Érdekes cikkek

Az isteni irgalmasság vasárnapja

Az irgalmasság olyan erkölcsi erény, mely képessé tesz a segítségnyújtásra akkor is, amikor az igazságosság vagy a jog alapján az nem várható el. Az irgalmasság az erkölcsileg erősebb lehajlása a gyengébbhez, készség a megbocsátásra. Az isteni irgalmasság ünnepét Szent II. János Pál pápa hirdette meg, melynek napja – Szent Fausztina nővér magánykinyilatkoztatása alapján – a húsvétvasárnapot követő első vasárnap, 2024-ben április 7-én ünnepeljük.

Fausztina, polgári nevén Helena Kowalska a lengyelországi Glogowiecben született 1905-ben. Gyermekkorától kezdve az ima szeretete, a szeretet, az engedelmesség és az emberi nyomor iránt való érzékenység jellemezte. Húszéves volt, mikor belépett az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációjába, ahol 13 éven át szolgált fiatalon bekövetkezett haláláig (1938. október 5.). Egész életét a bűnösök megmentésére ajánlotta fel.

Misztikus, istenközeli élményeiről naplót vezetett, melyet halála után adtak ki. Ebből tudjuk, hogy látomásaiban párbeszédet folytatott Jézussal, melyben megismerte Jézus azon kívánságát, hogy a húsvét utáni első vasárnap legyen az isteni irgalmasság napja.

II. János Pál pápa jól ismerte Fausztina nővér naplóját, hiszen még krakkói bíborosként ő maga foglalkozott a nővér boldoggá avatásának előkészítésével. A naplóból megismerte az Isteni Irgalmasság üzenetét és azt is, hogy ünnepe legyen az isteni irgalmasságnak. 1993. április 18-án boldoggá, 2000. április 30-án pedig szentté avatta Fausztina nővért, az isteni irgalmasság ájtatosságának apostolát, és az egész egyetemes egyház számára kihirdette az isteni irgalmasság ünnepét a húsvét utáni első vasárnapra.

„Ma téged küldelek az egész emberiséghez, irgalmasságom üzenetével. Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani, és irgalmas szívemre szorítani.” (Napló, 1588.) „Te vagy irgalmasságom titkárnője, erre a tisztségre jelöltelek ki a jelen és az eljövendő életben (…), hogy közöld a lelkekkel nagy irgalmamat, melyet irántuk érzek, és bátorítsd őket: bízzanak irgalmam mélységében.” (Napló 1605 és 1567)

Az isteni irgalmasság üzenete azért nagyon fontos az egész emberiség számára, mert benne Jézus a bűnbánat és a megtérés fontosságára figyelmeztet, és azt kéri, hogy imádkozzunk és tegyünk minél többet a bűnösök megtéréséért. 

Fausztina nővér lejegyezte az isteni irgalmassággal kapcsolatban mindazokat a lehetőségeket, melyek a lélekmentés hatékony eszközei. A Napló nyomán az Egyház az isteni irgalmasság öt kultuszát, ötféle tiszteletét engedélyezte. Ezek az Irgalmas Jézus képe, az isteni irgalmasság ünnepe, az isteni irgalmasság rózsafüzére, az isteni irgalmasság órája és az isteni irgalmasság tiszteletének terjesztése.

Forrás

Az isteni irgalmasság vasárnapja bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva