Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2018 tavaszán elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet pünkösdhétfőn ünnepelünk a liturgiában.

Szent Ambrusnál találkozunk először az Egyház ősmintája (Ecclesiae typus) kifejezéssel, mely Máriának a megkereszteltek iránt megmutatkozó anyaságában is kifejeződik. A gondolat megjelenik Szent Ágostonnál is, aki az Egyházat Christus totusként szemléli, tehát ha Mária anyja a Főnek, akkor a teljes Krisztusnak, vagyis az Egyháznak is. 

A II. vatikáni zsinat végén, 1964 novemberében VI. Pál pápa bejelentette, hogy Máriát mint az Egyház Anyját (Mater Ecclesiae) is tiszteljük. Ez azt jelenti, hogy anyja az egész keresztény népnek, mind a híveknek, mind a pásztoroknak. A pápa e titulussal Máriának a Krisztusban megkereszteltekkel és ezáltal az Egyház tagjaival fennálló lelki anyaságát kívánta hangsúlyozni.

1980 óta a loretói litániában megszólítjuk a Szűzanyát az Egyház Anyjaként is.

II. János Pál kezdeményezésére 1981. december 7-én elhelyezték a vatikáni Apostoli Palota Szent Péter térre néző falán a Mater Ecclesiae-mozaikot.

A szentatya kérése az volt, hogy a kép Máriát mint az Egyház Anyját ábrázolja, mert „Isten Anyja mindig is egységben volt az Egyházzal, és különösen közel volt az Egyházhoz a történelem legnehezebb pillanataiban”.

1987-ben Redemptoris Mater kezdetű enciklikájában – mely A Boldogságos Szűz Máriáról a zarándok Egyház életében alcímet viseli – mélyítette el II. János Pál a Szűzanyáról szóló tanítást. 

Mária anyaságát Fiának misztikus Teste, az Egyház irányában is megéli, ennek köszönhetően mi, Krisztusban megkeresztelt emberek mint égi édesanyánkra tekinthetünk rá. A szeretett tanítvány, János, akire Jézus a keresztről rábízta édesanyját, és aki most már saját anyjaként tekint az Istenszülőre, az egész Egyház jelképe.

Mária lelki anyasága egyetemes, mert az üdvösség műve is egyetemes; mély lelki anyaság fűzi mindazokhoz, akik a keresztség által a kegyelem rendjében Fiának testvéreivé lettek.

A liturgikus emléknap megválasztása átgondolt döntés eredménye, hiszen az Istenszülő közbenjáró imájának nagyon is köze van a pünkösdi Lélek-áradáshoz. „Az Egyház, amelyet Krisztus az apostolokra épített, pünkösdkor ébredt tudatára Isten nagy tetteinek, amikor az utolsó vacsora termében összegyűlve mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ebben a pillanatban indult el az Egyház a hitnek azon az útján, mely emberek és népek történetén átvezető zarándokút. Tudjuk, hogy ennek az útnak a kezdeténél jelen van Mária, ott látjuk őt az apostolok között, az utolsó vacsora termében, amint imádkozik és esdekel az ajándékért: a Szentlélekért.” (Redemptoris Mater, 26)

Mária az Egyház liturgikus cselekményeiben, amikor egyszerű, de a Lélektől áthatott szavaink egyesülnek a mennyei liturgia istendicséretével, maga is velünk imádkozik, mert tagja a szentek közösségének, és mert az üdvösség művében elválaszthatatlan Fiától.

Istenünk, irgalmasság Atyja, egyszülött Fiad a keresztfán függve Anyját, a Boldogságos Szűz Máriát a mi Anyánkká is tette. Add, kérünk, hogy a Szűzanya szerető közbenjárására Egyházad napról napra termékenyebb legyen, szent utódoknak örvendjen, és a népek minden családját anyai keblére ölelje. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Amen

A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja liturgikus emléknapjáról Kovács Zoltán mariológus írása ITT olvasható.

forrás

Ez nem a közöny, az önzés, a megosztottság ideje – Ferenc pápa Urbi et Orbi üzenete

Kedves Testvéreim, boldog húsvétot!

Ma az egész világon visszhangzik az Egyház hangja: „Jézus Krisztus feltámadt!” — „Valóban feltámadt!”

Ez az örömhír úgy lobbant fel az éjszakában, mint egy láng: egy olyan világ éjszakájában, amely korszakos kihívások előtt áll, és amelyet olyan járvány sújt, mely kemény próbatételnek veti alá emberiségünk családját. Ezen az éjszakán visszhangzik az Egyház hangja: „Feltámadt reményem, Krisztus!” (húsvéti szekvencia).

Ez egy másfajta „ragály”, amely szívről szívre terjed – mivel minden emberi szív várja ezt az örömhírt.

Ez a remény ragálya: „Feltámadt reményem, Krisztus!”. Nem varázsigéről van szó, amelytől szertefoszlanak a problémák. Nem, Krisztus feltámadása nem ilyen. Ez a szeretet győzelme a rossz gyökere fölött, olyan győzelem, amely nem „lép át” a szenvedésen és a halálon, hanem áthalad ezeken, utat nyitva a szakadék fölött, jóvá alakítva át a rosszat: ez Isten hatalmának a kizárólagos ismertetőjegye.

A Feltámadott nem más, mint a Keresztre Feszített. Eltörölhetetlenül az Ő dicsőséges testében hordozza a sebhelyeket: ezek a sebek a remény réseivé váltak. Őfeléje fordítjuk a tekintetünket, hogy gyógyítsa meg bánattól görnyedő emberiségünk sebesüléseit.

A mai napon különösen is gondolok mindazokra, akiket közvetlenül sújt a koronavírus: a betegekre, azokra, akik meghaltak, s az ő családtagjaikra, akik siratják szeretteik elvesztését, akiktől olykor még végső búcsút sem tudtak venni. Az élet Ura fogadja be országába az elhunytakat, és adjon vigaszt és reményt annak, aki még mindig próbatétel alatt áll, különösen az időseknek és a magányosoknak. Ne vonja meg vigasztalását és a szükséges segítséget azoktól, akik különösen sebezhető helyzetben vannak, mint az ápolási otthonokban dolgozók, a kaszárnyákban és a börtönökben élők. Sokak számára ez most egy magányos húsvét, amelyet a járvány által kiváltott gyász és csapások, testi szenvedések és gazdasági nehézségek közepette élnek meg.

Ez a betegség nemcsak a szeretet megnyilvánulásaitól, de a személyes vigasznyújtás lehetőségétől is megfosztott minket, amely a szentségekből, különösen az Eucharisztiából és a gyónásból fakad. Sok országban nem nyílt mód arra, hogy szentségekhez járuljanak, ám az Úr nem hagyott magunkra minket! Megmaradva az ima egységében, biztosak lehetünk benne: fölöttünk tartotta a kezét (vö. Zsolt 139,5). Nyomatékosan ismétli el nekünk: ne féljetek, „feltámadtam, és újból veled vagyok” (ld. Missale Romanum)! Jézus, a mi húsvétunk, adjon erőt és reményt az orvosoknak és az ápolóknak, akik mindenfelé a felebarátról való gondoskodás, a felebaráti szeretet tanúságát tárják elénk, elmenve egészen erőik végső határáig, nem ritkán még a saját egészségüket is feláldozva. Szeretettel és nagy hálával gondolunk rájuk és mindazokra, akik fáradhatatlanul dolgoznak azért, hogy biztosítsák a polgári együttélés szempontjából lényeges és szükséges szolgáltatásokat, a rendfenntartó erőkre és a katonákra, akik számos országban hozzájárultak ahhoz, hogy könnyítsenek a nehézségeken és a lakosság szenvedésein.

Ezekben a hetekben sok millió ember élete változott meg egészen váratlanul. Sokak számára az otthonmaradás az elmélkedésnek, a féktelenné vált életritmus megállításának, a szeretteikkel való együttlétnek, a társaságuk felett érzett örömnek a lehetőségét hozta el. Ám sokak számára ez a bizonytalannak mutatkozó jövő, a fenyegető munkahelyelvesztés és a jelen válság által kiváltott egyéb következmények miatt érzett aggódás ideje.

Bátorítom a politikai felelősséget viselőket, hogy tevőlegesen működjenek közre a polgárok közjavának az előmozdításában, gondoskodva azokról az eszközökről, melyek ahhoz szükségesek, hogy mindenki méltó életet élhessen, és – amennyiben a körülmények megengedik – elősegítik a szokásos mindennapi tevékenységek újra megkezdését.

Ez nem a közönyösség ideje, mert az egész világ szenved, és egységesnek kell mutatkoznia a járvánnyal vívott harcban. A feltámadott Jézus adjon reménységet minden szegénynek, aki a perifériákon él, a menekülteknek és a hajléktalanoknak! Ne maradjanak magukra ezek a leggyöngébb testvéreink, akik a világ minden részén benépesítik a városokat és a perifériákat. Ne engedjük, hogy nélkülözniük kelljen az elsődleges fontosságú javakat, amelyeket sokkal nehezebb fellelni most, amikor számos tevékenység szünetel, sem a gyógyszereket, és mindenek fölött a megfelelő egészségügyi ellátás lehetőségét. A körülményekre való tekintettel enyhítsenek a nemzetközi szankciókon, amelyek az ezek által sújtott országokat meggátolják abban, hogy megfelelő támogatást nyújtsanak a polgáraiknak, és hozzanak olyan állapotba minden országot, különösen a leginkább szegényeket, hogy képesek legyenek szembenézni a jelen pillanat legnagyobb szükséghelyzeteivel, csökkentve vagy akár elengedve az adósságot, amely megterheli a költségvetéseiket.

Ez nem az önzések ideje, mivel a kihívás, mely előttünk áll, mindannyiunkat egyformán érint, és nem tesz különbséget senki között. A világ megannyi koronavírus által sújtott területe közül különösen gondolok Európára. A második világháború után ez a szeretett kontinens a szolidaritás kézzelfogható szellemének köszönhetően volt képes feltámadni, ez tette számára lehetővé, hogy hátrahagyja a múlt versengéseit. Ma minden korábbinál sürgetőbb, különösen az adott körülmények közepette, hogy ezek a versengések ne lépjenek újra a színre, hanem mindenki ismerje el: mindannyian egyetlen család tagjai vagyunk, és kölcsönösen támogatnunk kell egymást. Napjainkban az Európai Unió korszakos kihívás előtt áll, és ettől nem csak a kontinens, de az egész világ jövője is függ. Nem mulasszuk el ezt a lehetőséget felhasználni arra, hogy a szolidaritás újabb jeleit adjuk, akár még innovatív megoldásokat is alkalmazva. Ennek az egyetlen alternatívája nem más, mint az egyedi érdekek önzése és a múltba való visszatérés kísértése. Ez viszont magával hozza annak a kockázatát, hogy kemény próbatétel elé állítjuk a békés együttélést és az utánunk jövő nemzedékek fejlődését.

Ez nem a megoszlások ideje. Krisztus, a mi békénk, világosítsa meg mindazokat, akik felelősséget viselnek a konfliktusokban, hogy legyen bátorságuk csatlakozni a globális és azonnali fegyverszüneti felhíváshoz a világ minden sarkában.

Ez nem a fegyvergyártás és -kereskedelem ideje, erre fordítva azt az óriási tőkét, amelyet sokkal inkább az emberek gyógyítására és az életek megmentésére kellene szánni.

Legyen ez inkább olyan idő, amikor végre véget vetünk annak a hosszú háborúnak, amely vérbe borította a szeretett Szíriát, a jemeni konfliktusnak, az iraki és a libanoni feszültségeknek. Legyen ez inkább olyan idő, amikor az izraeliek és a palesztinok visszatérnek a párbeszéd útjára, hogy stabil és tartós megoldást találjanak, amely lehetővé teszi mindkét fél számára a békés életet. Szűnjenek meg az Ukrajna keleti részében élőket sújtó szenvedések. Vessenek véget a terrortámadásoknak, amelyeket Afrika különböző országaiban oly sok ártatlan ember ellen követnek el. Ez nem a megfeledkezés ideje. Az előttünk álló válság ne feledtesse el velünk azt a sok egyéb szükséghelyzetet, amely számos ember szenvedését okozza. Az élet Ura mutassa meg közelségét Ázsia és Afrika lakóinak, akik súlyos humanitárius válságot élnek meg, például az észak-mozambiki Cabo Delgado régióban. Melengesse meg a szívét a megannyi, a háború, a szárazság és a rossz életkörülmények miatt elmenekült vagy otthonából elüldözött embernek. Nyújtson oltalmat a megannyi elvándorlónak és menekültnek, akik között sok a gyermek, és akik elviselhetetlen körülmények között élnek, mindenekelőtt Líbiában, valamint Görögország és Törökország határvidékén. Nem akarok elfeldkezni leszbosz szigetéről. Tegye lehetővé Venezuelában, hogy konkrét és azonnali megoldásokat találjanak, megengedve a nemzetközi segítségnyújtás eljuttatását a súlyos politikai, társadalmi, gazdasági és egészségügyi konjunktúra miatt szenvedő lakossághoz.

Kedves Testvéreim!

A közönyösség, az önzés, a megoszlás, a megfeledkezés egyáltalán nem olyan szavak, amelyeket hallani szeretnénk a mostani időkben. Sőt, mindörökre el szeretnénk törölni ezeket! Akkor jutnak ezek diadalra, hogyha győz bennünk a félelem és a halál, vagyis amikor nem engedjük, hogy az Úr Jézus győzzön a szívünkben és az életünkben.

Ő, aki már legyőzte a halált és megnyitotta számunkra az üdvösség útját, oszlassa szét az árnyakat szegény emberiségünk életében, és vezessen el minket az Ő dicsőséges napjára, amely nem ismer alkonyt.

Ezekkel az elmélkedő szavakkal szeretnék mindannyiótoknak boldog húsvétot kívánni.

Ferenc pápa

Ferenc pápa március 27-én este 6 órakor kezdődő imádsága végén teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldásban részesít minket a római Szent Péter-bazilika előtti térről. De mit is jelent ez az Urbi et Orbi, és hogyan járhat teljes búcsúval?

Először is azt szeretném leszögezni, hogy mindkét kifejezés mögött magát a pápát kell látnunk. Pápai kiváltságról van szó, tehát csak ő adhatja ezt a különleges áldást, s a Szentatya a legfőbb „kezelője” az Egyház kegyelmi kincstárának is, melyből búcsút nyerhetünk magunk, de főképp elhunyt testvéreink javára.

Nézzük először az Urbi et Orbi áldást! Magyarul: a városnak, Rómának, és az egész világnak szól, tehát érvényes mindenkinek, aki bármilyen módon bekapcsolódik, és így szívből és hittel fogadja a pápa által közvetített, de magától az Istentől jövő áldást. Ismerős ez a rendkívüli áldásforma mindenki számára, aki húsvétkor, karácsonykor vagy a pápa megválasztása utáni ünnepi pillanatokban követi a vatikáni eseményeket. Ma elsősorban a Szent Péter-bazilika homlokzatának középső erkélyéről, az áldások erkélyéről várjuk, de régen a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház, sőt még a Santa Maria Maggiore-bazilika erkélyéről is adtak a pápák Urbi et Orbi áldást. S mint tudjuk, holnap is egy kicsit különlegesebb és rendkívülibb módon adja a Szentatya, bár a Szent Péter-bazilikához kötődően, de nem az erkélyről, hanem a felvezető lépcsősor elejéről, az üres térről! A Szentatya arra hív minket, hogy lélekben vegyünk részt ezen az imádságon, és a kommunikációs eszközök révén fogadjuk az áldást.

Végül ott van még a teljes búcsú elnyerésének lehetősége, mely az Urbi et Orbi áldáshoz szorosan kapcsolódik. Egy-két gondolatot szükséges fűznöm ehhez a kifejezéshez is. Sajnos ez a szó elsősorban már nem Egyházunk kegyelmi kincseit juttatja eszünkbe. „Jobb” esetben egy falusi búcsú körhintáit, céllövöldéit és ünnepi ebédjét, vagy még „negatívabb” örökségként a búcsúcédulákat. Pedig a magyar búcsú kifejezés eredeti jelentése nyelvészeink szerint is az elengedés, a felmentés, a megszabadítás.

Búcsú szavunk teológiai értelemben arra utal, hogy az ember búcsút vesz a rá váró büntetéstől, Jézusnak az Egyház révén közvetített kegyelme által.

„Rendes” körülmények között a búcsúnyerés alapvető feltétele a kegyelmi állapot, vagyis ha súlyos bűnünk van, a bűnbánat szentsége, a szentgyónás. A mostani „rendkívüli”, azaz különös vészhelyzetben az Egyház az általános feloldozás közösségi lehetőségét is hangsúlyozza. Az Apostoli Penitenciária a Szentatya kérésére március 20-án külön dekrétumot adott ki, amelyben teljes búcsút engedélyez a szenvedő betegeknek, valamint azoknak, akik gondozzák őket, és a világ minden hívőjének, akik imádkoznak értük.

Fontos a tökéletes bánat fölindítása is, mely az Isten iránti szeretetből fakad.

Az ilyen bánat nemcsak a bocsánatos bűnöket törli el, hanem megadja a halálos bűnök bocsánatát is, „ha együtt jár azzal a szilárd elhatározással, hogy a bűnbánó, mihelyt alkalma nyílik, szentségi gyónáshoz járul” (a Katolikus Egyház Katekizmusának 1452. pontja). A teljes búcsú elnyeréséhez szükséges továbbá a szentáldozás (jelen szükséghelyzetben „lelki áldozás” végzése), továbbá imádság a pápa szándékára (Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlégy vagy bármely más imádság). Igen fontos az is, hogy

a búcsú elnyerésére törekvő emberben legyen meg a megtérés komoly szándéka, vagyis annak a mély elhatározása, hogy szakítani akar a bűnnel.

Enélkül a teljes búcsú puszta formalitás lenne.

Ezzel a háttérismerettel, úgy érzem, szívünk legmélyebb hódolatával fogadhatjuk a holnapi áldást Istentől, annak a pápának a közvetítő kezei által, aki megválasztásától kezdve szüntelen tanúságot tesz előttünk Istenünk megbocsátó irgalmasságáról. Erről szól az a beszédes gesztusa, hogy nem az erkély pompás páholyáról adja az Urbi et Orbit, hanem az üres tér lépcsőiről, mintegy megjelenítve a közénk lehajló, minket felemelni vágyó Urunkat.

Rendkívüli Urbi et Orbi áldás ÉLŐBEN

Március 27-én, pénteken 18 órakor a Ferenc pápa által a Szent Péter-bazilika előtti téren vezetett imát és a rendkívüli Urbi et Orbi áldást a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió élőben közvetíti.

*

Közös ima naponta délben a járvány idején

Arra hívunk mindenkit, hogy csatlakozzunk a Szentatya felhívásához. A veszélyhelyzet hátralévő részében is napról napra legyünk együtt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságával, a Magyar Kurír és az Új Ember szerkesztőségével, valamint Böjte Csabával, Csókay Andrással és Szikora Róberttel: a déli Mária-imádságot követően fohászkodjunk együtt Istenhez Erdő Péter bíboros, prímás imádságával, és kérjük a Szűzanya oltalmát Ferenc pápa felajánló imája segítségével. A közös imát naponta 11.55 és 12.10 között a szerkesztőség Facebook-oldalán élőben közvetítjük.

Magyar Kurír

„Vigyázzatok, testvéreim, hogy ne legyen hitetlenségre hajló, gonosz a szívetek! Senki közületek el ne szakadjon az élő Képtalálat a következőre: „kemény szív”Istentől!”  Ezt a kemény üzenetet, figyelmeztetést bízza ránk a Zsidókhoz írt levél mai szakasza, mely a keresztény közösség minden tagjához szól, legyenek azok papok, apácák vagy püspökök. Mindenkinél fennáll ugyanis a veszély, hogy gonoszságra hajlik a szíve. De mit is jelent számunkra ez a figyelmeztetés? A pápa három szót emelt ki a szentleckéből, mely segít megérteni az üzenetet: keménység, megátalkodottság és csábítás.

„Dávid szent. Bűnös volt. Egy vétkes, aki szentté vált. Salamont viszont elutasították, mert romlott volt. Egy bűnei mellett kitartó ember nem válhat szentté. A bűnökben való megnyugváshoz a szív elgyengülése útján jutunk. Őrködjünk tehát! Mindennap őrködjünk szívünk felett!

Jézusban való hit és a nehézségeken túllépő bátorság, ahogy a szentek tették – állt Ferenc pápa péntek reggeli homíliájának a középpontjában, melynek gondolatát a napi evangéliumból vette. Márk evangélista, könyvének második fejezetében (Mk 2,1-12) ugyanis beszámol annak a bénának a meggyógyításáról, akit társai a lapos tető egyik nyílásán leengednek Jézus elé, aki nemcsak a beteg testét gyógyítja meg, hanem a lelkét is, amikor megbocsátja neki a bűneit.

Az imádság hitből fakad és hittel végzik

„Márk evangéliumában két gyógyítás-történetet  hallottunk, a leprás meggyógyítását tegnap csütörtökön, ma pénteken pedig a béna gyógyulásáról szóló beszámolót – kezdte beszédét a pápa. Mindkét esetben imádkoznak a gyógyulásért és mindketten hittel teszik. A leprás bátor felhívással fordul Jézus felé, amikor így szól: „Ha akarod, megtisztíthatsz engem (Mk 1,41). Jézus azonnal válaszol: „Akarom, tisztulj meg!”. Tehát minden lehetséges annak, aki hisz, ahogy az evangélium tanítja – hangsúlyozta a pápa. Amikor az Úrhoz megyünk, hogy kérjünk tőle valamit, az imádságnak mindig hitből kell fakadnia és hittel is kell végezni azt. Uram, én hiszek abban, hogy Te meg tudsz engem gyógyítani, hiszem azt, hogy Te meg tudod tenni ezt. Legyen tehát bátorságunk, akár dacoljunk is vele, miként ez a leprás a tegnapi evangéliumban és a béna a mai történetben. Könyörgés hittel…!

Ne imádkozzunk papagáj módjára!  

Az evangélium tehát azt a kérdést veti fel, hogy miként, hogyan imádkozunk – folytatta a pápa. Ne imádkozzunk papagáj módjára! – ajánlotta –, mintegy érdektelenül az iránt, amit egyébként kérünk. Kérjük az Urat, hogy segítse a mi kicsiny hitünket, még a nehézségekkel szemben is. Számos történet szerepel az evangéliumban, amikor a bajban lévőnek nehéz az Úr közelébe férkőznie. Ezért is segít bennünket ez a példa. A bénát, a mi evangélium tanúsága szerint, egyenesen a tetőn keresztül engedik le, csakhogy a hordágya az Úrhoz elérjen, aki éppen hatalmas tömeget tanít. Az akarat megoldást talál – emelte ki a pápa –, mert túllép minden akadályon.

Bátorság kell ahhoz, hogy eljussunk az Úrhoz. Bátorság kell, hogy legyen hitünk a kezdetben:  „Ha akarod, meggyógyíthatsz engem! Ha Te akarod, én hiszek! És bátorság kell ahhoz, hogy az Úrhoz jussunk, amikor nehézségek tornyosulnak, az a bátorság…! Sokszor pedig türelem kell és tudni kell kivárnia az időt és nem szabad feladni, hanem mindig tovább kell menni. De ha hittel jutok el az Úrhoz és azt mondom neki: „Ha tudod, add meg nekem ezt a kegyelmet!…, és aztán ha a kegyelem három nap után sem érkezik meg, az egy másik dolog.. és elfelejtem.

Ha az imádság nem bátor, nem keresztény imádság                

Szent Mónika, Szent Ágoston édesanyja imádkozott és sokat sírt fia megtéréséért és sikerült neki elérnie azt – idézte fel őt a pápa a sok szent között, akik bátran és hittel imádkoztak. Bátran, dacolva az Úrral, bátran dobjuk be magunkat, még ha nem is nyerjük el azonnal, amit kérünk, mert az imádságot „nagy tétben játsszák” és ha az imádság nem bátor, nem keresztény imádság – mondta bátran Ferenc pápa.

A keresztény imádság a Jézusban való hitből születik és hittel mindig túllép a nehézségeken. Egy mondatot hordozzunk a szívünkben a mai nap Ábrahámtól, atyánktól a hitben – kérte a pápa –, mert ez megsegít bennünket. Ábrahám ugyanis ígéretet kapott az örökségre: száz éves korában fia lesz. Pál apostol ennek kapcsán mondja: Ábrahám hitt (Róm 4,3) és ez megigazulására szolgált. Hitt és útra kelt. Vagyis hinni és mindent megtenni , hogy elnyerjük azt a kegyelmet, amit éppen kérünk. Az Úr maga mondta nekünk: Kérjetek és adatik nektek! (Mt 7,7). Vigyük magunkkal ezt az igét és bizakodjunk, de mindig hittel és merjük odaadni magunkat. Ez a bátorság a keresztény ima sajátossága. Ha egy imádság nem bátor, nem keresztény imádság! – zárta e kijelentésével Ferenc pápa péntek reggeli homíliáját a Szent Márta házban tartott szentmise során.

forrás

kép

A mai napnak, a negyedik és egyben utolsó adventi vasárnapnak a liturgiáját a közelség témája jellemzi, Istennek az emberiséghez való közelségének témája. Az evangéliumi szakasz (vö. Mt 1,18–24) két személyre irányítja figyelmünket, két olyan személyre, akik mindenki másnál jobban bevonódtak ebbe a szeretetmisztériumba: Szűz Mária és férje, József. Szeretetmisztériumról, Istennek az emberiséghez való közelségének misztériumáról van szó.

Máriát annak a jövendölésnek a fényében mutatja be, amely így szól: „Íme, a szűz fogan és fiút szül” (Mt 1,23). Máté evangélista felismeri, hogy ez Máriában ment végbe, aki a Szentlélek működése révén foganta Jézust (vö. Mt 1,18). Isten Fia „jön” az ő méhébe, hogy emberré váljon, ő pedig befogadja. Isten ekképpen – egyedülálló módon – jött közel az emberi lényhez azáltal, hogy testet vett magának egy asszonytól: Isten közel jött hozzánk, és testet vett egy asszonytól. Hozzánk is – másképpen – közeledik Isten az ő kegyelmével, hogy belépjen életünkbe, és felkínálja nekünk ajándékul az ő Fiát. És mi mit teszünk? Befogadjuk-e, engedjük-e, hogy közeledjen, vagy elutasítjuk, elzavarjuk? Ahogyan Mária szabadon felajánlotta önmagát a történelem Urának, és megengedte neki, hogy megváltoztassa az emberiség sorsát, úgy mi is, azáltal, hogy befogadjuk Jézust, és iparkodunk napról napra követni őt, együttműködhetünk az ő rólunk és a világról alkotott üdvözítő tervében. Mária tehát követendő példaként jelenik meg előttünk, de támaszként is, akire számíthatunk istenkeresésünkben, Istenhez való közeledésünkben, annak megengedésében, hogy ő közeledjen hozzánk, azon igyekezetünkben, hogy a szeretet civilizációját építésük.

A mai evangélium másik főszereplője Szent József. Az evangélista világosan bemutatja, hogy József magától nem tudna magyarázatot adni a szeme előtt zajló történésre, vagyis Mária áldott állapotára. És Isten épp akkor, a kétely – és a szorongás – pillanatában közel jön – őhozzá is – az egyik hírnökével, és József felvilágosítást kap az anyaság hogyanjáról: „a benne fogant gyermek a Szentlélektől van” (Mt 1,20). Így, szemközt ezzel a rendkívüli eseménnyel, mely biztosan sok kérdést vetett fel benne, teljesen rábízza magát a hozzá közeledő Istenre, és követve az ő kérését, nem tagadja meg jegyesét, hanem magához veszi, feleségül veszi Máriát. Mária befogadásával József tudatosan és szeretettel azt fogadja be, aki Máriában megfogant Isten csodálatos közreműködésével, akinek semmi sem lehetetlen. József, ez az alázatos és igaz férfi (vö. Mt 1,19), azt tanítja nekünk, hogy mindig bízzunk Istenben, aki közel jön hozzánk: amikor Isten közeledik hozzánk, bíznunk kell benne. József azt tanítja nekünk, hogy tudatos engedelmességgel hagyjuk, hogy ő vezessen minket.

Ez a két alak, Mária és József, akik elsőként fogadták be Jézust a hit által, bevezetnek minket a karácsony titkába. Mária segít, hogy rendelkezésre állással fogadjuk Isten Fiát a mi konkrét életünkbe, a mi testünkbe. József arra sarkall minket, hogy mindig Isten akaratát keressük, és azt teljes bizalommal kövessük. Ők mindketten hagyták, hogy Isten közeledjen hozzájuk.

„Íme, a szűz fogan és fiút szül, akit Emmánuelnek fognak nevezni, és ez azt jelenti: »Velünk lévő Isten«” (Mt 1,23). Ezt mondja az angyal: „Emmánuelnek fogják nevezni, ami azt jelenti: velünk lévő Isten,” vagyis hozzánk közeli Isten. És a közeledő Isten előtt – az Úr előtt – kinyitom-e az ajtót: amikor egy belső indíttatást érzek, amikor hallom, hogy ő valami többet kér tőlem másokért, amikor arra hív, hogy imádkozzam? Velünk lévő Isten, közeledő Isten! Ez a karácsonykor beteljesedő reményüzenet teljesítse be az Istenre való várakozást mindannyiunkban, az egész egyházban, és abban a sok-sok kicsinyben, akiket a világ megvet, Isten azonban szeret, és akikhez Isten közel jön.

Jövő vasárnap karácsony lesz. Ezen a héten – biztatlak titeket – szánjunk időt arra, hogy egy kicsit megálljunk, elcsendesedjünk, és magunk elé képzeljük Máriát és Szent Józsefet, amint Betlehembe tartanak. Képzeljük el, ahogyan mennek: nézzük a haladásukat, a fáradozásukat, de az örömüket, az izgatottságukat is, továbbá a szorongásukat, hogy találnak-e szállást, az aggódásukat… és így tovább. Ebben sokat segít a felállított betlehem. Próbáljunk belépni az igazi karácsonyba, Jézus születésének ünnepébe, amely közeledik hozzánk – „velünk lévő Isten”, közel lévő Isten –, hogy megkapjuk ennek az ünnepnek a kegyelmét, a közelség, a szeretet, az alázat és a gyengédség kegyelmét.

 

forrás

kép