global communications stockA család egyébként az első hely, ahol kommunikálni tanulunk. A család „az a hely, ahol meg lehet tanulni a különbözőségben való együttélést”. Különböző nemű, különböző nemzedékekhez tartozó személyek állnak itt egymással kommunikációban, mert mindenekelőtt elfogadják egymást, mivel családi viszony köti össze őket. A család az a hely, ahol az imádságot mint a kommunikáció alapvető formáját továbbadja az ember. A családban olyan személyek élnek együtt, akik nem választották egymást, mégis igen fontosak egymás számára: ezért amikor átöleljük, támogatjuk egymást, odafigyelünk egymásra, megértjük egymás pillantásait és csendjeit, együtt nevetünk és sírunk, ebből a képességből megértjük, mi is valójában a kommunikáció: egymás közelségének felfedezése és ennek építése. A család minden más környezetnél inkább jelenti azt a helyet, ahol a mindennapos életet élve megtapasztaljuk saját korlátainkat és másokét is, az együttélés, kölcsönös megértés kisebb és nagyobb problémáit. Nem létezik tökéletes család, ám nem kell félnünk a tökéletlenségtől, az esendőségtől, még a konfliktusoktól sem: meg kell tanulnunk ezekkel építő módon szembenézni. Ezért válik a család, amelyben a saját korlátokkal és bűnökkel együtt a szeretet uralkodik, a megbocsátás iskolájává. A család lehet az iskola, ahol megtanuljuk a kommunikációt mint áldást.A család olyan közösség, amely képes az embert elkísérni, képes ünnepelni, képes gyümölcsöt teremni.

Aki nem tud párbeszédet folytatni, az nem engedelmeskedik Istennek és el akarja hallgattatni mindazokat, akik Isten újdonságát hirdetik: ezt állapította meg Ferenc pápa csütörtökön reggel a vatikáni Szent Márta-házban bemutatott szentmisén. (2015.04.16.)

Bátran változtatni – ez is Istennek való engedelmesség

A napi liturgia az engedelmességről beszél nekünk. Az engedelmesség gyakran olyan útra visz minket, amit nem gondoltunk volna. Engedelmeskedni azt jelenti, hogy van bátorságunk utat változtatni, amikor az Úr ezt kéri tőlünk. Aki engedelmeskedik, azé az örök élet. Míg, aki nem engedelmes, azon rajta marad Isten haragja. Az Apostolok Cselekedeteiből vett olvasmányban a főtanács és a főpap megparancsolják Jézus tanítványainak, hogy ne hirdessék többé az evangéliumot a népnek: feldühödnek, tele vannak féltékenységgel, mert jelenlétükben csodák történnek, a nép követi őket, és a hívők száma növekszik. Börtönbe zárják őket, de éjszaka Isten angyala kiszabadítja őket, és visszatérnek, hogy hirdessék az evangéli

umot. Amikor újból megállítják és vallatják őket, Péter így felel a főpap fenyegetéseire: „,Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek”. A papok nem értették ezt:

„De ők doktorok voltak, tanulták a nép történelmét, tanulták a próféciákat, a törvényt, s így ismerték Izrael népének egész teológiáját, az isteni kinyilatkoztatást. Mindent tudtak, tudósok voltak, és mégis képtelenek voltak fölismerni Isten üdvösségét. De honnan ez a szívbéli keménység? – tette föl a kérdést Ferenc pápa. Mert ez nem a fej keménysége, nem egyszerű makacsság. Itt van a keménység – mutatott a szívére a pápa. És fel lehet tenni a kérdést: milyen az útja ennek az önfejűségnek, amely teljes – a fejet és a szívet is érinti?”

Aki nem tud párbeszédet folytatni, az nem engedelmeskedik Istennek

A makacsság története az önmagunkba zárkózás útja; a párbeszéd hiányáé.

„Ezek az emberek nem tudtak párbeszédet folytatni, nem tudtak beszélni Istennel, mert nem tudtak imádkozni és nem tudták meghallani az Úr hangját, nem tudtak beszélgetni másokkal. ’De miért értelmezed ezt így?’ Csak a törvényt értelmezték, hogy pontosabb legyen, de bezárkóztak Isten jelei előtt a történelemben, bezárkóztak a nép, az ő népük előtt. Bezárultak, becsukódtak – ismételte a pápa. És a párbeszéd hiánya, a szív becsukódása oda vezette őket, hogy nem engedelmeskedtek Istennek. És ez Izrael e tudósainak drámája, Isten népe teológusainak drámája: nem tudtak meghallgatni, nem tudtak párbeszédet folytatni. A párbeszédet Istennel és a testvérekkel kell végezni – hangsúlyozta a Szentatya.

Aki nem akar párbeszédet, az el akarja hallgattatni azokat, akik Isten újdonságát hirdetik

Mi a jele annak, ha valaki nem tud párbeszédet folytatni, nem nyitott az Úr hangjára, az Ő jeleire Isten népe körében? A düh, a vágy, hogy

elhallgattasson mindenkit, aki ebben az esetben Isten újdonságáról beszél, vagyis arról, hogy Jézus feltámadt. Nincs igazuk, de erre jutnak.

Ez egy fájdalmas út. Ezek ugyanazok az emberek, akik pénzt adtak a sír őrzőinek, hogy azt mondják: a tanítványok lopták el Jézus testét. Mindent elkövetnek, hogy ne nyíljanak meg Isten hangja előtt.

Ferenc pápa végül így fohászkodott csütörtöki homíliájában:

„Ezen a szentmisén imádkozzunk a tanítókért, a doktorokért, azokért, akik Isten népét tanítják, hogy ne zárkózzanak be, hogy lépjenek párbeszédre, és így meneküljenek meg Isten haragja elől, amely – ha nem változtatják meg viselkedésüket – rajtuk marad”.

forrás

kép

„Ha megtanulod a jót tenni, Isten nagylelkűen megbocsátja minden bűnödet! Amit nem bocsát meg, az a képmutatás, a színlelt életszentség” – tanította Ferenc pápa a kedd reggeli szentmise homíliájában, a Szent Márta ház kápolnájában.

A bűn foltját a jótett veszi el

Izajás próféta szavai Isten nevében tett felszólítás és felhívás: Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni, … és szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet! Ez azt jelenti, értelmezte a pápa a próféta szavait, hogy segítjük azokat, akikre senki nem emlékezik, ők pedig az elhagyott idősek, a gyerekek, akik nem járnak iskolába, akik nem tudnak keresztet vetni. A felszólítás mögött mindig a megtérésre indító felhívás áll. De hogyan tudok megtérni? – kérdezhetnéd. Tanuld meg a jót tenni! Ez a megtérés. A szív tisztátalanságát nem lehet egyszerűen úgy elvenni, mint egy foltot. Menjünk egy patyolatba, és kész, kijövünk tisztán…! Nem, azt a cselekedet, a jótett veszi el! Egy másik utat készíteni – intett a pápa – szemben a gonosz útjával! Tanuljatok meg jót tenni, vagyis a jócselekedetek útját járjátok! És hogyan teszem a jót? – kérdezte. Egyszerű! Keressétek az igazságosságot, támogassátok az elnyomottat, szolgáltassatok igazságot az özvegynek! Emlékezzetek arra, hogy Izraelben a legszegényebbek és a legrászorulóbbak az özvegyek és árvák voltak. Szolgáltassatok igazságot nekik, menjetek oda, ahol az emberiség sebei és fájdalmai vannak! Ha így teszitek a jót, megmossátok a szíveteket!

Megbocsátás mindenen túl

A megmosott, vagyis megbocsátott szív – folytatta a pápa – magától az Istentől jön, aki nem tartja számon azok bűneit, akik szeretik a felebarátjukat: „Ha ezt teszed, ha erre az útra térsz, amelyre hívlak, mondja az Úr, még ha a bűneid skarlátvörösek is voltak, a hónál fehérebbek lesznek! Ez túlzás, az Úr túloz: De ez az igazság! – szögezte le Ferenc pápa. Az Úr nekünk adja megbocsátása adományát, megbocsát nagylelkűen és mindenkorra. Ha akarod ezt a megbocsátást, kezdd el a jótettek útját járni!

A látszat csapdája

A mai evangélium ellenben bemutat egy csoport álnokot, akik igaz dolgokat mondanak ugyan, de az ellenkezőjét teszik. Mi is ravaszok vagyunk, mindig találunk egy utat, ami nem az igazi, de ami látszólag igazabb, mint amik vagyunk. Ez a képmutatás útja.

Ezek színlelik megtérést, de a szívük csupa hazugság! A szívük nem tartozik az Úrhoz, hanem  a hazugság atyjához. Ez a szentség színlelése. Jézus ezerszer jobban kedvelte a bűnösöket ezeknél! Miért? A bűnösök kimondták az ítéletet magukról, mint Péter: Távozz tőlem Uram, mert bűnös vagyok! E bűnösök egyike sem szól így: „Hálát adok, Uram, mert nem vagyok bűnös, mert én igaz vagyok”.

Nagyböjt második hetében járva ezek a megszívlelendő szavak: felhívás a megtérésre, a megbocsátás nagy adománya és a képmutatás, a látszat csapdája – foglalta össze röviden Ferenc pápa a kedd reggeli homíliáját.

 

forrás

 

 

Nem a Jézus által kijelölt új úton járnak azok, akik kisajátítják a hitet, egyfajta elit-körbe zárkóznak és lenézik a többieket: ezt állapította meg Ferenc pápa csütörtökön reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

Nem szabad kisajátítani a hitet

A Zsidókhoz írt levélről elmélkedve a Szentatya leszögezte: Jézus az új és élő út, amelyet követnünk kell abban a formában, ahogyan Ő akarja. Vannak ugyanis helytelen módjai a keresztény életnek. Jézus kritériumokat ad nekünk, hogy ne hibás mintákat kövessünk. Az egyik ilyen téves modell az, ha „privatizáljuk”, kisajátítjuk az üdvösséget.

Személyes üdvösség a közösségben

Igaz, hogy Jézus mindannyiunkat üdvözített, de nem általánosságban. Mindenkit, egyenként, név szerint. Ez a személyes üdvösség. Én valóban üdvözülök, az Úr rám tekintett, életét adta értem, megnyitotta ezt a kaput, ezt az új utat számomra, és közülünk mindenki elmondhatja: „számomra”. Fönnáll azonban a veszély, hogy elfelejtjük: az Úr egyenként üdvözített ugyan minket, de egy népben. Egy népben – hangsúlyozta Ferenc pápa. Az Úr mindig egy népen belül üdvözít. Attól kezdve, hogy Ábrahámot szólítja, megígéri neki, hogy egy népet alkot. És az Úr egy népben üdvözít minket. Ezért mondja a levél szerzője: „figyeljünk egymásra”. Nem létezik üdvösség csupán az én számomra. Ha azt hiszem, hogy ilyen az üdvösség, tévedek, utat tévesztek. Az üdvösség kisajátítása téves út.

A három kritérium: átadni a hitet, a reményt és a szeretetet

Három szempontot jelölt meg a Szentatya az üdvösség kisajátítását elkerülendő. Ezek: a Jézusba vetett hit, mely megtisztít; a remény, amely az ígéretekre irányítja a figyelmünket és segít tovább lépni; és végül a szeretet: vagyis, amikor odafigyelünk egymásra, hogy ösztönözzük egymást a szeretetben és a jócselekedetekben.

Példák a plébániáról

Ha például egy plébánián vagyok, egy közösségben, én kisajátíthatom az üdvösséget, míg csak társadalmilag vagyok egy kicsit jelen. Ha azonban nem akarom privatizálni az üdvösséget, akkor meg kell kérdeznem magamtól: a szavaimmal a hitet, a reményt és a szeretetet kommunikálom-e? Ha egy közösségben nem beszélnek egymással az emberek, nem erősítik egymást e három erényben, akkor a közösség tagjai kisajátították a hitet. Mindenki a saját üdvösségét keresi, nem mindenkiét, a nép üdvét. Jézus pedig mindenkit üdvözített, de egy népben, egy egyházban.

Egyházi csoportok, akik lenézik a többieket

A Zsidókhoz írt levél szerzője egy nagyon fontos gyakorlati tanáccsal szolgál: “ne hagyjuk el összejövetelünket, mint némelyek szokták”. Ez akkor történik, amikor egy plébánián vagy egy csoportban összegyűlünk és ítélkezünk mások fölött, mintegy leszóljuk, lebecsüljük őket. És ez nem az a kapu, az új és élő út, amelyet az Úr nyitott meg előttünk.
Lenéznek másokat, távol maradnak a közösségtől, elhagyják Isten népét, kisajátították az üdvösséget, mondván: az üdvösség csak nekem és a kis csoportomnak szól, nem pedig Isten egész népének. Ez óriási tévedés! – figyelmeztetett a pápa. Ez az, amit látunk és úgy hívunk: az „egyházi elit”! Amikor Isten népén belül ilyen csoportosulások jönnek létre, akik jó kereszténynek gondolják magukat és – talán – jószándékúak is, mégis olyan csoportok, amelyek kisajátították maguknak az üdvösséget.

Isten egy népben üdvözít minket, nem elit-csoportokban

Isten egy népben üdvözít minket, nem pedig elit-körökben, ahogyan azt mi a magunk filozófiáival és hitfelfogásunkkal tettük. Ezek pedig nem Isten kegyelmei.
A pápa azt kéri, hogy kérdezzük meg magunktól: Hajlamos vagyok-e kisajátítani az üdvösséget a magam vagy a kis köröm, az elit-csoportom számára? Vagy nem hagyom el Isten teljes népét, nem távolodom el tőle, hanem megmaradok a közösségben, a családban; és a hit, a remény és a szeretet cselekedetei nyelvén beszélek? Fohászkodjunk az Úrhoz: adja meg nekünk kegyelmét, hogy mindig Isten népének érezzük magunkat, személyenként üdvözítve. Ez igaz: Ő név szerint üdvözít minket, de egy népben, nem pedig egy kis csoportban, amelyet a magam számára alkotok.

unnamed

Ferenc pápa beszédeiből válogatta össze ezúttal a családoknak szóló jótanácsokat.

Ferenc pápa: A keresztények ne alakítsák át a szolgálatukat hatalommá

„Úgy szolgáljunk, hogy cserébe ne kérjünk semmit, és ne sajátítsuk ki a szolgálatot magunknak azáltal, hogy hatalmi gépezetté alakítjuk azt” – állapította meg Ferenc pápa a Szent Márta-házban november 11-én, Szent Márton ünnepén bemutatott reggeli szentmise homíliájában.

 

„Jézus előzőleg a hit erejéről beszélt, amit a szolgálat szellemében értelmezett tovább, a hűtlen szolgáról szóló rész kapcsán. Ez a szolga az egész napját végigdolgozta – mondta a pápa a napi evangéliumról (Lk 17,7–10) elmélkedve –, s amikor estére hazatér a munkából, nem pihenhet meg, mert most az urát kell kiszolgálnia.” „Valaki azt ajánlhatná ennek a szolgának, menjen el a szakszervezethez tanácsot kérni, miként járjon el a gazdájával szemben. Ám Jézus kijelenti: »Nem, a szolgálat totális, teljes!«, mert ő maga mutatott utat nekünk e szolgálat szelleméhez, ő ugyanis szolga. Úgy mutatkozott be mint szolga, aki azért jött, hogy szolgáljon, és nem azért, hogy neki szolgáljanak. Ezt világosan megmondja. Épp ezáltal jelzi Jézus az apostoloknak az utat, amit abban a Pentecostal Vigil at St. Peter’s Squarehitben kaptak, ami csodákra képes. Igen, ez a hit csodákat tesz a szolgálat útján” – hangsúlyozta a pápa.

„A keresztény, aki a keresztségben megkapta a hit adományát, ám azt nem viszi tovább a szolgálat útján; erőtlen, terméketlen kereszténnyé válik, míg végül önmagáért élő, saját magát szolgáló keresztény lesz” – figyelmeztetett a pápa. „Szomorú az ilyen ember élete, hiszen az Úr nagy dolgait elpazarolja. Az Úr azt mondja nekünk, hogy a szolgálat egyetlen, nem lehet szolgálni két úrnak: vagy Istennek, vagy a gazdagságnak szolgálunk. És mégis eltávolodhatunk ettől a szolgálattól, először is a lustaság révén, ami langyossá teszi a szívet, és elkényelmesít” – tette hozzá a pápa.

„A lustaság eltávolít bennünket a szolgálattól, és kényelemre, önzésre szoktat. Sok jó keresztény van, igen, misére is járnak, de amikor a szolgálatról van szó… Hm…” – tette hozzá. „Amikor a szolgálatról van szó, én mindent értek alatta: Istennek tett szolgálat az imádásban, a dicséretben, és szolgálat a felebarátnak, szolgálat mindvégig, hiszen Jézus ebben a dologban nagyon határozott: »Így ti is – mondja – miután megtettetek mindent, amire parancsot kaptatok, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk«. Ingyenes szolgálat, semmit nem szabad kérni érte” – szögezte le a Szentatya.

„A szolgálattól való eltávolodás másik lehetősége az, ha kisajátítjuk a helyzeteket – ez a tanítványokkal, az apostolokkal is megtörtént. Eltávolították az embereket Jézustól, hogy ne zavarják őt, ami persze kényelmes volt számukra. A tanítványok kisajátították az Úr idejét, kisajátították az Úr hatalmát: ezt akarták az ő kis csoportjuk számára” – fogalmazott Ferenc pápa. Végső soron kisajátították a szolgálatnak ezt a formáját, közben pedig átalakították azt hatalmi struktúrává. Jól érthető mindez akkor, amikor arról vitatkoznak, hogy köztük ki a nagyobb, Jakab vagy János. Az anyjuk pedig elmegy az Úrhoz megkérni őt, hogy az egyik fia miniszterelnök, a másik pedig gazdasági miniszter legyen, méghozzá teljhatalommal a kezükben. Ma is ez történik, amikor a keresztények birtokossá válnak, a hit, Isten Országa és az Üdvösség birtokosaivá. „Ez egy nagy kísértés a keresztények számára” – intett a pápa, hozzáfűzve: „Az Úr ellenben szolgálatról beszél, az alázatban, a reménységben való szolgálatról, ez pedig a keresztény szolgálat öröme.”

Pape François - Papa Francesco - Papa Francisco - Pope Francis
„Az életben számos kísértés ellen kell harcolnunk, amelyek el akarnak bennünket távolítani a szolgálat szellemétől. A lustaság kényelemre vezet, félig elvégzett munkára, az egyes helyzetek kisajátítására, arra, hogy szolgából urak legyünk, ami gőgössé tesz bennünket, ezért mostohán bánunk az emberekkel, hogy fontosnak érezzük magunkat, hiszen keresztények vagyunk, vagyis miénk az üdvösség” – mutatott rá a Szentatya.

„Az Úr adja meg nekünk ezt a kettős kegyelmet – kérte a pápa –, az alázatot a szolgálatban, hogy végül elmondhassuk, haszontalan szolgák vagyunk, de mégiscsak szolgák, és kérjük a reménységet a várakozásban, amikor az Úr eljön értünk, hogy ránk találjon.”

 

forrás

képek

„Az imában sok mindent kérünk, de a legnagyobb ajándék, amit Isten adhat nekünk, az a Szentlélek” – mondta homíliájában Ferenc pápa október 9-én, csütörtök reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

 

Isten annyira irgalmas, hogy nemcsak megbocsát, hanem nagylelkű, és egyre többet és többet ad. A könyörgésben kérjük Istentől azt, amit az ima remélni sem mer – hangsúlyozta a Szentatya.

A csütörtöki evangéliumi szakaszban (Lk 11,5–13) három kulcsszót találunk: barát, Atya és ajándék. Jézus megmutatja tanítványainak, hogy mi is az ima. Olyan, mint amikor egy férfi éjfélkor felkeresi egy barátját, hogy kérjen tőle valamit. Az életben vannak olyan aranyszívű barátaink, akik valóban mindent nekünk adnak, amit csak kérünk. De nem csak ilyen barátaink vannak. Ám akkor is, ha alkalmatlanok és betolakodók vagyunk, a baráti kötelék megkívánja, hogy megkapjuk tőlük, amit kérünk – magyarázta homíliájában a pápa.

Jézus egy lépést tesz előre, és az Atyáról beszél: „Melyik az az apa közületek, aki ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?

Tehát nemcsak az a barátunk segít, aki elkísér bennünket az élet útján, hanem a mennyei Atya is, aki mérhetetlenül szeret bennünket, és akiről Jézus azt mondta, hogy a mező madarairól is gondoskodik. Jézus fel akarja ébreszteni bennünk az imába vetett bizalmat: „Kérjetek, és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak.” Ez az ima – emelte ki Ferenc pápa. – Kérjünk és kopogtassunk Isten szívének ajtaján. És az Atya a Szentlelket adja azoknak, akik kérik tőle.

Ez Isten legnagyobb ajándéka. Isten soha nem adja csak úgy az ajándékot – anélkül, hogy ne csomagolná be figyelmesen, ne tenne hozzá még valamit, ami még szebbé teszi. Az Úr, az Atya a Szentlelket adja többletként: az Atya igazi ajándéka az, amit az ima még csak remélni sem mer – mutatott rá a Szentatya. – Én kérem ezt a kegyelmet, kérem ezt és ezt, kopogtatok, és sokat imádkozom. Reménykedem, hogy megadja nekem. Ő, az Atya, nemcsak megadja nekem, amit kérek, még többet is ad: a Szentlélek ajándékát.

A barátunkkal imádkozunk, Jézussal, aki életünk útitársa, illetve az Atyával imádkozunk a Szentlélekben. Jézus a barátunk, Jézus kísér el bennünket , ő tanít meg minket imádkozni. Imánk legyen szentháromságos! Sokszor halljuk: „De ön hisz?” – „Igen, igen”; „Miben hisz?” – „Istenben!”; „De mi Isten az Ön számára?” – „Isten Isten!”. De Isten nem létezik: ne botránkozzatok meg! Isten nem létezik! Létezik az Atya, a Fiú és a Szentlélek: személyek, nem légből kapott eszmék… Ez az „Isten-spray” nem létezik! Személyek léteznek!

  • Jézus az útitársunk, aki azt adja nekünk, amit kérünk.
  • Az Atya gondunkat viseli, és szeret minket.
  • A Szentlélek pedig az ajándék, az a többlet, amit Isten ad, amelyet lelkiismeretünk remélni sem mer

– zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

 

Magyar Kurír

Szentlélek

spray

 könyv a nők egyházi szerepéről


A "Sole 24 Ore" olasz gazdasági napilap és az "Osservatore Romano" vatikáni napilap együttműködésével jelent meg július 9-én a kötet „Ferenc pápa és a nők” – címmel. Szerzője két történész-újságíró: Lucetta Scaraffia és Giulia Galeotti, akik a nők szerepét vizsgálják az egyházban, felvetve a még megoldandó kérdéseket, különös tekintettel Bergoglio pápa szavaira.

A kötetben összegyűjtik Ferenc pápa a megnyilatkozásait a katolikus egyház és a nők helyzetével kapcsolatban. Lucetta Scaraffia elemzésében a probléma történelmi és teológiai csomópontjaira mutat rá: „A nyugati országokban megvalósult női emancipáció összefüggésében az egyház magatartása az ellenkezőjére látszik fordulni. Főként egy olyan kultúrában, amely a női egyenjogúságot a fogamzásgátlók szabad használatával és az abortusz legalizálásával méri, az egyházat az emancipáció ellenségének tekintik. Ehhez a kulturális ellentéthez hozzáadódik a nők mellőzése az egyház döntéshozói szintjein, holott egyelőre a szerzetesnők száma messze meghaladja a férfi szerzetesekét. Emellett a nők általában alárendelt szerepekre és feladatokra kényszerülnek”.