XXIII. János pápát legtöbben kedvesnek, egyszerűnek, szociálisan érzékenynek és igen jó humorúnak ismerték. Ő hirdette meg a II. Vatikáni Zsinatot. Ferenc pápa szerint szentéletű, türelmes ember volt, aki „engedte, hogy az Úr vezesse”.

2014. április 27-én szentté avatandó pápa tíz kedves, humoros megnyilatkozása:

 

1. Egy kórházlátogatás alkalmával megkérdezte egy kisfiútól, mi szeretne lenni, ha felnő. A gyerek azt felelte: vagy rendőr vagy pápa. „A helyedben a rendőrséget választanám – mondta a Szentatya. – Pápa akárkiből lehet, nézz csak rám!”

2. „Éjjelente gyakran felébredek, eltöprengek a világ súlyos problémáin, és elhatározom, hogy mindezt el kell mondanom a pápának. Aztán másnap, mikor felébredek, rájövök, hogy én vagyok a pápa.”

3. Amikor egy riporter megkérdezte, hányan dolgoznak a Vatikánban, János pápa állítólag így felelt: „Nagyjából a fele.”

4. Egy bíboros nehezményezte, hogy a vatikáni fizetésemelés után az egyik alkalmazott ugyanannyit keres, mint a bíboros. A pápa azt mondta: „Annak az alkalmazottnak tíz gyereke van; remélem, a bíborosnak nincsen.”

5. Egy este a barátját látogatta meg a Szentlélek Kórházban. A nővér, aki ajtót nyitott, így mutatkozott be: „Szentatyám, a Szentlélek főnöknője vagyok.” A pápa így felelt: „De jó magának! Micsoda állása van! Én csak ‘Isten szolgáinak szolgája’ vagyok.”

6. Röviddel pápává választása után Róma utcáin sétált. Egy pár jött szembe, és ahogy elhaladtak egymás mellett, meghallotta, hogy a nő odasúgja a barátjának: „Jó ég, milyen kövér!” Utánuk fordulva megjegyezte: „Hölgyem, gondolom, tudja, hogy a konklávé nem kimondottan szépségverseny.”

7. Egyszer azt írta: „Három dolog viszi romlásba az embert: a nők, a szerencsejáték és a földművelés. Apám a legunalmasabbat választotta.”

8. Amikor már bíboros és velencei pátriárka volt, egyszer azt mondta a város egyik gazdag polgárának: „Egyetlen dolog közös dolog van kettőnk között: a pénz. Önnek sok van, nekem semennyi. A különbség az, hogy engem egyáltalán nem érdekel.”

9. Egy újságírónak, aki velencei pátriárkaként megkérdezte tőle, mi lenne, ha újrakezdhetné az életét, azt felelte: újságíró. Majd elmosolyodva hozzátette: „S most lássuk, meri-e azt mondani, hogy maga meg, ha újrakezdhetné, pátriárka lenne!”

10. Egy vatikáni tisztségviselő azt mondta a pápának: „teljességgel lehetetlen”, hogy 1963-ban megnyissák a II. Vatikáni Zsinatot. „Jó, akkor 1962-ben fogjuk megnyitni” – felelte. És meg is nyitotta.

forrás

És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül… (Mt 28,7)

Húsvét hajnalán néhány asszony kiment Jézus sírjához, hogy „megnézzék a sírt”. A tiszteletük, a kegyeletük, a szeretet indította őket erre. S hamarosan ők lettek a feltámadás örömhírének első hírnökei. Milyen állomásokon át vezetett az útjuk?

1. Kimentek szemlélődni. Sokan keresik így ma is Jézust, érdeklődnek utána, szívesen megismernék a vele kapcsolatos irodalmat, gyakran nem is fogalmazzák meg pontosan, mire vágynak, csak hiányérzetük van.

2. Legnagyobb meglepetésükre angyal szólította meg őket, s kaptak egy feladatot: ne féljetek, Jézus feltámadt, mondjátok meg ezt tanítványainak! Az angyal szó azt jelenti: küldött. Így hallunk mi is információkat Jézusról, igehirdetést az ő mai küldötteitől.

3. Ők ezt elhitték, és azonnal engedelmeskedtek a felszólításnak, indultak, hogy elmondják az örömhírt. A hit mindig engedelmességben valósul meg. Ha kezdem megvalósítani, amit a Bibliában olvastam, a prédikációban hallottam, akkor elindultam a hit útján.

4. Eközben éljük át mi is, amit az asszonyok akkor: szembejött velük Jézus. Tapasztalattá lesz a hit. Kiderül, hogy igazat mondott a mennyei követ. Jézus meggyőz arról, amit előtte látatlanban komolyan vettem, a küldött szavára elhittem.

5. És így még teljesebb meggyőződéssel lehet továbbmenni a jó hírrel a tanítványokhoz. Azok egyébként ezt nem hitték el, de ez nem veszi el a hírvivők kedvét, ők már egészen bizonyosak abban, amit előbb hittel elfogadtak.

Mi hol tartunk ezen az úton? Onnan lépjünk tovább, s legyünk boldog hírvivők!

 

forrás

kép

Az Úr leszáll a holtak országába

Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot.
Először is az ősszülőket, mint elveszett, de megtalált bárányokat keresi fel. Azokat akarja felkeresni, akik a halál teljes sötétjében és árnyékában vannak fogva tartva, egyenesen a rabságban levő Ádámhoz és Évához megy, és megszabadítja a szenvedésektől Ádámot Isten, aki szintén az ő Fia.
Elmegy hozzájuk az Úr, és magával viszi a kereszt győzelmi jelvényét. Mihelyt Ádám ősatyánk megpillantja őt, bűnbánón mellét veri ámulatában, és ezt kiáltja oda a többieknek: „Az én Uram legyen mindnyájatokkal!” Erre maga Krisztus felel így Ádámnak: „És a te lelkeddel!” Majd kézenfogva életre kelti őt e szavakkal: „Kelj életre álmodból, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyogott!
Én a te Istened vagyok, én miattad lettem Fiaddá, teérted és ezekért a te ivadékaidért. Most szólok, és hatalmam folytán ezt a parancsot adom a halál ezen foglyainak: szabadok vagytok! A halál sötétjében levőkhöz meg így szólok: legyetek az élet világosságában! A halál tehetetlenségében levőknek pedig ezt mondom: támadjatok fel!
Neked, a halottnak, ezt parancsolom: kelj fel az életre, hiszen nem azért alkottalak meg, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból: hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel, akit kezeim alkottak, kelj fel, akit saját képem hasonlatosságára alkottalak. Kelj fel, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan személy vagyunk.
Én, a te Istened, teérted lettem a te gyermekeddé. Én, az Úr, teérted vettem fel a szolgai alakot. Én, aki az egek felett vagyok, teérted jöttem a földre és az alvilágba. Teérted, az emberért lettem a holtak között is a saját erőmből élő emberré. Teérted, aki az édenkertből kijöttél, engem is kertből hurcoltak el a zsidók, és egy kertben feszítettek keresztre.
Nézd, hogyan leköpdösték arcomat; ezt is érted vállaltam, hogy téged visszaállítsalak a régi életedbe. Nézd, hányszor vertek arcul; ezeket is érted tűrtem, hogy téged ismét a saját képemre formáljalak, hiszen ez torzult el nálad.
Nézd megostorozott hátamat, ezt is érted szenvedtem, hogy levegyem rólad a hátadat görnyesztő bűneid terhét. Nézd a teérted keresztfához szorosan odaszegezett kezeimet, hiszen te egykor vétkesen nyúltál kezeddel a fához.
Teérted haltam meg a kereszten, teérted járta át oldalamat a lándzsa, teérted, aki elaludtál az édenkertben, és oldaladból származott Éva. Az én átdöfött oldalam gyógyította meg Éva fájdalmát. Az én halálom vezet ki téged a halálból. Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart.
Kelj fel, távozzunk innen! A paradicsomkert földjéről ellenséged taszított ki téged, én azonban már nem is a paradicsomkertbe, hanem mennyei trónra viszlek ki innen téged. El voltál tiltva az élet fájától, most pedig, nézd, én, maga az Élet, együtt vagyok veled. Odaállítottam melléd a kerubokat, hogy mint szolgák őrizzenek téged, és most elrendelem, hogy ezután mint Istent, úgy tiszteljenek ezek a kerubok téged.
Áll már a készséges és szolgáló keruboktól övezett trónod, vár már lakásod elkészített eledellel, vár már örök hajlékod, díszes lakóhelyed örök javakkal telve, vár már az öröktől fogva számodra elkészített mennyek országa.”

forrás

A Sacrum Triduum Pascale legcsendesebb napja a Nagyszombat, amely napon tulajdonképpen nem történik semmi. Ezen a napon hiányzik a Mester és a tanítványok bensőséges együttléte és a nagypénteki passió drámája. Krisztus teste a sírban pihen. Nagyszombat Jézus sírban nyugvásának a napja.

Az erőszakos halál elnémította ajkait. Nem követett el bűnt, azért oltotta ki életét az ember, mert Ő az, aki. A nagypénteki szertartásban elhangzott passióban a legfontosabb kijelentés így szól: “Én vagyok.” Jézus szavai felidézik a pusztai vándorlás idejét, az égő csipkebokor csodáját, a hegyen a félelemtől megrendült Mózes alakját, akihez Isten (Jahve) e szavakat intézi: “Vagyok, aki vagyok! (Ehje, áser ehje!), ím a vagyok szól hozzád!” Jézus szavai hallatán – mondja Szent János evangélista – a katonák a földre estek. Gyermekkoromban nem értettem, miért esnek földre itt a katonák, hiszen Jézus csak a kérdésükre válaszolt és “beazonosította magát”. De ezek a katonák a zsidó főpapi tanács által kirendelt zsidó katonák voltak, akik számára egyértelmű volt, hogy ez az ember isteni tekintély birtokosa. Itt maga az Isten szól hozzájuk. Földre estek. Talán meg is tértek abban a pillanatban? Mégis elhurcolták. Mint ahogy mi magunk is. Hiszünk és mégis mily sokszor megbántjuk! Krisztus sírban fekvő testét sebek, ütések borítják, szép homlokán a töviskoszorú okozta sebek. Én is részese voltam. A csodáknak is, de a szenvedésének is. Soha nem tagadja meg tőlem, a bűnöstől végtelen szeretetét. A szent sír előtt térdelek, csendben imádkozom. Még hallom a nagypénteki keresztúti ének szavait: “Földre sújtód, jaj, én voltam. Ki oly sokszor elbotoltam.”

Mégis várakozással teli ez a csend, ez a visszafogottság: minden másodperccel közelebb jutunk legnagyobb ünnepünkhöz, a feltámadás ünnepéhez!

Hajnal Piroska

Sír

Üres a sír, nincs már ott!

 

Hogy vére folyott, nem kímélték,
Ütötték, verték, ahol érték,
Kigúnyolták és megalázták,
Nem fogta senki sem a pártját,
Elítélte a saját népe,
Kiért folyt vére, verítéke,
S ő mégis, mégis megbocsátott.
Ereje fogytán nem kiáltott,
Csak nézett fel a magas égre,
Suttogó szavát ő sem értve:
“Uram, ki mindezt látva látod,
Népemnek Te is megbocsátod?
Ne büntesd nagyon vakságáért,
Egy nemzetet pár rongy fiáért!”
Az Öregisten rámosolygott:
“Fiam, a néped a Te sorsod!”

Ferenc pápa: Sok keresztény tunyasága és formalitása bezárja a kaput üdvösségük előtt

Az érzéstelenített, elbódított keresztények nem tesznek jót az egyháznak – hangsúlyozta Ferenc pápa kedden reggel, a Szent Márta Házban bemutatott szentmisén. Hangsúlyozta, hogy nem szabad formalizmusokba merevedni, hanem le kell küzdeni a spirituális tunyaságot, és személyesen vállalni kell az evangélium hirdetésével járó kockázatot.

Ferenc pápa homíliájában ahhoz az evangéliumi szakaszhoz fűzte gondolatait (Jn 5,1-3a. 5-16), amely Jézus és a 38 éve béna férfi közötti találkozót írja el. A béna férfi a bethesdai fürdő oszlopcsarnoka alatt várta gyógyulását. Panaszkodott, hogy nincs senki, aki bevigye a tóba, amikor felkavarodik a víz. Mire odaér, már valaki más bement előtte. Jézus kitágítja a látóhatárt, és megparancsolja a bénának: keljen föl és induljon el. A csoda kiváltja a farizeusok bírálatát, mivel szombat lévén a beteg nem vihetné arrébb az ágyát.

Ebben az elbeszélésben két súlyos spirituális betegséggel állunk szemben – mondta a pápa. Mindenekelőtt ott van a beteg belenyugvása, aki keserűen panaszkodik, és meg sem próbál tenni valamit.

„Azt hiszem, sok keresztény, sok katolikus, bár hívő, de lelkesedés nélkül, megkeseredetten él. Minden vasárnap megyek misére, de jobb, ha nem keveredek bele a dolgokba, én hiszek a saját üdvösségem miatt, de nem érzem szükségét, hogy másoknak átadjam a hitet. Éljen nyugodtan mindenki a saját otthonában. Ha csinálsz valamit, akkor úgyis szemrehányást tesznek. Nem, jobb nem kockáztatni” – mondta a pápa, majd így folytatta: „Ez a tunyaság, a keresztények másik spirituális betegsége. Ez a hozzáállás megbénítja az apostoli buzgóságot, következtében a keresztények egy helyben álló személyekké válnak, nem törődnek azzal, hogy kilépjenek bezártságukból és hirdessék az evangéliumot. Elkábított, elaltatott emberekké válnak.

A kábultság negatív tapasztalat. A be nem avatkozás spirituális tunyasággá válik. A tunyaság pedig szomorúság: ezek a keresztények szomorúak, nem ragyogó, hanem negatív személyiségek. Minden vasárnap misére megyünk, de ha kérnek valamire, elutasítjuk: kérem, ne zavarjanak. Ezekre az apostoli buzgóság nélküli keresztényekre nincs szükség, nem tesznek jót az egyháznak. És milyen sok az ilyen keresztény, önzők és csak önmaguknak élnek. Ez a tunyaság bűne, amely szemben áll az apostoli buzgósággal, ellenkezik azzal az akarattal, hogy Jézus újdonságát átadjuk másoknak, azt az újdonságot, amit én ajándékba kaptam.

Az evangéliumnak ebben a szakaszában találunk egy másik bűnt is: Jézust azért bírálják, mert a beteget szombaton gyógyította meg. Ez a formalitás bűne. Ezek a keresztények nem hagynak helyet Isten kegyelmének. Ezeknek az embereknek a keresztény élet azt jelenti, hogy minden iratuk, minden okmányuk, bizonyítványuk rendben van.

Ezek álszent keresztények. Csak a formalitás érdekli őket. Szombat volt? Nem, szombaton nem szabad csodákat tenni, Isten kegyelme nem működhet szombaton. Becsukják az ajtót Isten kegyelme előtt! Nagyon sok ilyen keresztény van az egyházban, nagyon sok. Ez egy másik bűn. Az elsők, akik a tunyaság miatt vétkeznek, nem képesek arra, hogy előre haladjanak apostoli buzgósággal, mert úgy döntöttek, hogy magukba zárkóznak, szomorúságukba, sértettségükbe. Ezek pedig azért nem képesek elvinni az üdvösséget, mert bezárják a kaput az üdvösség előtt. Számukra csak a formalitás a fontos. Nem lehet – ez az a szó, amit a leggyakrabban használnak.

Ezekkel az emberekkel mi is találkozunk. Gyakran mi magunk is restek voltunk, vagy hipokriták, mint a farizeusok – mondta a pápa. Ezek olyan kísértések, amelyeknek ki vagyunk téve, de ismernünk kell őket, hogy védekezzünk ellenük. A tábori kórház, mely az egyház jelképe, ahol annyi a sérült ember, Jézus csak ezt kérdezi: Meg akarsz gyógyulni? És kegyelmét adja, amely mindenre képes. És amikor ismét találkozik a bénával, így szól hozzá: „többé már ne vétkezz”.

Két keresztény kifejezés: „meg akarsz gyógyulni?” és „ne vétkezz többé”. De előbb Jézus meggyógyítja a bénát, és utána mondja: ne vétkezz többé. Gyöngéden, szeretettel mondja. Ez a keresztény út, az apostoli buzgóság útja: közelednünk kell sok emberhez, a tábori kórház sérültjeihez, akiket gyakran egyházi személyek sebeztek meg. Mondjuk ezt a szót testvérünknek: meg akarsz gyógyulni? És amikor halad tovább, mondjuk neki ezt: ne vétkezz többé, nem tesz jót. Ez sokkal helyesebb: Jézus két szava sokkal szebb a tunyaság vagy az álszentség magatartásánál – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Magyar Kurír

kép

Útjára indul a MennybeMenő-kampány

Bár az országgyűlési választásokhoz közeledünk, egy más, egészen különleges célú kampány is kezdetét vette március 30-án. Az óraátállítás napján indult a MennybeMenő elnevezésű kezdeményezés, amelyhez a Magyar Kurír is csatlakozott. Ennek céljáról Gégény Istvánt, a szervezőcsoport vezetőjét kérdeztük.

Mi indította Önöket erre a kezdeményezésre?

– Alig egy hónap van hátra április 27-ig, amikor Ferenc pápa szentté avatja elődeit, II. János Pált és XXIII. Jánost. Meggyőződésünk, hogy rengeteg kincset hordoz a két szentéletű egyházfő tanítása, életpéldája, amelyekről érdemes beszélnünk, és ezeket a kincseket egymással megosztanunk. Minderre nagyon kevés az az egyetlen nap, az a néhány óra, amikor újra a vatikáni Szent Péter térre, az egyház szívére figyel majd a világ. Az elkövetkező négy hétben ezért rá szeretnénk hangolni mindazok lelkét erre az eseményre, akikhez eljutnak az üzeneteink, hogy valóban felemelt szívvel kapcsolódhassunk be akár személyesen, akár távolról a szentté avatás örömteli eseményébe.

Miért éppen a MennybeMenő nevet választották?

– Olyan elnevezést kerestünk, amely tömören kifejezi az előbb említett célt. Egyrészt aki szent, az hitünk szerint a mennybe ment. Ugyanakkor a szentté avatás cselekménye példát is ad, követendő példaképeket állít számunkra, akik még zarándokolunk a földön. Mi is lehetünk mennybe menők, ha azon értékek mentén élünk, mint a szentek. Ráadásul a mennybe menni minden ellenkező vélekedés ellenére – fiatalosan fogalmazva – „menő” dolog, bár erről talán keveset beszélünk. Beszédes tény, hogy a mostani szentté avatásban érintett mindhárom pápát a maguk idején az év emberének választotta a Time magazin. Ez a fő üzenet: légy te is mennybe menő! A kampányunk nem elsősorban a két egyházfőről szól, ők csak példaképek, akik segíthetnek közelebb kerülni a mennyországhoz, a személyes életszentséghez. Ez a történet rólunk szól. Azokról is, akik például ezt az interjút olvassák.

Hogyan lehet bekapcsolódni a kezdeményezésbe?

– A MennybeMenő elsődleges felülete a Facebookon létrehozott közösségi oldal, melynek elérhetősége: facebook.com/mennybemeno. Ott rendszeresen közzéteszünk majd üzeneteket, videókat, valamint iránymutató gondolatokat megfogalmazó személyekkel készült interjúkat. Ezek azonban csupán feldobott labdák, amelyekre remélhetőleg minél többen reagálnak majd saját élményeikkel, gondolataikkal. Lehet üzenni e-mail útján is, a mennybemeno@katolikus.hu címre küldött elektronikus levéllel. Nagy örömöt jelent számunkra, hogy a katolikus hírportál mellett több katolikus médium is bekapcsolódott a hír közzétételébe. A kezdeményezők között van az Új Ember hetilap, a Mente Médiamisszió, a Magyar Katolikus Rádió és a Bonum Televízió, további sajtóorgánumok részvételét pedig szintén köszönettel fogadjuk.

Lehet-e tudni, hogy kik lesznek azok, akiknek a pápákkal való találkozásáról szóló élményeit, a mennyről megfogalmazott gondolatait interjú formájában olvashatjuk majd?

– Húsz ilyen interjút tervezünk, ebbe a folyamba kapcsolódnak be a hírportál által március első hete óta közölt interjúk is, melyekben már megszólalt Szabó Ferenc jezsuita, Somorjai Ádám bencés, Pápai Lajos püspök és Puskely Mária nővér. A további személyek kapcsán elárulhatjuk, hogy főpásztorok, szerzetesek mellett művészek, médiamunkások is lesznek közöttük, és – ha már a kampányban is dominánsan szereplő M-betűnél maradunk – egy miniszter is megosztja gondolatait. Érdekesség, hogy a kapuk kitárása, az aggiornamento jegyében nem csupán katolikusokkal beszélgettünk. Sok személyes élményt, szépen ragyogó lelki értékeket hoznak felszínre ezek az interjúk.

Maga a kampány mennyire katolikus?

– Teljes mértékben. Abban az értelemben mindenképp, hogy egyetemes, tehát mindenkihez igyekszünk szólni, inkulturált módon, lelkesen, közvetlen nyelvezettel. A Magyar Katolikus Egyház vezetői pedig örömmel értesültek a MennybeMenő elindításának szándékáról, Beer Miklós püspök vállalta a védnökséget. Magam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szereztem diplomát, azóta kommunikációs területen tevékenykedem. Érdekes „véletlen”, hogy a szervezőtársak egy része az évfolyamtársaim közül került ki. Újra összehozott minket a Gondviselés, talán nem is annyira véletlen ez.

Mi történik majd április 27. után, amikor letelik az említett négy hét?

– A kampányunk akkor véget ér: ilyenek a kampányok. Azt viszont már most tudjuk és hirdetjük, hogy április 29-re egy ifjúsági hálaadó zenés este szerveződik Budapesten. Biztosan sok hasonló utódallam, visszhang is szárnyra kel majd. Konkrét tervünk van arra is, hogy miként tudnánk a jövő számára megőrizni mindazokat az értékeket, amelyeket a MennybeMenő felszínre hoz. Időben hírt adunk majd ezzel kapcsolatban, most azonban arra törekszünk, hogy minél többekhez elvigyük a kezdeményezés hírét.

Örömmel buzdítok mindenkit a MennybeMenő kezdeményezésben való részvételre, amely XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatásához kapcsolódóan, az egyházfők életpéldája, tanítása mentén a mai kor nyelvén, frissen, fiatalos lendülettel mutat rá a mennyország örömére, egyben Krisztus derűs, elkötelezett követésére hív.

Korunk szentjei köztünk élnek: egy közülük talán épp e sorokat olvassa most.

Azt kívánom, hogy akihez eljutnak a MennybeMenő üzenetek, maga is váljon Krisztus képmásává, mennybe menni vágyó emberré!
Beer Miklós püspök
a MennybeMenő védnöke

 

forrás

Egy amerikai vallásszociológiai kutatócsoport 15 ezer keresztény válaszain alapuló felmérésének legjelentősebb tanulsága, hogy a lelki fejlődésnek meghatározható állomásai vannak, ám a keresztények többsége valamelyiknél megreked. Bár minden ember lelki kibontakozása egyedi, az adatok alapján nagy vonalakban mégis felvázolható a lelki fejlődés útvonala, „térképe”. Megmutatkoznak az akadályok, kitapintható a legsúlyosabb kihívás – és mindezek alapján megfogalmazódik a sikeres evangelizáció néhány megfontolandó szempontja.

A több mint 25 éve működő, kaliforniai székhelyű kutatócsoport, a Barna Group hatéves, átfogó projektje (Maximum Faith) során több mint 15 ezer telefoninterjút készítettek olyanokkal, akik az országos népszámláláskor kereszténynek vallották magukat.

A kutatás egyik legjelentősebb tanulsága, hogy a lelki fejlődésnek meghatározható állomásai vannak, ám a keresztények többsége valamelyiknél megreked. Jóllehet minden ember lelki kibontakozása egyedi, nagy vonalakban mégis felvázolható a fejlődés útja. A felmérés alapján az alábbi állomások különíthetőek el (zárójelben az adott érettségi fokra eljutott, magukat kereszténynek nevező válaszadók aránya):

1. Nem ismeri a bűn fogalmát. (1%)
2. Tudja, hogy a bűn létezik, de nem érdekli. (16%)
3. Bánkódik bűnei következményei miatt. (39%)
4. Megvallja bűneit, és Jézustól kéri a szabadulást. (9%)
5. Vallási tevékenységet végez. (24%)
6. Hosszabb időn át lelki nyugtalanságot tapasztal. (6%)
7. Megtapasztalja az összetöretést. (3%)
8. Dönt, hogy átadja és alárendeli magát Istennek: teljes ráhagyatkozás. (1%)
9. Szereti Istent, és mély, meghitt kapcsolatban van vele. (0.5%)
10. Szereti az embereket, és mélyen együtt érez velük. (0.5%)

A legtöbb válaszadó tehát nem jut tovább a 3. állomásnál (vagyis elismeri a bűnt és következményeit, de nem kéri Krisztus segítségét), sőt az úgynevezett újjászületett keresztények többsége sem lép az 5. szinten túl (vagyis Krisztus szabadítását kéri, majd beleveti magát a vallási tevékenységekbe). A kutatók azt is megállapítják, hogy a legtöbb egyházi program az 5. szintre igyekszik eljuttatni a hívőket, a krisztusivá válás további állomásaira azonban nem.

A legkomolyabb kihívást a 7. állomás, a megtöretés jelenti. A keresztény embernek három vonatkozásban kell „összetöretnie”: a bűnnel, saját magával és a külvilággal való szakításban. A mai világ különösen megnehezíti, hogy az ember teljesen megtagadja önmagát és a világot, hogy Istenre figyeljen, neki engedelmeskedjen és benne gyönyörködjék.

A felmérés szerint egyes keresztények egyenesen haladnak az elsőtől a tizedik állomásig, mások viszont vargabetűkkel, a következőképen:

• Megáll a vallásosság szintjén: a 6. állomáshoz érve inkább megállapodik az 5. szinten.
• Visszaél az ingyenes kegyelemmel: eljut a 6. állomásig, majd visszatér a 2-es szintre.
• Megharagszik Istenre: a 6. szintet végigélve, a 7. állomásig jutva megharagszik Istenre, amiért ilyen megpróbáltatásoknak vetette alá, és sok esetben visszatér a 2-es szintre.
• A bibliai utat járja: a 3-as szintről a 7-esre ugrik, majd onnan tovább.

A fentiek fényében hogyan tehető eredményesebbé az evangelizáció?

A felmérés azt mutatja, hogy sok keresztény a boldogságot, a jótékonyságot vagy az egyházi közösséghez tartozást tekinti célnak, s csak nagyon kevesen az Isten segítségével történő teljes átformálódást. Ugyanebbe a hibába esik az az egyházi vezető is, aki az egyházi rendezvények számával vagy a résztvevői létszámmal méri az evangelizáció sikerességét.

Valójában az evangelizáció eredményessége kizárólag azon múlik, hogy egy-egy rendezvény hatására mennyit haladnak előre az emberek a lelki fejlődés útján: mennyire változik jellemük, életvitelük, viselkedésük, milyen elhatározásokat hoznak.

A legfontosabb tehát, hogy világosan lássuk: a keresztény élet út, fejlődés. Az úticél: hogy a hívő ember teljes szívéből szeresse Istent és az embereket (Mk 12,30-31); Szent Pál megfogalmazásában: hogy új teremtménnyé legyen Krisztusban (Gal 6,15).

Az igazán eredményes egyházi vezető ezért nem csupán lelki programokat kínál, hanem tudatosítja a hívőkben, hogy úton vannak, melynek során krisztusi emberré formálódnak, és ebben igyekszik őket segíteni. A lelki átformálódást nem az ember, nem az egyház, nem is a vallási aktivitás hozza létre, hanem egyedül az Isten. Ha hajlandóak vagyunk rá figyelni és vele együttműködni, biztosak lehetünk benne: mellénk szegődik és vezet.

 A keresztény lelki fejlődés tíz állomása

A kutatás egyik legjelentősebb tanulsága, hogy a lelki fejlődésnek meghatározható állomásai vannak, ám a keresztények többsége valamelyiknél megreked. A felmérés szerint a keresztény ember lelki fejlődésének elsősorban a következő négy akadály vet gátat:

1. Az eltökéltség hiánya
Míg a magukat kereszténynek valló felnőttek 81%-a vallja, hogy Jézus Krisztus mellett döntött, és 78%-a nagyon fontosnak tartja a lelki életet, mindössze 18%-uk mondja azt, hogy elszántan tesz lelki fejlődéséért. Ez megmagyarázza, miért érzi úgy a keresztények több mint fele (52%), hogy a keresztény élet sokkal többet tartogat, mint amit megtapasztaltak. Ha az ember nem kezd teljes elszántsággal Krisztusért és krisztusi módon élni, megreked az átformálódást jelentő úton.

2. A bűnbánat hiánya
Noha a megkérdezett keresztények többsége (64%) válaszolta azt, hogy többször megvallotta bűneit Isten előtt, bocsánatát kérve, mégis csupán 12%-uk mondta, hogy érzelmileg komolyan megrendült, amikor rádöbbent bűnei súlyára. A lelki fejlődés utolsó állomásaira pedig – ahol az ember életét, akaratát teljesen átadja Istennek – a magukat kereszténynek valló válaszadók mindössze 3%-a jutott el.

3. Külső tevékenykedés
Teljesítményorientált világunkban rengeteg keresztény nem választja szét kellően a vallási tevékenységet és a lelki elmélyülést. A megkérdezett keresztények 39% százaléka például egy héten belül három „szokványos” vallási tevékenységet végzett (istentisztelet, ima, szentírásolvasás stb.), de kevesebb mint 10%-uk evezett mélyebbre (böjt, hosszabb elmélkedés, elvonulás, önmegtagadás stb.)

4. Lelki közösség hiánya
A legtöbb keresztény, bár jól érzi magát az egyházi közösségben, nem veszi azt igazán komolyan. Mindössze 21% véli úgy, hogy a lelki érettséghez nagyon fontos, hogy valamilyen hívő közösséghez tartozzon.

Mindezek alapján a szakemberek szerint három dologra érdemes figyelni és figyelmeztetni:

• Az igazi cél
A hívők, akiket az egyház mind nagyobb vallási aktivitásra biztat, könnyen megfeledkeznek arról, hogy a lelki fejlődés végső célja nem az emberi teljesítmény, hanem a krisztusi jellem. A számok azt mutatják, hogy a templomi programok szervezése, a jótékonykodás vagy valamiféle vallási vonatkozású eredmények elérése sokszor olyannyira leköti őket, hogy elhomályosul hitük célja: az életet átformáló kapcsolat Jézussal.

• A szenvedés szükségessége
A mai világban, amely irtózik a szenvedéstől – amely érlel és mélyít –, fontos segíteni a hívőket, hogy el tudják fogadni: a szenvedés és az önként vállalt áldozat elengedhetetlen, ha teljesen át akarják adni magukat Istennek. Megtöretés nélkül elakadunk a krisztusivá formálódás útján.

• A közösség
A közösség döntő fontosságú az istenkapcsolat erősítése szempontjából. A keresztények 25%-a tartozik olyan kisközösséghez, ahol rendszeres összejöveteleken Szentírást olvasnak, imádkoznak, beszélgetnek. Fontos azonban, hogy a résztvevők valóban megnyíljanak, és felelős odafigyeléssel kísérjék egymást, másként a találkozók kellemes, szellemileg építő alkalmak lesznek, de ritkán indítanak bárkit arra, hogy valóban megváltozzék.

Alapvetően fontos tehát, hogy tudatosítsuk: a keresztény élet út, amelynek célja, hogy a hívő ember Istent és az embereket szerető (Mk 12,30-31), új teremtménnyé legyen Krisztusban (Gal 6,15). Ha tudjuk, milyen útszakaszokra és milyen akadályokra számíthatunk, utasként is, vezetőként is könnyebb elkerülnünk a buktatókat, és napról napra egy-egy lépéssel közelednünk a Célhoz.

Négy legjellemzőbb akadály

kép