Ne legyünk „denevér keresztények”, akik félnek a Feltámadás örömétől

Vannak keresztények, akik félnek attól az örömtől, amelyet Jézus Feltámadásával kíván nekünk adni. Életük temetésre hasonlít, de a feltámadt Úr mindig velünk van – állapította meg Ferenc pápa április 24-én, a Szent Márta házban bemutatott reggeli szentmiséjén.

A napi liturgia evangéliumi szakaszában (Lk 24,35-48) Krisztus megjelenik a tanítványoknak. Az Úr „Békesség nektek!” köszöntésére a tanítványok, ahelyett, hogy örülnének, megrémülnek, és félnek. Azt hiszik, hogy egy szellemet látnak. Jézus meg akarja értetni velük, hogy a valóságot látják. Arra szólítja fel őket, hogy tapintsák meg testét, majd ennivalót kér. De a tanítványok nem hittek, nem hihettek, mert féltek az örömtől.

„Ez a keresztények egyik betegsége” – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa. Félünk az örömtől. Jobb azt gondolni: igen, Isten létezik, de messze van; Jézus feltámadt, de messze van. Kissé távol vannak. Félünk Jézus közelségétől, mert ez örömmel tölt el bennünket. Ez magyarázza, hogy annyi keresztény élete egy szüntelen temetéshez hasonlít. Jobban szeretik a szomorúságot, mint az örömet.

Nem az öröm világosságában, hanem az árnyékban mozognak jobban, mint azok az állatok, amelyek csak éjszaka tudnak kimenni, de a napfényben nem látnak semmit. Mint a denevérek. Egy kis humorérzékkel azt mondhatjuk, hogy vannak „denevér keresztények”, akik jobban szeretik az árnyékot, mint az Úr világosságának jelenlétét.

De Jézus, Feltámadásával örömet ad nekünk: annak az örömét, hogy keresztények vagyunk. Az örömet, hogy közelről követhetjük, hogy a nyolc boldogság útján járhatunk, annak az örömét, hogy Vele lehetünk.

És minket olyan sokszor megrémít ez az öröm, vagy tele vagyunk félelemmel, vagy azt hisszük, hogy egy szellemet látunk, vagy azt gondoljuk, hogy Jézus egy cselekvési mód: mi keresztények vagyunk, nekünk ezt kell tennünk. De Jézus hol van? Jézus az égben van. Te beszélsz Jézussal? – tette fel a híveknek a kérdést a pápa. Te mondod azt Jézusnak, hogy: ’hiszem, hogy te élsz, hogy feltámadtál, hogy közel vagy hozzám, hogy nem hagysz el?’ A keresztény életnek ilyennek kell lennie: párbeszéd Jézussal, mert – ez igaz – Jézus mindig velünk van problémáinkkal, nehézségeinkkel, jó cselekedeteinkkel.

Mi, keresztények, hányszor nem örülünk, mert félünk! Olyan keresztények vagyunk, akik „vereséget szenvedtek” a kereszten.

„Hazámban van egy mondás, amely így hangzik” – folytatta homíliájában Ferenc pápa: ’Amikor valaki megégeti magát a forró tejjel, sírva fakad, ha lát egy tehenet’. Ezek (a keresztények) megégették magukat a kereszt drámájával, és ezt mondták: Mi álljunk meg itt; Jézus fent van az égben; nagyszerű, feltámadt, de ne jöjjön el még egyszer, mert már nem bírjuk tovább”.

Kérjük az Urat, hogy tegye azt mindnyájunkkal, amit a tanítványokkal tett, akik féltek az örömtől: nyissa meg értelmünket: „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat”. Nyissa meg értelmünket és értesse meg velünk, hogy Ő élő valóság, hogy van teste, hogy velünk van és elkísér bennünket. Ő az, aki győzött. Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy ne féljünk az örömtől – mondta csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.

kép

forrás

2014. április 27-i vasárnap nagyon különleges volt: fehér vasárnap, irgalmasság vasárnapja és két pápa szentté avatása. Ezenkívül a 10h-ás szentmisén 9 gyermeket iktatott be Sebastian atya a Szent Gyermekség Művébe. A gyermekek vállalták, hogy minden nap imádkoznak. Hetente vállalnak kis lemondást, pl Túró Rudiról és ennek árát beteszik egy perselybe. Ezt gyűjtik össze és küldik ki idén Kenyába.   A szentmise fényét a Rotunda együttes emelte gyönyörű éneklésükkel.

Szentmise után testi-lelki táplálékkal várták a gyerekeket a szervezők.

Képek itt megtekinthetők (kattintson erre a linkre!)

 

Beszámoló a Pápa Missziós Művek honlapján

Újabb képek itt

 

Szent Gyermekség Műve

Rotunda

Anegada a Brit Virgin-szigeteket alkotó szigetcsoport legészakabbra fekvő szigete. Míg a többi szigetet hegyek emelik ki a tengerből, Anegada lapos és sík. Legmagasabb pontja a tengerszint felett 8,5 m-re található. Az Anegada szó jelentése „elöntött föld”.

A helybeliektől kérdeztem, hogy elmenekülnek-e a szigetről, amikor jön a hurrikán, hiszen az annyira lapos, hogy a hatalmas hullámok teljesen elmossák.   Azt válaszolták: „Nem. Ez az otthonunk. Megtesszük a megfelelő előkészületeket, és Istenre bízzuk magunkat.”

Ezek a szavak sokáig motoszkáltak a fejemben: „Megtesszük a megfelelő előkészületeket, és Istenre bízzuk magunkat.” Szóval így kezeli az ember a közeledő hurrikánt.

Volt már olyan az életedben, hogy tudtad előre, valamiféle hurrikán szele fog megcsapni? Hogyan kezelted? Én többször azon kaptam magam, hogy magam próbálom uralni a szelet.

„Viharban és forgószélben jár, a felhő por a lába nyomában….” (Náh 1:3). Csodálatos módon, Isten megtalálja a módját, hogy véghezvigye a célját olyan helyzetekben is, amik látszólag teljesen tönkre akarnak tenni minket.

Amikor gyanítjuk, hogy hurrikán készülődik, bepánikolunk, és össze-vissza rohangászunk. Nézzük meg, mit tett Jézus a viharban. Mit csinált, mialatt tombolt a vihar? Aludt (Lk 8,23). Annyira bízott Mennyei Atyjában, hogy még a vihartól sem félt. Tudta, hogy Atyja mindent kézben tart.

Szóval, mit tegyünk, ha látjuk a hurrikánt közeledni? Megtesszük a megfelelő előkészületeket. Azaz, megbizonyosodunk arról, hogy az életünk minden része Annak a szeretetében és mindenhatóságában gyökerezik, Akiről azt valljuk, hogy túlságosan szeret minket ahhoz, hogy ártana nekünk. Mindazt, amik vagyunk, és amink van, Neki adjuk. Felismerjük, hogy ez a világ nem végleges, ezért nem belőle merítjük az identitásunkat.  Azután Istenre bízzuk magunkat. Hit (nem pedig érzések) által valljuk, hogy Ő kézben tartja a dolgokat – semmi nem történhet és nem fog történni, ami kívül esik hatalmának és az irántunk való szeretetének a hatókörén. Bízunk Benne.!Ilyen egyszerű. Nem mindig értjük. Csak bízunk. Nem minden körülményben érezzük, hogy szeret, de bízunk Benne.

Rábízzuk magunkat Arra, Aki megígérte, hogy soha nem hagy el, és soha nem hagy cserben. A Róma 8,28-ba kapaszkodunk, és nem engedjük el. Tombolhat a vihar. Süvíthet a szél. Csapkodhatnak a hullámok. Mi azonban tudjuk, hogy biztonságunk Annak a szeretetében van, Aki annyira szeret minket, hogy az életét adta értünk.

Látod a felhőket életed horizontján? Ne félj! A Biblia azt mondja, hogy „lábainak pora a felhő” (Náh 1,3). Ahogy a vihar közeledik, tedd meg az előkészületeket, és aztán bízd magad Istenre!

Steve McVey

 

XXIII. János pápát legtöbben kedvesnek, egyszerűnek, szociálisan érzékenynek és igen jó humorúnak ismerték. Ő hirdette meg a II. Vatikáni Zsinatot. Ferenc pápa szerint szentéletű, türelmes ember volt, aki „engedte, hogy az Úr vezesse”.

2014. április 27-én szentté avatandó pápa tíz kedves, humoros megnyilatkozása:

 

1. Egy kórházlátogatás alkalmával megkérdezte egy kisfiútól, mi szeretne lenni, ha felnő. A gyerek azt felelte: vagy rendőr vagy pápa. „A helyedben a rendőrséget választanám – mondta a Szentatya. – Pápa akárkiből lehet, nézz csak rám!”

2. „Éjjelente gyakran felébredek, eltöprengek a világ súlyos problémáin, és elhatározom, hogy mindezt el kell mondanom a pápának. Aztán másnap, mikor felébredek, rájövök, hogy én vagyok a pápa.”

3. Amikor egy riporter megkérdezte, hányan dolgoznak a Vatikánban, János pápa állítólag így felelt: „Nagyjából a fele.”

4. Egy bíboros nehezményezte, hogy a vatikáni fizetésemelés után az egyik alkalmazott ugyanannyit keres, mint a bíboros. A pápa azt mondta: „Annak az alkalmazottnak tíz gyereke van; remélem, a bíborosnak nincsen.”

5. Egy este a barátját látogatta meg a Szentlélek Kórházban. A nővér, aki ajtót nyitott, így mutatkozott be: „Szentatyám, a Szentlélek főnöknője vagyok.” A pápa így felelt: „De jó magának! Micsoda állása van! Én csak ‘Isten szolgáinak szolgája’ vagyok.”

6. Röviddel pápává választása után Róma utcáin sétált. Egy pár jött szembe, és ahogy elhaladtak egymás mellett, meghallotta, hogy a nő odasúgja a barátjának: „Jó ég, milyen kövér!” Utánuk fordulva megjegyezte: „Hölgyem, gondolom, tudja, hogy a konklávé nem kimondottan szépségverseny.”

7. Egyszer azt írta: „Három dolog viszi romlásba az embert: a nők, a szerencsejáték és a földművelés. Apám a legunalmasabbat választotta.”

8. Amikor már bíboros és velencei pátriárka volt, egyszer azt mondta a város egyik gazdag polgárának: „Egyetlen dolog közös dolog van kettőnk között: a pénz. Önnek sok van, nekem semennyi. A különbség az, hogy engem egyáltalán nem érdekel.”

9. Egy újságírónak, aki velencei pátriárkaként megkérdezte tőle, mi lenne, ha újrakezdhetné az életét, azt felelte: újságíró. Majd elmosolyodva hozzátette: „S most lássuk, meri-e azt mondani, hogy maga meg, ha újrakezdhetné, pátriárka lenne!”

10. Egy vatikáni tisztségviselő azt mondta a pápának: „teljességgel lehetetlen”, hogy 1963-ban megnyissák a II. Vatikáni Zsinatot. „Jó, akkor 1962-ben fogjuk megnyitni” – felelte. És meg is nyitotta.

forrás

És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül… (Mt 28,7)

Húsvét hajnalán néhány asszony kiment Jézus sírjához, hogy „megnézzék a sírt”. A tiszteletük, a kegyeletük, a szeretet indította őket erre. S hamarosan ők lettek a feltámadás örömhírének első hírnökei. Milyen állomásokon át vezetett az útjuk?

1. Kimentek szemlélődni. Sokan keresik így ma is Jézust, érdeklődnek utána, szívesen megismernék a vele kapcsolatos irodalmat, gyakran nem is fogalmazzák meg pontosan, mire vágynak, csak hiányérzetük van.

2. Legnagyobb meglepetésükre angyal szólította meg őket, s kaptak egy feladatot: ne féljetek, Jézus feltámadt, mondjátok meg ezt tanítványainak! Az angyal szó azt jelenti: küldött. Így hallunk mi is információkat Jézusról, igehirdetést az ő mai küldötteitől.

3. Ők ezt elhitték, és azonnal engedelmeskedtek a felszólításnak, indultak, hogy elmondják az örömhírt. A hit mindig engedelmességben valósul meg. Ha kezdem megvalósítani, amit a Bibliában olvastam, a prédikációban hallottam, akkor elindultam a hit útján.

4. Eközben éljük át mi is, amit az asszonyok akkor: szembejött velük Jézus. Tapasztalattá lesz a hit. Kiderül, hogy igazat mondott a mennyei követ. Jézus meggyőz arról, amit előtte látatlanban komolyan vettem, a küldött szavára elhittem.

5. És így még teljesebb meggyőződéssel lehet továbbmenni a jó hírrel a tanítványokhoz. Azok egyébként ezt nem hitték el, de ez nem veszi el a hírvivők kedvét, ők már egészen bizonyosak abban, amit előbb hittel elfogadtak.

Mi hol tartunk ezen az úton? Onnan lépjünk tovább, s legyünk boldog hírvivők!

 

forrás

kép

Az Úr leszáll a holtak országába

Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot.
Először is az ősszülőket, mint elveszett, de megtalált bárányokat keresi fel. Azokat akarja felkeresni, akik a halál teljes sötétjében és árnyékában vannak fogva tartva, egyenesen a rabságban levő Ádámhoz és Évához megy, és megszabadítja a szenvedésektől Ádámot Isten, aki szintén az ő Fia.
Elmegy hozzájuk az Úr, és magával viszi a kereszt győzelmi jelvényét. Mihelyt Ádám ősatyánk megpillantja őt, bűnbánón mellét veri ámulatában, és ezt kiáltja oda a többieknek: „Az én Uram legyen mindnyájatokkal!” Erre maga Krisztus felel így Ádámnak: „És a te lelkeddel!” Majd kézenfogva életre kelti őt e szavakkal: „Kelj életre álmodból, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyogott!
Én a te Istened vagyok, én miattad lettem Fiaddá, teérted és ezekért a te ivadékaidért. Most szólok, és hatalmam folytán ezt a parancsot adom a halál ezen foglyainak: szabadok vagytok! A halál sötétjében levőkhöz meg így szólok: legyetek az élet világosságában! A halál tehetetlenségében levőknek pedig ezt mondom: támadjatok fel!
Neked, a halottnak, ezt parancsolom: kelj fel az életre, hiszen nem azért alkottalak meg, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból: hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel, akit kezeim alkottak, kelj fel, akit saját képem hasonlatosságára alkottalak. Kelj fel, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan személy vagyunk.
Én, a te Istened, teérted lettem a te gyermekeddé. Én, az Úr, teérted vettem fel a szolgai alakot. Én, aki az egek felett vagyok, teérted jöttem a földre és az alvilágba. Teérted, az emberért lettem a holtak között is a saját erőmből élő emberré. Teérted, aki az édenkertből kijöttél, engem is kertből hurcoltak el a zsidók, és egy kertben feszítettek keresztre.
Nézd, hogyan leköpdösték arcomat; ezt is érted vállaltam, hogy téged visszaállítsalak a régi életedbe. Nézd, hányszor vertek arcul; ezeket is érted tűrtem, hogy téged ismét a saját képemre formáljalak, hiszen ez torzult el nálad.
Nézd megostorozott hátamat, ezt is érted szenvedtem, hogy levegyem rólad a hátadat görnyesztő bűneid terhét. Nézd a teérted keresztfához szorosan odaszegezett kezeimet, hiszen te egykor vétkesen nyúltál kezeddel a fához.
Teérted haltam meg a kereszten, teérted járta át oldalamat a lándzsa, teérted, aki elaludtál az édenkertben, és oldaladból származott Éva. Az én átdöfött oldalam gyógyította meg Éva fájdalmát. Az én halálom vezet ki téged a halálból. Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart.
Kelj fel, távozzunk innen! A paradicsomkert földjéről ellenséged taszított ki téged, én azonban már nem is a paradicsomkertbe, hanem mennyei trónra viszlek ki innen téged. El voltál tiltva az élet fájától, most pedig, nézd, én, maga az Élet, együtt vagyok veled. Odaállítottam melléd a kerubokat, hogy mint szolgák őrizzenek téged, és most elrendelem, hogy ezután mint Istent, úgy tiszteljenek ezek a kerubok téged.
Áll már a készséges és szolgáló keruboktól övezett trónod, vár már lakásod elkészített eledellel, vár már örök hajlékod, díszes lakóhelyed örök javakkal telve, vár már az öröktől fogva számodra elkészített mennyek országa.”

forrás

A Sacrum Triduum Pascale legcsendesebb napja a Nagyszombat, amely napon tulajdonképpen nem történik semmi. Ezen a napon hiányzik a Mester és a tanítványok bensőséges együttléte és a nagypénteki passió drámája. Krisztus teste a sírban pihen. Nagyszombat Jézus sírban nyugvásának a napja.

Az erőszakos halál elnémította ajkait. Nem követett el bűnt, azért oltotta ki életét az ember, mert Ő az, aki. A nagypénteki szertartásban elhangzott passióban a legfontosabb kijelentés így szól: “Én vagyok.” Jézus szavai felidézik a pusztai vándorlás idejét, az égő csipkebokor csodáját, a hegyen a félelemtől megrendült Mózes alakját, akihez Isten (Jahve) e szavakat intézi: “Vagyok, aki vagyok! (Ehje, áser ehje!), ím a vagyok szól hozzád!” Jézus szavai hallatán – mondja Szent János evangélista – a katonák a földre estek. Gyermekkoromban nem értettem, miért esnek földre itt a katonák, hiszen Jézus csak a kérdésükre válaszolt és “beazonosította magát”. De ezek a katonák a zsidó főpapi tanács által kirendelt zsidó katonák voltak, akik számára egyértelmű volt, hogy ez az ember isteni tekintély birtokosa. Itt maga az Isten szól hozzájuk. Földre estek. Talán meg is tértek abban a pillanatban? Mégis elhurcolták. Mint ahogy mi magunk is. Hiszünk és mégis mily sokszor megbántjuk! Krisztus sírban fekvő testét sebek, ütések borítják, szép homlokán a töviskoszorú okozta sebek. Én is részese voltam. A csodáknak is, de a szenvedésének is. Soha nem tagadja meg tőlem, a bűnöstől végtelen szeretetét. A szent sír előtt térdelek, csendben imádkozom. Még hallom a nagypénteki keresztúti ének szavait: “Földre sújtód, jaj, én voltam. Ki oly sokszor elbotoltam.”

Mégis várakozással teli ez a csend, ez a visszafogottság: minden másodperccel közelebb jutunk legnagyobb ünnepünkhöz, a feltámadás ünnepéhez!

Hajnal Piroska

Sír

Üres a sír, nincs már ott!

 

Hogy vére folyott, nem kímélték,
Ütötték, verték, ahol érték,
Kigúnyolták és megalázták,
Nem fogta senki sem a pártját,
Elítélte a saját népe,
Kiért folyt vére, verítéke,
S ő mégis, mégis megbocsátott.
Ereje fogytán nem kiáltott,
Csak nézett fel a magas égre,
Suttogó szavát ő sem értve:
“Uram, ki mindezt látva látod,
Népemnek Te is megbocsátod?
Ne büntesd nagyon vakságáért,
Egy nemzetet pár rongy fiáért!”
Az Öregisten rámosolygott:
“Fiam, a néped a Te sorsod!”