Júdási csókot nem adhat mindenki. Ennek a csóknak súlya van, minőségileg súlyos bűn, nem is teheti meg bárki, csak Júdás. Csak olyan ember teheti meg, aki Jézus bizalmasa volt, akit kiválasztott a 12 közé, aki közvetlen szemtanúja volt Jézus tanításainak és csodáinak, akinek többet elmagyarázott Jézus a rejtélyes példabeszédekből, akit a barátjává fogadott. Ez a csók hátbatámadás. Árulás. Nem is fájt semmi annyira e földön Jézusnak, mint ez a csók. „Pont ebből a körből? Hát még azok sem értenek, akik a legközelebb állnak hozzám? Még a legbelső kör is értetlen, akiknek több adatott, mint a többieknek? Még azoknak is magyarázkodni kell, még ők sem képesek áldozatra?” Még amikor a katona arcul üti és leköpdösi, akkor is ezen a seben gondolkodik Jézus: „Nagyobb a bűne annak, aki kézre adott engem.” A megfeszítő katonákért pedig egyenesen megbocsátóan imádkozik, mert nem tudják mit tesznek. Júdás tette fájt a leginkább.

 

Júdási csókot nem adhat mindenki. Csak a legbelsőbb kör egyike. És ez ma is így van. Pont ez a megdöbbentő. Júdási csókot csak mi, akik keresztény újságokat olvasunk, akik rendszeresen templomba járunk, akik a legközelebb vagyunk Istenhez – júdási csókot, ezt a minőségileg súlyos sebet, csak mi vagyunk képesek elkövetni. Már neveltetésünkben több adatott, mert talán jobb neveltetést kaptunk sokaknál. Többet értünk a Szentírásból és Isten titkaiból. Őszinte imádságban közelebb lehetünk Isten dobogó szívéhez, és már rég nem Isten létén gyötrődünk, hanem ezen továbblépve gondolkodásmódjára akarunk ráhangolódni. Pedig de sokan problémázgatnak Isten létén, alig jutva közelebb hozzá. Mi rendszeresen járulunk szentségekhez, rendszeresen ülünk egy asztalhoz Jézussal. Mi már értjük az erkölcsi törvények szeretetteljes hátterét, és nem a kötelezőségen fanyalgunk féltékenyen Istenre. Az Ő bizalmasai, barátai vagyunk, a legbelsőbb körhöz mi tartozunk – épp ezért júdási csókot csak mi adhatunk.

 

Akkor adunk júdási csókot, amikor a többlethez méltatlanul élünk. Amikor a neveltetésünk vallásos többletét felhígítva adjuk tovább gyermekeinknek, és beállunk abba a hajszába, amibe a hitetlenek bocsátják gyermekeiket. Akkor adunk júdási csókot, amikor a munkavégzésünket, politizálásunkat, szórakozásunkat, egészségünket, értékrendszerünket, erkölcsünket, pénzkezelésünket a világi mércéhez igazítjuk, nem a krisztusi többlethez. Akkor adunk júdási csókot, amikor a jó Isten tehetséggel, egészséggel, értelemmel, harmonikus családdal, vezető beosztással, tisztséggel, lelki-anyagi többlettel, sok pénzzel, jó munkahellyel áldott meg – és ebbe kényelmesen beleülünk, és árulunk. Isten a tenyerén hord, mint Júdást hordotta, és visszaélünk bizalmával, adományaival. Akkor adunk júdási csókot, amikor az egyház fontos emberei vagyunk papként vagy törzs-hívőként, s sokan rajtunk, a mi erkölcsünkön, a mi pesszimizmusunkon, a mi imáinkon mérik le az egész egyház, sőt Isten hitelességét. Ha ők ilyenek, akkor én minek tartozzak ehhez az egyházhoz, ehhez az Istenhez?

 

Júdás a csókja miatt lemaradt az utolsó vacsora asztaláról itt a földön, és talán odaát is. Áldozás előtt mi azt ígérjük, hogy „nem adok Neked csókot, mint Júdás”, mert nem akarunk lemaradni az oltár asztaláról sem itt, sem odaát. Vegyük nagyon komolyan ezt az ígéretet, mert ilyen csókot valóban egyedül mi adhatunk.

 

Papp Miklós

 Kép

Örök szeretettel szeretlek Téged
(Jer 31,3)

Így szól az Isten:
Annyiszor akartam már beszélni veled,
de nem hagytál időt nekem.
Annyiszor akartam már mondani neked:
“Itt vagyok számodra!”
De Te féltél,
Annyiszor akartam már mondani neked:
“Ne félj, mert én veled vagyok!”
De Te nem hittél nekem,
Hanem távolinak és halottnak gondoltál.
Annyiszor akartam már beszélni veled,
de nem hagytál szóhoz jutni,
hiszen szabadságodban áll,
hogy eldöntsd,
meghallgatsz-e,
vagy ha akarsz, kikapcsolsz.
Ha kész vagy arra,
hogy meghallgass,
akkor azt szeretném mondani Neked:
“Örök szeretettel szeretlek Téged.”
Akár elfordulsz tőlem, akár odafordulsz
hozzám:
Szeretlek Téged!
Szeretlek Téged, mert élsz.
Szeretlek, mert ember vagy.
Szeretlek, mert fejlődsz.
Szeretlek, mert hozzá tartozol a Földhöz.
Szeretlek, mert hely és idő keretei között,
adott helyen és adott időben
kell megvalósítanod magad.
Szeretlek, mert nem élhetsz
remény és hit nélkül.
Örök szeretettel szeretlek.
Rám bízhatod magad.
Van időm számodra.
Bármikor, bárhol, bármilyen gyakran,
éjjel,vagy nappal,
gyere hozzám ülj le,
nem kell semmit elmondanod,Látlak.

Ha akarod, beszélhetsz.
Beszélj, kiálts, átkozódj, imádkozz,
imádj, fuss el, gyere újra,
örök szeretettel szeretlek.
Mielőtt a világra jöttél volna,
irántad való szeretetem már működött.
Szeretlek.
Azért maradsz fenn, mert szeretlek.
Nem fogsz meghalni.
Nem semmisítelek meg,
mert szeretlek.
Bármit teszel, veled megyek.
Amint az anya akkor sem hagyja el
gyermekét,
ha az valami rosszat tesz,
Így nem hagytalak el semmilyen esetben sem,
mert szeretlek.
Engedd magad szeretni!
Nyílj meg, engedd, hogy szerethesselek!
Engedd, hogy szerethessenek a dombok,
amelyeket látsz.
Engedd, hogy szerethessenek a hegyek,
engedd, hogy szerethessen a virágzó rét,
és engedd, hogy szerethessen a forrásvíz.
Engedd, hogy szerethessenek az emberek,
akik rád mosolyognak,
engedd, hogy szerethessenek az emberek,
akikkel együtt vagy.
Engedd magadat szeretni!
Engedd, hogy szerethessen a Föld,
és engedd, hogy szerethessenek a csillagok.
Örök szeretettel szerettelek Téged,
embernek fia, ismerem történetedet,
semmi sincs rejtve előlem.
Várom, hogy igent mondj rám.
Nem szeretnélek kényszeríteni.
Időről időre áthaladok az úton, ahol jársz,
nem félek, reménnyel telve várok,
hitedre, irántam való bizalmadra.
Semmi részem nincs abban,
ha Te félsz tőlem,
de én, a Te Istened
mindent megteszek azért,
hogy elnyerjem bizalmadat.
ÁMEN
(Martin Gutl)

kép

Életéről és életművéről ma még nem lehet részletesen kidolgozott képet rajzolni és végleges ítéletet alkotni, mert kéziratainak, prédikációinak, beszédeinek, előadásainak, sajtónyilatkozatainak nagyobbik része még nem hozzáférhető a kutatók számára, mert még összegyűjtésre vár kiterjedt levelezése és mert még a Vatikánban hét lakat alatt őrzik a vele kapcsolatos dokumentumokat. Mindezeken túl a végleges ítélethez szükséges történelmi távlat is hiányzik.
Azt azonban már ma is el lehet mondani róla, hogy rendkívüli egyéniség, makulátlan életű pap, buzgó és eredményes lelkipásztor, meggyőződését bátran megvalló közéleti szereplő, hazáját és népét rajongásig szerető magyar, legnagyobb főpapjaink egyike és legendás hírű száműzött szabadsághőseinknek, II. Rákóczi Ferencnek és Kossuth Lajosnak méltó utódja volt. Lelkialkata és jelleme annyira sajátosan egyéni, egymással ellen-tétes tulajdonságokat is magában foglaló és harmonikusan egybeolvasztó volt, hogy az ismert embertípusok egyikébe sem lehet belesorolni. A legkifejlettebb és a legfeltűnőbb jellemvonásai az akaraterő, az elvhűség és a munkakedv voltak. Átlagon felüli szellemi képességei közül messze kiemelkedett hihetetlenül erős emlékezőtehetsége. Egyszerű származását soha nem tagadta. Ellenkezőleg, minden alkalommal kihangsúlyozta, hogy a szülei ,,szőlő- és földművelők” voltak.

Érdekes, hogy mindig a szőlő áll az első helyen, és az is, hogy sohasem használja a paraszt kifejezést. Nyilvánvalóan azért, mert ennek a szónak a Dunántúlon abban az időben lekicsinylő mellékíze volt.
Gyakran beszélt és írt szorosan vett családi hozzátartozóin kívül a tágabb értelemben vett apai és anyai rokonságáról is. Feltűnő, hogy soha, még gyerekkori emlékeinek a felidézése közben sem fordul elő a nagyszüleinek a neve. Ennek oka, hogy egyáltalán nem ismerte őket, mert azok már szülei házasságkötése előtt meghaltak.
Nagyon szerette a szüleit és a nővéreit, de — jóllehet az egerszegi plébánia bőséges jövedelemmel rendelkezett — anyagilag csak ritkán, nagy szükség esetén támogatta őket, mert elítélte a papi körökben annak idején gyakran előforduló és a híveket megbotránkoztató nepotizmust, a rokonok feltűnő pártfogolását. Az volt a felfogása, hogy a papnak az egyszerű megélhetés feltételeinek biztosítása után fennmaradó jövedelmét egyházi intézmények támogatására és szegény hívei segélyezésére kell fordítania. ,,Soha nem találkoztam — mondta róla egyik bizalmas munkatársa — sem pappal, sem civil emberrel életemben, aki hivatását s az abból folyó kötelességeket olyan halálosan komolyan vette volna és teljesítette élete utolsó pillanatáig, mint Mindszenty József.” Ugyanolyan hivatástudatot és munkakészséget követelt meg a papjaitól és a világi apostoloktól is. Ezért a lanyhábbak és a kényelemszeretők néha — a háta mögött — morogtak is ellene.
Akik csak felületesen ismerték, a modorát merevnek, az emberkezelését hidegnek tartották. Akik azonban hosszabban a közvetlen közelében éltek, egyöntetűen azt vallják, hogy nagyon barátságos és vidám is tudott lenni, és hogy a zárkózott külső igen meleg, együttérző, segíteni mindig kész szívet takart.
Határozott elvei voltak és azokat akkor is megvallotta, ha csak kevesen értettek vele egyet. És helyesnek tartott tervei kivitelezését akkor is megkezdte, ha azoknak megvalósítását a tanács-adói lehetetlennek tartották.
Kétségtelenül volt benne bizonyos fokú ,,szent” makacsság, az igaza tudatában a főszolgabíróval is szembeszálló falusi bíró édesapja elvhűségének és édesanyja célratörő akaratának szerencsés ötvözete, amelynek azonban semmi köze sem volt a köznapi értelemben használt emberi gyöngeséghez. Sok tekintetben ennek a ,,szent” makacsságának köszönhető, hogy — magyar és világviszonylatban egyaránt — élete és életműve kitörülhetetlenül beíródott a történelem lapjaira.
A lefogatását megelőző rágalomhadjárat idején Kádár János belügyminiszter rendőrkopói Zalaegerszeget is végigszaglászták, de üres kézzel kellett távozniok. Az öreg Bábi néni, akit szintén megkérdeztek, nyíltan a szemükbe vágta: ,,Ha az egész várost tűvé teszik is, semmit se találnak ellene…!”
Legelső és legfontosabb feladatának — mint plébános, mint püspök, mint prímás és mint száműzött bíboros egyaránt — a lelkipásztori munkát tekintette. Hit és erkölcs dolgában a hagyományos katolikus tant követte, az igehirdetés és lelkigondozás terén azonban a legmodernebb módszereket is szívesen alkalmazta. Feltűnő volt, hogy a második vatikáni zsinat után mennyire szorgalmazta a magyar nyelvű istentiszteletek bevezetését. A sajátos magyar helyzet hozta magával, hogy a közéleti, politikai szereplést is kötelezőnek érezte. Mint ilyen a haladó konzervatívok csoportjához tartozott. Az volt a felfogása, hogy jobb jövőt csak a múlt értékeinek a fundamentumára lehet építeni. De ugyanakkor azt se szűnt meg hangoztatni, hogy a parasztságnak és munkásságnak is jogot kell biztosítani a nemzet sorsának intézésében és a közösen szerzett nemzeti jövedelem élvezetében. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik kezdettől fogva világosan látták, — és ebbeli meggyőződésüket nem is rejtették véka alá — hogy kereszténységünknek és magyarságunknak a nemzeti-szocializmus és a kommunizmus is halálos ellensége. Ezért emel-te fel a szavát a hitleri megszállás ellen és ezért utasította vissza — még mint veszprémi püspök — a két kisgazdapárti papképviselő, Balogh István és Varga Béla ajánlatát, akik arra kérték, hogy utazzék fel velük a fővárosba és mondjon köszönetet Sztálinnak és Vorosilov marsallnak szabadulásáért és az orosz hadseregnek az Egyház iránt tanúsított jóindulatáért…
Mind a Hitler, mind pedig a Sztálin által uralomra segített csatlós rezsim üldözte. De se az egyiknek, se a másiknak komiszkodása nem tudta lelohasztani szívében annak a mély és forró szeretetnek a lángját, amellyel hazáját és nemzetét kisgyerek kora óta szerette. Nem utolsó sorban az ő hősi kiállásának és vértanúlélekkel vállalt szenvedésének köszönhető, hogy a szabad világ megismerte a kommunizmus igazi arcát és az orosz imperializmus hódító szándékait.
Amit a száműzött bíboros kényszerű emigrációjában végzett, az fizikai és szellemi vonatkozásban egyaránt egyedülálló teljesítmény. Magyar embernek még soha nem volt a nagyvilágban akkora híre-neve, mint Mindszenty Józsefnek. A szabadföldi magyarság életét pedig az egész nyugati féltekét behálózó missziós körútjaival legalább egy nemzedékkel meghosszabbította.
VI. Pál pápa, akivel pedig a Vatikán új keleti politikája miatt komoly ellentétei voltak, amikor a Bíboros elhunytát közölték vele, ezt a kijelentést tette: ,,A halál olyan lángot oltott ki a földön, amely ragyogó fényével bevilágította az Egyház útjának utolsó évtizedeit…”

Hasonló volt König bécsi bíboros-érsek gondolatmenete is, aki temetési búcsúbeszédét ezzel a latin mondattal fejezte be: ,,Defunctus adhuc loquitur.” Magyarul: ,,Holtában is beszél.” Adja Isten, hogy a nagy magyar hitvallónak és vértanúnak a tanítását ne csak meghallgassuk, hanem kövessük is.
A bazilika Szent László-kápolnájának sírján kívül még két másik emlékmű is beszél Máriacell nagy magyar halottjáról: a Mindszenty-stáció és a Mindszenty-Emlékmúzeum. A szabadvilág magyarságának adományaiból épült Mindszenty-stáció Közép-Európának ezen a legnagyobb kegyhelyén maradandó emléke lesz a nagy hitvalló-vértanúnak és vele együtt a második világháború és az ötvenhatos szabadságharc áldozatainak és hőseinek akkor is, amikor az ország felszabadul és a Prímás földi maradványai az ,,ideiglenes” sírból hazatérnek az esztergomi bazilika kriptájába. A stáció a Szentolvasó tizedik titkát szemlélteti: ,,Akit érettünk keresztre feszítettek.” És egyike lesz annak a 15 kápolnácskának, amelyek képben és írásban bemutatják az Úr Jézus életét. A városkán kívül, gyönyörű alpesi környezetben álló kápolnácska magas talapzatának a közepén magyar- és német nyelvű tábla hirdeti, hogy ,,Mindszenty József, a vértanú magyar hercegprímás dicső emlékezetére, valamint a második világháború és az 1956-os szabadságharc áldozatainak emlékére állították menekült magyarok 1977-ben.’
Éppen úgy, mint a síremlék és a stáció felavatása, nagy magyar zarándoklat keretében történt meg a Mindszenty-Emlékmúzeum megnyitása is 1979. június 17-én a bazilikát a bencés rendházzal összekötő épületrészben. A belépőt a Megboldogult életnagyságú portréja, az USA-ban élő Schmidt Béla festőművész remek-műve, fogadja. Az arca ugyanolyan jóságosan szelíd és átszellemült, mint akkor volt, amikor világot járó körútjain az istentiszteletek után a köszöntésére eléje járuló ,,magyarjai”-t várta. Természetesen a múzeum csak keveset tud mutatni otthoni életéről: szülei képét, néhány családi csoportfelvételt, kopott reverendáit és papi imakönyveit. De ott van a pázmáneumi íróasztal, amelynél sokat dolgozott és az ágy, amelyen keveset aludt. És ott van a sok-sok ajándék, drága főpapi gyűrűk, szép miseruhák és egyszerű, szeretettel horgolt kézimunkák, amelyeket pápáktól, egyházi és világi méltóságoktól, egyházközségektől, vagy öreg imádságos magyar asszonyoktól kapott. Magától értetődik, hogy a három emlékmű közül a sír gyakorol-ja a legnagyobb vonzóerőt a zarándokokra. Temetése óta — írja a bazilika egyik gyakori látogatója — ,,a Szent László kápolna előtt nap mint nap megilletődött, imádkozó embereket (nagyon sok idegent is!) lehet látni; feltűnően sokan jönnek magyarok Csehszlovákiából, Jugoszláviából, még Erdélyből is, de az otthoniak is megtalálják az utat-módot a ,,tiltott sírhoz”, letesznek néhány szál magyar földben termett s nemzeti szalaggal átkötött búzakalászt, kis mezei csokrot, hazulról hozott kézimunkát. A temetési koszorú-szalagokra százan és százan írták rá nevüket, címüket, sokan rövid fohászokat, kéréseket is hozzáfűztek.”
A vértanú-prímásra való emlékezés és az iránta táplált tisztelet azonban nem szorítkozik Máriacellre. Reá való emlékezésből és az iránta táplált tiszteletből számos szabadföldi — egyházi és világi — magyar intézmény és szervezet vette föl a nevét.

Azok a városok és helységek pedig, amelyeket missziós körútjain meglátogatott, sorra megörökítik ott-tartózkodása emlékét. Ezen a téren az USA magyarsága vezet. New Brunswickban, amelynek szépen renovált templomát újra felszentelte, a róla elnevezett téren hatalmas bronzszobor — Varga Ferenc monumentális alkotása — hirdeti, hogy az Egyesült Államokban ott prédikált először. Clevelandben a városnak ugyancsak róla elnevezett reprezentatív te-rén, ahol megáldotta a rabnépek örökégő szabadságlángját, a magyar szervezetek felállították ifjú Hollósy Ervin által készített szép mellszobrát. New Yorkban a Magyar Ház oromzatán Mindszenty címerével díszített emléktáblán magyar és angol nyelvű szöveg közli az arrajárókkal, hogy ,,mikor járulhatott vészterhes korunk történelmi hercegprímása elé New York és környéke magyarsága.” Washingtonban a ferencesek szentföldi bazilikájában pedig féltett kincsként vitrinben őrzik azt a kelyhet és liturgikus ruhát, amelyet ottani misézése alkalmával használt.
Az emléke ápolását és tisztelete terjedésének szorgalmazását végző mozgalmak koordinálását a müncheni székhellyel működő Mindszenty-Emlékbizottság végzi.

Forrás: vizforrasmagazin.hu

 

Március a szántó-vető és gyümölcstermesztő emberek számára az új év első dolgos hónapja. A tartós tél után lassan ugyan, de mégis kitavaszodunk. Ilyenkor szorgosan munkához kell látni, mert a növényvilág élete hirtelen kibontakozik és vannak olyan munkák, amik nem tűrnek halasztást. Ha mégis nem végezzük el, pl. a fák megmetszését, vagy a gyümölcsoltást, akkor egy esztendő minden reménye odavész. […]
A gyümölcsoltáskor a nemes ágat oltjuk a vadalanyra, hogy növekedjék jó gyümölcsöt hozó fává. A mai ünnep lényegét, Urunk születésének hírüladását Szent János evangélista prológusában így írta le: „Kezdetben volt az Ige; az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige; ő volt kezdetben Istennél. (…) S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya egyszülött-ének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt el be” (Jn 1,1-2; 15).
Az emberiség bűnbeesésével, a nemes emberből, az istengyermekből vad és bűnös ember lett. Azzal, hogy a Fiúisten értünk emberré lett, istenségét egyesítette emberi természetünkkel. Ebben az isteni cselekedetben fontos hely jutott a boldogságos Szűz Máriának, aki egész valóját, testét és lelkét Isten rendelkezésére bocsátotta, hogy a megtestesülés megtörténjék. Így a „nemes ág”, az örök Ige, a Fiú a „vadalanyba” oltódott, azaz emberré lett, hogy az ő istenemberségéből éljünk: „Mindnyájan az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.” (Jn 1, 16-17). Szűz Mária istenanyává, Boldogasszonnyá lett az Ige megtestesülése révén.
Ünnepünk, akár a Szentírás, nem Istenről beszél, hanem az Isten és ember kapcsolatáról. Itt is az Isten képére alkotott emberről beszél, és arról, hogy az ember akkor talál magára, ha Istenre talál. Isten, mint üdvösséget nyújtó Valaki jelentkezett a kinyilatkoztatásban. És ez az üdvösség nem más, mint az ember legmélyebb vágyainak beteljesedése. Az ember lényének törvényeit és kibontakozásának útjait a kinyilatkoztatásban az Isten tárja fel. Isten akkor hatékony a számomra, amikor saját emberségemről döntök az Ő igényei szerint.
Isten és ember kapcsolatról szól az áldozat és ajándék, az engesztelő és elégő áldozat. Az ember kereste a kapcsolatot Istennel, és a külső tettektől a lélek benső odaadásáig bizony hosszú utat kellett bejárnia. Nagyobb távot, mint amekkora távolság volt Káin külsőséges és látszat áldozatától Ábel szívből jövő és eget áttörő hálaáldozatáig.
Életünk kezdetben önmagunk és testünk körül fordul: gondoskodjatok rólam, cselekedjetek helyettem és szeressetek engem. Amikor megérünk, amikor Istenre találunk, akkor a szellem hódolatával, az akarat engedelmességével és szívünk odaadásával fejezzük ki. Ezt egy valaki tudta meg tenni úgy, hogy igazi áldozat lett odaadása, ez Jézus. „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” „E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének a feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk.” (Zsid 10,9,10).
Milyen az ember? Milyenek szoktunk lenni? Hát erről szól az ószövetségi olvasmány. Kr. e. 735-ben Szíria és Izrael királya szövetkeztek Júdea és a dávidi dinasztia ellen. Hadaikkal már Szamariában táboroztak, amikor Júdea királyának, Acháznak tudomására jutott. „Erre úgy megremegett a király szíve és a népnek a szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől.” (Iz 7,2). Ekkor küldte Isten Izaiás prófétát ezzel az üzenettel Acházhoz: ”Vigyázz, őrizd meg nyugalmadat, és ne félj! Ne remegjen a szíved”. (Iz 7,4). Izajás az Úr megbízásából az ellenséges terv sikertelenségét hirdeti a királynak.
Ahogy ilyenkor történni szokott, mindenki megmutatja, hogy milyen lelkület van benne. Acház király emberi segítséget akar, nem bízik Isten ígéreteiben. Ezért az Úr újra szól Acházhoz: ”Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.” (Iz 7,11). A király kép-mutató válasza hitetlenségét takarja: „Nem kérek jelet, nem kísértem az Urat.” (Iz 7,12).
A próféta egy gyermek születéséről jövendöl, aki jel lesz a hívők számára, mint a dávidi dinasztia megmaradásának és az ország megszabadulásának záloga. Ő az Immánuel-jel. Ki ez a csodálatos Gyermek? A zsidó és keresztény hagyomány a Messiást látja benne. Máté evangélista Krisztus csodálatos születésének meghirdetését olvassa ki a szövegből, utalva Máriára, aki szűz és anya egyszerre (Mt 1,23). Immánuel, velünk az Isten, hogy megszabadítson.
Az evangélium Urunk születésének hírüladásáról szól. Beteljesedik, amit Isten megígért. Az isteni világ hirtelen világunkba lép. Itt is a legtisztább lélekbe, a kegyelemmel teljes názáreti Szűz életébe. Gábor angyal megjelenése, az isteni világ berobbanása még a legártatlanabb teremtményben is félelmet keltett. A félelem – érzelem. Érzelmeink nem valami bűnös kinövések. Ugyanúgy hozzánk tartoznak életünkhöz, mint értelmünk, akaratunk vagy maga a testünk.
Mégis, amikor Isten kapcsolatba lép velünk uralkodnunk kell érzelmeinken. „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.” (Lk 1,30). A félelmet a szeretet oldja fel. Meg kell őriznünk, vissza kell állítanunk lelkünk nyugalmát. Az Istennel való találkozás elveszi a félelmet, a gonosz kísértő megjelenése nem.
Mária okos szűz, aki az angyali jelenés alatt mindvégig értelmét használja. Gondolkozni kezdett. Megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1,34).
Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem szabad úgy kapitulálni, hogy elveszítjük józan eszünket. Manapság elég egyes hívőknek azt mondani, hogy itt és ott megjelent a Szűzanya, ezt meg ezt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket „engedelmeskednek” és nyomban terjesztésbe kezdenek. Csakhogy ez nem hit, hanem az emberhez méltatlan naiv hiszékenység. A Szűzanya magatartása szerint szabad kérdéseket föltenni, szabad gondolkodóba esni, nem szabad elfelejteni a természet rendjét, amely Istentől való. Szabad párbeszédbe bocsátkozni a jelenésről hírt hozóval minden bűn és hiba nélkül: hiszen magával az angyallal és Istennel is szabad beszélni.
Mária akármilyen jelenésnek, akármilyen üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik. Az angyal válasza arról tanúskodott, hogy őt valóban a mindenható Isten küldte Máriához, s erre adta a Szent Szűz beleegyezését Isten terveihez, alávetve neki értelmét és akaratát. „Az Úr szolgálója vagyok, teljesedjenek hát be rajtam szavaid.” (Lk 1,37-38).
És ekkor méhébe fogadta a Szentlélektől szent Fiát, vagyis testét is átadta Isten tervei számára.
Ma a Hiszekegyet mondva térdet hajtunk a megtestesülést megvalló szavakra. Térdemnek, testemnek ez a mozdulata fejezze ki földi életem teljes odaadását, akaratom beleegyezését, elmém értelmes meghódolását, érzelmeim elcsendesedését Isten rám vonatkozó terveire. Ámen.

 

Darvas-Kozma József

 

 

Forrás:  vizforrasmagazin.hu

 

 

A Mester 67 éves volt, amikor a Róma melletti Tivoliban, a Villa d’Estében nekifogott, hogy régebbi tervei alapján megírja passióját, a Via crucist (Keresztút), amelyet 4 kézre –orgonára vagy zongorára- készült kiadni Albrecht Dürer (1471-1521) Passió-metszeteivel.

Ám az 1879-ben elkészült remekmű kiadásáért nem versengtek a kiadók. Liszt 1884-ben, néhány más munkájával, a Septem Sacramentával (A Hét Szentség), a Rosarióval (Rózsafüzér) és a Sicut cedrus (Miként a cédrus) motettával együtt tisztelettudó levélben maga kínálta föl műveit a regensburgi Pustet cégnek, hozzátéve, hogy a honorárium számára mellékes, mert ez neki szívügye. A cecíliánusok nagyhatalmú kiadója elutasította valamennyit, mondván túl világiasak. A Mester azonban tapasztalatból már átlátta, hogy kompozíciói nem kelendők, mert nem ígérnek anyagi hasznot. (Bezzeg ma egy-egy kotta, partitúra vagy CD-felvétel sok ezer forintot kóstál; remek haszon!- a szerk.) Több, mint ötven évnek kellett eltelnie Liszt Ferenc halála után, hogy végre megjelenhessen a kompozíció. Ősbemutatója Harmat Artúr (1885-1962) karnagy jóvoltából a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban volt 1929 nagypéntekén. Rákoscsabai bemutatója itt, e 271 éve épült, és az idén 250 éve főplébániai rangra emelt Nepomuki Szent János-templomban lesz 2012. március 25-én, nagyböjt 5. (fekete) vasárnapján este 6 órakor a CARMINA CELEBRAT-kórus előadásában Zimányi István karnagy vezényletével. Orgonán közreműködik dr. Bednárik Anasztázia orgonaművésznő; szólót énekel Komáromi Márton (Jézus), Duba Szilvia, Fodré Lajos, Kiss Edit, Koffler Katalin, László Norbert és Nádasdi János.

A Via crucis 15 tételes, ciklikus alkotás; bevezetésből és Krisztus  keresztútjának 14 stációjából áll. A Mester sajátos, önálló koncepciójú, egységes, hatáskeresés nélküli kései műve, amely nem követi a hagyományos passiók műfaját. Liszt oratóriumai között ez már nem állókép-sorozat, hanem legmélyebb emberi szenvedés szívbe markoló zenei ábrázolása. Az egykori szemtanúkat férfikar, a mai híveket vegyes-, illetve női kar és szólista-csoport képviseli: köztük egy basszus: Pilátus, és egy bariton: Jézus, valamint egy mezzoszoprán: egy névtelen asszony a nép közül. A mű szövegét a Mester szándéka szerint Wittgenstein hercegné állította össze. Krisztus megkínzása és halála az ártatlanul szenvedőkkel való  azonosulás drámai kifejezése.

 

Ökumenikus ihletésű is: a latin biblikus szövegek közé nem csak két középkori

himnuszt, hanem beilleszt két német korált is. A tételeknek francia címet ad.

A kommunista érában hétszer bebörtönzött és „az Isten vándora”-ként is

emlegetett Regőczi István prépost úr Mindszenty-keresztútjával tisztelgünk a

hős lelkű kardinális előtt születése 120. évfordulója (március 28.) közeledtén.

 

Liszt Ferenc: Via crucis.

Regőczi István: Mindszenty-keresztút

 

Bevezetés: Vexilla regis (Venantius Fortunatus Szent Kereszt-himnusza).

Rövid orgona-bevezető után fölcsendül a gregorián himnusz, amit négyszólamú vegyes kar folytat: Királyi zászló jár elől, keresztfa titka tündököl, melyen az élet halni szállt, s megtörte holta a halált. Az ősi jóslat itt betelt, mit a hű Dávid énekelt: „Az Úr –halljátok, nemzetek- kereszten trónol köztetek.” A szenvedés ez ünnepén, kérünk, kegyelmet adj nekünk, add vétkünkért vezeklenünk. Amen.

Mindenható Mennyei Atyánk, add, hogy Szent Fiad keresztútját végigjárva megelevenedjen előttünk Mindszenty bíboros hercegprímás atyánk keresztútja, mert ő valóban Krisztus Szíve szerinti papja volt a magyar népnek.

1. stáció: Jézust halálra ítélik.

Az 1. állomás zenei képe erőteljes, szinte vad orgonaszóval indul, amit Pilátus szólója követ: „Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek halálában.” Mindszenty József bíboros, Magyarország hercegprímása is így állt megbilincselve bírái előtt, akik hamis vádakat koholva halálát kívánták. Az Úr Jézus hallgatott. Mindszenty bíboros sem védekezett. Most már ő is igazán egy szeretett Mesterével: az igazságért szenvedett.

2. stáció: Jézus fölveszi keresztjét.

A tétel a zenei főtéma változatával indul: a szenvedést kromatikus mozgású fölső szólam alatti érdes bővített hármasok fejezik ki. Az orgonatétel két szakasza között a bariton szóló Jézus szavait idézi: „Üdvöz légy, kereszt, üdvöz légy!” Mindszenty bíboros atya átölelte az üdvösség fáját; a sok kínzástól meggyötörve ő is vágyódott, hogy Krisztussal népéért szenvedhessen, mert tudta, hogy a keresztben van reménységünk és győzelmünk.

3. stáció: Jézus először esik el.

A zenei mottó éles akkordokkal jelentkezik; az unisono férfikar fölkiált: „Jézus elesik”, majd a Stabat Mater háromszólamú tercimája szólal meg női tercettben: Áll a gyötrött Isten anyja, kín az arcát könnybe vonja; úgy siratja szent Fiát. Amikor Mindszenty bíborost elhurcolták a nyilasok, egy szeminarista odaugrott, hogy besározott köpönyegét letörülje. Ő  daszólt neki: „Hagyd, fiam, eleget fognak még rajtam taposni.” Ő is vállalt minden megaláztatást népéért.

4. stáció: Jézus Szent Anyjával találkozik.

Ezt a témát orgona jeleníti meg: előbb az összecsukló Krisztust, majd az anya láttán érzett gyöngédséget ábrázolja a hangkészlet mind a12 fokát alkalmazva. Mindszenty bíboros atyának is az fájt legjobban, amikor megalázva édesanyjával találkozott. Mint az Úr Jézusnak, úgy neki is ugyanúgy fájhattak szeretett édesanyja könnyei.

5. stáció: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni.

A gyötrődést, majd a részvétet megjelenítő orgonatétel. Mindszenty bíboros atyánk önként segít az Úr keresztjét hordozni, hiszen a megalázott magyarságban Krisztust és szenvedő embertestvéreit látja.

6. stáció: Szent Veronika.

Ó, Krisztus-fő, te zúzott, te véres szenvedő, te töviskoszorúzott, kigúnyolt drága fő, ki szépség tükre voltál, ékes, csodás, remek, de most megcsúfolódtál: szent fő, köszöntelek. Az orgona a Veronika kendője-történetet mutatja be a zenei mottó anyagával. Ezt követően a témát Liszt úgy formálja, hogy megjelenítse benne a Bach iránt érzett tiszteletét a b-a-c-h hangok megszólaltatásával. Utána a János- passió legfontosabb koráljának („O Haupt voll Blut und Wunden”) földolgozása következik négyszólamú vegyes karra; a végét orgonával kerekíti le. Mindszenty bíboros atyánk vérző, leköpdösött orcájának vonásai Krisztusért itatódnak a magyar egyházüldözés gyászos lapjaira, hogy emlékezzünk hősies tanúságtételére.

7. stáció: Jézus másodszor esik el.

Ez az orgonatétel a 3. állomás muzsikáját hozza változatlan szöveggel. Mindszenty József bíboros hercegprímásunk a durva ütések és rúgások következtében esik össze a kínzókamrában, de nem tudják megtörni: mindig újra és újra föltápászkodik.

8. stáció: Jeruzsálem asszonyai.

Egy fájdalmas sirató szólal meg az orgonán, majd a zenei mottó következik. Zengő orgona-akkord után a bariton szóló tolmácsolja Jézus szavait: „Ne fölöttem sírjatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok!” A rövid, záró, mintegy indulós (allegro marziale) rész kvázi az ítélet végrehajtását sürgeti. Mindszenty bíboros atyánk –hirdetve az Igét-  hányszor rámutatott népének égbekiáltó bűneire! Bűnbánattal kell megsiratnunk vétkeinket; engesztelnünk és küzdenünk kell a bűn ellen.

9. stáció: Jézus harmadszor esik el.

A tétel zenéje és szövege a 3. és 7. állomásét ismétli még magasabb hangokon. Mindszenty bíboros atyánknak is csak népe iránti nagy szeretete adott erőt újra, hogy ismételten fölállva vonszolja keresztjét a magyarság Golgotájára.

10. stáció: Jézust megfosztják ruháitól.

Az orgonatételből panaszos-fájdalmas hangok hallatszanak ereszkedő kromatikus tematikával és éles disszonanciákkal. A mottó az orgona legfölső szólamából csendül ki. Mindszenty bíboros atyánkról az Andrássy úti kínzókamrában letépték ruháit főpapi és emberi méltóságában porig alázva: ki volt szolgáltatva ellenségei csúfolódó megjegyzéseinek. Mindezt szótlanul tűrte.

11. stáció: Jézust keresztre szögezik.

Az alig egyperces tételben a férfikar erőteljes ritmikájú, disszonáns hangokkal ismételgeti: „Feszítsd meg!” Végül az utolsó szavak egyike: „Beteljesedett.” Mindszenty bíboros hercegprímás atyánk Szent Pállal elmondhatja: „Én pedig keresztre feszíttettem a világnak és a világ nekem: hazámért, egyházamért, minden szenvedő és üldözött magyar testvéremért.”

12. stáció: Jézus meghal a kereszten.

Ez a mű leghosszabb tétele. Jézus bariton hangon fohászkodik: „Istenem, Istenem! Miért hagytál el engem?”, dallamát az orgona ismétli. A bariton második dallama a beletörődést érzékelteti: „Kezedbe ajánlom lelkemet.” Ezt követi az orgona az O crux, ave (Ó, üdvöz légy, kereszt) dallam földolgozását fokozódó hangerővel. Jézus végszava: „Beteljesedett.” Ezt női tercett ismétli, a szakaszt pedig a zenei mottó zárja magyar mollban. A tétel befejezéseként az 1628-ból származó „O Traurigkeit, o Herzeleid” német protestáns korál hangzik fel négyszólamú vegyes karra írva: „Ó gyász, ó szívfájdalom! Nem ok ez a gyászra; az Atyaisten egyszülött Fiát teszik a sírba.” Hányszor hirdette ezt Mindszenty bíboros atyánk, aki nemegyszer fölajánlotta életét népéért, vállalva minden áldozatot, meghurcoltatást, megaláztatást, vértanúi szenvedést! Szinte eggyé lett a szerető, szenvedő keresztre feszítettel, aki legyőzve is győzött!”

13. stáció: Jézus testét leveszik a keresztről.

Orgonatétel, melyben a korábbi tételek zenei anyagából tér vissza néhány, pl. a mottó és a Jacopo da Todi Stabat Mater (Fájdalmas Anyáról szóló) himnusza. Mindszenty bíboros atyánknak az volt a nagy fájdalma, hogy kiszakítva édesanyja karjai közül hurcolták börtönbe. Hosszú éveken át alig láthatta  édesanyját; nem lehetett jelen halálos ágyánál, de még a temetésén sem. Sőt amikor száműzetésbe kényszerítik, még édesanyjának sírkeresztjét sem csókolhatta meg búcsúzóul a magyar hazától.

14. stáció: Jézus testét sírba teszik.

Az utolsó tételben az orgona, a mezzoszoprán szóló és a vegyes kar dominál. Zeneileg a bevezető párja. A mű az orgonán fölhangzó pianissimo szó-lá-dó motívummal, a Liszt más, jól ismert műveiben is gyakran előforduló zenei kereszt jelképével fejeződik be: „Kereszt, egyetlen reményünk, köszöntünk; világ megváltója és dicsősége, légy kegyes az igazakhoz, a bűnösöknek pedig  ajándékozd kegyességed!” Mindszenty bíboros hercegprímás atyánk idegenben szenderült át az örökkévalóságba. Bölcs előrelátással a magyar vonatkozású Mária-kegyhelyen, Máriazellben helyezték (1975) ideiglenes nyugvóhelyére. A magyarság fölszabadítása után (1991) hazahozták épen maradt testét az esztergomi bazilika sírboltjába.

Záróima: Jóságos Mennyei Atyánk! Hálát adunk Neked Mindszenty József

bíboros, hercegprímás atyánkért, aki minden szenvedést, megaláztatást,

börtönt, számkivetést vállalva áldozta életét a magyar egyházért, hazáért, az

emberi jogokért és a szabadságért. Imádkozzunk boldoggá avatásáért! Amen.

Dürer képek

 

A Megváltó jövendő őrzője, “József úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta, és magához vette feleségét”.
Az első évszázadok egyházatyái épp az evangélium indítására hangsúlyozták, hogy Szent József, amilyen szeretetteljesen viselte gondját Máriának és amilyen örömmel szentelte magát Jézus Krisztus nevelésének, ugyanígy oltalmazza és őrzi annak Titokzatos Testét, az Egyházat, melynek előképe és példája maga a Szent Szűz.
Száz éve jelent meg XIII. Leó pápa Quamquam pluries kezdetű enciklikája. Ezért, kedves testvéreim és nővéreim, e jubileum alkalmából, a Szent József iránti tisztelet több százados nyomán haladva szeretnék nektek felvetni néhány elmélkedő gondolatot arról a férfiról, akire Isten “legdrágább kincsei védelmezését” bízta. Örömmel töltöm be ezt a lelkipásztori kötelességet, hogy minden keresztényben növekedjék az egyetemes Egyház patrónusa iránti tisztelet, valamint a Megváltó iránti szeretet, hiszen Szent József őt úgy szolgálta, hogy mindenki számára ragyogó példát adott.

Így az egész keresztény nép nemcsak buzgóbban fog Szent Józsefhez fordulni és kérni az ő pártfogását, hanem azt is szem előtt fogja tartani: milyen alázatos és bölcs módon szolgálta az emberek üdvözítésének művét, és miként vett részt abban. Meg vagyunk győződve, hogy ha az Egyház ismét elelmélkedik Mária jegyesének az isteni misztérium szolgálatában való részvételéről, az segíteni fogja az egész emberiséggel együtt a jövő felé haladva, hogy sajátos természetét mindig megtalálja annak az üdvözítő szándéknak a keretében, amelynek alapja a megtestesülés misztériuma.
A Názáreti József éppen ebben a misztériumban töltött be — Máriát, az emberré lett Ige édesanyját kivéve — egyetlen más emberi teremtményhez sem hasonlítható szerepet. Máriával együtt részese volt e misztériumnak, mert Isten őt is bevonta a tulajdonképpeni üdvtörténeti eseménybe, és ugyanannak a szeretetnek lett a védelmezője, amelynek hatalma révén az Örök Atya “eleve arra rendelt minket, hogy Jézus Krisztus által fiai legyünk”.
 Az evangélium adatai:
“József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, mert a gyermek, amelyet a szíve alatt hordoz, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit Jézusnak nevezel el, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől”. Ezek a szavak tartalmazzák a Szent Józsefről szóló szentírási igazság központi magját, életének ezt a pillanatát, amelyre az egyházatyák különösen sokszor hivatkoznak. Máté evangélista megmagyarázza e pillanat jelentését, elmondván, miként élte meg azt József. Ám ahhoz, hogy egészen megérthessük mondanivalójának tartalmát és összefüggéseit, föl kell idéznünk Lukács evangéliumának párhuzamos helyét. Ugyanis Mária várandósságának a Szentlélektől való eredete — melyet Máté így mond el: “Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől” — Lukácsnál is olvasható, amikor az angyali üdvözletről ír, de sokkal részletesebben és pontosabban.
“Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták”
Az angyal szavai — “Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled” — Máriában komoly nyugtalanságot keltettek és gondolkodóba ejtették. A hírnök ekkor megnyugtatta a szüzet, és kinyilatkoztatta Isten reá vonatkozó különleges tervét: “Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz Ő, a Magasságbeli Fiának fogják nevezni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját…
Néhány verssel korábban az evangélista megerősítette, hogy az angyali üdvözletkor Mária “jegyese volt egy József nevű férfinak, aki Dávid házából származott”. E jegyesség lényegét Lukács közvetve magyarázza meg, amikor Mária az égi hírnök szavainak meghallgatása után a gyermek születésével kapcsolatosan megkérdezi: “Hogyan történik mindez, amikor férfit nem ismerek?”. Erre a következő választ kapja: “A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő gyermek szent lesz és Isten Fiának fogják nevezni”. Mária, még ha József “jegyese” is, szűz marad, mert az angyali üdvözlet során benne megfogant gyermek a Szentlélek közreműködésével fogant.
Ezen a ponton Lukács szövege megegyezik a Máténál leírtakkal, és megvilágítja azt, amit itt olvasunk. Ha a Józseffel való eljegyzés után úgy mutatkozott, hogy Mária “gyermeket vár a Szentlélek közreműködése által”, ez a kijelentés teljesen megfelel a hírüladás tartalmának és különösen Mária ezt követő szavainak: “Történjen úgy, ahogy mondtad”. Miután Mária igent mondott Isten tervére, a következő napokban és hetekben nyilvánvalóvá vált az emberek és József előtt, hogy gyermeket vár, hogy szülni fog és az anyaság titkát hordozza magában.
Ilyen körülmények között “József, aki igaz ember volt és nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, elhatározta, hogy titokban bocsátja el”. Nem tudta ugyanis, hogyan viselkedjen Mária “csodálatos” anyaságával kapcsolatban. Választ keresett a nyugtalanító kérdésre, és kiutat a számára nehéz helyzetből. “Míg ezen töprengett, álmában megjelent neki az Úr angyala, és így szólt hozzá: ‘József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van.
Fiút szül, akit te Jézusnak nevezel, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől'”.
A Máténál és Lukácsnál közölt híradás között szoros egybehangzás figyelhető meg. Isten küldötte beavatja Józsefet Mária anya-ságának titkába. Mária, aki a törvény szerint az ő “hitvese”, miközben szűz marad, a Szentlélek erejétől “megárnyékozva” anya. Ha majd világra jön a fiúgyermek, akit Mária méhében hord, a Jézus nevet kell kapnia. A “Jézus” név ismert volt a zsidóknál, és időnként a fiúgyermekek kapták. Ebben az esetben azonban arról a Fiúról van szó, aki — az isteni ígéret szerint — beteljesíti a Jézus név jelentését: Jézus — Yehosua azt jelenti: Isten üdvözít. A hírnök úgy fordul Józsefhez, mint “Mária hitveséhez”, akinek az lesz a kötelessége, hogy a Názáreti Szűztől, az ő jegyesétől születendő fiúgyermeknek a Jézus nevet adja. Tehát Józsefhez fordul, és megbízza, hogy ő lássa el Mária mellett a földi apa fel-adatait.
“Amikor József felébredt, úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta, és magához vette feleségét”.Magához vette őt anyaságának egész titkával, magához vette a fiúval együtt, akinek a Szentlélek ereje által kellett világra jönnie: így a Máriáéhoz hasonló készséges beleegyezésről tett bizonyságot mindazzal kapcsolatban, amit Isten rábízott a küldötte által. Amikor Mária nem sokkal az angyali üdvözlet után belépett Zakariás házába, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet, a köszöntéskor megértette a szavakat, melyeket Erzsébet “a Szentlélekkel eltelve” mondott. Az angyal köszöntésével egybehangzó szavai után Erzsébet így szólt: “Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott”. E szavak adták a vezérgondolatot Redemptoris Mater kezdetű enciklikánkhoz, amellyel a II. Vatikáni Zsinat tanítását kívántuk elmélyíteni, mely azt mondja: “A Boldogságos Szűz a hit zarán-dokútját járta. A Fiával való egységet hűségesen megőrizte, egészen a keresztig”, ezzel “megelőzvén” a hitben Krisztust követő embereket.
A zarándokút kezdetén Mária hite találkozik József hitével. Ha ugyanis Erzsébet a Megváltó édesanyjáról azt mondhatta: “Boldog az, aki hitt…”, akkor bizonyos mértékig Józsefre is vonatkoztathatjuk ezt a kijelentést, hiszen a döntő pillanatban igen-nel válaszolt az Igére, melyet Isten közölt vele. Hogy pontosak legyünk: József nem szavakkal válaszolt az angyal “híradására”, mint Mária, hanem “úgy tett, ahogy az Úr parancsolta, és magához vette Máriát mint hitvesét”. Amit tett, az a “hit legtisztább engedelmessége”
Ezért mondhatjuk azt, hogy amit József tett, az egészen különleges módon összekötötte őt Mária hitével: Istentől származó igazságként fogadta el azt, amit Mária már az angyali üdvözletkor elfogadott. A Zsinat ezt tanítja: “A kinyilatkoztató Istennek a ‘hit engedelmességével’ tartozunk. Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, ‘értelmével és akaratával egészen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt’ és önként elfogadja a tőle kapott kinyilatkoztatást”. Az előbb idézett mondat, amely a hit lényegét érinti, teljességgel és egészében ráillik a Názáreti Józsefre.
Ezért egyedülálló módon lett annak a titoknak őrzője vagy letéteményese, amely “kezdettől fogva el volt rejtve Istenben”. Ami-ként Mária birtokosa lett ennek a titoknak abban a döntő pillanatban, melyet az apostol az “idők teljességének” nevez, amikor ugyanis “…Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, … hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük”. “Istennek úgy tetszett — mondja a Zsinat — az ő jóságában és bölcsességében, hogy kinyilatkoztassa önmagát és tudtunkra adja akaratának titkát, hogy az emberek Krisztus, a testté lett Ige által a Szentlélekben eljussanak az Atyához, és az isteni természet részesei legyenek”.
József Máriával együtt az első letéteményese ennek az isteni titoknak. Máriával együtt — és éppen Máriához való kapcsolatában is — kezdettől fogva részesedik Isten Krisztusban megvalósuló önkinyilatkoztatásának döntő szakaszából. Ha szem előtt tartjuk a két evangélista, Máté és Lukács szövegét, azt is mondhatjuk, hogy József az első, aki részesedik az Istenanya hitében, és ezáltal támogatja hitvesét az isteni hírüladás hitében. Ezen túlmenően ő az; akit Isten elsőként állított a “hit zarándokútjára”, amelyen Mária — különösen a Kálvária és a pünkösdi események óta — tökéletes módon előttünk jár.
József személyes útja, hitbeli zarándoklása előbb ér véget, mint Máriáé. Mária még ott áll a Kálvárián a kereszt tövében, és miután Krisztus visszatért az Atyához, ő még jelen van az utolsó vacsora termében pünkösdkor, azon a napon, amikor a világ előtt nyilvánosságra lép az Igazság Lelkének erejéből született Egyház. Mégis, József a hitnek ugyanazt az útját járja, mint Mária. Az ő útját is teljességgel az a misztérium határozza meg, amelynek Máriával együtt lett első letéteményese.
A megtestesülés és a megváltás ugyanis feloldhatatlan, bensőleg összefüggő egységet alkot, amelyben “a kinyilatkoztatás üdvrendje egymáshoz lényegileg kapcsolódó eseményekben és szavakban bontakozik ki”. Épp eme bensőséges kapcsolat miatt rendelte el XXIII. János pápa, Szent József kiváló tisztelője, hogy a megváltás örök emlékezetében, nevezetesen a római misekánonban, Szent József neve Máriáé mellé kerüljön, megelőzve az apostolok, a pápák és vértanúk neveit.

 

 

Forrás: vizforrasmagazin.hu

Kedves Testvérek!

A Katolikus Egyház kétezer éve minden történelmi korban a maga lehetőségeihez mérten felkarolta a szegényeket. A Caritas Hungarica – Katolikus Karitász segélyszervezetén keresztül eddig is igyekezett és ezután is törekszik lehetőségeihez mérten mindent megtenni, hogy a szegénység miatt ínségben szenvedőkön segítsen. Krízishelyzetbe került családokon már sok esetben segítettünk, de még mindig nagyon sok családban éheznek és nélkülöznek.

Az Úr Jézus nem csupán szavaival hirdette meg a felebaráti szeretetet, hanem példát mutatott a követői számára. Szentatyánk, XVI. Benedek pápa idei nagyböjti üzenetében így fogalmaz: „’A testben … a tagok törődjenek egymással’ (1 Kor 12,25), hangsúlyozza Szent Pál, hiszen egyetlen testet alkotunk. A testvérek iránti szeretet, melynek egyik kifejeződése az alamizsna – tipikus nagyböjti cselekedet az imádság és a böjt mellett –, ebben a közös összetartozásban gyökerezik.”

A héten ünnepeltük Boldog Apor Vilmos vértanú püspök (1892. február 29. – 1945. április 2.) születésének 120. évfordulóját. Őt Gyulán a szegények plébánosának is nevezték, mert mindig kész volt segíteni a rászorulókon. Egyik karácsonyon elajándékozta a plébánia élelemkészletének nagy részét és minden pénzét. Püspökké szentelésén, amely 1941. február 24-én volt Gyulán, hat szegény kisgyermek köszöntötte őt a következő szavakkal: „Mi, hat kis árva, … köszönjük neked, jóságos jótevőnk, hogy mindig adtál az éhezőknek.” A szentéletű főpásztor végrendeletében is külön kitért a szegényekre, megnevezve hat várost, hogy egy meghatározott összeget „adjanak alamizsnául … szegényei részére a hatóságnál nyilvántartott segélyre szorulók arányában szétosztva, esetleg több részletben.”

Ebben a szellemben kérjük a testvérek segítségét, hogy segítőkész lélekkel az Isten szerető jóságát közvetítsük adományunkkal. Tudjuk, hogy a katolikus családok is nehéz helyzetben vannak, és anyagi gondokkal küzdenek. Ezért nem perselygyűjtésre buzdítjuk a testvéreket, hanem arra, hogy szerény lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszerrel járuljanak hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához. Ezzel egy ősegyházi hagyományt elevenítünk fel, hiszen az első század keresztényei a kenyértörésre hozták magukkal a szegényeknek szánt adományaikat. Az ő példájukat követve, kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat és tegyék a templomban erre kijelölt helyre. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk.

Ezt megtehetik a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon, március 11-től 18-ig. Adományaikat a karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. A korábbi években meghirdetett gyűjtésünk eredményeképpen családok ezreit tudtuk segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból juttattunk el a rászorulókhoz. Ha ezt mindannyian megtesszük, újra nagyon sok családnak tudunk segíteni az irgalmas Jézus példáját követve.

Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a karitász segítő munkájába. Ha hívjuk a 1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk.

Jézus szavai biztassanak bennünket az összefogásra és a tevékeny segítség megnyilvánulására: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Isten áldja meg segítőkész családjainkat! Hálásan köszönjük minden kedves testvér jó szándékú adományát.

Budapest, 2012. nagyböjt

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

 

forrás: Magyar Kurír

Szeretettel hívunk mindenkit

   nagyböjti ifjúsági virrasztásra,

ami a szociális testvérek anyaházában lesz

                                március  30-án, pénteken.
A virrasztás szeXI.ker. Ördögárok u.7.

Szentmisével kezdődik, utána változatos imák lesznek reggel 5-ig. A nagyböjthöz különösen is hozzátartozik a virrasztás, ami nagy forrás.

 

További információ és jelentkezés: zics.ildiko@gmail.com

06 30 533 2840


www.szocialistestverek.hu