Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Amikor leült tanítani, Jézus „fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé; így szólt Fülöphöz: »Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?« (Jn 6,5). Jézus nem szorítkozik arra, hogy tanítson, hanem hagyja, hogy az emberek életének éhsége megszólítsa őt. És lecsillapítja a tömeg éhségét azáltal, hogy szétosztja az öt árpakenyeret és a két halat, amit egy fiútól kapott. A végén, mivel több kenyérdarab is megmaradt, azt mondja tanítványainak, hogy szedjék össze őket, „hogy semmi se vesszen kárba” (Jn 6,12).

Ezen a napon, melyet a nagyszülőknek és az időseknek szentelünk, ezzel a három mozzanattal szeretnék foglalkozni: Jézus látja a tömeg éhségét; Jézus kiosztja a kenyeret; Jézus a megmaradt darabok összegyűjtését kéri. Három mozzanat, melyet három igével foglalhatunk össze: lát, megoszt, őriz.

Az első ige a lát. János evangélista az elbeszélés elején kiemeli ezt a részletet: Jézus felemeli szemét, és meglátja az éhes embereket, akik sokat gyalogoltak, hogy találkozhassanak vele. Így kezdődik a csoda, Jézus tekintetével, aki nem közömbös vagy elfoglalt, hanem észreveszi a fáradt emberiséget kínzó éhséget. Aggódik értünk, törődik velünk, csillapítani akarja élet, szeretet és boldogság utáni éhezésünket. Jézus szemében Isten tekintetét látjuk: ez egy figyelmes tekintet, amely észrevesz bennünket, fürkészi szívünkben hordozott várakozásainkat, látja a fáradozást, a fáradtságot és a reményt, amellyel előrehaladunk. Ez a tekintet meg tudja ragadni minden ember szükségletét:

Isten szemében nincs névtelen tömeg, hanem csak az egyén a maga éhségével. Jézusnak szemlélődő tekintete van, vagyis képes megállni a másik ember élete előtt és olvasni benne.

A nagyszülők és az idős emberek is ilyen tekintettel néztek életünkre. Gyermekkorunk óta így gondoskodnak rólunk. Egy áldozatos élet után nem voltak közömbösek velünk szemben, nem foglalták el magukat, tudomást sem véve rólunk. Figyelmes, gyengéd szemmel követtek bennünket. Amikor növekedtünk, és úgy éreztük, hogy nem értenek meg bennünket, vagy féltünk az élet kihívásaitól, ők észrevettek minket, meglátták változó szívünket, rejtett könnyeinket és titkos álmainkat.

Mindannyian nagyszüleink térdéről indultunk, akik ölükben tartottak bennünket. És ennek a szeretetnek is köszönhetjük, hogy felnőttek lettünk.

És mi hogyan tekintünk a nagyszülőkre és az idősekre? Mikor volt utoljára, hogy meglátogattunk egy idős embert, vagy felhívtunk valakit, hogy éreztessük vele közelségünket és engedjük, hogy szavai megáldjanak bennünket? Szenvedek, amikor olyan társadalmat látok, amely rohan, mindig elfoglalt, közömbös, túl sok mindennel foglalkozik, és képtelen megállni egy pillantásra, egy üdvözlésre, egy simogatásra.

Félek attól a társadalomtól, amelyben mindannyian egy névtelen tömeg vagyunk, és már nem vagyunk képesek feltekinteni és felismerni egymást. A nagyszülők, akik életünket táplálták, most ránk éheznek: a figyelmünkre, a gyengédségünkre.

Hogy közel érezzenek magukhoz bennünket. Nézzünk rájuk, ahogyan Jézus is ránk néz!

A második ige a megoszt. Látva ezeknek az embereknek az éhségét, Jézus enni akar adni nekik. De ez egy fiatalember ajándékának köszönhetően történik, aki felajánlja öt kenyerét és két halát. Olyan jó, hogy ennek a csodás eseménynek a középpontjában, mely annyi felnőttnek – mintegy ötezer embernek – volt hasznára, egy fiú, egy fiatalember áll, aki megosztja azt, amije van!

Ma új szövetségre van szükség fiatalok és idősek között, meg kell osztani az élet közös kincsét, együtt kell álmodnunk, le kell győznünk a generációk közötti konfliktusokat, hogy mindenki számára készítsük a jövőt.

Az életnek, az álmoknak és a jövőnek e szövetsége nélkül az éhhalál veszélye fenyeget bennünket, mert szaporodnak a megszakadt kapcsolatok, a magány és az önzés különféle formái, a bomlasztó erők. Társadalmainkban nemegyszer feláldoztuk az életet annak az elképzelésnek az oltárán, hogy „mindenki maga boldoguljon”. De ez megöl! Az evangélium arra buzdít, hogy osszuk meg, amik vagyunk és amink van: csak így lakhatunk jól! Sokszor felhívtam már a figyelmet arra, amit Joel próféta mond erről (vö. Joel 3,1): fiatalok és öregek együtt. A fiatalok, a jövő prófétái, akik nem felejtik el a történelmet, amelyből származnak; az idősek, a soha nem fáradó álmodók, akik átadják tapasztalataikat a fiataloknak anélkül, hogy útjukba állnának. Fiatalok és idősek, a hagyomány kincse és a Lélek frissessége. Fiatalok és idősek együtt. A társadalomban és az Egyházban: együtt.

A harmadik ige az őriz. Miután ettek, az evangélium megjegyzi, hogy a kenyérből sok volt a maradék. Jézus pedig meghagyja: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba” (Jn 6,12). Isten szíve ilyen: nemcsak többet ad nekünk, mint amennyire szükségünk van, de még arra is ügyel, hogy semmi se vesszen el, egyetlen falat se.

Egy falat kenyér kicsinek tűnhet, de Isten szemében semmi sem eldobható. Pláne senki sem eldobható.

Prófétai felhívás ez, melynek visszhangra kell találnia bennünk és a világban: gyűjtsétek össze, őrizzétek meg, vigyázzatok rá! A nagyszülők és az idősek nem kidobható élethulladékok! Ők azok az értékes kenyérdarabkák, amelyek életünk asztalán maradtak, és amelyek még táplálhatnak bennünket olyan illattal, amelyet elvesztettünk: „az irgalom és az emlékezés illatával”. Ne veszítsük el az emlékezetet, amelynek az idősek a hordozói, mert mi ennek a történelemnek a gyermekei vagyunk, és gyökerek nélkül el fogunk sorvadni! Ők vigyáztak ránk növekedésünk során, most a mi dolgunk, hogy vigyázzunk életükre, enyhítsük nehézségeiket, meghallgassuk igényeiket, megteremtsük a feltételeket, hogy napi teendőiket könnyebben el tudják végezni, és ne érezzék magukat egyedül. Tegyük fel magunknak a kérdést:

Meglátogattam-e a nagyszüleimet? Családom vagy környezetem idős tagjait? Meghallgattam-e őket? Szántam-e rájuk egy kis időt?”

Őrizzük őket, hogy semmi se vesszen el: semmi az életükből és az álmaikból! A mi dolgunk, hogy ma megelőzzük a holnap bánkódását afelett, hogy nem fordítottunk elég figyelmet azokra, akik szerettek bennünket és életet adtak nekünk.

Testvéreim, a nagyszülők és az idősek jelentik az életünket tápláló kenyeret. Legyünk hálásak figyelmes tekintetükért, amellyel észrevettek bennünket, térdeikért, amelyekkel ölükben tartottak, kezükért, amellyel kísértek és felemeltek, a játékokért, amelyeket játszottak velünk, és a simogatásokért, amelyekkel vigasztaltak bennünket! Kérem, ne feledkezzünk meg róluk! Szövetkezzünk velük! Tanuljunk meg megállni, elismerni őket, meghallgatni őket! Sose dobjuk el őket! Őrizzük őket szeretetben! És tanuljuk meg megosztani velük az időt! Jobbakként fogunk kijönni belőle. És együtt, fiatalok és idősek, jóllakunk majd az osztozás Isten áldotta asztalánál!

forrás

Minden ismerősöd egzotikus helyeken nyaral, miközben te beleolvadsz a betonba? Csak görgeted az Instát és nem érted, miért van ennyi pénze/ideje az embereknek? Nyáron fokozottabb figyelmet kell szentelnünk a vakáció-irigységnek, amely megmérgezheti a szívünket és gondolatainkat.

Biztos téged is elfogott már az irigység az ismerőseid nyaralós fényképei láttán: hideg koktélok, finom ételek, egzotikus tájak, csillogó hotelek. Az internet a megszerkesztett fényképek és a kizárólag boldog pillanatok világa, amire nem árt néha emlékeztetnünk magunkat, mielőtt belesüppednénk az önsajnálatba.

Te sem rakod ki a rossz dolgokat

Milyen hely lenne az internet, ha mindenki minden egyes nap posztolna arról, hogy éppen dolgozik; ül a dugóban; a nyakába lihegnek a metrón vagy már megint megbukott a grammatikavizsgán? Ezekkel nem szívesen villogunk a neten, azonban amikor végre szabadságra megyünk, annyi fényképet készítünk, amennyit csak tudunk! Ha legközelebb az ismerőseid nyaralós képei miatt irigykednél, akkor fusson át az agyadon ez a gondolat: végre nyaralnak, örülök nekik, hogy ki tudják pihenni az év fáradalmait. 

Egymásra licitálunk

Ha jobban belegondolunk, a közösségi média az irigységre és a dicsekvésre épít. Már régen nem arról szól, hogy tartani tudjuk a kapcsolatot másokkal. Inkább arra épít, hogy be tudjunk lesni egymás életébe, még többet tudjunk pletykálni arról, ki hova ment, mit csinált, vajon mennyi pénze lehet erre stb. Mivel irigykedünk a szép képekre, mi is szeretnénk „olyan emberek lenni”, ezért amint lehetőségünk nyílik rá, mi is dicsekedünk azzal, hogy mit eszünk, mit iszunk, vagy éppen milyen különleges helyre jutottunk el. Irigykedünk és dicsekszünk, szinte lehetetlennek tűnik ebből az ördögi körből kilépni…

Ne örülj kevésbé a saját nyaralásodnak

Tegyük fel, hogy az egyik ismerősöd Olaszországból posztol, te viszont idén „csak a Balatonra” fogsz elmenni nyaralni. Ismerek olyan embereket, akik soha nem voltak még nyaralni, sőt, a Balatonra sem jutottak még el soha életükben. Érezzük a különbséget, ugye? Mindig többre, jobbra vágyunk, hiszen úgy tűnik, másoknak mindig jobb életük van, mint nekünk. Örök elégedetlenségben élünk, hiszen a divat félévente változik, a trendek olyan gyorsan pörögnek, hogy alig bírjuk felvenni velük a lépést, így csak a kellemetlen íz marad a szánkban, a folyamatos „kudarcélmény”, ami azt suttogja állandóan a fülünkbe, hogy nem vagyunk elég jók, mert… és sorolhatnánk, hogy miért nem.

Így akarod leélni az életedet? Állandó elégedetlenségben? Vagy szabadon, boldogan, hálásan?

Mit tudunk tenni azért, hogy elégedettebbek és boldogabbak legyünk az életben?

Adj hálát azért, amid van

Egyszerűen hangzik, mégis sok gyakorlás és tudatosság kell hozzá. Nem könnyű hálát adni, amikor a buszon nyomorogva éppen azt látod Instagramon, hogy az egyik barátod a trópusokon sütteti a hasát. Mégis a te életed lesz keserűbb, ha hagyod, hogy az irigység eluralkodjon rajtad. Nem hiába szól úgy a parancsolat:

„Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a felebarátodé!” (2Móz 20,17)

Érezzük, látjuk a világon, hogy az irigység uralkodik a hála helyett. Nem hiába adta Isten a parancsolatait. Tanulj meg hálát adni minden egyes apróságért és meg fogod látni, hogy olyan boldogság lesz úrrá rajtad, ami arra sarkall, hogy ne csak magadnak gyűjtögesd az élményeket, a pénzt, a szép ruhákat és menő kütyüket, hanem helyette adj másoknak szeretetet, kegyelmet, tiszteletet, időt, pénzt, energiát, hitet. 

Adj hálát mások sikereiért

„Mert ez a parancsolat: „ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét”, és bármi más parancsolat ebben az igében foglalható össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Róm 13,9-10)

A szeretet nem kívánja a felebarátjának, hogy otthon üljön a dugóban, csak azért, hogy neki is ugyanolyan rossz legyen.

Ha irigykedsz, akkor mélyen belül ezt is kívánod: neki ne legyen jobb, mint nekem.

Tanulj meg örülni mások sikerének vagy boldogságának. Ehhez rengeteg empátiára van szükség, amit a magunk erejéből képtelenek vagyunk kifejleszteni. Azonban, ha Isten elé visszük ezeket az érzéseket, akkor Ő fel fogja fedni előttünk, hogy milyen érzések és indulatok is motiválhatják a másik embert. Megtanít szeretni, belehelyezkedni a másik életébe, és együtt örülni a sikereiknek. Ha tudsz őszintén örülni a másik ember boldogságának, az aztán az euforikus felszabadulás! Mintha minden láncot levetettél volna magadról!

Tudatosítsd, hogy az életednek milyen szakaszában vagy éppen

Koncentrálj arra, amit éppen csinálsz, hiszen mindennek megvan a maga ideje. Így a vizsgaidőszak alatt nyugodtan letörölheted azokat az alkalmazásokat, amelyek elterelnék a figyelmedet és csak nyomorúságosnak éreznéd a saját helyzetedet tőlük. Mindenkivel megesik, hogy hosszabbra nyúlik a vizsgaidőszaka másokénál. Ha nem akarod a többiek nyaralós képeit nézegetni, akkor gondolkozz előre, és töröld ezeket az alkalmazásokat, mielőtt még megfájdulna a szíved. 

Az is lehet, hogy lakásra, kocsira, esküvőre vagy akár világ körüli útra spórolsz. Tudatosítsd a célodat, és azt, hogy mennyi időre lesz szükséged ahhoz, hogy összegyűljön a megfelelő összeg. Ne engedd, hogy ebben az időszakban rosszul érezd magadat azért, mert mások látszólag többet engedhetnek meg maguknak. Mindig emlékeztesd magadat a célodra és legyél kitartó! Mindennek megvan a maga ideje! A spórolásnak és a dőzsölésnek is. Ez fordítva is igaz: honnan tudhatod, mennyi mindenről mondott le az az ismerősöd, aki éppen világ körüli útról posztol? 

Csak néhány tippet szerettem volna megosztani, hogy tudatosabban lássuk életünk történéseit és őrködni tudjuk a szívünk és gondolataink felett. Természetesen a rendszeres ima ehhez elengedhetetlen! Ha úgy érzed, elviselhetetlen mértéket ölt benned az irigység, akkor gondolkozz el azon, hogy korlátozod az internet használatát, vagy törlöd ezeket az alkalmazásokat. 

forrás

Nyáron dúskálunk az élményekben, egyik programról rohanunk a másikra, miközben hetekre kimaradunk a templomból, vagy elhagyjuk a napi imádságokat. Ennek nem kell így lennie, ezért megosztunk veletek pár segítő tippet, hogy testileg és lelkileg feltöltődve vághassatok neki az új tanévnek.

1. Ne add fel a rutinodat!

Csak azért, mert nagy a pörgés, még nem kell lemondanod a szokásos rutinodról! Ahogyan a kávézásra vagy a reggelizésre is tudsz időt szakítani, úgy az imádkozást sem kell elhagynod a napirendedből! (Még több energiával is tölt fel reggel!) Ne hagyd, hogy a sok program elterelje a figyelmedet Istenről! Ha a nyári időszakot különlegesen kezeled, azzal indokot hagysz arra, hogy elhagyd a napi imádságot és a Biblia rendszeres olvasását. Bár mindenkinek más válik be, ilyenkor különösen érdemes reggel imádkozni, mert akkor biztosan nem marad el!

2. Adj hálát!

Napsütés, csobogó víz, szabadság, friss gyümölcsök, csillagos éjszakák, család és barátok: a nyár egy varázslatos időszak, főleg járvány után tudjuk ezt igazán értékelni. Tökéletes idő arra, hogy elkezdd a hálaadást beépíteni az életedbe! Reggel és este, vagy akár a nap során is adj hálát, amiért csak akarsz! Ha egy dolgot sem tudsz felsorolni, akkor ott nagy baj van, hiszen még Placid atyáék is tudtak miért hálát adni a gulágon! Te miért ne tudnál? Kezdd el, és a télbe már úgy fogsz belevágni, hogy a hála túl fog csordulni a szívedben! Csodálatos módja ez az Istennel való kapcsolatunk építésének, hiszen többet már nem a kéréseink sorolását fogja jelenteni az ima, hanem a túláradó örömöt és hálát Isten felé!

3. Utazás alatt hallgass podcastot vagy Bibliát!

Sokat utazol? Rakj be egy előadást, podcastot vagy hallgasd a Bibliát! Ha többen utaztok egy kocsiban, meg is beszélhetitek a hallottakat. Keress olyan témákat, amelyek már régóta foglalkoztatnak, de a dolgos hétköznapok során nem jutott időd arra, hogy foglalkozz velük!

+ Ne hagyd ki a vasárnapot!

Sokan „nem viszik el Jézust nyaralni”, ami azt jelenti, hogy kihagyják a vasárnapi istentiszteletet/misét, ha üdülnek. Azonban a hitünk nem megy szabadságra, az ünnepnapot igenis szenteljük meg! Voltál már például a balatoni kis templomokban? Tudod milyen csodálatos úgy hallgatni a misét, hogy közben látod a Balaton hullámain megcsillanó napfényt? Vagy voltál már külföldön szertartáson? Olyan fantasztikus élményekkel tud Isten ilyenkor is megajándékozni minket, amelyeket kár lenne kihagyni csak azért, hogy egy órával többet aludjunk, vagy árnyékos helyet tudjunk lefoglalni a strandon.

forrás

Roy Schoeman konzervatív zsidó szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Felnőttként ateista lett. Elismert, népszerű professzorként tanított a Harvard Business Schoolon. Schoeman úgy érezte, élete nélkülöz minden jelentést és célt.

„Csak egy hátránya van annak, ha valaki katolikus vallásba születik: az illető nincs tudatában annak, micsoda csodának a részese.” – kezdte tanúságtételét Schoeman. Új-Zélandon 2015-ben az Eucharisztikus Kongresszuson a férfi arról beszélt, hogyan talált rá arra, ami értelmet adott az életének.

„Egy reggel a természetben sétáltam, elmerülve gondolataimban. Ekkoriban már egyáltalán nem szenteltem gondolatokat Isten esetleges létezésének, vagy bármely vallás létjogosultságának. Ekkor azonban különleges kegyelemben részesültem. Mintegy varázsütésre eltűnt a függöny föld és mennyország között, és ott találtam magam Isten jelenlétében. Hirtelen megláttam a saját életemet, és éreztem, hogy ha most meghalnék, két dolgot sajnálnék leginkább: azt a sok időt és energiát, amit azzal töltöttem, hogy amiatt aggódtam, hogy nem vagyok szeretve, miközben létem minden pillanatában jobban szeretett valaki, mint ahogy azt valaha el tudtam volna képzelni – a mindenkit szerető és mindentudó Isten által. A másik bánatom az a sok elvesztegetett óra amit azzal töltöttem, hogy semmit nem csináltam, ami értékes lenne a mennyország szemében.”

Nettó érték, maximális profit

2015-ben Roy Schoeman így folytatta tanúságtételét : „Láttam, mennyire bolond voltam, hogy olyan dolgokhoz ragaszkodtam, amelyek semmi jóhoz nem vezetnek. Korábban a Harvard Business Schoolon dolgoztam professzorként. Egész nap arról beszéltem, mi az a nettó érték, hogyan lehet maximalizálni a profitot. Egy kicsit az életemet is így szemléltem. A misztikus élmény által rájöttem, hogy életem minden perce tökéletesen meg volt tervezve Isten által, még azok az időszakok is, amelyek nagy szenvedést jelentettek számomra. Megláttam, hogy életem jelentése és célja az, hogy imádjam és szolgáljam az én Uramat, Istenemet.”

Roy Schoeman még ekkor sem tudta ki Isten, de meg akarta tudni. Minden este elmondott egy imát, amelyet ő talált ki, hogy megtanulja Isten nevét. Schoeman ettől kezdve nagyon boldogan élt, ám még mindig nem tudta, melyik vallást kövesse.

Napra pontosan egy évvel misztikus élménye után lefekvéshez készülődött, amikor úgy érezte, mintha valaki megérintené a vállát. „Egyszer csak ott állt előttem a legszebb hölgy, akit valaha láttam. Tudtam, hogy ő nem más, mint Szűz Mária. Semmi másra nem vágytam, mint hogy a lába elé borulva áldjam őt. Azt kívántam, bárcsak tudnám az Üdvözlégy szövegét, de akkor még nem tudtam. Szabályosan extázisba kerültem a belőle áradó szeretetből. Mária azt mondta nekem: minden kérdésemre válaszol.” Így is lett, s Roy hamarosan be is tért a katolikus egyházba.

A kitagadott fiú

Miközben Schoeman nagy örömét lelte egyre növekvő katolikus hitében, a szülei egyáltalán nem osztoztak lelkesedésén. „Nagyon dühösek lettek rám, főleg az apám, aki azt mondta: Nincs fiam. A fiam halott. Soha nem akarom többé hallani a nevét.” Noha később megenyhültek, évekig komoly feszültséget jelentett kapcsolatukban Roy katolicizmusa. Egy napon aztán a kitagadott fiú apja eltörte a combcsontját és kórházba került. Másnap Roy meglátogatta. Az idős férfit ülve találta az ágyban. Szemei csillogtak és mosolyogva így szólt: „Furcsa dolog történt velem az éjjel. A szoba sötét volt és egyszer csak Jézus jelent meg előttem. „Hát nem gondolkodsz?” – ezt kérdezte tőlem. Schoeman Nagypénteken megkeresztelte apját, ám ezt követően a férfi elvesztette eszméletét. Húsvét keddre meghalt.

Köszönöm, fiam!

A tragédia miatt Schoeman édesanyja még elutasítóbb lett a katolikus hittel szemben. Egy nap az idős asszony elesett, eltörte a csípőjét és hospice-ellátásba került. Schoeman egy alkalommal, amikor meglátogatta, megosztotta vele tanúságtételét. Az anya figyelt, de túl gyenge volt ahhoz, hogy reagáljon. „A következő nap reggelén ülve találtam az ágyban. Tudott beszélni. Azt mondta: „Meg akarom köszönni, amit tegnap tettél, mert visszakaptam általa a hitemet.” Schoeman őt is megkeresztelte. Miután meghalt, katolikus szertartás szerint temették el.

forrás

Bellovics Gábor jezsuita szerzetes személyes hangvételű, háromrészes videoblogjával segít hétről hétre elgondolkodni az életünkön, istenkapcsolatunkon, hogy felkészüljünk pünkösd ünnepére, az igazság és bölcsesség Lelkének fogadására.

Bellovics Gábor ezúttal a veresegyházi Szentlélek-templomban elmélkedik a pünkösdről. „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet” – mondja Jézus a követőinek. A Szentlélek eljövetelét ünnepeljük, aki képessé tesz minket a saját korlátainkat meghaladva az igazán lényegesre figyelni. Jézus ugyanazokat az apostolokat küldi tanúságot tenni, akik szétszéledtek, megtagadták őt, amikor baj volt, akik már apróbb vagy nagyobb vizsgákon megbuktak – virrasztásból, hűségből, kitartásból… Mégis bízik bennük. Nem az a kérdés, mindig mindent a legtökéletesebben tudtak-e megtenni, hanem hogy eljutott-e mélyen a szívükhöz, hogy Krisztus feltámadt a halálból.

A húsvét utáni ötven nap kellett a tanítványoknak ahhoz, hogy találkozzanak a Feltámadottal, a szívükben megértsék, hogy Jézus legyőzte a halált. Pünkösd után már képesek elindulni és tanúságot tenni. Krisztus az elesettségünk és hibáink ellenére minket küld és bízik bennünk. Pünkösdkor megkapjuk a küldetést: „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet.”

Menjetek mindazzal és mindannak ellenére, amit találtok a saját életetekben; hozzátok Isten elé, aki gyógyítja sebzettségünket. Minden önreflexió annyiban gyümölcsöző, amennyiben a végén oda tudjuk tartani Isten elé, aki igent mond ránk. Isten elsődleges szeretetének megtapasztalása és az erre adott viszontszeretet lesz a könnyed és természetes keresztény élet kulcsa, nem a megfelelés, a parancsok betartása. Krisztus velünk marad mindennap a világ végéig. Kérhetjük a Szentlelket, irányítsa Istenre a tekintetünket, aki bízik bennünk. A gyengeségeinkből, sebeinkből fakadó élettel mások mellé állva elfogadóbban, mélyebben az evangéliumba gyökerezve tudunk élni. Adja az Isten, hogy ebben tudjunk növekedni napról napra.

forrás

Bellovics Gábor jezsuita szerzetes személyes hangvételű, háromrészes videoblogjával segít hétről hétre elgondolkodni az életünkön, istenkapcsolatunkon, hogy felkészüljünk pünkösd ünnepére, az igazság és bölcsesség Lelkének fogadására.

Ez alkalommal a fiatal jezsuita Dobogókőn a rendházban elmélkedik egy borongós májusi napon. Elmondja, hogy papi, szerzetesi képzése alatt nem töltött egy helyen átlagosan két évet sem: három ország, hét város, folyamatos költözés… Nehéz továbbmenni, amikor megszeretünk egy helyet, az embereket. Elárulja, hogy a költözéseknél sokszor félt és vonakodva vágott bele az újba. Át kell menni egy folyamaton, amikor elengedünk, távolságot veszünk. Fontos tisztázni a félelem okait: nem azért volt nehéz, mert alkalmatlan volt rá, hanem mert ez minden embernek nehéz. Beazonosíthatóvá vált a nyomasztó körülmény, ami nem a hivatás krízise, hanem az elválás fájdalma volt. És amikor az ember be tud azonosítani egy helyzetet, már nem olyan félelmetes.

Vannak könnyű helyzetek és vannak félelmetes, sötét helyzetek. Ahogy Dobogókőn a köd éppen elfedi a Dunakanyart, olyan sokszor a lelki életünk is. Pünkösdre készülve bátran kérhetjük a Szentlelket, hogy ha a felhők miatt nem is látjuk a kilátást, életünk biztonsága akkor is erre a valóságra épüljön: Isten országa valóban jelen van közöttünk.

Szent Ignácot idézi, aki a vigasz–vigasztalanság megkülönböztetést használja erre. Bár vannak sötétebb pillanatok, meg tudjuk tanulni beazonosítani, felismerni a különbséget. Szent Ignác szerint nem lehet folyamatosan a fényben lenni, a cél, hogy meg tudjuk különböztetni, éppen miben vagyunk. Ne a sötétség, bizonytalanság pillanataiban hozzunk döntéseket az életünk irányáról, hanem tudjuk, hogy ez elmúlik, felváltja a vigasztaló Szentlélek jelenléte. Bátran ráhagyatkozhatunk arra, hogy Isten tart minket, a kilátás tisztulni fog és ha ezt megtapasztaltuk, legközelebb kevésbé fogunk megijedni.

forrás

Bellovics Gábor jezsuita szerzetes személyes hangvételű, háromrészes videoblogjával segít hétről hétre elgondolkodni az életünkön, istenkapcsolatunkon, hogy felkészüljünk pünkösd ünnepére, az igazság és bölcsesség Lelkének fogadására.

A fiatal szerzetes a budaörsi Kálvária-dombról tekint le a városra és elmeséli, milyen volt számára a jezsuita novíciusok számára előírt harmincnapos csendes lelkigyakorlat Dobogókőn, és milyen furcsa, idegen érzés volt utána a siető, magyarázó embereket látni a HÉV-megállóban.

Elárulja, hogy azóta is szeret néha felmenni egy hegyre, ahonnan minden kicsinek látszik, ahol eltávolodunk a nyüzsgéstől. Loyolai Szent Ignác egy elmélkedésében arra biztatja a lelkigyakorlatozót, képzelje el, hogyan történt a megtestesülés: Isten letekintett erre a földre és megesett rajta a szíve. Talán amiatt – teszi hozzá –, hogy mennyi felesleges dolgon gondolkodnak, esnek egymásnak az emberek.

Pünkösdre, a Szentlélek, az igazság és bölcsesség Lelke kiáradásának ünnepére való készülésként az javasolja Bellovics Gábor, hogy a következő héten lélekben vagy valóságosan menjünk fel egy hegyre, hogy távolságot vegyünk a hétköznapoktól. Gondoljuk át, mi után futunk néha feleslegesen, milyen felesleges vitáink vannak. Isten vajon milyen szemmel tekint ezekre a helyzetekre? A bölcsesség Lelke megtanít megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, megtanítja, mi fontos az Isten országa szempontjából. Kérjük azt is Istentől, alakítsa a bennünk róla élő képet egyre inkább olyanná, amilyen ő valójában!

forrás

Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 20,19–31)

Fiatal papként motorral igyekeztem egy plébános barátomhoz kisegíteni. Közvetlenül egy kanyar után már túl későn vettem észre, hogy az útra finom salak szóródott, melyen pillanatok alatt sikerült elvágódnom. A templomban hidegben töltött órák vártak rám, ezért vastag ruha volt rajtam, de az eséstől még így is mély horzsolt seb keletkezett a térdemen. A biztonság kedvéért pár nap múlva megmutattam egy orvosnak, aki alaposan megnézte, megtapogatta, megcsavargatta a lábamat, majd fanyar humorával közölte: „Hát, nézze, komoly kockázata van, hogy meggyógyul.” Így is lett. A behegedt sebek még jó ideig, talán a halálunkig emlékeztetnek bennünket egy-egy negatív eseményre, de szerencsés esetben nem okoznak többé komoly kellemetlenséget.

A keresztről levett test, melyet a jámbor meggyőződés szerint Mária nagypénteken a karjaiban tartott, ott és akkor már nem érzett fájdalmat, de ez még csak a beletörődés sovány vigaszt nyújtó nyugalmát hozhatta el a Szűzanya számára: Fia már nem szenved. A Mester szavaira még a legnagyobb sötétségben is emlékezni merő és tudó tanítványokban azonban kimondatlanul is fel-felizzhatott az a biztos isteni ígéret, hogy teste nem marad a sírban, hanem feltámad. Húsvétkor Krisztus már győztesként, dicsőségben ragyogó, szellemi testén mutatja meg sebeit a tanítványoknak. Mennyivel másabb ez a szenvedésmentesség, mint a holttesté!

Az irgalmas Isten nem áll bosszút, nem sebez vissza, a rombolásra nem rombolással felel. Tamás hitetlenkedésére sem elmarasztalás a válasz, hanem hitébresztő bátorítás. Megsebzett kezének érintésével Krisztus minden időben gyógyítani akar, mégpedig a teljes embert akarja gyógyítani: szívünket, múltunkat, bukásaink sebeit. A Ferenc pápa által tavaly „beteg világnak” hívott környezetünk is gyógyírre vár. Nem holmi tüneti kezelésre, hanem teljes gyógyulásra. És nem nélkülünk. A természet ebben is sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását (vö. Róm 8,19).

Már Jób is megsejtett valamit a számunkra sokszor felfoghatatlan isteni pedagógiából: „Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi” (Jób 5,18). Az idén éppen száz éve született Pilinszky képével élve: „Szög és olaj lehetne címerem.” Szög, mely megsebez, hogy a keresztfán Isten azonosuljon az ember nyomorával. Olaj, mert a teremtő Lélek újjá is teremt, gyógyít, hiszen a sajgó seb már nem a mennyország világába való.

A gyógyulás garanciája Krisztus, ő már gyógyítóként és gyógyultként is bizonyított. Húsvét öröme éppen azáltal ad reményt, hogy nem euforikusan „mindent eltöröl”, hanem szelíden emlékeztet: a Feltámadott is volt megsebzett! Mégpedig halálosan megsebzett. Az életét adta, hogy nekünk életet adjon. A megdicsőült test is magán hordozza a szögek és a lándzsa durva hegeit. Az apostolok éppen ezeket látva tudják azonosítani őt, sőt Tamás felkiáltása – „Én Uram, én Istenem!” – túlmutat az egyszerű felismerésen: a gyógyult szív hitvallásává emelkedik.

Nagypéntek traumája ezzel is gyógyul. A húsvétkor megmutatott sebek már nem sajognak. Mi több, gyógyítanak. Krisztus „sebei szereztek számotokra gyógyulást” (1Pt 2,24).

Kovács Zoltán

kép