Egyéb

Munkás Szent József május 1.

Reményik Sándor: József, az ács, Istennel beszél

 

Magasságos,

Te tudod: nehéz az apaság,

Amit az én vállamra tettél.

Apja volnék- és mégsem az vagyok.

Ez a gyermek… ha szemébe tekintek

Benne ragyognak nap, hold, csillagok.

Anyja szemei s a Te szemeid,

Istenem, a Te szemeid azok.

Gyönyörűséges és szomorú szemek

Oly ismerősek, s oly idegenek…

Ez az ács-műhely ezek a forgácsok…

Mit tehettem érte?… mit tehetek?

Én tanítottam fogni a szerszámot,

Mégis rá fogják majd a kalapácsot.

Úgy félek: mi lesz?

Most is ki tudja, merre kóborog,

Tekintetétől tüzet fog a műhely,

Tüzet fog a világ, s egyszer ellobog.

Ó, jó volt véle Egyiptomba futni,

S azután is óvni lépteit,

Fel a templomig, Jeruzsálemig.

Míg egyszer elmaradt…

Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja

Borzolta szürkülő szakállamat,

Ezüst nyomot hagyott már akkor is,

Komoly nyomot parányi rózsaujja.

S most olyan más az útja…….

Vezetném és Ő vezet engemet,

Csak azt tudom, a Te utadon jár

Magasságos,

De ki tudja a Te ösvényedet?

Te vagy az atyja —   én senki vagyok,

Az Evangéliumban hallgatok,

S hallgat rólam az Evangélium.

Szent József a műhelyben