A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-12. osztályos középiskolás vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal.

PÁLYÁZAT!

„Hogyan őriztük meg… ”

Pályázat legalább 40 éve házas házaspárok részére

 

A pályázati kiírója olyan írásos pályaműveket vár, melyek bemutatják a fiatalabb generációk részére, hogy mi erősítette, erősíti a házasfelek közötti köteléket, mi segítette át a házaspárokat az érzelmi hullámvölgyeken, nehezebb társadalmi-történelmi időszakokon, mi tette a házasságot tartalmassá, az összetartozás-érzést magától értetődővé.
Tudományosan és lélektanilag is bizonyított tény a házasság egészségmegőrző jellege. Ennek ellenére egyre kevesebben vállalják ezt a köteléket, s ha vállalják is, kevesen képesek kitartani egymás mellett egy egész életre szólóan. Jelen pályázati felhívás célja, hogy - hiteles történeteken keresztül - mintákat adjon a fiatalabb korosztálynak a házasság értékteremtő, értékeket megtartó, értékeket (meg)őrző intézményéről.

www.ncsszi.hu

Nemsokára egy különleges nap lesz, a NAGYSZÜLŐK napja mégpedig Szent Anna és Joachim ünnepén, július 26-án.

Pályázatunk műveivel szeretnénk őket meglepni.

Pályázni lehet:

1. Nagyszülőknek, nagyszülőkről szóló verssel,

 

2.Nagyszülőkkel kapcsolatos fotóval,

 

3. Én és a nagyszüleim rajzpályázattal!

 

Határidő:2012.július 26.

Természetesen nem csak ifjaknak szól a pályázat!

A pályaművek  a templomban és a honlapon is láthatók lesznek.

Pályázatok még a nyár további részben is beküldhetők.

Eredményhirdetés: Veni Sancte mise után.

 

A Family Családi és párkapcsolati magazin pályázatát adjuk  itt közre.

A könyv ajánlója – amely alapján a pályázatot kiírták – megtalálható könyvsarkunkban.

PÁLYÁZAT

 

Ökumenikus Diákfilmszemle kezdődik a katolikus, református és evangélikus iskolák tanulói számára.

Résztvevők:

 

I. korcsoport: 5-8. évfolyamon tanulók,
II. korcsoport: 9-13. évfolyamon tanulók.
Egy alkotó vagy alkotócsoport legfeljebb három filmmel
pályázhat, egy iskolából több csoport is indulhat.
A filmek témája: I. "Kiemelt téma" kategória: ÁLARCOK. Amikor -
szándékosan vagy akaratlanul - más látszik kívülről, mint ami belül van.
II. "Szabadon választott" kategória: bármilyen témában ábrázolhatják az
alkotók azt, ami a világból őket megragadta, foglalkoztatja, amit filmre
valónak ítélnek.
A filmek műfaja tetszőleges lehet: dokumentum, kisjátékfilm, etűd, animáció, burleszk, klip, reklám, ... stb.Az alkotók tetszőleges technikával dolgozhatnak, de igényes, színvonalas módon bánjanak a lehetőségekkel.