A Szűzanya 2017. június 25-i üzenete

Drága gyermekek! Ma szeretnék köszönetet mondani kitartásotokért és meghívni benneteket arra, hogy nyíljatok meg a mély imára. Gyermekeim, az imádság a hit szíve és az örök életbe vetett remény. Ezért imádkozzatok szívvel mindaddig, míg szívetek nem énekel hálával a Teremtő Istennek, aki életet adott nektek. Gyermekeim, veletek vagyok, és édesanyai béke-áldásomat hozom nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. 

Jó emlékezni a Szűzanya szavaira, amikor így szól hozzánk: „… gyermekeim, mindnyájatokat arra hívlak, hogy szívetek mélyéből nyíljatok meg erre a nagy kegyelemre, amelyet Isten itteni jelenlétem által ad… Évek óta hívlak és buzdítalak benneteket a mély lelki életre és az egyszerűségre.” Ezek az égi Édesanya szavai, amely szeretetéről és mellettünk való kitartásáról beszél.

Az életünkben minden kegyelem. Kegyelem a Szűzanya évek óta tartó jelenléte és jelenése Međugorjéban. Kegyelem és ajándék, ha tudunk imádkozni. Az első és legnagyobb alapigazság az imával kapcsolatban az a felismerés, hogy nem tudunk imádkozni.  Az apostolok is kérték Jézust: „Uram taníts minket imádkozni” (Lk 11, 1).

Ha elmarad a gyakorlati ima, nagy lesz az imádság utáni éhség. Az emberi szívnek Istenre van szüksége, mert csalhatatlanul tudja, ki az ő Teremtője?! Ha szívünk nem fordul Istenhez, akkor talál majd más hamis bálványokat és isteneket, amelyek nem hozhatnak békét számára.

            Nem szavakkal való imára vagy Istennek kimondott üres szavakra, hanem mély imára hív bennünket a Szűzanya. Istennek nem a szavainkra, hanem a szívünkre van szüksége. Ahogyan Szent Ágoston mondja: „Az ember azért imádkozik, hogy átalakuljon és nem azért, hogy Istent informálja.” A mély ima vagy a kontempláció a keresztény ima útja az Istenről és az emberről való igazság megtapasztalásához, amennyire ez lehetséges az ember számára. Isten elküldte szeretet üzenetét az embernek, ő pedig értelemmel fogadja. A mai ember elfelejtkezett Istenről, az üzenet feladójáról. A mély ima lelki útján felfedezzük azt, amit Isten ajándékozott nekünk. Van személynevünk és családi vezetéknevünk. De, a mi igazi vezetéknevünk az, hogy Istenéi vagyunk. Isten életéből származunk és az Isten életébe térünk vissza. Spanyolországi látogatása alkalmával XVI. Benedek pápa a következőket mondta: „Minden ember Isten temploma.” Ez benső tapasztalat.

Van egy történet, amely magyarázatot ad erre. Volt egy keresztény ember, akit Paternosternek hívtak. Imádkozott, böjtölt és zarándokolt, de egy idő után az ima szárazzá és üressé vált a számára. Részt vett lelkigyakorlaton és különböző imaszemináriumokat látogatott. Bekapcsolódott a karitatív és békemozgalmakba. Egy ideig remeteként élt az erőben. És mindezek után is ugyanolyan maradt, mint volt. A hazafelé vezető úton, vihar tört ki és egy idős embernél talált menedéket. Paternoster elmesélte baját az idős embernek. Az öreg hosszasan figyelte, majd azt mondta: „Fiam, te feledékenységben szenvedsz. Elfelejtetted a neved. Elfelejtetted, hogy te magad vagy az ima. Te a Miatyánk vagy. Imádkozni nem új imaforma elsajátítását jelenti, hanem tudni azt, ki vagy és olyan embernek lenni, amilyennek lenned kell. Jézus az imádság embere volt, de nem azért, mert imádkozott, hanem azért, mert ő maga volt az ima. Fiam, te is Isten imája vagy. Te Isten szentsége vagy. Te Isten temploma vagy.”

Nem csak az a kegyelem, hogy értelemmel felfogjuk, hanem, hogy bensőleg megtapasztaljuk azt, hogy Isten gyermeke és Isten temploma vagyunk. Isten ezt az ismeretet azoknak adja, akik komolyan és kitartóan kérik. A Szűzanya ebben az üzenetében megköszöni kitartásunkat. Jézus azt mondta: Kérjetek és kaptok, ez pedig azt jelenti: szüntelenül, kitartóan imádkozzatok.  Ezért fontos elhatározni, hogy egy órát adsz önmagadnak és Istennek a találkozásra, hogy erőt kapj a sikeres és megtervezett élethez.

Imádság

Szűz Mária, Te, aki a remény és a hit anyja voltál és vagy, az élet legnehezebb perceiben könyörögd ki számunkra az Isten útján való állhatatosság kegyelmét. Ó Mária, Te boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked. Te pedig megjegyezted mindezeket a dolgokat és elgondolkodtál rajtuk (vö. Lk 2, 19), könyörögd ki számunkra azt a kegyelmet, hogy imánk szüntelen ajkunkon és szívünkben legyen úgy, ahogyan a levegő szünet nélkül kering testünkben. Ó Mária, Te mélyen ismerted Istent, mert kegyelemmel teljes vagy és teljesen Isten felé fordultál, ezért hozod nekünk Istent és vezetsz bennünket Istenhez. Szeretnénk kezünket a te kezedbe helyezni, szívünket a te szeplőtelen szívedbe, hogy tudjunk növekedni a hit, a remény és a szeretet útján. Ámen.

 

M.M

fordította: Sarnyai Andrea

kép 1

kép 2

 

A húsvéti időszak miatt idén annak nyolcada után ünnepli az egyház Urunk születésének hírüladása napját. Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában újra kezdte a reggel hét órai szentmiséket, most hétfőn éppen a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére bemutatott szentmisével. Homíliájában arról az emberi felelősségről elmélkedett, mellyel az ember az Isten hívására válaszol, Kun Fruzsina: Gyümölcsoltó Boldogasszonyvagy éppen másfelé tekint és nem válaszol.

Ábrahám nyitja az „igenek” sorozatát

A szentmise olvasmányaiból kiindulva Ferenc pápa Ábrahámra utalt, aki engedelmeskedett az Istennek, igent mondott a hívására és elindult egy olyan föld felé, melyet nem ismert. A pápa a homíliájában az „igenek láncolatára” figyelt, mely „ténylegesen Ábrahámmal kezdődött”. „Férfiak és nők olyan sorára utalt, akik jóllehet már idősek, mint Ábrahám és Mózes, mégis igent mondtak az Úrban való reménységre. De gondoljunk Izajás prófétára is, akit az Úr a néphez küld, és ő azt feleli neki, hogy tisztátalan ajkú”.

Mária igenje ajtót nyit Jézus igenjére       

„Az Úr megtisztítja Izajás ajkát és a próféta „igent” mond az Úrnak. Ugyanez érvényes Jeremiásra is, aki úgy tartotta, hogy nem tud beszélni, de végül ő is „igent” mondott az Úrnak. Ma pedig az evangélium azt üzeni nekünk – folytatta a pápa – hogy véget ér ezeknek az „igeneknek” a sorozata és egy „másik igen” kezdődik növekedni, mégpedig „Mária igenje”. Az az új „igen” azáltal valósul meg, hogy az Isten nem csak nézi, hogy miként halad az ember és nemcsak együtt vándorol a népével, hanem egy lesz közülünk és magára veszi az emberi testünket. Mária „igenje” nyitja meg az utat Jézus „igenje” számára. „Íme jövök, hogy megtegyem az akaratodat” – ez lesz az az „igen”, melyet Jézus betölt egész életében, egészen a keresztig menően”. Ferenc pápa rátekintett „Jézus „igenjére”, amikor azt kérte a szenvedése során, hogy vegye el tőle azt a kelyhet, de végül hozzáfűzte: Mindazonáltal legyen meg a te akaratod! Jézus Krisztusban tehát jelen van az Isten „igenje”, sőt, ő maga az „igen”!”.

Mária igenjében jelen van az üdvtörténet összes igenje

„Gyümölcsoltó Boldogasszony – hangsúlyozta a pápa – egy szép nap arra, hogy megköszönjük az Úrnak, hogy megtanította nekünk az „igen” útját. A Szentatya ekkor azokhoz a koncelebráló papokhoz fordult, akik aranymiséjüket ünnepelték 50 éves papi szolgálat után: „Mindnyájan, az egész nap során „igent vagy nemet” kell mondanunk. Vagy pedig miközben az „igenre” gondolunk, sokszor úgy elrejtőzünk lehajtott fejjel, mint Ádám és Éva, hogy ne mondjunk nemet, és úgy csinálunk, amint aki nem érti, mit is kér az Isten. Ma azonban az „igen” ünnepe van. Mária „igenjében” jelen van az üdvtörténet összes „igenje” és elkezdődik az ember és az Isten végső „igenje”.

Kérdezzük meg magunktól: Valóban az igen emberei vagyunk?

Ebben az „igenben” az Isten újjáteremt bennünket, mint ahogy kezdetben az „igennel” megteremtette a világot és az embert, ezt a szép Teremtést, de most ezzel az „igennel” még csodálatosabban újjáteremti a világot, újjáteremt mindnyájunkat. Isten „igenje” az, ami megszentel bennünket és elindít bennünket Jézus Krisztusban. Az Úrnak való hálaadás napja a mai nap és kérdezzem meg magamtól, vajon az „igen” embere vagyok-e, vagy pedig egy kicsit másfelé tekintek és nem válaszolok. Az Úr adjon kegyelmet nekünk, hogy az embereknek arra az útjára térjünk, akik „igent” mondtak az Istennek”.

forrás

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Ábrahám

Igen -nem

 

 II. János Pál pápa levele a Nők IV. Világkonferenciája alkalmából
Peking, 1995. szeptember
Részletek
A világon élő Összes Nőnek szívélyes üdvözletem!

… A hála, melyet az Úrnak a nők világban betöltött hivatására és küldetésére vonatkozó tervéért fejezünk ki, egyúttal konkrét és közvetlen hála a nők felé is, minden nő felé azért, amit az emberiség életében képviselnek.

Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet.

Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet.

Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét.

Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy – azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a „misztériumra” mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához.

Hála neked, nő, aki szerzetesnő vagy, aki Krisztus, a megtestesült Ige édesanyjának, minden nők között a legnagyobbnak példája szerint engedékenyen és hűséggel nyílsz meg az isteni szeretet számára, így segítvén az Egyházat és az egész emberiséget, hogy élete Istennek adott „jegyesi” válasz legyen, mely csodálatos módon fejezi ki azt a közösséget, melyet ő teremtményeivel meg akar valósítani.

Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.

…Az Egyház Máriában látja „a női géniusz” legfenségesebb megnyilvánulását, és a késztetések el nem apadó forrását találja benne. Mária „az Úr szolgálóleányának” nevezte magát. Isten igéje iránti engedelmességből elfogadta a názáreti család hitvesének és édesanyjának kitüntetett, de könnyűnek éppen nem nevezhető hivatását. Azáltal, hogy vállalkozott Isten szolgálatára, az ember szolgálatába is állt: szeretetszolgálatra. E szolgálat lehetővé tette számára, hogy megtapasztalja életében a titokzatos, de valóságos „uralkodást”. Nem véletlenül szólítják az „ég és a föld királynőjének”. Így szólítja őt a hívők egész közössége, és sok nemzet és nép szólítja őt saját „Királynőnek”. Az ő „uralkodása” szolgálat! Az ő szolgálata „uralkodás”!

Így értendő a tekintély mind a családban, mind a társadalomban és az Egyházban. Az „uralkodás” az ember lényegi hivatását nyilatkoztatja ki, aki annak képére teremtetett, aki ég és föld Ura, és arra hivatott, hogy Krisztusban Isten fogadott gyermekévé legyen. Az ember a Földön az egyetlen teremtmény, akit „Isten önmagáért akart”, ahogy a II. vatikáni zsinat tanítja, mely jellemző módon hozzáfűzi, hogy az ember „csak akkor talál teljesen önmagára, ha őszintén elajándékozza magát”.

Ebben áll Mária anyai „uralkodása”. Mivel egész élete a Fiúnak szóló odaadás volt, az egész emberi nem fiai és leányai iránti odaadássá is válik, amennyiben mélységes bizalmat kelt abban, aki hozzá fordul, hogy az élet nehéz ösvényén végső, transzcendens céljához eljusson. Ezt a végcélt mindenki hivatásának állomásain át éri el, s e cél mind a férfi, mind a nő földi tevékenységének irányt muOrthodox icon of St. Ann with the child, Our Blessed Mother Marytat.

Ha így értelmezzük a szolgálatot – melyet, ha szabadon, kölcsönösségben és szeretetben végeznek, az ember igaz „királyságát” fejezi ki –, elfogadható bizonyos szerepkülönbség, anélkül, hogy ennek hátrányos következményei lennének a nőre nézve, föltéve, hogy e különbség nem önkény eredménye, hanem a férfiúi és női lét sajátosságaiból fakad. Ha Krisztus – szabad és szuverén döntéssel, melyről jól tanúskodik az evangélium és az Egyház állandó hagyománya – csak férfiakra hagyta, hogy a papi szolgálat gyakorlásával neki mint az Egyház „pásztorának” és „vőlegényének” „ikonjai” legyenek, ez nem csorbítja a nők szerepét, ahogy egyébként az Egyház többi tagjáét sem, akik nem viselik a papi hivatalt, de részesülnek a keresztségben gyökerező „általános papság” méltóságában. Ezeket a szerepkülönbségeket ugyanis nem az emberi társadalom funkcionális szabályozásának fényénél, hanem a szentségi rend sajátos kritériumai alapján kell értelmezni, azaz azoknak a jeleknek a rendjében, melyeket Isten szabadon választott, hogy jelenlétét az emberek között láthatóvá tegye. …

 

Mária, szeretet királynője, virrassz a nők és küldetésük fölött, mely az emberiség, a béke és Isten országának növekedése szolgálatára rendeli őket!

Áldásommal.

Vatikán, 1995. június 29-én, Péter és Pál apostolok ünnepén.

II. János Pál pápa levele

Szűz Mária

II. János Pál pápa képe

“Az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el.”
Az isteni világ hirtelen berobbanása még a legártatlanabb teremtményben, Szűz Máriában is félelmet keltett. A félelem – érzelem. Érzelmeink nem valami bűnös kinövések. Ugyanúgy hozzátartoznak életünkhöz, mint értelmünk, akaratunk vagy maga a testünk. Mégis, amikor Isten kapcsolatba lép velünk uralkodnunk kell érzelmeinken.
„Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél.”
A félelmet a szeretet oldja fel. Meg kell őriznünk, vissza kell állítanunk lelkünk nyugalmát. Az Istennel való találkozás elveszi a félelmet, a gonosz kísértő megjelenése nem. Mária az angyali jelenés alatt mindvégig értelmét használja – okos szűz!
Gondolkodóba esett. „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem szabad úgy kapitulálni, hogy elveszítjük a józan eszünket. Manapság elég egyes hívőknek azt mondani, hogy itt és itt megjelent a Szűzanya,ezt és ezt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket „hittel engedelmeskednek”. Csakhogy ez nem hit, hanem emberhez méltatlan naiv hiszékenység. Igenis szabad kérdéseket föltenni, szabad gondolkodóba esni, nem szabad azonnal elfelejteni a teremtés rendjét, amely Istentől való. Szabad párbeszédbe bocsátkozni a jelenésről hírt hozóval minden bűn és hiba nélkül: hiszen magával az angyallal és Istennel is szabad beszélni. Mária akármilyen jelenésnek, akármilyen üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik. Az angyal válasza arról tanúskodott, hogy őt valóban a mindenható Isten küldte Máriához, s erre adta a Szent Szűz beleegyezését Isten terveihez, alávetve neki értelmét és akaratát.
„Íme, az Úr szolgáló leánya: történjék velem szavaid szerint.”
És ekkor méhébe fogadta a Szentlélektől szent Fiát, vagyis testét is átadta Isten tervei számára. Ma a Hiszekegyet mondva térdet hajtunk a megtestesülést megvalló szavakra. Térdemnek, testemnek ez a mozdulata fejezze ki földi életem teljes odaadását, akaratom beleegyezését, elmém értelmes meghódolását, érzelmeim elcsendesedését Isten rám vonatkozó terveiben.

Barsi Balázs

kép

„A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, miután befejezte földi életének pályafutását, testestől, lelkestől föl lett véve a mennyei dicsőségbe.” XII. Pius pápa 1950. november 1-én kibocsátott tanmeghatározó bullájának (Munificentissimus Deus = A legbőkezűbb Isten) döntő mondata így fogalmazza meg Nagyboldogasszony ünnepének lényegét. Mária felvétele a mennybe azt mondja ki, hogy a Szűzanya földi életének befejezése után abba az állapotba jutott, ahová a többi hívők csak a feltámadás után, az utolsó napon fognak érkezni. A Megváltó ugyanis nem engedte át édesanyja testét a földi enyészetnek, hanem maga mellé emelte a mennybe.

A keleti egyházban már a VI. századtól ünnepelték Mária elszenderedésének napját (Dormitio Sanctae Mariae). A nyugati kereszténységben ünneplése a VII. századtól terjedt el. Az apokrif hagyományt felhasználva a Legenda aurea beszéli el Mária halálának és mennybevételének körülményeit. A bizánci művészetben jelentős képtéma Mária halála (ez később, a nyugati képzőművészetben eltűnik). A korai reneszánsz festészet, a trecento képviselőjének, Giotto di Bondonénak festménye még ezt az ábrázolás-típust képviseli: a gyászoló apostolok veszik körül Szűz Mária halálos ágyát. A Szűzanya fejénél Szent Péter térdel, Szent János odahajlik hozzá, mögötte Szent Pál. A csoport középpontjában Jézus áll, karján Mária kisgyermekként ábrázolt lelkével. Az apostolokat angyalok veszik körül, akik várják, hogy átvehessék a Szűzanya lelkét. Giotto képén a Szűzanya ágya mellett térdel Mária Magdolna is.

A kalendáriumokban a VIII. századtól már Assumptio beatae Mariae néven szerepel. Rómában I. Sergius pápa tette ünneppé, hamarosan vigíliát, majd oktávát is csatoltak hozzá. 2003 óta a Szeplőtelen Fogantatás (dec. 8) mellett ez a másik kötelező Mária-ünnep.

A Mennybevétel a skolasztika virágkorában lett általánosan elfogadott tan, amely méltó és színpompás kifejezést kapott a barokk művészetben.

VI. Pál pápa az Ünnepélyes Hitvallásban (Sollemnis Professio Fidei, 1969) kijelentette, hogy Mária előzetesen megkapta valamennyi igaznak az állapotát. Szűz Mária mennybevételében felragyog az a dicsőség, ami az idő végén minden hívő ajándéka lesz.

 

A magyar keresztény hagyományban különleges helyet foglal el ez az ünnep, hiszen Szent István király ünnepe Nagyboldogasszony oktávájába esik. Az Érdy-kódexben olvashatjuk, hogy Szent István király Székesfehérvárott megünnepelte Mária mennybevételének ünnepét. A Szűzanyát Magyarországon Boldogasszonynak nevezik – írja a krónikás – Szent István király pedig ezt az országot Boldogasszony országának nevezte. Első királyunk élete végén az Árpád-házat, nemzetségét, királyságát és a keresztény Magyarországot a boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Nagyboldogasszony a legkedvesebb hazai patrocíniumok egyike.

Hajnal Piroska

(Forrás: Kat. Lexikon; L. Scheffczyk, A. Ziegenhaus: Mária az üdvtörténetben, Szent István Társ., 2004)

kép1 (Tintoretto: Szűz Mária mennybevétele)

kép2 (Bartolomé Esteban Murillo: Szűz Mária mennybevétele)

Giotto

Tiszaföldvári róm. kat. templom

kiemelt kép (El Greco: Szűz Mária mennybevétele)

Az üdvtörténeti találkozás leírását Szent Lukács evangéliumában olvashatjuk (1,39-80). Ezen a napon Mária és Erzsébet, illetve a két magzat, Jézus és Keresztelő Szent János találkozását és János megszentelődését ünnepeljük (noha ez a nap valójában Mária Erzsébetéktől való elköszönésének a napja). Szent Lukács beszámolója szerint a találkozás pillanatában Erzsébet betelt a Szentlélekkel, méhében megmozdult a magzat. Az előfutár, János anyja méhében megkapta a megszentelő kegyelmet (ezért ünnepeljük Keresztelő Szent János földi születésnapját is – június 24). Mária megbizonyosodott az angyali üdvözletben kapott jel igazságáról: “idős rokonod, Erzsébet szintén gyermeket vár”. Erzsébet “Uramnak édesanyjaként” köszöntötte Máriát, és elhangzottak látomásos szavai: “áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse…” Mária a Magnificat szavaival válaszolt a köszöntésre:

Magasztalja lelkem az én Uramat,

Örvendezve élek szárnyai alatt,

Szolgálója lettem, lepillantott rám,

Alázattal zengi dicséretét szám. (ÉE 251)

A találkozást követően Mária 3 hónapot tölt el Erzsébet és Zakariás házában, Keresztelő Szent János születéséig.

Ünneplését a minoriták a XIII. században már szorgalmazták, az egész egyházban VI. Orbán pápa rendelte el a XIV. században, Mária oltalmát kérve a nyugati egyházszakadás megszűnéséért. Az ünnep elnevezése Visitatio Beatae Mariae Virginis. A látszólag ellentmondásos dátum, július 2 – kilenc nappal Keresztelő Szent János születése után – Mária hazatérésének időpontját jelzi, miután három hónapig rokonánál tartózkodott.

A katolikus magyarság az aratás megkezdésekor is a Szűzanyához imádkozott, és a termés betakarításának idejére eső első ünnepet is Szűz Máriához kötötte. (Téves tehát az a hagyomány, amely az aratás kezdetét “Péter-Pál” napjához kapcsolja. Elképzelhető mindazonáltal, hogy egyes vidékeken valóban Péter-Pálkor kezdték meg a betakarítást.) Az ünnep magyar elnevezése, Sarlós Boldogasszony, a betakarításnak arra az ősi módjára utal, amikor az asszonyok sarlóval aratták a gabonát.

A középkori festészet kedvelt témája, Mária életének egyik legfőbb eseménye, gyakran az angyali üdvözlet párjaként jelenik meg. Erzsébet hódolattal fogadja Máriát, M. S. Mester képén kezet csókol neki. A késő gótikus művészek Erzsébetet idős asszonyként jelenítik meg. A jelenetet Erzsébet háza előtt vagy egy középkori város főterén láthatjuk, a mellékalakok között a barokk korban Zakariás és József is feltűnik.

Hajnal Piroska

Giotto

 M. S. Mester

Rippl-Rónai

 

A római katolikus egyház számára május a Szűzanya hónapja. A májusi estéken évszázadok óta a loretói  litániát énekelve magasztaljuk a Boldogságos Szűz Máriát.

Néked ajánljuk, Szűzanyánk,

A legszebb hónap alkonyát.

Ezer nép híven zengi ma:

Ó, üdvözlégy, Mária!