Aki befogadja szívébe a Szentlelket, szilárd és végtelen békére lel, nem úgy, mint aki a pénz és a hatalom kínálta nyugalomra bízza magát. Erre tanított a Szentatya kedden reggel, a vatikáni Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

A dolgok: a pénz, a hatalom, a hiúság adta béke szemben a Szentlélek békéjével. Az első hamar tovatűnhet: ma gazdag vagy, hatalmas, holnap nem. A másodikat azonban senki nem veheti el tőlünk és ezért végleges béke. Ferenc pápa János evangéliumának 14. fejezetéhez fűzte gondolatait, amelyet a napi liturgiában olvasunk Krisztus békéjéről. Jézus mielőtt átadja magát a szenvedésnek, elbúcsúzik tanítványaitól: „Az én békémet hagyom nektek” (Jn 14,27). Ez a béke egészen más, mint amit a világ ad nekünk, amely kissé felületes, valamennyire nyugodt és örömteli, de csak egy bizonyos szintig.

„Vegyük például a gazdagság nyújtotta békét – magyarázta a pápa. Mondhatjuk: ’Hiszen én békében vagyok, mert elrendeztem mindent egész életemre, nincs miért aggódnom többé’. Ezt a békét adja nekünk a világ. Ne aggódj, nem lesz gondod, mert sok pénzed van…A gazdagság békéje. Jézus pedig azt mondja, hogy ne bízzunk ebben a békében, és nagyon realistán figyelmeztet: ’Vigyázzatok, mert vannak tolvajok… A tolvajok ellophatják a vagyonotokat’. A pénz nyújtotta béke nem végleges. A fém is berozsdásodik, a tőzsdei összeomláson elúszhat minden pénz. Nem biztos ez a béke, felületes, időleges” – figyelmeztetett a pápa.

És ez az érvelés igaz a másik két békére, amit a világ adhat nekünk. Az egyik a hatalom, amely nem működik, hiszen egy puccs elragadja tőled. Ugyanígy a hiúság is: ma tisztelnek, holnap sértegetnek, amint Jézussal történt Virágvasárnap és Nagypéntek között.

Egészen más természetű azonban az a béke, amelyet Jézus ajándékoz nekünk:
„Jézus békéje egy Személy, a Szentlélek! A feltámadás napján Jézus eljön a Cenákulumba és így köszön: Béke legyen veletek. Megkapjátok a Szentlelket. Ez Jézus békéje: egy Személy, egy nagy ajándék. És amikor a Szentlélek belép a szívünkbe, senki nem veheti el tőlünk a békét. Senki! Ez a béke végérvényes! És mi a mi dolgunk? – tette föl a kérdést a Szentatya, majd így válaszolt: az, hogy őrizzük ezt a békét. Őrizzük a békét, amely nem a miénk, amelyet egy másik személytől kapunk ajándékba, aki a szívünkben lakozik és elkísér bennünket egész életünkben. Az Úr adta nekünk ezt a békét”.

Ezt a békét a keresztségben és a bérmálásban kapjuk, de főként úgy, ahogy egy kisgyermek kapja az ajándékot: feltételek nélkül, nyitott szívvel. A Szentlelket pedig nem szabad kalitkába zárva őriznünk, segítséget kell kérnünk Isten e nagy ajándékától:

„Ha veletek van a Szentlélek békéje és tisztában vagytok ezzel, ne nyugtalankodjék a szívetek. Legyetek biztosak. Szent Pál azt mondja, hogy sok megpróbáltatást el kell viselnie annak, aki be akar menni a Mennyek Országába. Ez mindegyikünkre igaz. Kisebb, nagyobb megpróbáltatások állnak előttünk. De ne nyugtalankodjék szívetek (vö. Jn 14,1), ez Jézus békéje. A Szentlélek jelenléte által megnyugszik szívünk. Nem érzéketlenné válik, hanem békére lel. Legyünk tudatában ennek a békének, amelyet csak Isten jelenléte adhat nekünk” – fohászkodott végül kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.

Vatikáni Rádió

1. kép

2. kép

Ne legyünk „denevér keresztények”, akik félnek a Feltámadás örömétől

Vannak keresztények, akik félnek attól az örömtől, amelyet Jézus Feltámadásával kíván nekünk adni. Életük temetésre hasonlít, de a feltámadt Úr mindig velünk van – állapította meg Ferenc pápa április 24-én, a Szent Márta házban bemutatott reggeli szentmiséjén.

A napi liturgia evangéliumi szakaszában (Lk 24,35-48) Krisztus megjelenik a tanítványoknak. Az Úr „Békesség nektek!” köszöntésére a tanítványok, ahelyett, hogy örülnének, megrémülnek, és félnek. Azt hiszik, hogy egy szellemet látnak. Jézus meg akarja értetni velük, hogy a valóságot látják. Arra szólítja fel őket, hogy tapintsák meg testét, majd ennivalót kér. De a tanítványok nem hittek, nem hihettek, mert féltek az örömtől.

„Ez a keresztények egyik betegsége” – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa. Félünk az örömtől. Jobb azt gondolni: igen, Isten létezik, de messze van; Jézus feltámadt, de messze van. Kissé távol vannak. Félünk Jézus közelségétől, mert ez örömmel tölt el bennünket. Ez magyarázza, hogy annyi keresztény élete egy szüntelen temetéshez hasonlít. Jobban szeretik a szomorúságot, mint az örömet.

Nem az öröm világosságában, hanem az árnyékban mozognak jobban, mint azok az állatok, amelyek csak éjszaka tudnak kimenni, de a napfényben nem látnak semmit. Mint a denevérek. Egy kis humorérzékkel azt mondhatjuk, hogy vannak „denevér keresztények”, akik jobban szeretik az árnyékot, mint az Úr világosságának jelenlétét.

De Jézus, Feltámadásával örömet ad nekünk: annak az örömét, hogy keresztények vagyunk. Az örömet, hogy közelről követhetjük, hogy a nyolc boldogság útján járhatunk, annak az örömét, hogy Vele lehetünk.

És minket olyan sokszor megrémít ez az öröm, vagy tele vagyunk félelemmel, vagy azt hisszük, hogy egy szellemet látunk, vagy azt gondoljuk, hogy Jézus egy cselekvési mód: mi keresztények vagyunk, nekünk ezt kell tennünk. De Jézus hol van? Jézus az égben van. Te beszélsz Jézussal? – tette fel a híveknek a kérdést a pápa. Te mondod azt Jézusnak, hogy: ’hiszem, hogy te élsz, hogy feltámadtál, hogy közel vagy hozzám, hogy nem hagysz el?’ A keresztény életnek ilyennek kell lennie: párbeszéd Jézussal, mert – ez igaz – Jézus mindig velünk van problémáinkkal, nehézségeinkkel, jó cselekedeteinkkel.

Mi, keresztények, hányszor nem örülünk, mert félünk! Olyan keresztények vagyunk, akik „vereséget szenvedtek” a kereszten.

„Hazámban van egy mondás, amely így hangzik” – folytatta homíliájában Ferenc pápa: ’Amikor valaki megégeti magát a forró tejjel, sírva fakad, ha lát egy tehenet’. Ezek (a keresztények) megégették magukat a kereszt drámájával, és ezt mondták: Mi álljunk meg itt; Jézus fent van az égben; nagyszerű, feltámadt, de ne jöjjön el még egyszer, mert már nem bírjuk tovább”.

Kérjük az Urat, hogy tegye azt mindnyájunkkal, amit a tanítványokkal tett, akik féltek az örömtől: nyissa meg értelmünket: „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat”. Nyissa meg értelmünket és értesse meg velünk, hogy Ő élő valóság, hogy van teste, hogy velünk van és elkísér bennünket. Ő az, aki győzött. Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy ne féljünk az örömtől – mondta csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.

kép

forrás

Ferenc pápa: Sok keresztény tunyasága és formalitása bezárja a kaput üdvösségük előtt

Az érzéstelenített, elbódított keresztények nem tesznek jót az egyháznak – hangsúlyozta Ferenc pápa kedden reggel, a Szent Márta Házban bemutatott szentmisén. Hangsúlyozta, hogy nem szabad formalizmusokba merevedni, hanem le kell küzdeni a spirituális tunyaságot, és személyesen vállalni kell az evangélium hirdetésével járó kockázatot.

Ferenc pápa homíliájában ahhoz az evangéliumi szakaszhoz fűzte gondolatait (Jn 5,1-3a. 5-16), amely Jézus és a 38 éve béna férfi közötti találkozót írja el. A béna férfi a bethesdai fürdő oszlopcsarnoka alatt várta gyógyulását. Panaszkodott, hogy nincs senki, aki bevigye a tóba, amikor felkavarodik a víz. Mire odaér, már valaki más bement előtte. Jézus kitágítja a látóhatárt, és megparancsolja a bénának: keljen föl és induljon el. A csoda kiváltja a farizeusok bírálatát, mivel szombat lévén a beteg nem vihetné arrébb az ágyát.

Ebben az elbeszélésben két súlyos spirituális betegséggel állunk szemben – mondta a pápa. Mindenekelőtt ott van a beteg belenyugvása, aki keserűen panaszkodik, és meg sem próbál tenni valamit.

„Azt hiszem, sok keresztény, sok katolikus, bár hívő, de lelkesedés nélkül, megkeseredetten él. Minden vasárnap megyek misére, de jobb, ha nem keveredek bele a dolgokba, én hiszek a saját üdvösségem miatt, de nem érzem szükségét, hogy másoknak átadjam a hitet. Éljen nyugodtan mindenki a saját otthonában. Ha csinálsz valamit, akkor úgyis szemrehányást tesznek. Nem, jobb nem kockáztatni” – mondta a pápa, majd így folytatta: „Ez a tunyaság, a keresztények másik spirituális betegsége. Ez a hozzáállás megbénítja az apostoli buzgóságot, következtében a keresztények egy helyben álló személyekké válnak, nem törődnek azzal, hogy kilépjenek bezártságukból és hirdessék az evangéliumot. Elkábított, elaltatott emberekké válnak.

A kábultság negatív tapasztalat. A be nem avatkozás spirituális tunyasággá válik. A tunyaság pedig szomorúság: ezek a keresztények szomorúak, nem ragyogó, hanem negatív személyiségek. Minden vasárnap misére megyünk, de ha kérnek valamire, elutasítjuk: kérem, ne zavarjanak. Ezekre az apostoli buzgóság nélküli keresztényekre nincs szükség, nem tesznek jót az egyháznak. És milyen sok az ilyen keresztény, önzők és csak önmaguknak élnek. Ez a tunyaság bűne, amely szemben áll az apostoli buzgósággal, ellenkezik azzal az akarattal, hogy Jézus újdonságát átadjuk másoknak, azt az újdonságot, amit én ajándékba kaptam.

Az evangéliumnak ebben a szakaszában találunk egy másik bűnt is: Jézust azért bírálják, mert a beteget szombaton gyógyította meg. Ez a formalitás bűne. Ezek a keresztények nem hagynak helyet Isten kegyelmének. Ezeknek az embereknek a keresztény élet azt jelenti, hogy minden iratuk, minden okmányuk, bizonyítványuk rendben van.

Ezek álszent keresztények. Csak a formalitás érdekli őket. Szombat volt? Nem, szombaton nem szabad csodákat tenni, Isten kegyelme nem működhet szombaton. Becsukják az ajtót Isten kegyelme előtt! Nagyon sok ilyen keresztény van az egyházban, nagyon sok. Ez egy másik bűn. Az elsők, akik a tunyaság miatt vétkeznek, nem képesek arra, hogy előre haladjanak apostoli buzgósággal, mert úgy döntöttek, hogy magukba zárkóznak, szomorúságukba, sértettségükbe. Ezek pedig azért nem képesek elvinni az üdvösséget, mert bezárják a kaput az üdvösség előtt. Számukra csak a formalitás a fontos. Nem lehet – ez az a szó, amit a leggyakrabban használnak.

Ezekkel az emberekkel mi is találkozunk. Gyakran mi magunk is restek voltunk, vagy hipokriták, mint a farizeusok – mondta a pápa. Ezek olyan kísértések, amelyeknek ki vagyunk téve, de ismernünk kell őket, hogy védekezzünk ellenük. A tábori kórház, mely az egyház jelképe, ahol annyi a sérült ember, Jézus csak ezt kérdezi: Meg akarsz gyógyulni? És kegyelmét adja, amely mindenre képes. És amikor ismét találkozik a bénával, így szól hozzá: „többé már ne vétkezz”.

Két keresztény kifejezés: „meg akarsz gyógyulni?” és „ne vétkezz többé”. De előbb Jézus meggyógyítja a bénát, és utána mondja: ne vétkezz többé. Gyöngéden, szeretettel mondja. Ez a keresztény út, az apostoli buzgóság útja: közelednünk kell sok emberhez, a tábori kórház sérültjeihez, akiket gyakran egyházi személyek sebeztek meg. Mondjuk ezt a szót testvérünknek: meg akarsz gyógyulni? És amikor halad tovább, mondjuk neki ezt: ne vétkezz többé, nem tesz jót. Ez sokkal helyesebb: Jézus két szava sokkal szebb a tunyaság vagy az álszentség magatartásánál – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Magyar Kurír

kép