2014. május 25-én a 10h-ás szentmisén 17 gyermek vehette magához először az Eucharisztiát.

Bálint Dávid, Csirszka János, Déri Ágnes, Finta Dávid,Hadnagy József, Kapitány Dániel,Mezey Dorottya, Nánai Bettina, Nánai Brigitta,Puer Lilla, Réthelyi Ágnes,Rostás Ádám, Rostás Annamária, Simon Fruzsina, Simon Zsanett, Székely Áron, Vincze Boglárka

 

Fényképek megtekinthetők erre linkre kattintva

Fotókat készítette: Lissa Fotó

lissa.erika@gmail.com


Aki befogadja szívébe a Szentlelket, szilárd és végtelen békére lel, nem úgy, mint aki a pénz és a hatalom kínálta nyugalomra bízza magát. Erre tanított a Szentatya kedden reggel, a vatikáni Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

A dolgok: a pénz, a hatalom, a hiúság adta béke szemben a Szentlélek békéjével. Az első hamar tovatűnhet: ma gazdag vagy, hatalmas, holnap nem. A másodikat azonban senki nem veheti el tőlünk és ezért végleges béke. Ferenc pápa János evangéliumának 14. fejezetéhez fűzte gondolatait, amelyet a napi liturgiában olvasunk Krisztus békéjéről. Jézus mielőtt átadja magát a szenvedésnek, elbúcsúzik tanítványaitól: „Az én békémet hagyom nektek” (Jn 14,27). Ez a béke egészen más, mint amit a világ ad nekünk, amely kissé felületes, valamennyire nyugodt és örömteli, de csak egy bizonyos szintig.

„Vegyük például a gazdagság nyújtotta békét – magyarázta a pápa. Mondhatjuk: ’Hiszen én békében vagyok, mert elrendeztem mindent egész életemre, nincs miért aggódnom többé’. Ezt a békét adja nekünk a világ. Ne aggódj, nem lesz gondod, mert sok pénzed van…A gazdagság békéje. Jézus pedig azt mondja, hogy ne bízzunk ebben a békében, és nagyon realistán figyelmeztet: ’Vigyázzatok, mert vannak tolvajok… A tolvajok ellophatják a vagyonotokat’. A pénz nyújtotta béke nem végleges. A fém is berozsdásodik, a tőzsdei összeomláson elúszhat minden pénz. Nem biztos ez a béke, felületes, időleges” – figyelmeztetett a pápa.

És ez az érvelés igaz a másik két békére, amit a világ adhat nekünk. Az egyik a hatalom, amely nem működik, hiszen egy puccs elragadja tőled. Ugyanígy a hiúság is: ma tisztelnek, holnap sértegetnek, amint Jézussal történt Virágvasárnap és Nagypéntek között.

Egészen más természetű azonban az a béke, amelyet Jézus ajándékoz nekünk:
„Jézus békéje egy Személy, a Szentlélek! A feltámadás napján Jézus eljön a Cenákulumba és így köszön: Béke legyen veletek. Megkapjátok a Szentlelket. Ez Jézus békéje: egy Személy, egy nagy ajándék. És amikor a Szentlélek belép a szívünkbe, senki nem veheti el tőlünk a békét. Senki! Ez a béke végérvényes! És mi a mi dolgunk? – tette föl a kérdést a Szentatya, majd így válaszolt: az, hogy őrizzük ezt a békét. Őrizzük a békét, amely nem a miénk, amelyet egy másik személytől kapunk ajándékba, aki a szívünkben lakozik és elkísér bennünket egész életünkben. Az Úr adta nekünk ezt a békét”.

Ezt a békét a keresztségben és a bérmálásban kapjuk, de főként úgy, ahogy egy kisgyermek kapja az ajándékot: feltételek nélkül, nyitott szívvel. A Szentlelket pedig nem szabad kalitkába zárva őriznünk, segítséget kell kérnünk Isten e nagy ajándékától:

„Ha veletek van a Szentlélek békéje és tisztában vagytok ezzel, ne nyugtalankodjék a szívetek. Legyetek biztosak. Szent Pál azt mondja, hogy sok megpróbáltatást el kell viselnie annak, aki be akar menni a Mennyek Országába. Ez mindegyikünkre igaz. Kisebb, nagyobb megpróbáltatások állnak előttünk. De ne nyugtalankodjék szívetek (vö. Jn 14,1), ez Jézus békéje. A Szentlélek jelenléte által megnyugszik szívünk. Nem érzéketlenné válik, hanem békére lel. Legyünk tudatában ennek a békének, amelyet csak Isten jelenléte adhat nekünk” – fohászkodott végül kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.

 

Vatikáni Rádió

1. kép

2. kép

Az erdélyi arisztokrata család nemes lelkű sarja Segesváron született 1892-ben, teológiai tanulmányait Innsbruckban végezte, majd Nagyváradon szentelték pappá, 1915-ben. Gyulán kapott kápláni helyet és tanított a nagyváradi szemináriumban, melynek prefektusa is volt. 1917-től 1941-ig Gyula plébánosa. 1941-ben nevezték ki győri püspökké (a szentelésre szeretett városában, Gyulán került sor).

Vilmos püspök a világháborús években, és különösen a háború utolsó éveiben, amikorra már a katolikus egyház igen súlyos károkat szenvedett, hősiesen, félelmet nem ismerve pártfogolta az üldözötteket és az internáltakat. 1944. október 15-ét követően többször is beadványokban fordult a nyilas vezetőséghez és tiltakozott a zsidóüldözés ellen. Győr városának megkímélése érdekében közbenjárt a német katonai parancsnokságnál. 1945 nagyhetében kétszáz menekült zsúfolódott össze a püspöki palota pincéjében, főleg asszonyok és gyermekek. Nagypénteken, a palota udvarába berontó orosz katonák az asszonyok kiadását követelték. Vilmos püspök kilépett a pincéből és határozottan megtagadta a nők kiszolgáltatását. Ekkor kapta a három lövést, s a hasfalába fúródó egyik golyó okozta későbbi halálát. A hős püspök 1945. április 2-án, húsvétvasárnap belehalt sérüléseibe.

A püspök halálos ágya mellett az utolsó pillanatig ott virrasztott nővére és szűkebb környezete, akik feljegyezték utolsó szavait: „Még egyszer üdvözlöm papságomat. Legyenek hűek az Egyházhoz! Hirdessék bátran az evangéliumot!… Vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket!”

Apor Vilmos püspök boldoggá avatási eljárását már 1945-ben elindították, majd (a szovjetbarát magyarországi légkör miatt berekesztették és 1990-ben indították újra). Vilmos püspököt 1997. november 9-én Rómában II. János Pál pápa iktatta a vértanú boldogok sorába.

 

1944. október végén a zsidóüldözés ellen a háborús években mindvégig tiltakozó Apor Vilmos püspök ajtaján egy ismeretlen és igen félénk fiatalember kopogtatott. A püspöki titkárnak megmondta a nevét és kihallgatást kért a püspöktől. A név hallatán a püspök azonnal fogadta Vermes Gézát, a nagyváradi szeminaristát. Vilmos püspök gyulai plébánosi évei alatt ismerte meg a Vermes családot. A zsidó család: a tanítónő édesanya (Riesz Terézia), az újságíró édesapa (Vermes Ernő) és egyetlen fiuk, Géza 1931-ben katolizáltak, a keresztelési szertartást Apor Vilmos plébános végezte. Emlékezett a családra, őszinte fájdalommal fogadta a Vermes szülők tragikus haláláról szóló beszámolót. Az ifjú Vermes Géza a nagyváradi szemináriumban tanult, tanárai menekítették a zsidóüldözések elől először Újpestre, majd Sopronba. A nyilas hatalomátvétel után a Budapesti  Központi Teológiai Szeminárium látszott a legbiztonságosabb helynek, és Géza ajánlólevélért jött a püspökhöz, amit természetesen meg is kapott. A püspök saját kezűleg írta meg az ajánlólevelet, megáldotta a fiatalembert, aki útnak indult Pest felé.

 Miklós püspök 1945. április 2-án hősi halált halt. Vermes Géza pedig elhagyta Magyarországot és Louvain-ben (Leuven, Belgium) belépett a Notre-Dame de Sion rendbe. Ő volt a tudományos világon az első, aki a holt-tengeri tekercsek témájában írta doktori értekezését, Louvain-ben. A holt-tengeri tekercsekről alkotott tudományos álláspontja mára már „tudományos orthodoxiává” vált. 1951-ben Nagy-Britanniában telepedett le, a Durham-i Egyetemen, majd az Oxfordi Egyetemen tanított. 1951-ben kilépett a rendből és megnősült. Egykori szeretett és tisztelt tanárom, Vermes Géza egy éve, 2013. május 8-án hunyt el, 89 esztendős korában. Az Oxfordi Egyetem emeritus judaisztika professzora, a Brit Tudományos Akadémia tagja, a történeti Jézus alakjának kutatója, s mint ilyen, iskolát teremtő tudósa lett abból a félénk szeminaristából, aki Vilmos püspöktől kért és kapott segítségét 1944 vészterhes őszén.

 

Hajnal Piroska

A vértanú püspök

Báró Apor Vilmos

Vilmos püspök Győrben

Vermes Géza

A Vermes házaspár és XVI. Benedek pápa

4. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert az Isten kielégíti őket
Jézus e mondásában az „igazság” szó nemcsak a valóság helyes megismerését jelenti, és nem is csak az igazságosság megvalósítását. A Szentírás szóhasználata szerint az „igazság” Isten akaratának teljesítésében áll. Az az ember „igaz”, aki az Isten szíve szerint él. Ilyen „igazságra” kell mindig éheznünk és szomjaznunk, mondja Jézus. Sohasem szabad azt gondolnunk, hogy mi már elég igazak vagyunk: hogy már az Isten is meg az emberek is megcsodálhatják a mi tökéletességünket. Jézus három szava teszi számunkra lehetetlenné az ilyen büszkélkedést. „Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,48.) „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36.) „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket!” (Jn 15,12.) Ki mondhatná magáról, hogy oly tökéletes, oly irgalmas, mint az Atyaisten? Hogy úgy tud szeretni, életét áldozva, mint Jézus? A mi emberségünk mércéje nem valami véges törvény vagy szabály, hanem maga a szerető Isten és az őt kinyilatkoztató Jézus. Jézus három szavát összefoglalva mondja Szent Pál: „Mint Isten kedves gyermekei utánozzátok őt és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus szeretett minket!” (Ef 5,1-2.) Ez a keresztény tökéletesség kívánalma.
Aki magát tökéletesen „igaznak” gondolja, az nem jutott el a tökéletességre, hanem abbahagyta az arra való törekvést. Mi mindig útban vagyunk célunk felé.
Ez azonban nem ejt kétségbe. Tudjuk, hogy már az Isten kedves gyermekei vagyunk, nem a magunk érdeméből, hanem Jézus Krisztus kegyelméből. Tudjuk, hogy vándorlásunkban sohasem vagyunk egyedül, hanem Jézus és a Szentlélek velünk van minden nap életünk végéig, a világ végezetéig.
A szentek élték meg legjobban ezt a nagy éhséget és szomjúságot. Nem volt nyugtuk, érezvén, hogy még oly kevéssé lettek jézusivá; látván, hogy még oly kevéssé terjedt el az emberek között az Isten országa; tapasztalván, hogy még nem élnek az emberek hitből, reménnyel és szeretettel. Ebből az érzésből fakadt Szent Pál, Assisi Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc és a többi szent tevékenysége. Ez az érzés űzi napjainkban is a kalkuttai Teréz anyát és Jézusnak annyi más hű tanítványát.
Az ilyen „éhező és szomjazó” ember bizonyos értelemben elégedetlen, mert látja, hogy mennyi még a tennivaló. De ugyanakkor elégedett is, mert tudja, hogy Isten megtette már a döntő lépést a világ üdvösségéért, és tudja, hogy Isten kegyelméből ő saját maga is részesült már abban. Nincs benne keserűség, ha tapasztalja, hogy tökéletlen e világban az igazság, mert tudja, hogy tökéletesség csak akkor lesz, amikor a világ végén Krisztus átadja a meg-békélt világ fölötti hatalmat az Atyának, és Isten lesz minden mindenben (1Kor 15, 24.28). Az ideológusok, akik nem tudják, hogy e világon minden „töredékes”, erőszakkal akarnak földi paradicsomot teremteni, és ezáltal kimondhatatlan szenvedésbe döntik az embereket. Amit ember e földön elérhet, minden erejének megfeszítésével is, csak „töredék”. A „töredék” csak akkor fog véget érni, és a „tökéletes” csak akkor fog elérkezni, amikor majd színről színre látjuk az Istent (1Kor 13,10-12). Ő az egyetlen, aki ki tudja elégíteni a végtelenségre vágyó ember szívét.
5. Boldogok az irgalmasok, mert majd az Isten irgalmaz nekik
II. János Pál pápa mondotta, hogy az egész keresztény életprogramot két mondatba lehet foglalni: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Boldogok az irgalmasok, mert az Isten irgalmaz nekik.”
Mindennek a kezdete az Isten megbocsátó irgalma. Az Isten megbocsát, elfogadja, befogadja a megtérő bűnöst. Megbocsát hetvenszer hét-szer is. Ily nagy irgalmasságot tapasztalva természetes, hogy mi is irgalmasak vagyunk mások iránt. Tízezer talentumos tartozást enged el nekünk az Isten. Hogy is kérhetnénk számon egy százdénáros tartozást szolgatársunktól?! (Mt 18,23-35.)
Emberhez illő társadalom megteremtésének elengedhetetlen feltétele az igazságosság. Azonban az igazságosság nem elegendő. Emberhez illő társadalom építéséhez feltétlenül szükséges az irgalom is. Bosszúra lihegő emberek, a másoktól kapott rosszat felejteni nem tudó emberek, egyedül magukat jónak tartván másokat állandóan megítélő emberek: az ilyen emberek társadalma, minden szép szólam ellenére, valóságos pokol.
Nem arról van szó persze, hogy a rosszat jónak mondjuk, vagy hogy a rossznak szabad folyást engedjünk. Igazságos büntetés kiszabására néha szükség van. De minden büntetés olyan legyen, hogy a bűnös javulását segítse elő. Aki ítélkezni akar, mielőtt ezt tenné, olvassa el még egyszer Jézus szavát: „Ne mondjatok ítéletet senki fölött; akkor fölöttetek sem fog ítélkezni az Isten. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsát az Isten. Amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mér majd nektek is az Isten.” (Lk 6, 37-38. A szenvedő igealakok e szövegben is az Isten tevékenységét jelentik. Ezért többes szám harmadik személyű igével fordítani helytelen.)
6. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent
A szem csak akkor lát, ha tiszta. A szívnek is van szeme. Akkor látja meg az isteni valóságot, ha tiszta. A szív az ember legbensőbb titka. Benne születnek a gondolatok, érzelmek, elhatározások. Jézus nagyon hangoztatta a benső, láthatatlan szív fontossá-gát. Jaj annak az embernek, kinek a szíve nem tiszta! Az ilyen szívből származik „minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” (Mk 7, 21-23.)
A tisztátalan szívnek ebből a leírásából megérthetjük, hogy milyen a tiszta szív. Olyan szív ez, melyet nem az önző, másokat megkárosító, szeretetlen gonoszság tölt el, hanem az Isten szívével egyesülve mindenkit szerető jóság. Jézus figyelmeztet: „Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban!” (Lk 21,34.) Nemcsak a szenvedélyeinket kiélő mámor és tobzódás vakítja meg a szív szemét, hanem elnehezíti azt az élet gondjaiba való elmerülés is. A tiszta szív elsősorban az Isten országát keresi, a szeretetet követi. Ha így tesz, kezdi már meglátni az Istent. Szent Ágoston mondja: „Ha valaki látni akarja az Istent, ne menjen messze földre Istent keresni. Térjen be saját szívébe. Ha abban szeretet honol, akkor ott – amennyire ez a földön lehetséges – megláthatja az Istent. Mert az Isten szeretet.”
Ez az Isten-látás csak kezdet. Teljes Isten-látás a halál mezsgyéjén túl lesz a szerető ember osztályrésze. Ismét mondja Ágoston: „Ott nyugalmat lelünk és látunk. Látunk és szeretünk. Szeretünk és dicsérünk. Ez lesz a vég. Vég nélkül.”
7. Boldogok a békességszerzők, mert Isten saját fiainak hívja majd őket
Jézus a „béke fejedelme” (Iz 9,5). „Ó a mi békességünk” (Ef 2,14). Ő „szerzett békességet” mindennek (Kol 1,20). Ő mondotta: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” (Jn 14,27.)
Aki hittel befogadta szívébe ezt a nagy békességet, az lesz békeszerző ember. Akinek nincs lelki békéje, az másokat sem hagy békén. Aki tudja, hogy milyen jó hozzá az Úr, aki tudja, hogy milyen jó mindenkihez az Úr, abból békesség árad. Az ilyen ember nem a rosszat látja az emberekben, hanem a jót; nem arra összpontosítja a figyelmét, ami elválasztja az embereket, hanem arra, ami összekapcsolja őket. A békeszerző ember képes arra, hogy mások álláspontjára helyezkedjék, hogy engedjen, amikor lehet, hogy bocsánatot kérjen és megbocsásson. Az olyan ember lesz békeszerző, aki nem magára gondol, nem a maga előnyét keresi. Az öntelt embernek nincs ideje, hogy másokra gondoljon. A békeszerző ember viszont megért másokat, elfogadja őket, gyarlóságaikkal együtt, tudván, hogy maga is gyarló. Az ilyen ember békét terjeszt családjában, munkahelyén. Ha ilyen emberek lesznek államférfiak, akkor lesz a társadalomban és a világban békesség.
Isten azt ígéri, hogy a békeszerzőket saját fiainak fogja hívni. Csodálatos ígéret ez. Jézusnak mondta az Atyaisten: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem!” (Mk 1,11.) A II. vatikáni zsinat tanítja, hogy ebben az egy Fiúban lettünk mi is az Isten fiai (GS 22: „filii in Filio”). Az Isten mondja nekünk is: „Te vagy az én édes fiam.” És mi mondjuk az Istennek: „Abba, édesatyánk!” (Róm 8,15.)
8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa
Az igazság, melyről itt Jézus szól, mint már mondottuk, az Isten akaratának teljesítése. Ez pedig Jézus tanítványai számára elsősorban a Jézusba vetett hit. Ezért fogják majd őket üldözni. Világosan megmondja ezt Jézus a nyolcadik boldogság hirdetését folytatva: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket.” (Mt 5,11)
„Az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézussal egyesülve” (2 Tim 3,12) – mondja Szent Pál. Vajon miért van az, hogy bár a kereszténység a szeretet és a béke vallása, mégis kezdettől fogva napjainkig ellenkezést és üldözést vált ki? Miért gondolták a jeruzsálemiek, hogy meg kell kövezni Istvánt, az első vértanút? A rómaiak, hogy keresztre kell feszíteni Pétert, le kell fejezni Pált? Miért üldözték eszeveszetten háromszáz éven át a védtelen keresztényeket a római császárok, és ugyancsak háromszáz éven át a japán egyeduralkodók? Miért üldözték és nyomták el a kereszténységet minden eszközzel hetven éven át a volt Szovjetunió vezetői, és negyven éven át a többi kelet-közép-európai ország hatalmasai? Miért féltek annyira az ávósok attól, hogy titokban misézik a börtönbe vetett pap? Miért nyomják el még most is a kereszténységet Vietnamban, Észak-Koreában, Kínában? Az üldözők mindenféle okkal hozakodnak elő, de a valódi ok mélyebben rejlik. Az olyan hatalmasok számára, akik korlátlanul akarnak uralkodni az emberek felett, veszedelmesnek tűnik olyasvalaki, aki, mint Jézus, az Istenben gyökerezik, és kész Istenért, hitéért, meggyőződéséért életét is feláldozni. Az ilyen embert nem tudják a hatalmasok tetszésük szerint mozgatni; ezért kell őt eltenni láb alól.
Az üldöztetés nem élvezet. Tapasztalatból tudja ezt annyi magyar pap, szerzetes és világi hívő. És mégis Jézus mondja: „Boldogok vagytok, ha az igazságért és miattam üldöznek.” Az életfogytiglani fegyházra ítélt rab börtönében is van egy ajtó, melyet nem tudnak lezárni az őrök. A halál ajtaja ez, mely az üldözöttet a „mennyek országába”, az Istenhez vezeti.217709_167870656601694_55452_a
Japánban, egy Ómura nevű helységben, a 17. században rátalált a rendőrség több, mint háromszáz falusira, akik titokban megőrizték a tiltott keresztény hitet. Minthogy hitüket nem tagadták meg, valamennyit lefejezték, öregeket, fiatalokat, férfiakat, asszonyokat egyaránt. De az üldözők még ezzel sem voltak megelégedve. Mivel azt hallották, hogy a keresztények hisznek a feltámadásban, két egymástól távol fekvő sírgödröt ástak: az egyikbe temették a testeket, a másikba a háromszáz levágott fejet, hogy így „megakadályozzák a feltámadást”. Miket nem talál ki az emberi balgaság! Pedig senki és semmi meg nem akadályozhatja minden élet Urát, hogy boldog életet adjon azoknak, kik érte vállalták a halált. Ezt a jövendő boldogságot néha megízlelik az üldözöttek e világon is. Egy magyar pap mondta nekem, hogy miután paptársával véresre verték a börtönben, ketten szobájukba térve letérdeltek, és elmondották Mária ujjongó hálaimáját, a „Magnificat”-ot. Egy vietnami pap pedig, akit több, mint tíz évig tartottak börtönben, és éveken át kínoztak, azt írta elöljárójának a börtönből kicsempészett levélben: „Ne tessék miattam aggódni. Én itt a börtönben nagyon- nagyon boldog vagyok.”
„Boldogok, boldogok” – mondja Jézus. Bár egészen mást ajánl Jézus, mint amit e világ szokott ajánlani, jobb Jézusnak hinni, mint e világnak. Mert „elmúlik a világ és annak kívánsága. De aki az Isten akaratát teljesíti, az megmarad örökre.” (1Jn 2,17)
Forrás

kenyér

szomjazás

ítélet

szív

békeszerző

üldözés

Jézus tanít

Kora reggel indultunk az Árpád-hídi buszvégállomásról. Mivel igen sok résztvevő jelent meg azon óhajával, hogy a ministránsok számára fenntartott busszal szeretne utazni, ezért a buszon elég szűkösen fértünk el – a társaság nagy részének végig kellett állnia a hosszú utat.

A regisztráció után emlékkártyákkal gazdagodva vártuk a többi résztvevőt. (A várakozás ideje alatt videókat néztünk II. János Pál pápáról.) Utána – jó ministránsokhoz méltóan – felvettük a fehér ruhákat és átvonultunk a Bazilikába, hogy részt vegyünk az ünnepi misén, hiszen épp aznap volt a templom búcsúja, Szent Adalbert emléknapja. A mise után a ministránsokat csoportokra osztották, általában úgy, hogy két plébánia fiataljai kerültek egy csoportba. Mivel mi, a Nepomuki Szent János Plébánia képviselői – csak négyen voltunk, ezért egy nagyobb létszámú – nevezetesen a Budai Szent Imre Ciszterci plébánia – fiataljai mellé osztottak be. Ezután vette kezdetét a verseny.

A verseny témája XXIII. János és II. János Pál pápa volt. A feladatok végrehajtásához szükségünk volt figyelemre, jó célzóképességre és némi tudásra is. Elsőként meg kellett keresnünk azt a bíborost, aki II. János Pál 1991-es magyarországi látogatását szervezte. Később latinoznunk is muszáj volt, a bazilika homlokzatán lévő feliratot fordítottuk le. Második feladatként adták, hogy Ferenc pápa pályaválasztásának tanúságtételéhez kapcsolódóan kérdéseket válaszoltunk meg. Újra a bazilikánál a két újonnan szentté avatott pápákat tulajdonságaik alapján kellet kitalálni. Aki elrontotta, az kémnek bizonyult, méghozzá azok körébe tartozónak, akik támadást intéztek II. János Pál ellen. Miután kiderült, hogy nem tartozunk ezek körébe, mehettünk célba lőni. Mivel a csapatunkban csak ketten voltunk lányok, és a többiek nagy része kicsi fiú volt, így inkább hagytuk őket célba lőni, akik több-kevesebb sikerrel el is találták a célpontokat. Ezek után már csak egy feladat volt hátra, II. János Pál életének fontosabb mozzanatait kellett kitalálnunk. Ezzel véget ért a verseny, és kis idő múlva átmentünk a belvárosi templomba.

Kicsit énekeltünk, majd következett az eredményhirdetés. Miután elhangzott a harmadik és a második helyezett is, az esélytelenek nyugalmával néztünk szembe a sorsunkkal, hogy idén sem lehetünk elsők (legalábbis a Ciszterciek még nem nyertek, pedig évek óta jártak a találkozóra). Nagyon meglepődtünk, amikor elhangzott a két plébánia neve. Olyan hangos örömujjongásban törtünk ki, hogy visszhangzott a templom. Tapsvihar közepette sétáltunk ki a közös fotózásra, és természetesen a csoki- és kupa átvételére. Mivel a Ciszterciek többen voltak, úgy határoztunk, hogy ők viszik haza a kupát, mi meg több csokit kapunk.

Végül fáradtan szálltunk vissza a buszra, ahol ismét rengetegen utaztunk, de ügyesebb manőverezésünk miatt egy kis helyre le tudtunk ülni. A visszaút csöndesebben telt, és mikor leszálltunk, örömmel búcsúztunk, hiszen új ismerősökre találtunk.

Panka , Zizi, és Botond

 

hivatalos beszámoló

Ne legyünk „denevér keresztények”, akik félnek a Feltámadás örömétől

Vannak keresztények, akik félnek attól az örömtől, amelyet Jézus Feltámadásával kíván nekünk adni. Életük temetésre hasonlít, de a feltámadt Úr mindig velünk van – állapította meg Ferenc pápa április 24-én, a Szent Márta házban bemutatott reggeli szentmiséjén.

A napi liturgia evangéliumi szakaszában (Lk 24,35-48) Krisztus megjelenik a tanítványoknak. Az Úr „Békesség nektek!” köszöntésére a tanítványok, ahelyett, hogy örülnének, megrémülnek, és félnek. Azt hiszik, hogy egy szellemet látnak. Jézus meg akarja értetni velük, hogy a valóságot látják. Arra szólítja fel őket, hogy tapintsák meg testét, majd ennivalót kér. De a tanítványok nem hittek, nem hihettek, mert féltek az örömtől.

„Ez a keresztények egyik betegsége” – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa. Félünk az örömtől. Jobb azt gondolni: igen, Isten létezik, de messze van; Jézus feltámadt, de messze van. Kissé távol vannak. Félünk Jézus közelségétől, mert ez örömmel tölt el bennünket. Ez magyarázza, hogy annyi keresztény élete egy szüntelen temetéshez hasonlít. Jobban szeretik a szomorúságot, mint az örömet.

Nem az öröm világosságában, hanem az árnyékban mozognak jobban, mint azok az állatok, amelyek csak éjszaka tudnak kimenni, de a napfényben nem látnak semmit. Mint a denevérek. Egy kis humorérzékkel azt mondhatjuk, hogy vannak „denevér keresztények”, akik jobban szeretik az árnyékot, mint az Úr világosságának jelenlétét.

De Jézus, Feltámadásával örömet ad nekünk: annak az örömét, hogy keresztények vagyunk. Az örömet, hogy közelről követhetjük, hogy a nyolc boldogság útján járhatunk, annak az örömét, hogy Vele lehetünk.

És minket olyan sokszor megrémít ez az öröm, vagy tele vagyunk félelemmel, vagy azt hisszük, hogy egy szellemet látunk, vagy azt gondoljuk, hogy Jézus egy cselekvési mód: mi keresztények vagyunk, nekünk ezt kell tennünk. De Jézus hol van? Jézus az égben van. Te beszélsz Jézussal? – tette fel a híveknek a kérdést a pápa. Te mondod azt Jézusnak, hogy: ’hiszem, hogy te élsz, hogy feltámadtál, hogy közel vagy hozzám, hogy nem hagysz el?’ A keresztény életnek ilyennek kell lennie: párbeszéd Jézussal, mert – ez igaz – Jézus mindig velünk van problémáinkkal, nehézségeinkkel, jó cselekedeteinkkel.

Mi, keresztények, hányszor nem örülünk, mert félünk! Olyan keresztények vagyunk, akik „vereséget szenvedtek” a kereszten.

„Hazámban van egy mondás, amely így hangzik” – folytatta homíliájában Ferenc pápa: ’Amikor valaki megégeti magát a forró tejjel, sírva fakad, ha lát egy tehenet’. Ezek (a keresztények) megégették magukat a kereszt drámájával, és ezt mondták: Mi álljunk meg itt; Jézus fent van az égben; nagyszerű, feltámadt, de ne jöjjön el még egyszer, mert már nem bírjuk tovább”.

Kérjük az Urat, hogy tegye azt mindnyájunkkal, amit a tanítványokkal tett, akik féltek az örömtől: nyissa meg értelmünket: „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat”. Nyissa meg értelmünket és értesse meg velünk, hogy Ő élő valóság, hogy van teste, hogy velünk van és elkísér bennünket. Ő az, aki győzött. Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy ne féljünk az örömtől – mondta csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.

kép

forrás

2014. április 27-i vasárnap nagyon különleges volt: fehér vasárnap, irgalmasság vasárnapja és két pápa szentté avatása. Ezenkívül a 10h-ás szentmisén 9 gyermeket iktatott be Sebastian atya a Szent Gyermekség Művébe. A gyermekek vállalták, hogy minden nap imádkoznak. Hetente vállalnak kis lemondást, pl Túró Rudiról és ennek árát beteszik egy perselybe. Ezt gyűjtik össze és küldik ki idén Kenyába.   A szentmise fényét a Rotunda együttes emelte gyönyörű éneklésükkel.

Szentmise után testi-lelki táplálékkal várták a gyerekeket a szervezők.

Képek itt megtekinthetők (kattintson erre a linkre!)

 

Beszámoló a Pápa Missziós Művek honlapján

Újabb képek itt

 

Szent Gyermekség Műve

Rotunda

Anegada a Brit Virgin-szigeteket alkotó szigetcsoport legészakabbra fekvő szigete. Míg a többi szigetet hegyek emelik ki a tengerből, Anegada lapos és sík. Legmagasabb pontja a tengerszint felett 8,5 m-re található. Az Anegada szó jelentése „elöntött föld”.

A helybeliektől kérdeztem, hogy elmenekülnek-e a szigetről, amikor jön a hurrikán, hiszen az annyira lapos, hogy a hatalmas hullámok teljesen elmossák.   Azt válaszolták: „Nem. Ez az otthonunk. Megtesszük a megfelelő előkészületeket, és Istenre bízzuk magunkat.”

Ezek a szavak sokáig motoszkáltak a fejemben: „Megtesszük a megfelelő előkészületeket, és Istenre bízzuk magunkat.” Szóval így kezeli az ember a közeledő hurrikánt.

Volt már olyan az életedben, hogy tudtad előre, valamiféle hurrikán szele fog megcsapni? Hogyan kezelted? Én többször azon kaptam magam, hogy magam próbálom uralni a szelet.

„Viharban és forgószélben jár, a felhő por a lába nyomában….” (Náh 1:3). Csodálatos módon, Isten megtalálja a módját, hogy véghezvigye a célját olyan helyzetekben is, amik látszólag teljesen tönkre akarnak tenni minket.

Amikor gyanítjuk, hogy hurrikán készülődik, bepánikolunk, és össze-vissza rohangászunk. Nézzük meg, mit tett Jézus a viharban. Mit csinált, mialatt tombolt a vihar? Aludt (Lk 8,23). Annyira bízott Mennyei Atyjában, hogy még a vihartól sem félt. Tudta, hogy Atyja mindent kézben tart.

Szóval, mit tegyünk, ha látjuk a hurrikánt közeledni? Megtesszük a megfelelő előkészületeket. Azaz, megbizonyosodunk arról, hogy az életünk minden része Annak a szeretetében és mindenhatóságában gyökerezik, Akiről azt valljuk, hogy túlságosan szeret minket ahhoz, hogy ártana nekünk. Mindazt, amik vagyunk, és amink van, Neki adjuk. Felismerjük, hogy ez a világ nem végleges, ezért nem belőle merítjük az identitásunkat.  Azután Istenre bízzuk magunkat. Hit (nem pedig érzések) által valljuk, hogy Ő kézben tartja a dolgokat – semmi nem történhet és nem fog történni, ami kívül esik hatalmának és az irántunk való szeretetének a hatókörén. Bízunk Benne.!Ilyen egyszerű. Nem mindig értjük. Csak bízunk. Nem minden körülményben érezzük, hogy szeret, de bízunk Benne.

Rábízzuk magunkat Arra, Aki megígérte, hogy soha nem hagy el, és soha nem hagy cserben. A Róma 8,28-ba kapaszkodunk, és nem engedjük el. Tombolhat a vihar. Süvíthet a szél. Csapkodhatnak a hullámok. Mi azonban tudjuk, hogy biztonságunk Annak a szeretetében van, Aki annyira szeret minket, hogy az életét adta értünk.

Látod a felhőket életed horizontján? Ne félj! A Biblia azt mondja, hogy „lábainak pora a felhő” (Náh 1,3). Ahogy a vihar közeledik, tedd meg az előkészületeket, és aztán bízd magad Istenre!

Steve McVey