Nebántsvirág

A Nebántsvirág közösség még egy óvodás táborban kapta a nevét, – amikor egy kirándulás alkalmával felfedeztük ezt a pukkanó hangjáról híres növényt – azóta páran közülünk már kisgimnazisták. Az évek során a közösség vezetősége dinamikus változásokon ment keresztül: Rudnyánszky Orsi mellett 2 éven keresztül Gergely Marci, 1 éven keresztül Szabó Kristóf állt a közösség élén, akiknek szeretnénk megköszönni munkájukat! Tavaly szeptembertől pedig Szilvási Réka lett a vezetőtárs. Idén ünnepeljük az 5. közösen eltöltött évünket.

Hétről-hétre szeretjük meglátogatni a kedves vendéglátó családokat, emellett a játszóterek, a sportpályák és a Szamóca cukrászda személyes kedvenceinkké váltak az évek során.

Kezd hagyományunkká válni a Nagymarosi ifjúsági találkozón való részvétel. Idén ellátogattunk a Máriaremetei Karizmák Ünnepére is.

Húsvét ünnepére lelkigyakorlattal készültünk minden évben: a Jézus Szíve Nővérek, a budai Pálosok, Tampu Ababei József rákosligeti plébános atya, majd pedig brazil misszionáriusok segítségével.

Persze az év legkiemelkedőbb és legemlékezetesebb eseménye a közösségi tábor.

Jártunk Garábon, Litkén, Csákváron és Gyúrón. A táborok végén (ajándék gyanánt) elengedhetetlen kedvenc zöldségünk: a káposzta.

A táborok és közösségi összejövetelek alkalmával szívesen gyakoroltuk a cukrász mesterséget, linzer vagy kókuszgolyó készítés formájában.

A közösség fő profilja a futball, nemtől függetlenül mindenki örömmel rúgja a bőrt (igaz, időnként a másik lábáról).

Ezennel szeretnénk megköszönni a családoknak a mindenkori szívélyes vendéglátást, a lelkigyakorlatok és táborok kapcsán pedig mind az anyagi, mind a szervezésbeli támogatást és persze a házi készítésű lekvárokkal és süteményekkel való ellátásunkat! Emellett szeretnénk megköszönni az eddigi táborok segítőinek: Zichy Dorkának, Zichy Palinak, Dudás Jankónak, Józsa Benedeknek és Gergely Johannának a lelkes és időt nem sajnáló munkáját!