Egyéb

Uram, taníts meg minket nevetni!

A Lukács 11-ben az egyik tanítvány kérte Jézust: „Uram, taníts minket imádkozni”. Ez egy nagyon jó kérés egy hívőtől és sok modern kori keresztény is kérte már ezt az Úrtól.

Azonban, úgy gondolom, van egy másik kérés, amit a modern kori keresztények is jó lenne, ha kérnének: „Uram, taníts meg minket játszani, nevetni.”

Jézus egy alkalommal azt mondta, ha nem leszünk olyanok, mint a gyerekek, elmulasztjuk Isten királyságát. A gyerekek játszanak. Amit tesznek, az lényük szerves része. Lényegében, Isten királysága egy ünneplés. „Isten királysága nem evés és ivás, hanem igazság békesség és a  Szentlélekben való öröm” (Róm 14,17). Ez a Biblia leírása arról, mit jelent Isten királyságában élni. Sok keresztény azonban annyira aggódik, és annyira befeszült, hogy még akkor sem ismernék fel a jókedvet, ha egyenesen az arcukba nevetne.

Én úgy képzelem, hogy sok nevetés van a mennyben. Valójában, az Írások alapján jó okunk van feltételezni, hogy maga Isten is egy kedélyes, vidámságot kedvelő személy. Nem egy befeszült, morgós, soha-semmi-nem-jó-neki fajta hamis isten, akit az ember teremt. Amikor Jézus Krisztus azt mondta, „Bevégeztetett”, elképzelem, hogy Isten elmosolyodott, és az a mosoly, azóta sem halványult el.

Egyszer hallottam, hogy valaki azt mondta, Isten akkor a legboldogabb, ha a gyermekei vidámak. Hajlok arra, hogy egyetértsek vele. Túl sok keresztényt megfosztottak a gyermeki lelkülettől, és egy ál-érettséget erőltettek rájuk, ami megköveteli, hogy komolyak legyenek, és a legjobb módja, hogy ezt megmutassák az, ha minden vidámságot kiirtanak az életükből.

A Biblia azt tanítja, hogy „a vidám szív a legjobb orvosság” (Péld 17,22). Olyan, mint a vitamin, ami vitalitást visz az életedbe. A nevetésről azt mondják, hogy lecsökkenti és segíti egészséges szinten tartani a stressz hormonokat, mint a kortizol, a dopamin, az adrenalin és a növekedési hormon. Ezek a hormonok akkor termelődnek, amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy félünk.

Dr. James Walsh, Nevetés és egészség című könyvében úgy írja le a nevetést, mint egy minden szervünkre kiterjedő jó masszázst. Olyan a nevetés, mint egy aerobic edzés vagy egy kocogás. Amikor nevetünk, először felgyorsul a szívverésünk és a légzésünk. Miután a nevetés alábbhagy, egy nyugalmi időszak következik, ami oldja az izmok feszültségét, és jótékony hatású izomgörcs, idegfájdalom és reuma esetén. Úgy tartják, hogy 100 jó nevetés felér egy 10 perces evezéssel.

Szeretnél egy jobb általános közérzetet? Egy dolog biztosan a segítségedre lesz: ha megtanulsz játszani és sokat nevetsz. Miért is ne? Mennyei Atyád életed minden részletéről gondoskodik. Eltervezte, hogy „dicsőségről dicsőségre” vezet (2 Kor 3,18) majd végül hazavisz. Tehát, hozz egy döntést, hogy a köztes időben élvezni fogod az utat. Uram, taníts minket játszani, nevetni!

„Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött. Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai, amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait, én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor.” (Péld 8,27-30)

 

forrás

Uram, taníts meg minket nevetni! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva