Egyéb

A böjt lényege

  • Bűnbánatot tartani a nagyböjtben azt jelenti, megtanuljuk legyőzni pillanatnyi vágyainkat, hogy emlékezzünk arra, ami lényeges
  •  Határozott megtérés Istenhez, a fogyasztói társadalom javai helyett a liturgiában örök javaknak nevezett értékek felé fordulás.
  •  Önmagunk visszavezetése az igaz értékekhez.
  •  Felfedezhetjük az étel, az emberi kapcsolatok, az anyagi javak valódi értékét
  •  A nélkülözőkkel való szolidaritás nem egy a sok lehetőség közül, hanem a keresztény testvériség alapvető része.
  •  A böjtölés, az imádkozás és a szeretet cselekedeteinek gyakorlása között fennáll egy alapvető kapcsolat. Ha ezek közül egy is alábbhagy, a többi hiábavaló. Újra fel kell fedezni a böjt, az imádság és a szeretet közötti kapcsolatot.
  •  A bifsztek helyett nem lazacot kell ennünk, hanem inkább az erre szánt összeget kellene megosztanunk a legszegényebbekkel.
  •  A bűnbánat, penitencia szó gyökerében a bűn szó áll: vezekelnünk kell a bűnökért. A metanoia esetében (gondolkodásmód megváltoztatása, megtérés) nem a bűnön van a hangsúly, hanem a szokások, a gondolatok, az életmód megváltoztatásán.
  •  Saját magunkat visszahelyezni Istenbe.
  •  A mindennapok rohanásában visszanyerni a passzivitást.
  •  Nem engedni a felénk érkező ingerek kísértésének.
  •  Teret engedni az emberekkel és az Istennel való találkozásnak.
  •  A böjt az imádság lelke.

 

 

forrás

kép

 

 

A böjt lényege bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva