Egyéb

Az Olasz Püspöki Konferencia imára hív mindenkit XVI. Benedek emeritus pápáért

Matteo Zuppi bíboros, bolognai érsek, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke arra hívott, hogy Ferenc pápa december 28-án, az általános kihallgatás után elhangzott felhívását meghallgatva a templomokban imádkozzanak XVI. Benedekért.

„Az emeritus pápa köré gyűlünk a szenvedés és megpróbáltatás idején. Biztosítjuk róla, hogy templomainkban imádságunkban hordozzuk, annak tudatában – amint ő maga emlékeztetett minket erre –, hogy »bármilyen kemények legyenek is a próbatételek, nehezek a gondok, súlyos a szenvedés, soha nem esünk ki Isten kezéből, azokból a kezekből, amelyek megteremtettek, támogatnak és kísérnek minket létezésünk útján, mert végtelen és hűséges szeretet vezeti őket«”.

„Erőteljes üzenet az egyházi közösség és az egész társadalom számára az, ahogy ő most »egy új módon időzik a megfeszített Úr mellett«, továbbra is »imával és elmélkedéssel kísérve az Egyház útját«” – írta december 28-i üzenetében a az Olasz Püspöki Konferencia elnöke.

Forrás: Magyar Kurir

Az Olasz Püspöki Konferencia imára hív mindenkit XVI. Benedek emeritus pápáért bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva