A húsvéti időszak miatt idén annak nyolcada után ünnepli az egyház Urunk születésének hírüladása napját. Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában újra kezdte a reggel hét órai szentmiséket, most hétfőn éppen a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére bemutatott szentmisével. Homíliájában arról az emberi felelősségről elmélkedett, mellyel az ember az Isten hívására válaszol, Kun Fruzsina: Gyümölcsoltó Boldogasszonyvagy éppen másfelé tekint és nem válaszol.

Ábrahám nyitja az „igenek” sorozatát

A szentmise olvasmányaiból kiindulva Ferenc pápa Ábrahámra utalt, aki engedelmeskedett az Istennek, igent mondott a hívására és elindult egy olyan föld felé, melyet nem ismert. A pápa a homíliájában az „igenek láncolatára” figyelt, mely „ténylegesen Ábrahámmal kezdődött”. „Férfiak és nők olyan sorára utalt, akik jóllehet már idősek, mint Ábrahám és Mózes, mégis igent mondtak az Úrban való reménységre. De gondoljunk Izajás prófétára is, akit az Úr a néphez küld, és ő azt feleli neki, hogy tisztátalan ajkú”.

Mária igenje ajtót nyit Jézus igenjére       

„Az Úr megtisztítja Izajás ajkát és a próféta „igent” mond az Úrnak. Ugyanez érvényes Jeremiásra is, aki úgy tartotta, hogy nem tud beszélni, de végül ő is „igent” mondott az Úrnak. Ma pedig az evangélium azt üzeni nekünk – folytatta a pápa – hogy véget ér ezeknek az „igeneknek” a sorozata és egy „másik igen” kezdődik növekedni, mégpedig „Mária igenje”. Az az új „igen” azáltal valósul meg, hogy az Isten nem csak nézi, hogy miként halad az ember és nemcsak együtt vándorol a népével, hanem egy lesz közülünk és magára veszi az emberi testünket. Mária „igenje” nyitja meg az utat Jézus „igenje” számára. „Íme jövök, hogy megtegyem az akaratodat” – ez lesz az az „igen”, melyet Jézus betölt egész életében, egészen a keresztig menően”. Ferenc pápa rátekintett „Jézus „igenjére”, amikor azt kérte a szenvedése során, hogy vegye el tőle azt a kelyhet, de végül hozzáfűzte: Mindazonáltal legyen meg a te akaratod! Jézus Krisztusban tehát jelen van az Isten „igenje”, sőt, ő maga az „igen”!”.

Mária igenjében jelen van az üdvtörténet összes igenje

„Gyümölcsoltó Boldogasszony – hangsúlyozta a pápa – egy szép nap arra, hogy megköszönjük az Úrnak, hogy megtanította nekünk az „igen” útját. A Szentatya ekkor azokhoz a koncelebráló papokhoz fordult, akik aranymiséjüket ünnepelték 50 éves papi szolgálat után: „Mindnyájan, az egész nap során „igent vagy nemet” kell mondanunk. Vagy pedig miközben az „igenre” gondolunk, sokszor úgy elrejtőzünk lehajtott fejjel, mint Ádám és Éva, hogy ne mondjunk nemet, és úgy csinálunk, amint aki nem érti, mit is kér az Isten. Ma azonban az „igen” ünnepe van. Mária „igenjében” jelen van az üdvtörténet összes „igenje” és elkezdődik az ember és az Isten végső „igenje”.

Kérdezzük meg magunktól: Valóban az igen emberei vagyunk?

Ebben az „igenben” az Isten újjáteremt bennünket, mint ahogy kezdetben az „igennel” megteremtette a világot és az embert, ezt a szép Teremtést, de most ezzel az „igennel” még csodálatosabban újjáteremti a világot, újjáteremt mindnyájunkat. Isten „igenje” az, ami megszentel bennünket és elindít bennünket Jézus Krisztusban. Az Úrnak való hálaadás napja a mai nap és kérdezzem meg magamtól, vajon az „igen” embere vagyok-e, vagy pedig egy kicsit másfelé tekintek és nem válaszolok. Az Úr adjon kegyelmet nekünk, hogy az embereknek arra az útjára térjünk, akik „igent” mondtak az Istennek”.

forrás

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Ábrahám

Igen -nem

 

 II. János Pál pápa levele a Nők IV. Világkonferenciája alkalmából
Peking, 1995. szeptember
Részletek
A világon élő Összes Nőnek szívélyes üdvözletem!

… A hála, melyet az Úrnak a nők világban betöltött hivatására és küldetésére vonatkozó tervéért fejezünk ki, egyúttal konkrét és közvetlen hála a nők felé is, minden nő felé azért, amit az emberiség életében képviselnek.

Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet.

Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet.

Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét.

Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy – azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a „misztériumra” mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához.

Hála neked, nő, aki szerzetesnő vagy, aki Krisztus, a megtestesült Ige édesanyjának, minden nők között a legnagyobbnak példája szerint engedékenyen és hűséggel nyílsz meg az isteni szeretet számára, így segítvén az Egyházat és az egész emberiséget, hogy élete Istennek adott „jegyesi” válasz legyen, mely csodálatos módon fejezi ki azt a közösséget, melyet ő teremtményeivel meg akar valósítani.

Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.

…Az Egyház Máriában látja „a női géniusz” legfenségesebb megnyilvánulását, és a késztetések el nem apadó forrását találja benne. Mária „az Úr szolgálóleányának” nevezte magát. Isten igéje iránti engedelmességből elfogadta a názáreti család hitvesének és édesanyjának kitüntetett, de könnyűnek éppen nem nevezhető hivatását. Azáltal, hogy vállalkozott Isten szolgálatára, az ember szolgálatába is állt: szeretetszolgálatra. E szolgálat lehetővé tette számára, hogy megtapasztalja életében a titokzatos, de valóságos „uralkodást”. Nem véletlenül szólítják az „ég és a föld királynőjének”. Így szólítja őt a hívők egész közössége, és sok nemzet és nép szólítja őt saját „Királynőnek”. Az ő „uralkodása” szolgálat! Az ő szolgálata „uralkodás”!

Így értendő a tekintély mind a családban, mind a társadalomban és az Egyházban. Az „uralkodás” az ember lényegi hivatását nyilatkoztatja ki, aki annak képére teremtetett, aki ég és föld Ura, és arra hivatott, hogy Krisztusban Isten fogadott gyermekévé legyen. Az ember a Földön az egyetlen teremtmény, akit „Isten önmagáért akart”, ahogy a II. vatikáni zsinat tanítja, mely jellemző módon hozzáfűzi, hogy az ember „csak akkor talál teljesen önmagára, ha őszintén elajándékozza magát”.

Ebben áll Mária anyai „uralkodása”. Mivel egész élete a Fiúnak szóló odaadás volt, az egész emberi nem fiai és leányai iránti odaadássá is válik, amennyiben mélységes bizalmat kelt abban, aki hozzá fordul, hogy az élet nehéz ösvényén végső, transzcendens céljához eljusson. Ezt a végcélt mindenki hivatásának állomásain át éri el, s e cél mind a férfi, mind a nő földi tevékenységének irányt muOrthodox icon of St. Ann with the child, Our Blessed Mother Marytat.

Ha így értelmezzük a szolgálatot – melyet, ha szabadon, kölcsönösségben és szeretetben végeznek, az ember igaz „királyságát” fejezi ki –, elfogadható bizonyos szerepkülönbség, anélkül, hogy ennek hátrányos következményei lennének a nőre nézve, föltéve, hogy e különbség nem önkény eredménye, hanem a férfiúi és női lét sajátosságaiból fakad. Ha Krisztus – szabad és szuverén döntéssel, melyről jól tanúskodik az evangélium és az Egyház állandó hagyománya – csak férfiakra hagyta, hogy a papi szolgálat gyakorlásával neki mint az Egyház „pásztorának” és „vőlegényének” „ikonjai” legyenek, ez nem csorbítja a nők szerepét, ahogy egyébként az Egyház többi tagjáét sem, akik nem viselik a papi hivatalt, de részesülnek a keresztségben gyökerező „általános papság” méltóságában. Ezeket a szerepkülönbségeket ugyanis nem az emberi társadalom funkcionális szabályozásának fényénél, hanem a szentségi rend sajátos kritériumai alapján kell értelmezni, azaz azoknak a jeleknek a rendjében, melyeket Isten szabadon választott, hogy jelenlétét az emberek között láthatóvá tegye. …

 

Mária, szeretet királynője, virrassz a nők és küldetésük fölött, mely az emberiség, a béke és Isten országának növekedése szolgálatára rendeli őket!

Áldásommal.

Vatikán, 1995. június 29-én, Péter és Pál apostolok ünnepén.

II. János Pál pápa levele

Szűz Mária

II. János Pál pápa képe

“Az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el.”
Az isteni világ hirtelen berobbanása még a legártatlanabb teremtményben, Szűz Máriában is félelmet keltett. A félelem – érzelem. Érzelmeink nem valami bűnös kinövések. Ugyanúgy hozzátartoznak életünkhöz, mint értelmünk, akaratunk vagy maga a testünk. Mégis, amikor Isten kapcsolatba lép velünk uralkodnunk kell érzelmeinken.
„Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél.”
A félelmet a szeretet oldja fel. Meg kell őriznünk, vissza kell állítanunk lelkünk nyugalmát. Az Istennel való találkozás elveszi a félelmet, a gonosz kísértő megjelenése nem. Mária az angyali jelenés alatt mindvégig értelmét használja – okos szűz!
Gondolkodóba esett. „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem szabad úgy kapitulálni, hogy elveszítjük a józan eszünket. Manapság elég egyes hívőknek azt mondani, hogy itt és itt megjelent a Szűzanya,ezt és ezt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket „hittel engedelmeskednek”. Csakhogy ez nem hit, hanem emberhez méltatlan naiv hiszékenység. Igenis szabad kérdéseket föltenni, szabad gondolkodóba esni, nem szabad azonnal elfelejteni a teremtés rendjét, amely Istentől való. Szabad párbeszédbe bocsátkozni a jelenésről hírt hozóval minden bűn és hiba nélkül: hiszen magával az angyallal és Istennel is szabad beszélni. Mária akármilyen jelenésnek, akármilyen üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik. Az angyal válasza arról tanúskodott, hogy őt valóban a mindenható Isten küldte Máriához, s erre adta a Szent Szűz beleegyezését Isten terveihez, alávetve neki értelmét és akaratát.
„Íme, az Úr szolgáló leánya: történjék velem szavaid szerint.”
És ekkor méhébe fogadta a Szentlélektől szent Fiát, vagyis testét is átadta Isten tervei számára. Ma a Hiszekegyet mondva térdet hajtunk a megtestesülést megvalló szavakra. Térdemnek, testemnek ez a mozdulata fejezze ki földi életem teljes odaadását, akaratom beleegyezését, elmém értelmes meghódolását, érzelmeim elcsendesedését Isten rám vonatkozó terveiben.

Barsi Balázs

kép

„A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, miután befejezte földi életének pályafutását, testestől, lelkestől föl lett véve a mennyei dicsőségbe.” XII. Pius pápa 1950. november 1-én kibocsátott tanmeghatározó bullájának (Munificentissimus Deus = A legbőkezűbb Isten) döntő mondata így fogalmazza meg Nagyboldogasszony ünnepének lényegét. Mária felvétele a mennybe azt mondja ki, hogy a Szűzanya földi életének befejezése után abba az állapotba jutott, ahová a többi hívők csak a feltámadás után, az utolsó napon fognak érkezni. A Megváltó ugyanis nem engedte át édesanyja testét a földi enyészetnek, hanem maga mellé emelte a mennybe.

A keleti egyházban már a VI. századtól ünnepelték Mária elszenderedésének napját (Dormitio Sanctae Mariae). A nyugati kereszténységben ünneplése a VII. századtól terjedt el. Az apokrif hagyományt felhasználva a Legenda aurea beszéli el Mária halálának és mennybevételének körülményeit. A bizánci művészetben jelentős képtéma Mária halála (ez később, a nyugati képzőművészetben eltűnik). A korai reneszánsz festészet, a trecento képviselőjének, Giotto di Bondonénak festménye még ezt az ábrázolás-típust képviseli: a gyászoló apostolok veszik körül Szűz Mária halálos ágyát. A Szűzanya fejénél Szent Péter térdel, Szent János odahajlik hozzá, mögötte Szent Pál. A csoport középpontjában Jézus áll, karján Mária kisgyermekként ábrázolt lelkével. Az apostolokat angyalok veszik körül, akik várják, hogy átvehessék a Szűzanya lelkét. Giotto képén a Szűzanya ágya mellett térdel Mária Magdolna is.

A kalendáriumokban a VIII. századtól már Assumptio beatae Mariae néven szerepel. Rómában I. Sergius pápa tette ünneppé, hamarosan vigíliát, majd oktávát is csatoltak hozzá. 2003 óta a Szeplőtelen Fogantatás (dec. 8) mellett ez a másik kötelező Mária-ünnep.

A Mennybevétel a skolasztika virágkorában lett általánosan elfogadott tan, amely méltó és színpompás kifejezést kapott a barokk művészetben.

VI. Pál pápa az Ünnepélyes Hitvallásban (Sollemnis Professio Fidei, 1969) kijelentette, hogy Mária előzetesen megkapta valamennyi igaznak az állapotát. Szűz Mária mennybevételében felragyog az a dicsőség, ami az idő végén minden hívő ajándéka lesz.

 

A magyar keresztény hagyományban különleges helyet foglal el ez az ünnep, hiszen Szent István király ünnepe Nagyboldogasszony oktávájába esik. Az Érdy-kódexben olvashatjuk, hogy Szent István király Székesfehérvárott megünnepelte Mária mennybevételének ünnepét. A Szűzanyát Magyarországon Boldogasszonynak nevezik – írja a krónikás – Szent István király pedig ezt az országot Boldogasszony országának nevezte. Első királyunk élete végén az Árpád-házat, nemzetségét, királyságát és a keresztény Magyarországot a boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Nagyboldogasszony a legkedvesebb hazai patrocíniumok egyike.

Hajnal Piroska

(Forrás: Kat. Lexikon; L. Scheffczyk, A. Ziegenhaus: Mária az üdvtörténetben, Szent István Társ., 2004)

kép1 (Tintoretto: Szűz Mária mennybevétele)

kép2 (Bartolomé Esteban Murillo: Szűz Mária mennybevétele)

Giotto

Tiszaföldvári róm. kat. templom

kiemelt kép (El Greco: Szűz Mária mennybevétele)

Az üdvtörténeti találkozás leírását Szent Lukács evangéliumában olvashatjuk (1,39-80). Ezen a napon Mária és Erzsébet, illetve a két magzat, Jézus és Keresztelő Szent János találkozását és János megszentelődését ünnepeljük (noha ez a nap valójában Mária Erzsébetéktől való elköszönésének a napja). Szent Lukács beszámolója szerint a találkozás pillanatában Erzsébet betelt a Szentlélekkel, méhében megmozdult a magzat. Az előfutár, János anyja méhében megkapta a megszentelő kegyelmet (ezért ünnepeljük Keresztelő Szent János földi születésnapját is – június 24). Mária megbizonyosodott az angyali üdvözletben kapott jel igazságáról: “idős rokonod, Erzsébet szintén gyermeket vár”. Erzsébet “Uramnak édesanyjaként” köszöntötte Máriát, és elhangzottak látomásos szavai: “áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse…” Mária a Magnificat szavaival válaszolt a köszöntésre:

Magasztalja lelkem az én Uramat,

Örvendezve élek szárnyai alatt,

Szolgálója lettem, lepillantott rám,

Alázattal zengi dicséretét szám. (ÉE 251)

A találkozást követően Mária 3 hónapot tölt el Erzsébet és Zakariás házában, Keresztelő Szent János születéséig.

Ünneplését a minoriták a XIII. században már szorgalmazták, az egész egyházban VI. Orbán pápa rendelte el a XIV. században, Mária oltalmát kérve a nyugati egyházszakadás megszűnéséért. Az ünnep elnevezése Visitatio Beatae Mariae Virginis. A látszólag ellentmondásos dátum, július 2 – kilenc nappal Keresztelő Szent János születése után – Mária hazatérésének időpontját jelzi, miután három hónapig rokonánál tartózkodott.

A katolikus magyarság az aratás megkezdésekor is a Szűzanyához imádkozott, és a termés betakarításának idejére eső első ünnepet is Szűz Máriához kötötte. (Téves tehát az a hagyomány, amely az aratás kezdetét “Péter-Pál” napjához kapcsolja. Elképzelhető mindazonáltal, hogy egyes vidékeken valóban Péter-Pálkor kezdték meg a betakarítást.) Az ünnep magyar elnevezése, Sarlós Boldogasszony, a betakarításnak arra az ősi módjára utal, amikor az asszonyok sarlóval aratták a gabonát.

A középkori festészet kedvelt témája, Mária életének egyik legfőbb eseménye, gyakran az angyali üdvözlet párjaként jelenik meg. Erzsébet hódolattal fogadja Máriát, M. S. Mester képén kezet csókol neki. A késő gótikus művészek Erzsébetet idős asszonyként jelenítik meg. A jelenetet Erzsébet háza előtt vagy egy középkori város főterén láthatjuk, a mellékalakok között a barokk korban Zakariás és József is feltűnik.

Hajnal Piroska

Giotto

 M. S. Mester

Rippl-Rónai

 

A római katolikus egyház számára május a Szűzanya hónapja. A májusi estéken évszázadok óta a loretói  litániát énekelve magasztaljuk a Boldogságos Szűz Máriát.

Néked ajánljuk, Szűzanyánk,

A legszebb hónap alkonyát.

Ezer nép híven zengi ma:

Ó, üdvözlégy, Mária!

 

Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Ezen a napon, a legkorábbi igazán tavaszi ünnepen Jézus fogantatására emlékezünk. A szép magyar elnevezés, Gyümölcsoltó Boldogasszony onnan ered, hogy a gazdák ebben az időben végzik a fák oltását. Szűz Mária igenjére emlékezünk ezen az ünnepen, amely már a karácsonyi ünnepkör tavaszba előrenyújtott karjának tekinthető.

 Az ünnepet 692-ben említik először, amikor a III. konstantinápolyi zsinat helyesnek ítélte, hogy nagyböjtben is ünnepeljék. A zsinati rendelkezés arra utal, hogy már hosszú ideje ünnepelhették. A történeti gondolkodás határozza meg dátumát: Jézus születésétől (december 25.) kilenc hónapot visszaszámolva – március 25. Rómában I. Sergius pápa (úr. 687-701) vezette be, hogy a Santa Maria Maggiore Bazilikában körmenettel ünnepeljék, Annuntiatio Domini névvel. A II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja (a keleti liturgiákhoz hasonlóan) ezt az ünnepet az Úr ünnepei közé helyezte.

Magyarországi megünneplését dokumentálja az ellenreformáció egyik kiemelkedő alakjának, Padányi Bíró Márton veszprémi megyéspüspöknek feljegyzése:

Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige megtestesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli.

Ez az ünnep ihlette az Üdvözlégy és az Úrangyala imádságokat.

Ez az üdvtörténet szempontjából különösen fontos esemény, amely az Ige megtestesülésének időpontját jelzi, kezdettől fogva szerepel a keresztény művészet témái között (Annuntiato-képtípus). A Jézus életét ábrázoló ciklusok ezzel a jelenettel kezdődnek, állandó része a Mária életét bemutató ciklusoknak is. Az angyalt és Máriát ábrázoló festmény mindig azt az eseményt örökíti meg, amikor Gábriel arkangyal köszönti Máriát (Lukács 1, 26-38). Ritkábban fordul elő az a jelenet, ahogyan az Úristen elküldi Gábrielt Máriához. Ezt festette meg Giotto di Bondone a padovai Capella degli Scrovegni freskóján (1306 körül), ahol Az angyali üdvözlet fölött Isten angyaloktól körülvett trónusa látható, ahonnan Gábriel útnak indul. Fra Filippo Lippi festménye a Meditationes Vitae Christi (Elmélkedésk Krisztus életéről) című, ismeretlen ferences szerzőnek tulajdonított középkori irat hatására létrejött képtípus példája, ahol mindkét szereplő térdel: az angyal a kiválasztott Istenanya iránit tiszteletből, Mária pedig mint az Úr alázatos szolgálóleánya (Ecce Ancilla Domini!) Az angyal liliomot tart kezében, ami itt nem az ártatlan tisztaság, hanem a paradicsomi életfa jelképe. Mária feje fölött sugárkoszorú. A hátteret (szobabelső, Mária szüleinek háza vagy Szent József háza) a festő két fülkére osztja, a fény az ablakokon keresztül az angyal oldaláról világítja meg a homályba burkolózó szobabelsőt, ahol Mária térdel. Az angyal feje felett a Szentlélek szárnyal, Mária hát mögött egy vázában rózsa és könyv, mely Mária bölcsességére utal.

B. E. Murillo festménye jellegzetes barokk műalkotás: a felhőkből vidám puttók szemlélik Mária és az arkangyal találkozását, a Szentlélek galambja által árasztott fény beragyogja a jelenetet. A Mária felé ragyogó fénynyaláb az Ige megtestesülését szimbolizálja. Gábriel az égre mutat, ahonnan küldetése ered, Mária alázatosan lehajtja fejét. A jelenet mintha egy templom oszlopai között lenne (ez a jeruzsálemi templomot jelképezi), Mária háta mögött üvegvázában egy szál rózsa – az üvegen a fény csorbítatlanul halad át, ez Mária csodálatosan megőrzött szüzességére utal. Dante Gabriel Rossetti (az angol pre-rafaelita irányzat képviselője, XIX. század vége) ábrázolásán (Ecce Ancilla Domini) a fehér szín dominál, melynek egyhangúságát csak a Szűz Máriához kapcsolódó színfoltok törik meg: bíbor, kék és arany. A megjelenítés szokatlan, az esemény csodálatos, természetfeletti voltát hangsúlyozza: a szűzi ágyán fekvő Máriát álmából riasztja fel az angyal, ijedtség és meglepetés tükröződik arcán a megadó elfogadás mellett. Gábriel arkangyal talpa alól lángnyelvek törnek elő (az égi követ szimbóluma), nincsenek azonban szárnyai. A Protoevangelium Jacobi hagyományát ismerő Rossetti az ágy végébe helyezte a hímzőállványt, amelyet Mária bíborfonalból készített a Templom számára. Az angyal áldásosztó és liliomszálat tartó keze felett a Szentlélek galambja lebeg.

Hajnal Piroska

(Fra Filippo Lippi, Giotto di Bondone, Eperjesi Szent Miklós templom, B. E. Murillo, Dante Gabriel Rossetti alkotásai)