A mai napnak, a negyedik és egyben utolsó adventi vasárnapnak a liturgiáját a közelség témája jellemzi, Istennek az emberiséghez való közelségének témája. Az evangéliumi szakasz (vö. Mt 1,18–24) két személyre irányítja figyelmünket, két olyan személyre, akik mindenki másnál jobban bevonódtak ebbe a szeretetmisztériumba: Szűz Mária és férje, József. Szeretetmisztériumról, Istennek az emberiséghez való közelségének misztériumáról van szó.

Máriát annak a jövendölésnek a fényében mutatja be, amely így szól: „Íme, a szűz fogan és fiút szül” (Mt 1,23). Máté evangélista felismeri, hogy ez Máriában ment végbe, aki a Szentlélek működése révén foganta Jézust (vö. Mt 1,18). Isten Fia „jön” az ő méhébe, hogy emberré váljon, ő pedig befogadja. Isten ekképpen – egyedülálló módon – jött közel az emberi lényhez azáltal, hogy testet vett magának egy asszonytól: Isten közel jött hozzánk, és testet vett egy asszonytól. Hozzánk is – másképpen – közeledik Isten az ő kegyelmével, hogy belépjen életünkbe, és felkínálja nekünk ajándékul az ő Fiát. És mi mit teszünk? Befogadjuk-e, engedjük-e, hogy közeledjen, vagy elutasítjuk, elzavarjuk? Ahogyan Mária szabadon felajánlotta önmagát a történelem Urának, és megengedte neki, hogy megváltoztassa az emberiség sorsát, úgy mi is, azáltal, hogy befogadjuk Jézust, és iparkodunk napról napra követni őt, együttműködhetünk az ő rólunk és a világról alkotott üdvözítő tervében. Mária tehát követendő példaként jelenik meg előttünk, de támaszként is, akire számíthatunk istenkeresésünkben, Istenhez való közeledésünkben, annak megengedésében, hogy ő közeledjen hozzánk, azon igyekezetünkben, hogy a szeretet civilizációját építésük.

A mai evangélium másik főszereplője Szent József. Az evangélista világosan bemutatja, hogy József magától nem tudna magyarázatot adni a szeme előtt zajló történésre, vagyis Mária áldott állapotára. És Isten épp akkor, a kétely – és a szorongás – pillanatában közel jön – őhozzá is – az egyik hírnökével, és József felvilágosítást kap az anyaság hogyanjáról: „a benne fogant gyermek a Szentlélektől van” (Mt 1,20). Így, szemközt ezzel a rendkívüli eseménnyel, mely biztosan sok kérdést vetett fel benne, teljesen rábízza magát a hozzá közeledő Istenre, és követve az ő kérését, nem tagadja meg jegyesét, hanem magához veszi, feleségül veszi Máriát. Mária befogadásával József tudatosan és szeretettel azt fogadja be, aki Máriában megfogant Isten csodálatos közreműködésével, akinek semmi sem lehetetlen. József, ez az alázatos és igaz férfi (vö. Mt 1,19), azt tanítja nekünk, hogy mindig bízzunk Istenben, aki közel jön hozzánk: amikor Isten közeledik hozzánk, bíznunk kell benne. József azt tanítja nekünk, hogy tudatos engedelmességgel hagyjuk, hogy ő vezessen minket.

Ez a két alak, Mária és József, akik elsőként fogadták be Jézust a hit által, bevezetnek minket a karácsony titkába. Mária segít, hogy rendelkezésre állással fogadjuk Isten Fiát a mi konkrét életünkbe, a mi testünkbe. József arra sarkall minket, hogy mindig Isten akaratát keressük, és azt teljes bizalommal kövessük. Ők mindketten hagyták, hogy Isten közeledjen hozzájuk.

„Íme, a szűz fogan és fiút szül, akit Emmánuelnek fognak nevezni, és ez azt jelenti: »Velünk lévő Isten«” (Mt 1,23). Ezt mondja az angyal: „Emmánuelnek fogják nevezni, ami azt jelenti: velünk lévő Isten,” vagyis hozzánk közeli Isten. És a közeledő Isten előtt – az Úr előtt – kinyitom-e az ajtót: amikor egy belső indíttatást érzek, amikor hallom, hogy ő valami többet kér tőlem másokért, amikor arra hív, hogy imádkozzam? Velünk lévő Isten, közeledő Isten! Ez a karácsonykor beteljesedő reményüzenet teljesítse be az Istenre való várakozást mindannyiunkban, az egész egyházban, és abban a sok-sok kicsinyben, akiket a világ megvet, Isten azonban szeret, és akikhez Isten közel jön.

Jövő vasárnap karácsony lesz. Ezen a héten – biztatlak titeket – szánjunk időt arra, hogy egy kicsit megálljunk, elcsendesedjünk, és magunk elé képzeljük Máriát és Szent Józsefet, amint Betlehembe tartanak. Képzeljük el, ahogyan mennek: nézzük a haladásukat, a fáradozásukat, de az örömüket, az izgatottságukat is, továbbá a szorongásukat, hogy találnak-e szállást, az aggódásukat… és így tovább. Ebben sokat segít a felállított betlehem. Próbáljunk belépni az igazi karácsonyba, Jézus születésének ünnepébe, amely közeledik hozzánk – „velünk lévő Isten”, közel lévő Isten –, hogy megkapjuk ennek az ünnepnek a kegyelmét, a közelség, a szeretet, az alázat és a gyengédség kegyelmét.

 

forrás

kép

November 27-én, advent első vasárnapján a Szentatya az anyagi dolgokon való felülemelkedés szükségességéről, a valóság mélyebb dimenziójának meglátásáról elmélkedett a déli Mária-imádság elmondása előtt.

Ma az egyházban új liturgikus év kezdődik, vagyis Isten népe hitben járt útjának egy új szakasza. És mint mindig, az adventtel kezdjük. A mai evangélium (vö. Mt 24,37–44) az adventi idő egyik legszuggesztívebb témájába vezet be minket, ez pedig az Úr látogatása az emberiségnél. Az első látogatásra – mindnyájan tudjuk – Isten Fiának megtestesülésével, Jézusnak a betlehemi barlangban való megszületésével került sor. A második látogatás a jelenben zajlik: az Úr szüntelenül látogat minket, nap mint nap, mellettünk halad vigaszt adó jelenlétével. Végül lesz majd egy harmadik, utolsó látogatás is, amelyet megvallunk, valahányszor elmondjuk a hitvallást: „Újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat.” Az Úr ma erről az utolsó, az idők végén bekövetkező látogatásáról beszél nekünk, elmondja, hová tart életünk.

Isten szava kiemeli a dolgok megszokott menete, a mindennapi rutin és az Úr váratlan eljövetele közötti ellentétet. Azt mondja Jézus: „A vízözön előtti napokban az emberek ettek és ittak, nősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, s a víz el nem sodorta mindannyiukat” (Mt 24,38–39). Ezt mondta Jézus. Mindig megrendítő azokra az órákra gondolni, amelyek egy nagy szerencsétlenséget megelőznek: mindenki nyugodt, a megszokott dolgokat csinálja, és nem tudja, hogy élete nemsokára teljesen felfordul.

Az evangélium nyilvánvalóan nem félelmet akar kelteni bennünk, hanem látásunkat egy további, szélesebb dimenzióra kívánja megnyitni, amely egyfelől viszonylagossá, másfelől értékessé, döntő fontosságúvá teszi a hétköznapi dolgokat. A „látogatásunkra jövő Isten”-nel való kapcsolat minden tettünknek, minden dolognak más fényt, más megvilágítást, szimbolikus értelmet ad.

Ebben a perspektívában a józanságra is meghívást kapunk, arra, hogy ne e világ dolgai, ne az anyagi valóságok uralják életünket, hanem inkább mi uralkodjunk felettük. Ha ellenben hagyjuk, hogy azok határozzanak meg minket és azok kerekedjenek fölénk, nem tudjuk észrevenni, hogy van valami sokkal fontosabb: végső találkozásunk az Úrral. Ez az igazán fontos: ez a találkozás! Ez kell, hogy legyen a mindennapi dolgok távlata! Ebben a távlatban kell néznünk őket: az Úrral való találkozás távlatában, aki értünk jön. Abban a pillanatban, ahogyan az evangélium mondja, „ketten lesznek kint a mezőn, egyiket felveszik, másikat otthagyják” (Mt 24,40). A virrasztásra szól ez a meghívás. Mivel nem tudjuk, mikor jön ő, mindig készen kell állnunk az indulásra.

Advent időszakában az a feladatunk, hogy kitágítsuk szívünk horizontját, engedjük, hogy meglepjen minket az élet, mely mindennap újdonságokat tartogat számunkra. Hogy ezt meg tudjuk tenni, meg kell tanulnunk, hogy ne függjünk megszokott bizonyosságainktól, kialakult sémáinktól, mert az Úr abban az órában jön, amikor nem is gondoljuk. Eljön, hogy egy szebb és nagyobb dimenzióba vezessen bennünket.

Mária, az advent szüze, segítsen minket, hogy ne tartsuk magunkat életünk birtokosának, ne álljunk ellen, amikor az Úr eljön, hogy megváltoztassa azt, hanem készségesen engedjük, hogy ő meglátogasson minket, aki szívesen várt vendégünk, még ha felborítja is terveinket.

forrás

kép

Ferenc pápa 2016. szeptember 4-én szentté avatta Teréz anyát.h9943

Világtalálkozójának záró szentmiséje a Krakkó közelében fekvő Irgalmasság kampuszon. A III. eucharisztikus ima latinul, az olvasmányok és a hívek könyörgése különböző nyelveken hangzottak el. Az ünnepi koncelebrált szentmisét a világegyház szándékára ajánlották fel. A Szentatya  homíliáját a lengyel és ószláv nyelven felolvasott perikópából kiindulva kezdte: Lukács evangélista (19, 1-10) mondja el a történetet, hogy Jézus Jerikón áthaladva leszólítja a fáról a gazdag Zakeus vámost, mert nála akar megszállni. Akik ezt látják/hallják, zúgolódnak, hogy Jézus bűnös ember, a rómaiakat kiszolgáló, ezért megvetett vámosnál száll meg. Mire Jézus kijelenti: „Ma üdvösség köszöntött e házra, mert ő is Ábrahám fia.  Hiszen az Emberfia azért jött, hogy keresse és üdvözítse, ami elveszett.”

„A Jézussal való találkozás megváltoztatja Zakeus életét, mint ahogy ez ma itt mindegyikünkkel megtörténhet – fejtette ki a pápa. De Zakeusnak szembe kellett néznie legalább három akadállyal, hogy Jézussal találkozhasson, és ezek nekünk is szólhatnak.” A következő három akadályt fejtette ki Ferenc pápa: első az alacsony termet, második akadály a megbénító szégyen, harmadik a zúgolódó tömeg.

Alacsony termete miatt mászott fel Zakeus a fára, hogy láthassa az elhaladó Jézust. Ferenc pápa az „alacsony termetet” átvitt értelemben magyarázta, a keresztények önbecsülésére és hitére alkalmazta, akiknek kevés az önbizalmuk. Pedig tudatosítaniuk kell, hogy valóban Isten gyermekei: Isten képére és hasonlatosságára vannak teremtve, a Szentlélek akar bennük lakni és az Istennel való örök örömre hivatottak. „Ez a mi „termetünk”, ez a mi lelki önazonosságunk: Isten szeretett gyermekei vagyunk mindig. Ha ezt nem értjük, nem fogadjuk el, elégedetlenkedve és csak a negatívumokra gondolunk, ez azt jelenti, hogy nem ismerjük el igazi önazonosságunkat. Isten szeret bennünket úgy, ahogy vagyunk, és semmiféle bűn, hiba vagy tévedés ezt nem változtathatja meg. Jézus számára – amint az Evangélium mutatja – senki sem alacsonyabb rendű és távolálló, senki se jelentéktelen, hanem mindannyiunkat szeret és fontosak vagyunk számára. Te is fontos vagy számára! És Isten számít rád úgy ahogy, amilyen vagy, nem pedig azért mert vagyonod van, milyen ruhát viselsz, milyen mobilod van, milyen divatot követsz. Az Ő szemében értékes vagy, felbecsülhetetlen érték.” A pápa még folytatta: Isten makacsul szeret bennünket, akkor is, ha nem bízunk önmagunkban, reménykedve várja, hogy kilépjünk szomorúságunk zárkájából, nem akarja, hogy kiégettek legyünk, öröm nélkül éljünk.

Zakeus és a mi számunkra is a második akadály, hogy találkozzunk Jézussal: a megbénító szégyen. A vámos ismert ember volt, nevetséges volt, hogy kis termete miatt felmászott a fára. De legyőzte a szégyenérzetet, mert Jézus vonzása erősebb volt.  Magatartása lecke számunkra is: nem kell kioltanunk a szép kíváncsiságot, hanem kockáztatni kell, mert az életet nem lehet dobozba zárni. Jézus előtt nem maradhatunk ülve ölbe tett kezekkel. Őneki, aki az életet adja, nem válaszolhatunk egy gondolattal vagy egyszerű üzenettel. „Kedves Fiatalok! Ne szégyelljetek odavinni mindent a gyóntatószékbe. Gyengeségeiteket, fáradtságotokat, bűneiteket! Jézus meg tud lepni benneteket megbocsátásával és békéjével. Ne féljetek igent mondani Neki szívetek egész lendületével, és nagylelkűen követni Őt!”

Végül a harmadik akadály: a tömeg zúgolódása, Jézus váratlan gesztusának kritikája azért, hogy a bűnös vámosnál száll meg. Minket titeket is akadályozhat a Jézussal való találkozásban, ha egyesek el akarják hitetni velünk, hogy Isten távol van, rideg, érzéketlen, jó a jókhoz, rossz a rosszakhoz. De Ő Atyánk, aki felkelti napját jókra és gonoszokra. Arra bátorít bennünket: legyünk erősebbek a rossznál, szeretve mindenkit, ellenségeinket is. Ezt mondhatják nektek: miért hisztek az irgalmasság szelíd és alázatos erejében? Ne féljetek, hanem gondoljatok Jézus szavaira, e napok mottójára: ’Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!’ Álmodozóknak ítélhetnek benneteket, mert hisztek egy új emberiségben, amely nem fogadja el a népek közötti gyűlöletet, nem tekinti az országhatárokat korlátoknak és saját hagyományát önzés és ellenérzés nélkül őrzi. Ne bátortalanodjatok el: mosolyotokkal és nyitott karjaitokkal hirdessétek a reménységet és legyetek áldás az egyetlen emberi család számára, amelyet olyan jól képviseltek!”

Végül Ferenc pápa még hozzáfűzte: „Azt mondhatnánk, hogy az Ifjúsági Világtalálkozó ma kezdődik, és holnap folytatódik otthon, mert Jézus találkozni akart veletek itt, e szép városban és később is, eljön veletek otthonotokba, veletek van minden nap: a tanulmányokban, az első munkanapon, a barátságokban és a szerelemben, a tervekben és az álmokban. Mindent vigyetek Eléje imáitokban! Jézus valamennyiteket nevén nevez, mint Zakeust. És most imádkozzunk csendben, hálát adva, hogy az Úr itt akart velünk találkozni.”

Ferenc pápa

kép

 

December 9-én, szerdán délelőtt a szokásos általános pápai kihallgatáson a Szentatya az Irgalmasság Szentévének jelentőségéről beszélt. „Tegnap nyitottam ki a Szent Péter-bazilika szentkapuját, miután a Közép-afrikai Banguiban már megnyitottam. Ma arra a kérdésre szeretnék válaszolni, hogy miért is van szükség az Irgalmasság Szentévére? Mit jelent ez?”

Ferenc pápa homíliájában három témát érintett. Az első téma a kegyelemmel teljes Máriában szemléli az Isten művét, mely képes átformálni a szívet és azt igazi örömre nyitja meg. A második a szent kapura tekint, melyen átlépve a hívő emberek Isten irgalmas szeretetében részesülnek. A harmadik gondolat a II. Vatikáni Zsinatot méltatja, melyen a zsinat atyák ötven évvel ezelőtt megnyitották az egyház kapuját a kortárs világ felé.

 

Az olasz katolikus televíziós csatorna, a TV2000 igazgatója, Lucio Brunelli november 14-én délben interjút készített a Szentatyával a párizsi terrorcselekmények kapcsán.


– Szentatya, milyen gondolatai, érzései támadnak a párizsi mészárlás kapcsán?

– Megrendült és szomorú vagyok. Nem értem, de nehéz is megérteni ezeket a dolgokat, amelyeket emberi lények követnek el. Ezért megrendült és szomorú vagyok, és imádkozom. Közel állok a hőn szeretett francia néphez, közel állok az áldozatok hozzátartozóihoz, és imádkozom mindnyájukért.

– Ön sokszor beszélt már a részletekben folyó harmadik világháborúról…

– Ez annak egy része, ezeket a dolgokat semmi sem igazolja.

– Különösképpen vallásilag nem igazolhatók…

–  Sem vallásilag, sem emberileg. Ez nem emberi. És ezért közel állok minden szenvedőhöz és egész Franciaországhoz, amelyet annyira kedvelek. Hálásan köszönöm, hogy felhívtál.

 

forrás

„A kivándorlás joga előtt létezik a jog a helyben maradáshoz” – tolmácsolja a pápák álláspontját Dr.Papp Miklós görögkatolikus lelkész. A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola erkölcsteológia tanszékének vezetőjével a menekültügy morális kérdéseit taglaltuk.

– Napjainkban sokakat a keresztény szeretet parancsa a menekültek mérlegelés nélküli befogadására hívna, racionális énünk viszont megfontoltságra int. Milyen szempontok segíthetnek a helyes mérlegelésben?...