Államalapító szent királyunk a X. század végén (969-ben vagy 975-ben) született, Esztergomban. Szülei, Géza fejedelem és Sarolt fejedelemasszony a török eredetű Vajk nevet adták az újszülöttnek. A hagyomány szerint még kisgyermekként megkeresztelte őt a Géza udvarában vendégeskedő (Szent) Adalbert püspök, és a keresztségben kapta az első vértanú, Szent István után az István nevet. Apja udvarában nyugati szellemben nevelték és készítették fel az uralkodói hivatásra. 996-ban feleségül vette a későbbi német-római császár, II. (Civakodó) Henrik néven uralkodó bajor fejedelem leányát, a mélyen vallásos (Boldog) Gizellát. A menyasszony kíséretében német lovagok és papok is érkeztek az országba. A nehéz fegyverzetű harcosok megnövelték István későbbi haderejét, a papok pedig, (Szent) Adalbert püspök tanítványaival együtt részt vettek a pogány magyarság térítésében és megkeresztelésében, valamint a későbbiek során az egyházszervezet kiépítésében.

Géza fejedelem 997-ben meghalt, ekkor fia, István lépett a trónra. Már trónra lépésekor világossá tette, hogy ellentétben Gézával, a nyugati, római katolikus kereszténységet és az arra támaszkodó államszervezetet kívánja követni. Ezzel a lépéssel maga ellen fordította családja és a főurak egy részét is. Legnagyobb ellensége, a trónra is igényt tartó Koppány (nem ismerte el a keresztény alapokon nyugvó elsőszülöttségi jogot) híveivel István ellen tört. A Veszprémnél vívott csatában István és serege aratott győzelmet (997). István az elkövetkezendő években politikai hatalmának és katonai fölényének megszilárdításán fáradozott.

Az ezredfordulóra elérkezett az ideje az ország nemzetközi elismertetésének, valamint annak, hogy István valóban keresztény királlyá váljon. Követeket küldött tehát Rómába és azt kérte a pápától, hogy

„…a Pannónia tájain kivirult zsenge kereszténységnek bő áldását elküldje, az esztergomi egyházat aláírásának tekintélyével főegyházzá szentelje…érdemesítse őt is arra, hogy királyi diadémával izmosítsa…” Az ezredik év karácsonyán, a II. Szilveszter pápától kért és a királyi címre jogosító, és az apostoli egyházszervezés jogával őt felruházó, pápai áldással ellátott koronával királlyá koronáztatta magát, anélkül, hogy hűbéri viszonyba került volna a német-római birodalommal.”

(Verhaegen: Szent István fogadja a koronáját)

Független politikusként arra törekedett, hogy a szomszédos uralkodókkal a baráti viszonyt megőrizze. Különösen jó kapcsolatot alakított ki a német-római birodalommal (ennek császára, II. (Szent) Henrik (1002-24) István király sógora volt). Utóda, II. Konrád támadási kísérletét a nyugati határszélen szent királyunk visszaverte. Szövetségese volt II. Baszileiosz bizánci császárnak, elhárította a lengyel uralkodó, Vitéz Boleszláv hódító törekvéseit.

1028-ban leszámolt a lázadó Ajtonnyal, ezzel ténylegesen is az egész Magyarország uralkodója lett.

Az apostoli jelzővel a XI. században keletkezett Szent István legendák szerzői ruházták fel, mert Szent István király, akárcsak az apostolok előzmények nélkül és az Apostoli Szentszékkel együttműködve teremtette meg a magyar egyházat. Kiépítette a püspökségek és a vármegyék szervezetét. Szent István király alapította Esztergom, Kalocsa, Veszprém, Győr, Pécs, Eger, Erdély, Csanád és Vác püspökségeit. A zarándokok számára zarándokházakat alapított Rómában, Ravennában, Konstantinápolyban és Jeruzsálemben. Szent István rakta le a magyarországi plébániák alapjait is, amikor törvénykönyvében elrendelte, hogy minden tíz falu építsen egy templomot.

Egyetlen felnőtt kort megért fia, (Szent) Imre herceg 1007-ben született, a görög császár leányával kötött házasságából utóda nem született. 1031-ben bekövetkezett tragikus halála után a szent király szívét emésztette a bánat országa megoldatlan helyzete miatt. Az utódlás kérdését megnyugtatóan megoldani nem tudta, ezért halálát közeledni érezvén, 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a Boldogságos Szűz Máriához fordult:

„Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom!”

(Pazmaneum Kápolna, Bécs: Oltárkép)

Ez volt tehát a szent király végrendelete, aki mindennél fontosabbnak tartotta a kereszténység védelmét és gyámolítását Magyarországon.

Szent István királyt Székesfehérváron temették el, kőszarkofágján lelkének csecsemőként való mennybevitele (a Dormitio  Mariae ábrázolások jellegzetes motívuma) látható.

(Szent) I. László király Róma jóváhagyásával 1083. augusztus 20-án (fiával Imrével együtt) a szentek sorába iktatta. Szentté avatásának napján, augusztus 20-án ünnepeljük.

Hajnal Piroska (Forrás: Katolikus Lexikon; Kristó, Gy.-Makk F., Az Árpád-házi uralkodók, Bp., 1988; Árpád-kori legendák és intelmek, Szépirodalmi Kiadó, 1983)

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése

kép2

kép3 (Raskovics Ignác: Szent István király)

kép4

kiemelt kép

  1. Tisztelt Galambossy Endre plébános úr!
    Hallgattam aug.20.-án a Szentmisét, és nagyon tetszett az Ön homiliája. Nagyon kérném, ha az anyag hozzáférhető, úgy legyen szíves elküldeni, mert szeretném ismételten elolvasni, vagy meghallgatni. természetesen az ezzel járó költségeket szívesen kiegyenlítem. Tisztelettel Bercz Amália

    Hozzászóló: Bercz Amália
    válasz erre