Krisztus mondta: ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt nálatok (Jn 15,18). Különleges aktualitást kapnak ezek a szavak ma, amikor sokan szerte a világban össztűz alá vették hazánkat – fogalmaz írásában Székely János esztergom–budapesti segédpüspök.

Mi ennek a gyűlöletnek az oka? A valódi ok az, hogy hazánk olyan alapvető emberi értékek mellé állt oda, melyeket ma sokan lerombolni szeretnének. A magyar parlament olyan alkotmányt adott az országnak, amely Isten nevével kezdődik (Preambulum), amely azt állítja, hogy a magzat életét védelem illeti meg a fogantatástól kezdve (Szabadság és felelősség II), hogy Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között létrejött életszövetséget (Alapvetés L). Az alkotmány azt is kijelenti, hogy a család a nemzet fennmaradásának alapja, és hogy az adó mértékét a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani (Szabadság és felelősség XXX). Nyilván sokan vannak a világon, akiknek nem tetszik ezeknek az emberi alapértékeknek ez a határozott megfogalmazása.

Mi több, a magyar kormány átmeneti külön adót vetett ki a bankokra. Ez pedig természetesen aggodalommal tölti el a pénzvilág urait, nehogy a példa ragadós legyen.

A hazánkat érő támadások oka alapvetően ez. Természetesen ezeket az okokat nem nevezik néven, helyette más, kisebb jelentőségű vádpontokat említenek. Az egyik ilyen vádpont az egyházakról szóló törvény. Ennek a törvénynek az a célja, hogy az úgynevezett business egyházaktól megvonja az egyházi státuszt. Magyarországon ugyanis, szemben nagyon sok európai állammal, az egyházi oktatási, egészségügyi és szociális intézmények azonos állami finanszírozásban részesülnek, mint a hasonló állami intézmények, hiszen ugyanolyan adófizető polgárok számára nyújtják a nevelés, vagy a gyógyítás szolgálatát. Hazánkban ezért számos olyan ál-egyház jött létre, amelyeknek a legfőbb célja az állami támogatás megszerzése volt. Az új egyházi törvény ezen a helyzeten változtat. Pontosabban körülírja a feltételeket, amelyek alapján egy közösség elnyerheti az egyházi státuszt (legalább ezer tag; legalább 20 éves jelenlét az országban stb.). Azok a közösségek, amelyek nem kapják meg az egyházi státuszt, nyugodtan folytathatják a működésüket, csak az intézményeik állami finanszírozását nem fogják megkapni.

Természetesen a magyar parlament és a kormány követett el hibákat is a munkája során. Ilyenek voltak a médiatörvény egyes – később meg is változtatott – pontjai, vagy a jegybanktörvény esetében néhány, talán szükségtelen módosítás, amely támadásokra adott alkalmat. Ugyanígy helyesebb lett volna a bankokkal való megállapodást a végtörlesztés rendelkezéseinek kibocsátása előtt megkötni.

A hazánkat érő támadás oka azonban nem ez, hanem azok az alapértékek, amelyeket Magyarország jelenleg képvisel. A jelen parlamentnek felelősen élnie kellett azzal a kétharmados többséggel, amellyel a választók a cselekvésre felhatalmazták. Ezt a nagy felelősséget és lehetőséget alázattal, körültekintéssel kell hordoznia, tettekre váltania. A külső támadásokat pedig higgadtan, adott esetben kellő ügyességgel kell megpróbálnia kivédeni. Hazánk jegybankjának valuta tartaléka a jelen államadósságunk csaknem felét teszi ki, amelyet szükség esetén a jegybank fel is fog használni az adósságszolgálat finanszírozására. Ez azt is jelenti, hogy az ország valamennyi ideig ki tud tartani ebben az erős ellenszélben is.

Gyakran megtörténik a történelemben, hogy ha feltűnik a világosság, akkor megjelenik vele szemben a sötétség hatalma is. Kívánom mindannyiunknak, hogy legyünk a Világosság fiai, egy igazabb, emberibb világ építői.

Székely János esztergom–budapesti segédpüspök

Magyar Kurír

 

A 2012-es esztendő legelső posztjában, amolyan évkezdő felütésként szeretnék egy fontos gondolatot felvetni – egy olyan idézet alapján, ami óév napján került elém, és nagyon elgondolkodtatott:

“Az egyetlen, ami szükséges a gonosz diadalához az, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.”

Világunkban, hazánkban az államhatalom, a média, a gazdasági és a kulturális élet legnagyobb része alapvetően ateista, tehát Istent és a Biblia értékrendjét figyelmen kívül hagyó elvek alapján működik. Vagyis az ember alapvetően magára van utalva, és hiába is várja őt segítség egy nála nagyobb perspektívából, nem kér belőle. Mindenki szeretne boldog lenni és boldogulni, de a velünk együtt élő emberek nagy része ennek eléréséhez olyan utat választ, amelynek nincsen vertikális dimenziója. Amelyből hiányzik valami olyan többlet, amit az ember önmagából nem képes kiizzadni. Mi azonban tudjuk, hogy ez nem jó út! Akkor sem, ha széles, akkor sem, sokan járnak rajta, és akkor sem, ha embertársaink nagy része a látszat alapján nem is keres más utakat. Nem jó hiszen ismerjük mi is, jártunk rajta mi is, és rajtunk sem segített. És nem jó azért sem, mert nekünk már megmutatták, mi már megtaláltuk azt az utat, amelyik viszont érdemes arra, hogy végigjárjuk. Nem lettünk tökéletesek, még különbek sem a többi embernél (ezt sose felejtsük el, mert nincs visszataszítóbb a vakbuzgó ember szellemi gőgjénél!) – de legalább már nem vagyunk egyedül. Rátalálhattunk Istenre – és ezzel együtt rátalálhattunk egy értékes és hasznos élet lehetőségére is. És ettől kezdve van egy erkölcsi kötelességünk! Megmondani az embereknek, hogy nem jó úton haladnak, és megmutatni nekik a helyes ösvényt! Ez a mi erkölcsi felelősségünk és kötelességünk. Ez a mi nagy lehetőségünk, hogy szolgáljuk embertársainkat!

De két dolgot rögtön az elején világosan hozzá kell tennünk ehhez a képhez. Az egyik, hogy bármennyire is szeretnénk, a világot nem tudjuk megváltoztatni. Aki ismeri a Biblia próféciáit, az ismeri az emberiség jövőjét is. Az tudja, hogy egy olyan negatív folyamat részesei vagyunk, amely pusztulásra van ítélve – sajnos az embernek hihetetlen érzéke van önmaga elpusztításához. Viszont nekünk nem is kell a világot megváltoztatnunk, vagyis nem a világot kell megváltoztatnunk, “csak” a benne élő embereket! Amikor a Titanic léket kapott, és világossá lett, hogy menthetetlenül el fog süllyedni, akkor már nincs értelme a lyukakat foltozgatni. Akkor már csak egyetlen cél maradt értelmes: minél több embert megmenteni a biztos halálból. Ez a mi célunk is! A halált és az ítéletet nem tudjuk megállítani, de embereket meg tudunk menteni. Azonban tudnunk kell, hogy az idő rövid. Ezért azzal kell végre foglalkoznunk, ami igazán fontos: a barátaink, szüleink és rokonaink, osztálytársaink és kollégáink, az ismerőseink és ismeretlen embertársaink megmentésével.

Csakhogy – és ez a második dolog – ők egyáltalán nem akarnak „megmentődni”. Ők azt mondják, nincsen semmi baj. Azt mondják, hogy a hajó nem is süllyed, legfeljebb nagyok a hullámok, vagy ha süllyed is, majdcsak betömjük valahogy a léket. Azt mondják, hogy ne riogassuk őket, ne akarjunk beleszólni az életükbe, ne akarjuk rájuk erőltetni azt, amiben hiszünk, mert az a mi magánügyünk, és hagyjuk őket békén. Toleráljuk azt, hogy ők nem kérnek a Bibliából, Jézusból, az egyházból és a megváltásból. Toleráljuk azt, ahogyan élnek, ahogyan beszélnek, amilyen jövőt építenek.

Csakhogy ha ezt megtesszük, akkor mindazok, akik erre kérnek bennünket, egy valamennyire boldog vagy boldogtalan, ideig-óráig tartó sikereket, elkerülhetetlen kudarcokat és megállíthatatlan veszteségeket magával hozó élet után meg fognak halni, és még azután sem lesz nyugtuk, hanem ítéletet és büntetést kapnak. Ha engedünk a kérésüknek, akkor a világ rosszabb lesz, mint amilyennek lennie kellene, akkor kevesebb lesz a jóság, a szeretet, az öröm a világban, mint amennyi lehetne.

Sajnos a mai kereszténység legnagyobb része passzív és defenzív: berendezkedett a védekezésre, arra, hogy egy sajátos szubkultúrába, egy lelki-szellemi gettóba bezárkózva megpróbálja megvédeni az emlékeit és a hagyományait. A Sátán azt mondta nekünk, fogjuk be a szánkat, húzzuk meg magunkat azon a kicsi területen, amit nekünk elkülönített, foglaljuk le magunkat a mi saját pitiáner teológiai vagy kegyességi problémáinkkal, játsszuk a játékainkat és játszmáinkat, és hagyjunk békén mindenkit mást. És mi szót fogadtunk a Sátánnak! Miközben Isten Igéjére hivatkozunk, aközben a Sátánnak fogadunk szót. Csak a vak nem látja ezt, és a gyáva nem meri beismerni! Ezen kellene változtatni! Ha akarunk egyáltalán változást! Mert ahogyan a politikában, úgy a szellemi életben is meg lehet venni a szavazatainkat látszattal és láttatással, az igazság megmásításával, az érvényesülés és a boldogulás ígéreteivel, azzal, hogy a többség úgysem a mi oldalunkon áll, és hogy nincs semmi ok arra, hogy harcoljunk. Mi azonban tudjuk, hogy hiába akarja a Sátán elhitetni azt, hogy nem is létezik, és nincs is mi ellen harcolnunk, nekünk akkor is harcolnunk kell! Mert nem csak az ország politikai vagy gazdasági állapota, hanem az ország szellemi és erkölcsi állapota is változást kíván! (És az előbbi ez utóbbi nélkül úgysem történhet meg!) És ez a változás rajtunk is múlik! Szerencsére nem csak rajtunk, de rajtunk is múlik!

A változáshoz azonban fel kell vállalni egy nagyon nehéz feladatot: fel kell vállalnunk a konfrontációt az igazság mellett és a hazugságok ellenében. Ha ezt megértjük, akkor meg kell értenünk egy nagyon lényeges dolgot is, ami ebből fakad: mégpedig azt, hogy konfrontálódni csak az tud illetve fog, akinek egyrészt vannak elvei, amelyekhez ragaszkodik, másrészt pedig nem közömbös a többi ember sorsa iránt. Viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy korunkban az elvtelenség a trendi. Ma a toleranciát elvárjuk, kötelezővé tesszük a magunk irányába, de mi oly nehezen adjuk meg másoknak. Ma azt mondják, ha nincsenek elveid, akkor nem fogsz konfliktusokba kerülni, akkor nem szükséges az elkötelezettséggel járó áldozat, elkerülhetünk egy csomó fájdalmat és kudarcot, ha nem bízunk semmiben és nem tesszük le a voksunkat senki és semmi mellett úgy igazán, akkor nem is fogunk csalódni sem.

Nekünk azonban vannak elveink. Kell, hogy legyenek! És ezeknek az elveknek tettekre kellene sarkalniuk minket. Nemes, tisztességes, építő tettekre. Ha ezt a két dolgot sikerül végre a helyére tennünk az életünkben,  az életünket vezérlő alapelveket és a többi emberhez való helyes viszonyulásunkat, akkor sok minden változhatna bennünk is, körülöttünk is.

Ne felejtsük ezt az üzenetet:

“Az egyetlen, ami szükséges a gonosz diadalához az, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.”

Legyen 2012 az az év, amikor mi keresztények igenis sokat teszünk embertársainkért, nemzetünkért, világunkért.

Ehhez kívánok erőt, kitartást, és ebben kívánok örömöt, felüdülést!

UI: Az idézet Edmund Burke-től származik.

Forrás: Apcsel29

Írta: Bíró László püspök   4. A Szentháromság mintájára felépülő családi életet nemcsak az egyes  szentháromsági személyek felől  szemlélhetjük, hanem a szentháromságos relációk [viszonyulás] felől is.   a. A „perichoresis”[Áthatás] Alapvető fogalom ez a Szentháromság teológiájában.  Azt jelenti, hogy a személyek áthatják egymást, egyiknek a másikban való kölcsönös jelenléte ez, amely a  legmélyebb közösséget teszi lehetővé az identitások  tiszteletben tartásával. Ez egyike az isteni Szentháromságon belüli élet „töményeinek”, következőleg az   Olvass tovább ...

Írta: Bíró László püspök  (Elhangzott a Katolikus Karizmatikus Találkozón, 2000. június 12-én Máriaremetén.)  Egy személyes élménnyel szeretném kezdeni előadásomat. Egyszer egy görögkatolikus kispap bejött hozzám és azt mondta, milyen kár, hogy elhagytuk a régi ortodox füstölési szokásokat a liturgiában. A pap először mindig megfüstölte a Krisztus ikont az ikonosztázon, mert Ő az Atya képmása, az Atya ikonja. Azután megfüstölte a pap az Isten-anya ikonját, a Szűzanya képét, mert ő sajátos   Olvass tovább ...

Korunk egyik leggyakrabban emlegetett vívmánya a számítógép, amely sokrétű fölhasználást biztosít a hírközlésben, a kommunikációban, az adattárolás és –közvetítés tekintetében. Minthogy az emberi tudás könyvtárakat megtöltő anyagát teszi hozzáférhetővé, egyre inkább háttérbe szorítja a nyomtatott hír- és adatközlést. Az egyház is, benne pedig a mi egyházközségünk is  fölhasználja ezt a sokoldalú lehetőséget az evangélium terjesztésében. Az idei Karácsonyon Jézus születésének ünnepe mellett a honlapunk születését is ünnepelhetjük, amely a rakoscsaba.plebania.hu   Olvass tovább ...

Jézus levele nekünk!!!!!! Szeretnéd tudni Jézus mit gondol karácsonyi ünnepléseinkről??

Kedves Szeretteim!

Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám......

bojte2Karácsonyra készülve örömmel gondolok vissza arra az adventi napra, amikor megismertem a dévai gyerekek kis csalogányát, Zitát. A téli vakáció első napján elmentem Kisiratosra, hogy az ünnepekre elhozzam a gyerekeket Dévára. Már késő délután volt, mikor a buszban abbahagyták az éneklést, és elkezdtek csiritelni, beszélgetni. Az egyik kis szőke hatodikos lány kéréssel fordult hozzám: „Atya, vigyen el minket a szülőfalumba, ahonnan egy évvel ezelőtt elhozott!” Tudtam, hogy neki nincs, ahova hazamenjen, ezért csodálkozva kérdeztem: „Ugyan hova szeretnél menni?”...