Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2018 tavaszán elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet pünkösdhétfőn ünnepelünk a liturgiában.

Szent Ambrusnál találkozunk először az Egyház ősmintája (Ecclesiae typus) kifejezéssel, mely Máriának a megkereszteltek iránt megmutatkozó anyaságában is kifejeződik. A gondolat megjelenik Szent Ágostonnál is, aki az Egyházat Christus totusként szemléli, tehát ha Mária anyja a Főnek, akkor a teljes Krisztusnak, vagyis az Egyháznak is. 

A II. vatikáni zsinat végén, 1964 novemberében VI. Pál pápa bejelentette, hogy Máriát mint az Egyház Anyját (Mater Ecclesiae) is tiszteljük. Ez azt jelenti, hogy anyja az egész keresztény népnek, mind a híveknek, mind a pásztoroknak. A pápa e titulussal Máriának a Krisztusban megkereszteltekkel és ezáltal az Egyház tagjaival fennálló lelki anyaságát kívánta hangsúlyozni.

1980 óta a loretói litániában megszólítjuk a Szűzanyát az Egyház Anyjaként is.

II. János Pál kezdeményezésére 1981. december 7-én elhelyezték a vatikáni Apostoli Palota Szent Péter térre néző falán a Mater Ecclesiae-mozaikot.

A szentatya kérése az volt, hogy a kép Máriát mint az Egyház Anyját ábrázolja, mert „Isten Anyja mindig is egységben volt az Egyházzal, és különösen közel volt az Egyházhoz a történelem legnehezebb pillanataiban”.

1987-ben Redemptoris Mater kezdetű enciklikájában – mely A Boldogságos Szűz Máriáról a zarándok Egyház életében alcímet viseli – mélyítette el II. János Pál a Szűzanyáról szóló tanítást. 

Mária anyaságát Fiának misztikus Teste, az Egyház irányában is megéli, ennek köszönhetően mi, Krisztusban megkeresztelt emberek mint égi édesanyánkra tekinthetünk rá. A szeretett tanítvány, János, akire Jézus a keresztről rábízta édesanyját, és aki most már saját anyjaként tekint az Istenszülőre, az egész Egyház jelképe.

Mária lelki anyasága egyetemes, mert az üdvösség műve is egyetemes; mély lelki anyaság fűzi mindazokhoz, akik a keresztség által a kegyelem rendjében Fiának testvéreivé lettek.

A liturgikus emléknap megválasztása átgondolt döntés eredménye, hiszen az Istenszülő közbenjáró imájának nagyon is köze van a pünkösdi Lélek-áradáshoz. „Az Egyház, amelyet Krisztus az apostolokra épített, pünkösdkor ébredt tudatára Isten nagy tetteinek, amikor az utolsó vacsora termében összegyűlve mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ebben a pillanatban indult el az Egyház a hitnek azon az útján, mely emberek és népek történetén átvezető zarándokút. Tudjuk, hogy ennek az útnak a kezdeténél jelen van Mária, ott látjuk őt az apostolok között, az utolsó vacsora termében, amint imádkozik és esdekel az ajándékért: a Szentlélekért.” (Redemptoris Mater, 26)

Mária az Egyház liturgikus cselekményeiben, amikor egyszerű, de a Lélektől áthatott szavaink egyesülnek a mennyei liturgia istendicséretével, maga is velünk imádkozik, mert tagja a szentek közösségének, és mert az üdvösség művében elválaszthatatlan Fiától.

Istenünk, irgalmasság Atyja, egyszülött Fiad a keresztfán függve Anyját, a Boldogságos Szűz Máriát a mi Anyánkká is tette. Add, kérünk, hogy a Szűzanya szerető közbenjárására Egyházad napról napra termékenyebb legyen, szent utódoknak örvendjen, és a népek minden családját anyai keblére ölelje. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Amen

A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja liturgikus emléknapjáról Kovács Zoltán mariológus írása ITT olvasható.

forrás

Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amelyben hétfőn osztozott Franciaországgal az egész világ. Mégis talán a hatalmas tűz mellett kezd el pislákolni egy másik láng, a hit lángja.

Hétfő este őszintén megráztak azok a felvételek, amelyeket Párizsból sugároztak hírtelevíziók profi és a közösségi oldalak alkalom szülte tudósítói.

Nem kötődök érzelmileg Franciaországhoz, kötődök azonban minden egyes templomhoz a világon, ahol Istent dicsérik, ahonnan ima száll az égbe. Egy európai főváros szívében lángoló katedrális képe pedig különösen is megfog.

Tanulságos volt a reims-i érsek megnyilatkozása, aki arról beszélt, a székesegyház toronycsúcsának ledőlése azért is bír elemi erejű szimbolikával, mert az Isten felé mutató ujjat jelenítette meg… Sokan, akik követjük az európai kereszténységgel kapcsolatos eseményeket, figyeljük a helyzet alakulását, a tendenciákat, osztjuk az érsek szomorúan figyelmeztető gondolatát.

Hétfő este Franciaország-szerte megkondultak a harangok. A Notre-Dame-ért, s mint máskor is: a lelkekért szóltak.

Aztán Párizsban a Mi Asszonyunkat mardosó tüzet döbbenten figyelő tömeg egyszer csak elkezdte énekelni az Üdvözlégy, Máriát. Egyre több beszámoló szólt arról, hogy az emberek a városban térdre ereszkednek és szent énekeket énekelnek. “Ave, Maria”, énekelték, miközben égett a templom.

Megható és mély pillanatok voltak ezek. Talán ilyen lehet, amikor egy nép visszatalál az Úrhoz. Talán ilyen lehet, amikor rájön, hogy katedrálisa, amely mellett nap mint nap elrobog, több kulturális örökségnél, turisztikai attrakciónál, esztétikai értéknél. Több köveknél, túlmutat önmagán. Talán ilyen, amikor egy nép újra felfedezi, hogy az Isten felé mutató ujj összeomlása mély dráma, s ha a lángokban álló templomból már nem lehet, az utcáról mondja el fájdalmát egyetlen nappal Virágvasárnap után.

Megrázó és megható volt a hétfő este Párizsban.

forrás

 

Gyertyaszentelő Boldogasszony (Urunk bemutatása, február 2.) ünnepéhez hasonlóan ez az ünnep is egyformán Urunk és a Szűzanya ünnepe. Boldog VI. Pál pápa a Szűzanya helyes tiszteletéről szóló, Marialis cultus kezdetű apostoli buzdításában ír így e két ünnepről, melyek ugyan hivatalos elnevezésük szerint az Úr ünnepei, de tartalmukat illetően Mária-ünnepeknek is tekinthetők (vö. 6–7 §).

E főünnep hivatalos neve: Urunk születésének hírüladása. A magyar népi hagyomány azonban nem véletlenül ruházta fel ezt a napot egy nagyon gazdag, mély és találó elnevezéssel: Gyümölcsoltó Boldogasszony, hiszen az ünnep evangéliumának egyik legfőbb szereplője Mária, akit Gábor angyal köszönt. A kiválasztott Názáreti Szűz együttműködése folytán méhében megfogan Isten örök Igéje, a Fiú, aki majd e világra születik mint a világ Üdvözítője. Pontosan kilenc hónappal előzi meg tehát karácsony ünnepét ez a jeles nap, és legtöbbször a böjti időszakra esik. A megváltás ünnepkörében, húsvét diadalmas ünnepét is megülve, hirtelen a megtestesülés titkára irányul a hívő, imádkozó ember figyelme. E két titkot nem szabad egymástól elválasztva szemlélnünk! Miért is szállott le valójában a mennyből, testesült meg Mária méhében és lett emberré az Ige? Hogy megváltást hozzon! Ahogyan élő hittel imádkozzuk a hitvallásban: „Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért”. Ezért hajtunk térdet ma is és karácsony ünnepén is e szavak után, amikor a folytatásban elhangzik: „Leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett”.

Az angyali üdvözlet evangéliuma (Lk 1,26–38) valódi Örömhír. A leírás a szövetségkötés formáját hozza, mely igen sok momentum tekintetében „rímel” az Ószövetség Mózes által közvetített megkötésére. Először is mindkettő olyan meghatározó történelmi esemény, mely az emberek megszentelését (és végső soron üdvösségét) szolgálja, és amelyben maga Isten a kezdeményező. Közvetítők is vannak persze, akik mintegy „lejönnek az emberi világba”: ott Mózes a hegyről, ahol az Úrral találkozott, itt Gábor angyal közvetlenül Istentől. Párbeszéd is indul a közvetítők által: ott Isten és a választott nép tagjai, itt Isten és Mária között. A Mennyei Atya mindkét esetben tiszteletben tartja a kiválasztottak döntési szabadságát. Konszenzus is születik, mely a kiválasztottak teljes önátadását kívánja meg. Ott a zsidók így felelnek: „Mindent megteszünk, amit az Úr parancsol” (Kiv 19,8); Mária pedig: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint!” (1,38). A közvetítő ezt követően visszatér Istenhez a kiválasztottak válaszával. Ez a válasz mindkét esetben olyan „igen”, mely jelentős szerepet tölt be az üdvösségtörténetben, hiszen az Isten és az emberek közti szövetségek létrejöttének feltétele. Állandó emlékezet kíséri a kimondott „igent”; a választott nép utasítást kap Istentől: „ezeket a parancsokat, melyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben és vésd gyermekeidnek is az eszébe” (MTörv 6,6); míg az Újszövetségben Mária a Krisztusra vonatkozó szavakat és próféciákat szintén gondosan „emlékezetébe véste […] és szívében gyakran elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19). Végül pedig elmondhatjuk, hogy Isten Igéje mintegy „kézzelfoghatóvá” lesz: a zsidóknál kőbe vésett Törvényként áll előttük, Mária méhében pedig maga „az Ige Testté lett” (Jn 1,14).

Gábor angyal köszöntése („Chaire!”) Máriát örvendezésre szólítja fel. Lk 1,28–33 egyébként nagyon egybecseng Szofoniás könyvében a Sion leányához intézett szózattal (3,14–17). Mária mint „Sion leánya” és mint Jahve szegényeinek egyike, kiemelt módon élheti át a messiási kor érkezésének örömét. Mária „kegyelemmel teljes” mivolta pedig kiválasztottságát, az üdvösség művében való előre elrendelt szerepét is kifejezi, később pedig bűn nélküliségét, szeplőtelen fogantatását (előre megváltott mivoltát) is segít alátámasztani. Gábor angyal határozott közlése: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni” (Lk 1,31), a születendő gyermek („a Magasságbeli fia”; Lk 1,32) nevének jelentése („Isten, a szabadító”) alapján egyértelműen jelzi, hogy Isten a Fiát küldi szabadítóként, megváltóként, aki Máriától fog e világra születni.

Lukács evangélista egyértelműen utal Mária szüzességére, legalábbis a szülés előtt: Gábor angyal Názáretbe kapja az isteni küldetést „egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese” (1,27); később pedig Mária visszakérdezése is világosan erre utal: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (1,34). Lukácsnál Mária istenanyasága sem kérdés, mivel a megtestesülés műve Isten Lelke által történik, és isteni személy lesz emberré: „a Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (1,35). Szent II. János Pál pápa így ír erről a Dominum et vivificantem kezdetű enciklika 50. paragrafusában: „A megtestesülés misztériuma a »Szentlélek közreműködésével« történt. Az a Lélek működött, aki az Atyával és a Fiúval egylényegű; a háromságos egy Isten abszolút misztériumában Ő a szeretet Személye, a teremtetlen ajándék; aki a teremtés rendjében Isten ajándékainak örök forrása, bizonyos értelemben közvetlen elve és alanya Isten önközlésének a kegyelem rendjében. Ennek az ajándéknak és önközlésnek csúcspontja a megtestesülés misztériuma.”

Mária készséges együttműködése – Éva engedetlenségével szöges ellentétben – megnyitja az utat ahhoz, hogy az Üdvözítő általa a világba jöjjön. Évát „minden élők anyjának” (Ter 3,20) nevezi a Teremtés könyve, és bár ősszülő, bűnével mégis az emberiség romlását idézte elő. Mária pedig az „Új Éva”, ahogyan több egyházatya is hívja, aki újszövetségi értelemben lesz „minden élő Anyjává”, azokévá, akik Krisztusban, a Szentlélek által nyertek új, istengyermeki életet a keresztség révén. Isten Anyja az Egyház Anyja is.

A tavasz első napjai előre mutatnak, arra, hogy a természet éledése majd a gyümölcsökben nyeri el teljességét. A gyümölcsoltás ideje van; Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe az üdvtörténet „gyümölcsoltását” helyezi elénk. A Szentlélek betölti Mária méhét, mely Gyümölcsöt fog hozni: a Megváltó születik majd e világra. Már közénk jön, hogy köztünk lakozzon. Jelenléte sokszor rejtőző, de a hívő lélek érzi, tapasztalja: az ő személyében már „velünk az Isten” (Mt 1,23; vö. Iz 7,14).

Kép:Jacopo Torriti: Angyali üdvözlet
(Santa Maria Maggiore-bazilika, Róma, 13. század vége)

Kovács Zoltán

A Szűzanya 2017. június 25-i üzenete

Drága gyermekek! Ma szeretnék köszönetet mondani kitartásotokért és meghívni benneteket arra, hogy nyíljatok meg a mély imára. Gyermekeim, az imádság a hit szíve és az örök életbe vetett remény. Ezért imádkozzatok szívvel mindaddig, míg szívetek nem énekel hálával a Teremtő Istennek, aki életet adott nektek. Gyermekeim, veletek vagyok, és édesanyai béke-áldásomat hozom nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. 

Jó emlékezni a Szűzanya szavaira, amikor így szól hozzánk: „… gyermekeim, mindnyájatokat arra hívlak, hogy szívetek mélyéből nyíljatok meg erre a nagy kegyelemre, amelyet Isten itteni jelenlétem által ad… Évek óta hívlak és buzdítalak benneteket a mély lelki életre és az egyszerűségre.” Ezek az égi Édesanya szavai, amely szeretetéről és mellettünk való kitartásáról beszél.

Az életünkben minden kegyelem. Kegyelem a Szűzanya évek óta tartó jelenléte és jelenése Međugorjéban. Kegyelem és ajándék, ha tudunk imádkozni. Az első és legnagyobb alapigazság az imával kapcsolatban az a felismerés, hogy nem tudunk imádkozni.  Az apostolok is kérték Jézust: „Uram taníts minket imádkozni” (Lk 11, 1).

Ha elmarad a gyakorlati ima, nagy lesz az imádság utáni éhség. Az emberi szívnek Istenre van szüksége, mert csalhatatlanul tudja, ki az ő Teremtője?! Ha szívünk nem fordul Istenhez, akkor talál majd más hamis bálványokat és isteneket, amelyek nem hozhatnak békét számára.

            Nem szavakkal való imára vagy Istennek kimondott üres szavakra, hanem mély imára hív bennünket a Szűzanya. Istennek nem a szavainkra, hanem a szívünkre van szüksége. Ahogyan Szent Ágoston mondja: „Az ember azért imádkozik, hogy átalakuljon és nem azért, hogy Istent informálja.” A mély ima vagy a kontempláció a keresztény ima útja az Istenről és az emberről való igazság megtapasztalásához, amennyire ez lehetséges az ember számára. Isten elküldte szeretet üzenetét az embernek, ő pedig értelemmel fogadja. A mai ember elfelejtkezett Istenről, az üzenet feladójáról. A mély ima lelki útján felfedezzük azt, amit Isten ajándékozott nekünk. Van személynevünk és családi vezetéknevünk. De, a mi igazi vezetéknevünk az, hogy Istenéi vagyunk. Isten életéből származunk és az Isten életébe térünk vissza. Spanyolországi látogatása alkalmával XVI. Benedek pápa a következőket mondta: „Minden ember Isten temploma.” Ez benső tapasztalat.

Van egy történet, amely magyarázatot ad erre. Volt egy keresztény ember, akit Paternosternek hívtak. Imádkozott, böjtölt és zarándokolt, de egy idő után az ima szárazzá és üressé vált a számára. Részt vett lelkigyakorlaton és különböző imaszemináriumokat látogatott. Bekapcsolódott a karitatív és békemozgalmakba. Egy ideig remeteként élt az erőben. És mindezek után is ugyanolyan maradt, mint volt. A hazafelé vezető úton, vihar tört ki és egy idős embernél talált menedéket. Paternoster elmesélte baját az idős embernek. Az öreg hosszasan figyelte, majd azt mondta: „Fiam, te feledékenységben szenvedsz. Elfelejtetted a neved. Elfelejtetted, hogy te magad vagy az ima. Te a Miatyánk vagy. Imádkozni nem új imaforma elsajátítását jelenti, hanem tudni azt, ki vagy és olyan embernek lenni, amilyennek lenned kell. Jézus az imádság embere volt, de nem azért, mert imádkozott, hanem azért, mert ő maga volt az ima. Fiam, te is Isten imája vagy. Te Isten szentsége vagy. Te Isten temploma vagy.”

Nem csak az a kegyelem, hogy értelemmel felfogjuk, hanem, hogy bensőleg megtapasztaljuk azt, hogy Isten gyermeke és Isten temploma vagyunk. Isten ezt az ismeretet azoknak adja, akik komolyan és kitartóan kérik. A Szűzanya ebben az üzenetében megköszöni kitartásunkat. Jézus azt mondta: Kérjetek és kaptok, ez pedig azt jelenti: szüntelenül, kitartóan imádkozzatok.  Ezért fontos elhatározni, hogy egy órát adsz önmagadnak és Istennek a találkozásra, hogy erőt kapj a sikeres és megtervezett élethez.

Imádság

Szűz Mária, Te, aki a remény és a hit anyja voltál és vagy, az élet legnehezebb perceiben könyörögd ki számunkra az Isten útján való állhatatosság kegyelmét. Ó Mária, Te boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked. Te pedig megjegyezted mindezeket a dolgokat és elgondolkodtál rajtuk (vö. Lk 2, 19), könyörögd ki számunkra azt a kegyelmet, hogy imánk szüntelen ajkunkon és szívünkben legyen úgy, ahogyan a levegő szünet nélkül kering testünkben. Ó Mária, Te mélyen ismerted Istent, mert kegyelemmel teljes vagy és teljesen Isten felé fordultál, ezért hozod nekünk Istent és vezetsz bennünket Istenhez. Szeretnénk kezünket a te kezedbe helyezni, szívünket a te szeplőtelen szívedbe, hogy tudjunk növekedni a hit, a remény és a szeretet útján. Ámen.

 

M.M

fordította: Sarnyai Andrea

kép 1

kép 2

 

A húsvéti időszak miatt idén annak nyolcada után ünnepli az egyház Urunk születésének hírüladása napját. Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában újra kezdte a reggel hét órai szentmiséket, most hétfőn éppen a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére bemutatott szentmisével. Homíliájában arról az emberi felelősségről elmélkedett, mellyel az ember az Isten hívására válaszol, Kun Fruzsina: Gyümölcsoltó Boldogasszonyvagy éppen másfelé tekint és nem válaszol.

Ábrahám nyitja az „igenek” sorozatát

A szentmise olvasmányaiból kiindulva Ferenc pápa Ábrahámra utalt, aki engedelmeskedett az Istennek, igent mondott a hívására és elindult egy olyan föld felé, melyet nem ismert. A pápa a homíliájában az „igenek láncolatára” figyelt, mely „ténylegesen Ábrahámmal kezdődött”. „Férfiak és nők olyan sorára utalt, akik jóllehet már idősek, mint Ábrahám és Mózes, mégis igent mondtak az Úrban való reménységre. De gondoljunk Izajás prófétára is, akit az Úr a néphez küld, és ő azt feleli neki, hogy tisztátalan ajkú”.

Mária igenje ajtót nyit Jézus igenjére       

„Az Úr megtisztítja Izajás ajkát és a próféta „igent” mond az Úrnak. Ugyanez érvényes Jeremiásra is, aki úgy tartotta, hogy nem tud beszélni, de végül ő is „igent” mondott az Úrnak. Ma pedig az evangélium azt üzeni nekünk – folytatta a pápa – hogy véget ér ezeknek az „igeneknek” a sorozata és egy „másik igen” kezdődik növekedni, mégpedig „Mária igenje”. Az az új „igen” azáltal valósul meg, hogy az Isten nem csak nézi, hogy miként halad az ember és nemcsak együtt vándorol a népével, hanem egy lesz közülünk és magára veszi az emberi testünket. Mária „igenje” nyitja meg az utat Jézus „igenje” számára. „Íme jövök, hogy megtegyem az akaratodat” – ez lesz az az „igen”, melyet Jézus betölt egész életében, egészen a keresztig menően”. Ferenc pápa rátekintett „Jézus „igenjére”, amikor azt kérte a szenvedése során, hogy vegye el tőle azt a kelyhet, de végül hozzáfűzte: Mindazonáltal legyen meg a te akaratod! Jézus Krisztusban tehát jelen van az Isten „igenje”, sőt, ő maga az „igen”!”.

Mária igenjében jelen van az üdvtörténet összes igenje

„Gyümölcsoltó Boldogasszony – hangsúlyozta a pápa – egy szép nap arra, hogy megköszönjük az Úrnak, hogy megtanította nekünk az „igen” útját. A Szentatya ekkor azokhoz a koncelebráló papokhoz fordult, akik aranymiséjüket ünnepelték 50 éves papi szolgálat után: „Mindnyájan, az egész nap során „igent vagy nemet” kell mondanunk. Vagy pedig miközben az „igenre” gondolunk, sokszor úgy elrejtőzünk lehajtott fejjel, mint Ádám és Éva, hogy ne mondjunk nemet, és úgy csinálunk, amint aki nem érti, mit is kér az Isten. Ma azonban az „igen” ünnepe van. Mária „igenjében” jelen van az üdvtörténet összes „igenje” és elkezdődik az ember és az Isten végső „igenje”.

Kérdezzük meg magunktól: Valóban az igen emberei vagyunk?

Ebben az „igenben” az Isten újjáteremt bennünket, mint ahogy kezdetben az „igennel” megteremtette a világot és az embert, ezt a szép Teremtést, de most ezzel az „igennel” még csodálatosabban újjáteremti a világot, újjáteremt mindnyájunkat. Isten „igenje” az, ami megszentel bennünket és elindít bennünket Jézus Krisztusban. Az Úrnak való hálaadás napja a mai nap és kérdezzem meg magamtól, vajon az „igen” embere vagyok-e, vagy pedig egy kicsit másfelé tekintek és nem válaszolok. Az Úr adjon kegyelmet nekünk, hogy az embereknek arra az útjára térjünk, akik „igent” mondtak az Istennek”.

forrás

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Ábrahám

Igen -nem

 

 II. János Pál pápa levele a Nők IV. Világkonferenciája alkalmából
Peking, 1995. szeptember
Részletek
A világon élő Összes Nőnek szívélyes üdvözletem!

… A hála, melyet az Úrnak a nők világban betöltött hivatására és küldetésére vonatkozó tervéért fejezünk ki, egyúttal konkrét és közvetlen hála a nők felé is, minden nő felé azért, amit az emberiség életében képviselnek.

Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet.

Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet.

Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét.

Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy – azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a „misztériumra” mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához.

Hála neked, nő, aki szerzetesnő vagy, aki Krisztus, a megtestesült Ige édesanyjának, minden nők között a legnagyobbnak példája szerint engedékenyen és hűséggel nyílsz meg az isteni szeretet számára, így segítvén az Egyházat és az egész emberiséget, hogy élete Istennek adott „jegyesi” válasz legyen, mely csodálatos módon fejezi ki azt a közösséget, melyet ő teremtményeivel meg akar valósítani.

Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.

…Az Egyház Máriában látja „a női géniusz” legfenségesebb megnyilvánulását, és a késztetések el nem apadó forrását találja benne. Mária „az Úr szolgálóleányának” nevezte magát. Isten igéje iránti engedelmességből elfogadta a názáreti család hitvesének és édesanyjának kitüntetett, de könnyűnek éppen nem nevezhető hivatását. Azáltal, hogy vállalkozott Isten szolgálatára, az ember szolgálatába is állt: szeretetszolgálatra. E szolgálat lehetővé tette számára, hogy megtapasztalja életében a titokzatos, de valóságos „uralkodást”. Nem véletlenül szólítják az „ég és a föld királynőjének”. Így szólítja őt a hívők egész közössége, és sok nemzet és nép szólítja őt saját „Királynőnek”. Az ő „uralkodása” szolgálat! Az ő szolgálata „uralkodás”!

Így értendő a tekintély mind a családban, mind a társadalomban és az Egyházban. Az „uralkodás” az ember lényegi hivatását nyilatkoztatja ki, aki annak képére teremtetett, aki ég és föld Ura, és arra hivatott, hogy Krisztusban Isten fogadott gyermekévé legyen. Az ember a Földön az egyetlen teremtmény, akit „Isten önmagáért akart”, ahogy a II. vatikáni zsinat tanítja, mely jellemző módon hozzáfűzi, hogy az ember „csak akkor talál teljesen önmagára, ha őszintén elajándékozza magát”.

Ebben áll Mária anyai „uralkodása”. Mivel egész élete a Fiúnak szóló odaadás volt, az egész emberi nem fiai és leányai iránti odaadássá is válik, amennyiben mélységes bizalmat kelt abban, aki hozzá fordul, hogy az élet nehéz ösvényén végső, transzcendens céljához eljusson. Ezt a végcélt mindenki hivatásának állomásain át éri el, s e cél mind a férfi, mind a nő földi tevékenységének irányt muOrthodox icon of St. Ann with the child, Our Blessed Mother Marytat.

Ha így értelmezzük a szolgálatot – melyet, ha szabadon, kölcsönösségben és szeretetben végeznek, az ember igaz „királyságát” fejezi ki –, elfogadható bizonyos szerepkülönbség, anélkül, hogy ennek hátrányos következményei lennének a nőre nézve, föltéve, hogy e különbség nem önkény eredménye, hanem a férfiúi és női lét sajátosságaiból fakad. Ha Krisztus – szabad és szuverén döntéssel, melyről jól tanúskodik az evangélium és az Egyház állandó hagyománya – csak férfiakra hagyta, hogy a papi szolgálat gyakorlásával neki mint az Egyház „pásztorának” és „vőlegényének” „ikonjai” legyenek, ez nem csorbítja a nők szerepét, ahogy egyébként az Egyház többi tagjáét sem, akik nem viselik a papi hivatalt, de részesülnek a keresztségben gyökerező „általános papság” méltóságában. Ezeket a szerepkülönbségeket ugyanis nem az emberi társadalom funkcionális szabályozásának fényénél, hanem a szentségi rend sajátos kritériumai alapján kell értelmezni, azaz azoknak a jeleknek a rendjében, melyeket Isten szabadon választott, hogy jelenlétét az emberek között láthatóvá tegye. …

 

Mária, szeretet királynője, virrassz a nők és küldetésük fölött, mely az emberiség, a béke és Isten országának növekedése szolgálatára rendeli őket!

Áldásommal.

Vatikán, 1995. június 29-én, Péter és Pál apostolok ünnepén.

II. János Pál pápa levele

Szűz Mária

II. János Pál pápa képe

“Az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el.”
Az isteni világ hirtelen berobbanása még a legártatlanabb teremtményben, Szűz Máriában is félelmet keltett. A félelem – érzelem. Érzelmeink nem valami bűnös kinövések. Ugyanúgy hozzátartoznak életünkhöz, mint értelmünk, akaratunk vagy maga a testünk. Mégis, amikor Isten kapcsolatba lép velünk uralkodnunk kell érzelmeinken.
„Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél.”
A félelmet a szeretet oldja fel. Meg kell őriznünk, vissza kell állítanunk lelkünk nyugalmát. Az Istennel való találkozás elveszi a félelmet, a gonosz kísértő megjelenése nem. Mária az angyali jelenés alatt mindvégig értelmét használja – okos szűz!
Gondolkodóba esett. „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem szabad úgy kapitulálni, hogy elveszítjük a józan eszünket. Manapság elég egyes hívőknek azt mondani, hogy itt és itt megjelent a Szűzanya,ezt és ezt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket „hittel engedelmeskednek”. Csakhogy ez nem hit, hanem emberhez méltatlan naiv hiszékenység. Igenis szabad kérdéseket föltenni, szabad gondolkodóba esni, nem szabad azonnal elfelejteni a teremtés rendjét, amely Istentől való. Szabad párbeszédbe bocsátkozni a jelenésről hírt hozóval minden bűn és hiba nélkül: hiszen magával az angyallal és Istennel is szabad beszélni. Mária akármilyen jelenésnek, akármilyen üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik. Az angyal válasza arról tanúskodott, hogy őt valóban a mindenható Isten küldte Máriához, s erre adta a Szent Szűz beleegyezését Isten terveihez, alávetve neki értelmét és akaratát.
„Íme, az Úr szolgáló leánya: történjék velem szavaid szerint.”
És ekkor méhébe fogadta a Szentlélektől szent Fiát, vagyis testét is átadta Isten tervei számára. Ma a Hiszekegyet mondva térdet hajtunk a megtestesülést megvalló szavakra. Térdemnek, testemnek ez a mozdulata fejezze ki földi életem teljes odaadását, akaratom beleegyezését, elmém értelmes meghódolását, érzelmeim elcsendesedését Isten rám vonatkozó terveiben.

Barsi Balázs

kép

„A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, miután befejezte földi életének pályafutását, testestől, lelkestől föl lett véve a mennyei dicsőségbe.” XII. Pius pápa 1950. november 1-én kibocsátott tanmeghatározó bullájának (Munificentissimus Deus = A legbőkezűbb Isten) döntő mondata így fogalmazza meg Nagyboldogasszony ünnepének lényegét. Mária felvétele a mennybe azt mondja ki, hogy a Szűzanya földi életének befejezése után abba az állapotba jutott, ahová a többi hívők csak a feltámadás után, az utolsó napon fognak érkezni. A Megváltó ugyanis nem engedte át édesanyja testét a földi enyészetnek, hanem maga mellé emelte a mennybe.

A keleti egyházban már a VI. századtól ünnepelték Mária elszenderedésének napját (Dormitio Sanctae Mariae). A nyugati kereszténységben ünneplése a VII. századtól terjedt el. Az apokrif hagyományt felhasználva a Legenda aurea beszéli el Mária halálának és mennybevételének körülményeit. A bizánci művészetben jelentős képtéma Mária halála (ez később, a nyugati képzőművészetben eltűnik). A korai reneszánsz festészet, a trecento képviselőjének, Giotto di Bondonénak festménye még ezt az ábrázolás-típust képviseli: a gyászoló apostolok veszik körül Szűz Mária halálos ágyát. A Szűzanya fejénél Szent Péter térdel, Szent János odahajlik hozzá, mögötte Szent Pál. A csoport középpontjában Jézus áll, karján Mária kisgyermekként ábrázolt lelkével. Az apostolokat angyalok veszik körül, akik várják, hogy átvehessék a Szűzanya lelkét. Giotto képén a Szűzanya ágya mellett térdel Mária Magdolna is.

A kalendáriumokban a VIII. századtól már Assumptio beatae Mariae néven szerepel. Rómában I. Sergius pápa tette ünneppé, hamarosan vigíliát, majd oktávát is csatoltak hozzá. 2003 óta a Szeplőtelen Fogantatás (dec. 8) mellett ez a másik kötelező Mária-ünnep.

A Mennybevétel a skolasztika virágkorában lett általánosan elfogadott tan, amely méltó és színpompás kifejezést kapott a barokk művészetben.

VI. Pál pápa az Ünnepélyes Hitvallásban (Sollemnis Professio Fidei, 1969) kijelentette, hogy Mária előzetesen megkapta valamennyi igaznak az állapotát. Szűz Mária mennybevételében felragyog az a dicsőség, ami az idő végén minden hívő ajándéka lesz.

 

A magyar keresztény hagyományban különleges helyet foglal el ez az ünnep, hiszen Szent István király ünnepe Nagyboldogasszony oktávájába esik. Az Érdy-kódexben olvashatjuk, hogy Szent István király Székesfehérvárott megünnepelte Mária mennybevételének ünnepét. A Szűzanyát Magyarországon Boldogasszonynak nevezik – írja a krónikás – Szent István király pedig ezt az országot Boldogasszony országának nevezte. Első királyunk élete végén az Árpád-házat, nemzetségét, királyságát és a keresztény Magyarországot a boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Nagyboldogasszony a legkedvesebb hazai patrocíniumok egyike.

Hajnal Piroska

(Forrás: Kat. Lexikon; L. Scheffczyk, A. Ziegenhaus: Mária az üdvtörténetben, Szent István Társ., 2004)

kép1 (Tintoretto: Szűz Mária mennybevétele)

kép2 (Bartolomé Esteban Murillo: Szűz Mária mennybevétele)

Giotto

Tiszaföldvári róm. kat. templom

kiemelt kép (El Greco: Szűz Mária mennybevétele)