A tömeg föl-alá hullámzott, majd hirtelen szétvált, amikor az elítélteket kísérő csapat elvonult… A názáreti a keresztek mögött haladt… Testét bíborköntös takarta, a homlokát töviskoszorú övezte, melynek tüskéiről vér csöpögött. Néhány csepp végigcsurgott az arcán… Úgy haladt a gúnyolódó tömeg közt, mintha földöntúli elmélkedésbe merült volna; mint aki elvált már a földtől, és nem ügyel a gyűlölet kiáltásaira; megbocsátva, jobban, mint ahogy az ember megbocsáthat… csendesen, szelíden magára véve az egész világ keservét.

 Te vagy az igazság – suttogta valaki.

… A tolongó tömeg körbevette a katonákat… Ökölbe szorított, kinyújtott kezeket lehetett látni; a férfiak szakálla lobogott…, minden szem kidagadt, a fogak villogtak, s habzó ajkak rekedt kiáltása hallatszott.

 Először a két latort kötözték a két szélső kereszthez, a harmadik középen volt felállítva, és a csúcsára fehér táblácskát szögeztek, melyet az egyre erősödő szél jobbra-balra rángatott. Amikor a katonák a názáretihez léptek, hogy levetkőztessék, a tömeg soraiból kiáltások hallatszottak:

 Király! Király! Védd magad! Hol vannak a seregeid, király?

 … A katonák ekkor kezdték beverni a szögeket a két kézbe. Először csak a vas tompa kongása hallatszott, mely nemsokára tisztán csengővé változott, mert a szögek, átfúrva a húst már a fába hatoltak. A tömeg újra elcsendesült, valószínűleg azért, hogy gyönyörködhessen a názáreti fájdalmas kiáltásaiban. De ő csöndes maradt és a magaslaton csak a szörnyű kalapácsütések hallatszottak. Végül a kereszt rudat a testtel együtt felvonták a magasba. A munkára ügyelő centurio éneklő egyhangúsággal osztotta a parancsokat. Szavára az egyik katona odaszögezte a názáreti lábait is a függőleges oszlophoz.

 Közben a reggel óta gyülekező felhők egészen eltakarták a napot. A távoli magaslatok és hegyormok, melyek eddig fénylőn ragyogtak, elsötétültek. Vészjósló, rézvörös köd ült a tájra… A világ megtelt nyugtalansággal… Középen, a sötétlő fán látni lehetett a keresztre feszített názáreti testét, mely fekete háttérben úgy világított, mintha a hold ezüstös sugaraiból szőtték volna…

 

A köd hirtelen ismét vörösleni kezdett. A szél széttépte a felhőket, mint az elégett rongyot. A világosság fokról-fokra növekedett; végre szétvált a sötét boltozat és a hasadékon keresztül áttört a napfény. Nemsokára kivilágosodott az egész magaslat, a keresztek és a sok megretten emberarc. A názáreti feje a mellére hanyatlott, halványan, mintha viaszból való volna. A szeme lecsukódott, az ajka elkékült.

Meghalt – suttogták.

 (Részlet Henryk Sienkiewicz: Őt kövessük! című kisregényéből.)

Munkácsi

Giotto

Salvador Dali

 

 

2013. március 13-n, szerdán 19 óra 6 perckor fehér füst szállt fel a Sixtusi-kápolna kéményéből a pápaválasztó konklávéban lezajlott eredményes szavazás jeleként. Néhány másodperc múlva megszólaltak a harangok is, megerősítve az új pápa megválasztásának hírét. Az új pápa megválasztásának tényét, a pápa személyét és nevét este 8 óra után Jean-Louis Taurant, a korelnök protodiakónus bíboros jelentette be a Szent Péter bazilika erkélyéről, a következő szavakkal:

Annuntio vobis gaudium magnum;
habemus Papam:

Eminentissimum ac Reverendissimum Dominum,
Dominum Georgium Marium
Sanctae Romanae Ecclesiae Cardinalem Bergoglio
qui sibi nomen imposuit Franciscum.

Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires bíboros-érseke a 266. főpásztor a római katolikus egyház történetében. A világmédia, amely – nagyrészt az utóbbi évtized robbanásszerű híradástechnikai fejlődésének köszönhetően – óriási, a tegnapi estén szinte kizárólagos figyelmet fordított a Vatikánra, első reagálásaiban azonnal az új pápa megválasztásával és személyével kapcsolatos kuriózumokat hangsúlyozza: a modern korban ő az első Európán kívüli (latin-amerikai) pápa, az első jezsuita a Szentszék trónján, a pápaság történetében az első, aki Ferenc néven lép Szent Péter örökébe. Ferenc pápa este 8 óra után néhány perccel jelent meg a Szent Péter téren összegyűlt mintegy 150 ezres tömeg előtt, a pápaválasztó bíborosokkal együtt. Már első nyilvánosság előtti megjelenésével „történelmet írt”, ugyanis először nem ő áldotta meg a híveket, hanem arra kérte őket, hogy imádkozzanak érte, vagyis az ő személyében az új pápáért. A bíborosi testület egyik tagja közölte, hogy Ferenc pápa szakított a hagyománnyal abban a tekintetben is, hogy nem a pápa számára készített emelvényre lépett (mintegy bíborosai fölé magasodva), hanem bíborosai között jelent meg, immáron pápaként az erkélyen.

Bíboros-érsekünk, Dr. Erdő Péter tegnap esti nyilatkozatában kiemelte, hogy az új pápa egyszerű, fehér pápai reverendában jelent meg a hívek előtt, ami szintén iránymutató gesztusnak tekinthető. Erdő Péter megemlítette, hogy az új pápa bensőséges és közvetlen stílusban szólt a tiszteletére összegyűlt hívekhez. Különös fontosságot tulajdonított annak a ténynek, hogy az újonnan megválasztott Szentatya Latin-Amerikából „érkezett”, ahol a világ katolikusságának 41 %-a él.

A pápa megválasztása utáni órákban az elemzők, Vatikán-szakértők már tudni vélték, hogy a az újonnan megválasztott pontifex a középkor nagy szentjét, Assisi Szent Ferencet és az ő lelkiségét idézte meg névválasztásával: a hívek és a külvilág felé nem a katolikus egyház pompáját és nagyságát, hanem a szerénységet, az egyszerűséget kívánja hangsúlyozni, felidézve Assisi Szent Ferenc szemléletét. Ez a gondolkodásmód tükröződött Bergoglio érsek életvitelében: egyszerű lakásban lakott és a tömegközlekedést használta, elsősorban busszal közlekedett Buenos Airesben.

Ferenc pápa azonban ezidáig nem nyilatkozott a névválasztást illetően, így tehát minden ezzel kapcsolatos elemzés találgatás csupán. Miért ne utalhatna a Ferenc név Xavéri Szent Ferencre, a jezsuita rend szentjére, Loyolai Szent Ignác szobatársára, az újkori katolikus misszió meghatározó alakjára, akit a pápa a Távol-Kelet legátusává nevezett ki 1540-ben és egész életében úton volt: Indiától Japánon át Kínáig hirdette az evangéliumot.

Az apai ágon olasz származású Ferenc pápa Argentínában született és élt, így elképzelhető, hogy szívének kedves Solano Szent Ferenc alakja. A Xavéri Szent Ferencnél egy nemzedékkel később született Solano Ferenc is a mai Spanyolország területén született, alapfokú iskoláit a jezsuitáknál  végezte, majd a ferences rendbe lépett. Életszentségének híre gyorsan terjedt, de ő a népszerűség elől menekülve a missziókba kérte magát, Peruba küldték. Tizenöt éven át hirdette az evangéliumot az indióknak, betegeket gyógyított, prédikált a népnek. Mintegy 25 000 indiót keresztelt meg. Argentína, Uruguay, Peru és Chile védőszentje. Utolsókén e szavak hagyták el ajkát: “Soli Deo gloria!”

Hajnal Piroska

Utólagos megjegyzés: Ferenc pápa nyilatkozott a névválasztásról – Assisi Szent Ferencet, a szegények védőszentjét választotta

Forrás: Szentek élete, Katolikus Lexikon, http://www.latimes.com/news/world/worldnow/la-fg-wn-francis-pope-name-20130313,0,2642213.story, http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/argentin-lett-az-uj-papa-399705, ujember.hu,

 Ferenc pápa a bíborosokkal

 Ferenc pápa, Assisi Szent Ferenc

Xavéri Szent Ferenc

Solano Szent Ferenc

 

 

Ezt az ünnepet X. Szent Pius pápa terjesztette ki az egész Egyházra, 1908-ban, a lourdes-i jelenések 50. évfordulóján. A Lourdes-i Boldogasszonyt (francia nyelven Notre Dame de Lourdes”) az első jelenés napján, február 11-én ünnepeljük.

Az 1858. február 11. és július 16. közötti időszakban a Boldogságos Szűz Mária tizennyolc alkalommal jelent meg a tizennégy esztendős Soubirous Bernadette-nek (akit 1933 óta a szentek sorában tisztelünk). A Pireneusok északi lábán fekvő Lourdes-ban Bernadette és két barátnője elindult rőzsét gyűjteni, amikor a társaitól lemaradva Bernadette a Massabielle-sziklafal barlangjában meglátott egy szép, fehér ruhás hölgyet. A hölgy kék övet viselt, saruit egy-egy sárga rózsa díszítette, kezében rózsafüzért tartott. Társai semmit sem láttak, a látomásokban mindvégig csak Bernadette részesült, bár a látomások hírére egyre többen kísérték őt a barlanghoz. A látomásokban megjelenő szép hölgy egy alkalommal arra utasította Bernadette-et, hogy fakasszon forrást a barlang egy bizonyos pontján, igyon belőle és mosakodjék meg benne. Később azzal is megbízta a kislányt, hogy „mondja meg a papságnak, építsenek kápolnát és jöjjenek el körmenetben a látomás helyszínére”. A kislány a helyi plébánosnak is beszámol a jelenésekről és az idő múlásával Peyramale abbé belátja, hogy a kislányt semmiféle érdek nem vezérli. A plébános azonban óvatos, egyre a szép Hölgy nevét tudakolja. Március 25-én a Hölgy bemutatkozik, s lourdes-i tájszólásban, a kislány előtt teljesen ismeretlen teológiai szakkifjezéssel fedi fel kilétét: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás” (Je suis Conception Immaculate!). – A Szeplőtelen Fogantatás dogmáját 1854. december 8-án hirdette ki IX. Pius pápa. A kis Bernadette-nek július 16-án jelenik meg utoljára a szép Hölgy, a látomások befejeződnek. De a forrás ma is ott bugyog, csodás gyógyulások történnek, helyzetüket reménytelennek gondoló betegek tízezrei gyógyultak meg a barlangnál, hirdetve Isten határtalan jóságát, mindenható karjának gyógyító hatalmát és a hit erejét. Isten ezt a kisleányt használta fel arra, hogy a betegek és a szenvedők figyelmét felhívja az Eucharisztia jelentőségére.

A tarbes-i püspök 1862-ben ismerte el a jelenések valódiságát és engedélyezte a Lourdes-i Boldogasszony tiszteletét. 1864-ben állították fel a barlangban a szép „fehér hölgy” szobrát, melyet Joseph Fabisch készített Bernadette leírása alapján. A Szeplőtelen Fogantatás neogót stílusban épített templomát 1871-ben szentelték fel, 1876-ban basilica minor rangot kapott. A lourdes-i jelenések természetfeletti jellegét XIII. Leó pápa hivatalosan is elismerte 1891-ben. 1933-ban az Egyház a szentek sorába emelte Soubirous Bernadette-et.

Február 11-e a betegek világnapja.

Hajnal Piroska (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon, Bárdosy Éva in: Új Ember Kalendárium, 2009, 59-61.)

 

Soubirous Bernadette

Lourdes- basilica minor

 

Most bocsátod el szolgádat, Uram, a te igéd szerint, békességben.

Mert látták szemeim a Te üdvösségedet,

Akit rendeltél minden népek színe előtt. (ÉE 675 – Simeon hálaéneke)

Az ünnep eredete a Kr. u. IV. századig nyúlik vissza, az írott források szerint ugyanis az Úr Jézus bemutatását már 385-ben megünnepelték Jeruzsálemben. Erre utal a latin elnevezés: Praesentatio Domini. Az ünnepet Róma a VII. században fogadta el Hypapanté (gör. találkozás) néven, vagyis ezen a napon az agg Simeon és a Kisded Jézus találkozására emlékeztek. A nyugati kereszténységben az ünneppel kapcsolatban a X. századtól kezdve inkább Mária személye került a középpontba, az ő tisztulását emeli ki a hagyomány, és az ünnepet erről nevezik el: Purificatio Beatae Mariae Virginis. 1960 óta – összhangban a keleti egyház hagyományával – február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony napját az Úr ünnepeként, a templomban való bemutatásaként tartjuk számon. Ezen a napon arra emlékezünk, hogy a Szűzanya Jézus születése után negyven nappal – a mózesi törvény (Exodus 13:12) előírásainak megfelelően – bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az ilyenkor megáldott gyertya a bemutatott istenfiút jelképezi, s jelenti azt is, hogy Urunk a nemzetek világossága.

 

A szent törvények értelmében Jézus a templomban a papsággal és a prófétákkal, a maga örök papságának és prófétaságának ószövetségi előképeivel (Simeonnal és Annával) találkozik. Az a ő jelenléte szenteli meg a jeruzsálemi templom szent helyét, ezáltal lesz teljessé a Sion szerepe a történelemben.

 

Ez az ünnep a karácsonyi liturgia méltó befejezése. Csillagfényes angyali misével kezdődött Urunk születésének ünneplése, s őt, mint kisdedet az angyalok, majd a pásztorok, s végül az egész világ családja körében szemlélhette. Most eljön, hogy találkozzék az Egyházzal. Íme, ma eljött a Vőlegény (Jézus), hogy találkozzék a Menyasszonnyal (az Egyházzal), s templomunk a lakodalmas ház, ahol együtt ünnepeljük ezt a szent találkozást!

 

Fény a népek világosságára és dicsőségére népednek, Izraelnek! (ÉE 675)

Hajnal Piroska (ÉE, Magyar Katolikus Lexikon, Adoremus 2013/2 nyomán.)

 

Giotto

 Hypapante

Giotto2

Adoro te devote latens Deitas,

Quae sub his figuris vere latitas.

Tibi se cor meum totum subjicit

quia te contemplans totum deficit.

Gyakran felhangzik templomunkban is Aquinói Szent Tamásnak az Oltáriszentséghez írott csodálatos himnusza (a magyar szöveg Babits Mihály fordítása alapján készült), melyben katolikus hitünk alapvetései mellett a hívő lélek bensőséges vallásos érzülete is gyönyörű kifejezést nyer. Január 28-án emlékezik meg az Egyház az “angyali doktorról”, Aquinói Szent Tamásról.

Tamás előkelő, nápolyi grófi család sarja (1225-ben vagy 1227-ben született Roccasecca várában), s mint legkisebb fiút szülei egyházi pályára szánták. Öt éves korában került a montecassinói bencés kolostorba, majd 1239-ben a nápolyi egyetemre, ahol grammatikát, logikát és természettudományt tanult. 1244-ben belépett a kolduló domonkos rendbe, ami édesanyját annyira elkeserítette, hogy Tamást fivéreivel elfogatta és egy évig fogva tartotta Roccasecca várában. 1245-ben Tamás elhagyhatta  várat, Párizsba utazott, ahol Nagy (Szent) Albert tanítványa lett, mesterét követte Kölnbe, ahol rövidesen bibliatudományt kezdett tanítani. 1252-ben visszatért Párizsba, 1256-tól magister teologiae, 1257-ben Szent Bonaventurával együtt az egyetemi magiszteri karba is bekerült. 1259-ben visszatért Itáliába, Orvietoban tanított, Rómában főiskolát szervezett a tehetségesebb domonkos rendi növendékeknek. 1268-tól három éven át a párizsi egyetemen tanított, 1272-ben tért vissza Itáliába. 1273-ban megszervezte a rendi főiskolát. 1273. december 6-án visszavonult a tanítástól. A pápa hívására útra kelt, hogy részt vegyen a zsinaton, de megbetegedett és a fossanuovai ciszterci apátságban elhunyt (1274. márc. 7). 1323-ban avatták szentté, 1567-ben egyháztanítóvá nyilváníttatott, 1880-tól “minden katolikus iskola védőszentje”. A teológusok, a könyvkereskedők és a szüzek is őt hívják segítségül.

Az “angyali doktor”

Élettisztaságáért és fényes elméjéért már életében Doctor Angelicus-nak nevezték. Élete fő műve a Summa Theologiae (A teológia foglalata), mellyel megteremtette a modern értelemben vett teológia tudományát. Arisztotelész filozófiájának következetes alkalmazásával foglalta rendszerbe a teológiának a korábbi évszázadok során megfogalmazódott tételeit, egységes rendszerré tette a hittudományt. Ragyogó elme, mélyen hívő lélek – áttekintette és szintézisbe foglalta mindazt, amit a görög bölcselők és az arabok, amit Szent Ágoston és a többi egyházatyák mondtak és leírtak Istenről és a világról, a kegyelemről és a természetről.

1264-ben IV. Orbán pápa elrendelte az Úr napjának megünneplését és Aquinói Szent Tamást bízta meg az úrnapi officium elkészítésével. Tamás tollából származik tehát az ünnep gyönyörűséges szekvenciája a Lauda Sion, valamint a Pangue lingua, a Sacris solemniis és a Verbum supernum kezdetű himnuszok.

A legenda szerint, egy alkalommal a kereszt előtt álló Szent Tamást megszólította az Úr: „Helyesen írtál rólam, Tamás. Milyen jutalmat kérsz érte?” Tamás így válaszolt: „Egyedül csak téged, Uram. Amit írtam, minden csak pelyva.”

Dicsérd, Sion, Megváltódat,

vezéredet, pásztorodat áldja hangos éneked!

Nagy titokról szól az ének:

élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk!”

(Úrnapi szekvencia, Babits Mihály és Sík Sándor ford. alapján, ÉE 577)

 Hajnal Piroska (MKL, Éneklő Egyház, saját)

 kép

Velazquez: Aquinoi Szent Tamás

Filippino Lippi: Szent Tamás győzedelmeskedik a pogány filozófusokon (részlet)

 Szent Tamás a feszület előtt

 

 

Az ókeresztény kor római vértanúja (Kr. u. III-IV. század). Diocletianus császár uralkodása alatt született előkelő római családban, s az életéről szóló legenda szerint még csak 12 éves volt, amikor Róma prefektusának fia feleségül akarta venni. Ágnes azonban már korábban szüzességi fogadalmat tett, mellyel Krisztus jegyese lett. Elutasította tehát a pogány ifjút, aki büszkeségében iszonyú haragra gerjedt, feljelentette Ágnest, akit először egy nyilvánosházba hurcoltak, majd máglyahalálra ra ítélték, amikor a testét a tűz nem tudta elemészteni, a leányt lefejezték. Mindez Kr. u. 304-ben, a Római Birodalom utolsó nagy keresztény üldözési hullámában történt.

Halála után a szentek társaságában megjelent szüleinek és egy bárányt tartott a karjában. Gyermekfejjel tanúsított hűsége a szüzességben és a hitben különös tiszteletet érdemel. A római Via Nomentana melletti katakombában temették el. Neve a római kánonba is bekerült. A hitnek és a tiszteletnek köszönhetően lett nagy szentté e vértanú szűz, akinek dicsőségét egyházatyák hirdették, dicsőítő sírfeliratát Szent Damasus pápa írta, mely az Ágnes sírja fölé Nagy Konstantin császár leánya által emeltetett bazilikához (S. Agnese fuori le mura) vezető folyosón olvasható.

Első ábrázolása a VI. századból származik, a ravennai S. Apollinare Nuovo mozaikján szerepel. A XIV. századtól előkelő leányként jelenítik meg (hosszú hajú leány, karjában a nevére utaló bárány – bárány latinul agnus -vagy kard, fején korona vagy virágkorona). Rómában két temploma is van, fejereklyéjét a S. Agnese in Agone templom oldalkápolnájában, a Szent Ágnes és Szent Emerencia csontereklyéit tartalmazó koporsót a S. Agnese fuori le mura templomban őrzik.

Hajnal Piroska (Kat. Lexikon és Szentek könyve nyomán)

Szent Ágnes női szentek társaságában – mozaik, Ravenna

Szent Ágnes

S. Agnese in Agone templom

Urunk megjelenése (Epifánia), más néven Vízkereszt, főünnep, melynek megünneplésére 2014-től, harminc esztendő után újra január 6-án kerül sor.

A karácsonyi időszak második nagy ünnepe, mely keletről terjedt el az egész Egyházban. Az ünnep latin elnevezése, Epiphania Domini jelentése megjelenés, megnyilvánulás, látogatás. Jézus Krisztus megszületésével Isten a földi világba, a történelembe vonult be. Az isteni mindenhatóság elrejtve van jelen Jézusban, de egy-egy pillanatban átfénylik emberi természetén, kinyilvánul a világ előtt.

Az Egyház zsolozsmája így fogalmaz: “Hármas csodával ékes napot ünneplünk”. Három ilyen kinyilvánulást hirdet és jelenít meg e napon a liturgia:

1. A napkeleti bölcsek/királyok a gyermekben elismerik a várva-várt királyt. Személyükben – a pásztorok által jelképezett zsidó nép után – az egész földkerekség imádja a Kisdedet. Őket a betlehemi csillag vezette el az Istengyermek jászolához, minket a hit csillaga vezet Betlehembe.

2. Az ünnephez tartozik Krisztus megkeresztelkedésének misztériuma. Itt az Atya és a Szentlélek nyilvánította ki, hogy Jézus a Fölkent – ez is megnyilvánulás (Epiphania).

3. Ennek a napnak a misztériumához tartozik még a kánai menyegző csodája: ez volt Jézus első csodája, isteni hatalmának első kinyilvánítása (Epiphania).

E nap megünnepléséhez tartozik a vízszentelés (innen ered a vízkereszt elnevezés!!), a plébános megáldja a hívek házát és az ajtófélfára ekkor kerül a felirat 20+G+M+B+14. A kettébontott évszám közötti betűk – CMB – jelentése: Christus Mansionem Benedicat = Krisztus áldja meg ezt a hajlékot. (A népi lelemény következtében a C-t G-re “magyarosították”, mert azt a Casparus latin személynév kezdőbetűjének vélték, s ez magyarul Gáspár.)

Íme, eljött az Uralkodó, az Úr;

s kezében az uralom, a hatalom és az ország! (ÉE 523)

Hajnal Piroska

 

 

Fra Angelico

Giotto1

Giotto2

Giotto3

 

 

 

2012. december 31., hétfő

Karácsony nyolcada alatti 8. nap

1Jn 2,18-21 Gyermekeim, itt az utolsó óra, és mint hallottátok, hogy eljön az Antikrisztus, most sok Antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, megmaradtak volna velünk. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki közülünk való. Titeket azonban fölkent a Szent, és ezt mindannyian tudjátok. Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hisz ismeritek és (tudjátok), hogy az igazságból semmiféle hazugság nem származik.

Jn 1,1-18

(…) Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.
Az Isten szeretetét visszautasító emberek életében minden óra utolsó óra, mert a testi halál felé sodródnak, amely mögött az örök kárhozat rémületes örvénye vár rájuk. Azok életében, akik eladták lelküket, hitüket a pillanatnyi gyönyöröknek, már most láthatjuk a végső ítélet elővételezését. Látszólag boldog, sikeres életük mélyén a legteljesebb értelmetlenség szakadékai tátonganak. A hitről már nem lehet szólni hozzájuk, mert nem értik, ha viszont arról próbálunk meg beszélgetni velük, ami őket érdekli, mindjárt feltárul kiüresedett, kiégett, értelmetlenné vált, halott életük. Szavaik távoliak, mosolyuk erőltetett, arcuk élettelen, s a halál jeges hidegét árasztják maguk körül. Valóban: elérkezett az utolsó órájuk – még nem a végső evidencia rémületével, de igenis a végső értelmetlenség kimondhatatlan keserűségével.
Ugyanakkor Szent János hozzánk intézi figyelmeztetését, akik hiszünk Isten Fia valóságos megtestesülésében, s ezért Istenből születtünk. Mivel az isteni természet részesei lettünk –persze nem a magunk érdeméből, hanem az Isten végtelen kegyelméből –, hiába öregszik a testünk, és sodródunk a biológiai pusztulás felé, a személyünk mélyén istengyermeki élet van, mely egyre áradóbb lendülettel visz a létezés végtelen óceánja felé, az Atyához. Minden óránkat az örökkévalóság járja át, s minden órával közelebb kerülünk ahhoz, hogy az isteni élet teljesen birtokba vegyen minket.
Ám ez nemcsak ajándék és kitüntetés, hanem feladat is: úgy kell élnünk, mintha minden óra az utolsó óránk lenne itt a földön.
Nem halogathatjuk a bűnnel, a rossz szokásainkkal való szakítást, nem várhatunk tovább szívbéli megtérésünkkel, mert Urunk Jézus arra figyelmeztet, hogy nem majd, nem akkor, hanem most lehet és kell belépnünk Isten országába, különben az bezárul előttünk. Életünk minden órája kegyelmi „most” lehet, ha el nem vesztegetjük, egészen az utolsó „most”-ig: halálunk órájáig, amikor véglegesen beleszülethetünk Isten dicsőségébe.

 

Barsi Balázs