Rita egy umbriai városkában, Roccaporenában látta meg a napvilágot 1381-ben (születésének pontos dátuma nem ismert). Idősödő szülei már hosszú évek óta imádkoztak gyermekáldásért, nagy örömmel fogadták hát az újszülöttet, akit isten ajándékának tekintettek. Szülei Cascia környéki aprócska birtokán a kisleány istenfélelemben és szeretetben nevelkedett, szülei iránti engedelmességben és szorgos munkában teltek gyermekévei. Már igen korán felgyulladt szívében az istenszeretet lángja, apáca szeretett volna lenni. Szülei megengedték neki, hogy napi munkáját elvégezve a ház egyik hátsó szobájában elmélkedéssel és imádsággal töltse az alkonyati órákat. Leghőbb vágyát, hogy kolostorba vonuljon, jó szülei mégsem teljesíthették, mert leányuk kezét – valószínűleg kényszerhelyzetben – odaígérték egy helybeli ifjúnak. Ezt a fiatal férfit kortársai rossz természetű, erőszakos embernek ismerték, aki az akkortájt „divatos” családok közötti viszálykodásokban, bosszúhadjáratokban szívesen részt vett.

Rita soha nem panaszkodott férjére, elviselte tűrhetetlen természetét, mindenben engedelmeskedett neki azzal a feltétellel, hogy eljárhat a templomba. Két fiúgyermekkel ajándékozta meg a férfit, akire nem maradt hatás nélkül felesége szelídsége, türelme és imádságos lelkülete, ami végül elvezette őt Istenhez. Az egész falu, Roccaporena, örvendező szívvel fogadta Rita férjének megtérését, remélve, hogy a környéken alábbhagynak majd a viszálykodások. Rövid idő elteltével sorra szakadtak el azok a szálak, amelyek Ritát a világi élethez kötötték: szülei halála után nem sokkal férjét meggyilkolta egy régi ellensége, majd meghalt két fia is. A fájdalmakon felülemelkedve Rita szívében újra feléledt a remény: kolostorba léphet! Casciában jelentkezett a Mária Magdolna ágostonos kolostorba, ahonnan háromszor is elutasító választ kapott. Imái végül meghallgatást nyertek: Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinoi Szent Miklós vitték be Ritát éjnek idején a kolostorba. Az írni-olvasni nem tudó Ritát a karnővérek közé vették fe, s mivel zsolozsmázni nem tudott, más imák elmondására kötelezték. A nővérek közül is kitűnt jámborságával, szelídségével és türelmével.

Különös elmélyültséggel elmélkedett Krisztus szenvedéseiről, s megadatott neki, hogy a kereszt előtt térdelve egy alkalommal érezte, hogy a töviskorona egyik tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely elmérgesedett és elviselhetetlen szagot árasztott, ezért Ritát a többiektől elkülönítették. Egy római zarándoklat alkalmával, Isten különös kegyelméből, a tövis és a szag eltűnt, így Rita, noha a fájdalmat érezte, emberek közé mehetett és elzarándokolhatott Rómába.

A fájdalmak, a böjtölés és a munka felemésztették erejét, 1447. május 22-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Az örök hazába történő átköltözését egy emberi kéz által nem érintett harang szava hirdette meg.

Testét, amely csodálatos módon nem látott romlást, Casciában, a Szent Rita templomban őrzik. Szentté avatását XIII. Leó pápa fejezte be 1900-ban. XIII. Leó pápa nevezte el Ritát „Umbria gyöngyének”.

Rita a lehetetlenségek szentje, hozzá imádkoznak a kilátástalan helyzetben lévők.

Hajnal Piroska (A szentek élete, Magyar Katolikus Lexikon)

A tövis csoda

A tövis csoda 2