Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Bellovics Gábor jezsuita szerzetes személyes hangvételű, háromrészes videoblogjával segít hétről hétre elgondolkodni az életünkön, istenkapcsolatunkon, hogy felkészüljünk pünkösd ünnepére, az igazság és bölcsesség Lelkének fogadására.

Ez alkalommal a fiatal jezsuita Dobogókőn a rendházban elmélkedik egy borongós májusi napon. Elmondja, hogy papi, szerzetesi képzése alatt nem töltött egy helyen átlagosan két évet sem: három ország, hét város, folyamatos költözés… Nehéz továbbmenni, amikor megszeretünk egy helyet, az embereket. Elárulja, hogy a költözéseknél sokszor félt és vonakodva vágott bele az újba. Át kell menni egy folyamaton, amikor elengedünk, távolságot veszünk. Fontos tisztázni a félelem okait: nem azért volt nehéz, mert alkalmatlan volt rá, hanem mert ez minden embernek nehéz. Beazonosíthatóvá vált a nyomasztó körülmény, ami nem a hivatás krízise, hanem az elválás fájdalma volt. És amikor az ember be tud azonosítani egy helyzetet, már nem olyan félelmetes.

Vannak könnyű helyzetek és vannak félelmetes, sötét helyzetek. Ahogy Dobogókőn a köd éppen elfedi a Dunakanyart, olyan sokszor a lelki életünk is. Pünkösdre készülve bátran kérhetjük a Szentlelket, hogy ha a felhők miatt nem is látjuk a kilátást, életünk biztonsága akkor is erre a valóságra épüljön: Isten országa valóban jelen van közöttünk.

Szent Ignácot idézi, aki a vigasz–vigasztalanság megkülönböztetést használja erre. Bár vannak sötétebb pillanatok, meg tudjuk tanulni beazonosítani, felismerni a különbséget. Szent Ignác szerint nem lehet folyamatosan a fényben lenni, a cél, hogy meg tudjuk különböztetni, éppen miben vagyunk. Ne a sötétség, bizonytalanság pillanataiban hozzunk döntéseket az életünk irányáról, hanem tudjuk, hogy ez elmúlik, felváltja a vigasztaló Szentlélek jelenléte. Bátran ráhagyatkozhatunk arra, hogy Isten tart minket, a kilátás tisztulni fog és ha ezt megtapasztaltuk, legközelebb kevésbé fogunk megijedni.

forrás

Bellovics Gábor jezsuita szerzetes személyes hangvételű, háromrészes videoblogjával segít hétről hétre elgondolkodni az életünkön, istenkapcsolatunkon, hogy felkészüljünk pünkösd ünnepére, az igazság és bölcsesség Lelkének fogadására.

A fiatal szerzetes a budaörsi Kálvária-dombról tekint le a városra és elmeséli, milyen volt számára a jezsuita novíciusok számára előírt harmincnapos csendes lelkigyakorlat Dobogókőn, és milyen furcsa, idegen érzés volt utána a siető, magyarázó embereket látni a HÉV-megállóban.

Elárulja, hogy azóta is szeret néha felmenni egy hegyre, ahonnan minden kicsinek látszik, ahol eltávolodunk a nyüzsgéstől. Loyolai Szent Ignác egy elmélkedésében arra biztatja a lelkigyakorlatozót, képzelje el, hogyan történt a megtestesülés: Isten letekintett erre a földre és megesett rajta a szíve. Talán amiatt – teszi hozzá –, hogy mennyi felesleges dolgon gondolkodnak, esnek egymásnak az emberek.

Pünkösdre, a Szentlélek, az igazság és bölcsesség Lelke kiáradásának ünnepére való készülésként az javasolja Bellovics Gábor, hogy a következő héten lélekben vagy valóságosan menjünk fel egy hegyre, hogy távolságot vegyünk a hétköznapoktól. Gondoljuk át, mi után futunk néha feleslegesen, milyen felesleges vitáink vannak. Isten vajon milyen szemmel tekint ezekre a helyzetekre? A bölcsesség Lelke megtanít megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, megtanítja, mi fontos az Isten országa szempontjából. Kérjük azt is Istentől, alakítsa a bennünk róla élő képet egyre inkább olyanná, amilyen ő valójában!

forrás

Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 20,19–31)

Fiatal papként motorral igyekeztem egy plébános barátomhoz kisegíteni. Közvetlenül egy kanyar után már túl későn vettem észre, hogy az útra finom salak szóródott, melyen pillanatok alatt sikerült elvágódnom. A templomban hidegben töltött órák vártak rám, ezért vastag ruha volt rajtam, de az eséstől még így is mély horzsolt seb keletkezett a térdemen. A biztonság kedvéért pár nap múlva megmutattam egy orvosnak, aki alaposan megnézte, megtapogatta, megcsavargatta a lábamat, majd fanyar humorával közölte: „Hát, nézze, komoly kockázata van, hogy meggyógyul.” Így is lett. A behegedt sebek még jó ideig, talán a halálunkig emlékeztetnek bennünket egy-egy negatív eseményre, de szerencsés esetben nem okoznak többé komoly kellemetlenséget.

A keresztről levett test, melyet a jámbor meggyőződés szerint Mária nagypénteken a karjaiban tartott, ott és akkor már nem érzett fájdalmat, de ez még csak a beletörődés sovány vigaszt nyújtó nyugalmát hozhatta el a Szűzanya számára: Fia már nem szenved. A Mester szavaira még a legnagyobb sötétségben is emlékezni merő és tudó tanítványokban azonban kimondatlanul is fel-felizzhatott az a biztos isteni ígéret, hogy teste nem marad a sírban, hanem feltámad. Húsvétkor Krisztus már győztesként, dicsőségben ragyogó, szellemi testén mutatja meg sebeit a tanítványoknak. Mennyivel másabb ez a szenvedésmentesség, mint a holttesté!

Az irgalmas Isten nem áll bosszút, nem sebez vissza, a rombolásra nem rombolással felel. Tamás hitetlenkedésére sem elmarasztalás a válasz, hanem hitébresztő bátorítás. Megsebzett kezének érintésével Krisztus minden időben gyógyítani akar, mégpedig a teljes embert akarja gyógyítani: szívünket, múltunkat, bukásaink sebeit. A Ferenc pápa által tavaly „beteg világnak” hívott környezetünk is gyógyírre vár. Nem holmi tüneti kezelésre, hanem teljes gyógyulásra. És nem nélkülünk. A természet ebben is sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását (vö. Róm 8,19).

Már Jób is megsejtett valamit a számunkra sokszor felfoghatatlan isteni pedagógiából: „Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi” (Jób 5,18). Az idén éppen száz éve született Pilinszky képével élve: „Szög és olaj lehetne címerem.” Szög, mely megsebez, hogy a keresztfán Isten azonosuljon az ember nyomorával. Olaj, mert a teremtő Lélek újjá is teremt, gyógyít, hiszen a sajgó seb már nem a mennyország világába való.

A gyógyulás garanciája Krisztus, ő már gyógyítóként és gyógyultként is bizonyított. Húsvét öröme éppen azáltal ad reményt, hogy nem euforikusan „mindent eltöröl”, hanem szelíden emlékeztet: a Feltámadott is volt megsebzett! Mégpedig halálosan megsebzett. Az életét adta, hogy nekünk életet adjon. A megdicsőült test is magán hordozza a szögek és a lándzsa durva hegeit. Az apostolok éppen ezeket látva tudják azonosítani őt, sőt Tamás felkiáltása – „Én Uram, én Istenem!” – túlmutat az egyszerű felismerésen: a gyógyult szív hitvallásává emelkedik.

Nagypéntek traumája ezzel is gyógyul. A húsvétkor megmutatott sebek már nem sajognak. Mi több, gyógyítanak. Krisztus „sebei szereztek számotokra gyógyulást” (1Pt 2,24).

Kovács Zoltán

kép

A jezsuita elöljáró a harmadik videójában Jézus magányára irányítja figyelmünket. Arra az egyedüllétre, amivel az Olajfák

hegyén, az alvó tanítványok mellett virrasztva néz szembe a rá váró szenvedés előtt. Mottóul a Getszemáni-kertben játszódó evangéliumi rész talán legfontosabb mondatát választotta: „Maradjatok itt, és virrasszatok velem!” (Mt 26,38)

A szenvedés hete nagyon hamar magára a szenvedésre irányítja figyelmünket, pedig ezen a héten a Vele maradás a kulcs. A közelmaradásunk hete ez. Ő az, aki tesz most. Ő az, aki megváltásunkra készül. Ő az, aki odaadja önmagát értünk, mert annyira szeret minket. Nem tudjuk megváltoztatni. A nagyhét arra hív meg bennünket, hogy ennek feszültségét elviseljük.

Nagy Bálint szól arról is, hogy két erős kísértés is les ránk. Az egyik, hogy csalódunk Jézusban, amikor szenvedőnek, gyengének látjuk, s ez felerősíti önsajnálatunkat. Jézus nagyon emberi, nagyon törékeny most. Magánya ismerős lehet saját kétségbeesett imáinkból, ha úgy érezzük, az Atya hallgat, amikor hozzá kiáltunk. A másik csalódás saját magunkra vonatkozik. Csalódunk önmagunkban, amikor észrevesszük, hogy bizony mi is elalszunk a szenvedésére készülő Istenfia mellett. E két kísértés, csalódás elrántja figyelmünket attól a szeretettől, amelyet a szenvedés hetében fokozottan megtapasztalhatunk. Ezért az elöljáró gyakorlatot is ad, amely révén teljesíteni tudjuk Jézus kérését: „Maradjatok itt, és virrasszatok velem!”

Magyar Kurír

 Nagy Bálint atya jelen helyzetünkre tekint. Elmondja, hogy ezekben a napokban nagyon sok kiszolgáltatottság vesz körül bennünket. Itt van a nagyböjti idő, amit szeretnénk jól csinálni; szeretnénk az elhatározásainkban hűségesek maradni, szeretnénk megérkezni az Úrhoz, a feltámadáshoz.

A vasárnapi evangéliumban Nikodémus odamegy Jézushoz (Jn 3,14–21). Jézus Nikodémus figyelmét felfelé, a keresztre irányítja, arra, akit felemelnek, ahonnan a megváltás érkezik. Fölemelni a tekintetet! Egy könnyűnek tűnő folyamat, amelyre mi is meg vagyunk hívva ebben az időben.

Elmélkedése végén egy nagyon egyszerű házi feladat gyakorlására hív: Emeljük fel tekintetünket! Ennek segítségével a hét folyamán készülhetünk befogadni húsvét titkát. 

forrás

kép

Az év utolsó napján a keresztény ember hálát ad, de vajon mit lehet megköszönni egy olyan esztendőben, mint amilyen a tavalyi volt? Horváth Zoltán István római katolikus pap, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia plébánosa erre a nehéz kérdésre kereste a választ. Beszédét – mint ahogy az egész szentmisét is – élőben közvetítette a plébánia Facebook-oldala, ez alapján ajánljuk figyelmetekbe!

„Vajon milyen szívvel adunk hálát egy ilyen év után, mint a 2020-as esztendő, amelynek márciusában kitört a járvány – s amelyről azt hittük, hogy tavasszal tombolt, de kiderült hogy ősszel sokkal súlyosabbra fordult a helyzet ? A környezetünkben halljuk a híreket, hogy ki betegedett meg, ki került kórházba, melyik ismerősünk vagy családtagunk van karanténban. Sokan elveszítették az állásukat vagy még most is a levegőben lóg, hogy munkanélküliek lehetnek. Hány és hány ember ment tönkre, mennyi család helyzete vált bizonytalanná? Mi az amiért hálát adhatunk egy ilyen esztendő után? Mit köszönünk meg Istennek?

Három a magyar igazság – egy a ráadás. Én hármat szeretnék megemlíteni, egy pedig legyen a ti ráadásotok, a személyes hálaadásotok.

  1. Isten megmutatta, hogy élet és halál ura

Ahogyan fejlődik a világ és a tudomány, az ember egyre gyakrabban hiszi azt, hogy ő tartja a kezében az életet és a halált. Egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy semmi sincsen a kezünkben, a hatalmunkban. Fogalmunk sincsen, hogy honnan jött a járvány, hogy ki fertőz meg kit, hogyan és miért, sőt azt sem tudjuk, hogy ki lesz az, aki átesik rajta könnyedén, s ki az, aki úgy megszenvedi, hogy egész életére hatással lesz. Nem tudjuk kézben tartani ezeket a kérdéseket. Az Isten az, aki élet és halál ura, nem pedig az ember. A vízözön után megígérte, hogy többé nem pusztítja el az emberiséget. Most sem fogja megtenni, azért, mert amit mond az igaz. De azt egyáltalán nem mondta, hogy ne lennének próbatételek: az emberi földi élet tele van próbatételekkel. 

Az Isten kezében van az élet, és az Isten kezében van a halál, nem a miénkben.

  1. Megtapasztalhattuk, hogy a baj mennyi jó dolgot hoz ki az emberekből

Rádöbbenhettünk idén arra, hogy mennyi jó ember van a környezetünkben, akikről nem is gondoltuk volna, hogy segíteni fognak. Olyanok, akik eddig közömbösek vagy ellenszenvesek voltak számunkra, de most kiderült, hogy mennyi jót tudnak tenni. Hogy hűségesen, nap mint nap képesek egy karanténban lévőnek segíteni, vagy ellátják azt az idős embert, akinek a párját kórházba szállították. Milyen összefogást tapasztalhattunk az emberek részéről! Az idei év tanulsága az volt, hogy amikor minden az online térbe vonult, az ember akkor is ügyesen megtalálta annak módját, hogy hogyan tud segíteni.

Ebben óriási segítséget nyújtott az egyházunk is, amely rögtön alkalmazkodott ehhez a helyzethez. Voltak, akik azt mondták, hogy feladta az egyház az addigi elveit azzal, hogy nem kellett vasárnap kötelezően misére jönni, vagy hogy nem kellett egyéni gyónást végezni. Pedig nem elvek feladásáról van szó, hanem arról, hogy az adott helyzetben mi szolgálja az emberi lélek üdvösségét. Az egyház rögtön alkalmazkodott ahhoz a helyzethez, amelybe az ember került. Mert Krisztus egyháza az emberért van, a mi üdvösségünk szolgálatáért! Mennyi jó dolgot hozott ki belőlünk ez a veszélyhelyzet, amely felkészületlenül ért bennünket!

  1. Isten tudja, hogy mi lesz velünk és a családunkkal

Fontos megértenünk azt is, hogy mi jót hozott ez a helyzet a ma emberének! Ebben az évben megérthettük, hogy az életben a dolgok nem úgy zajlanak, mint ahogyan azt eltervezzük. Az emberi helyzetek Isten örök törvényében benne vannak. Azt a nyugalmat és biztonságot élhetem most át, hogy Isten tudja, mi fog történni velem, a családommal és a környezetemmel. Bármilyen rettegés vagy depresszió is vesz erőt az emberen, ez mégis nyugalommal tudja megerősíteni a hitünket!

Ez az év megmutatta, hogy Istennek van miért hálát adni, még egy ilyen esztendőben is, hiszen Ő az egyetlen kapaszkodó!”

Zoltán atya beszéde 12:49-től

kép

Nem gondolom, hogy egy új évnek egy új kezdetnek is kell lennie. Minek korlátoznánk le magunkat, miért ne lehetne elkezdeni valami újat most?

Amikor tiniként bújtam a női magazinokat, akkor az új esztendő és a tavasz mindig az az időszak volt, amikor gyorsan, akár két hét alatt is változtatni kellett az életünkön – legalábbis az újságok ezt írták. 

Lapos has két hét alatt, bikinikész test egy hét alatt… stb. Amikor érezzük, hogy a nyakunkon a nyár, vagy az új esztendő, akkor mindig turbó üzemmódba kapcsolnánk, hogy bepótoljuk azt a sok elvesztegetett hetet, hónapot. A határidő messzesége meg is szépíti az újévi elhatározást: nem kell azonnal változtatnunk, hanem majd jövőre. 

Tologatjuk a céljainkat, az álmainkat, majd amikor belevágunk valami újba, akkor olyan drasztikusan akarunk változtatni az életünkön, hogy nem bírjuk tartani a tempót.

A lelkesedésünk egy hónapig sem tart aztán ki. 

A változást nem szabad halogatni, kezdd el kis lépésekben átformálni az életedet még ma! Egészségesebb életmódra vágysz? Keress fel egy dietetikust, vegyél egy jó receptes könyvet és lassan alakítsd át az étkezésedet. Nem kell egyik napról a másikra átállni csak a salátára, meg fogyasztó turmixokra. Nem kell hirtelen heti hét napot edzened úgy, hogy előtte sosem sportoltál. Ha az elején már vannak apró sikerélményeid, akkor sokkal könnyebb emelni a tétet. 

Azzal se várj az új évig, hogy közelebb kerülj Istenhez.

Vannak, akik úgy gondolják: ráérnek komolyabban foglalkozni a vallással, ha majd idősebbek lesznek és gyermekeik születnek. A fiatal éveiket még szeretnék gondtalanul kiélni. Azonban az Istennel való kapcsolatunk nem egy olyan dolog, amire „ráérünk”.

Jézus nem az új esztendőben hív téged, Ő nem egy fogadalom akar lenni, vagy egy jó kis szokás, program, logikus gyermeknevelési módszer.

Ő az életed része akar lenni, kapcsolatba akar kerülni veled, mégpedig ma. Egyikünk sem tudhatja, hogy mennyi idő adatott nekünk ebben a földi valóságban, vagy mikor lesz vége ennek a világnak. Jézus az ajtó előtt áll és zörget. Nyisd ki neki a szívedet még ma! Hozzá bármikor fordulhatsz, a nap minden percében elérhető. Ne várj az új évig vele, keresd fel most! 

Nem kell azonnal elolvasnod az egész Bibliát, vagy minden egyes nap három órát imádkoznod. Egy gyenge, erőtlen segélykiáltással is behívhatod Istent a szívedbe: kérlek jöjj, és legyél az életem Ura(,) Jézus, mert szükségem van Rád és a Te kegyelmedre!

Egészen biztos vagyok benne, hogy válaszolni fog.

forrás

A hálás szív minden napot ajándéknak tekint. A hálás emberek nem arra koncentrálnak, amijük nincs, hanem sokkal inkább arra, amijük van, és ezért kiváltságosnak tartják magukat. Nem régiben egy fogadáson vettem részt, amit egy háborúban megsérült katona tiszteletére rendeztek.

A katona, akinek egyik lába odaveszett, egy házat kapott ajándékba. Annyira túlcsordult benne a hála, hogy azt leírni sem lehet. Egy lábával felpattant a színpadra, és megölelte a konferansziét. „Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!” Megölelte a gitárost, és egy testes hölgyet az első sorban. Megköszönte a pincérnek, a többi katonának, majd újra a konferansziénak. Még nekem is köszönetet mondott! Pedig én aztán semmit sem tettem.

Hát nem ilyeneknek kellene lennünk? Jézus egy házat készít számunkra (János 14:2-3). Olyan biztos, hogy a tulajdonosai vagyunk annak a háznak, mint amilyen biztosan az említett katona birtokolja a neki ajándékozott házat. Sőt mi több, Jézus a leprából is kigyógyított minket. A bűntől elüszkösödött a lelkünk és eltompultak az érzékszerveink. És az Ember, aki éppen arra járt azt mondta, hogy meggyógyultunk, és íme, így is történt!

A hálás szív olyan, mintha egy mágnes lenne, ami végigsöpör a napjainkon, és minden okot megragad a hálára. Minden éjjel milliárdnyi gyémánt tündököl az égbolt fekete bársonyán. Köszönöm, Istenem! Az izmok csodája teszi képessé a szemeidet arra, hogy elolvasd ezeket a szavakat, és az agyad értelmezhesse őket. Köszönöm, Istenem! A tüdőd minden nap tizenegyezer liter levegőt szív be és fúj ki. A szíved körülbelül hárommilliárdszor ver életed során. Az agyad valódi elektromos erő generátor. Köszönöm, Istenem!

A pirítóson a dzsemért, a gabonapelyhen a tejért. A finom meleg takaróért, a viccért, ami nevetésre fakaszt, és a meleg napsugárért, ami Isten szeretetére emlékeztet. A csomó repülőért, ami nem zuhant le ma. A férjekért, akik nem csalják meg a feleségüket, és a feleségekért, akik nem fordítanak hátat férjüknek, és a gyerekekért, akik mindenhonnan azt hallják, hogy ne tiszteljék a szüleiket, és mégis úgy döntenek, hogy tisztelni fogják őket. Köszönöm, Istenem!

A hála segít átmenni a nehéz időkön. Ha az áldásainkra összpontosítunk, ezzel Isten teljesítményét ismerjük fel és ismerjük el. Azzal, hogy felismerjük Isten teljesítményét, felfedezzük az Ő szívét. Azzal, hogy felfedezzük az Ő szívét, nem csak az ajándékokat fedezzük fel, hanem Magát az Ajándékozót, Akitől minden jó származik. A hála mindig arra késztet, hogy Istenre nézzünk, és ne a félelemre. Ugyanazt teszi az aggodalommal, mint a reggeli napsütés a völgyben megülő párával: eltünteti.

Csatlakozz a tíz százalékhoz, akik állva tapsolnak Istennek.

Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának. (Ef 5,20)

Max Lucado

kép