A pünkösd ötven, bizonytalanságban töltött nap után érkezik el a tanítványokhoz. Egyfelől Jézus feltámadt, örömmel telve látták és hallották őt, sőt ettek is vele. Másfelől még nem győzték le kételyeiket és félelmeiket: zárt ajtók mögé húzódtak (vö. Jn 20,19.26), kevés perspektívával, képtelenül arra, hogy hirdessék az Élőt. Aztán érkezik a Szentlélek, és az aggodalmak eltűnnek: az apostolok már azoktól sem félnek, akik elfoghatják őket; korábban menteni akarták az irhájukat, most nem félnek meghalni; korábban bezárkóztak az imaterembe, most hirdetik az örömhírt minden népnek. Jézus mennybemeneteléig egy nekik szánt „Isten-országot” vártak (vö. Ap Csel 1,6), most türelmetlenül indulnak, hogy ismeretlen határokig is elmenjenek. Korábban szinte sosem beszéltek nyilvánosan, és amikor azt tették, akkor is csak bajt okoztak, amikor például Péter megtagadta Jézust; most pedig parrésziával [bátor nyíltsággal] beszélnek mindenkihez. A tanítványok élményét, mely végállomásához érkezni látszott, teljesen megújítja a Lélek fiatalsága: azokat a fiatalokat, akik a bizonytalanság rabjaként beérkezettnek érezték magukat, átalakította egy őket újjászülő öröm. A Szentlélek művelte ezt! A Lélek nem valami elvont dolog, ahogy gondolhatnánk; ő a legkonkrétabb, legközelebbi személy, aki megváltoztatja életünket. Hogyan teszi? Nézzük az apostolokat! A Lélek nem könnyítette meg a dolgukat, nem művelt látványos csodákat, nem söpörte el útjukból a nehézségeket és az ellenfeleket, hanem bevitte a tanítványok életébe a hiányzó harmóniát, az övét, mert ő harmónia.

Harmónia az emberen belül. Belül, a szívükben a tanítványok rászorultak a változásra. A történelem tanúsága szerint az sem elég, ha látjuk a Feltámadottat, ha nem fogadjuk be őt szívünkbe. Nem elég tudni, hogy a Feltámadott él, ha mi magunk nem élünk feltámadottként. És a Lélek az, aki feléleszti és újjáéleszti Jézust bennünk, aki feltámaszt bennünket belül. Jézus ezért ismétli, amikor övéivel találkozik, hogy „Béke nektek!” (Jn 20,19.21), és ezért adja nekik a Lelket. A békét nem azzal érjük el, hogy elrendezzük a külső problémákat – Isten nem mentesíti övéit megpróbáltatásoktól és üldöztetésektől –, hanem azzal, hogy befogadjuk a Szentlelket. Isten nekünk is felkínálja a békét, amely az apostoloknak adatott, azt a békét, amely nem szabadít meg a nehézségektől, hanem a nehézségek között is eltölt! Olyan béke ez, mely a szívet a tenger mélyéhez teszi hasonlóvá, amely mindig nyugodt, akkor is, amikor a felszínen a hullámok háborognak. Annyira mély harmónia, hogy még az üldöztetéseket is boldogságokká tudja változtatni. Mi ellenben sokszor a felszínen maradunk! Ahelyett, hogy a Lelket keresnénk, próbálunk a felszínen maradni, azt hisszük, minden jobb lesz, ha az a baj elmúlik, ha nem látjuk többet azt a bizonyos személyt, ha javul a helyzet. De ez felszínen maradás: az egyik nehézséget követi a másik, a nyugtalanság pedig újból előjön. Nem akkor leszünk derűsek, ha távolságot veszünk attól, aki nem úgy gondolkodik, mint mi, nem akkor lesz békénk, ha túljutunk a pillanatnyi bajon. A fordulatot Jézus békéje, a Lélek harmóniája hozza meg!

Ma, a korunk által ránk erőltetett rohanásban úgy tűnik, a harmónia félre van állítva: ezer oldalról húznak-vonnak minket, félő, hogy felrobbanunk, állandó idegeskedésben élünk, nem csoda, hogy mindenre rosszul reagálunk. Gyors megoldásra törekszünk, egymás után vesszük be a nyugtatókat, hogy valamennyire bírjuk, izgalmakat keresünk, hogy élőnek érezzük magunkat. De nekünk elsősorban a Lélekre van szükségünk: ő az, aki rendet tesz a nagy rohanásban. Ő béke a nyugtalanságban, bizalom a csüggedésben, öröm a szomorúságban, fiatalság az öregségben, bátorság a megpróbáltatásban. Ő az, aki az élet viharos hullámai között mélybe ereszti a remény horgonyát. A Lélek az, aki – ahogy ma Pál mondja – megakadályozza, hogy visszaessünk a félelembe, mert azt érezteti velünk, hogy szeretett gyermekek vagyunk (vö. Róm 8,15). Ő a vigasztaló, aki közvetíti felénk Isten gyengédségét. A Lélek nélkül a keresztény élet szétesett, hiányzik belőle a mindent egyesítő szeretet. A Lélek nélkül Jézus egy múltbeli alak marad, a Lélekkel ma is élő személy; a Lélek nélkül az Írás halott betű, a Lélekkel éltető szó. Egy Lélek nélküli kereszténység örömtelen moralizmus, a Lélekkel élet!

A Szentlélek azonban nemcsak belül teremt harmóniát, hanem kívül is, az emberek között. Egyházzá tesz bennünket, különböző elemeket egyetlen harmonikus épületté alkot. Jól magyarázza Szent Pál, aki az Egyházról beszélve gyakran ismétel egy szót: „különfélék”. „Különfélék a kegyelmi adományok, különfélék a tevékenységek, különfélék a szolgálatok” (vö. 1 Kor 12,4–6). Különfélék vagyunk, a tulajdonságok és adottságok sokféleségében. A Lélek élénk képzelőerővel osztja szét őket, kiegyenlítés, egymáshoz erőltetés nélkül. A különféleségekből épít egységet. A teremtéstől kezdve így cselekszik, mert szakértő abban, hogy a káoszt kozmosszá alakítsa, hogy harmóniát hozzon létre. Szakértője annak, hogy különbözőségeket alkosson, gazdagságot teremtsen. Mindenkinek megvan a maga gazdagsága. Ő az, aki ezt a sokféleséget teremti, és egyben ő az, aki harmonizál, aki összhangot, egységet teremt a különbözőségben. Egyedül ő képes erre a két dologra!

Ma a világban a diszharmóniák valódi szakadásokká váltak: egyeseknek túl sokja van, másoknak semmijük; egyesek próbálnak száz évig élni, mások világra sem születhetnek. A számítógép korszakában távol vagyunk egymástól: több a közösségi média, de kevesebb a közösség. Szükségünk van az egység Lelkére, aki újraszül bennünket mint Egyházat, mint Isten népét és mint teljes emberiséget. Állandóan megkísért bennünket, hogy „kuckókat” építsünk: hogy saját csoportunkba húzódjunk, csak a nekünk fontos dolgokra figyeljünk, a hasonló a hasonlóval legyen, tartva minden kívülről jövő fertőzéstől. A kuckótól a szektáig rövid az út, az Egyházon belül is. Hányszor előfordul, hogy önazonosságunkat valakivel vagy valamivel szemben határozzuk meg! A Szentlélek viszont áthidalja a távolságot, összeköti a távoliakat, visszavezeti az elveszetteket. Különféle hangszíneket egyetlen harmóniába olvaszt, mert mindenekelőtt a jót látja, az emberre tekint a hibái előtt, a személyre a tettei előtt. A Lélek gyermekek és testvérek helyévé alakítja az Egyházat és a világot. Gyermekek és testvérek: főnevek, melyek megelőznek minden melléknevet. Ma divatos mellékneveket aggatni másokra, sőt, sajnos gyalázni is. Mondhatni, hogy a melléknév kultúrájában élünk, mely elfelejti a dolgok főnevét, a gyalázás kultúrájában is, hiszen a gyalázás az első válasz egy általam nem osztott véleményre. Aztán rájövünk, hogy ez árt annak, akit gyaláznak, de annak is, aki gyaláz. Ha rosszért rosszal fizetünk, akkor áldozatból bántalmazóvá válunk, és nem élünk helyesen. Ellenben aki a Lélek szerint él, békét visz oda, ahol viszály tombol, egyetértést visz oda, ahol ellentét feszül. A Lélek által vezetett emberek jóval fizetnek a rosszért, szelídséggel válaszolnak a szemtelenségre, jósággal a rosszaságra, hallgatással a kiabálásra, imával a pletykára, mosollyal a bomlasztó borúlátásra.

Hogy lelki emberek lehessünk, hogy megízlelhessük a Lélek harmóniáját, az ő látásmódját a sajátunk elé kell helyeznünk. És akkor megváltoznak a dolgok: a Lélekkel az Egyház Isten szent népe, a misszió örömmel való megfertőzés, és nem áttérítés, a többiek ugyanazon Atya által szeretett fivérek és nővérek. A Lélek nélkül viszont az Egyház szervezet, a misszió propaganda, a szeretetközösség erőlködés. És sok egyház programokat készít a tevékenységekhez, pasztorális terveket fogalmaznak, megvitatnak mindent. Úgy tűnik, mintha ez az út vezetne az egyesülésünkhöz, de ez nem a Lélek útja, ez a szakadás útja. A Lélek az Egyház első és utolsó szüksége (vö. Szent VI. Pál, általános kihallgatás, 1972. november 29.). Ő „odajön, ahol szeretik, ahol hívják, ahol várják” (Szent Bonaventura: Beszéd a húsvét utáni negyedik vasárnapra). Testvéreim, imádkozzunk hozzá mindennap: Szentlélek, Isten harmóniája, aki a félelmet bizalommá, a bezárkózást odaadássá alakítod, jöjj hozzánk! Add meg nekünk a feltámadás örömét, a szív örök fiatalságát! Szentlélek, a mi harmóniánk, aki egyetlen testet alkotsz belőlünk, áraszd ki békédet az Egyházba és a világba! Szentlélek, tégy minket az egyetértés munkásaivá, a jó magvetőivé, a remény apostolaivá!

forrás

kép

Alakítsd a szívedet! – Készüljünk kilenceddel pünkösd ünnepére

Az idei pünkösdi kilenced központi gondolata a szív alakítása — 2019-ben a Renovabis Alapítvány immár 24. alkalommal jelenteti meg a kis imafüzetet, amely az Urunk mennybemenetelétől pünkösdig tartó időszakra szánt imákat tartalmazza. Idén a kiadvány első ízben jelenik meg magyar nyelven.

Az is újdonság, hogy a Renovabis egy kelet-európai partnerét kérte fel a szöveg megírására. Török Csaba 39 éves pap, az Esztergomi Hittudományi Főiskola professzora az imafüzet bevezetőjében hangsúlyozza: „A világnak szüksége van olyan emberekre, akik engedik, hogy szívüket Krisztus Lelkének az ereje és kegyelme alakítsa.” Török Csaba imái és elmélkedései révén segítséget és ösztönzést szeretne nyújtani ahhoz, hogy a mindennapokban is megvalósítsuk a mottót: „Alakítsd a szívedet!”

„Nagyon hálás vagyok neki érte! – írja előszavában Christian Hartl atya, a Renovabis ügyvezető igazgatója. A szív alakításának, nevelésének a témája ugyanis központi szerephez jut a Renovabis képzési tevékenységében, ugyanis Hartl szavai szerint: „A tanulást mindig egészében kell szemlélnünk: gazdagít, egy életen át tartó kihívást jelent és éltet.”

A magyar és az angol változat az internetről tölthető le. A cél az, hogy Kelet-Európa keresztényeivel együtt egy imahidat hozzunk létre. A kilenced alkalmas az egyéni, de a kisebb csoportokban végzett imára, de önálló ájtatosságként, vagy a szentmiséhez kapcsolódóan is imádkozhatja a közösség.

A Margaret Russer által illusztrált kilenced elérhető az interneten. A magyar nyelvű füzet INNEN letölthető, illetve május 30-tól, a készlet erejéig díjmentesen hozzáférhető az Ecclesia Szövetkezet (Budapest, V. kerület, Városház utca 1.) és az Új Ember könyvesboltjában (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7-8.); kivonatolva megtalálható a német szervezet Twitter és a Facebook felületén is. Ezen felül megrendelhető nyomtatott formában, az 1 810 19-es rendelési szám alatt webáruházukban: www.renovabis-shop.de , vagy telefonon: +49 241/47986-200, e-mail-ben: renovabis@eine-welt-mvg.de.

Az imafüzet zsebkönyv-méretben került kiadásra, DIN A6 formátumban. Ötdarabos csomagokban kerül ingyenes kiküldésre.

*

A Renovabis egy olyan szervezet, amely a német katolikusok és a közép- és kelet-európaiak közötti szolidaritást szolgálja. A segélyszervezet székhelye Freisingban található. Projektjeivel az egyházi és a társadalmi élet megújítását támogatja az egykori kommunista országokban. 2018-ban a Renovabis 28 millió euró értékben támagotott 636 projektet a kelet-európai partnerországokban. 1993 óta a Renovabis nagyjából 23.800 projektet támogatott mintegy 746 millió euró értékben.

 

Magyar Kurír

2019. május 28-án 19h-kor mutatja be újmiséjét Merva Péter atya

Dr. Merva Ferenc, XVII. kerület és Rákoscsaba közismert ügyvédjének fiát, Merva Pétert 2018. június 15-én Veszprémben pappá szentelte Dr. Márfi Gyula érsek.  2018.08.01-től Várpalotán káplán.

 

Merva család történetében nem ő az első pap. Merva Imre kispesti prépost Rákoscsaba határában állította fel a prépost keresztet, Dr. Merva László kanonok Regnum Marianum papja volt.

Merva Péter Dunakeszin kezdte iskoláit, Kecskeméten a piaristáknál folytatta. Melkben a német nyelvvel gazdagodott tudása, majd Angliában kezdte pszichológia tanulmányait, amit Magyarországon fejezett be.  Vác környéki falvakban, és Dunakeszin pszichológusként , családterapeutaként dolgozott.

Az Úr hívását meghallva a veszprémi teológián fejezte Pázmányon és a Sapientián elkezdett tanulmányait.

 

 

 

 

 

 

 

 

szentelés

prépost kereszt

fotó

 

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5)

Jézus ebben a versben nem azt mondja, hogy „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig próbáljatok meg szőlővesszők lenni”, hanem azt mondja „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők”

Egyszóval, azt akarja tudtunkra adni, hogy mi már szőlővesszők vagyunk, és nem kell küzdenünk, hogy azzá váljunk.

Szőlővesszőkként egyszerűen az a dolgunk, hogy megmaradjunk a szőlőtőn. De ezt hogyan tegyük? Azáltal, hogy mindennap tudatában vagyunk annak, hogy Krisztusban vagyunk. Mivel befogadtuk Krisztust, Krisztusban vagyunk, és elfogadottak vagyunk a Szeretettben (2 Kor 5,17, Ef 1,6). Isten elfogad minket, mert az Ő Szeretettjében vagyunk, Ő pedig bennünk. És így lát minket az Atya ma, amikor az Ő jelenlétébe jövünk.

A gonosz, viszont azt akarja, hogy a körülményeinkre fókuszáljunk, és ne a helyzetünkre, azaz Krisztusban elfoglalt helyünkre. A körülmény lehet pénzügyi nehézség, vagy romló egészségi állapot. A helyzetünk az, hogy Krisztusban megigazultunk, mennyei helyekre lettünk ültetve az Atya jobbján (2 Kor 5,21, Ef 2,6), örökösei vagyunk Istennek és társörökösei Krisztusnak (Róma 8,17). Az ellenség tudja, hogy ha a helyzetünkre koncentrálunk Krisztusban, az erőt ad ahhoz, hogy megváltoztassuk a körülményeinket. A János 15,5 szerint sok gyümölcsöt fogunk teremni: szűkölködés helyett Isten gondoskodásában részesülünk, betegség helyett pedig az Ő gyógyításában.

Ezeket a dolgokat nem tudjuk magunktól megtenni, hanem ezeket az Ő, rajtunk keresztül áradó Élete cselekszi meg. Úgy, ahogy a szőlőtőből áramló nedv a szőlővesszőben gyümölcsöt terem, az Ő, bennünk áradó Élete a gondoskodás és a gyógyulás bőséges termését hozza létre. Csak annyi a dolgod, hogy tudatában maradsz annak a ténynek, hogy Krisztusban vagy!

forrás

A létem rácsain
Felnyújtom Hozzád két karom.
A sebzett, kinyílt titkot
A Szíved akarom.

Úgy dobogott
A létünk földi gyökerén
A milliók között percenként
Éppúgy, mint az enyém.

Magadba szívtad,
Hogy átszívjon a végtelen.
Két titkodat belém oltottad
A mélyben idelenn.

Hozzánk forrasztott
Örökségünk a fájdalom
És mondom most remegve:
Én Istenem és Rokonom.

Te így akartad,
Szétválnunk többé nem lehet.
Magaddal vitted az Atyához
zálogként Szívedet.

Tanúskodik az ég,
Szívünk itt együtt dobogott.
Már semmi Tőled el nem választ:
Feltámadtál – feltámadok.

 

kép

Jézus feltámadása hitünk középpontja. Olyannyira, hogy Pál apostol szavai szerint, ha Krisztus nem támad fel, hiábavaló hitünk (1 Kor 15,17). De mit jelent ez számomra a mindennapokban?

Először is azt, hogy Jézus él, kapcsolatba léphetek vele, megismerhetem. Ez akkor valósul meg, ha időt szánok rá, hogy vele legyek. Olvashatom a Szentírást és elmélkedhetek szavairól, amelyek ma is hozzám szóló élő és nem holt szavak. Elidőzhetek a templom csendjében, mert az Oltáriszentségben teljes isteni és emberi valóságában jelen van. Jézus figyel rám, mert érdekli mi van velem, neki fontosak a hétköznapi, egyszerű ügyeim is, lelkem minden rezdülése –  mert szeret engem. Mindenkinél jobban szeret, ahogyan mondta: nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért (Jn 15,13) Jézus meghalt értem – nem csak úgy általában az emberekért, hanem személyesen értem! Azért, hogy a bűneimet elvegye, és ne maradjak azok rabságában.

Azután feltámadt, hogy új élettel ajándékozzon meg. Ahogyan kereszthalála egészen közelről és személyesen, úgy feltámadása is. A keresztség szentsége által a feltámadt Jézus életében részesülök, új életre születek, valami egészen új kezdődik el bennem. Ez az új élet örök, az örökkévalóságra irányul, nem élhetek többé úgy itt a földön, mintha csak ez lenne. Sőt ez a földi élet minden szépségével és örömével együtt – nagyon is törékeny és mulandó, egy pillanat alatt véget ér.

De Jézus feltámadt és olyan távlatot nyit előttünk, amit még nem tudunk teljesen felfogni. Ahogy a Hiszekegyben imádkozzuk: hiszem a test feltámadását és az örök életet. Hiszem-e valóban, hogy a testem fel fog támadni? Hasonló lesz Jézus feltámadt testéhez: többé nem öregszik, többé nem hal meg – mert semmi köze nem lesz a bűnhöz. Mindez arra kell, hogy indítson, hogy már most minden erőmmel szeressem Istent, és ezért minden erőmmel kerüljem a bűnt, amely  eltávolít   és az örök élettől, és amitől csak úgy tudok szabadulni, hogy Jézus óriási árat fizetett érte.

 

Mohos Gábor püspök

Mária Rádió újság

kép

Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amelyben hétfőn osztozott Franciaországgal az egész világ. Mégis talán a hatalmas tűz mellett kezd el pislákolni egy másik láng, a hit lángja.

Hétfő este őszintén megráztak azok a felvételek, amelyeket Párizsból sugároztak hírtelevíziók profi és a közösségi oldalak alkalom szülte tudósítói.

Nem kötődök érzelmileg Franciaországhoz, kötődök azonban minden egyes templomhoz a világon, ahol Istent dicsérik, ahonnan ima száll az égbe. Egy európai főváros szívében lángoló katedrális képe pedig különösen is megfog.

Tanulságos volt a reims-i érsek megnyilatkozása, aki arról beszélt, a székesegyház toronycsúcsának ledőlése azért is bír elemi erejű szimbolikával, mert az Isten felé mutató ujjat jelenítette meg… Sokan, akik követjük az európai kereszténységgel kapcsolatos eseményeket, figyeljük a helyzet alakulását, a tendenciákat, osztjuk az érsek szomorúan figyelmeztető gondolatát.

Hétfő este Franciaország-szerte megkondultak a harangok. A Notre-Dame-ért, s mint máskor is: a lelkekért szóltak.

Aztán Párizsban a Mi Asszonyunkat mardosó tüzet döbbenten figyelő tömeg egyszer csak elkezdte énekelni az Üdvözlégy, Máriát. Egyre több beszámoló szólt arról, hogy az emberek a városban térdre ereszkednek és szent énekeket énekelnek. “Ave, Maria”, énekelték, miközben égett a templom.

Megható és mély pillanatok voltak ezek. Talán ilyen lehet, amikor egy nép visszatalál az Úrhoz. Talán ilyen lehet, amikor rájön, hogy katedrálisa, amely mellett nap mint nap elrobog, több kulturális örökségnél, turisztikai attrakciónál, esztétikai értéknél. Több köveknél, túlmutat önmagán. Talán ilyen, amikor egy nép újra felfedezi, hogy az Isten felé mutató ujj összeomlása mély dráma, s ha a lángokban álló templomból már nem lehet, az utcáról mondja el fájdalmát egyetlen nappal Virágvasárnap után.

Megrázó és megható volt a hétfő este Párizsban.

forrás