogy elvezette őket a hit mélységeibe, hogy közelebb vezette őket az Úr Jézushoz, hogy segítségükre volt, hogy megszabaduljanak gyarlóságaiktól, s ha megkérték őt, imádkozott értük.kálmána

A lelkipásztori szolgálat a nyugdíjazáskor nem ér véget – olvastam egy szintén gyémántmisés pap, Farkas András atya nyilatkozatában. És ezért mi, rákoscsabaiak bizony hálásak vagyunk. Hiszen Kálmán atya nyugdíjas lelkipásztorként került plébániánkra, idestova tizenhét esztendeje, hogy templomunkban bemutassa a szentmise áldozatot vasárnaponként, a 10 órás nagymisén. Az eltelt évek alatt a rákoscsabai hívek őszinte szeretettel és tisztelettel zárták szívükbe Kálmán atyát, várják szentbeszédeit hétről-hétre, többen Budapest más kerületeiből járnak templomunkba, hogy részt vegyenek a vasárnapi nagymisén. Adventi és nagyböjti szentbeszéd-sorozatai felérnek számunkra egy lelkigyakorlattal: lélekben megtisztulva és gondolatainkat rendbe szedve készülhetünk évről-évre a legnagyobb egyházi ünnepekre – Kálmán atya lelki vezetésével.  Szép egybeesés, hogy éppen a Szentatya által meghirdetett hitévében ünnepli pappá szentelésének hatvanadik évfordulóját. Türelemmel és szerető megértéssel fogadja, és a hívekhez lehajló szeretettel hallgatja meg mindazokat, akik tanácsát vagy imáját kérik,  szeretettel fogadja és irányítja a ministránsokat.

A rákoscsabai Nepomuki Szent János Főplébánia hívei szeretettel köszöntik a jubiláló Zsombor Kálmán atyát, kérve a jó Istent, hogy adjon neki erőt és egészséget további lelkipásztori szolgálatához.

100_2710

Hajnal Piroska

/Fotó: Réthelyi Levente/

 

Gyémánt mise videója

 Énekel Rotunda Énekegyüttes

 

 

Kilencven éves a magyar alapítású Szociális Testvérek Társasága női szerzetesközösség. A társaság tagjai szerzetesi elköteleződésük által a bencés lelkiség szellemében kívánnak választ találni korunk szociális és spirituális kihívásaira. Szerte a világban mintegy 200 szerzetesnő tartozik a közösséghez.  

„Az Úr Lelke nyugszik rajtam…”

Fiatalkoromban hosszasan kerestem szerzeteshivatásom útját: az Úr Lelke nyugodott rajtam – vagy inkább nyugtalanított sok éven át a sokáig meddő keresésben, mivel akkoriban ebből az országból egyszerűen hiányoztak a szerzetesek. Egy-egy szép arcú idős sekrestyés néniről vagy ápolónőről titokban meg lehetett tudni, hogy „ő ám apáca volt!” – de semmi több.

Magyarországon 1950-ben államilag feloszlatták a szerzetesrendeket, tagjaikat kitelepítették, börtönbe vitték, bármiféle további működésüket törvényileg ún. „államellenes összeesküvésnek” titulálták. A legálisan működő két férfi és egy női rend az iskolafenntartás miatt maradhatott meg, természetesen szintén súlyos ellenőrzések és korlátozások alatt. A múltról sem volt nagyon szabad beszélni. A szerzetesek nincsenek, és kész. Letűntek a történelemmel. Ez volt az időtlen axióma.

1987-ben, huszonnégy évesen léphettem be a Szociális Testvérek Társaságába. Konkrétan egy plébániai hittanterem ajtaja volt ez, ahol hetente találkozott egy közösség, „hittancsoport” fedőnévvel. Beléptem, és sok fiatal, kedves női arc nézett vissza. Szerzetesek Fogadalomtételvoltak, Magyarországon. Nem is kevesen. Nem sokat tudtam róluk, de azt már igen: ez egy hely, ahol egészen Istené lehetek úgy, ahogyan azt annyi éve kerestem.

Aztán lépésenként sok minden kiderült. Az, hogy annál, amit látok, láthatok, sokkal többen vannak. Fiatalok is, idősek is.

Az, hogy 1950-ben ez is egy virágzó közösség volt, amit „feloszlattak” – s azt, hogy azért van ma egy hely, ahová beléphetek, mert az akkoriak nem vették tudomásul ezt a feloszlatást, csupán formát váltottak. A legnagyobb titokban, kihallgatások, letartóztatások között is, de vitték tovább a Társaság küldetését és életét.

Az, hogy minden társadalmi tiltás ellenére tovább is adták az isteni életet: befogadták a hivatáskereső fiatalokat, és fogadalomhoz engedték őket. Ezért jöhettem közéjük én is.

Az, hogy jelek nélkül élnek a világban, mégis fogadalmas szerzetesek, akik az ősi modell szerint „jegyességként” élik meg Istenhez kapcsolt életüket.

Az, hogy szolgálataikról – felszínesen – ugyan lehet olyan érzésem, hogy „hát mindenki dolgozik a saját munkahelyén, nem? Biztosan utána szerzeteskednek…!” De elég hamar megérezhettem, hogy sokfajta tevékenységüknek igenis van mentalitása, karaktere.

Az, hogy nem elfordulnak a világtól, hanem teljes erővel szolgálják azt. Érzékenyek a legmodernebb törekvésekre, élnek a technika vívmányaival, foglalkoznak közélettel, törődnek a peremreszorultakkal, tanítanak, gyógyítanak, sérülteket szolgálnak, magas szintű intézményeket vezetnek, vagy a legszegényebbekkel dolgoznak, aktívan új egyházi és társadalmi kezdeményezések élére állnak.

Az, hogy Isten „betilthatatlan”: „Nem baj, ha a keretek leomlanak, a Lélek teremt majd magának új kereteket” – mondta már a negyvenes években az alapító, Slachta Margit.

„Az Úr Lelke nyugszik rajtam , Ő kent föl engem…”

„…olyan nők társulatáról van szó, akik nem tudnak és nem akarnak a világtól annyira elvonulni, mint amennyire a szerzetesek szoktak, hanem a világban akarnak a világ javára szerzetesek mód jára élni, követve az Üdvözítő példáját… aki körüljárt, jót cselekedve.”

Ezt olvassuk az 1928-ban kiadott első Társaságismertetőben, Slachta Margit tollából. A mű címe is nagyon beszédes: A puszták rejtekéből az élet centrumába. A szociális testvérek kezdetektől fogva a mindennapi ember „testvérévé” akartak lenni: odamenni, ahol ők vannak, értük dolgozni, együtt dolgozni az Egyházban és a világban. A szociális testvér az kifelé megy, misszióba megy – saját társadalmához, korának emberéhez. Sokféle karitászmunkától kezdve a szociális kérdések oldozgatásán, mozgalmak szervezésén át a közéletig, sőt az államéletig ívelt a szociális testvérek szolgálati terepe. Slachta Margit egyenesen az első közép-európai női parlamenti képviselő volt, aki végre „…bevitte a női géniuszt az államháztartásba…” amint mondták róla. Ő pedig úgy vélekedett: „Egy margit testvrszociális testvér elmegy oda is, ahol a látható Egyház véget ér…” Mindennek érdekében a szokásos apácaruhánál sokkal egyszerűbb egyenruhát hordtak, de nem restelltek civilben is megjelenni, ha a szolgálat számára az volt hasznosabb. Munkásnők vagy tanyai családok, államférfiak és cselédlányok, úriasszonyok és egyetemisták között egyaránt otthon voltak a szociális testvérek. És szolgálták az Életet, a gyógyító és megelőző szeretetet, az isteni és emberi jogokat – a Lélektől felkenetve a lélekmentést. Ennek az 1944-es vészkorszakban különös területe lett: az üldözött életek mentése – Társaságunk kb. ezer életet tudott megmenteni. Közülünk pedig csak egy halt bele, az, aki maga ajánlotta fel áldozatul az életét – Boldog Salkaházi Sára. Nevét viseli a rakpart, ahol a nyilasok a zsidókkal együtt a Dunába lőtték.

„Sokan aggodalommal nézik ezt a törekvést… […] De az, aki kegyelmet tudott adni embereknek, hogy egy életet remeteségben éljenek le, nem adhat-e kegyelmet másoknak is arra, hogy az élet forgatagának centrumában helytálljanak, és el ne sodortassanak…?” – bizakodott Margit testvér.

„Az Úr Lelke van rajtam , Ő kent föl engem , hogy folytassam isteni Jegyesem , Krisztus küldetését.”

Ez a Társaság jubileumi, 2013-as éves mottója, amelynek segítségével most hálát adunk Isten ajándékaiért. Hálát mindenekfelett a Szentléleknek való odaszenteltségért. Egyedi ajándéknak tartom, hogy mi éppen Pünkösdkor, az apostolok felkenésének és küldésének ünnepén tesszük szerzetesi fogadalmainkat, és feladatunk is Őt hívni a lélek nélküli világba…

Hálát az ezerötszáz éves nyugati szerzetesség atyjának, Szent Benedeknek lelkiségéért. Benedictus (aminek jelentése: „áldott”) épített az ókori Róma romjain egy olyan kis alternatív társadalmat – a monostort –, ami később Európa szellemi bölcsője lett. Kereszténység, imádság, békesség, közösség, tisztelet, stabilitás, földművelés, városépítés, kultúra – vagyis az élet civilizációja jellemzi a benedeki lelkiséget, ami ma is aktuális ebben az újbarbár harcoktól sem mentes korban.

Hála a múltért, a hűségért – a Gyökérért, amin én is egy ág lehetek. S hála a szaporodó ágakért, a rendszerváltás utáni eleven folytatásért, a máért. Házainkért, közösségi életünkért, fiataljainkért és időseinkért, a szolgálatok sokféleségéért, a Lélek ajándékaiért. Hála hogy aktívan ott lehetünk az Egyház és a világ jelenében. Hála a Jövőért, amit Isten készít mindnyájunknak.

Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai hercegnő leánya 985-ben született Passauban. Regensburgi Szent Wolfgang nevelte őt és testvéreit. A mélyen vallásos, imádságos lelkületű, szelíd hercegkisasszony kolostorba akart vonulni, ám szülei kívánságára I. (Szent) István király felesége lett. (Az eljegyzést ábrázoló regensburgi falfestmény tanúsága szerint Gizella majdnem egy fejjel magasabb volt Istvánnál.) A politikai indokból megköttetett eljegyzést Gizella nagynénje, Gerberga apácafőnöknő hevesen ellenezte, sérelmezvén, hogy unokahúgát egy „barbár” ország „barbár” királyának szolgáltatják ki. A fiatal István azonban műveltségével, jó modorával, kedvességével eloszlatta a bajor apácafőnöknő aggályait.

 Gizella új hazájában sokat tett a keresztény Nyugat megerősítéséért. Városa Veszprém lett (ettől kezdve a veszprémi püspök a mindenkori királyné gyóntatója), felépíttette a székesegyházat, zárdát alapított.

 Gyermekei közül Ágota és Imre érte meg a felnőttkort. (Ágota a trónviszályok elől Magyarországra menekült skóciai Edwin herceg felesége lett, az ő unokája Skóciai Szent Margit). Fia, (Szent) Imre halála (1031) Gizella mindinkább visszavonult, férje halála (1038) után sok méltánytalanságot kellett elviselnie a trónkövetelőktől és saját környezetétől is. Özvegysége alatt is bőkezűen gyakorolta a jótékonyságot, ezért gondnokság alá helyezték, bevételeit csökkentették, Veszprémben házi őrizetben tartották, majd – akárcsak később Szent Erzsébettől – tőle is a beszámíthatatlanság ürügyén elvették javait. 1042-ben visszatért Bajorországba és a passaui Niederburg bencés kolostorban lett apáca. 1045-ben apátnővé választották. Feltételezhetően 1065-ben hunyt el, a kolostor kápolnájában temették el. Emlékét halála pillanatától szentnek kijáró tisztelet övezi. 1975-ben avatták boldoggá.

Szent István törtvényei szerint a templomok liturgiai könyveit és kelyheit a püspököknek kell beszerezniük, de a miseruhákat és egyéb felszerelési tárgyakat a királyi udvarnak kellett biztosítania. Ezt a király Gizella királynéra bízta, aki magyar és bajor udvarhölgyeivel és a veszprémi zárda apácáival együtt maga is részt vett a munkában. Gizella nagyon szépen hímzett és a hagyomány szerint az ő keze munkáját dicséri a koronázási palást, valamint két Szent Márton és Szent György képével díszített zászló a Koppány elleni hadjárathoz.

Szent István király nagy legendája így ír róla:

Királyságának sorsául pedig, de kivált sarjadékának szaporításáért a római császári méltóságot viselő, szelíd erkölcsei miatt jámbornak nevezett Henrik húgát, név szerint Gizellát vette házastársul, kit miután olajkenettel felkentek, a korona viselésében társának ismert el. Hogy ez Isten tiszteletének csinosításában miképp viselkedett, az Istennek szolgálók gyülekezeti iránt, mely buzgónak s jótevőnek mutatkozott, arról a mai napig tanúskodnak számos egyházi keresztjei, edényei és csodálatos mesterséggel készített vagy szőtt oltári ékességei. Mindenekelőtt pedig a veszprémi püspökség egyháza, melyet alapkövétől kezdve minden Isten szolgálatához szükséges arany- vagy ezüstneművel és sokféle ruhával felékesített.

Hajnal Piroska (Árpád-kori legendák és intelmek, Szentek élete, Magyar Katolikus Lexikon)

Szent István és Gizella

Niederburg

Boldog Gizella

koronázási palást

(Címkép: www.vmmuzeum.hu)

Add nekem a lelkeket, és minden mást tarts meg magadnak!

A XIX. századi katolikus népnevelés legnagyobb alakja, Giovanni Bosco néven látta meg a napvilágot a Szárd Királyságban fekvő Becchi tanyán, 1815. augusztus 16-án. Édesapja korán meghalt, így az édesanya, Margit egyedül, nehéz körülmények között nevelte fel három fiát, Antalt, Józsefet, és a legkisebbet, Jánost. A kivételes képességű, rendkívül okos kisfiút bátyja a földön dolgoztatta, nem járhatott iskolába. Már gyermekkorától pap szeretett volna lenni. Kilenc éves volt, amikor álmában megjelent egy asszony, aki ragyogott, mint a nap és arra buzdította, hogy nevelje a gyermekeket. Egy másik legenda szerint a nevelői hivatást is egy álma jelölte ki számára – veszekedő, verekedő, káromkodó utcagyerekeket látott ugyanis álmában, s hogy szétválassza őket, ha kell, ököllel, közéjük vetette magát. Ekkor egy belső hang így szólt hozzá: „Nem veréssel, hanem szelídséggel és szeretettel kell megnyerned barátságukat. Fogj hát hozzá azonnal, és beszélj nekik a bűn utálatosságáról és az erény értékességéről.”

1830-ban kezdett rendszeres iskolai tanulásba, édesanyja buzdítására és fivérei ellenkezése ellenére. Ő maga kereste meg a tandíjat, házimunkákért szállást kapott és több mesterséget is kitanult. 1841-ben szentelték pappá, ezután még két évig tanult Torinóban, közben betegek és szegények lelki gondozását látta el.

1841. december 8-án befogadott házába egy csavargó fiút, egy munkanélküli kőműves inast, majd hamarosan megalapította Valdoccóban oratóriumnak nevezett intézményét, melynek tavasszal már 30 növendéke volt. Az eredetileg elhagyott gyermekek számára szervezett intézetből rövid idő elteltével ipar- és tanonciskola lett, háromszázhatvan növendékkel. Hamarosan több segítőtársa is akadt, az első saját édesanyja volt, akit a gyermekek csak Margit mamának hívtak. Nevelői tevékenységét, szokatlan módszereit sokan helytelenítették, ellenségei rendszeresen följelentették, bolondokházába akarták záratni, rálőttek… Don Bosco azonban nem hátrált meg.

Nevelési módszerét a megelőző módszer, amelyről Don Bosco így beszélt: „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!”  . A megelőző módszer első gyümölcse Savio Szent Domonkos.

1848-ban a torinói érsek az oratóriumot az elhagyott gyermekek plébániájává tette, a nappali foglalkozások mellett éjjeli menedékhelyként is működött. 1852-ben felépítették templomukat, az 1854-es kolerajárvány idején Don Bosco és neveltjei hősies helytállásról tettek tanúságot.

1859-ben megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot – a szaléziek elsődleges feladatául az árva, elhagyott és szegény fiúk nevelését jelölte ki, Néri Szent Fülöp szellemiségét követve. 1872-ben alapította meg a rend női ágát, mely a Segítő Szűzanya leányai elnevezést kapta.

Don Bosco 1888. január 31-én adta vissza lelkét Teremtőjének. XI. Pius pápa 1920-ban boldoggá, 1930-ban szentté avatta.

2015-ben Don Bosco születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A szent életében rendszeresen látogatta a rendházakat és ez adta az ötletet a jelenlegi rendfőnök atyának, Pascual Chavez Villanuevának, hogy a jubileumi évhez közeledve Don Bosco csontereklyéje jelenlétével keresi fel világszerte a szalézi rendházakat. Az ereklye 2013. május 17-én Rédicsnél lépi át Magyarország határát, több egyházmegyei központba is „elzarándokol”, így a Szent István Bazilikába is.

Hajnal Piroska (Magyar Katolikus Lexikon, Don Bosco Kalendárium 2005, Körössy László: “Don Bosco köztünk él”, in: Új Ember Kalendárium 2013, 24-27.

kép1

portré

fiúk

ereklye

Savio

A homlokzatán olvasható felirat szerint “A Város és a Földkerekség minden templomának anyja és feje”. A pápák székesegyháza, ahol az új pápa néhány nappal megválasztása után látogatást tesz, és elfoglalja tanítói székét, katedráját. Egyházunk e napot ünnepnek tekinti, amikor a szentmisén dicsőséget is mondunk.

 

A bazilikát még ókorban, Nagy Konstantin császár (Kr. u. 306-337) uralkodásának idején kezdték építeni a Lateranus család család palotájának helyén, és I. Szilveszter pápa szentelte fel 324. november 9-én a Legszentebb Üdvözítő titulussal. Ez volt az ókori Róma és a kereszténység első nyilvános temploma. Az 5 hajós, 56 márványoszlopos, félkörű apszisában mozaikképpel ékesített templomot a rómaiak “basilica aurea” néven emlegették. A népvándorlás, majd az itáliai háborúskodások során erősen megrongálódott, zsoldoskatonák fosztották ki, 1349-ben földrengés okozott az épületben óriási károkat. A Konstantin által építtetett bazilikából csak az alapforma, a fal egyes részei, márványoszlop töredékek maradtak meg.

A barokk stílusban újjáépített bazilikát 1726-ban XIII. Benedek pápa szentelte fel újra a Megváltó és Keresztelő Szent János tiszteletére. A szent kapu fölött 4 márvány dombormű Keresztelő Szent János életéből vett eseményeket örökít meg. A falakon – többek között – domborműves Biblia pauperum látható (XVII-XVIII. sz.), bal oldalon az ószövetségi előképek, szemben velük az újszövetségi beteljesülésük képei. A főhajó végében álló márvány főoltárt, amelynél a II. Vatikáni Zsinatig csak a pápa misézhetett, IX. Pius pápa (1846-78) építtette, belsejében helyezték el azt a faoltárt, amelyen a a hagyomány szerint I. Szent Szilveszter pápa misézett. Itt őrzik Szent Péter és Szent Pál koponya ereklyéjét. Az eredeti gyöngyökkel és drágakövekkel ékesített ereklyetartó a francia forradalomnak esett áldozatul. Az ereklyék fennmaradtak, 1804-ben egy ezüstözött ereklyetartóban helyezték el őket.

A XVI/XVII. század fordulóján épült kereszthajó szentségi kápolnájának négy oszlopát Kleopátra királynő legyőzött hajóinak bronzából öntötték Jupiter Capitolinus temploma számára, Nagy Konstantin ajándékozta őket a bazilikának. Az oltár fölött az Utolsó Vacsora aranyozott bronz domborműve, amely mögött egy VII. századig visszavezethető hagyomány szerint az Utolsó Vacsora asztalának ereklyéit őrzik.

A mai ünnepen az az evangéliumi szakasz hangzik el (János 2,13-22), amelyben Jézus kiűzi a jeruzsálemi templomból a kereskedőket és pénzváltókat. A templom szentségét profanizáló, a templomban is a haszonszerzést kereső, a szent helyen nem megfelelőképpen viselkedő emberek kiűzésével Jézus megtisztítja a templomot, Atyjának házát. A kétkedő zsidóknak feltárja a legnagyobb csodát: a megváltás titkát. Ő, Jézus a templom, Isten lakóhelye az emberek között. Testének templomát lerombolják majd a kereszten, de ő felépíti azt. De fel kell figyelnünk ma Szent Pál apostol tanítására is: mindannyian Isten temploma vagyunk és Isten Lelke lakik bennünk.

Áhítattal és tisztelettel járuljunk tehát Isten oltárához, és lássuk meg halandó testünkben is Isten templomát!

Hajnal P.  (Forrás: Katolikus Lexikon, Adoremus 2012/11.)

 kép1

kép2

kép3

kép4