Egyéb

Válassz védőszentet!

Ha védőszentet akarsz választani az új évre: itt a „szentgenerátor”

Ha elfogadunk egy védőszentet az egész évre, vagy akár csak egy hónapra, esetleg csupán egy bizonyos ügyben, az esélyt jelent számunkra, hogy megkérhessük őt: „Taníts meg arra, amit te tudsz!”

Az angol nyelvterületen élő katolikusok szinte biztosan újra belefutottak az elmúlt hetekben a „szentgenerátorba”, melyet Jennifer Fulwiler író, rádiós műsorvezető álmodott meg néhány évvel ezelőtt, és amely a „szenthúzás” egyes közösségekben népszerű újévi szokását helyettesítheti.

Az internet előtti időkben az egy évre választott védőszent egy kedves barát vagy közösségi tag révén érkezett meg általában, aki kis papírokra felírta szentek neveit, és a szilveszteri mulatságon vagy valamikor az új év elején találomra húzhattak egy nevet a kalapból.

Az interneten hozzáférhető „szentgenerátor” angol nyelvű; használata azonban minimális nyelvtudással is egyszerű.

1. Az első felületen rá kell kattintani a Find a Saint for Me! (Keress egy szentet nekem!) utasításra (gombra).

2. A következő felület arra kér, amíg a gép dolgozik, imádkozzunk egy kicsit, majd ha úgy érezzük, készen állunk a szentünkkel való találkozásra, klikkeljünk a Show Me My Saint! (Mutasd meg a szentem!) feliratra.

Ezután megjelenik a szent neve, ünnepnapja, illetve hogy hagyományosan minek a védőszentje. Alatta egy link, amelynek nyomán tovább lehet keresni, ha többet szeretnénk megtudni a szentünkről, illetve dönthetünk úgy is, hogy új szentet választunk.


Mi értelme van egy ilyesféle „szenthúzásnak”? Az előttünk álló év során megismerhetjük a szent életét, lelkiségét; amit tudunk, beépíthetünk a saját lelki életünkbe; valamint kérhetjük közbenjárását szándékainkért. Növekedhet az imába vetett bizalmunk, és gyarapodhat mennyei barátaink száma.

Természetesen mint mindig, ebben a helyzetben is igaz, hogy annyit kapunk a kapcsolattól, amennyit beleteszünk. A szentek „jól neveltek”: ha mi nem keressük velük a kapcsolatot, ők nem fognak zargatni bennünket – úgyhogy nem árt, ha mostantól naponta szólunk hozzájuk.

Az Aleteia nemzetközi katolikus portál szerzője, Elizabeth Scalia elmeséli, hogy ő maga évekig rosszul kezelte ezt a kérdést, amíg egy domonkos nővér helyre nem tette. „A szent választ ki téged, nem fordítva” – világított rá a szerzetesnővér. „Ami azt is jelentette, hogy ha egy szentnek vagyok annyira fontos, hogy bekopogjon az ajtómon, bolond lennék nem ajtót nyitni. 2010-ben, már ennek a tudásnak a birtokában eldöntöttem, hogy naponta fogom üdvözölni a védőszentemet, Néri Szent Fülöpöt egy fohásszal: »Néri Szent Fülöp, tanítsd meg nekem, amit tudsz!«” Elizabeth Scalia hozzáteszi, ezután egész évben sokat olvasott Fülöpről, illetve böngészgette fennmaradt mondásait – és 2010 élete egyik legkalandosabb, legemlékezetesebb, legörömtelibb éve lett. Néri Szent Fülöp keze nyoma számtalan helyen látszott benne.


Néri Szent Fülöp, aki a legenda szerint néha csak félig borotválta le arcát

Néri Szent Fülöp olyannyira figyelmes védőszentnek bizonyult, hogy Elizabeth évekig nem érezte szükségét annak, hogy más „szentet húzzon”. Most azonban már annyira motoszkált benne a „szentgenerátor” mint lehetőség, hogy megadta magát, és „húzott” egy új védőszentet erre az évre: mégpedig Borromeo Szent Károlyt. Akiről nem tudott semmi mást kezdetben, csak egyetlen dolgot: Néri Fülöp barátja. Amin természetesen nincs is mit csodálkozni… Azóta utánaolvasva megtudta, hogy Borromeo Szent Károly amellett, hogy a katekéták és szeminaristák védőszentje, a súlyfelesleggel küzdők és a fogyókúrázók égi pártfogója is – mindkettő olyan terület, amely nagyon is aktuális életében, és amelyeket néhány nappal a húzás előtt imádságban is feltárt; amelyekkel kapcsolatban megvilágosításra szorult.

Azoknak, akik valamiért rémisztőnek érzik, hogy egy évre védőszentet válasszanak maguknak, azt javasolja az Aleteia szerzője, kérjenek szentet akár csak egy hónapra, vagy egy speciális esetre is – a lényeg, hogy utána fogadják nyitottan, amit meg akar tanítani nekünk.

 

forrás

Válassz védőszentet! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva