„A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, miután befejezte földi életének pályafutását, testestől, lelkestől föl lett véve a mennyei dicsőségbe.” XII. Pius pápa 1950. november 1-én kibocsátott tanmeghatározó bullájának (Munificentissimus Deus = A legbőkezűbb Isten) döntő mondata így fogalmazza meg Nagyboldogasszony ünnepének lényegét. Mária felvétele a mennybe azt mondja ki, hogy a Szűzanya földi életének befejezése után abba az állapotba jutott, ahová a többi hívők csak a feltámadás után, az utolsó napon fognak érkezni. A Megváltó ugyanis nem engedte át édesanyja testét a földi enyészetnek, hanem maga mellé emelte a mennybe.

A keleti egyházban már a VI. századtól ünnepelték Mária elszenderedésének napját (Dormitio Sanctae Mariae). A nyugati kereszténységben ünneplése a VII. századtól terjedt el. Az apokrif hagyományt felhasználva a Legenda aurea beszéli el Mária halálának és mennybevételének körülményeit. A bizánci művészetben jelentős képtéma Mária halála (ez később, a nyugati képzőművészetben eltűnik). A korai reneszánsz festészet, a trecento képviselőjének, Giotto di Bondonénak festménye még ezt az ábrázolás-típust képviseli: a gyászoló apostolok veszik körül Szűz Mária halálos ágyát. A Szűzanya fejénél Szent Péter térdel, Szent János odahajlik hozzá, mögötte Szent Pál. A csoport középpontjában Jézus áll, karján Mária kisgyermekként ábrázolt lelkével. Az apostolokat angyalok veszik körül, akik várják, hogy átvehessék a Szűzanya lelkét. Giotto képén a Szűzanya ágya mellett térdel Mária Magdolna is.

A kalendáriumokban a VIII. századtól már Assumptio beatae Mariae néven szerepel. Rómában I. Sergius pápa tette ünneppé, hamarosan vigíliát, majd oktávát is csatoltak hozzá. 2003 óta a Szeplőtelen Fogantatás (dec. 8) mellett ez a másik kötelező Mária-ünnep.

A Mennybevétel a skolasztika virágkorában lett általánosan elfogadott tan, amely méltó és színpompás kifejezést kapott a barokk művészetben.

VI. Pál pápa az Ünnepélyes Hitvallásban (Sollemnis Professio Fidei, 1969) kijelentette, hogy Mária előzetesen megkapta valamennyi igaznak az állapotát. Szűz Mária mennybevételében felragyog az a dicsőség, ami az idő végén minden hívő ajándéka lesz.

 

A magyar keresztény hagyományban különleges helyet foglal el ez az ünnep, hiszen Szent István király ünnepe Nagyboldogasszony oktávájába esik. Az Érdy-kódexben olvashatjuk, hogy Szent István király Székesfehérvárott megünnepelte Mária mennybevételének ünnepét. A Szűzanyát Magyarországon Boldogasszonynak nevezik – írja a krónikás – Szent István király pedig ezt az országot Boldogasszony országának nevezte. Első királyunk élete végén az Árpád-házat, nemzetségét, királyságát és a keresztény Magyarországot a boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Nagyboldogasszony a legkedvesebb hazai patrocíniumok egyike.

Hajnal Piroska

(Forrás: Kat. Lexikon; L. Scheffczyk, A. Ziegenhaus: Mária az üdvtörténetben, Szent István Társ., 2004)

kép1 (Tintoretto: Szűz Mária mennybevétele)

kép2 (Bartolomé Esteban Murillo: Szűz Mária mennybevétele)

Giotto

Tiszaföldvári róm. kat. templom

kiemelt kép (El Greco: Szűz Mária mennybevétele)

Domonkos Kasztíliában, Caleruega városában született, 1170 körül.  A vidéken óriási birtokokkal rendelkező Guzman család sarját már kisgyermek korában esperes nagybátyjához Palenciába küldték tanulni azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a nagybácsi majd bevezeti a fiút a templomi szolgálatba. 1190-ben a került, a székesegyház iskolájába, ahol világossá vált számára, hogy pap akar lenni. (Fivére és leánytestvére is szerzetesek lettek.)

Ebben az időszakban éhínség tizedelte a lakosságot Kasztíliában, s a tehetséges fiú féltett könyveit pénzzé tette, s a pénzt szétosztotta a városlakók között. Segítőkész emberszeretetét örökíti meg a Domonkostól feljegyzett első mondat is, amely éppen erre az estre utal:

Mit tanulmányozzam én ezeket a holt pergameneket, miközben odakinn az utcán éhségtől esnek össze az emberek?

1198-ban meghívást kapott Diego de Azevedótól az osmai  székesegyház szolgálatára, itt szentelték pappá, felvételt nyert a szerzetesi fegyelemben élő kanonokok sorába és 1201-ben már szubprior lett a kanonokok között. Apostoli buzgalom lángolt fel a fiatal kanonok szívében, és amikor Diego püspökkel Rómában járt, mindketten azt kérték a pápától, hogy küldje őket a kunok közötti misszionálásra. Missziós lelkesedésüknek megörülve a pápa mégsem keletre, hanem nyugatra, Dél-Franciaországba küldte őket, ahol a katar és az albigens eretnekség mételyezte az embereket. Domonkos és Diego azt a feladatot kapták, hogy vezessék vissza a katolikus hitre az eretnekeket.

Diego püspök és Domonkos módszere teljesen eltért az előttük járó küldöttekétől. Ők keresték a személyes találkozás, a személyes beszélgetés és vita lehetőségét az eretnekekkel, prédikáltak és tanítottak, s a szó erejével igyekeztek meggyőzni az eltévelyedetteket. Felismerték, hogy az eretnekek apostoli életmódjukkal vonzzák magukhoz az embereket, külön törődnek a fiatalokkal és a nőkkel, az emberek pedig tudatlanságuk miatt nem ismerik fel a hitbeli tévedéseket. A két missziós pap éppen azokat az erényeket testesítették meg (apostoli lelkület, hűség az evangéliumhoz, közvetlen kapcsolat a hívekkel), melyeket az albigensek és katarok leginkább hiányoltak az egyház magatartásából. Domonkos egész élete és missziós tevékenysége során a szelíd térítés híve maradt: megtapasztalta ugyanis, hogy csak a kegyelem képes megnyitni a szíveket és csakis a kegyelem ad erőt a prédikáló szónak.

Egyre több társ csatlakozott hozzá. Domonkosnak azonban nagyobb tervei voltak, az egész világra kiterjedő szerzetesrend alapításáról álmodott.  Domonkos a IV. lateráni zsinaton felajánlotta magát és a prédikátorok rendjét, melynek megalapítását tervezte, a pápa szolgálatára. A rendalapításra végül 1216-ban került sor: Domonkos és társai elfogadták az ágostonos rend alapszabályait, megkapták a Szent Romanus templomot Toulouse-ban, melyet lakószárnnyal bővítettek, még ebben az évben megérkezett a jóváhagyás is III. Honorius pápától – ezzel a rendalapítás megtörtént. 1218-ban a pápa az egész világ püspökeinek ajánlotta a Prédikáló testvérek rendjét.

1217-ben Domonkos Rómában töltötte a nagyböjti időszakot és itt találkozott Assisi Szent Ferenccel. Élete utolsó éveiben Itáliában, Bolognában élt. Itt tartotta a rend az általános káptalant is (1220, 1221), ahol rend tagjai lemondtak minden birtokukról és azt a határozatot hozták, hogy nem lehet más ingatlan vagyonuk csak a konvent és annak kertje. Saját templomaikban feladatuk az igehirdetés, a liturgia és a lelkek gondozása, és ebben segítenek a világi papságnak. Ezzel vált a Prédikáló testvérek rendje kolduló renddé. A domonkosok rendi szabályzatában az az újdonság, hogy felszentelt papok szerzetesi regula szerint élnek, a tanulásnak, a prédikálásnak és a lelkek megmentésének szentelve magukat.

Domonkos 1221. augusztus 6-án halt meg, a bolognai Szent Miklós-templom szentélyébe temették.

 

A rózsafüzér és a domonkosok

A rózsafüzér imádság eredete (egyes korai keresztény sírkamrákban fellelhető ábrázolások alapján) akár a Kr. u. 2. évszázadra is visszavezethető, ám az első történeti szempontból is értékelhető feljegyzés Szent Domonkos személyéhez köthető. Az albigens eretnekség ellen Dél-Franciaországba küldött Domonkos ott imádkozta először a rózsafüzért, a Szűzanya segítségéért fohászkodva az eretnekség elleni küzdelemben. A legenda szerint Domonkosnak megjelent álmában  Szűzanya, s átadta neki a rózsafüzért, kérve, hogy ezt imádkozza az eretnekek megtéréséért. Az első Rózsafüzér Imacsoportokat Szent Domonkos tanítványa, Alain de Roche alapította. A barokk korszak festményeinek kedvelt témája az a pillanat, amikor a mennyekbe felvett és megkoronázott Szűzanya, ölében a Kisdeddel, átnyújtja a rózsafüzért az előtte térdelő Szent Domonkosnak.

Murillo festményén a szent lábánál fekete-fehér kutya ül, szájában égő fáklya, a fáklya lángjai a földgolyót nyaldossák: Domonkos édesanyja fia születése előtt álmot látott. Az álomban egy kicsi, tarka kutya jelent meg, szájában fáklyát vitt, körbe-körbe szaladgált és lángba borította az egész földet. A gyermek jövőjét megidéző próféciában a domonkosok magukra ismerhettek, amint fekete-fehér ruhájukban járják a világot és szavaik lángjával elkergetik az Úr szőlőjében pusztító rókákat.

Ünnepe: augusztus 8.

Hajnal P.

(Forrás: Szentek élete, Katolikus Lexikon)

 

kép1 (Fra Angelico: Szt. Domonkos)

kép2 (Claudio Coello: Szt. Domonkos, 1685. körül)

kép3 (Avancino Nucci: Szent Domonkos siratása, XVI. század)

kép5 (Murillo: Szent Domonkos átveszi a rózsafüzért Szűz Máriától)

 

Prohászka Ottokár püspök szerint a Szent István által megalapozott kereszténység Szent László idejében lett valódi, magyar kereszténységgé.

László (1046-95) a Szent István halála utáni zűrzavaros, trónviszályoktól terhes magyar politikai helyzet miatt lengyel földön született. Atyja I. Béla (1060-63), anyja a lengyel uralkodó leánya, Richéza. Bátyja, Géza három évig ült a magyar királyság trónján (1074-77).

Hadvezéri tehetsége, vitézsége korán kiderült, a besenyők és kunok ellen vívott cserhalmi ütközetben, valamint a Nándorfehérvárt ostromló bizánciak ellen vívott győztes csaták egyik hadvezére. Népszerűségéhez, a katonai erények mellett, hozzájárult még magas, izmos termete, “fejjel kimagaslott” a férfiak között, kortársai az elegantissimus rex elnevezéssel  illették. Mély vallásossága, erényessége, embertársaival szemben megnyilvánuló együttérzése és szeretete méltán tették őt az európai lovagkirály eszmény egyik első képviselőjévé.

1077-ben kezdte meg az ország kormányzását. Egyes feltételezések szerint nem koronáztatta meg magát, mert a XIII. század elején keletkezett Szent László-legenda tanúsága szerint:

“a világi dicsőséget esendőnek és átmenetinek érezte, az igazságot szomjúhozta és éhezte, hogy az örök hazába szerencsésen eljusson”.

Uralkodása kezdetén új törvénykönyvet alkotott. Törvényeiben különleges szigorral büntette a tolvajokat, a szabadokat nagyobb büntetéssel sújtotta, mint a rabszolgákat. Az uralkodó erősítette az egyházat is, újra rendelkezett a tizedről, és szigorúan fellépett a pogány szokásokkal szemben.

“Ha valaki vasárnapon vagy a nagyobb ünnepeken nem megy az ő kerületének egyházába, verésekkel javítsák meg!”

A vitéz uralkodó országa tekintélyét területi hódításokkal is növelte: meghódította Horvátországot (1091), Zágrábban új püspökséget alapított. Sikeresen verte vissza az ország keleti határát fenyegető nomád támadókat (besenyőket, kunokat).

László teremtett új, keresztény és nemzetivé váló családi hagyományokat az Árpád-háznak is, amikor szentté avattatta Gellért püspököt, István királyt és Imre herceget, és ezután méltán nevezték az Árpád-házi uralkodókat “a szent királyok nemzetségének”.

(Szent László, Szent Imre és Szent István)

Uralkodása utolsó éveiben a német és a francia kapcsolatokat erősítette. II. Orbán pápa követe a meghirdetendő keresztes hadjárat vezetésére kérte fel, de Lászlót halála a terv megvalósításában megakadályozta. Somogyváron temették el, majd ra vitték át, ahol sírja kultuszhely és csodák színhelye lett.

Legjelentősebb egyházalapítása: somogyvári Szent Egyed bencés apátság, amely a francia kapcsolatok és a franciás műveltség terjesztésének fellegvára is lett egyben.

A rajnai Adelheid hercegnőt vette feleségül, akitől három leánya született. Egyetlen leányának a neve ismert, ő Piroska, aki a bizánci uralkodó felesége lett, és Szent Irén néven a bizánci egyház egyik legkedveltebb szentje. 1192. június 27-én avatták szentté.

Szent László király hermáját a győri székesegyházban őrzik.

Magyarország és Erdély patrónusa. Természetmagyarázó mondák hőse (lova patkója nyomán vízforrás fakad, szomjas katonáinak, akárcsak Mózes a pusztában sziklából fakaszt vizet – Mátraverebély). A magyarság Szent László oltalmába vetett hitéről, a személyéhez kapcsolódó nemzeti büszkeség érzéséről tanúskodnak a nevét őrző helynevek, patrociniumok.

Hajnal P. (Forrás: Kat. Lexikon, Árpád-kori legendák és intelmek, Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók)

kép1

kép2 (Szent László győzelme a kunok felett)

kép3

kép4  (Szent László hermája)

kiemelt kép

 

Az erdélyi arisztokrata család nemes lelkű sarja Segesváron született 1892-ben, teológiai tanulmányait Innsbruckban végezte, majd Nagyváradon szentelték pappá, 1915-ben. Gyulán kapott kápláni helyet és tanított a nagyváradi szemináriumban, melynek prefektusa is volt. 1917-től 1941-ig Gyula plébánosa. 1941-ben nevezték ki győri püspökké (a szentelésre szeretett városában, Gyulán került sor).

Vilmos püspök a világháborús években, és különösen a háború utolsó éveiben, amikorra már a katolikus egyház igen súlyos károkat szenvedett, hősiesen, félelmet nem ismerve pártfogolta az üldözötteket és az internáltakat. 1944. október 15-ét követően többször is beadványokban fordult a nyilas vezetőséghez és tiltakozott a zsidóüldözés ellen. Győr városának megkímélése érdekében közbenjárt a német katonai parancsnokságnál. 1945 nagyhetében kétszáz menekült zsúfolódott össze a püspöki palota pincéjében, főleg asszonyok és gyermekek. Nagypénteken, a palota udvarába berontó orosz katonák az asszonyok kiadását követelték. Vilmos püspök kilépett a pincéből és határozottan megtagadta a nők kiszolgáltatását. Ekkor kapta a három lövést, s a hasfalába fúródó egyik golyó okozta későbbi halálát. A hős püspök 1945. április 2-án, húsvétvasárnap belehalt sérüléseibe.

A püspök halálos ágya mellett az utolsó pillanatig ott virrasztott nővére és szűkebb környezete, akik feljegyezték utolsó szavait: „Még egyszer üdvözlöm papságomat. Legyenek hűek az Egyházhoz! Hirdessék bátran az evangéliumot!… Vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket!”

Apor Vilmos püspök boldoggá avatási eljárását már 1945-ben elindították, majd (a szovjetbarát magyarországi légkör miatt berekesztették és 1990-ben indították újra). Vilmos püspököt 1997. november 9-én Rómában II. János Pál pápa iktatta a vértanú boldogok sorába.

 

1944. október végén a zsidóüldözés ellen a háborús években mindvégig tiltakozó Apor Vilmos püspök ajtaján egy ismeretlen és igen félénk fiatalember kopogtatott. A püspöki titkárnak megmondta a nevét és kihallgatást kért a püspöktől. A név hallatán a püspök azonnal fogadta Vermes Gézát, a nagyváradi szeminaristát. Vilmos püspök gyulai plébánosi évei alatt ismerte meg a Vermes családot. A zsidó család: a tanítónő édesanya (Riesz Terézia), az újságíró édesapa (Vermes Ernő) és egyetlen fiuk, Géza 1931-ben katolizáltak, a keresztelési szertartást Apor Vilmos plébános végezte. Emlékezett a családra, őszinte fájdalommal fogadta a Vermes szülők tragikus haláláról szóló beszámolót. Az ifjú Vermes Géza a nagyváradi szemináriumban tanult, tanárai menekítették a zsidóüldözések elől először Újpestre, majd Sopronba. A nyilas hatalomátvétel után a Budapesti  Központi Teológiai Szeminárium látszott a legbiztonságosabb helynek, és Géza ajánlólevélért jött a püspökhöz, amit természetesen meg is kapott. A püspök saját kezűleg írta meg az ajánlólevelet, megáldotta a fiatalembert, aki útnak indult Pest felé.

 Miklós püspök 1945. április 2-án hősi halált halt. Vermes Géza pedig elhagyta Magyarországot és Louvain-ben (Leuven, Belgium) belépett a Notre-Dame de Sion rendbe. Ő volt a tudományos világon az első, aki a holt-tengeri tekercsek témájában írta doktori értekezését, Louvain-ben. A holt-tengeri tekercsekről alkotott tudományos álláspontja mára már „tudományos orthodoxiává” vált. 1951-ben Nagy-Britanniában telepedett le, a Durham-i Egyetemen, majd az Oxfordi Egyetemen tanított. 1951-ben kilépett a rendből és megnősült. Egykori szeretett és tisztelt tanárom, Vermes Géza egy éve, 2013. május 8-án hunyt el, 89 esztendős korában. Az Oxfordi Egyetem emeritus judaisztika professzora, a Brit Tudományos Akadémia tagja, a történeti Jézus alakjának kutatója, s mint ilyen, iskolát teremtő tudósa lett abból a félénk szeminaristából, aki Vilmos püspöktől kért és kapott segítségét 1944 vészterhes őszén.

 

Hajnal Piroska

A vértanú püspök

Báró Apor Vilmos

Vilmos püspök Győrben

Vermes Géza

A Vermes házaspár és XVI. Benedek pápa

A Szent Ágoston ünnepe előtti napon emlékezünk meg az egyháztanító édesanyjáról, Szent Mónikáról.

 A szent életű Mónika az észak-afrikai Tagastéban született, 332-ben. Az Isten iránti szeretetet édesapja és annak dajkája ültette el szívében. A pogány Patriciushoz adták feleségül, akinek szertelen életmódját, hűtlenségét türelemmel viselte, és szüntelenül azért imádkozott, hogy férje is fogadja be a szívébe az Úr Jézust. Mónika szeretetében a kereszt szeretete és a bölcsesség nyilvánult meg, amivel az évek során meghódította férje kemény szívét: Patricius a halálos ágyán megkeresztelkedett.

Három gyermeke közül Ágoston fia okozta szívének a legtöbb gyötrelmet. Ágoston homlokára édesanyja már a születésekor a kereszt jelét rajzolta és sót tett a szájába (ezzel katekumennek tekintette a gyermeket), s ezt Ágoston is úgy gondolta később, hogy már kora gyermekségében megfogant az Egyház méhében. Hosszú évekig könyörgött fiáért, aki fiatal korában kicsapongó életet élt, csatlakozott a manicheusok szektájához, majd egy asszonnyal élt együtt, a házasság szentségének felvétele nélkül. Anyja könnyei elől Rómába menekült, s a magára maradt asszonyt egy püspök e szavakkal vigasztalta: „lehetetlen, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen”. Végül Mónika mégis a fia után ment, s jelen volt Milánóban, ahol 387-ben, nagyszombat éjszakáján Ágoston felvette a keresztséget. Mónika boldogan adott hálát Istennek.

Hamarosan útra keltek fiával, Ágostonnal, hogy visszatérjenek Afrikába. Mónika Ostiában, mielőtt hajóra szálltak, megbetegedett és meghalt. Az ő kívánsága volt, hogy Ostiában temessék el.

1430-ban avatták szentté, tiszteletét az ágostonos szerzetesrend tagjai terjesztették el.

Az 1987-ben madridi édesanyák által alapított, Szent Mónika közösség (amely Magyarországon, így plébániánkon is megalakult és működik) tagjai névadójuk példáját követve minden nap így imádkoznak:

Mennyei Atyánk, minden ajándék és öröm osztogatója, aki nekem az édesanyai hivatást adtad, hálát adok Neked és áldom szent Nevedet. Úr Jézus! Kérlek, növeld hitemet, erősítsd reményemet és tökéletesítsd szeretetemet, hogy jó keresztény édesanya lehessek. Szentlélek Úristen, erősíts engem, hogy életem minden nehézsége közepette se szűnjek meg gyermekeink hitéért imádkozni!

Hajnal Piroska (Forrás: Szentek élete, Katolikus Lexikon, Augustinus: Vallomások)

kiemelt kép

kép1 (Verocchio: Szent Mónika)

kép2

Államalapító szent királyunk a X. század végén (969-ben vagy 975-ben) született, Esztergomban. Szülei, Géza fejedelem és Sarolt fejedelemasszony a török eredetű Vajk nevet adták az újszülöttnek. A hagyomány szerint még kisgyermekként megkeresztelte őt a Géza udvarában vendégeskedő (Szent) Adalbert püspök, és a keresztségben kapta az első vértanú, Szent István után az István nevet. Apja udvarában nyugati szellemben nevelték és készítették fel az uralkodói hivatásra. 996-ban feleségül vette a későbbi német-római császár, II. (Civakodó) Henrik néven uralkodó bajor fejedelem leányát, a mélyen vallásos (Boldog) Gizellát. A menyasszony kíséretében német lovagok és papok is érkeztek az országba. A nehéz fegyverzetű harcosok megnövelték István későbbi haderejét, a papok pedig, (Szent) Adalbert püspök tanítványaival együtt részt vettek a pogány magyarság térítésében és megkeresztelésében, valamint a későbbiek során az egyházszervezet kiépítésében.

Géza fejedelem 997-ben meghalt, ekkor fia, István lépett a trónra. Már trónra lépésekor világossá tette, hogy ellentétben Gézával, a nyugati, római katolikus kereszténységet és az arra támaszkodó államszervezetet kívánja követni. Ezzel a lépéssel maga ellen fordította családja és a főurak egy részét is. Legnagyobb ellensége, a trónra is igényt tartó Koppány (nem ismerte el a keresztény alapokon nyugvó elsőszülöttségi jogot) híveivel István ellen tört. A Veszprémnél vívott csatában István és serege aratott győzelmet (997). István az elkövetkezendő években politikai hatalmának és katonai fölényének megszilárdításán fáradozott.

Az ezredfordulóra elérkezett az ideje az ország nemzetközi elismertetésének, valamint annak, hogy István valóban keresztény királlyá váljon. Követeket küldött tehát Rómába és azt kérte a pápától, hogy

„…a Pannónia tájain kivirult zsenge kereszténységnek bő áldását elküldje, az esztergomi egyházat aláírásának tekintélyével főegyházzá szentelje…érdemesítse őt is arra, hogy királyi diadémával izmosítsa…” Az ezredik év karácsonyán, a II. Szilveszter pápától kért és a királyi címre jogosító, és az apostoli egyházszervezés jogával őt felruházó, pápai áldással ellátott koronával királlyá koronáztatta magát, anélkül, hogy hűbéri viszonyba került volna a német-római birodalommal.”

(Verhaegen: Szent István fogadja a koronáját)

Független politikusként arra törekedett, hogy a szomszédos uralkodókkal a baráti viszonyt megőrizze. Különösen jó kapcsolatot alakított ki a német-római birodalommal (ennek császára, II. (Szent) Henrik (1002-24) István király sógora volt). Utóda, II. Konrád támadási kísérletét a nyugati határszélen szent királyunk visszaverte. Szövetségese volt II. Baszileiosz bizánci császárnak, elhárította a lengyel uralkodó, Vitéz Boleszláv hódító törekvéseit.

1028-ban leszámolt a lázadó Ajtonnyal, ezzel ténylegesen is az egész Magyarország uralkodója lett.

Az apostoli jelzővel a XI. században keletkezett Szent István legendák szerzői ruházták fel, mert Szent István király, akárcsak az apostolok előzmények nélkül és az Apostoli Szentszékkel együttműködve teremtette meg a magyar egyházat. Kiépítette a püspökségek és a vármegyék szervezetét. Szent István király alapította Esztergom, Kalocsa, Veszprém, Győr, Pécs, Eger, Erdély, Csanád és Vác püspökségeit. A zarándokok számára zarándokházakat alapított Rómában, Ravennában, Konstantinápolyban és Jeruzsálemben. Szent István rakta le a magyarországi plébániák alapjait is, amikor törvénykönyvében elrendelte, hogy minden tíz falu építsen egy templomot.

Egyetlen felnőtt kort megért fia, (Szent) Imre herceg 1007-ben született, a görög császár leányával kötött házasságából utóda nem született. 1031-ben bekövetkezett tragikus halála után a szent király szívét emésztette a bánat országa megoldatlan helyzete miatt. Az utódlás kérdését megnyugtatóan megoldani nem tudta, ezért halálát közeledni érezvén, 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a Boldogságos Szűz Máriához fordult:

„Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom!”

(Pazmaneum Kápolna, Bécs: Oltárkép)

Ez volt tehát a szent király végrendelete, aki mindennél fontosabbnak tartotta a kereszténység védelmét és gyámolítását Magyarországon.

Szent István királyt Székesfehérváron temették el, kőszarkofágján lelkének csecsemőként való mennybevitele (a Dormitio  Mariae ábrázolások jellegzetes motívuma) látható.

(Szent) I. László király Róma jóváhagyásával 1083. augusztus 20-án (fiával Imrével együtt) a szentek sorába iktatta. Szentté avatásának napján, augusztus 20-án ünnepeljük.

Hajnal Piroska (Forrás: Katolikus Lexikon; Kristó, Gy.-Makk F., Az Árpád-házi uralkodók, Bp., 1988; Árpád-kori legendák és intelmek, Szépirodalmi Kiadó, 1983)

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése

kép2

kép3 (Raskovics Ignác: Szent István király)

kép4

kiemelt kép

Az ÉLET egyetlen esély - vedd komolyan,

Az ÉLET szépség - csodáld meg,

Az ÉLET boldogság - ízleld meg,

Az ÉLET álom - tedd valósággá,

Az ÉLET kihívás - fogadd el,

Az ÉLET kötelesség - teljesítsd,

Az ÉLET játék - játszd,

Az ÉLET érték - vigyázz rá,

Az ÉLET vagyon - használd fel,

Az ÉLET szeretet - add át magad,

Az ÉLET titok - fejtsd meg,

Az ÉLET ígéret - teljesítsd,

Az ÉLET szomorúság - győzd le,

Az ÉLET dal - énekeld,

Az ÉLET küzdelem - harcold meg,

Az ÉLET kaland - vállald,

Az ÉLET jutalom - érdemeld ki,

Az ÉLET élet - éljed!

A katolikus országokban alig van olyan templom, ahol ne találnánk meg szobrát vagy képét:  fiatal ferences szerzetesként ábrázolják, kezében liliom, kereszt, karján a Kisdeddel. Ez utóbbi arra a XIV. században elterjedt legendára vezethető vissza, amely szerint Szent Antalnak a Szentírás tanulmányozása közben megjelent a gyermek Jézus.

1190-ben született Lisszabonban, 15 éves korában lépett be az ágostonos Szent Vince, majd Santa Croce kolostorba, ahol szentírástudománnyal és az ókeresztény irodalommal foglalkozott; elmélyülten tanulmányozta Szent Ágoston munkásságát. A ferencesek missziós tevékenységét látva, s önmagában felfedezve a missziós lelkületet, 1220-ban a ferences rendbe lépett és Marokkóba indult hittérítőnek. Útját súlyos betegsége miatt megszakítani kényszerült. Hajóját egy vihar Szicília partjaihoz sodorta. 1221 pünkösdjén találkozott Szent Ferenccel, majd egy itáliai remeteségben élt imádságban és vezeklésben. Egy véletlen (váratlanul prédikálnia kellett) felfedte rendkívüli adottságait: képzettségét, tudományokban való jártasságát és szónoki adottságait, karizmáját. Ettől kezdve a rend prédikálni küldte: bűnbánatot, megbékélést és az emberiség jobbá válását hirdette. A prédikátor eszközeivel harcolt az eretnekek: a katarok, az albigensek és a pataria mozgalom  ellen. Kortársai az eretnekek kalapácsának is nevezték.

Szent Antal rakta le Bolognában a ferences teológiai oktatás alapjait (1223-25). Rómában IX. Gergely pápa előtt beszélt, és a Szentírásban való jártasságáért elnyerte a Szövetség szekrénye címet. Ekkor történet, hogy a jelen lévő soknyelvű hallgatóság minden egyes tagja a saját anyanyelvén hallotta őt beszélni.

1230-ban érkezett Padovába, ahol a nagyböjti időszakban az egész várost megtérítette. Véget vetett az uzsorások hatalmaskodásainak. Máig érvényben van az ő javaslatára hozott adóstörvény, amely szerint az adós csak vagyonával felel adósságáért, személyével és családjával nem.

Élete végén, betegsége hónapjaiban is prédikált és a megbékélést hirdette. 1231-ben halt meg Arcella kolostorában, ahonnan szentnek kijáró tisztelettel vitték Padovába. Sírja és fejereklyéje a padovai ferences templomban állandó tisztelet tárgya. IX. Gergely pápa avatta szentté 1232. május 30-án.

Ünnepe: június 13.

(Hajnal P. Forrás: Katolikus Lexikon, A szentek élete)

kép1

kép2 (Filippino Lippi: Szent Antal egy szerzetest ajánl a Szűzanya oltalmába)