Ökumenikus imahét a keresztények egységéért

2013. január 20-27.

Krisztusban kedves testvérek!

         A teremtett világ szépsége és gazdagsága Isten bölcsességét és jóságát hirdeti. Az ember azonban nem csupán a természetes ész fényénél keresheti az Alkotót. Teljesebb, biztosabb, igazabb módon ismerhetjük meg Őt a kinyilatkoztatásból. A mindenség teremtője ugyanis személyes kapcsolatba kívánt lépni az emberrel.

Szeretetére választ kell adnunk egyénileg és közösségileg egyaránt. Teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből viszont kell szeretnünk a Mindenhatót. Hódolatunkat fejezzük ki iránta az istentisztelet végzésével, amikor lélekben és igazságban imádjuk Őt. De Krisztus föltárta előttünk, hogy Isten iránti szeretetünk megvalósulhat embertársaink segítésében is: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” -tanította.

Az Isten szabadító jóságát megérző ember tudja és akarja szeretni Urát és embertársát. Ez a törvénynek és a prófétai tanításnak is a lényege. Aki e szerint jár, az szabadságban, szeretetben és az Úr előtti alázatban jár. Ez az alázat azonban nem megalázó, hanem reményteljesen fölemelő. Aki az Úr előtt hajt fejet és térdet, az könnyebben tud ellenállni annak, hogy az illúziók, önpusztító indulatok és a teremtett világot, benne az embertársat sértő ambíciók előtt hajtson fejet.

Változó világunkban valami nem változik. 2013-ban is arra hív a bennünket az ökumenikus közösségben is megszólító Szentlélek, hogy figyeljünk akaratára, mert nem mondott le rólunk. Nem mondott le a teremtett világról sem, s abban különleges szerepet ad nekünk.

Küldetésünk van, amelynek betöltése jelenti életünk méltóságát és boldogságát. Erre az útra lép az, aki minden nap tudni akarja, hogy mit kíván tőle az Úr, és ahhoz igazítja lépteit. Így járjunk az imahét istentiszteleteit, és így éljük meg életünk mindennapjait.

 Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke

Steinbach József református püspök,a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke

 

II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio

(Határozat az ökumenizmusról; részletek)

         Bevezetés. A keresztények közötti egység helyreállításának előmozdítása a II. Vatikáni Egyetemes Zsinat egyik fő célja. Az Úr Krisztus ugyanis egy és egyetlen egyházat alapított, mégis több keresztény közösség mutatkozik úgy az emberek előtt, mint Jézus Krisztus igazi öröksége; valamennyien az Úr tanítványának vallják ugyan magukat, de különbözőképpen vélekednek és külön utakon járnak, mintha maga Krisztus oszlott volna meg. Ez a megosztottság kétségkívül ellentmond Krisztus akaratának, botránkoztatja a világot és károsítja a legszentebb ügyet, az evangélium hirdetését minden ember számára.

A századok Ura azonban, aki irántunk, bűnösök iránti kegyelmének tervét bölcsen és türelmesen valósítja meg, napjainkban az egymástól különvált keresztényekre bőségesebben kezdte árasztani a megbánás lelkét és az egység vágyát.

Az ökumenizmus katolikus elveiről. Az Egyház egy és egységes. Isten szeretete abban nyilvánult meg közöttünk, hogy az Atya egyszülött Fiát a világba küldte, hogy egy emberként az egész emberi nemet megváltsa és az újjászületetteket egybegyűjtse. Ő, mielőtt a kereszt oltárán szeplőtelen áldozatként fölajánlotta önmagát, így imádkozott Atyjához: „Legyenek mindnyájan egy! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21).

Krisztus, hogy szent Egyházát szerte a földön és az idők végezetéig állandósítsa, rábízta a Tizenkettő Kollégiumára a tanítás, a kormányzás és a megszentelés föladatát. Kiválasztotta közülük Pétert, és az ő hitvallása után kijelentette, hogy reá építi Egyházát; neki ígérte a mennyek országa kulcsait, és miután Péter megvallotta szeretetét is, reá bízta juhait, hogy megerősítse őket a hitben, s tökéletes egységbe összefogva vezesse őket, de maga Jézus Krisztus marad mindörökké a legfőbb szegletkő és lelkünk pásztora.

A különvált testvérek kapcsolata a katolikus Egyházzal. Isten eme egy és egyetlen Egyházában már kezdet óta támadtak bizonyos szakadások, melyeket az Apostol súlyosan korhol és elítél; a későbbi századokban pedig még nagyobb eltérések támadtak, és nem jelentéktelen közösségek különültek el a katolikus Egyház teljes közösségétől; s ebben az emberek mindkét részről vétkesek. Akik azonban most ilyen közösségekben születnek és részesülnek Krisztus hitében, nem vádolhatók az elkülönülés bűnével, s a katolikus Egyház testvéri tisztelettel és szeretettel öleli át őket. Akik ugyanis hisznek Krisztusban és szabályszerűen részesültek a keresztség szentségében, már bizonyos –jóllehet nem tökéletes- közösségbe kerültek a katolikus Egyházzal.

A különvált nyugati egyházak és egyházi közösségek. E közösségek sajátosságai. Azok az egyházak és egyházi közösségek, melyek Nyugaton a középkor végén kezdődő súlyos válság idején vagy később különültek el a római Apostoli Széktől, a Katolikus Egyházzal különleges rokonságban és kapcsolatban vannak a keresztény népnek hosszú századokon át (egyetlen) egyházi közösségben eltöltött élete által.

Tisztában kell lenni azzal, hogy ezek az egyházak és közösségek igen jelentős pontokban térnek el a katolikus Egyháztól nemcsak történelmi, szociológiai, lélektani és kulturális tekintetben, hanem –és főképpen- a kinyilatkoztatott igazság értelmezésében is. (…) Mégis örülünk annak, hogy különvált testvéreink úgy tekintenek Krisztusra, mint az egyházi közösség forrására és középpontjára.

A Szentírás nagyrabecsülése. A Szentírás szeretete, tisztelete, szinte kultusza testvéreinket a szent könyvek állandó és alapos tanulmányozására vezeti. (…)

A Szentlélek segítségül hívásával Istent magukban a szent iratokban keresik. A Szentírásban Krisztus életét szemlélik, és mindazt, amit az isteni Mester az emberek üdvösségére tanított és cselekedett, különösen halálának és föltámadásának misztériumait.

De miközben a tőlünk különvált keresztények erősen hangsúlyozzák a szent könyvek isteni tekintélyét, tőlünk eltérő –és egymástól is különböző- módon vélekednek a Szentírás és az Egyház viszonyáról; a katolikus hit szerint ugyanis e viszonyban különleges helyet foglal el a Tanítóhivatal, mint Isten írott igéjének hiteles magyarázója és hirdetője.

Mindezek ellenére a Szentírás magában a dialógusban rendkívül jelentős eszköz a mindenható Isten kezében annak az egységnek elérésére, melyet a Megváltó kínál minden embernek.

Szentségi életük. A keresztség az egység szentségi kötelékét hozza létre, amely mindazok között érvényesül, akik általa újjászülettek. Maga a keresztség azonban csak kezdet és kiindulás, és mindenestől a Krisztusban való élet teljességének megszerzésére irányul.

         Jóllehet a tőlünk elkülönült egyházi közösségeknek nincs meg velünk a keresztségből folyó teljes egységük, s jóllehet úgy hisszük, nem őrizték meg sértetlenül –főleg az ordo (egyházirend, papszentelés) szentségének hiánya miatt- az eucharisztikus misztérium eredeti és teljes lényegét, amikor a Szent Vacsorában megemlékeznek Urunk haláláról és föltámadásáról, megvallják, hogy az életet a Krisztussal való közösség jelenti, és várják az ő dicsőséges eljövetelét.

 

 

Imahét  a keresztény egységért Rákoscsabán a következő rend szerint:

Hétfő 18 h az Üdvhadsereg imaházában László Gábor baptista lelkész

Kedd 18 h a református templomban Mosolygó Marcell görög katolikus parókus,

Szerda 18 h az evangélikus templomban Füzesi Zoltán református lelkész,

Csütörtök 18 h a görög katolikus templomban Kovács Áron evangélikus lelkész,

Pénteken 18 h a baptista imaházban Szőke Lajos újtelepi rk. plébános,

Szombaton 18 h a baptista imaházban Vecsey Béla kapitány hirdeti az Igét.

Vasárnap du. 16 h templomunk ad helyet a záró istentiszteletnek.