A gyónási titok vértanúja Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik. A folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok, továbbá Csehország védőszentje; egyes helyeken a fuldoklók, bányászok patrónusa. Nepomuki János 1393-ben szenvedett mártírhalált Prágában. 1721-ben avatták boldoggá, 1729-ben emelték a szentek sorába.

Mai ünnepére készülve jártunk végig néhány Ipoly-menti települést a Börzsöny lábánál, és felkerestük a hívő nép által állított Szent János szobrokat. Ezzel az összeállítással tisztelgünk templomunk védőszentje előtt, és kérjük további hathatós közbenjárását mindannyiunk lelki üdvösségéért.

Nem is olyan régen történt, mindössze 14 éve. Még egy emberöltőnyi se a távolság, ám az emlékek frissek és most az évforduló kapcsán megszólalnak. Tizennégy évvel ezelőtt, 2005 április másodikán a világ lélegzetvisszafojtva figyelte egy idős beteg ember hazaindulását. Fent az Apostoli Palota harmadik emeletén a pápai lakosztályban, immár sokévnyi fájdalmas betegsége utolsó óráit élte II. János Pál pápa. Titkára, Stanisław Dziwisz érsek már két nappal korábban, március 31-én feladta neki a betegek kenetét. A világ csendben imádkozott. Ő is és mindenki, aki mellette volt. Húsvét hetében jártak, annak is a végén, éppen szombatnapon, karnyújtásnyira Fehérvasárnaptól, amit éppen a lengyel pápa keresztelt át az „Irgalmasság Vasárnapja” névre. Ez volt az ő legkedvesebb napja az év során. Ez volt az Ő Napja! És ez lett az Ő Napja.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

A többit már Rita Megliorin főnővér mondja el, akit aznap kora reggel mozgósítottak sürgősséggel a Gemelli klinika intenzív osztályáról, hogy álljon a beteg pápa rendelkezésére. Rita nővér már többször is ápolta a Szentatyát, ismerték egymást közelről.

„Futottam, ahogy erőmből tellett, mert attól tartottam, hogy későn érkezem.« Jóreggelt, Szentatyám!», mondtam neki, hozzátéve: «Odakinn szép napsütés van!». A Gemelliben mindig azt mondták, hogy örül a napsütés hírének. Először azt hittem, meg sem ismer majd, de Ő rám nézett, nem szigorú fürkész tekintettel, ahogy beteg szokott ilyenkor tájékozódni az állapotáról. Kedves volt a tekintete és úgy éreztem arra hív, hogy hajtsam oda a fejemet az immár erőtlen kezéhez. Így adatott meg a kegyelem, hogy nekem adta élete legutolsó simogatását. Közben tekintete vele szemben a falon függő szenvedő Krisztus képen pihent. Reggeledett már és behallatszott a szobába a téren imádságra gyülekező hívek, főként fiatalok köszöntése és éneke”. Rita nővér megkérdezte Dziwisz érsek-titkártól: „Vajon most ezek a hangok nem alkalmatlanok a pápának?” – mire ő azt válaszolta: „Rita, gyerekek jöttek az atyjukat köszönteni”.

„Ezen az utolsó napon II. János Pál pápa elköszönt a Római Kúria legszorosabb munkatársaitól, miközben betegágyánál tovább folyt az imádság, Ő pedig magas lázzal, mozdulatlanul feküdt végtelen gyengeségében. Délután mondta, titkára hallotta, az utolsó szavait: «Engedjetek az atyai házba!»

„Délután ót óra körül kezdték imádkozni Húsvét második vasárnapjának, vagyis az Irgalmasság Vasárnapjának első vesperását. Az olvasmányok az üres sírról és a Feltámadásról szóltak, miközben mindegyre visszatért az örömteli Alleluja. Végül elénekelték a Magnificat és a Regina Coeli imákat. A pápa pillantásával többször átölelte munkatársai és az orvosok csoportját. A téren egyre többen voltak, behallatszott a kiáltásuk: «Giovanni Paolo secondo, Viva il Papa!» Ő is hallotta a szavakat.

A falon a szenvedő Krisztus képe, kezét megkötözi a szenvedés: Az Ecce Homo! Őt figyelte mindvégig a betegsége során. Az Üdvözítő képe mellett az Anya, a Fekete Madonna, Czestochovából. Kicsi asztalkán Karol Woytila szüleinek fényképe. Aztán a hazahívő szó , amit csak ő hallott”.

Rita nővér még hozzáteszi: „Tudta, hogy elközelgett az ő ideje, amikor az örökkévalóságba szólítják, ezért orvosaival egyetértésben úgy döntött, hogy nem megy a kórházba, nem hagyja el a Vatikánt. Otthont akart maradni, otthon akart szenvedni, közel Péter apostol sírjához.”

forrás

LISIEUX-I SZENT TERÉZ 12 BÖLCS MONDÁSA A SZERETETRŐL

Röviddel az ünnepnapját követően ezek a bölcs szavak emlékeztessenek minket a szeretet erejére.

Lisieux-i Szent Teréz ünnepét október elsején üljük. Nem is juthat eszünkbe nála jobb személy, hogy emlékeztessen minket arra, hogy egy kis adag szeretet is sokkal szebb hellyé teheti a világot. A francia karmelita apáca, aki 24 évesen halt meg, arról híres, hogy képes volt a legkisebb dolgokat is értékelni. Egy olyan üzenetet továbbított, ami a mai napig helytálló: csak egyetlen dologra van szükség ebben az életben – a szeretetre.

Azáltal, hogy másokat magunk elé helyezünk, hogy a legkisebb dolgokat is a legnagyobb szeretettel tesszük, hogy életünk legapróbb részleteit is felajánljuk Istennek, egy szépséggel és elégedettséggel teli életet élhetünk.

Itt olvashatók a tiszteletre méltó “Kis virág” bölcs szavai:

1. Szeretetben élni olyan, mintha örökké hajóznánk, az öröm és a béke magvait elhintve a szívekben.

2. Ne szalassz el egyetlen lehetőséget sem egy kis áldozat meghozatalára, legyen az egy mosolygós tekintet, vagy egy kedves szó. A legkisebb dolgot is a jóért, a szeretetért tedd.

3. A kedvesség az egyetlen vezércsillagom, melynek fényében egyenesen hajózok, és a mottóm a vitorlámra van írva: Szeretetben élni.

4. Nagyon jól tudjátok, hogy a mi Urunk nem a tetteink nagyságát, nem is a bonyolultságukat nézi, hanem azt a szeretetet, amivel tettük őket.

5. Szeressünk, hiszen a szívünk erre teremtetett!

6. A szeretet mindent meg tud valósítani. A leglehetetlenebb dolgok is könnyűvé válnak, ahol a szeretet munkálkodik.

7. Megértettem, hogy a szeretet minden hivatást magában foglal. A szeretet minden, és mivel örökkévaló, átölel minden időt és teret.

8. Én a teremtmények legkisebbike vagyok, és felismerem értéktelenségem. De azt is tudom, hogy a nagylelkű és nemes szívek szeretnek jót cselekedni.

9. Szeretet nélkül még a legbriliánsabb tettek is semminek számítanak.

10. Amikor valaki szeret, akkor nem számolgat.

11. Már tudom, hogy az igazi adomány abból áll, hogy hogyan viseljük szomszédaink hiányosságait. Nem lepődünk meg a gyengeségeiken, hanem tanulunk legkisebb erényeikből is.

12. Használd jól az ajándékokat, amelyeket kaptál, és add tovább a szeretetet, ami megadatott neked.

forrás

kép

Ha védőszentet akarsz választani az új évre: itt a „szentgenerátor” 

Ha elfogadunk egy védőszentet az egész évre, vagy akár csak egy hónapra, esetleg csupán egy bizonyos ügyben, az esélyt jelent számunkra, hogy megkérhessük őt: „Taníts meg arra, amit te tudsz!”

 

Csokifigurává merevedett a szemünkben egy férfi, akihez meghökkentő események fűződnek, aki nem született fehér szakállal, ráadásul valószínűleg életében nem látott rénszarvast. A Szent Milkóshoz köthető legendák közül csak a három megajándékozott lány története ismert, pedig az elfeledettek némelyike a december 6-i ünnep kialakulásához is kapcsolódik.

Amikor a myrai püspök meghalt, a környék püspökei összegyűltek, hogy megválasszák az utódot. Éjszaka egyikük egy szózatot hallott: ,,Holnap délben állj a templom kapujába! Az első embernek, aki akkor belép, Miklós lesz a neve, őt szenteljétek püspökké.” És valóban, Miklós, aki Isten hűséges szolgája volt, miként előre megmondatott, eljött a templomba, és az égi szózat szerint – ámbár eleinte tiltakozott – megválasztották, és fölszentelték püspökké.

Miklós kiválóan teljesítette püspöki feladatait, s részt vett a niceai zsinaton is.

Egy napon viharba került matrózok hívták segítségül, megjelent a hajón, kezébe ragadta a kormányt, és a szükséges manőver után – lecsillapítván a vihart is – biztonságban hagyta ott őket.

Legendája legrégibb rétegéhez tartozik az az elbeszélés, mely szerint megmentett három ártatlanul vádolt katonatisztet. Ezeket koholt vádak alapján bebörtönözték és halálra ítélték. Miklós azonban Nagy Konstantinnak megjelent álmában, és a katonákat megmentette a hóhértól.

Egyszer a vidéken éhínség volt, Myra kikötőjében pedig gabonával megrakott, nagy hajók horgonyoztak, és rakományuk a császári tárházak feltöltésére volt szánva. A püspök tárgyalni kezdett a hajósokkal, és azt javasolta nekik, hogy minden hajóról csak száz mérőnyi gabonát adjanak a városnak, bizonyára nem fogják észrevenni a hiányt a császári ellenőrök. A kapitányok hajlottak a szóra, és átadták neki a kért gabonát, de amikor megérkeztek rendeltetési helyükre, a rakomány éppen annyi volt, amennyit Alexandriában behajóztak.

Szent Miklós segített az akkoriban nem kedvelt zsidókon is, amikor hazug módon vádolták őket.

Így esett meg egyszer, hogy egy keresztény adósa volt egy zsidónak, de nem akarta megadni tartozását, sőt tanúk előtt vallotta, hogy már régen visszaadott mindent. Amikor bírósági tárgyalásra került a sor, a hazug keresztény megjelent egy vándorbottal a kezében, amelynek belsejét előzőleg kifúrta, és arannyal töltötte meg. Amikor esküt kellett tennie, átadta a botot a zsidó hitelezőnek, és megesküdött rá, hogy sokkal többet adott hitelezőjének saját kezébe, mint amennyivel tartozott. Utána pedig visszavette a botját. Miután a csel bevált, és megnyerte a pert, mint aki jól végezte dolgát, elindult hazafelé. Útközben azonban elálmosodott, ezért lefeküdt az út szélére, és elaludt. Egy arra haladó kocsi azonban átment rajta: elgázolta a csalót, és a kocsi kereke alatt eltörött a bot és előkerült a beléje rejtett arany. A zsidó hitelező visszakapta pénzét, de arra kérte Miklóst, gyógyítsa meg az elgázolt embert.

Egy gyermektelen házaspár azért imádkozott a szenthez, hogy gyermekük lehessen. Mikor fiúk született és már fölcseperedett, atyja tengerre szállt vele, hogy hálából elvigyen a myrai Szent Miklós- templomba egy díszes fogadalmi kelyhet. Útjuk közben a gyermek éppen ezzel a kehellyel akart vizet meríteni a tengerből, beleesett a vízbe, és megfulladt. Az apa bár vigasztalhatatlan volt, a fogadalmát teljesíteni akarta, de a megígértnél sokkal egyszerűbb kelyhet tett az oltárra. Egy láthatatlan kéz azonban visszautasította a kelyhet, és lesöpörte az oltárról. Egyszer csak látja ez az ember, hogy a halottnak vélt kisfia beszalad a templomba, és elmeséli, hogy amikor beleesett a vízbe, Szent Miklós püspök vette az ölébe, és megmentette. Most már az igazi hálaajándékot tették le az oltárra.

Megszámlálhatatlan azoknak a történeteknek a száma, amelyek a segíteni siető Miklósról szólnak, különösen gyermekek esetében. Az egyik ilyen történet szerint egy gonosz vendéglős elcsábított három iskolás fiút, majd megölte őket, és mint a húst szokás, só közé egy hordóba rejtette a holttestüket. Miklóst egy angyal figyelmeztette az esetre, mire ő megjelent a vendéglős házánál, föltámasztotta a gyermekeket és megbüntette a bűnöst.

A három megölt gyermek történetét dramatizálva is megjelenítették. Az ártatlan gyermekek napján, december hatodika előestéjén előadott püspökjátékból bontakozott ki a közismert Miklós-est: a gyermekek meglátogatása, kikérdezése és megjutalmazása.

A késő középkor óta Miklós püspököt a tizennégy segítő szent közé sorolják. Számtalan templom, társulat és foglalkozás patrónusa (tanulók, gyermekek, leányok, hajósok, foglyok, pékek, kereskedők, gyógyszerészek, jogászok).

Hagiográfusok azt is vallják, hogy egy szent legendája részben kifejezi egy-egy szent tiszteletét, részben pedig oka a tisztelet további bontakozásának. Maga a legenda is él: alakul, fejlődik, főleg azáltal, hogy merít abból a gazdag motívumkincsből, amely nem a történeti szenttel, hanem a nép életével és a természettel van kapcsolatban.

E fölismerés birtokában a Szent Miklós-tisztelet alakulását így vázolhatjuk: Keleten, Myra városában és Konstantinápolyban Miklós püspököt a 6. században már tisztelték. Myrából és konstantinápolyi sírtemplomából terjedt el tisztelete az egész görög, szláv illetve orosz egyházban. Kappadókia tartományának falusi templomaiban általában más szentek társaságában mint orvost, de legtöbbször mint a tengerészek védőszentjét ábrázolják. A régi Oroszországban különleges tiszteletet tanúsítottak iránta: az ország fő patrónusa lett. Az ortodox egyház ma is nagyon tiszteli, ikonosztázokon is megjelenik. Szibériában még a részegítő italokkal is kapcsolatba hozták a nevét, mivel a ,,nyikolitsza” ige azt jelenti: leissza magát.

Jelen körülmények között – félretéve az összes történeti problémát – Myra szent püspökének történeti arca alig ismerhető föl sűrű szakálla mögött. A hívő ember számára azonban akkor is a szent alakja ragyog tiszteletében, ha sokak számára Szent Miklós ma csak Télapó.

forrás

 

 

Ferenc pápa 2016. szeptember 4-én szentté avatta Teréz anyát.h9943

Amikor Jézus Keresztelő Jánoshoz ment, hogy bemerítse őt, János így szólt: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?” (Máté 3,14). Azonban János volt kiválasztva erre a feladatra. Amikor Jézus feljött a víz alól, Isten mindenki által hallható hangon megerősítette Őt, felkenvén a szolgálatára: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Máté 3,17). Ha Krisztus ott él a szívedben, akkor ugyanezt a kenetet hordozod te is. Erőt és hatalmat kaptál, hogy Isten akaratában tudj járni.

Sokszor nem érzünk semmiféle erőt magunkban. Inkább képtelennek érezzük magunkat, mint képesnek. Szeretném, ha most meghallanád, amint Isten szól hozzád: „Te vagy az én fiam, vagy lányom, akiben gyönyörködöm. Örömmel tölt el, hogy Szent Szellemem a szívedben lakik.”

Ne felejtsd el, hogy mivel Isten felkent, ezért tudhatod, hogy kiválasztott. Nem te választottad Őt, Ő választott téged. Azért választott, mert szeret téged. Szeretetének nincs határa és korlátja.

Amikor Jézus a földön járt, bármerre ment, az emberek tömegével áradtak Hozzá. Azt mondja nekünk a Biblia, hogy semmi különös nem volt a külsejében, ami vonzóvá tette. Nem a kinézete, hanem a Benne lévő kenet tette Őt különlegessé és vonzóvá.

Gyakran úgy gondoljuk, hogy a legújabb divat szerint kell öltözködnünk, vagy a frizuránkat hordanunk. Vagy éppen azt hisszük, hogy bizonyos emberekkel kell lennünk annak érdekében, hogy vonzóvá, kívánatossá váljunk. Azonban az igazság, csakúgy mint Jézus esetében is, az, hogy a bennünk lakozó Szentlélek, az Ő kenete és isteni élete miatt vonzódnak hozzánk az emberek. Az Ő kenete tesz minket alkalmassá, képessé, erőssé.

Még egyszer szeretnélek emlékeztetni, hogy benned él a Szentlélek. Csak te vagy képes megtenni azt, amire Isten elhívott. Minden szempontból egyedi vagy, és nem véletlen, hogy Isten éppen ezekben az időkben helyezett téged erre a földre. Ne hagyd, hogy a félelem elbátortalanítson. Légy erős és bátor, tudva, hogy Isten erővel ruházott fel!

 A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele. (Ap Csel 10,38)

Victoria Osteen

kép

Elöljárója azzal küldte Arsba a három éve szentelt fiatal papot: „Nem nagyon szeretik a Jóistent azon a plébánián; majd te viszel oda egy kis istenszeretetet.” Roger J. Landry írását foglaljuk össze.

1818-ban, János atya érkezésekor Arsban csakugyan meglehetősen langyos volt a hitélet. A francia forradalom idején sokan eltávolodtak az Egyháztól, a Szent Sixtus-templomot klubhelyiségnek használták a forradalmi szabadgondolkodók. Vianney Szent János közvetlen elődei hiába próbálták emberfeletti küzdelemmel Istenhez téríteni a falusiakat, azok a vasárnapi mise helyett inkább dolgoztak vagy kocsmába mentek. Áldozáshoz még a templomba járó kevesek közül is alig néhányan járultak. Teljes vallási közömbösség uralkodott.

Ebbe a környezetbe hozta Vianney Szent János Isten szeretetének tüzét. Azzal kezdte, hogy végiglátogatta mind a hatvan helyi családot. Próbálta őket rávenni, hogy térjenek vissza az Egyházhoz – nem sok sikerrel. Kitakarította és saját pénzén szépíteni kezdte a templomot – ez nyilván beszédtéma volt a faluban, de nem sokakat vonzott a padokba. Mindezt felmérve János atya a kereszténység két legerősebb fegyveréhez folyamodott: az imához és az önmegtagadáshoz.

Éjszakákon át virrasztott a templomban az Oltáriszentség előtt: térden állva, könnyek közt könyörgött az Úr Jézushoz a nép megtéréséért. Virrasztásai felkeltették az emberek érdeklődését: mi visz rá valakit, hogy egész éjjel az ő megtérésükért imádkozzék? Imáit böjttel kísérte: olykor egy hétig néhány szem főtt krumplin élt. Vezeklésül kötélből font ostorral ostorozta magát, hogy Krisztus szenvedésével egyesüljön, mint  az évszázadok során oly sok szentéletű pap és szerzetes.

Csak ekkor kezdett szent szigorúsággal prédikálni a bűnök: a kocsmázás, a léha táncmulatságok és a vasárnapi mise elmulasztása ellen. A kocsmai italozásban azt a rosszat látta, ami a férfiak többségét megrontja és a családokat anyagilag, lelkileg tönkreteszi. Könnyek közt beszélt ellene: „A kocsma a sátán műhelye, lélekeladás, családrombolás, egészségkárosítás, veszekedések, gyilkosságok színhelye. Krisztus sírt Jeruzsálem felett, én pedig miattatok zokogok. Hogyan tudnék nem zokogni, hiszen a pokol létezik! Nem én találtam ki. Isten beszélt róla. S ti nem hallgattok rá… hanem minden megtesztek, hogy oda jussatok… Azt hiszitek, Isten ott nem lát benneteket? Éppúgy lát titeket, mint én most. Van kárhozat! Kérlek, gondoljatok rá! Azt hiszitek, a plébánosotok engedni fogja, hogy mindörökre benne égjetek?” Szavai hatásosak voltak. A kocsmák sorra bezártak. Vianney Szent János működésének köszönhetően – mivel a legfőbb okot megszüntette – megszűnt Arsban a szegénység.

Az arsi plébános a táncmulatságok ellen is felemelte szavát. Nem volt prűd, de döbbenten látta, mennyi fiatalt visznek testi bűnbe az orgiába hajló mulatozások, és sok szülő egyszerűen szemet huny e fölött. Igen kemény szavakkal emlékeztette őket lelkiismereti felelősségükre: „Sok anya mondja, hogy gondja van a lányára – igen ám, a ruhájára, de nem a lelkére! Menjetek, gonosz szülők, menjetek a pokol mélyére, ahol Isten haragja vár, amiért túlzott szabadságot adtatok a gyermekeiteknek! Menjetek csak, nemsokára ők is követnek majd, olyan jó példát adtatok… Akkor majd meglátjátok, hogy igaza volt a plébánosotoknak, amikor tiltotta ezeket a sátáni mulatozásokat.”

Hogy nyomatékot adjon szavainak, és humorral ijesszen el a bűnalkalmaktól, a Keresztelő Szent János-kápolna ívére kiírta: „A feje volt egy tánc ára”. A zenészeknek nemegyszer dupla pénzt fizetett, hogy hazamenjenek, a fiatalokat pedig csak úgy oldozta fel, ha megígérték, hogy többé nem vesznek részt ilyen mulatságon. A mulatságok idejére közbenjáró imát, a fiataloknak pedig más értékes, közös programokat szervezett.

Végül a vasárnapi szentmise fontosságára igyekezett ráébreszteni az embereket. Tudta, hogy az Eucharisztia a keresztény lét csúcsa, gyökere és középpontja, s hogy nélküle nem lehet tartósan Isten felé fordítani az embereket. A hívek többsége azonban inkább vasárnap is a munkát választotta a szentmise helyett.

„Egyfolytában dolgoztok, de amit megkerestek, tönkreteszi testeteket is, lelketeket is. Aki vasárnap dolgozik, elmondhatja, hogy eladta lelkét az ördögnek, keresztre feszítette az Urat, megtagadta keresztségét. Örök kárhozatra van ítélve, a semmiért cserébe. A vasárnap az Úr napja, az ő tulajdona. Van-e jogunk beleavatkozni abba, ami az övé? Képes-e kárpótolni a vasárnap megkeresett pénz azért, hogy megszegted Isten törvényét?” – Vianney Szent János könnyezve prédikált, olyan tűzzel, hogy a kevés jelenlévő még ötven év múlva is emlegette. De azokat is felkereste, akik nem jöttek el a templomba. Vasárnap reggelenként kiment a földekre, és akit dolgozni látott, emlékeztette, hogy az Úr parancsa ellen cselekszik.

Fáradhatatlan buzgósággal hirdette azt a három igazságot, amelyet minden kor lelkipásztorainak kötelessége az emberek szívébe vésni: hogy létezik kárhozat, hogy léteznek halálos bűnök, amelyek miatt – ha nem kapunk feloldozást – elkárhozunk; s hogy a vasárnap indokolatlan profanizálása és a szentmise szándékos elmulasztása halálos bűn. Néhány év elteltével Arsban az emberek elkezdtek templomba járni. Megkezdődhetett szentté formálásuk lassú, fáradságos folyamata.

Fr. Roger J. Landry írásai alapján

kép