Jézus bevonul Jeruzsálembe, a tömeg ünnepli. Ismerjük a történetet, előre látjuk a sokaságot, ahogy pár nap múlva keresztre küldi Őt. Ennél azonban többet jelenthet számunkra Virágvasárnap. Az igében egy olyan gesztusról is olvashatunk a bevonulással kapcsolatban, ami ma is kérdések, kihívás elé állít minket. Mi a helyzet a ruhánkkal?

 

A szamarat elvitték Jézushoz. Ráterítették ruháikat, Ő pedig felült rá. Sokan az útra terítették ruhájukat, mások meg lombokat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Akik előtte mentek, és akik követték, így kiáltoztak: Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! (Mk 11, 7 – 9)

Kétszer is szerepel ebben a rövid szakaszban, hogy saját ruháikat terítették le Jézus tiszteletére. Ez a mozzanat arra ösztönzött, hogy végiggondoljam, mit jelent ma számunkra a ruha, amit viselünk. Én is le tudnám teríteni Jézus elé? Szükséges ez egyáltalán? A kérdések mögött komoly kihívás is rejtőzhet. Ha valóban fontos tettről beszélünk, meg kell valósítanom a saját életemben!

A fügefalevél óta a ruházat jelentése, funkciója gyökeresen megváltozott. Ezt biztosan mind érzékeljük. Ma könnyen jelezhet társadalmi, anyagi helyzetet, így mindenki számára nyilvánvalóan megkülönböztethető egy fénykép alapján is egy hajléktalan és az angol királynő. Munkánkat, hivatásunkat is az ahhoz megfelelő öltözetben végezzük, ezt kényelmi okokból, praktikus szempontokat figyelembe véve viseljük, de a szokások is szerepet játszanak benne.

A különböző szabadidős tevékenységekhez is megfelelő öltözetet választunk, arról nem is beszélve, milyen kifejező lehet egy eseményen a megjelenésünk. Az alkalomhoz való hozzáállásunkat is jellemzi, mennyire öltözünk ki. A hófehér menyasszonyi ruha szimbolikája érzékelteti talán legszebben, mit is jelképezhet életünk fordulópontjain a viselt öltözék.

Ami pedig ezeken túlmenően bizonyos, hogy ruházatunk az önkifejezés eszköze. Ezzel kommunikálhatjuk a világ felé, kik is vagyunk. Még az idegenek is elárulunk magunkról valamit a megjelenésünkkel – bár tudjuk, a külsőről nem szabad azonnal ítélni, mégis reflexként azonosítjuk egymást bizonyos jelzések alapján.

Mindezeket a jelentéseket látva már világosabb lehet, mit is jelent a ruhánkat teríteni Jézus lába elé. Tiszteletünk jeleként elé hozni egzisztenciális helyzetünket, munkánkat, hivatásunkat, szabadidőnk kedvelt tevékenységeit, a jeles alkalmakat, életünk fordulópontjait, illetve önkifejezésünk eszközén keresztül önképünket, identitásunkat. Ruháink leterítése hatalmas lehetőség, hogy Krisztus áldozatának és feltámadásának ünnepét személyes hitünk szintjén is megéljük. Hívjuk meg, hogy vonuljon be a lelkünk városába, tárjuk szélesre a kapukat, helyezzük elé életünket, önmagunkat!

Ragadjuk meg ezt a lehetőséget! Éljük át ma Jézus bevonulását!

Kunszabó Anna

ruhák

Márc. 1. Hamvazószerda – „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban…”

A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát.

Márc. 2. Tanuljunk meg egészen a jó Istené lenni!
Márc. 3. Hiányzik életünkből valami nagyon fontos: a szeretet jó íze!
Márc. 4. Annyi fölösleges dologhoz ragaszkodik szívünk.Böjt nélkül hatástalan a hitünk.
Márc. 5. A böjt vágyakozás Istenre!
Márc. 6. Szembesülnünk kell a földi élet végességével, akár a halállal is.
Márc. 7. A nagyböjti szentidőben rácsodálkozunk arra, hogy mit tett értünk az Isten…
Márc. 8. A fájdalom: út a találkozáshoz. Mély találkozás Krisztussal a fájdalom által lehetséges.
Márc. 9. Ha nem nyitjuk meg magunkat, nem találkozhatunk Krisztussal.
Márc. 10. Nem találkozhatunk Krisztussal anélkül, hogy önmagunkat kitárva ki ne üresednénk.
Márc. 11. A Végtelen befogadásához a végesnek szét kell törnie.
Márc. 12. A megtérés azt jelenti, hogy elsősorban nem a saját gyötrelmeinkkel, problémáinkkal, bűneinkkel, félelmeinkkel foglalkozunk, hanem hagyjuk, hogy Jézus Krisztus magával ragadjon a messiási útra.
Márc. 13. Ne roskadjunk magunkba szenvedéseink miatt! Jézus keresztfájdalma és elhagyatottsága által egyesítette az embereket Istennel és egymással
Márc. 14. Ne álljunk meg, ne torpanjunk meg a megrázkódtatás miatt, hanem szeretettel lépjünk tovább.
Márc. 15. Nem roskadhatunk magunkba valami kis személyes szenvedés miatt.
Márc. 16. Mivel Jézus magára vette mindazt, ami emberi, a világ minden terhét és bűnét, ezért semmi sincs a történelemben, ami Isten életén kívül maradt volna. Minden helyet kapott Isten életében…
Márc. 17. Érzem, hogy Jézus újra az ő helyén van a szívemben. Egyetlen gondom sincs, egyetlen érzésem sincs, amely ne lenne egészen az Övé.
Márc. 18. Mennyivel kevesebbszer bíztam volna magam rád, Jézusom, ha kevesebbet szenvedtem volna! Legyen meg a te akaratod.
Márc. 19. Uram add, hogy megtérjek!

Minden hatalmadra szükségem van, hogy szívemet megtisztítsam!

Márc. 20. Istenem, minden, amit tőled kérek, az a tiszta szív, hogy szeresselek téged mindenek fölött és mindenben osztatlanul.
Márc. 21. A keresztény életből nem maradhat ki a böjt. De böjtölésünk nem önmagában értékes, hanem csak annyiban, amennyiben köze van Jézus Krisztushoz és az ő böjtjéhez.
Márc. 22. A fájdalom az, ami elmúlik, vagy amit mi okozunk magunknak. A kereszt az, ami végig kíséri az életünket, ami alatt annyiszor elesünk, annyiszor megsebződünk, de nem tudunk elszakadni tőle.
Márc. 23. „A beteg és az orvos közti érintkezési pont a betegség. A Krisztus és a köztünk fennálló érintkezési pont a bűnünk.”(Spurgeon)
Márc. 24. Minden szenvedés különleges ideje a kegyelemnek, melyet kár lenne fel nem használnunk.
Márc. 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony.  A fának gyümölcsoltásra azért van szüksége, hogy teremjen jó gyümölcsöt. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy legyen jó a termése.

A Szűzanya az igazi gyümölcsnek: Jézusnak a világra szülője, gyümölcsözésre váró életünknek az útját adja számunkra: Jézust

Márc. 26. A kereszt üdvösségünk eszköze – nagy vigasztalás, hogy Jézus a mindennapok terhét is keresztnek nevezi.
Márc. 27. Az az út, amely Istenhez vezet, hétköznapjainkon halad keresztül.
Márc. 28. Én azért lehetek én, mert Jézus Ő volt. Élni azért nem szégyen az embernek, mert Jézus élt. És szenvedni, csak azért nem gyalázat, mert Krisztus kínhalált halt.
Márc. 29. A szenvedések legmélyét egyedül Jézus járja meg velünk. A szenvedés nem sorscsapás, hanem egy szilánk az Úr keresztjéből.
Márc. 30. Isten gondolatai nem végződnek zsákutcában.
Márc. 31. Ha a kereszt kimaradna életünkből, kimaradna a lehetőség is, hogy személyiségünk a maga teljességében kibontakozzék.
Ápr. 1. Rengeteg nehézség van az életben… De milyen lelkülettel éljük meg?
Ápr. 2. ­ Nem tehetünk egész életen át másokat felelőssé azért, mert olyan nehéz a dolgunk. Valamikor fel kell vállalnunk a felelősséget életünkért.
Ápr. 3. Ma is fájó sebeink csak akkor gyógyulnak, ha osztozunk küldetésedben, és megalázva, félredobottan is felkínáljuk szívünket az embereknek.
Ápr. 4. Megfeszített Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk.
Ápr. 5. Soha nem tudjuk Isten annyira szeretni, mint amennyire Ő szeret minket! Istenhez a szív egyszerűen benyit, ész és szellem soká vár, míg beengedik.
Ápr. 6. Az Atya szeret minket. Soha nem csügged el bukásaink miatt. Soha nem ragaszt ránk címkéket. Olyannak ismer, amilyenek vagyunk: hisz, remél bennünk.
Ápr. 7. Az Isten iránti szeretet akkor tiszta, ha az öröm és a szenvedés egyformán hálára indít.
Ápr. 8. Isten soha, de soha nem engedné meg, hogy cél nélküli legyen a fájdalmad!
Ápr. 9. Virágvasárnap Jézusom, a hozsannázó lelkületben tarts meg engem, tarts meg minket. Vonulj be életembe, járd át az életemet.
Ápr. 10. Végy bennünket magad mellé megváltásod művében, és mi hűséges társaid leszünk…
Ápr. 11. Jézus erőssé teszi a mi gyengeségeinket saját gyengeségével. Megtanít kitartani a megpróbáltatásban.
Ápr. 12. Megvallja a szeretetet mely által átöleli próbatételeinket és megújítja a meghívásunk útját. Tartsunk ki a próbatételekben, maradjunk Benne. Minden próbatételünk Jézusé, Jézus meghív, hogy Vele együtt éljük meg.
Ápr. 13. Nagycsütörtök  Egyébről se szól a búcsúbeszéd, mint egy megdöbbentő egymásbalevésből. Jézus az Atyában van. Az Atya Őbenne. Jézus bennünk van, és mi Őbenne vagyunk. Ezt az éjszakát csak a kereszt rávetődő árnyékában ünnepelhetjük, mert Nagycsütörtök minden ajándéka a keresztből nyeri erejét.
Ápr. 14. Nagypéntek Nagypéntek nélkül nincs feltámadás. Ha nincs Krisztus, nincs Golgota, de nincs megváltás és új élet sem ezen a földön. Krisztus kellett és keresztút, amely hitet önt az emberek millióiba és a hittel csodákat tesz. Ostorozás kellett, az igazak megostorozása, mert csak a szenvedés teszi  képessé az embert , hogy az első kakasszóra meg ne tagadja hitét.
Ápr. 15. Nagyszombat –  A fájdalom a maga különös módján mindenkiből új embert formál.
Ápr. 16. Húsvét –  A keresztre adott válasz a feltámadás. A feltámadás a kereszt isteni mélye. A húsvét ünnepe életünk alapjait akarja felrázni. Jézus valóságosan él.

 

Hajlák Attila-István

kép

“Most  felmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és az írástudók kezébe adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik, és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnapon feltámad.” (Mt 20,18-19)

Az út Jerikóból Jeruzsálembe mindössze 14 mérföld volt. Félnapi járás. Jézus a tanítványok csapata élén halad. Mint egy harcba induló ifjú katona. Amikor Jézus a küldetését fogalmazza meg, ne is gondoljunk arra, hogy szorult helyzetben érezte magát és rosszul mérte fel a helyzetet. Azt a feltevést is elfelejthetjük, hogy a kereszt egy utolsó elkeseredett kísérlet volt arra, hogy megmentsen egy halálra ítélt küldetést.

Ezekből a szavakból világosan kiderül, hogy Jézus tudta miért hal meg. Nincs meglepve, nem habozik és nem tétovázik. Az, ahogyan Jézus a halálba tart, nem hagy semmi kétséget: ezért a pillanatért kellett eljönnie a földre. A kereszt felé vezető út sokkal korábban elkezdődött, mint ahogy elindult Jerikóból. Amikor a gyümölcs roppanása még visszhangzott az édenkertben, Ő már a Golgota felé vette az irányt.

Jézus, Isten ígéretével a szívében menetelt Jeruzsálem felé. A Krisztusban lakó Isten meggyőzte a Krisztusban lakó embert, és elég hangosan beszélt ahhoz, hogy a pokol kapui is beleremegjenek: „de harmadnapon feltámad”.

A te horizontodon is feltűnik egy Jeruzsálem? Egy fájdalmas veszekedést hagytál magad mögött? Vagy csak néhány lépésnyire vagy a saját szívfájdalmad falaitól? Tanulj a Mesteredtől. Legközelebb, amikor a Jerikótól Jeruzsálembe vezető úton találod magad, töltsd meg a szádat Isten ígéreteivel. Amikor a csüggedés sötét köde telepszik rád, meríts bátorságot Isten szavából. Isten Igéjével a szívedben menj Jeruzsálem felé.

Úr Jézus, nem találok szavakat, ha belegondolok, hogy önszántadból indultál el Jerikóból, teljes tudatában annak, hogy a kereszt vár Rád. Segíts nekem, hogy megragadjam az Atya ígéreteit, és bátorsággal éljem az életem a Te Szavad szerint. Jézus nevében, ámen.

 

Max Lucado

A nagyböjti időszak készítse fel szívünket Isten bocsánatára és arra, hogy mi is megbocsássunk, úgy, mint Ő, vagyis elfeledve a másik vétkeit. Ferenc pápa ezért fohászkodott kedden reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A pletyka ellentétes Isten irgalmával

A napi evangéliumi szakaszból kiindulva a pápa utalt Péter híres kérdésére, amit Jézusnak tett föl: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer? Jézus így felelt: Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!” (Mt 18,21). Az olvasmány pedig Dániel próféta könyvéből (Dán 3,25.34-43) a fiatal Azariás imájáról szól, akit tüzes kemencébe vetettek, mert nem volt hajlandó imádni egy aranybálványt. A lángok között Isten irgalmasságáért könyörög a nép, s egyben bocsánatért önmaga számára. Ez az ima helyes módja – állapította meg a pápa. Tudva, hogy számíthatunk Isten jóságának egy sajátos aspektusára.

Amikor Isten megbocsát, az ő bocsánata olyan nagy, mintha felejtene. Éppen ellentétes azzal, amit mi teszünk a pletykálkodással: de hiszen ezt meg ezt tette… sok-sok régi és új történetet tudunk az emberekről és nem felejtünk. Miért? Mert nem irgalmas a szívünk. Bánj velünk könyörülettel, nagy irgalmasságod szerint. Üdvözíts minket – kéri az ifjú Azariás. Ez felhívás Isten irgalmához, hogy adja meg a bocsánatot és az üdvösséget, és felejtse el a bűneinket.

A megbocsátás egyenlete: te megbocsátasz, én megbocsátok

Az evangéliumi szakaszban Jézus az adós példabeszédével magyarázza el Péternek, hogy miért kell mindig megbocsátani. Amint a király elengedte szolgájának az adósságát, úgy kellene a szolgának is elengedni társa tartozását, vagyis irgalmat gyakorolnia. A Mi Atyánkban így imádkozunk: Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ez egy egyenlet, a két dolog együtt jár – fejtette ki Ferenc pápa. Ha te nem vagy képes megbocsátani, hogyan tud majd Isten megbocsátani neked? Ő meg akar bocsátani neked, de hogyan tud, ha zárva a szíved és az irgalom nem képes belépni rajta? „De atyám, én megbocsátok, csak nem tudom elfelejteni azt a csúnya dolgot, amit velem tett…”. Akkor kérd az Urat, hogy segítsen neked elfelejteni… A „megbocsátok, de aztán visszafizetem” – nem működik. Úgy kell megbocsátani, ahogy Isten: teljesen.

Az irgalmasság, amelyik elfelejti a vétkeket

Irgalmasság, együttérzés, megbocsátás – ismételte Ferenc pápa, emlékeztetve rá, hogy a megbocsátás szíve, amit Isten ad nekünk, mindig az irgalmasság. Nagyböjt készítse föl szívünket arra, hogy befogadjunk Isten megbocsátását. Hogy befogadjuk, és aztán másokkal is ugyanazt tegyük: szívből megbocsássunk. Talán soha nem köszönsz nekem, de a szívemben már megbocsátottam neked. És akkor közeledünk Isten nagy irgalmasságához. Amikor pedig megbocsátunk, kinyitjuk a szívünket, hogy Isten irgalma belépjen rajta, és megbocsásson nekünk. Mert mindannyiunknak kérnünk kell a megbocsátást, mindenkinek. Megbocsátunk és nekünk is megbocsáttatik. Legyünk irgalommal mások iránt, és meg fogjuk érezni Isten irgalmát, aki, mikor megbocsát nekünk, felejt.

forrás

kép

A napsütötte észak-spanyol Santander tartományban, nem nem messze Garabandától és Lourdes-tól található Limpias. A templom főoltára felett függ egy 300 éves fa feszület. Maga a corpus 2,34 m magas. A megváltó alakját Pedro de Mena andaluziai szobrász faragta, aki 1693-ban, Malagában halt meg. A megfeszített arca különösen művészi, igen élethűen ábrázolja a haldokló Üdvözítő halálküzdelmét. (Ezért hívják ” Santo Christo de la Agonia”-nak.) Felemelkedett mellkassal láthatjuk Jézust, amint ajka az utolsó lélegzetre nyílik és szeme vágyodva az égre tekint.
A kereszt eredetileg Isidoro Bernales limpiasi születésű gróf tulajdona volt, aki Cadizban, Dél-Spanyolországban lakott. E feszület előtt esdekeltek Jézus segítségéért az emberek Cadizban, amikor a várost 1755-ben egy közeli földrengés következtében nagy tengerár fenyegette. A tenger egyre beljebb nyomult a városba. A lakosok körmenetben könyörögtek Istenhez, és szentképeiket is magukkal vitték. Úgy látszott semmi sem segít, mert a tenger egyre áradt. Akkor a gróf engedélyével erős emberek kivitték a keresztet a tengerpartra, és a víz szélén felállították. És íme az áradat megállt! Ezen felháborodva beljebb vitték a keresztet a visszavonuló áradatba, ott is felállították, és a tenger ismét visszahúzódott. (Még ma is látható a csodás eseményt megörökítő márványemléktábla Cadiz városnegyedében.) Ettől kezdve a keresztet csodatevőként tisztelték. Később a gróf útódai szülőhelyének ajándékozták, ahol először egy mellékoltáron, majd a főoltáron kapott helyet.
1919 böjtjében, március 22-30-ig, két kapucinus barát missziót tartott Limpiászban.
A két pap megrázó beszédeinek eredményeként a falú minden lakosa szentségekhez járult öt ember kivételével. Amikor a misszió végén, március 30-án vasárnap reggel P. Agatengelo beszédet tartott, felkiáltott egy kislány, aki a kereszt közelében állt: “A Krisztus megmozdult, a Krisztus rám néz.” Utána azonnal felkiáltott egy második, majd egy harmadik gyerek is. Végül még ötven más személy is részesült a rendkívüli látványban. A jelenlévők megrendülten térdre estek. A prédikátor szavai szinte feleslegessé váltak, olyan csodálatos események következtek. Megelevenedett Jézus alakja, mozgott a szeme, felnyitotta ajkát, megmozdította töviskoronás fejét, és arckifejezése is megváltozott. Előfordult, hogy arcszíne sötétkék, földszürke majd halottsápadt lett, míg vissza nem nyerte eredeti színét. Testét a halál verítéke borította, különösen nyakát és mellét. Időnként könnyekkel telt meg a szeme. Némelykor világos piros vér folyt a sebeiből. Különösen a töviskorona sebeiből csordult le vére arcára és mellére. Majd oldalsebéből folyt vér és víz. Félig nyitott szája is megtelt olykor habbal és vérrel. Ezek a jelenségek élethűen tükrözték az Üdvözítő kínszenvedését és haláltusáját.
A sok zarándok között egy kubai püspök is eljutott Limpiasba. Rómában járt a Szentatyánál, amikor útközben Limpiasról hallott, de nem sokat adott a szóbeszédre. A santanderi kikötőben hajóra akart szállni Kuba felé, de ismerősei azt ajánlották neki, ha már egyszer itt jár, ne mulassza el a limpiasi feszületet megtekinteni. A püspök ráállt és odautazott. Bement a templomba, ahol számos zarándok jelenlétében éppen szentmisét mutattak be. Az út fáradalmaitól kimerülten majdnem elaludt, de a tömegből felhangzó kiáltások magához térítették. Felemelte tekintetét. és egészen világosan látta, amint Jézus lassan felnyitja, majd megint becsukja ajkát, amint fejét egyik oldalról a másikra fordítja, és halálküzdelem látszik rajta, mintha éppen utolsó perceit élné. Délután mindez megismétlődött a megrendült püspök jelenlétében. Hazaérve pásztorlevelet bocsátott ki, leírta mindazt, amit saját szemével látott. Pásztorlevelét a hívekhez és az állami vezetőkhöz szóló komoly intelemmel fejezte be felszólítva őket, hogy addig döntsenek Krisztus mellett, amíg nem késő.
Az is előfordult, hogy a halálküzdelem olyan élethűen játszódott le a feszületen, hogy a jelenlévők felkiáltottak, és Istenhez könyörögtek, hogy szűnjék meg ez a rettenetes látvány.
Említésre méltóak Pinar De Rio püspök szavai: “A feszület szemei porcelánból vannak és mozognak, szája fából, és mégis mozog. Nem lehet megmagyarázni az izzadást, még kevésbé a vért, amit az arcán lecsorogni, és száján kibuggyanni láttunk. A fából készült mellkas tágulását és összehúzódását sem lehet természetes okokkal megmagyarázni. Itt minden csalás ki van zárva.”
Limpiasban feltűnő gyógyulások történtek, sok pap is visszanyerte egészségét. P. Agatangelo szerint a limpiasi feszület csodája kétségkívül. “Isten végtelen irgalmának jele, aki az emberiséget számtalan bűne ellenére ki akarja emelni a vakságból.” (A spanyolok közadakozásból a Madrid melletti Los Angeles hegyen egy 24 m magas Jézus Szíve szobrot állítottak fel, melyet 1919. május 30-án nagy pompával, a királyi család és a püspöki kar jelenlétében áldottak meg. A király olvasta fel az áldás szövegét, amely mélységes hódolatot fejez ki Jézus Szentséges Szíve iránt. Sok család felajánlotta magát Jézus Szívének.)
Limpiasban sokan tettek tanúságot a látott jelenségekről. Az orvosok és orvostanhallgatók különös pontossággal figyelték a haláltusát. Némelyek észrevették, hogy Jézus szeretettel rájuk tekint, ami szívükben érintette meg őket. Mások egy szigorú tekintet hatására elerőtlenedve térdre borultak és bocsánatért esedeztek. Sok ezren írták le élményüket a sekrestyében lévő emlékkönyvbe. Ezek között van több püspök, pap, szerzetes, de van katona, egyetemi tanár, orvos, jogász, lapszerkesztő is. Sokan megvallották, hogy hitüket itt nyerték vissza. A különleges események gyakran történtek olyankor, amikor zarándokok érkeztek, de leginkább 13 és 15 óra között, amikor Krisztus a kereszten szenvedett.
Az egyik zarándoklat alkalmával, a hívek már benn voltak a templomban imádkoztak, míg hirtelen sofőrjük kint maradt, és csak később nagy rábeszélésre ment be a templomba. A kereszthez érve hirtelen felkiáltott: “Bocsáss meg!” -, és elsápadva a földre roskadt. Krisztus tekintete bűnbánatra indította. A kocsiig sem tudott elmenni saját lábán, és vezetni is képtelen volt hazafele.
Máskor egy jámbor apa járt ott hitetlen fiával. Az Üdvözítőhöz könyörgött, hogy adja vissza fiának hit kegyelmét. Krisztus gyengéd és vigasztaló pillantással felelt az imára, de a fiú csak nevetett. Nevetése azonban nem tartott soká, rövid idő múlva hallani lehetett kiáltását: “Bocsáss meg, Istenem, bocsáss meg!” -, és térdre borult a feszület előtt.

A “Dél Pueblo Astor “c. újság a következő feltűnő eseményről tudósított: Amikor egy domonkosszerű atya a szószékre lépett, Krisztus több percen át jelentősen ránézett, azután becsukta szemét és ajkát, és úgy maradt prédikáció végéig. Ekkor a szónok a keresztre tekintett és így szólt: “És most, szentséges Krisztusom, add reánk áldásodat!” Ebben a pillanatban Krisztus mosolyogva felnyitotta szemét és fejével bólintott, mintha igenlő választ adna.

forrás

kép

 

Jézus már tudja a kegyelem árát. Ő már tudja, mibe kerül a megbocsátás. De akkor is felajánlja. Megmentő kegyelem „Isten azonban azzal mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor mi még bűneinkben éltünk.” (Róm 5,8) Isten nem mondja, amikor ránéz életünk romjaira: „Majd meghalok érted, ha megérdemled.” Nem, bűneink és lázadásunk ellenére, Ő mégis úgy dönt, hogy örökbe fogad minket.


„… egy a közbenjáró Isten és emberek között… Jézus.” (1Timóteus 2,5 )

Michael Spencer írja: „Az igazság, hogy Jézus az egyetlen közbenjáró Isten és ember között, földre terített, és azóta is csak ámulok azon, hogy Isten mindent megtett, amire szükség volt üdvösségemért. Kifizette adósságomat, és ő maga lett a szükséges áldozat. A lehető legnagyobb szeretettel szeretett engem. Mindezt ajándékba adta nekem. Semmi mást nem kell tennem érte, csak végre fel kell hagynom azzal, hogy semmibe veszem, és el kell fogadnom. Fuldokló voltam, akinek a megmenekülése azon múlt, hogy hajlandó-e feladni az erőlködést, és bízni valakiben, aki nem csinál belőlem jobb úszót, hanem vállalja, hogy megfullad helyettem. Ez a tapasztalat lerombolta azt az elképzelést, hogy én bármi más is lehetnék, mint ami vagyok: egy összetört, bűnös, sebeket hordozó, romlott, szenvedő ember… Próbálkozásom, hogy valahogy elfogadhatóvá tegyem magam, csak arra volt jó, hogy még kevésbé tudjam elfogadni Jézus értem való közbenjárásának ajándékát. Jézus nem tisztította meg az utat, hogy én győztesen végigmehessek az életen – ő maga lett úttá, amely átvisz minden szennyen, bukáson, kudarcon és katasztrófán, melyek kikerülhetetlen következményei létezésemnek. Azzal, hogy megpróbáltam magam szerethetővé tenni, éppenséggel eltávolodtam az igazi szeretettől. Azzal, hogy megpróbáltam a vallásos élet élharcosa lenni, lemondtam a kegyelemből való életről. Azzal, hogy jó keresztyén akartam lenni, elfordultam az igazságtól, hogy »jó« keresztyének számára nincs evangélium, mert Isten Báránya azokért szegeztetett az oltárra, akik nem jók, akik nem tudják tettetni sem, hogy jók.”

 

forrás

kép

1. A főétkezések közötti nassolgatásról.

2. Arról, hogy beleszólsz a vezetésbe, amikor a hátsó ülésen ülsz.

3. A füllentésekről.

4. Arról, hogy szmájlikat használsz, amikor az érzéseidről kellene beszélned.

5. Arról, hogy sms-t írsz, ahelyett hogy személyesen beszélnél az érzéseidről.

6. Arról, hogy nem hívod el a barátaidat misére, mert félsz a véleményüktől.

7. Arról, hogy más életére, kapcsolatára, tulajdonára irigykedsz.

8. A panaszkodásról.

9. Arról, hogy csak akkor szólj Jézushoz, amikor szükséged van valamire.

11. Arról, hogy csak akkor szólj Jézushoz, amikor kedved van hozzá.

12. Az önteltségről. Mindennap imádkozd el az alázatosság litániáját.

13. Az önzésről. Mindennap ajándékozz oda valamit, az idődet, a pénzedet, vagy bármely tulajdonodat.

14. A mohóságról. Csak a legszükségesebbekre költs a nagyböjtben: élelmiszerre, közlekedésre, gyógyszerre stb.

15. A lustaságról. Kapcsold ki a tévét, menj el sétálni mindennap, és imádkozd a rózsafüzért.

16. A pletykálásról. Írj minden napra egy buzdító üzenetet magadnak.

17. Az édességről. Erősítsd meg a tested, hogy engedelmeskedjen az akaratodnak.

18. Arról, hogy Isten nevét a szádra vedd az imádságon kívül. Tanuld meg Pál efezusiakhoz írt leveléből a 4,29-es szakaszt, ismételd el óránként egyszer: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.”

19. Arról, hogy olyan szavakat használsz, amelyek nem válnak Isten dicsőségére (lásd Ef 4,29).

20. A rossz viccekről.

21. Az ironizálásról, gúnyolódásról.

22. Arról, hogy nem kérsz bocsánatot, amikor pedig kellene, mert nem tudod beismerni, hogy nincs igazad.

23. Arról, hogy nem mész el gyónni, mert félsz tőle.

24. Arról, hogy lelki olvasmányokat veszel, de nem olvasod el őket.

25. Arról, hogy nem olvasol a szentek életéről, mert az biztos unalmas.

26. Arról, hogy nem kéred kedvenc szentjeid közbenjárását.

27. Arról, hogy akkor is megy a Facebook, mikor éppen házi feladatot írsz/tanulsz/fontos munkán dolgozol.

28. Arról, hogy azt hajtogatod magadnak, hogy „hülye vagyok” – és minden hasonló önszidalmazásról. Az igazság az, hogy Isten csodálatos és szeretett gyermeke vagy.

29. Arról, hogy kínosnak érzed, ha lelki segítséget kell kérned, hogy boldog, teljes életet tudj élni.

30. Arról, hogy úgy teszel, mintha nem lenne időd szentségimádásra menni.

31. Arról, hogy úgy teszel, mintha nem lenne időd imádkozni.

32. Arról, hogy nem vagy hajlandó felismerni Istent a felebarátodban. Akár a legidegesítőbb felebarátodban is.

33. Ha nem tudsz bízni Istenben, mindennap imádkozd el az isteni irgalmasság rózsafüzérét.

34. Ha gyakran megítéled az embereket, imádkozz mindenkiért, akivel csak találkozol.

35. Ha ötleted sincs, milyen bűneid vannak, tarts lelkiismeret-vizsgálatot minden este.

teljes lista és a forrás

kép